Árulás

A Csodaidők sorozat harmadik kötete sárga köntöst kapott. 

406 lapjával ez eddig a sorozat legrövidebb része, ám a cím sugallja, hogy az aktuális témából bőven elég lesz ennyi az olvasónak. 

A kötet végén csupán egy családfa kapott helyet kiegészítésnek, amiről kicsit hiányoltam a legfrissebb leágazásokat.

Fülszöveg:

"Az Alfa elfoglalása utáni pár év tűzszünet lehetőséget adott arra, hogy hőseink – amennyire lehet – rendezzék az életüket. Judy, aki régi nevén rejtőzött el, a CSU-1-en tanul, Giin a szabad államok kormányaiba beépült SE-tagokra vadászik, Yaan pedig két kislányát neveli a feleségével. A háború azonban újra fellángol, és hamarosan mindhárman a csatatéren találják magukat, ráadásul nem is mindig az egymással szembenéző seregek soraiban.

A háború alakulását a háttérben zajló árulások legalább annyira befolyásolják, mint maga a harc, de a politikai színtér mellett a Raas családnak szembe kell néznie saját árulóival is, és van, akit végül azok árulnak el, akikre az életét is rábízta volna."

 A történet ismét pár évvel az előző kötet eseményei után veszi fel a fonalat. A szereplőket ezért újra más helyzetben találjuk, ami friss lendületet ad nem csupán a cselekménynek, hanem a karakterek fejlődésének is.

Ez a kötet erőteljesen a háborúról szól. Nem csupán azért, mert ismét láthatunk néhány pillanatképet a konkrét katonai eseményekből, hanem mert minden szereplő helyzete e köré szerveződik. A háború ugyanis nem csupán a fronton harcoló katonákra hat, hanem mindenre és mindenkire. Ezt pedig nagyon szépen és árnyaltan mutatja be a könyv.

A másik központi elem a címben is felbukkanó árulás, ami értelmezhető konkrét árulásként és átvitt értelemben is belső dolgokra kivetítve. Ez tovább növeli az egyébként is feszült hangulatot, és nagyjából végig bizonytalanságban tartja az olvasót. A kötet végi nagy árulás ugyanis érezhető, kikövetkeztethető, így az olvasó számít rá, ám ettől még átérzi az elárult személy helyzetét.

Az események alakulásával kapcsolatban picit vegyesek az érzéseim. Egyrészt nagyon szeretem, ahogy az írónő realista módon ábrázol egy bolygók közi konfliktust. Nem szépít, nem finomkodik a karakterekkel és nem rejti véka alá a háború szörnyű következményeit. Másrészt viszont néha nagyon érződik a fikció hatása, ahogy több milliárd ember és több bolygó között mindig azok futnak össze, akiket már ismerünk. Tudom, tudom, ez írói szempontból szükséges, csak picikét rondít a valóságosság látszatán. Félreértés ne essék, kifejezetten kedveltem a "nagy találkozásokat", ám mindig kicsit kizökkentettek a valóságosság illúziójából.

Az első kötetben felvázolt rengeteg szál egy része szépen halad, volt amit már el is varrt a szerző, ám akad néhány, ami úgy érzem, parkolópályára került. A könyv végén persze felvillantak (már megint), és csak remélni tudom, hogy az utolsó részben kezd is velük valamit a szerző.

A történet egyébként továbbra is izgalmas, sötéten valósághű, érdekes és gördülékeny. A karaktereket pedig azt hiszem általánosságban mondhatom, hogy kedvelem. Nézzük is meg őket egyesével.

Judy

Judy számomra ismét magára talált ebben a kötetben. A veszteség, ami a második rész végén érte, szerencsére inkább megerősítette a személyiségét és nem tovább gyengítette. Tettei, motivációi megérthetők, még akkor is, ha az olvasó nem mindennel ért egyet. A legjobban azonban az tetszett, hogy minden szörnyűség, nehézség és rengeteg negatív érzés ellenére, még mindig van belőle abból a kedves kislányból, akit az első kötetben megismertem. Az árulás kérdésköre nála egyértelműen egy belső dolog, és bár egyértelműen a túlélés eszköze egy olyan megoldhatatlannak tűnő helyzetbe keveri, amiből nagyon kíváncsi leszek, hogyan fog kimászni.

Giin

Még mindig ő a kedvenc karakterem, és még midig ő felel a politikai vonal továbblendítéséért. Nagyon örültem, hogy a második rész után nem tört össze, hanem talpra állt és folytatta, amit elkezdett. Minden nehézség ellenére talán neki alakultak a legkedvezőbben a dolgai ebben a részben, így remélem, hogy a folytatásban tud majd segítséget nyújtani a többieknek.

Yan

Ez a karakter zseniális. A szerző először felépít az olvasóban egy jó adag ellenszenvet iránta, aztán szépen lebontja, majd eléri, hogy nagyon-nagyon megkedvelje. Olyan íve van a fejlődésének, hogy csuda, amiről öröm volt olvasni. Ráadásul ő van körbebástyázva árulókkal, így minden merénylet ellene (és ebből akad is bőven) szíven üti kicsit az olvasót. Drukkolok, hogy a képességeit végre jó irányban használja fel.

Összességében ez egy nagyon izgalmas folytatás volt, amit élmény volt olvasni. Ezúttal mindegyik szereplő szemszöge ugyanolyan mértékben lekötött, így mindig nehéz volt letenni a könyvet. Rettentően kíváncsi vagyok az utolsó részre.

Bátran ajánlom ezt a részt mindenkinek, aki az első kettőt olvasta, mert garantáltan nem fog benne csalódni. Aki pedig még nem találkozott volna ezzel a sorozattal, sürgősen pótolja, akár jó kapcsolatban van a sci-fi történetekkel, akár nem, mert mindenképpen érdemes megismerkedni vele.

Szabad akarat

A szerző első könyve, az Örökölt sors meglepően pozitív élmény volt számomra. Mégsem éreztem azonnali késztetést, mikor megjelent az új könyve, hogy kézbe vegyem. Talán csak nem fogott meg annyira a borító. Talán csak kételkedtem benne, hogy másodszorra is kellemes meglepetést tud majd okozni. Vagy egyszerűen csak nem volt kedvem ismeretterjesztő könyvekhez. Legutóbbi könyvtárazásom során azonban megláttam, és úgy döntöttem, mégis kell nekem.

286 oldalával épp olyan terjedelmű, mint az előző.

Fülszöveg:

"Mire ​felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős fejezetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsigereinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a szeretetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink, ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre.

Vajon a felmenőinktől kapott lelki sebek, kötődési zavarok, érzelmi és viselkedési mintázatok életünk végéig meghatározzák a sorsunk alakulását? Meddig tart a transzgenerációs örökség hatása, és hol kezdődik a szabad akarat? Mikor és hogyan léphetnek működésbe saját sorsformáló erőink? Ebben a kötetben életünk legbefolyásolóbb erejű témáinak vizsgálatára hívom az olvasót. Sorra vesszük azokat a tényezőket, amik a párkapcsolataink alakulására hatnak, meghatározzák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a nehézségekre. A kérdés mindig az, hogy szabad akarattal mekkora változást érhetünk el, és hogyan teremthetünk magunknak olyan életet, amely a leginkább megfelel az elképzeléseinknek."

 Ez a kötet folytatásnak lett szánva, mert míg a másik könyv a címében is megjelenő "örökölt" problémákra fókuszált, addig ez megpróbálja levetkőzni azokat, vagy legalábbis jelezni, hol is kezdődik a szabad akarat. (Mármint pszichológiai értelemben.) Érdekes felvetés, ezért voltak elvárásaim, amelyeket teljesített is, meg nem is.

A könyv három nagyobb egységre tagolódik három fontos téma köré. Mindegyik rengeteg valós eseten keresztül mutatja be az adott témát, ami kettős érzést keltett bennem. Egyrészt jó volt valódi emberek, valódi problémája által rápillantani a dologra, másrészt viszont ez tényleg csak egy pillantás volt, ami helyenként kevésnek bizonyult. Egy idő után elvesztette közvetlenségét, ahogy előbb egy hölgy került szóba, aztán egy úriember, majd megint egy hölgy, és bár a téma maradt, mindegyikőjük más-más élethelyzetben, más-más háttérrel került elénk, és csupán egy szeletét láttuk életüknek, így hamar felsorolássá váltak az olvasó szemében. Olyan érzésem volt kicsit, mint a piacon, ahol nagyon sok a gyümölcs, mindenhol hasonlóak, mégis mások és az ember elveszik a nézegetésükben miközben nem vesz végül semmit. Mindegyik esetet megnéztük kicsit, ám mélyrehatóan nem foglalkoztunk vele, így a nagyobb tanulságok is elmaradtak. No, nem mintha szájbarágós következtetésekre vágytam volna, mert szerencsére ebben a kötetben ilyenek nincsenek, csak valamiféle összegzés mégis jól jött volna.

Nézzük meg közelebbről ezt a három témát:

Pénz

Az első nagyobb egység az anyagiakhoz való viszonyra fókuszál. Egyrészt érdekes volt látni, hogy ez az egyébként hétköznapi dolog, milyen sokféle hatással van egy ember életére. Másrészt viszont nem éreztem úgy, hogy sok újdonsággal gazdagodtam. A kellemes ráébredés érzése megvolt, aztán csak sodródtam a példák végtelenjében.

Társas kapcsolatok

A második nagyobb egység és egyben a második legterjedelmesebb rész a kapcsolatokról szólt, konkrétan az egyén kapcsolódási lehetőségeiről. Ez elég sok dologban reflektált a szerző másik könyvére, és itt éreztem a leginkább úgy, hogy elvesztem a példát sűrűjében. Olvastam, érdekes volt, olvastam, de nem tudtam hozzá kapcsolódni. Nem éreztem át igazán a felmerülő helyzeteket, és nem is éreztem úgy, hogy kaptam volna belőlük útravalót. Ez tűnt nekem a könyv legelnyújtottabb szakaszának.

Test

A legkurtábban megfogalmazott, mégis legérdekesebb téma, az önmagunkhoz, testünkhöz való viszonyunk. Ez a rész volt számomra a könyv legérdekesebb szakasza, itt szedtem össze a legtöbb új információt, és ez volt az a rész, amit olvastam volna tovább. Kevesebb példával és több szakirodalmi vonatkozással lett megírva, így ez volt a példa és információ szempontjából a legkiegyensúlyozottabb része a kötetnek. Ez a rész tetszett.

A témák iránti érdeklődésem persze egyéni, hiszen ez minden olvasónál más és más. Az viszont általánosan elmondható a könyvről, hogy olvasmányos és kellemesen hazai. Nekem nagyon tetszett, hogy a külföldi kutatások és szakirodalom megemlítése mellett helyet kaptak a különféle magyar vonatkozások is, és itt nem csupán a szakmába vágó dolgokra gondolok. Akadnak a könyvben vers-, könyv- és filmutalások, amelyektől a hangnem közvetlenebb lesz.

Összességében tehát egy kellemes ismeretterjesztő olvasmány, de nekem közepes élményt nyújtott a szerző első könyvéhez képest. Ettől függetlenül bátran ajánlom azoknak, akik pszichológiai ismeretterjesztő kötetre vágynak, akiknek pedig az Örökölt sors tetszett, kifejezetten tudom javasolni.

Lángmarta örökség

Borbíró Borbála sorozat negyedik kötetét is sokáig érleltem a polcomon. Pedig nagyon csábított ez a gyönyörű borító. Ez eddig a sorozat legszebb darabja, Ádám Krisztina tökéletes munkát végzett vele. 406 lapjával épp csak egy picivel rövidebb, mint az előző kötet.

Fülszöveg önkényesen megkurtítva kicsit:

"Az ​ember sokféleképpen kényszerülhet szembenézni saját múltjával – ám az csak keveseknek adatik meg, hogy rokonságának több évszázados problémáival ténylegesen szemtől szembe tárgyaljon. Borinak nincs ínyére a család sötét titkokkal terhelt története, ám nem marad más választása, újra kockáztatnia kell az életét.
A harc ezúttal nem csak vele, hanem érte is folyik: Weinhauser nagyi hagyatékáért, egy legendás boszorkány örökségéért, ami a színfalak mögött a legkülönfélébb hatalmi érdekeket hozza mozgásba. Fehérholló vámpírjai és vérmedvéi, a Hajós dinasztia varázstudói mellett újabb játékosok tűnnek fel – és Bori kénytelen rádöbbenni, hogy a boszorkányok és vámpírok szövetsége között lavírozva külön művészet lesz még életben maradni is." 

 A kötet felütése kifejezetten izgalmas, mert a főhősnő rögtön egy veszélyes kalandba csöppen. A cselekmény ezzel azonnal beindul, és az olvasó kénytelen felvenni a tempót, ami kifejezetten ígéretes kezdésnek. Az előző kötet külföldi kiruccanása után ismét hazai terepen, Budapest különböző kerületeiben mozognak a szereplők, ami újfent hozta a kellemesen otthonos légkört. Ráadásul a humor egyik forrása is a hazai dolgokban keresendő. (A Feneketlen tó alternatív története zseniális volt.)

Habár a sorozat egyes kötetei mindig egy-egy új kalandot mesélnek el, több szálon kapcsolódnak egymáshoz. Ezek a kapcsolatok pedig itt kifejezetten könnyen követhetőek voltak, hiába telt el megint két év a kötetek olvasása között. (Tudom, tudom, gyorsabban kellene olvasnom...) Az elsődleges konfliktushelyzet ezért nem meglepő, hanem logikus és ahogy fejtik fel hozzá a szálakat egyre érdekesebb.

Nekem nagyon tetszett, hogy az egyiptológus vámpírológus visszatért a szakterületéhez. Az ebből adódó bölcsészhumort pedig kifejezetten díjaztam. Úgyhogy jó volt hieroglifákat tanulmányozni kicsit.

Attila és Bori évődése még mindig szórakoztató és a vámpíros vicceket is tudtam értékelni.

"– Akkor jól figyelj, mert idézni fogok a Halottak Könyvéből.
Ennél a pontnál Attila végképp feladta a komoly arckifejezésért folytatott küzdelmet, és úgy röhögött fel, mintha valaki csiklandozná.
– Mi van? – sóhajtottam.
– Csak elképzeltem, amint idézel. „Bagoly, csigabiga, tehéntrágya, korona, álló farkú Ozirisz.”

A kötet tehát szórakoztató és izgalmas. Igen, itt jön egy picurka de. Nagyjából a könyv közepén nagyon leül a cselekmény, mert az eseményeket felváltják a szócséplések. A szereplők elkezdenek elveszni a verbális részletekben, ami egy ideig humoros, egy idő után azonban unalmassá válik, olyan sokáig rágódnak egy-egy mondat koncon. Ez sajnos nem új keletű probléma, az előző kötetekben is fennállt, így elkönyvelhetjük az írónő stílusához tartozó nem épp legjobb kelléknek.

"– Érdemi beszélgetést is fogunk folytatni, vagy csak elfilozofálgatunk pár holttest felett a barátság és a bizalom rohadtul érdektelen kérdéseiről?"

A rejtély megint kiszámítható volt, bár úgy veszem észre, néhány lépéssel a főhősnő előtt járni nem nagy kunszt, ám ezzel nem volt különösebb problémám, mert nem vett el a könyv élvezetéből.

Az előző rész befejezése után nagyon aggódtam a szerelmi szál miatt, de szerencsére ezt egészen jól kezelte a szerző. Volt persze egy kis szenvelgés, de nem zavaró mennyiségben, és az erotikus vonal is visszafogott maradt, csupán csók csattant a kötetben. Ezzel persze nincs vége a főszereplők szerelmi kötélhúzásának, de legalább haladtak egy hangyányit előre.

Összességében tehát ez egy szórakoztató és izgalmas kötet volt. A hibái ellenére is tetszett, kikapcsolt, így tudom ajánlani, azoknak, akik az előzményeket már olvasták. 

Kiegészítés:

A sorozat ötödik kötete, Attila koporsója még 2015-ben megjelent. Hamarosan be is fogom szerezni. A hatodik részre azonban még várni kell, bár cirka négy hónapja bejelentette az írónő, hogy elkészült a kézirattal. Remélhetőleg már a kiadó is dolgozni kezdett rajta és talán még idén kézbe vehetik az olvasók. Az viszont biztos, hogy nem az lesz a befejező kötet, így aki nem szeret befejezetlen sorozatba kezdeni, az olvasással még pár évet várni kényszerül.