Könyves félévzárás

Régen írtam csak úgy általánosságban könyvekről. Nem osztottam meg se a váró-, se a kívánságlistámat. (Akit érdekelne egyébként megnézheti Molyon.) Kicsit azonban hiányoznak ezek a bejegyzések, ezért úgy gondoltam, jó ötlet egy féléves összefoglalót írni. Ez a kérdéssor eredetileg a félévzárási pánik címet viseli, viszont én nem szoktam pánikolni, nincsenek konkrét kitűzött céljaim (már ami az olvasást illeti), úgyhogy nem vagyok se elégedett, se csalódott az eddig elolvasott könyvmennyiséget illetően. Azért olvasok, mert szeretem, mert megnyugtat, mert kikapcsol, mert leköt, és ha ez évi két könyvet jelent, oké, de ha kétszázat, az is rendben van, mert úgy olvasok, ahogy nekem jólesik.

Szóval ez csupán egy féléves összegzés lesz. Az év végi könyvösszegzéseket nagyon szeretem megírni, úgyhogy ez nem a pánik, hanem a móka kedvéért íródik.

A legjobb idei olvasmányod

Az eddig elolvasott harminc könyv között akadt bőven remek olvasmány. Legjobbnak azonban azt emelném ki, amelyet több szempontból szerettem, ez pedig az Irha és bőr. Kíváncsi leszek, év végéig megtartja-e ezt a kiemelt helyet.

A legjobb folytatás, amit idén olvastál

Igyekszem nem elhanyagolni a megkezdett sorozatokat, úgyhogy volt néhány folytatás, ami idén már terítékre került és biztos, hogy lesz is még. Eddig a legjobbnak a Szégyentelent találtam. Ez a harmadik kötet igazán visszahozta a lelkesedésemet a steampunk, viktóriánus szórakozáshoz. Azonban erős a gyanúm, hogy év végére ez a kötet trónfosztott lesz.

Friss megjelenés, amit nem olvastál még, de szeretnél

Mi számít frissnek? Elég hektikusan követem a könyvpiacot, így néha kifejezetten képben vagyok az új könyveket illetően, míg máskor éves késésekkel fedezek fel magamnak néhány könyvet. A jelenlegi várólistámon a legfrissebb kötet is 2020-as, úgyhogy mondok egy címet a kívánságlistámról: A végzet iskolája. Ez a Naomi Novik könyv tényleg friss, szeretném is elolvasni, de nem ígérem, hogy még idén sort is kerítek rá.

Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Lásd az előző pontot, fogalmam sincs, mi fog még idén megjelenni. Csupán néhány sorozat és szerző esetében szoktam figyelni a híreket, ám ezek nagy része idén vagy tavaly kapott új kötetet, így nincs olyan, amit kifejezetten várnék. Mondom inkább mi az, ami jó lenne, de semmi hír róla: A vasdruida krónikáinak hatodik része esedékes volna. 

Legnagyobb csalódás

Fél év alatt ért néhány csalódás, ám a legnagyobb pont az első olvasmányom volt. A szél neve körül igazán nagy a rajongás, ám én egyáltalán nem azt kaptam tőle, amit vártam. Utólag visszatekintve sokat szenvedtem vele, és rettentően untam. Nem fogom elolvasni a folytatást, mert felesleges átrágnom magam rajta, hiszen úgysem lesz lezárása.

Legnagyobb meglepetés

Egyértelműen A fák titkos élete. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogok szórakozni egy ismeretterjesztő köteten.

Kedvenc új szerző

Kénytelen vagyok ismételni magam. Peter Wohlleben nem csak meglepett a fáival, hanem meghozta a kedvemet még több ismeretterjesztő könyvhöz. Biztosan fogok még olvasni a tollából.

Új fikciós szerelmek

Nincs. Nem olvastam olyan szereplőről, aki kifejezetten belopta volna magát a szívembe. Azért remélem, hogy ez a következő hat hónapban változni fog, mert szeretem gondolatban dédelgetni a kedvenc karaktereimet.

Legújabb kedvenc karakter

Ez egy fura választás lesz, de Daniella tetszett a legjobban az Illúzióban. Nagyon szórakoztató a csaj, remélem ezt a jó tulajdonságát a folytatásban is megtartja.

Egy könyv, amin sírtál

Nem szoktam sírni. A leginkább szomorkás és megható olvasmányom azonban egyértelműen a Mielőtt a kávé kihűl volt. Érzékenyebb lelkek valószínűleg könnyedén pityereghetnek rajta.

Egy könyv, ami boldoggá tett

Egy kellemes olvasási élmény mindig boldoggá tesz, még akkor is, ha a történet lehúzza kicsit a kedvemet. Volt azonban egy kötet, ami nem csak hogy jó élményt adott, de fel is dobott. A dorombolás művészete egy nagyon kedves könyv, igazán jó az ember lelkének.

Kedvenc könyvadaptáció, amit idén láttál

Habár elég sok filmet és sorozatot nézek, nem tudok ilyet mondani. Idén ugyanis csak olyan könyvadaptációkat láttam, amelyeket nem olvastam, így pedig nem tudok érdemben nyilatkozni róluk az erdeti műre vonatkozóan. A Dűne film viszont már jöhetne, mert azt pont idén olvastam.

Kedvenc kritika, amit idén írtál

Legyen a tavalyi év könyves összegzése, mert ezeket a bejegyzéseket tényleg nagyon szeretem megírni, és egyszer-egyszer még vissza is olvasom őket, hogy lássam, hogyan változik a könyves ízlésem.

Legszebb könyv, amit idén vásároltál

Könnyű kérdés, egyértelműen a Familiárisok. Ez a kötet gyönyörű. Öröm kézbe venni, öröm kinyitni, csak ne lenne ennyire gyenge a történet benne. 

Melyik könyveket szeretnéd elolvasni még az év végéig

Igazán hosszú listát tudnék írni ide kezdve a várólistámon pihenő 21 kötettel. De nem leszek mohó, és nem is fogom kőbe vésni a következő olvasmányomat, mert eléggé hangulat alapján döntő típus vagyok. Inkább csak felsorolom azt az öt könyvet, ami jelenleg a legjobban piszkálja a fantáziámat: A birodalom vére, A mindenséghez mérhető, Az elmúlt napok könyvesboltja, Tizenegyes állomás, A lány és a csillagok.

Mozgóképek C.

Májusban eggyel több filmet néztem meg, mint márciusban, ami összesen 12 filmet jelent és azt, hogy eddig május az évben a filmes csúcstartó hónap.

Ez pedig egyébként a 100. bejegyzésem ebben a filmes rovatban. Ki gondolta volna, hogy a könyves rovatokat csúnyán el fogom hanyagolni, míg ezt ilyen kitartóan fogom vezetni...

Pieces of a Woman

"Egy tragikusan végződő otthonszülés után egy nő érzelmi válságba kerül, és gyászában teljesen elszigetelődik a férjétől és a családjától."

Szeretem a női témákat feldolgozó filmeket, és ez az alkotás az Oscar-díj jelölés miatt kifejezetten ígéretesnek tűnt.

Vanessa Kirby játéka tényleg remek. (A színésznő egyébként a The Crown sorozatból lehet ismerős, ahol szintén remek munkát végzett.) A téma tényleg női, főleg hogy végig a főhősnőre fókuszál. A film egésze azonban mégis más élményt nyújtott, mint vártam. Ez pedig nem volt rossz, sőt utólag kifejezetten szimpatikusnak találtam. A készítők egy meglehetősen összetett témához nyúltak, és abból a legszemélyesebbet emelték ki, így lett a film is igazán személyes. Igen, ez egy otthonszülés története. Igen, bírósági ügy is lett belőle. Mindez azonban csak a körítés, mert ez a film nem pereskedésről szól, hanem a gyász feldolgozásáról. Ráadásul egy olyan gyászéról, ami teljesen váratlanul történt. Tetszett a dinamika a szereplők között. Tetszettek a szimbólumok, és kifejezetten jól állt neki a lassú tempó.

Ez a film egy személyes dráma. Érdekes, elgondolkodtató és helyenként érzelmes. Elsősorban drámakedvelőknek és nem csak nőknek ajánlom.

A Mitchellék a gépek ellen

"Nincs veszélyesebb annál, mintha valaki egy hétköznapi család tagja: a filmekben mindig ők kerülnek veszélybe, ők keverednek borzasztó kalandokba, és nekik kell megmenteniük a világot.
Márpedig Mitchelléknél nincs átlagosabb família. Szeretik egymást, de rendetlenek; nem tudnának meglenni egymás nélkül, de folyton tépik egymást. Amikor viszont a világ összes digitális ketyeréje fellázad az emberiség ellen, úgy alakul, hogy nekik kell félbeszakítaniuk a nyaralásukat, hogy megmentsék a Földet."

Ez egy rettentően szórakoztató, kedves, ám mégis kritikus animációs film.

A történet már-már elcsépelt, mert persze, hogy a legalkalmatlanabbnak tűnő csapatnak kell megmentenie a világot. A karakterek viszont nagyon szórakoztatóak, így működik a történet minden izgalmával (kiszámítható persze, de ez senkit sem érdekel) és érzelmi töltetével. Ez ugyanis elsősorban egy kedves, családi film, mert a hangsúly a családtagok kapcsolatán van. Ezt  pedig aranyos és szórakoztató módon oldotta meg. Akad benne egy nagy adag társadalomkritika, és úgy helyeztek el benne meleg karaktert, hogy a néző észre sem veszi, mert nem érdekli, mert ez teljesen mellékes, és csupán egy picike szegmense az adott karakternek. Van benne sok poén, egy vicces kutya, szóval minden, ami egy jó vígjátékba kell. A képi világa egyedi és nagyon ötletes. Nekem kifejezetten tetszett ez a helyenként képregényes stílus és a zenék is passzoltak hozzá.

Összességében tehát ez egy remek családi film. Nagyon szórakoztató, tetszett, így bátran ajánlom mindenkinek családostól vagy épp szólóban. Aki pedig mopszot tart, mindenképpen nézze meg!

Az év, amikor a Föld megváltozott

"David Attenborough narrálásával, eddig még nem látott felvételeken láthatjuk, hogyan használta ki az anyatermészet, hogy az emberiség bezárkózott. Míg mi behúztuk a kéziféket, a levegő, a föld és a víz élővilága úgy talált vissza a régi kerékvágásba, mintha mi sem történt volna."

A félreértések elkerülése miatt megjegyzem, hogy ezt a filmet Tom Beard rendezte, David Attenborough csupán narrálta.

Nagyon szeretem a dokumentumfilmeket, ez a film pedig különösen érdekelt, és nem kellett csalódnom. Épp azt kaptam tőle, amit vártam: gyönyörű felvételeket, új ismereteket és a megerősítést, hogy bizony nélkülünk, emberek nélkül teljesen boldog lenne a természet. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy olyan okosak vagyunk, beleszólhatunk az élővilág dolgaiba és hitegetjük magunkat azzal, hogy jót cselekszünk. Pedig az esetek nagy részében épp az lenne jó az állatoknak, növényeknek, ha egyszerűen békén hagynánk őket. Nos, a koronavírus egy évében ez nagyjából meg is történt, a hatása pedig szépen látszik ebben a filmben. A film üzenete azonban nem az, hogy pusztuljon az emberiség, hanem hogy kicsit szálljon magába, és vegyen vissza az arcából még nagyobb teret biztosítva a bolygó többi élőlényének. Remek üzenet, megfogadandó tanács.

Ezt a filmet meleg szívvel ajánlom mindenkinek, mert látni kell, el kell rajta gondolkodni, és legalább megpróbálni helyesen cselekedni a többi élőlény érdekében.

Mulan

"A Mulan nagyívű kalandfilm egy félelmet nem ismerő fiatal nőről, aki férfinak álcázza magát, hogy csatasorba állhasson a Kínát fenyegető északi betörők ellen. A megbecsült harcos legidősebb lányaként született Hua Mulan bátor, eltökélt, talpraesett ifjú hölgy. Mikor a császár határozata értelmében minden családból csatlakoznia kell egy főnek a hadsereghez, átveszi gyengélkedő apja helyét Hua Jun néven, s végül Kína legnagyobb harcosainak egyike válik belőle."

Én kifejezetten jól elvagyok a Disney rajzfilmek új feldolgozásaival. Tetszett A szépség és a szörnyeteg és az Aladdin, sőt még a sokak által negatívra értékelt Oroszlánkirály is rendben volt szerintem. Mert attól, hogy valamit újranézek új köntösben, még nem fogom kevésbé szeretni az eredeti rajzfilmet. Ez az adaptáció azonban egyáltalán nem tetszett.

Adva volt egy olyan történet, amelyben hús-vér emberek a főszereplők és a varázslat csupán fűszerként van jelen, és képesek voltak egy olyan hiteltelen vackot készíteni belőle, mint ez a film. Gagyi volt a látványvilág a rengeteg digitális effekttel. A főhősnő karaktere kidolgozatlan maradt, és a sok-sok feleslegesen túlbonyolított varázslat, amit beszuszakoltak, csak még hiteltelenebbé tette. Ja, és köszönő viszonyban sem volt a kínai kultúrával. Csalódtam.

Nem tetszett, nem merem ajánlani. Aki szerette a rajzfilmet valószínűleg ugyanolyan elkeseredett lesz tőle, mint én. Aki pedig esetleg nem ismeri Mulan történetét, nézze meg a rajzfilmet.

A potyautas

"Egy Mars-expedíció háromfős személyzete lehetetlen döntéssel szembesül, amikor egy váratlan utas mindegyikük életét veszélybe sodorja."

Ez a sci-fi az alap morális felvetés miatt érdekesnek tűnt. Hát, nem volt az.

Ez a történet rém egyszerű és tele van más, jobban kidolgozott filmekben már látott elemekkel. Simán lehetett volna egy feszültségekkel teli pszichológiai dráma, ám a készítők megelégedtek a kevesebbel. A potyautas kiléte és hajón maradása elég hamar elvesztette érdekességét. (Nem volt ugyanis kidolgozott háttere.) A probléma megoldásánál elég egyoldalú ötleteket láttunk, és általánosságban nehezen lehetett a film közegében maradni nézőként. Hiteltelen, helyenként unalmas, helyenként pedig tipikus volt, amitől az egész film teljesen súlytalan lett. A látvány néhol nagyon szép volt, néhol csak rávilágított a film történetbeli hiányosságaira. Például olyan messze vannak már a Földtől, mégis mindig ugyanolyan hatalmasnak tűnik a panoráma ablakukban...

Ez tehát egy elég gagyi film, nincs rendesen kidolgozott sztorija és egyáltalán nem annyira akciódús vagy látványos, hogy ennek ellenére lekösse a nézőt. Nem tetszett. Csak az nézze meg, aki tudja élvezni a béna sci-fi történeteket.

 

Tanítóm, a polip

 

"Craig Foster rendező, producer és filmoperatőr élete újragondolása és új alapokra helyezése során a dél-afrikai tengeri hínár erdőiben élő polippal szokatlan barátságot épít, és tanul tőle, amint az megosztja vele világa rejtelmeit. A film mintegy közel egy esztendő megfigyeléseit és történéseit mutatja meg, szinte teljes képet adva a polip életciklusáról. "

Ez a film vitte el az Oscar-díjat legjobb dokumentumfilm kategóriában. Az ilyen filmek pedig általában szuperek, mint amilyen pár éve a Free Solo is volt.

Ez csupán egy történet egy polipról és egy emberről, akihez ez a polip bizony nagyon közel állt. Bevallom, nem sokat tudtam a pilipok életéről, azon kívül, hogy kifejezetten okosak. A film így sok újdonságot adott nekem róluk, és természetesen látványra is szép volt. Azonban van egy kissé szomorú információ ezekről a különleges lényekről: nem élnek hosszú ideig. Ennek tudatában a film cseppet szomorkás, ám a végkicsengése ettől még pozitív.

Bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a dokumentumfilmeket, illetve mindenkinek, aki többet szeretne megtudni a polipok életéről.

Nő az ablakban

"Anna Fox egyedül él New York-i otthonában, egy üresen kongó nagy házban, ami egykor boldog családi élete színtere volt. Férje és lánya nincsenek már vele, agorafóbiával küzd, napjait azzal tölti, hogy idegenekkel csetel a laptopján, régi filmeket néz, túl sokat iszik, és a szomszédjait figyeli. Amikor Russellék beköltöznek a szemközti házba, még inkább felerősödik benne a vágy, hogy újra együtt legyen szeretteivel. Aztán Anna meglát valamit az ablakból, amitől ingatag világa omladozni kezd. Tényleg látott valamit, vagy csak a képzelete játszott vele? És milyen következményekkel jár, ha megvádolja új szomszédjait?"

Ez a film kifejezetten izgalmasnak tűnt, bár mintha hasonló történetet már láttam volna valamikor. Sajnos egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam.

A film kezdete ígéretes, és egy ideig felcsigázza a néző érdeklődését. Akad benne egy csavar a szereplő körül, ami kifejezetten ötletes, ám a cselekmény a végére konkrét mélyrepülésbe kezd. Sokkal jobb lett volna, ha a főhős személyes drámájára fókuszál a film, és nem egy gyilkossággi ügyre. Apropó főhős, nem volt elég rétegzett a karaktere, és rengeteg magyarázat nélküli furcsa dolga volt. A gyilkos egyébként nem ad nagy meglepetést, és a film lezárása meglehetősen összecsapott.

Összességében tehát nem egy kiemelkedő alkotás, ám voltak benne jó ötletek (az már más kérdés, hogy kezdtek-e valami hasznosat velük), így egyszeri megtekintésre rendben volt. Azoknak ajánlom, akik szeretik a thriller műfaját, és nincsenek magas elvárásaik a cselekményt illetően.

A furcsa ház

"Amikor egy nagyvárosi család egy eldugott városkába költözik, a két testvér és új barátaik megpróbálják megfejteni az új otthonukat kísértő sötét rejtélyt."

Ez a német-osztrák családi film annyira aranyos, hogy a nyári hőségben egy besötétített szobában pont tökéletes.

A történet nem épp bonyolult: kölykök, költözés, kísértetház és persze egy megoldandó rejtély. A kivitelezés azonban zseniális. A szereplők kedvesek és nagyon szórakoztatóak. A kísértetek inkább izgalmasak, mint félelmetesek, és tele van a film aranyos kultúrális poénokkal. A vége persze nem okoz nagy meglepetést, de gyerek főfősökkel ez így is rendben van.

Nekem nagyon tetszett, jól szórakoztam rajta. Bátran tudom ajánlani azoknak, akik kedves kísértetes filmre vágynak, illetve mindenkinek, aki kedveli a gyerekszereplők köré épített történeteket. Nosztalgiakedvelők előnyben, mert bár a film napjainkban játszódik, elég erőteljes retró hangulata van. Ó, és mindenképpen eredeti német nyelven javaslom.

Még egy kört mindenkinek

"Négy jóbarát, akik gimnáziumi tanárok, letesztelnek egy elméletet. Feltevésük szerint egy csekély alkoholszint fenntartása a vérben, vagyis a folyamatos, enyhe spicces állapot jobbá teszi az életüket. A kezdeti felszabadultság azonban lassan, de megállíthatatlanul fordul át kontrollálhatatlan ivászatba."

Még egy Oscar-díjas film ezúttal legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

Ez a dán film első ránézésre vicces, hiszen a szereplői szinte végig részegek. Nos, valóban van benne nagyon szórakoztató részeg jelenet, ám összességében mégsem vicces. Ez bizony egy kemény dráma meglehetősen nehéz problémákkal, amelyek közül az alkoholizmus csupán az egyik. Van itt minden a kapuzárási pániktól, a házastársi konfliktusokon át a munkahelyi kiégésig. A karaktereket könnyű megkedvelni, és még drukkolni is lehet nekik, le ne bukjanak az izgazgató előtt.

Tökéletesen értem, hogy miért lett ennyire népszerű, ám nem javaslom mindenkinek. Azoknak tudom ajánlani, akik kedvelik az európai filmeket, illetve a drámákat. Aki viszont vicces részegekről akar filmet nézni, keressen egy másik alkotást.

Oxigén

"Egy nő kriokamrában ébred, nem emlékszik hogyan került oda, és kiutat kell találnia mielőtt elfogy a levegője."

Ez a francia film nem talált fel semmi újat, ám ettől még szórakoztató.

A történet egyszerű, gyakorlatilag egy helyszínen játszódik, és percről percre építkezik. A készítők finoman adagolták az információkat és a csavarokat. A színésznő hitelesen pánikol, amit a néző közelről nézhet végig, mivel a kamera szinte végig az arcában van. 

Láttam már hasonló filmet az tény, de én valamiért kifejezetten szeretem az ilyen szűk nézőpontú alkotásokat. Úgyhogy nekem tetszett.

Azoknak ajánlom, akik megelégszenek a minimális látványvilággal, szeretik a karakterközpontú filmeket, és a sci-fi műfajából inkább az elgondolkodhatót kedvelik. Aki viszont már látott haosnló témájú alkotást, nem fog hasra esni tőle.

Ígéretes fiatal nő

"Egy fiatal nő, akit egy múltban történt tragikus eset traumatizált, bosszút áll a férfiakon, akik keresztezik az útját."

Nagyon vártam ezt a filmet, mert az előzetes alapján kifejezetten ígéretesnek tűnt. Sajnos nagyobb volt a füstje, mint a lánngja.

Értem, hogy miért nyert olyan sok díjat, és tényleg dicséretes a sajnos még mindig aktuális probléma megközelítése, de nekem ebből a filmből valami hiányzott. Talán egy csipetnyi izgalom, mert a történet nagyon lassan halad és akadnak benne kiszámítható elemek. Talán, mert ez a "bosszú" nem volt igazán kifejtve, és lássuk be, nem épp megalapozott lábakon áll. No, de a főhős nem épp a józan ítélőképességéről híres, így ezt azért el lehet nézni neki. Az egyetlen dolog, ami igazán tetszett benne, az a vége. Habár itt is felmerül a kérdés, ha a hölgy ilyen okos, miért így zárta le ezt a történetet.

Szóval nem volt rossz, nem bánom, hogy megnéztem, de nem is ájultam el tőle, mert helyenként sjanos untam. Azért, akit érdekel a téma és egy egyedi megközelyítésre vágyik, adjon neki egy esélyt. Aki viszont rószaszínnek vagy épp véresnek szeretné ezt a történetet, csalódni fog, mert itt csak a díszlet rózsaszín, és vér sem szó szerint folyik.

Jóbarátok: Újra együtt

"A sorozat szereplői újra meglátogatják a forgatási helyszínt, kulisszatitkokat és vicces történeteket osztanak meg a közönséggel."

A Jóbarátok az egyik kedvenc sorozatom, gyakorlatilag bármikor újra tudom nézni, és igen, többször láttam már. Szóval én vagyok az a rajongó, akinek ez a film szól, és sajnos mégsem én vagyok. Ezt a filmet ugyanis érezhetően az amerikai nézőknek készítették, és nem az olyan szarkasztikus közép-európai nézőknek, mint amilyen én vagyok.

A rajongók kiszolgálása nem rossz dolog, ha mértékkel történik, és szerencsére itt a mértéket megtartották. Nem forgattak új részt (Hála minden vallás összes istenének!), hanem csak leültették a színészeket nosztalgiázni. Legalábbis ez lett volna a koncepció, de aztán annyira amerikai lett, hogy már csak a mályvacukor hiányzott a tetejéről. A film nagyjából felét erőltetettnek éreztem (péládul a felolvasások), a másik felén pedig annyira érződött az előre megírtság, hogy épp az maradt ki belőle, ami a sorozat nagy erőssége, a spontánnak ható humor. Szerintem sokkal jobb lett volna, ha csak összeengedik őket a régi díszletben spontán beszélgetni, és esetleg a sorozatból lejátszott jeleneteket is együtt nézik vissza. Az hiteles és kevésbé mű lett volna. Így viszont maradt a tűpontosan megrendezett, szigorúan pozitív csevely, ami számomra péládul alig adott bármi újat. A filmben elhangzó "kulisszatitkok" ugyanis már korábban megjelentek könyv formájában.

Nem bánom, hogy megnéztem, mégis csak rajongó vagyok, de nem kaptam tőle semmi extrát, legfejlebb csak kedvet a sorozat újra megnézéséhez. Azoknak ajánlom, akik szeretik a cukormázas nosztalgiát, nekik biztosan tetszeni fog. Hozzám hasonló, kevsébé rózsaszín lelkűeknek viszont talán giccses lesz. Illetve, ha valaki sok érdekességet szeretne megtudni a sorozattal kapcsolatban, inkább olvassa el az említett könyvet.

Értékelés:

Az év, amikor a Föld megváltozott      -  10

A Mitchellék a gépek ellen                  -  10

A furcsa ház                                         -   9

Tanítóm, a polip                                   -   8

Pieces of a Woman                              -   8

Oxigén                                                 -   7

Még egy kört mindenkinek                 -   7

Ígéretes fiatal nő                                  -   6

Nő az ablakban                                    -   5

Jóbarátok: Újra együtt                         -   5

A potyautas                                         -   4

Mulan                                                  -   3

Lidércmegálló

 Régóta szerettem volna elolvasni ezt a novellát, mert az írónő Hétvilág trilógiája nagy kedvencem.

Ez a mindössze 60 oldalas szösszenet csak e-könyv formátumban lelhető fel, és interaktív meseregényként készült, de erről majd később írok bővebben.

A borító hangulatos, bár talán egy macska találóbb lett volna a varjú helyett.

Fülszöveg:

"Egy hétfő reggel Bencének nemcsak a szörnyű másnaposságával kell megküzdenie, hanem egy beszélő fekete macskával is, aki a négyes-hatos megállójában valami varjútollat követel tőle. Ezután a macska nyomában felszáll egy gyanús fekete buszra a boráros-téri Lidércmegállóban, találkozik a lidérckirály fiával, lincselni készülő falusiak elől menekül, és megjár egy elátkozott mocsarat is. Miután megmenti a vidéket egy őrült boszorkánymestertől, megtanul seprűn repülni, és a saját bőrén tapasztalja meg, hogy a lidércek nemcsak a mocsárban, de a mobiltelefonokban is szívesen tanyáznak, úgy dönt: ha még egyszer beszélő állatot lát a városban, nincs az a hét véka arany, amiért vele tartana. Inkább kihívja a tévét és az állatmentőket – ebben a sorrendben."

Ez a történet egy kis extra kaland a szerző által teremtett magyar népmeséket idéző, ám kifejezetten modern fantasy világában. Interaktív meseregényként íródott, vagyis az olvasók dönthették el, hogy a történet egy-egy pontján, mit tesz a főhős, és ezáltal merre halad tovább a cselekmény. Ez nagyon kreatív és rettentően szórakoztató. Magam is részt vettem egyszer egy ilyen meseszövésen a 2018-as Könyvfesztiválon. Szuper élmény volt a Tündérfogó megjelenésének apropóján, és én bizony azt a novellát is örömmel olvasnám.

A történet stílusa megszokottan humoros, népmesei elemeket is felvonultat (például háromnapos hideglelés), ám mégis modern (nem csak az adótorony miatt) és helyenként cseppet gunyoros. Utóbbi a szereplők számlájára írható, hiszen Hollus minden alakban csípős nyelvvel van megáldva.

A cselekmény egyébként nem túl bonyolult, csak a mit sem sejtő főhős számára érződik annak. Az események - tekintve, hogy novelláról van szó - viszonylag gyorsan is haladnak, összesen nagyjából 4-5 nap történéseit mesélik el. Oké, ebből hármat a főhős alvással tölt a már említett hideglelés miatt...

Apropó főhős, Bence szimpatikus átlagember, könnyű azonosulni a nem épp hősies, mint amikor vasvillás falusiak elől menekül, és a kifejezetten bátor tetteivel egyaránt. A többi szereplő pedig már ismert az írónő regényeiből, így ők a megszokott formájukat hozzák.

Nekem kifejezetten tetszett ez a kis szösszenet, bár az tény, hogy a regények kidolgozottabbnak hatnak, hiszen ott bőven volt ideje a szerzőnek csavargatni a kalandokon, és jobban bemutatni a karaktereket. No, de ez egy novella, nem várható el tőle ugyanaz, mint egy regénytől.

Bátran ajánlom mindenkinek, aki kedveli a Hétvilágot, és főleg a Boszorkányszelídítő elolvasása után javaslom. A novella ugyanis az első két kötet kedvenc hőseiből építkezik. Illetve nyugodt szívvel ajánlom azoknak is, akik még nem olvastak Virág Emília tollából, mert kedvcsinálónak ideális, és ha ez tetszik, akkor a regényeket imádni fogják.

Illúzió

A Bexi sorozat harmadik részének borítóján egy fejhallgató szerepel, ami elég jól illik ehhez a könyvhöz. Természetesen a színvilág maradt a régi, és 422 oldalával épp csak egy kicsivel hosszabb, mint a Hullócsillag volt.

Fülszöveg:

"Bexi – civil nevén Budai Rebeka – második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége után hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Geriben csalódnia kellett, Márk szóba sem áll vele, de talán a zenei sikertelenségtől rendül meg leginkább. Szerencsére még mindig mellette áll a családja, valamint Anti, Evelin, Körte, az agyontetovált menedzser, és a Fogd be Aszád vérbeli trolljai. Így a szakmai és magánéleti mélypont sem tarthat sokáig…"

A történet nem sokkal a második rész után veszi fel a fonalat, és ahogy a fülszöveg is jelzi, egy alkotói válságot helyez a középpontba a főhősnő magánéleti botladozásai mellé.

A könyv elején kissé húztam a számat, mert féltem, ez a rész is ismétlések és helykitöltés hosszú elnyújtása lesz. Illetve Beki már a legelején elkövetett egy hatalmas hibát (meg később még néhányat), amitől úgy forgattam a szememet a metrón, hogy a szemben ülő gyanúsan megbámult miatta. Szóval nem voltam kifejezetten lelkes olvasó, hiába értettem, hogy a tini főhősök tini butaságai a cselekményszövés részét képezik. Ezért is ért kellemes meglepetésként a kötet tempója.

Ellentétben az előző résszel, ami kifejezetten lassú volt, ez a kötet visszatalált egy kellemes tempójú cselekményvezetéshez. Az alkotói válság nem jelentette azt, hogy semmi sem történik, és szerencsére a beharangozott kaland összecsapottsága is elmaradt. Utóbbi talán azért, mert ezúttal nem egy nagy kaland volt, hanem több kisebb, és ez nagyon jót tett a cselekménynek.

Ami a karaktereket illeti, akadt némi változás. Beki kevesebbszer ismételte önmagát, ami jó, néha rettentően naiv, amit nem jó olvasni, de feszültségkeltésnek oké. Ez az alkotói válság pedig kifejezetten szimpatikussá tette. Márk is fejlődött csöppet, mert bár még mindig végtelenségig elnyújtott óvodás vitákat folytat a főhősnővel, és továbbra is süt róla az egoizmus, ami még a Marsról is látszik, volt néhány tette, ami emberivé tette. Ez a picurka emberség pedig jót tett neki, kevésbé tűnt tőle papírmasé srácnak. Geri egy görény. Meglepő? Egyáltalán nem. Túlzásokba esett? Igen, de cselekmény szempontjából ez nem probléma.

A mellékszereplők többsége hozta az eddigi megszokott formáját, ám akadt itt némi hiányosság is. Reméltem, hogy az alkotói elvonulás során Beki családjának másik fele, vagy legalább az apja nagyobb szerepet kap, de csalódnom kellett. Apuka továbbra is extra konfliktusként szerepelt, így maradt egysíkú karakter. A három Aszád srác egysíkúsága pedig már nagyon erőteljesen szembetűnő. Olyanok, mint egy amőba, együtt mozognak, együtt cselekszenek, sőt még a mondataik is egyformák, így ha véletlenül szétválnának, nem tudnám megmondani, ki kicsoda. Mivel ők a tipikus vicces mellékszereplő faktor, ami Leiner Laura könyveiben állandó toposz, ezen nem lepődtem meg. Az viszont meglepett, hogy ez az amőba bekebelezte Evelint. Az előző kötetben volt szerepe, amit kedveltem, ám itt lefokozták vicces mellékszereplővé, amit nagyon sajnálok.

Kompenzálva Evelint bejött egy új szereplő a képbe, aminek örültem. Szimpatikus figura, feldobta a történetet, azonban kicsit aggódom érte, hogy ő is be fog állni az egysíkú mellékszereplők népes csapatába.

A romantikus szál alakulgatott ebben a részben, ám véleményt csupán a folytatás függvényében mondanék róla. A könyv humora rendben volt, akadtak benne bőven szórakoztató jelenetek. 

Egy dologgal nem voltam kibékülve a narrációban, a borús előre utalásokkal. Egyébként sem szeretem az előre célozgatásokat (Például: "Akkor még nem tudtam, mekkorát tévednem."), itt pedig valamiért kifejezetten zavart. Talán mert az előző kötetben is sok volt belőle, és nem akartam, hogy itt is ez történjen, és elzavarja a jó hangulatomat.

Összességében ezt a részt jóval szórakoztatóbbnak találtam, mint az előzőt. Kellemesen kikapcsolt, és a szokásos függővéggel felpiszkálta kíváncsiságomat a következő kötetre.

Bátran ajánlom azoknak, akiknek a Hullócsillag nem igazán csúszott, mert ez a rész valószínűleg jobban fog. Aki pedig az előző köteteket szerette, ezt is biztosan kedveli majd.

A tanult lány

Ez a könyv több alkalommal szembe jött velem, és kifejezetten érdekesnek találtam. 

A borító nagyon szép, 432 oldalával pedig igazán vaskos memoár. Tehát nem egy fikciós történet, hanem a szerző visszaemlékezése gyerekkorára és tanulással töltött éveire.

Fülszöveg:

"Tara ​Westover tizenhét évesen tette be először a lábát iskolai osztályterembe. Előtte Idaho hegyei között, a társadalomtól szinte teljesen elzárkózva élt szüleivel, akik állandóan a világvégére készültek. Tara minden nyáron gyógynövényfőzeteket készített könnyen befolyásolható anyjával, aki a környék bábája és füvesasszonya volt, télen pedig az egyre furcsábban viselkedő apja mellett dolgozott egy roncstelepen. A lányt soha nem látta orvos vagy védőnő, a vágásokat, agyrázkódásokat, de még a robbanásból származó égési sérüléseket is az otthoni gyógynövényekkel kezelték. A sokgyerekes család annyira elszigetelődött az intézményes társadalomtól, hogy nem volt senki, aki biztosíthatta volna az iskolázatlan gyerekeknek a megfelelő oktatást.
A hegyen túli világ elérhetetlennek tűnt Tara számára. Ám egyik fiútestvére annyit mesélt neki a főiskolai élményeiről, hogy a kíváncsi lány elhatározta, ő is kipróbálja ezt az újfajta életet. Önerőből tanulni kezdett, magát képezve tett sikeres felvételi vizsgát, és hatalmas tudásvágya eljuttatta őt még az óceánon túlra is.
A tanult lány felejthetetlen emlékirat egy fiatal, iskolázatlan lányról, aki hátat fordítva különc családjának útnak indul, és küzdelmes útja során eljut egészen Cambridge-be, hogy doktori diplomát szerezzen.

A könyv nyitányában a szerző megjegyzi, hogy ez a kötet nem a mormonokról szól, és egyáltalán nem szeretne általánosítani. Ez nem csak korrekt hozzáállás, hanem az esetleges olvasói tévhiteket is tisztázza. A helyzet ugyanis az, hogy hiába áll az elbeszélés középpontjában egy mormon család, az hogy mormonok mellékes. A vallási hovatartozásuk egyszerűen eltörpül a tény mellett, hogy ők bizony az emberi butaság mélységének remek példái. 

Talán kicsit erős értékelni egy memoárt, hiszen olyan, mintha valaki életét értékelném, de ez megjelent egy könyvben, vagyis úgy fogom kezelni, mint egy könyvet. Úgy írom le olvasói élményeimet, mint más könyveknél teszem. Ha ez valakit zavar, ne olvassa tovább, illetve senki se vegye magára, mert ez csupán az én személyes véleményem.

Nagyon mást vártam ettől a könyvtől, mint amit kaptam. Előzetesen úgy gondoltam, ez egy olyan család története lesz, ahol a nem életszerű vallási előírások dominálnak, és ahonnan sok-sok küzdelem árán, a tudásvágy által hajtva a főhős eljut az egyetemig. Hát, nem épp ezt kaptam.

Egyrészt, ahogy az előszó is leszögezi, ez nem a mormon vallásról szól, sőt még csak nem is annak szélsőséges ágáról. Ez a tudatlan kisvárosi emberek nyomoráról szól. A nem életszerű dolgok hátterében nem a vallási tanok állnak, hanem az üldözési mánia, az összeesküvés elméletek és a meggyőződéses vakhit. Mert hiába vallják magukat mormonoknak, hiába hallucinálnak angyalokat és egyéb vallási kellékeket, ezek bizony rém buta, rém egyszerű és rém makacs emberek, akik csak és kizárólag a saját ostobaságukban hisznek.

Na, de nem is az ostobaság itt a probléma, hanem annak következményei. Ez a könyv pedig inkább erről a következményről, a családon belüli erőszakról szól. Ezt a témát nagyon szépen körbe is járja. Bemutatja a körülményeket és azt is, hogy egy ilyen mérgező családi környezetnek milyen durva hosszú távú hatásai lehetnek. Sajnos, akinek az a normális kicsi kora óta, hogy bántják, az felnőttként is ezt tekinti alapnak, így nem csak nehezen jön ki egy ilyen számára túlságosan ismerős szituációból, hanem el is utasít minden kedvességet, mert egyszerűen nem tud vele mit kezdeni. Egyébként ez volt az a momentum, amit értékeltem a könyvben. Nagyon őszintén és világosan mutatta be ezt a sajnos nem ritka problémát.

Azt azonban nem mondhatom, hogy jó volt olvasni. Az emlékek nagy része ugyanis tragikus. Tragikus, hogy egy házaspár vállal hét gyermeket, majd egyszerűen alig törődik velük. Félreértés ne essék, nem azt vártam, hogy babusgassák a kicsiket, hanem hogy nézzék az ő érdekeiket is, és ami a legfontosabb, ne veszélyeztessék szándákosan az életüket. Mert az egy dolog, hogy a saját tévképzeteiket elültetik bennük, de az már egy egészen más tészta, hogy olyan feladatokat bíznak rájuk, ami életveszélyes, és ahelyett hogy a biztonságuk érdekében óvatosak lennének, inkább elérik, hogy a baleset meg is történjen. Őszintén szólva dühítő volt olvasni ezt a gondatlanságból elkövetett értelmetlen erőszakot.

No, és mi történik, ha megesik a baleset, ami egyébként előre látható volt? Gyakorlatilag semmi, mert nem hisznek az orvostudományban, így harmadfokú égési sérüléseket is inkább otthon "kezelnek" homeopátiával és egyéb humbuggal. Nem volt kellemes olvasni ezt a sok szenvedést a butaság miatt.

A könyv másik szegmense az elbeszélő kitörése ebből a szörnyűséges családi helyzetből. Ezen a vonalon sem azt kaptam, amit vártam. Ennek két oka volt. Egyrészt az amerikai oktatási rendszer számomra érthetetlen. Nem tudtam értelmezni a tényt, hogy ott bárki jelentkezhet főiskolára minden előképzettség nélkül, és be is juthat, ha sikeresen teljesít egy feleletválasztós tesztet. Majd azon a bizonyos főiskolán boldogul is annak ellenére, hogy alapvető fogalmakkal és úgy általánosságban a nagyvilággal kapcsolatban halvány lila gőze sincs. És most nem csak olyan hétköznapi dolgokra gondolok, mint hogy mire való a szappan, hanem hogy milyen kontinensek vannak. Bizony a szerző ezekkel sem volt tisztában, de eljutott a doktoriig. Félreértés ne essék, nem vonom kétségbe a tudását, csak rettentően furcsának érzem, ezzel pedig el is jutottunk a másik okig, ami miatt nem azt kaptam ettől a könyvtől, mint vártam. A kötetben többször elhangzik, hogy az elbeszélő okos, és bemutat néhány nehézséget a főiskola megkezdése idején, de ennyi és nem több. Egyszerűen alig szól ez a könyv a tanulásról, hiába tanult lány a címe. Ezt pedig óriási hiányosságnak éreztem, mert nem láttam a folyamatot, ahogy a tudatlan kislányból tudós lett. Ráadásul helyenként az a tudásvágy sem érződött, ami megfelelő motivációt adhatott volna ennek a gyorsított felsőoktatási sikermenetnek.

Ez a könyv tehát egyáltalán nem olyan volt, mint vártam. Nem szélsőséges vallási nézetekről, hanem mérhetetlen butaságról és a családon belüli erőszak minden lehetséges változatának bemutatásáról szólt. A tanulásról pedig kevésbé. Egyáltalán nem esett jól olvasni, mivel nem akadt a könyvben semmi szerethető, és végig dühös voltam. Szóval nem mondom, hogy tetszett, de azért nem bánom, hogy elolvastam. Azt viszont nem értem, hogy miért van ennyire jelen az olvasói köztudatban, és miért kapott ilyen sok jó értékelést. Sem a téma, sem az elbeszélői stílus nem indokolja ezeket.

Kizárólag azoknak ajánlom, akik a családon belüli erőszak témájáról szeretnének egy valós történetet olvasni. Aki viszont nem érez magában elég erőt az emberi hülyeséghez és erőszakhoz, inkább kerülje el. Vallási szélsőségekről vagy tanulásról olvasók pedig keressenek egy másik könyvet, mert ebben bizony csak nyomokban akad.

Szégyentelen

A Napernyő Protektorátus is egy azon sorozatok közül, amelyeket már régen elkezdtem, aztán egyszerűen megfeledkeztem róluk. Mostanában azonban kezdem újra előásni őket, és fokozott lelkesedéssel folytatni, ahogy azt egy hasonlóan szórakoztató druidával is tettem.

Ez a sorozat rendkívül vicces, és bár a második rész hagyott némi keserű ízt a számban, kellemes emlékeim maradtak róla. Ezeket pedig igazán jólesett felfrissíteni ezzel a harmadik kötettel.

A borító hozta a megszokott formát, és ha jól látom, Párizs adta a hátteret. Nos, Firenze talán jobb választás lett volna, ám ott nincsenek ilyen csinos vízköpők. A hölgy ruhája sem piskóta, de a színvilág kifejezetten mutatós. Nem vagyok a sorozat borítóinak rajongója, de azt elismerem, hogy elég jól illenek a történethez.

Ez a rész 360 oldal, vagyis nem a leghosszabb, gyorsan végig is lehet lapozni. Fülszöveg:

"A ​szezon botránya – Lady Maccon elhagyta a férjét, és visszaköltözött rémes családjához!

Viktória királynő elbocsátja Alexiát az árnyékkormányból, és az egyetlen személy, aki bármiféle magyarázattal szolgálhatna – Lord Akeldama – váratlanul elhagyja a várost. Mindennek tetejébe Alexiára gyilkos gépkaticák támadnak, jelezve (ahogy azt csak a katicák képesek), hogy immár London minden vámpírja igencsak érdekelt Lady Maccon meglehetősen alapos halálában.
Mindeközben Lord Maccon szeszben pácolja magát, Lyall professzor pedig kétségbeesetten igyekszik összefogni a Woolsey-falkát.
Alexia végül elmenekül Angliából, és meg sem áll Itáliáig, hogy megkeresse a titokzatos templomosokat. Csak ők tudnak eleget a természeten túliakról ahhoz, hogy feltárják előtte növekvő mértékben terhes állapotának titkait.
Csakhogy ők még a vámpíroknál is rosszabbak lehetnek – és pestót hordanak maguknál."

A sorozat értékét jól mutatja néhány nem épp csekély dolog. Egy: nyolc éve kezdtem el ezt a sorozatot, és még mindig tökéletesen emlékszem rá. Kettő: a stílusa olyan különleges, hogy vagy rögtön elkapja az olvasót egy szédült táncra, vagy nem. Három: nagyon-nagyon szükségem volt most erre a kifinomultan öltözködő, angolosan abszurd humorra. Négy: szeretem a pestót. Oké, az utolsó dolog lényegtelen és szubjektív, ám talán a többi is épp elég bizonyítékot ad a történet remekségéről. 

Az események ebben a részben épp ott folytatódnak, ahol az előző kötet véget ért. Nem mondanám, hogy a cselekmény sokat halad előre, ám kétségtelenül kalandos és üdítően szórakoztató. A kötet a főhősnő áldott (vagy áldatlan - kinek, hogy tetszik) állapota körüli kérdést óhajtja tisztázni, és ezt szépen teljesíti is. Közben pedig olyan remek dolgokkal szórakoztatja az olvasót, mint hogy, mi az az alkohol százalék, amitől egy jól megtermett vérfarkas is kitartóan részeg marad; egy csipetnyi vámpír politika; egy csokorra való viktoriánus pletyka; némi történelmi és némi technikai ismeret; továbbá az olasz konyha rejtett titkai. Mindezt pedig egy elég hosszú és kalandos utazásba csomagolja néhány új és néhány régi szereplő társaságában.

Nem írrnék a csekeményről többet, inkább elmondom, nekem mi tetszett olyan nagyon. Egyrészt a stílus, ami már az előző két kötetnél is megnyert magának. Másrészt a szerelmesek különválása, mert így ugyan kevesebb volt a sziporkázó szócsata, ám kevesebb az ágycsata is, ami a második kötetben cseppet túlzásokba esett. Harmadrészt leszámítva az aktuális rosszfiúkat, ez a rész kifejezetten kedvelhető szereplőkre építkezett, és ezt nagyon tudtam értékelni. Negyedrészt végig izgalmas maradt, és fenntartotta a figyelmemet.

Természetesen nem válaszolt meg sok kérdést a jövőre nézve, ám ez nem is baj, mert ez bizony egy remek átvezető rész volt. Szépen megalapozta a kérdéseket és konfliktusokat a folytatásra nézve, és ez dicséretes. A világfelépítés is építkezett kicsit, ahogy átlépett a kontinensre.

Összességében tehát fogalmam sincs, miért halogattam évekig ennek a könyvnek az elolvasását. Talán, hogy a megfelelő pillanatban találjon meg újra, és ez most jött el. Nagyon élveztem olvasni, jókat kuncogtam rajta, és igazán feldobta a napjaimat.

Szívesen ajánlom mindenkinek, aki az előző két részt már olvasta, és kedvelte az írónő stílusát. Ha pedig valaki lelkesedését a második rész csorbította volna, azért adjon egy esélyt a harmadiknak, mert megéri. Illetve, aki még hallott erről a steampunk, viktoriánus fantasztikus történetről és a sziporkázó humoráról, sürgősen pótolja. Pestó kedvelők előnyben!

Kedvenc idézet a könyvből:

"– Ez itt a tiéd, legdrágább Alexiám!
Lady Maccon kíváncsian forgatta egy darabig, mielőtt kibontotta volna. A csomag elegáns kis fadobozt rejtett, benne egy egész fontnyi teával.
– Csak eszembe jutott az a rémség, amit a taljánokról hallottam – nyomkodta Ivy zsebkendőjével a szeme sarkát kitörő érzelemrohamában. – Azt hallottam… ó,
még kimondani is rémes… azt hallottam, hogy Itáliában… – elhallgatott – …kávét isznak! – Kecsesen megborzongott."

Kiegészítés:

A sorozatnak még további két kötete van: Szívtelen és Időtlen. 

Ha volt potitív kimenetele a halogatásomnak, akkor az az, hogy már mind az öt kötet elérhető magyarul. Tekintve, hogy az utolsó rész tavaly jelent meg, talán nem is baj, hogy ilyen sokat vártam vele. No, de a további várakoztatás igazán udvariatlan volna, így hamarosan elolvasom a maradék két részt is.