Csavargások XXIV.

A pünkösdi hosszú hétvégén úgy döntöttünk San Diegóval, hogy kirándulgatunk kicsit. Az időjárás szép volt (talán kicsit túlságosan is...), ezért a szabadba vágytunk és egy kicsit el akartunk szakadni otthonról. Mivel mindketten vár- és kastélymániásak vagyunk, olyan helyszíneket választottunk, ahol tudtunk gyönyörködni ezekben a szép épületekben. Első napon egy Tisza-parti kastélyt néztünk ki, míg a második napon két közelebbit Székesfehérvár környékén. Mindegyik jó ötlet volt.

Andrássy-kastély, Tiszadob

kastély a főbejárat felől

A kastélyt Andrássy Gyula építette az 1880-as években. Ráadásul nem is akárhogyan, mert a volt külügyminiszter és miniszterelnök mindent napokhoz kötött. Konkrétan megmondta a tervezőnek, Meinig Artúrnak, hogy 4 bejáratot szeretne, mert négy évszak van. 12 tornyot akar a hónapok számához igazodva, legyen 52 szobája, mert ennyi hét van egy évben és a napok számának megfelelően 365 ablakot is kért. A tervező pedig maximálisan betartotta az igényeket, így az épület tetején sok kicsi tornyocska található csupán esztétikai, no meg számtani okokból és sok picike ablak is megszámlálható. Bevallom, nem ellenőriztem le, hogy mindenből megfelelő számú van-e, de van egy olyan érzésem, hogy az Andrássy-család megtette anno helyettem.
A kastély állapotára a világháborúk nem voltak jó hatással. Jelenleg csupán három bútordarab eredeti, a többi korabeli, ám eredetileg nem a kastélyhoz tartozott.

kastélyon belül

A második világháború idején hadikórház, majd utána gyermekotthon lett. A gyerekeket egy idő után azonban kiköltöztették és 2009-ben megkezdték az épület felújítását. Az elhúzódó munkálatok miatt azonban csak 2015-től látogatható.
A látogatási idő magyar szokásokhoz híven keddtől vasárnapig tart. A belépés csak tárlatvezetéssel lehetséges, ám mivel óránként indul vezetés, ez egyáltalán nem okoz fennakadást. A belépőjegy nem drága és bár a berendezésből az említett háborúk és egyéb nem épp kastélybarát időszakok miatt nem sok maradt, érdemes megnézni. A túra nagyjából egy órás és már csak a gyönyörű és szerencsére eredeti lépcsősor, illetve a kertre nyíló kilátás miatt is érdemes belülről megcsodálni.
Apropó kert, a kastélyhoz egy meglehetősen nagy zöld terület tartozik. Le lehet sétálni a Tiszához, fénykorában a folyón érkeztek ide a vendégek. Illetve az épület mögött egy kifejezetten impozáns sövénylabirintus foglal helyet. Muszáj volt benne bolyonganunk kicsit a hőség ellenére is. A kastély egyébként fogad rendezvényeket, például kedvelt esküvői helyszín, amit teljes mértékben meg tudok érteni.

a kert

Ha valaki nem csak gyönyörködni akar, hanem információra éhes, akkor érdemes a látogatás előtt kicsit utánanézni a család történetének. Erről ugyanis nem sokat beszélnek a tárlatvezetésen. Tudom ajánlani erre a célra gróf Andrássy Katinka memoárját. A "vörös grófnő" néven is ismert hölgy a kastély építtetőjének unokája és Károlyi Mihály felesége volt. Két kötetben megjelentetett visszaemlékezéseinek elején gyermekkoráról ír, vagyis szó esik a családról és magáról a kastélyról is benne. Jó stílusa van, így könnyed olvasmány.
Érdemes tehát ellátogatni ide. Mi cseppet sem bántuk meg, hogy ezt a kastélyt választottuk. Szépen fel van újítva, minden kastélyrajongónak meleg szívvel tudom ajánlani.
Szerintem a képek önmagukért beszélnek:

ebédlő

kastély a labirintus felől

Károlyi-kastély, Fehérvárcsurgó
Folytatva kastélynéző túránkat, megnéztük mégis milyen családba házasodott be Katinka. Hát, a Károlyi-család sem panaszkodhatott.

a kastély szemből

A klasszicista és eklektikus stílusú kastélyt a 19. század közepén Károlyi György építette és a kivitelezésben Ybl Miklós keze is benne volt. Meg is látszik rajta, igazán szép épület.
Sajnos ennek a kastélynak sem tettek jót a háborúk, mert egy ideig német főhadiszállás volt, majd elfoglalták az oroszok, akik a kertben tábortüzet raktak a kastély könyvtárából... Szóval nem volt túl kegyes hozzá a sors, ezért itt még kevesebb az eredeti berendezési tárgy. Konkréten egy van belőle, egy szék az egyik szobában.
A háborúk után egy ideig itt is árva gyerekeket szállásoltak el, majd a csúfosan leromlott épületet a Károlyi-család által létrehozott alapítvány kezdte felújítani.
Ma egy része szállodaként üzemel, míg a másik fele egész évben nyitva áll a látogatók előtt. Ide is csak tárlatvezetéssel lehet belépni, ám szerencsére itt is óránként indulnak a túrák.

forgatási kellékek

A hiányzó berendezési tárgyakat okosan igyekeztek érdekes dolgokkal pótolni. Például van néhány tárgy a család hagyatékéból, páratlan címertannal foglalkozó könyvgyűjtemény és még néhány forgatási kellék is kiállításra került. A kastélyt ugyanis filmekhez is előszeretettel használják.
A tárlatvezetésen itt egy kicsit több szó esik a család történetéről, ám egy órás séta alatt nem lesz senki szakértő, ezért szintén érdemes kicsit előre felkészülni. Már csak azért is, hogy az ember lássa milyen összefonódások voltak a magyar főúri családokban.
A vezetés talán legérdekesebb része az, hogy a kastélyt zegzugosan járhatjuk be és felmehetünk például a tetőre is.
A belső túra után hosszú sétát lehet tenni a hatalmas parkban, ami körbeveszi az épületet. A fák kellemes árnyékot adnak, a tó hangulatos és teknősöket rejt. Szóval remek kikapcsolódás, ezt a kastélyt is tudom ajánlani.

kilátás a tetőről

Esterházy-kastély, Csákvár
Kirándulós hétvégénket Csákváron zártuk. Egyrészt közel volt a Károlyi-kastélyhoz, másrészt tudtuk, hogy ez lesz a legkevésbé látványos, így nem sok időt szántunk rá.

Esterházy-kastély

A kastély a 18. század második felében épült. Gróf Esterházy János főispán építette a fertődi kastélya mintájára. Nos, valóban mutat hasonlóságokat, bár a 19. század elején átépítették, így a klasszicista stílus jobban dominál, mint a barokk.
Sajnos ez a kastély nem látogatható, mivel az 1950-es évek óta kórházként működik. Az épületbe ezért nem tudtunk bemenni, ám a kertje turisták számára is látogatható. Érdemes is körbesétálni, mert nagyon szép épület, de azért látszik rajta, hogy ráférne a felújítás. A hatalmas kert kifejezetten elhanyagoltnak tűnt, pedig három kerti látnivalót (szobrok és műbarlang) felújítottak és éjszaka még ki is világítják őket. A fák azonban így is szépek és rengeteg madárfajt láttunk séta közben.
Ez a kastély tehát nem olyan látványos, mint az előzőek, mégis érdemes vetni rá egy pillantást. Jól mutatja, hogy kis városokban micsoda kincsek bújnak meg. Kár, hogy nem törődünk velük úgy, ahogy megérdemelnék...

Sorozatajánló

A filmes rovatomban említettem, hogy mostanában rákaptam néhány sorozatra és megérdemelnének külön bejegyzést. Csakhogy nem feltétlenül látom értelmét annak, ha mindegyiket bő lére eresztve kifejtem egy-egy bejegyzésben, így inkább összevontam őket egy nagy ajánlóba. 

Hogy lesz-e hasonló bejegyzésem még a jövőben, azt nem tudom, így egyelőre nem nevezném rovatnak ezt a kis kedvcsinálót.

Quicksand

Maja a svéd gimnazista lány egy gyilkossági tárgyaláson találja magát az iskolájában elkövetett lövöldözés után. Ő az első számú gyanúsított, de vajon tényleg ő tette? És ha igen, miért?

Ez a sorozat a Netflix saját gyártású svéd krimije. Igazán érdekes volt látni a svéd helyszínt, a svéd színészeket és hallgatni hozzá a svéd nyelvet. Angol felirattal néztem, de valahol biztosan akad hozzá magyar felirat is.

Egy évad az egész, vagyis mindössze 6 részes, így elég gyorsan végig lehet nézni. Főleg azért, mert minden epizód végén felbukkan egy új csavar, ami árnyalja a végéig ködös képet.

A narráció izgalmas, rögtön a nyitó képen látjuk a főhőslányt egy vértócsában ülve az osztályterem közepén. Aztán jönnek a rendőrök és elviszik, mint a lövöldözés első számú gyanúsítottját. Innentől a sorozat a nyomozás pillanataiból és a lány visszaemlékezéseiből áll össze. Ezek a visszaemlékezések nem feltétlenül lineáris időrendben követik egymást, mert a lövöldözés napja újra és újra felbukkan.

A sorozatban a legérdekesebb talán az, hogy elég újszerű megközelítést választott a témához és elég merész volt annak bemutatásában. Ráadásul a nézőt folyton kétségek között hagyja, mert valahol szimpatikus ez a lány, akinek boldog családja, kikiegyensúlyozott élete van és látszólag azt sem tudja, mi történt vele. Csakhogy, ahogy haladnak a múltbéli események, mégsem tűnik olyan tökéletesnek. Sőt, senki sem tűnik olyan tökéletesnek és ez egy remek üzenet. Főleg úgy, hogy gazdag svéd családok vannak a fókuszában.

Nem szeretnék többet elárulni a cselekményről, nehogy elrontsam a meglepetéseket. A lényeg, hogy ez egy izgalmas és aktuális alkotás. Nekem nagyon tetszett, annak ellenére, hogy a főhősnőt és a fiúját elég gyorsan megutáltam. Végig feszültségben tartott, ezért bátran ajánlom mindenkinek, akit nem taszít a téma és egy jó skandináv tinikrimire vágyik.

A tett

"A sorozat valóban megtörtént bűncselekményeket dolgoz fel. Gipsy Blanchard esetét idézi fel, a fiatal lányét, aki megpróbált szabadulni az őt túlzottan védő anyjától. A függetlenségi törekvése végül gyilkossághoz vezetett."

Ez a sorozat első és sokadik ránézésre is nagyon beteg. Ráadásul, ha az ember belegondol, hogy nem a készítők fantáziájával szaladt el a ló, hanem mindez valóban meg is történt, csak még sokkolóbbá válik az egész.

Szintén egy évados sorozat, ami 8 epizódból áll és minden rész annyira felkavaró, hogy a néző csak fokozatosan tudja befogadni. Számomra volt néhány olyan pont, ahol pár napra fel kellett függesztenem a sorozatot, hogy legyen lelkierőm folytatni. 

HBO GO-n elérhető, így magyar szinkron is van hozzá.

A színészek zseniálisak. Ezzel Patricia Arquette esetében nem mondtam újat, de Joey King játéka is elképesztő. Ha valaki úgy gondolná, a hölgy kissé túltolta a szerepet, annak javaslom, hogy nézzen meg egy interjút az eredeti Gipsy-vel és rá fog jönni, hogy nincs itt semmiféle hatásvadász túlzás. A készítők és a színészek félelmetesen valósághűen vitték filmre ezt a beteg családot. A nézőket pedig egy olyan végtelen düh és tehetetlenségérzet  mókuskerékbe pakolja, amiből nem könnyű kijönni. Nem lehet nem együtt érezni a szereplőkkel és nem lehet nem dühöngeni, amiért senki sem látott át a színjátékon. Ráadásul, mivel a néző már a nyitójelenetben szembesül a tragikus végkimenetellel, már az elején megfogalmazódik benne egy állásfoglalás, ami az epizódok során formálódik és csiszolódik.

Ez a sorozat sokkoló és valamilyen perverz módon mégis annyira érdekes, hogy nem lehet elmenni mellette. Nem tetszett, amit láttam, de tetszett, hogy megmutatták, hogy gondolkodhattam rajta.

Kizárólag azoknak ajánlom, akik éreznek magukban elég lelkierőt, hogy végignézzék, milyen a bántalmazó szeretet.

Csodatévők

"A mennyország is csak egy munkahely. A cégvezető Isten (Steve Buscemi), akit a hobbiján kívül senki és semmi sem érdekel. Amikor el akarja pusztítani a Földet, az angyal Craigre és követőjére vár a feladat, hogy megmentsék az emberiséget."

Kellett valami könnyed a sok dráma után és találomra megnéztem az első részt ebből a furcsa sorozatból. Aztán a másodikat, majd a harmadikat, mert nem tudtam eldönteni, élvezem, vagy csak meg lettem bűvölve. Aztán azt vettem észre, hogy a végére értem és jó volt.

Szintén elérhető az HBO GO-n, így magyar szinkronnal lehet végignézni mind a 7 epizódot. A részek egyébként kifejezetten rövidek, mindössze 25 percesek.

Ha valaki belekezd felejtse el minden világnézetét és hagyja magát sodródni ebben az abszurd mennyországban. Néhol már-már túlságosan is abszurdak a jelenetek, de többnyire kedvesen butuskák és szórakoztatóak. A fő vicc ugyanis az, hogy itt mindenki jót akar (megmenteni a Földet meg hasonlók), de olyan ügyetlenül teszik, hogy néha többet ártanak, mint használnak. A mennyország egyébként egy tipikus nagyvállalat tipikus problematikájával és nevetséges hülyeségeivel működik, így mindenki, aki dolgozott már fura munkahelyen, otthonosnak találhatja. A karakterek szerethetőek, még Istent is meg lehet kedvelni a maga gyermeteg lelkével. A cselekménynek pedig van íve, van kifutása és van magyarázata. Szóval ha valaki pár rész után nem értené, hogy lett a bolygó egy ilyen kétbalkezes alkotóval, ne aggódjon, a végére ez is magyarázatot kap.

Remekül szórakoztam rajta és tudom ajánlani délutáni kedvjavító kikapcsolódásnak. Elsősorban persze az abszurd humor kedvelőinek. Vallási fanatikusok viszont inkább kerüljék.

Csernobil

"A minisorozat az 1986-os csernobili nukleáris katasztrófa történetét, az emberiség történetének legsúlyosabb, ember által előidézett katasztrófáját, illetve az orosz tudósok Európa megmentéséért folytatott drámai küzdelmét dolgozza fel."

Ezt a sorozatot talán nem is kell bemutatnom, mert jelenleg ez a legnézettebb sorozat. Mondhatjuk, hogy az év nagy meglepetése, mert nem hiszem, hogy az HBO számított ekkora népszerűségre, mikor megálmodta a mindössze 5 epizódos minisorozatot.

Egyelőre magyar felirattal érhető el az HBO Go-n.
Kifejezetten összeszedett alkotás és olyan atmoszférát teremt, amiből nehéz szabadulni. A kép végig borongós jelezve a dolgok súlyát és a zene, illetve a hanghatások (pl: műszerek sípolása )remekül fokozzák a feszültséget. Hiába ismeri mindenki Csernobil nevét és a történetét és tudja, hogy mi lesz a végkimenetele a dolognak, ez a részletesség sokkolóan hat. Ebben nagy szerepe van a részekben felbukkanó jeleneteknek, amelyek nem egy tipikus cselekményívet járnak be, hanem pillanatképeket mutatnak az eseményekből. Így a néző látja azt, amit már tudott (a robbanást) és azt is, amire nem feltétlenül gondolt (hogyan hat a sugárzás).
Számomra igazán gondolatébresztő és érdekes volt ez a sorozat. Barátokkal elég sokat beszéltünk is róla. Tudom tehát ajánlani mindenkinek, aki kíváncsi egy megtörtént katasztrófára. Ha viszont valaki tudja, hogy a sok halál és szörnyűség megviselné, óvatosan kezdjen bele. Egy-egy képsor megterheli az ember lelkét.

Nagy kaland a nagy falhoz

Idén elég nagy kalandban lesz részem, meglátogatom Ribizly barátomat. Ez nem lenne nagy dolog, ám ő már négy éve Kínában lakik. Igen, ez azt jelenti, hogy át kell utaznom a fél világon. Elég izgalmas vállalkozás. Szerencsére nem egyedül teszem, jön velem San Diego és Ribizly családja is úgy döntött, ideje megnézni Ázsiát. A társaság tehát így adva van, már csak a cirka tizenöt órás repülőutat kell kibírni valahogy.

túlélőcsomag a hosszú útra

Az előkészületeket hónapokkal ezelőtt megkezdtük. Foglaltunk repülőt, szállást és Ribizly a nővérével olyan programtervet készített, amelyet minden utazási iroda megirigyelhetne. Megkaptuk a szükséges oltásokat (hepatitisz A és B, tífusz) és a vízumot is sikerült csoportosan elintézni.
Kicsit furcsa, hogy ahogy teltek a napok minden apró készülődés ellenére távolinak tűnt az utazás és most, pár órával a gépünk indulása előtt is még csak terv ez a nagy kaland. No, de holnap ilyenkor már Sanghajban leszünk, talán akkor tudatosul bennem az egész.
A felkészülésből természetesen nem maradt el a megfelelő útikönyv kiválasztása (Még mindig a National Geographic kiadványaira esküszöm.) és a kellő mennyiségű útravaló zene és könyv betárazása. Mivel minél kevesebb holmit szerettem volna pakolni, az útikönyvön kívül nem viszek hagyományos papír alapú könyvet. Inkább elbitorlom San Diego e-book olvasóját. Le is töltöttem rá Jaume Cabré több mint ötszáz oldalas regényét. El leszek vele egy ideig és ha ez nem lenne elég könyvmoly lelkemnek, Ribizly barátom ígért nekem kölcsönbe egy Justin Cronin kötetet. Úgyhogy mondhatom, felkészültem az útra.
A kaland két hétig fog tartani, ezalatt megpróbálunk minél több helyszínt megnézni és érdekes dolgot kipróbálni. Internet és telefon nem nagyon lesz, így a blog számára júliusig elérhetetlen vagyok, ám beütemeztem két bejegyzést, hogy visszatérő olvasóim ne unatkozzanak. Aztán, ha hazaértem és kipihentem az időeltolódást, írok sok-sok beszámolót arról, milyen Kína.

Mozgóképek LXXVI.

Májusban kicsit jobban teljesítettem filmek terén, ennek pedig az az oka, hogy többször jártam moziban. Összesen hét filmet láttam az elmúlt hetekben és ezek közül ötöt széles vásznon. Nem egy rossz arány.

Bosszúállók - Végjáték

"Thanos súlyos tette, amivel elpusztította az univerzum élőlényeinek felét és megtörte a Bosszúállókat, a megmaradt hősöket egy végső összecsapásra készteti a Marvel Studios huszonegy filmet megkoronázó, nagyszabású fináléjában, a Bosszúállók: Végjátékban."

Kíváncsian vártam ezt a filmet, mert bár sejtettem, hogy mi lesz a kifutása (eléggé borítékolható volt, ki fog feltámadni és ki dobja be végleg a törülközőt), érdekelt, hogyan oldják meg. Azt kell mondjam, nem csalódtam.
Egyáltalán nem tökéletes film, mert az eleje indokolatlanul elnyújtott és indokolatlanul depressziós. (Pusztítás ide vagy oda, 5 év alatt bőven normalizálódik az élet.) A probléma megoldása sem épp logikus, na meg túlságosan egyszerű is. Ráadásul a ki él és ki hal kérdéskör valóban előre megjósolható. Mégis szórakoztató. Egyszerűen jó nézni, mert humoros (amikor épp senki sem sír a mogyoróvajas szendvicsen...), szokásosan akciódús és szokásosan hősies. Jól szórakoztam rajta és ennyi, nem több.
Ezt pedig azért írom, mert nem értem, miért voltak sokan elájulva és könnyek között a lezárástól. Ez egy Marvel film, nem egy háborús dráma. Oké, kivételesen halnak meg benne karakterek, de szükségszerűen és ha szabad ilyet mondani, szépen. Amerika kapitányt meg mégis mi a francért kellene sajnálni? Tök jó volt neki! A véleményeket hallgatva, kicsit úgy érzem, mintha én lennék az egyetlen, aki annak látja ezt a filmet, ami. Szuperhősfilmnek, mert ez bizony az. Cicanadrágos figurák csépelik egymást túlméretezett fegyverekkel. Kétségtelenül szórakoztató, de nem valódi drámai alkotás.
Szóval tetszett, mint a Marvel filmek többsége (Marvel kapitányt még mindig utálom. Egyszerűen irritál a csaj.), de nem dobtam el tőle az agyamat, mint a rajongó tömegek. Aki esetleg még nem látta, de képben van az előzményekkel, nézze csak meg. Azoknak pedig, akik a dráma műfajának piedesztáljára emelnék ezt az alkotást üzenem, hogy nézzenek szét ebben a műfajban és ámuljanak, mert valószínűleg még nem láttak vérbeli drámát.

A történet

"Jennifer a világjáró újságírónő és professzor irigylésre méltó életet él a barátjával New Yorkban. Vagyis egészen addig, amíg az anyja meg nem találja a történetet, amit Jennifer tizenhárom éves korában írt, és amelyben két felnőtt edzővel való „különleges” kapcsolatról mesél. A besárgult oldalakat olvasva Jennifer felfedezi a kódolt részleteket, amelyeket negyven esztendővel korábban készített. A történet mélyen megrázza, és elhatározza, hogy utánajár a dolgoknak, megkeresi a két edzőt."

Na, ez a film durván dráma. Nel barátom ajánlotta és mondta, hogy kemény, de nem gondoltam volna, hogy ilyet fog ütni.
Gyermekek ellen elkövetett erőszak témájában nem találkoztam még ennyire érzékletes, logikus és érthető alkotással. Ez egy félelmetes levezetése annak, mit foghat fel egy gyerek abból, ha egy felnőtt kihasználja és mennyire képes elnyomni és kiszínezni ezeket az emlékeket. A néző tökéletesen átérzi a főhősnő frusztrációját és együtt szorong vele, ahogy újabb és újabb részletek bukkannak fel. Ráadásul a film vége nem ad feloldozást és ez annyira dühítő, hogy az ember újra és újra átgondolja az egészet. Igazán erőteljes üzenete van, az pedig, hogy igaz történet alapján készült csak hab a tortán.
Nem könnyű film, de ajánlom mindenkinek, aki szeretné megérteni a bántalmazott gyermekeket.

A vörös ügynök

"A festői angol faluban élő idős hölgy, Joan ajtajában egy nap megjelennek a belügyminisztérium munkatársa, és hazaárulással vádolják meg az asszonyt. A kihallgatása során Joan visszaemlékszik egyetemi éveire a harmincas évek Cambridge-ében: viharos szerelmeinél csak az atombomba kifejlesztésében való részvétele volt izgalmasabb.Több mint egy fél évszázaddal ezután, napjainkban derül csak ki, hogy a titkos egyetemi laboratóriumból valaki információt juttatott el a Szovjetunió kémeinek: vajon olyan ártatlan-e a szelíd nyugdíjas könyvtárosnő, mint amilyennek tűnik?"

Nyertem két jegyet erre a filmre és első számú mozis társamat, Nelt vittem el rá.
Ez a film unalmas és bugyuta. Ezen sajnos a valós alap sem segít, sőt csak ront rajta, mert a néző elkönyveli a valódi embereket ostobának. A készítők nem voltak a helyzet magaslatán, mert nehéz megmondani, mit is szerettek volna valójában megmutatni. Oké, a visszaemlékezések szépek, a korhangulat átjön a ruhák és a díszlet miatt, ám ennyiben ki is merülnek a pozitívumok. A film jelene rettentően vérszegény és nincs értelme a rendőrségi kihallgatásnak, mert semmit sem mutatnak belőle. A színészek hiába küzdenek, a karakterek egyáltalán nem kerülnek közel a nézőhöz, sőt némelyek kifejezetten taszítóak. A kémkedés is csak tessék-lássék van jelen és az egész kimenetele, na, az nevetséges. A film lezárása ezért nem hogy nem drámai, inkább komikus, naiv és kisiskolás.
Nem tetszett, így azt kell mondanom, aki kémes filmre vágyik, keressen másikat. Ha pedig valaki második világháborús kémkedésre kíváncsi, nézze meg a Kódjátszmát, mert az a film átgondolt, ellentétben ezzel.

Az alapító

"Az illinois-i üzletember, Ray Kroc megismerkedik a Kalifornia déli részén hamburgerezőt üzemeltető McDonald fivérekkel az 1950-es években. Krocot lenyűgözi az étterem gyors kiszolgálási rendszere, s ügyesen manőverezve átveszi az irányítást a vállalkozás felett; hamarosan milliárdos birodalommá és a világ egyik legismertebb márkanevévé fejleszti a McDonald'sot."

Ez egy érdekes film a nagy vállaltok nem épp dicsfényes hátteréről.
Bevallom, először nem különösebben hozott lázba ez a film. Nem gondoltam, hogy a McDonald's háttértörténete érdekes lehet. Talán mert él bennem egy kis előítélet a gyorséttermekkel szemben. Épp ezért okozott kellemes meglepetést.
Egyrészt jó volt megismerni, hogyan alakult ki az a rendszer, ami ma már teljesen elterjedt. Másrészt pedig döbbenetes volt látni, hogyan lopja el valaki mindezt hatalmas összegeket kaszálva csak azért, mert van pofája megtenni. Oké, egy ügyvéd sem ártott. A film lényegében az önzőségről és a nyerészkedésről szól, pedig az étterem egyáltalán nem ilyennek indult...
Szóval tetszett a film, tudom ajánlani azoknak, akik kíváncsiak az üzleti világ árnyékosabb oldalára.

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

"1969. Ted (Zac Efron) őrjítően jóképű, okos, karizmatikus és gyengéd, az elővigyázatos, egyedülálló anya, Liz Kloepfer (Lily Collins) pedig képtelen ellenállni a férfi sármjának. Elképzelni sem tud ideálisabb pasit Tednél, és hamarosan fülig beleszeret. Ahogy telik az idő, úgy tűnik, a pár mesébe illően boldog életet él, de aztán ennek hirtelen vége szakad. Tedet letartóztatják, és könyörtelen gyilkosságokkal vádolják meg. Liz eleinte csak aggodalommal szemléli a történteket, aztán egyre jobban hatalmába keríti a paranoia, a bizonyítékok fényében pedig kénytelen lesz szembenézni a lehetőséggel, hogy álmai férfija valójában pszichopata.
Az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány Ted Bundy, a történelem egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosának történetét meséli el."

Kíváncsi voltam erre a filmre, mert mégis csak a világ talán legismertebb sorozatgyilkosáról szól. Meg is győztem San Diegót, hogy kísérjen el rá a moziba.
Tudtam, hogy a film nem a gyilkosságokra, hanem inkább a gyilkosra és annak barátnőjére fókuszál. (A véres részletekhez van külön dokumentumfilm sorozat: Conversations with a Killer: The Ted Bundy Tapes.) Szóval nem okozott "hiányérzetet", hogy nem láttam sikoltozva menekülő nőket, vért és brutalitást, mert egyáltalán nem is volt rá szükség. A film nem a gonosz tetteket kívánja bemutatni, hanem megpróbálja belehelyezni a nézőt abba a légkörbe, ami a bűnös felelősségre vonását övezte. Igyekszik megmutatni, miért hitt olyan sok ember minden bizonyíték ellenére Bundy ártatlanságában, miért volt tele a bíróság rajongó nőkkel és hogy mennyire sokkoló egy intelligens, jó modorú gyilkos látványa. Ezt pedig Zac Efron maximálisan megmutatja, jó választás volt a szerepre. Persze a film nem tökéletes, mert a barátnő karaktere elnagyolt - pedig elvileg az ő szemszögén lenne itt a hangsúly - vagy csak a főhős ellopja tőle a show-t, ahogy a bíróságon is tette... Szóval akadnak hiányosságai, ám így is rendben van, mert ez a történet tényleg veszett és sokkoló.
Azoknak ajánlom, akik kíváncsiak rá, milyen egy sorozatgyilkos, mert meg fognak lepődni. Ha viszont valaki véres részletekre vágyik, inkább nézze meg a dokumentumfilmet.

Mami

"A Bloomhouse új thrillerében az Oscar-díjas Octavia Spencer alakítja Sue Annt, a magányos nőt, aki szépen éldegél egy csendes ohiói városkában. Egy nap Maggie, a tinédzser megkéri őt, hogy vegyen piát neki és pár barátjának, és Sue Ann kapva kap az esélyen, hogy szert tegyen pár gyanútlan, ám nála fiatalabb barátra.
Hogy ne kelljen ittasan vezetniük, felajánlja a tinédzsereknek, hogy bulizhatnak a háza pincéjében. Ám van néhány szabály. Egyiküknek mindig józannak kell maradnia. Nem szabad káromkodni. Sosem szabad felmenni az emeletre. És úgy kell szólítaniuk őt, hogy „Mami.”
Ám ahogy Mami vendégszeretete fokozatosan megszállottságba csúszik át, úgy válik a tinédzserek álma lassan szörnyű rémálommá - és Mami kecója a város legjobb bulibarlangjából a világ legrosszabb helyévé..."

Nel barátommal nyertünk jegyeket a film premier előtti vetítésére. Ő nagyon várta ezt a mozit, én egyszerűen kíváncsi voltam. A négy lány elmegy horrort nézni felállás azonban mindig szórakoztató, így végeredményben jó kis esti programnak bizonyult.
Ez a film nem igazán horror, legfeljebb annak parodisztikus változata. Sokáig az ember nem is tudja, hogy mire akar kifutni a film. A készítők nem teljesen gondolták át, mire kellene nagyobb hangsúlyt fektetni, így belepakoltak minden olyan elemet, ami eszükbe jutott. Buta, partiállat tiniket, tinirománcot, komikus felnőtteket, múltbéli sérelmet, őrületet és még egy kis Münchausen-szindróma is beköszönt. Ettől a film cselekménye kusza lett és akadtak benne logikai bukkanók. Viszont van valami, ami megmenti az enyészettől. Nem lehet komolyan venni. Annyira abszurd és vicces jelenetek vannak benne, hogy gyakorlatilag végignevettük a filmet. Nem tudom, hogy ez mennyire volt szándékos, de jót tett neki.
Őrült nőszemély és véres jelenetek ide vagy oda, ez egy szórakoztató film. Azoknak tudom ajánlani, akik kedvelik az abszurd humort és nem vágynak különösebben komplex történetre.

Aladdin

"Izgalmas történet a megnyerő utcai suhancról, Aladdinról és a bátor és szabad akaratú Jázmin hercegnőről, akik közös jövőjének kulcsa egy Dzsinn lehet.
A Disney 1992-es animációs klasszikusa alapján készült filmben Guy Ritchie rendező a rá jellemző szélsebes, sajátos látványú akcióval tölti meg Agrabah kitalált városát"

Applequeen barátommal kitaláltuk, hogy ez jó lesz  duplarandis filmnek. A fiúk kicsit húzták a szájukat, de végül ők is jól szórakoztak.
Az eredeti rajzfilmet nagyon szerettem, gyakorlatilag rongyosra néztem VHS kazettán. Az új változattal szemben ezért voltak bőven elvárásaim és szerencsére nem kellett csalódnom. A díszlet szép volt, a hangulat hamar beszippantott és minden egyszerre volt nagyon ismerős és mégis valahogy újdonság. A színészválasztás remek, Will Smith különösen remekelt és az aprócska változtatások indokoltak voltak és szépen illettek az alaptörténetbe.
Nagyon jól szórakoztam, Applequeennel végigvigyorogtuk a filmet és végül a fiúkat sem kellett kiengesztelnünk miatta. Ajánlom mindenikeinek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Értékelés:

Aladdin                                                                    ->  10

A történet                                                                 ->  9

Bosszúállók - Végjáték                                           ->  8

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány   ->  8

Az alapító                                                                ->  7

Mami                                                                       ->  7

A vörös ügynök                                                       ->  5

Pingvinélet

Megtetszett a borító és a cím, majd átfutva a fülszöveget, úgy ítéltem meg, hogy könnyed kikapcsolódásnak tökéletes lesz. Végigérve a könyvön azonban azt kell mondanom, én nem ilyen madarat akartam...

A borító ettől függetlenül még mindig tetszik, bár nagy kár, hogy csak a védőborító ilyen színes. Sajnos, alatta nem ennyire dekoratív a kék kemény kötés. 250 lapjával nem egy hosszú olvasmány, a csalódás viszont eléggé visszavesz az ember lelkesedésén, így eltartott egy ideig, mire a végére értem.

A megtévesztő fülszöveg:

"Az Antarktisz felé tartó luxushajón összetalálkozik egy egymáshoz egyáltalán nem illő furcsa pár: Tomas, a deprimált, elhagyott családapa, aki elhatározta, hogy a jéghegyek között vet véget az életének, és a sötét titka ellenére rendíthetetlenül optimista Wilma. A hajón utazik a világjáró Alba is, aki az ember és az állat közötti hasonlóságokról készít feljegyzéseket Az elfajzott fajok eredetéről címen. A történetben szerepel még jó néhány neveletlen embertársunk, számos elefántfóka, egy gyilkos kedvű delfin és körülbelül négyszázezer királypingvin.
A Pingvinélet sziporkázó regény barátságról és szerelemről, emberről, állatról, az ózonlyukról és a Föld jövőjéről."

Ezen pár sor alapján egy humoros, kellemesen könnyed, talán kissé romantikus történetre számítottam. Mindenképpen olyanra, ami megmosolyogtatja az embert és kikapcsolódást nyújt. Erre a könyvre sajnos mindez nem mondható el. Hatalmas csalódást okozott.

Az írónő a kötet legelején megjegyzi, hogy az olvasó nyugodtan kihagyhat részeket, főleg a dőlt betűkkel szedett fejezeteket. Azt is hozzáteszi, hogy nem fog megsértődni miatta, mivel ő is szokott így tenni olvasás közben. Ráncoltam a homlokomat rendesen ezen a különös írói hozzáálláson, mert én még az ilyen elő- és utószavakat sem szoktam kihagyni soha. Hamar rá kellett azonban jönnöm, hogy az írónő felvetése bizony jogos volt, mert a könyvben valóban akadnak érdektelen részletek.

A cselekmény a három főszereplő köré épül és nem túl bonyolult. Egy hajóút "történéseit" meséli el kiegészítve a szereplők merengő gondolataival. Akcióról maximum a fókára vadászó kardszárnyú delfinek esetében beszélhetünk, ám ez nem is lett volna baj. Nem vártam eget rengető cselekményt, sőt még a párbeszédek és gondolatok laza láncolatával is kiegyeztem volna, ha érdekes. Csakhogy ez a könyv picit sem érdekes.
Nem érdekeltek a szereplők, mert egyikőjüket sem tudtam megkedvelni, ellenben néhány mellékszereplőt kifejezetten megutáltam. Még csak sajnálni sem tudtam őket, annyira idegesítettek. Bosszantott, hogy míg én egy humoros és könnyed olvasmányra vártam, addig a hajón utazó emberek maguk voltak a depresszió illetve az elrontott életek kirakatbábui. Egyszerűen nem volt egyetlen elégedett és kiegyensúlyozott személy sem ezen az utazáson. (Tisztelet a kivételnek, akik a hajó személyzetében bújtak meg. Bár, valószínű, hogy ha több szerepet kapnak, róluk is kiderül, boldogtalan, szerencsétlen emberek.)
A könyvben tehát mindenki nyavalyog (kivéve Wilmát, ő viszont folyton le oltva, így a vidámsága csak még szomorúbb) vagy életcélja, hogy megkeserítse a másik ember életét. Van itt mindig a vérszívó, gazdag libától, a házasságtörésen át, a gátlástalan férjvadászatig. Ja, és mindezt úgy, hogy a hajó utasai néhány kivételtől eltekintve nyugdíjasok...
A könyv ezért megkeseredett (öreg)emberek bajainak lajstromából áll, konklúzióként húzva maga után az "élet szar" üzenetet. Sajnos, még ha fricskaként értelmezem, miszerint a szereplők vannak annyira tehetősek, hogy befizessenek egy ilyen hosszú és költséges útra, mégsem boldogok egy picurkát sem, akkor sem lesz jobb tőle a kedvem.
Összességében ez a könyv rettentően lehangoló. Lehangolóak a szereplői, lehangolóan üres a cselekménye és még az is lehangoló, hogy az a néhány mondat, amit értelmesnek találtam, a környezetszennyezésről szólt. Hiába pingvinek és fókák, ez a történet planktonnyit sem szórakoztató.
Inkább nem ajánlanám senkinek. Ha valaki utazásról szóló történetre vágyik, talál ennél jobbat is.