Egy könyvmoly naplójából XXI.

Három éve írtam utoljára ebbe a rovatba. Kész csoda, hogy most eszembe jutott, van nekem egy ilyen elhanyagolt rovatom. Nos az apropó az, hogy kint jártam a Könyvhéten, amiről szeretnék egy picike élménybeszámolót írni.

A teljesség érdekében megjegyzem, hogy a tavalyi Könyvhéten is kint voltam, gondoltam is rá, hogy írok róla, főleg mivel vettem két könyvet (egyik, Csendélet nagyon tetszett, a másik, A könyvkötő kevésbé), és dedikáltattam is egyet, de végül nem sikerült rá sort kerítenem. Mentségemre legyen, hogy épp az olaszországi nászutunk megszervezése kötötte le a gondolataimat.

Na, de térjünk rá a 94. Könyvhétre, amelynek két napján is kint jártam.

Csütörtök

Csütörtökön kezdődött a rendezvény, és ezen a napon dedikált az egyik kedvenc szerzőm, Jón Kalman Stefánsson. A legutóbb elolvasott könyvének (Csillagok sercegése) értékelésekor megjegyeztem, hogy a Typotex kiadó több energiát is fektethetne reklámokba. Nos, ez a szerző másik kiadójára, a Jelenkorra is igaz. Az ő standjuknál volt a dedikálás, amiről azért értesültem, mert elkezdtem végigbogarászni a Könyvhét dedikálásainak hosszú listáját, és épp az elején ki is szúrtam. Gondoltam, megint én vagyok csak lemaradva (szokás szerint), ám amikor rákerestem a kiadóknál, a szerzőnél, semmit sem találtam erről az eseményről. Aztán néhány lelkes moly kisebb híresztelésbe kezdett, ám a kiadó csak pár nappal az esemény előtt jelezte felületein, hogy ilyen is lesz. Szóval úgy éreztem, mázli, hogy nem csúsztam le róla, főleg mert nyitó nap estéjén alapból nem szoktam Könyvhéten bóklászni.

Március óta durván el vagyok havazva munkával, így amint végeztem az irodában elmentem meginni egy kávét, hogy friss legyek és üde, mire a dedikálásra érek.

A dedikálás este 7 órára volt kiírva, így fél 7 után kicsivel érkeztem meg, és álltam be a mellékelt képen látható sorba. Nem igazán aggódtam a hossza miatt, mert haladós szokott lenni, és mögöttem is elkezdtek egyre többen és többen gyülekezni.

Aztán megérkeztek a szerzők, mert a szintén író felesége, Sigríður Hagalín Björnsdóttir is elkísérte, és így ő is dedikált. Ezután pedig kezdetét vette egy hosszú-hosszú várakozás az egyre hosszabb, ám kifejezetten lassan araszoló sorban.

Le kell szögeznem, hogy két és fél óra volt, míg sorra kerültem, és bár este tízkor értem haza hulla fáradtan,  teljesen megérte. Simán végigállnám újra, csak okosan vinnék magammal vizet és csokit. Azonban szeretném kiadni magamból kritikai észrevételeimet. Szóval nem panasz, hanem kritika következik.

Egy sor volt a két szerzőhöz, ami több szempontból logikus, hiszen sokan mindkettőjükkel szerettek volna szignóztatni kötetet. Csakhogy akadt a sorban nagyon sok olyan személy is (mint jómagam), aki csak az egyikőjükkel szeretett volna. Ez egyrészt nagyon belassította a sort, másrészt kicsit kínosnak találtam. Épp ezért, mikor sorra kerültem, és Stefánsson kezébe adtam a könyvemet, erős késztetést éreztem, hogy szabadkozzak a feleségének. Konkrétan bocsánatot kértem, amiért bár olvastam tőle is, nem hoztam könyvet, mert nincs belőle saját példányom. Természeten csak mosolygott rajta, és azt felelte, semmi baj, nekem mégis kínosnak hatott.

Egyébként mindketten rendkívül kedvesek voltak, és csak mosolyogtak az ijesztően hosszú sor és a lenyugvó nap ellenére is. Kaptak kis lámpát az asztalukra, hogy sötétben is tudják folytatni a dedikálást, illetve néhány lelkes olvasó még sört is hozott nekik. Szóval szerintem elkélt volna még egy szervező, hogy koordinálja a sorban állókat.

A másik kritikai észrevételem az olvasókkal kapcsolatos. Konkrétan nem értem, miért jó egy alkalmon aláíratni a teljes életművet egy szerzővel. Ráadásul Stefánsson egy termékeny szerző, több kötete megjelent már magyarul, a leghíresebb pedig egy trilógia. Miért nem elég egy kötet egy alkalomra? Én például a kedvenc könyvemnek, a trilógiának az első részét vittem csak. Majd ha legközelebb Magyarországon jár (egyébként ősszel a Margó Irodalmi Fesztiválra biztosan jön), viszek dedikáltatni egy másikat és így tovább.

Mindent összevetve azonban nagyon örülök, hogy találkozhattam a kedvenc izlandi szerzőmmel. Illetve, hogy a Jelenkor előre beharangozta, ősszel új könyv érkezik tőle.

Szombat

A szombati napom kevésbé volt spontán, mivel legalább egy hónappal korábban megbeszéltem egyik barátommal, Queen B.-vel, hogy eljön velem ezen a napon. A dedikáltatni kívánt könyvem ugyanis épp nála volt.

Egyáltalán nem mondhatom, hogy sokkal kipihentebb voltam, mint csütörtökön, mert indokolatlanul korán kellett kelnem, így amint találkoztunk, egy jegeskávéval indítottunk. Kettőnk közül B. a nagyobb kávérajongó, ezért rábíztam a választást. Közben persze kifaggattam, elolvasta-e a bejelölt novellákat. Egyet igen, úgyhogy volt mit megbeszélnünk.

B. még nem járt dedikáláson, így a csütörtöki élményeim kicsit meglepték és a több hosszú sor is, amit a helyszínre érkezve megpillantottunk. Őszintén szólva számítottam rá, hogy ha nem is két és fél órát, de legalább egyet fogunk sorban állni, hiszen Moskát Anita is egy népszerű szerző. Azért szerencsére kezelhető volt a tömeg, jóval gyorsabban is haladt a sor, és volt társaságom, ami várakozáshoz nem hátrány. Szóval fogalmam sincs, mennyit álltunk sorban, mert közben beszélgettünk.

Anita ezúttal is kedves volt és barátságos (pár évvel korábban már találkoztam vele szintén Könyvhéten) és az a pár mondat, amit váltottunk, B. barátomat is meggyőzte, hogy jó személyesen is találkozni egy-egy szerzővel.

Miután letudtuk a feladatot (képet nem tudok mutatni róla, mert a könyv B.-nél maradt, hogy a másik két novellát is elolvashassa), végre volt időm körbenézni a standoknál. A szombat mindig a legnépszerűbb nap, így nem lepett meg a tömeg, ám nem mondom, hogy élveztem. Mivel csupán nézelődni akartam, nem mindig verekedtem át magam az emberhadon, ezért célirányosak voltunk, és csak néhány szimpatikus kiadó standját kerestük fel.

Ezúttal erős voltam, és nem követtem el azt mint tavaly, nem vettem csak azért könyvet, hogy kapjak egy kis ajándékot. Inkább önmegtartóztatást gyakoroltam, és B. barátomat támogattam a vásárlásban. Ő ugyanis két kötetet is beszerzett, közte az 1984-et enyhe rábeszélésemre. Persze visszakaptam a kölcsönt, mert az Olvashop standjánál megadta a kellő támogatást a vásárlásra. Így végül a Könyvhéten nem könyvet vettem, hanem kulcsot.

A mellékelt képen egyébként ez a kulacs szerepel és a cicás füzet, amelyet csak úgy kaptam B. barátomtól. Na, meg Simon cica mancsa, aki mindent, ami papír a sajátjának könyvel el. Szerencsére jobban szeret aludni rajtuk, mint megrágni őket...

Jó volt ismét könyves rendezvényen járni, úgyhogy nagyon örülök, hogy elmentem, és végre tudtam pár sort is írni róla.

Könyv Kemping

Ritkán veszek részt könyves kihívásokon, mert nem szeretem, ha bárki bármilyen módon megszabja, hogy épp mit olvassak. Ezt a kötelező érzést nem kedvelem, meg amúgy is kivettem már bőven belőle a részemet korábbi tanulányaim során. Szóval Molyon kizárólag olyan kihívásokra jelentkezem, amelyek amúgy is egybeesnek a várólistámon pihenő könyvekkel. Ami az olvasási maratonokat illeti, hasonló okokból nem vettem részt rajtuk eddig. Az időm beosztásába történő beleszólást ugyanis még nehezebben viselem. 

A mostani életkörülmények mégis arra ösztönöztek, hogy jelentkezzek egy olvasási maratonra. Több nyomós okom is volt rá. Először is épp egy olyan hétre esett, amikor kevés volt a munkám, a nyelvtanfolyamom pedig éppen szünetelt, így még több időm volt olvasni. Másodszor egybeesett a Húsvéttal, amit ezúttal is a családom nélkül kellett töltenem, így még több időm volt olvasni. Harmadszor a kihívás teljesítéséhez könnyedén tudtam válogatni várólistámról. És negyedszer annyira hiányoznak a könyves rendezvények, hogy már egy ilyen virtuális olvassunk együtt dologgal is beérem.

Szóval részt vettem a Könyv Kempingen, és mivel kellemes élménynek bizonyult, gondoltam írok róla egy kicsit.

Az esemény, ahogy a fenti kép is hirdeti, a múlt héten volt. Lényege, hogy az ember ezen egy hét alatt minél több és változatosabb könyvet vegyen a kezébe, és olvassa őket együtt sok-sok másik lelkes könyvszeretővel. (A molyos eseményen 322-en vettünk részt, ami nem kevés.) 

Azonban ez nem egyszerűen egy esemény, hanem egy kihívás is, vagyis az ember közben próbára teszi magát, na meg az olvasási tempóját. Ehhez pedig adva volt tíz szempont, amelyek alapján a könyveket ki lehetett választani. Könnyítésként a szempontok összevonhatók voltak, vagyis egy könyvvel többet is ki lehetett pipálni. Közülök két szempont kötelező volt, a többi szabadon választható, ám a sikerhez legalább hatot teljesíteni kellett. Félreértés ne essék, a szervezők nem ellenőrizgették a résztvevőket, mindenki magának felelt, és ha esetleg nem sikerült teljesítenie a kitűzött célokat, akkor sem történt semmi. Legfeljebb a maximalista résztvevő egója sérült...

Ráadásnak volt egy közös könyv maximalizálva a közös olvasás élményét, ami nem volt kötelező, de azért a résztvevők nagy része elolvasta. Illetve rengeteg egyéb program, de ezekről majd a bejegyzés végén.

Az esemény egyik szervezője, nem csupán mutatós grafikákat készített a kempinghez, hanem egy térképet is a vizuális beállítottságúak nagy örömére. Nos, ezt a térképet, egy borús, semmihez sincs kedvem, ezért inkább rajzolok napon kicsit átdolgoztam az általam választott szempontokhoz igazítva:

Könyv Kemping térképem

A térképen is látszik, hogy a tíz szempontból kilencet választottam. A csillagok között szempont ugyanis egyáltalán nem passzolt a jelenlegi várólistám könyveihez, és A Dűne még mindig frissnek ható élménye után nem vett volna rá a lélek, hogy már megint sci-fi könyvet olvassak. Ezt a kilenc szempontot pedig sikerült öt könyvvel kipipálnom, mert egyet leszámítva mindegyik jó volt kettőhöz is. Sorra is veszem őket kötetenként.

Carlos Ruiz Zafón: Éjféli palota

Mikor jelentkeztem az eseményre, tudtam, hogy a még tíz perc szempontot biztosan ki fogom pipálni. Ez ugyanis azt a könyvet jelentette, amit az esemény hivatalos kezdete előtt kezdett el az ember és a kemping alatt fejezett be. Sokáig kétséges volt, hogy mi lesz ez a könyv, de pár nappal a kezdet előtt világossá vált számomra, hogy aktuális olvasmányom (Őméltósága) nem alkalmas erre a szerepre, mert ki van zárva, hogy egy hét alatt más könyvek mellett befejezzem. Így nyúltam egy nappal a kemping kezdete előtt egyik kedvenc íróm könyvéhez. Két nap alatt kiolvastam, tehát jó döntés volt.

Peter Wohlleben: A fák titkos élete

Ez a könyv az esemény közös könyve, ami ugyan korábban nem volt rajta a várólistámon (bár hallottam már róla) további kedvet hozott nekem a részvételhez. Mivel ismeretterjesztő kötet, két szempontot is kipipálhattam vele. Egyrészt a tanösvényt, aminek lényege nem túl meglepő módon, hogy ismeretterjesztő legyen. Másrészt a hálózsákot, ami egy konfortzónán kívül eső könyvet jelent. Ritkán olvasok ismeretterjesztő köteteket, így már ezért megérte nekem részt venni az eseményen. Sokkal jobban csúszott így, hogy tudtam, még sok-sok más ember is épp ezt lapozza. Egyébként meg érdekes könyv volt, tetszett.

Sarah Andersen: Puha boldog puffancs

Ez volt az egyetlen újraolvasásom a héten, amivel a két kötelező szempontot tudtam le. Az egyik a fotóalbum, ami képregény kellett legyen, nekem pedig most épp nincs olvasatlan képregényem. A másik pedig a kincsesláda, vagyis egy olyan könyv, ami valamiért különösen értékes. A dedikált könyveimet nagy becsben tartom, és ez a cuki képregény is dedikáltatva lett még 2017-ben.

Ráadásul még mindig nagyon szeretem, így olvasás közben épp olyan boldog fejet vágtam, mint a képen is látható puha avokádóm. Ezt a képregényt egy puha, boldog puffancs társaságában az igazi olvasni.

Leiner Laura: Hullócsillag

Ez a könyv kicsit hátrébb állt várólistám sorában, ám az esemény miatt előbbre vettem, hogy két szempontot is ki tudjak pipálni vele. Az egyik az otthonról hoztam, ami azt jelenti, hogy hazai szerző tollából válogassunk. A másik pedig a válogatáskazi, amelynek két értelmezése is volt, vagy listáról kell válogatni, vagy legyen benne zene. Értelemszerűen az utóbbi megközelítést húztam rá a könyvre.

Extra adalék, hogy ezzel a könyvvel szinte tényleg kempingeztem. A húsvéti jó időt kihasználva San Diego autót szerelt. Nem csupán az esedékes kerékcserét intézte el, hanem más alkatrész (hűtő, ha bárkit is érdekel) cseréjét is. Ehhez pedig nem csupán lebontotta az autó ejejét, hanem néhol szüksége volt egy segítő kézre. Szóval a napot az útpatka mellett a fűben üldögélve töltöttem ezzel a könyvvel a kezemben megadva az esemény kempingező élményét és begyűjtve némi D-vitamint.

Einar Kárason: Viharmadarak

Az utolsó betervezett könyvet meglehetősen a végére hagytam. Szombat este kezdtem el olvasni, de pár oldal után becsuktam, mert túl fáradt voltam, hogy felfogjam a hajók alkatrészeit. No, de nem estem ettől kétségbe (pedig maximalista vagyok), mert másnap délutánig könnyen és lazán befejeztem kipipálva a maradék két szempontot. Egyrészt ez volt a sprint könyvem, ami egy rövid kötetet jelentett, másrészt a vízpart kék borítójához és a vizes tartalomhoz is tökéletes volt.

Elolvasott könyvek egy kupacban
(Bal felső az e-olvasóm, mert kettő e-könyv volt.)

A teljesség igénye miatt szeretném még megjegyezni, hogy mivel a szervezők YouTube-on is aktívak, nem csupán a Moly felületén voltak programok. Egyrészt sok-sok videó készült a könyvkemping alatt, másrészt voltak könyves kvízjátékok, illetve a Discord felületén is voltak beszélgetések, na meg Instagramon sok-sok kép. Mivel nem igazán vettem részt ezeken, a közös könyvet kibeszélő videót is csak utólag néztem meg, nem tudok érdemben nyilatkozni róluk.

Összességében azonban kifejezetten pozitív élménynek találtam ezt az eseményt. Nekem már az jó volt, hogy múlt héten nem egyszerűen sokat olvastam, hanem másokkal együtt olvastam sokat. Ez most jólesett, így nem zárkózom majd el hasonló könyves események elől, főleg hogy már egy éve ezek is csak online vannak.

Nagy kaland a nagy falhoz

Idén elég nagy kalandban lesz részem, meglátogatom Ribizly barátomat. Ez nem lenne nagy dolog, ám ő már négy éve Kínában lakik. Igen, ez azt jelenti, hogy át kell utaznom a fél világon. Elég izgalmas vállalkozás. Szerencsére nem egyedül teszem, jön velem San Diego és Ribizly családja is úgy döntött, ideje megnézni Ázsiát. A társaság tehát így adva van, már csak a cirka tizenöt órás repülőutat kell kibírni valahogy.

túlélőcsomag a hosszú útra

Az előkészületeket hónapokkal ezelőtt megkezdtük. Foglaltunk repülőt, szállást és Ribizly a nővérével olyan programtervet készített, amelyet minden utazási iroda megirigyelhetne. Megkaptuk a szükséges oltásokat (hepatitisz A és B, tífusz) és a vízumot is sikerült csoportosan elintézni.
Kicsit furcsa, hogy ahogy teltek a napok minden apró készülődés ellenére távolinak tűnt az utazás és most, pár órával a gépünk indulása előtt is még csak terv ez a nagy kaland. No, de holnap ilyenkor már Sanghajban leszünk, talán akkor tudatosul bennem az egész.
A felkészülésből természetesen nem maradt el a megfelelő útikönyv kiválasztása (Még mindig a National Geographic kiadványaira esküszöm.) és a kellő mennyiségű útravaló zene és könyv betárazása. Mivel minél kevesebb holmit szerettem volna pakolni, az útikönyvön kívül nem viszek hagyományos papír alapú könyvet. Inkább elbitorlom San Diego e-book olvasóját. Le is töltöttem rá Jaume Cabré több mint ötszáz oldalas regényét. El leszek vele egy ideig és ha ez nem lenne elég könyvmoly lelkemnek, Ribizly barátom ígért nekem kölcsönbe egy Justin Cronin kötetet. Úgyhogy mondhatom, felkészültem az útra.
A kaland két hétig fog tartani, ezalatt megpróbálunk minél több helyszínt megnézni és érdekes dolgot kipróbálni. Internet és telefon nem nagyon lesz, így a blog számára júliusig elérhetetlen vagyok, ám beütemeztem két bejegyzést, hogy visszatérő olvasóim ne unatkozzanak. Aztán, ha hazaértem és kipihentem az időeltolódást, írok sok-sok beszámolót arról, milyen Kína.

Csavargások XXIII.

Minden időbeosztási problémám ellenére, a szabadidős tevékenységeket elég jól meg tudom szervezni. Jól mutatja ezt, hogy bár az elolvasandó könyveimmel lassan haladok és a blogjegyzések is ritkultak mostanában, mégis tudok 3 érdekes programról írni.
Lássuk őket időrendben!

Columbus Hajó

a hajó

Felbuzdulva a japán éttermen, amikor az idei Étterem Hét legjobbnak ítélt helyszínei meghosszabbították a programot, San Diegóval úgy döntöttünk, kipróbálunk egy új éttermet.

A választásunk a Columbus Hajóra esett, mert mégis csak van valami extrán romantikus egy Dunán ringatózó étteremben. A hajó egyébként a Vigadó térnél "parkol" fixen kikötve és éjszaka szépen kivilágítva. A rossz minőségű fénykép ellenére is látszik, hogy a kilátás nem gyenge. Sajnos nem az ablak mellett kaptunk asztalt és kicsit furcsának találtam, a reflektorlámpákkal megvilágított asztalokat és székeket, ám így is hangulatos lett az esténk.

főétel

A különleges helyszín mellett a menü vonzott még ebben az étteremben. A programban résztvevők sajnos nem mindegyike gondolt a vegetáriánus vendégekre, ám szerencsére ez a hajó nem esett ebbe a hibába.
A háromfogásos menüt egy-egy levessel kezdtük. San Diego a húslevest választotta, míg én a kukorica krémlevest. Nem volt nagy adag, de kedvcsinálónak megfelelt.
Aztán jött a főétel és kísérőm ezúttal is szaftos és húsos ételt rendelt a borkóstolás mellé, míg én vargánya gombás rizottót kértem egy nagy adag limonádéval. Na, ez már méretes adag volt, nekem cseppet sok is.
Közben egy pincér viccesen óriási borsszóróval járt körbe és volt időnk a kivilágított városban is gyönyörködni.
A desszert számomra mindig nagyon fontos, néha konkrétan ez az, ami bevonz egy helyre. Itt is elég szimpatikusnak tűnt a brownie eperrel. Nekem ehhez a sütihez elengedhetetlen a fagyi, itt viszont csak eperhabot adtak mellé. Finom volt tehát, de nem a legjobb.

desszert

Azért így is bőven jól laktunk és összességében jó élménynek tartottuk ezt a vacsorát.
A Columbus Hajót tehát érdemes egyszer kipróbálni, ha valaki klasszikus romantikázásra vágyik, de jobban teszi az illető, ha akciós időpontban teszi (mint mi), mert az árak elég borsosak.
Egyébként ha választanom kellene a két Étterem Heti programunk közül, a Japanikát mondanám a jobbnak. Hiába hajókázás, az jobban passzolt az ízlésünkhöz és különlegesebbnek éreztük. 

26. Nemzetközi Könyvfesztivál
Idén szerencsére nem jött közbe semmi és nyugodtan elmehettem a Könyvfesztiválra. Csakhogy valami nagy baj lehet velem, mert egy könyvet sem vettem.
Mikor sétáltunk szombaton a Millenáris felé San Diegóval (sikerült rábeszélnem, hogy kísérjen el), anyukám felhívott és mikor mondtam neki, merre járok, nagy sóhajjal megkérdezte: "Na, és hány könyvet fogsz már megint venni?"  Természetesen nem hitte el, mikor rávágtam, hogy egyet se. Pedig valóban így történt!

süti

Nem, nem függesztettem fel könyvmoly létemet és továbbra is igazi boldogságot érzek, mikor kézbe veszek egy frissen vásárolt kötetet, de egyre válogatósabb vagyok. Mostanában jobban átgondolom (néha napokig érlelem magamban) mit érdemes megvenni és már nem csüngök úgy a friss megjelenéseken, mint korábban. Épp ezért, mikor Könyvfesztivál előtt átolvastam néhány blogjegyzést arról, ki milyen könyvet vár, rájöttem, hogy igazán engem egyik sem érdekel. Vagy ha érdekel, bőven jó lesz akkor, ha szembe jön velem a könyvtárban.
Aztán átnéztem a dedikálások listáját és arra jutottam, itt sem találok olyan szerzőt, aki most érdekelne. Úgyhogy maradt a csendes nézelődés.
Ezt a szemléletet egyedül az Olvashop kínálata törte meg kicsit, mert felcsigáztak a könyves ajakbalzsamok. Szóval céltudatosan csak az ő standjukhoz mentem oda, a többit csupán meg-megnéztem. A XXI. Század Kiadó standjánál például mikor végignéztem a könyvcsomag akciójukat, San Diegónak kommentáltam, melyik kupacba mit olvastam már. Meg is jegyezte, hogy akkor ez nem nekem való, mert nincs meg az újdonság varázsa.
Könyvet tehát nem vettem, de beszívtam kicsit a légkört, mosolyogtam a dedikálásért sorban állókra és megsimogattam egy-egy kötetet. Illetve mivel a dementoros ajakbalzsam már elfogyott, csak egy kis ajándékot vettem a barátaimnak és az egyik kinti standnál egy társasjátékot készülve a nyári utazásunkra.
Aztán, mikor kibámészkodtam magam, beültünk a közeli Auguszt cukrászdába egy kávéra és sütire. Idén én így ünnepeltem a könyveket.

Kincsem Park
A tavalyi pozitív élmény hatására idén is ellátogattunk a Kincsem Parkban megrendezett Food Truck Show-ra.
Ezúttal szerettem volna megnézni az agárversenyt, ám ezt péntekre tették és mi csak szombaton mentünk ki, így sajnos lemaradtam róla. Azonban nem maradtam új élmény nélkül, mivel szombaton kocsiversenyek voltak. Na, meg szemerkélő eső, de ez nem tántorított el minket. Kicsit ugyan aggódtunk az időjárás miatt, mert anyukámat is elvittem magammal, mert nem szeretünk bőrig ázni és mert féltem, hogy elmaradnak a futamok, de szerencsére jól alakult minden.

állatsimogató

Kora délután érkeztünk és bár időnként elkélt az esernyő és nem volt kifejezettem meleg, rétegesen felöltözve cseppet sem fáztunk.
Azért a forgalmon észrevehető volt a borult idő, ám így legalább csak a churros-os standnál volt kilométeres a sor, mindenhol máshol hamar megszereztük, amit akartunk. Úgyhogy kipróbáltunk néhány ételt, ittunk kávét és végre megkóstolhattam a spanyol édességet is. Közben megnéztünk jó néhány futamot és megint körbelengett minket a versenyszellem. Körülöttünk a lelátón mindig ültek olyanok, akik fogadtak és kitörő lelkesedéssel ünnepelték a befutót. Mi ezúttal sem hódoltunk a szerencsejátéknak.
Én ellenben hódoltam az állatsimogatónak. Az esős időben kevesebb volt a gyerek, így nem kellett megküzdenem velük a kisállatok figyelméért. Szóval simogattam nyulat, kacsát, tyúkot, kecskét, szamarat és pónit. Megadták a lelki békémet.
Ezúttal is jól éreztük magunkat és továbbra is tudom ajánlani ezt a programot.

Churros

Zárszónak az említett spanyol édesség, mert a bejegyzésben nem volt még elég a finomságokból.
A churros lényegében spanyol fánk. Hosszú tésztarudak kisütve és fahéjas cukorba forgatva. Adnak hozzá mártogatni szószt is. San Diego hozta nekem a képen is látható adagot és úgy küldtem el, hogy töményet kérek, ha lehet Nutellával vagy csokival. Úgy jött vissza, hogy ez Nutellás, de rögtön megállapítottam, hogy nem, ez más márkájú mogyorókrém. Az ízvilágát tekintve, lehet hogy jobban jártam volna egy lekváros szósszal, de így sem volt rossz. Viszont elég nagy adag, ezért páros fogyasztásra javaslom. Egyébként finom, de nem lett a kedvencem.

Csavargások XXII.

Idén még nem írtam ebbe a rovatba. A januári csehországi kirándulás balszerencsés befejezése kissé elkedvetlenített minket külföldi utazásokat illetően. (Ettől függetlenül a nyári nagy utazásunkat már félig leszerveztük.) Illetve hideg időben San Diegót úgy kell kirángatni a fűtött lakásból és én sem voltam csavargás-kompatibilis a megfázásaimmal és egyéb orvosi gondjaimmal.

No, de itt a tavasz! Itt a szép idő! Itt a kedv, hogy kimozduljunk végre, úgyhogy végre beszámolhatok új élményekről.

MagánZoo

Erről a helyről már írtam korábban (ITT olvasható) méghozzá nagy lelkesedéssel, így nem volt kérdéses, hogy ha tehetem, újra ellátogatok ide. A szép időt kihasználva ezt az ígéretet most be is váltottuk.

fiatal fehér tigris

Ez a magánállatkert még mindig zseniális, sőt, nagyon szépen fejlődik.
A főleg nagymacskákból álló állatállomány kellő méretű helyet kapott és minden négylábú lakón látszik a figyelmes gondoskodás eredménye. Egyszerűen gyönyörűek, egészségesek és ránézésre boldogok. Bár a szibériai tigrist már ez a tavaszi meleg időjárás is megviselte és gyakran üldögélt a medencéjében hűsölve. Nem erre az éghajlatra lett ő kitalálva...
2016-ban, mikor először jártunk itt, láttunk egy cuki fiatal oroszlánpárt. Egy nagyobbacska hímoroszlánt és egy kisebb fehér nőstényoroszlánt. Nos, jelentem, megnőttek, nem is kicsit (lásd a lenti képen). A kifutón csatlakozott hozzájuk még két oroszlánhölgy, akikről pedig azt gyanítom, ők lehetettek a legkisebben akkoriban. Igazán jó volt újra látni őket, főleg hogy ilyen szépen felcseperedtek.

felnőtt "kis" oroszlán

Tehát az akkori kölykök már nagyok, de vannak újak. Láttunk például két fiatal fehér tigrist (lásd a fenti képen és a videón) és két náluk fiatalabb szibériai tigrist. Utóbbiak a bemutató kifutón voltak, ahol a hely tulajdonosa feleségével megmutatta őket a kíváncsi látogatóknak. Közben pedig, míg a tigrisek plüssállatokkal, labdákkal és egyéb kellékekkel játszottak, sztorizgatott róluk és a helyről is. Ismét sok érdekeset hallottam az állatokról és már megint elkapott a láz, hogy kell nekem egy nagymacska.
No, de nem csak cicák vannak itt, hanem kecskék, pónik, szamarak, birkák, ormányos medvék, tarajos sülök, szurikáták és még néhány másik emlős és madárfaj. Körbe is jártuk, hogy a megsimogathatóakat (voltak például kisnyulak is) jól megtapogathassam és gyönyörködhessünk a hatalmas macskákban. Ezúttal nem a tigris, hanem a fehér oroszlán uraság próbált megjelölni minket. Szerencsére gyorsabbak voltunk.

nagy mara a kicsinyeivel

A cukiságfaktor pedig tovább nőtt, mikor a nagy marák kifutójához értünk. A két kis bébimara olyan édes volt, hogy majdnem a tornacipőmbe olvadtam tőlük.
A másik érdekesség pedig már hazafelé jött, mikor a hátsó oroszlánkifutótól indultunk a kijárat felé. A két felnőtt szibériai tigris összeveszett. Vacsoraidő volt, úgyhogy valószínűleg ez okozta a feszültséget. A morgásuk az egész állatkertet bezengte, mire a hím fehér oroszlán mint egy békebíró közbeüvöltött, majd a a másik hím oroszlán hátulról, hogy ne maradjon ki a buliból, szintén beleszólt a vitába. A koncert mindössze pár percig tartott, de így is mindenki megborzongott a mély hangoktól.
Ez a hely tehát továbbra is remek, csak ajánlani tudom!

előadás kis tigrisekkel

Japanika
Két éve már jártunk ebben a japán étteremben (ITT olvasható) és már akkor tudtam, hogy nem utoljára. Remek élmény volt a sok-sok finomságot kényelmesen befalni.

előétel

Most azonban késői vacsorára tudtunk csak időpontot foglalni, így sokkal nagyobbnak tűnt a mennyiség, pedig ezúttal "csak" három fogást fogyasztottunk.
Oké, volt elő-előételnek rákszirom is, de azt mind San Diego ropogtatta el.
A pincérünk kifejezetten szórakoztató volt, mindig fűzött valamilyen megjegyzést az ételekhez, mikor kihozta őket.
Első körben mindketten limonádét rendeltünk, én málnásat, San Diego pedig uborkásat. Aztán jöhettek az előételek. Nagyon szeretem a tavaszi tekercset, így bár más vegetáriánus előétel is szerepelt az étlapon, nem volt kérdés, hogy a tekercseket fogom választani. Jó döntés volt. San Diego a leves mellett döntött és ő sem bánta meg.

vegetáriánus szusi tál

A főétel kérdésében is gyorsan megegyeztünk, mert mi mást ettünk volna mint szusit.
Mind a ketten 10-10 darab szusit, illetve makit kaptunk vegyes ízesítéssel. Az én vegetáriánus tálamon különféle gombák és zöldségek szerepeltek az elmaradhatatlan rizsbe és algába csomagolva, míg San Diego hagyományos halas falatokat kapott. A tálaláshoz gyömbér, vaszabi és kétféle öntet (teriyaki szósz és fűszeres majonéz) tartozott.
Ennél a fogásnál mutatkozott meg a japán konyha csalókasága. Nem tűnik soknak, de 3 szusi után tele voltam. San Diego természetesen megbirkózott az adagjával, mint mindig, én viszont csak a feléig jutottam. Szerencsére a pincérünk készségesen elcsomagolta nekem a maradékot, így másnapra is megvolt az ebédem.

hagyományos szusi tál

Ezzel azonban még nem volt vége a vacsorának, mert hátra volt a desszert. Kétféle desszertből lehetett választani, így kikértük mind a kettőt és megosztoztunk rajtuk.
Mikor a pincér letette elém az édes fehér csokoládéval és mangóval töltött tavaszi tekercseket a fagyi kísérettel, megjegyezte, hogy rá vagyok függve a tavaszi tekercsekre. Hát, ez így van. Ezzel az adaggal viszont meggyűlt a bajom, mert egy ilyen kiadós vacsora után alig bírtam legyűrni. San Diego jobban járt a gyümölcsös, könnyed édességével.
Ez az étterem tehát még mindig remek, szívesen foglalok asztalt ide máskor is. Tudom ajánlani, mert finom és laktató adagokat adnak, az elhelyezkedése pedig különösen remek, de erre mindjárt rá is térek.

desszert

Máté Bence természetfotó kiállítása
A Japanika nem csupán a japán finomságok miatt különleges, hanem az elhelyezkedése miatt is. Ez pedig ezúttal többszörösen igaznak bizonyult. Mikor megérkeztünk a Szent István térre a Bazilika elé egy különleges élmény fogadott minket: Máté Bence fotókiállítása.

Ha valaki nem ismerné, sürgősen nézzen utána, mert lenyűgöző fényképeket készít. Mellékeltem is néhány képet a kiállításáról ízelítő gyanánt.
Nagyon tetszett a felépítése, hogy szabadtéri, ingyenes és bámulatos egyszerre. Ehhez persze közrejátszott a tökéletes helyszínválasztás, mert a Bazilika mindennek extra fényt ad.
Apropó fény, a képek digitálisan meg voltak világítva, így éjszaka még hangulatosabb volt végignézni őket.
Tetszett a tematika és tetszett a sok-sok információ. Több nyelven is szerepeltek rajtuk a képmagyarázatok, mindig meg volt adva a helyszín és több érdekes kis történet is volt mellékelve hozzájuk.
Szóval, bár önmagukban is lenyűgözőek ezek a felvételek, a plusz információk még különlegesebbé tették őket. Na, meg persze még közelebb hozták a fotóst, aki megérdemli, hogy minél többen megismerjék a nevét.

A kiállításhoz tartozik egy bódé, ahol egyrészt jegyeket lehet venni a fotós előadásaira, másrészt különféle formában (könyv, naptár, hűtőmágnes, poszter) a képeket is meg lehet vásárolni. Mi egy cuki baglyos hűtőmágnest vettünk, hogy egy kis darabot magunkkal vihessünk.
Mivel ez egy vándorkiállítás, már nincs Budapesten.
Jelenleg Debrecenben van a Kossuth téren és marad is április végéig, majd onnan utazik tovább Gödöllőre, konkrétan a kastélyba, ahol május elejétől június elejéig lesz látogatható. Június 15-től Egerben a Dobó téren lesz kiállítva július elejéig, ahonnan megy tovább Keszthelyre egy újabb kastélyba. Augusztus elejétől szeptember elejéig pedig Szegen lesz, majd Győrben a Széchenyi téren október elejéig és a turnét Miskolcon zárja november elején.
Szóval sok-sok lehetőség van az ország több pontján megnézni ezt a remek kiállítást. Csak ajánlani tudom! Akinek felkeltettem az érdeklődését, az ITT talál bővebb információkat.

Csavargások XXI.

Mostanában nem voltam túl aktív blogger, ám ez nem jelenti azt, hogy nem csavarogtam erre meg arra. Sőt, általában akkor szoktak ritkulni a bejegyzéseim, amikor épp eléggé elfoglalt vagyok a kis dolgaimmal. Például utaztam Balatonra esküvő miatt, Veszprémre és Herendre csak úgy szórakozásból és jártam őszi fesztiválon is. Most pedig, írok is egy rövid összefoglalót róluk.

Balatoni esküvő

asztalunk

Elég sok szempontból készültem erre az esküvőre. Egyrészt, mert unokatestvérem nősült és engem kért fel tanúnak. Másrészt, mert saját készítésű ajándékot akartam adni nekik, ami kellően személyes és kreatív. (Pont mint tavaly, csak most kicsit nagyobb dobozban.) Harmadrészt a dekorációt maguk készítették és megkértek, hogy segítsek benne. És negyedszer, mert a Balatonon volt, vagyis utaztunk miatta és én nagyon szeretek utazni.

Szerencsénkre hiába volt október, az időjárás kifejezetten kellemesnek bizonyult. (Bár sajnos a bikinit otthon kellett hagynom.) Kaptunk szállást a helyszínen és az út sem volt épp hosszú.

Nekem, mint tanúnak nem sok dolgom volt, csak a vőlegény mögött állni és aláírni a papírt lehetőleg olvashatóan. Azt hiszem, ezt tökéletesen teljesítettem is.

Nyálasan romantikus kép, de
olyan szép az a kis csokor...

Aztán jött a lagzi egy hangulatos borászatban. Ahogy a mellékelt képen is látszik, gyönyörű volt a díszítés, modern, szép, de nem csicsás. Lényegében az egész lakodalom ilyen volt, így kellemes estét töltöttünk itt. Aztán másnap egy kellemes napot Füreden, mert napsütésben sétálgathattunk a Balaton partján.

Amennyi előkészülettel járt ez az esküvő, olyan gyorsan el is repült az a pár óra, míg tartott. No, de így is kellemes és maradandó élmény volt. Illetve, ami legjobban tetszett, az a második (Nyálas, de San Diego talán megbocsátja, hogy közzé teszem.) képen látható. Mint tanú, kaptam egy picike csokrot a csuklómra. Úgy éreztem magam, mint egy amerikai gimnazista az első sulis bálján. Vicces volt, ugyanakkor nagyon cuki, mert egész este illatozott rajtam.

Herend

Mikor időről-időre mehetnékem támad (most is érzem, de elfojtom...) rábeszélem San Diegót (már amikor tudom) egy-egy kiruccanásra. Így történt, hogy az egyik hétvégén kikötöttünk Herenden. 

A Veszprémi állatkertbe szerettünk volna elmenni, csakhogy ismét az utolsó pillanatban kezdtük leszervezni a dolgot, így nem igazán találtunk megfelelő szállást Veszprémben. Ellenben találtunk egy szimpatikus panziót Herenden, így itt szálltunk meg az állatkerti napunk előtti estén és ha már itt jártunk, körbe is néztünk.

herendi porcelánok

Herenden csupán egyetlen látnivaló akad, a porcelángyár. Úgyhogy miután elfoglaltuk a szállásunkat, el is sétáltunk a múzeumhoz.

A látogatók számára azonban nem csupán a múzeum tekinthető meg, hanem a manufaktúra is, ahol a porcelánkészítést mutatják be. Mázlink volt, mert pont akkor váltottunk jegyet, mikor az egyik ilyen gyárlátogató séta indult. Szóval végignézhettük, hogyan áll össze a porcelán, hogyan formázzák, hogyan égetik és utána hogyan festik le. Minden egyes munkafolyamatot egy-egy ott dolgozó szakember mutatott be nekünk és feltehettük a kérdéseinket is. Úgyhogy kifejezetten érdekes volt, ráadásul a virágokat formázó férfi megajándékozott minden hölgy látogatót egy nyers porcelánvirággal. (Mellékelt kép bal oldalán a szalvétán látható.)

A gyárlátogatás után megnéztük a múzeumot, ahol a legszebb és leghíresebb porcelánok voltak kiállítva, mint például a Viktória mintájú. San Diego meg is jegyezte, hogy szépek, de otthonra nem kellenének, mert ki mer egy ilyen értékes darabból enni és hogyan lehet ezeket félelem nélkül elmosni. Aztán bementünk a múzeum kávézójába, ahol pont Viktória mintájú étkészlettel szolgáltak ki minket, így a költői kérdésre rögtön gyakorlati választ kaptunk. A következő szituáció játszódott le:

Én: - Told közelebb a tányérodat, mert le akarom fényképezni.

San Diego: - Hozzá nem nyúlok! Mi lesz, ha eltöröm?

Azért valahogy mégis csak sikerült megennünk a sütit és meginnunk a teát porcelántörés nélkül...

Herendet tehát érdemes megnézni, de kizárólag a gyár miatt, más látnivaló nem igazán akad itt.

Veszprém

Ezért történt az, hogy miután bejártuk a porcelángyárat, inkább átmentünk vacsorázni Veszprémbe. Autóval nagyjából 15 perc az út.

Vacsi előtt még sétáltunk kicsit a belvárosban. Megnéztük a főbb látnivalókat a vár maradékán. Én régebben (még 2012-ben) jártam itt az Utcazene Fesztiválon, így több helyszín ismerős volt. Azonban rá kellett jönnöm, hogy egész más volt most, mint akkor. Ezúttal hűvös őszi időben és sötétben sétálgattam itt és nem volt tömeg, se színpadok és nem is voltam ideges egy picikét sem. Egyszerűen jó volt bóklászni (főleg hogy barátságos macskát is találtam), majd kettesben megvacsorázni.

flamingók, akik valamiért nem fáztak...

Másnap reggeli után visszatértünk a városba, hogy a napot az állatkertben töltsük.

Szerencsére készültem vastag pulóverrel, ami jól jött kapucnistól, mert eléggé lehűlt az idő és feltámadt a szél. Az időjárás azonban nem szegte kedvünket és szisztematikusan végigjártuk a helyet.

Az állatkert épp átépítés alatt áll, mivel bővítik. Szerencsére van bőven szabad földterület a környéken, ahová terjeszkedhet. Ettől függetlenül az állatoknak már most is tágas kifutói vannak. A teljesség igénye nélkül szeretnék kiemelni néhány állatkát. Természetesen az összeset aranyosnak találtam és a nagy részét, ha tehetem pakolom is be a csomagtartóba és viszem haza, de olyan sokat áradoztam már állatokról előző állatkerti beszámolóimban, hogy tartok tőle, olvasóim már unják. Úgyhogy csak a legérdekesebbeket emelném ki.

vörös varik

Az abszolút kedvenceink a vörös varik voltak. Volt egy tágas kifutójuk, ahol testközelből meg lehetett őket nézni. Megérinteni nem szabadott őket (nem is hagyták volna), ám ez visszafelé nem volt tiltva. Elég aktív jószágok és szeretnek az ösvény korlátján rohangálni. Ezért, mikor a gyanútlan San Diego a korlátnak támaszkodott, hogy kényelmesen nézelődhessen, az egyik vari átugrott a vállán. No, de nem ő volt az egyetlen látogató, aki "útban volt" a variknak, mivel ezt a műveletet másokkal is eljátszották.

Számomra meglepő volt, hogy nem csak vörös pandájuk, hanem hópárducuk is van. Azt hittem utóbbi csak Nyíregyházán látható, mivel ez a gyönyörű cicus a reklámállatuk. Úgyhogy kellemes meglepetés volt, mikor megpillantottam két hópárducot is. A nagymacskák kifejezetten a szívem csücskei, így elég sokat időztünk az oroszlánok és a tigrisek kifutójánál és a szurikátákat is hosszan figyeltük. Az állatsimogató sem maradhatott ki, mert kecskét tapizni jó és az egyik alpakának olyan puha volt a buksija, hogy majdnem elolvadtam tőle...

Keresd a tigrist!

Közben megtaláltuk egyik új kedvencünket, az ecsetfülű disznót, akinek tényleg nagyon kis pamacsos füle van. 

Az állatkertnek két bejárata van és az egyiknél található az egyik legjobb gyerekjátszótér, amit eddig láttam. Konkrétan az állatok között lehet játszani a teknősök, kígyók és lajhárok társaságában. Zseniális ötlet, kár hogy már túlkoros vagyok kipróbálni.

Illetve az állatkertben található dinópark is, ami szintén a kicsik számára izgalmas. Gyerekként imádtam volna (nekem is volt dinóimádó korszakom), így felnőtt fejjel inkább élő állatokat nézek, mint rég kihalt fajok műanyag reprintjeit.

Összességében a veszprémi állatkert is remek és még remekebb lesz, ha elkészülnek a bővítéssel. Érdemes meglátogatni és elég egy délutánt rászánni.

hópárduc

ecsetfülű disznók

szurikáták

Töklámpás Fesztivál

Hallottam már a Budapesti Töklámpás Fesztiválról, de még egyszer sem mentem el megnézni. Idén viszont épp meghívtak minket egy Halloween buliba és úgy gondoltuk, alapozunk kicsit ezen a fesztiválon.

kedvenc lámpásom

Az esemény a Hősök terén volt és spontán szerveződésű. Ez azt jelenti, hogy mindenki kiviszi a töklámpását, a bámészkodók jönnek és megnézik, majd a rendezvény végén, mindenki fogja a lámpását és hazamegy.

Mi csak bámészkodni mentünk és eléggé megdöbbentünk, milyen sokan gondolkodtak hasonlóképp. Rengetegen voltak a téren, volt ahol sorba kellett állni, hogy megcsodálhassunk egy-egy szépen kifaragott tököt. Néhányat le is fényképeztem, ám csak a két kedvencemet mellékelem ide.

az egyik legkreatívabb

Egyébként volt mindenféle, a szokásos denevér és boszorkány tematikájútól a klasszikus tökfejeken át az igazán művészi alkotásokig, legyen szó Pokémonokról vagy Star Wars szereplőkről. Az elkészítési módok is változatosak voltak.

Szóval ez csak egy amolyan örüljünk egymás alkotásának és hangolódjunk a télre fesztivál. 

Van azonban jótékony vonala is. A szervezők ugyanis tartós élelmiszereket gyűjtöttek rászorulóknak, ami kifejezetten dicséteres és követendő példa. Mi is bedobtunk a táskámba egy konzervet és leadtuk a töklámpások között. 

Tetszett ez a fesztivál, lehet hogy máskor is megyek és tudom ajánlani másoknak is. Senkit se riasszon el a tömeg, mert ez egy türelmes csoportosulás.

Csavargások XX.

Ősszel is nagyon szeretek csavarogni, ám ilyenkor inkább a beltéri helyszíneket és programokat részesítem előnyben, főleg ha jár melléjük egy-egy forró ital is.

Japán Est

az étterem külön terme

Szeretem a keleti dolgokat és különösen szeretem a Japán dolgokat. (Nem véletlenül olvashatók a blogon anime és manga ajánlók.) Egyszer nagyon szeretnék elmenni Japánba, de úgy néz ki, a közeljövőben "csak" a szomszédjáig, Kínáig fogfok jutni. Addig is van szerencsére több olyan program, ahol kicsit ki tudom elégíteni a keleti dolgok iránti kíváncsiságomat.

Erről az alkalomról a Japánspecialista oldalán értesültem és szerencsémre San Diego is vevő volt az ötletre. Korábban voltunk már együtt japán étteremben (Japanika) és mindkettőnk számára pozitív élmény volt, így elolvasva a felhívást és a részletes leírást, hamar eldöntöttük, hogy foglalunk asztalt a Japán Mitológiai Estre.

Felhívás:

"Tölts velünk egy könnyed vacsorát a Fuji Étteremben, és hallgass izgalmas történeteket prof. dr. Vihar Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnökének előadásában."

Bár a japán konyha a többi ázsiai konyhához képest egy vegetáriánus szempontjából sokkal barátibb, nem voltam teljesen elragadtatva a menütől. Azonban az est másik része, a beszélgetés vonzott annyira, hogy felülkerekedjek a dolgon. Ráadásul megegyeztünk San Diegóval, hogy megeszi a hús és hal adagomat és cserébe ad nekem a zöldségeiből.

bento

Kíváncsian érkeztünk Budára a Fuji Étterembe és én rögtön lelkes kis rajongója lettem a helynek, amint megláttam a külön termet. Mélyített asztal, ülőpárnák, házi papucs, csodás dekoráció, egyszerűen remek hangulata volt. El is foglaltunk két szimpatikus párnát, rendeltünk limonádét és vártuk a kezdést. Aztán jött a következő kellemes meglepetés, San Diego ismerősbe botlott, így már nem is ketten voltunk, hanem négyen.

A beszélgetés kellemes tempóban zajlott meg-megszakítva egy-egy fogással. Mivel a tematika szerint ez egy mitológiai est volt, mindenféle mítoszokat hallgathattunk meg a világ teremtésétől a nyestkutyákig. Közben pedig megtömtük a hasunkat.

desszert

Az első fogás miso leves volt, ami kizárólag zöldségekből áll, így kényelmesen elszürcsöltem. Nem lett a kedvencem az ízvilága (nem igazán szeretem a tofut), de jólesett, mert forró volt.
A főfogás egy bento volt, amelyet gyönyörű fadobozban szolgáltak fel rizzsel és szójaszósszal. Itt volt egy kis logisztika, ahogy átcsoportosítottam a halat San Diego dobozába és ellopkodtam a fekete babjait (ez volt a legfinomabb a dobozban). Bár mennyiségre nem ettem sokat, a rizs és az ellopott babok miatt, elégnek bizonyult. Míg kísérőm dupla adagot volt kénytelen megenni, ám nem panaszkodott miatta.

A mesélés csupán a főétel elfogyasztása alatt szünetelt, utána a desszert (gyümölcs és valami könnyű túródesszert) alatt is folyt tovább.

Összességében igazán kellemes volt ez a cirka 3 óra. A menü finom volt, a helyszínválasztás remek és a  mítoszok is igazán szórakoztatóak voltak. Szívesen megyünk máskor is ilyenre és tudom ajánlani mindenkinek, aki érdeklődik a távol-keleti dolgok iránt.

Múmiák

Mire vágynak az átlagos lányok? Csillogó ékszerekre vagy szép cipőkre. Mire vágyom én? Múmiákra. Bizony, engem cseppet sem rettentenek el az aszott holttestek, sőt kifejezetten érdekelnek. Így esett meg, hogy San Diegótól azt kaptam születésnapomra, hogy elmentünk múmiákat nézegetni. Na, meg persze utána vacsizni is, hogy kicsit hasonlítsunk a normális párokra...

A helyszínt ugyanaz a kiállítótér biztosította a Király utcában, mint tavaly a Titanic kiállításét. Szintén audioguide mondja a látogatóknak az információkat, bár itt-ott a falakon akad némi kiegészítés.
Ha valaki mindent végignéz és végighallgat, legalább 2 órát eltölt a kiállításon, ha pedig még olvasgat is, lehet az akár 3 vagy 4 is. Már ha lehetséges, mert mi zárás előtt két órával érkeztünk és épphogy végig tudtunk érni rajta.

A tárlat felépítése nagyon tetszett a bevezetéssel és a világtájak és kultúrák szerinti beosztással. Főleg, hogy próbáltak időrendben is haladni. Volt néhány kifejezetten érdekes múmia, mint a kosármúmiák és a zsugorított fejek (végre megtudtam, hogyan készülnek) és feküdt mellettük több hazai is (Váci múmiák).

Mivel pár éve láttam a Természettudományi Múzeum múmia kiállítását, több ismerős elemmel találkoztam (mint az említett váciak) és mivel rengeteg dokumentumfilmet néztem a témában, több ismerős információt kaptam, mint ismeretlent. Szóval számomra nem volt olyan nagy újdonság, mégis tetszett. Jó volt egyben látni ennyiféle múmiát, ilyen sok kapcsolódási ponttal és kicsit bepillantani a kutatásukba is.

Nem olcsó program, de ha valakit érdekel, érdemes rászánni az időt. Elsősorban azoknak ajánlom, akik még nem jártak múmia kiállításon, nekik biztosan nagy élmény lesz.

The Nook

függő fotel

F. barátommal mindig keressük az új helyeket. Szeretjük felfedezni őket, főleg ha finom a kávé és van valami különleges a hely kialakításában. Így esett legutóbbi választásunk a The Nook kávézóra a Tűzoltó utcában.

A helynek két különlegessége van: a vegán a kínálat és a kényelmes függő fotelek a kirakatban. Sajnos, míg az előbbiből bőséges a választék, utóbbiból csak kettő van közvetlenül a bejáratnál. Hatalmas szerencsénk volt, hogy hétfőn mentünk, így kevés volt a vendég és épp felszabadultak ezek a hihetetlenül kényelmes fotelok. Meg is állapítottam: Nekem ilyen kell! Most mondjuk nem tudnám hová tenni, de egyszer, ha tágas nappalim lesz terasszal, szerzek egyet. Ideális olvasókuckó.

No, de hogy a kávékról is szót ejtsek, finomak. Mindketten lattét ittunk, én hagyományosat, míg F. barátom chai lattét. Megpróbált engem is rábeszélni, de sajnos nem hagytam magam. Azért engedte, hogy belekóstoljak a bögréjébe és érezzem, mit hagytam ki. Legközelebb tuti hallgatni fogok rá, mert szuperül harmonizált az intenzív ízvilága.

Megkóstoltunk még egy vegán sütit is, ami elvileg Snickers szelet volt, de meg sem közelítette a névadó csokoládét. Rossz nem volt, csak nagyon tömény. Irdatlan mogyoró és étcsoki bomba, épp csak a csücskét bírtam megenni.

A lényeg azonban az, hogy ismét találtunk egy remek kávézót. Tudom ajánlani, mert ezeket a függő fotelokat bizony ki kell próbálni.

latte, chai latte, vegán sütiszörny

Vintage Garden

Ha F. barátommal elmegyünk valahová, akkor általában sokáig távol leszünk otthonról, halmozzuk a finomságokat és több helyet is bejárunk. Most sem volt ez másképp. A kávé után megéheztünk és hirtelen felindulásból kikötöttünk a Vintage Gardenben.

mint egy mesebeli kertben

Ez a hely nagyon csajos, nagyon elegáns és nagyon cuki is egyszerre. Nem csoda, hogy főleg női vendégei vannak egy-egy szerelmét elkísérő hős lovagon kívül.

Többször jártam már itt, például babaváró bulin, de mivel mindig más a díszlet, egyáltalán nem lehet megunni. Ezúttal egy mágikus, tündéres kertet idézett egy klasszikus meséből. Ezt volt hivatott hirdetni minden a tányéralátéttől az asztaldíszeken át a plafon dekorációjáig. Tényleg olyan, mint egy igazi kert.

Szerencsére volt a belső helyiségben szabad asztal (elég népszerű, így érdemes itt asztalt foglalni), így a dekoráció közepén sikerült letelepednünk, ahogy a mellékelt kép is mutatja.
Rendeltünk egy-egy limonádét, majd elkezdtünk tanakodni, mit is együnk. Több vegetáriánus ételük volt, így nem volt egyszerű a döntés. Végül mindketten mártogatóst választottunk bagettel. Gondoltuk, ez könnyű vacsi lesz, de meglepően laktatónak bizonyult.
A látványvilágra a tálalásnál is figyeltek, ezért kerültek a zöldségek (uborka, sárgarépa, paprika és zeller) kis fémvödörbe, míg a padlizsánkrém, zöldborsókrém és sajtkrém egy-egy üvegcsébe. Mondanom sem kell, mind nagyon finom volt.
Habár nem olcsó étterem (a díszlet és a kiszolgálás is bele van építve az árba) jó betérni ide. Szigorúan női társasággal, mert férfiak számára egy ilyen kert túlságosan rózsaszín, vagy éppen giccses. Néha azonban pont ilyen giccsekre vágynak a hölgyek.

finomságok

Csavargások XIX.

A nyáron a portugáliai nyaralás után volt még lehetőségem néhány kisebb csavargásra.

Bory-vár

Bory-vár

Nagyon régóta szerettem volna megnézni a Bory-várat.
Székesfehérvár nincs messze a fővárostól és San Diego is vevő volt az ötletre.
Habár várként emlegetik ezt a lenyűgöző épületet, nem a klasszikus értelemben vett vár. Ez valójában egy képzőművészeti alkotás. Bory Jenő építészmérnök és szobrászművész készítette, formálta és csinosította 1923-tól 1964-ig. Az épületet elsősorban a felesége számára építette, aki szintén művész volt, így meglehetősen romantikus hely. Az átépítések során kapott több tornyot, kerengőt, folyosót és rengeteg szobrot. Az udvaron kiállított szobrok ismerősek lehetnek, mivel ezek öntőformák, vagyis van belőlük bronzból készült változat is elszórva az ország különböző pontjain. A "vár" ezért nem csupán építészeti szempontból érdekes, tele van képzőművészeti alkotásokkal. Belül látható egy műterem és egy gazdag festménygyűjtemény, amely többnyire a család alkotásaiból áll. A kisebb-nagyobb szobrok pedig lépten-nyomon felbukkannak. Ráadásul a hangulatot tovább fokozza a szépséges kert, ahol egyszerűen csak kellemes sétálni.

Ott egy elefánt!

Az épület és kertjének minden szeglete bejárható belépőjegy fejében. Szerintem, érdemes kifizetni a családnak a belépődíjat, mert felmenőjük valóban nagyszerű dolgot alkotott. Meg is teszik elég sokan, ottjártunkkor egy egész busznyi nyugdíjas érkezett a többi egyéni látogatón kívül. Bár az udvar és a képgaléria felvesz elég sok embert, a zegzugos folyosók és lépcsők már nem, így körültekintőnek kell lenni, mielőtt az ember elindul a csigalépcsőn.
Nagyon tetszett, hogy fel lehet menni a tornyok tetejére, ahonnan remek kilátás nyílik az egész várra és a város ezen részére.
Kényelmesen végigjártuk az egészet és rengeteg fényképet készítettem, mert ez a vár tényleg gyönyörű és nagyon romantikus.
Aztán megéheztünk, így betértünk a várral szemben, az utca túloldalán található étterembe, amelyet senkinek sem ajánlok. Úgyhogy most elrettentő panaszkodás következik.
Gondoltuk, gyorsan megebédelünk, aztán már indulunk is haza, de legalább két órát rostokoltunk az étteremben, ahol "csupán" 20 percet kellett várni, míg a pincér felvette a rendelést (annak is csak a felét, mert italt a másik pincérnél kellett kérni...) és ugyanilyen csigatempóban hozta is ki. Pedig az asztalok háromnegyede üresen állt, így maximum öt másik asztalnál voltak vendégek, akik többsége már bent ült (valószínűleg már egy jó ideje...), mikor bejöttünk. Az étel egyébként nem volt botrányosan rossz, de nem is olyan jó, hogy megérje kivárni türelemmel. Igaz, mi jót nevettünk közben a főpincér morgolódásán, aki magában morgott, hogy ez nem gyorsétterem és igen is normális 30 percet várni a rendelésfelvételre. Meg is állapítottuk, hogy nem a vendégek, hanem maga a vár ténye tartja fent ezt az éttermet.

a vár kertje és a kerengő

Szóval, ha valaki kirándul a Bory-várban és megéhezik, ne menjen be a szemközti étterembe. Inkább sétáljon el a fagyizóig, egyen egy fagyit vagy szendvicset (mert ott az is van), amivel kibírja hazáig, vagy inkább menjen be a városba és keressen egy színvonalas éttermet vagy épp egy gyorséttermet, ha szűkén van az időnek.
Magát a várat azonban meleg szívvel ajánlom mindenkinek. Hihetetlenül hangulatos és remélhetőleg a képeken is látszik, mennyire gyönyörű alkotás.

a vár hátsó perspektívából

csigalépcső a toronyba

a kert felülről nézve

Cirkusz
Vannak emberek, akik rajonganak a cirkuszért. Vannak, akik nem kedvelik (többnyire a bohócok miatt) és vannak olyanok mint én, akik nem különösebben foglalkoznak vele. Utoljára általános iskolás koromban voltam cirkuszban, mikor épp a városban jártak, de nem hagyott bennem maradandó nyomot. Azonban az artistákat mindig lenyűgözőnek találtam. (A bohócokat meg utálom, mert nekem fárasztó az a humor, amit képviselnek.) Most mégis cirkuszról írok, mert felnőtt fejjel ismertem meg a Fővárosi Nagycirkuszt.
Az egész úgy kezdődött, hogy keresztanyám elment a cirkuszba, majd annyit áradozott róla anyukámnak, hogy ő is kedvet kapott. Úgyhogy ez amolyan anya-lánya program lett és mindkettőnk első nagycirkuszi élménye.

Óriás  fókák!

Az Atlantic Flight című műsort néztük meg, vagyis egy vízi cirkuszt, bár számomra a víz nem sokat tett az előadáshoz.
Remek helyünk volt, kényelmesen láttuk a porondot és nagyon tetszett, ahogy a műsor kezdete előtt fiktív és vicces induló repülőjáratok kiírásával szórakoztatták a közönséget.
Maga a műsor igazán színvonalas volt, bár a körítés (a bohóc turista) kimaradhatott volna. Számomra ugyanis önmagában megállta a helyét a legtöbb szám. Külön ki kell emelnem a bűvészeket, akik látványosan váltottak ruhát hihetetlen sebességben, az artistákat, mert csak tátottam a számat olyan ügyesek voltak, és az állatos számokat. Voltak kutyusok, papagájok és két olyan hatalmas fóka, hogy ha nem a saját szememmel látom őket, el sem hiszem.
A cirkusz tehát remek élmény volt, mindketten élveztük és tudom ajánlani. Aki még nem járt a Fővárosi Nagycirkuszban, pótolja valamikor, mert ez a műsor nem csak gyerekek számára érdekes, egy felnőtt is épp úgy rá tud csodálkozni a szinte repülő artistákra, mint a kicsik.

Balaton
Idén is kaptunk meghívást a Balatonra San Diego egyik barátjától és idén is mi kaptuk a pókos szobát. Oké, a pókok többsége ki lett költöztetve az erkélyre, ám a tavalyi emlékek előjöttek, mint nyolclábú barátaink a sötétben.
Ezúttal kevesebben voltunk, gyakorlatilag házigazdánk családja és mi ketten, ám így is remek élmény volt. Napi két megmártózás a tóban nagyszerű dolog főleg az idei nyári hőségben.
Természetesen ezúttal is van vicces sztorim erről a balatoni hétvégéről, amelynek főszereplője a mellékelt képen látható.

Józsi

Ő, Józsi, az unikornis, akit házigazdánk (egy felnőtt férfi) kapott születésnapjára poénból. Ott szomorkodott az udvaron, mert keresztanyja (egy nyolcéves kislány) már hazament a Balcsiról és nem volt, aki foglalkozzon vele. Ezért, mikor egyik délelőtt csobbanni indultunk San Diegóval kettesben, házigazdánk megkérdezte:

"Miért nem viszitek el Józsit is?"

Persze, hogy megragadtam ezt a páratlan lehetőséget, így San Diego lecipelte nekem a partra. A képen talán nem látszik, de ez egy nagy méretű unikornis, amelyet egy felnőtt ember kényelmesen meglovagolhat - már ha hagyja neki... 

Míg én szoktam a vizet, San Diego megpróbálta letesztelni a felfújt unikornist és lovas képességeit. Az eredmény tízpercnyi birkózás lett Józsival, aki újra és újra felülkerekedett San Diegón, aki így hatalmasakat csobbant a vízben. Szakadtam a nevetésétől, ám nem csupán én, hanem a mellettünk úszkáló nyugdíjaskorú társaság is vihogva figyelte a küzdelmet. Aztán San Diegó feladta véget vetve az ingyencirkusznak és megfogva Józsit, rásegített a hátára. Innentől Józsi kezesbáránnyá változott és kényelmesen lebegtem rajta, míg San Diego vezette. Vezetni pedig muszáj volt, mert ez az unikornis irányíthatatlan, arra megy, amerre a hullámok. Jól elvoltam Józsi hátán, de úgy gondoltam, San Diego is megérdemli az élményt, így lecsusszantam róla és segítettem neki felmászni az unikornis hátára. Többször nekifutásra sikerült is. Míg én rendeltetésszerűen ültem Józsi hátán a nyakán lévő kapaszkodókat fogva, addig San Diego egyszerűen hanyatt dőlt rajta. Ez a látvány is megért jó néhány percnyi nevetést...

Egyébként a tó tele volt ilyen és ehhez hasonló lényekkel. Unikornisok, flamingók, hattyúk és sárga gumikacsák lebegtek szerte a vízen. Most, hogy kipróbáltam, meg tudom érteni, mert valóban jó móka egy hatalmas felfújt állaton utazni.