Ennél a könyvnél a cím és a borító volt az, ami megfogott. Van valami különleges a világítótornyokban, a boszorkányos történetek pedig mindig izgalmasnak tűnnek.
334 oldalával átlagos terjedelmű olvasmány.
Fülszöveg, vigyázat spoilerek:
"A három lányát egyedül nevelő anya új élet kezdete előtt áll: megbízást kap egy freskó megfestésére a távoli skót sziget világítótornyának belső falára. Ám a szigetre érkezve lányai – Luna, Sapphire és Clover – közül kettőnek nyoma vész…
Huszonkét év telik el, de a magára maradt testvér nem adja fel a reményt, hogy eltűnt családtagjainak nyomára bukkan.
Végül egy napon az állapotos Luna hírt kap: egyik testvére, Clover előkerült. Ám a kórházba érve olyan meglepetés várja, amire legvadabb álmaiban sem számított… Ki ez a hét év körüli gyermek, aki a 22 évvel ezelőtt eltűnt húgának kiköpött mása?
Valóban a rég elveszett kislány került elő valamilyen csoda folytán? Vagy egy gonosz szándékú, alakváltó vadonc, az egykor máglyán elégetett boszorkányok bosszújának álnok teremtménye?"
El sem olvastam a fülszöveget, csak átfutottam, mikor megakadt rajta a szemem a könyvtárban, és ez így volt jól. Amíg ugyanis nem tudtam, merre halad a történet, sokkal jobban fenntartotta a kíváncsiságomat.
A kötet nyitánya elég erős, és előre vetíti, hogy itt bizony nem lesz semmi cukormáz a boszorkányok üldözésével kapcsolatban. Nekem nagyon tetszett ez a realista és helyenként naturalista felütés, kár, hogy nem tartott ki a könyv végéig.
A cselekmény több szálon és több idősíkon halad. Egyrészt ott a boszorkányok története, ami lényegében egy külön könyv a könyvben. Másrészt van a múltbéli szál az anyuka és a legidősebb testvér nézőpontjából, harmadrészt pedig a jelen szála a középső testvér nézőpontjából. A szerző meglehetősen sokat csapong ezen szálak között, és olvasási szempontból nem mindig kellemes ez a váltás. Vannak ugyanis olyan nézőpontok, amelyek nem épp érdekfeszítőek.
Ha már szerző, nem voltam teljesen elégedett a nyelvezettel. A szöveg helyenként szájbarágós, helyenként suta, és az én ízlésemnek rettentően hatásvadász, ám ez elmondható a cselekményről is.
Nem kedvelem azokat a "misztikus" történeteket, ahol sokáig minden gyanús, minden apró mozzanat természetfelettinek van beállítva, hogy aztán a végén közölje, ja, mégsem. Ráadásul csak visszaszívja a misztikusságot, de nem magyarázza meg, hogy egyébként ez és ez korábban miért tűnt annak. Hatásvadász, és szerintem nem jó írói döntés ilyen elemekkel telepakolni egy történetet. Értem én, hogy izgalmasabbá akarta tenni, na, meg misztikussá, de a szerző csak tudta, mire fut majd ki a történet, és láthatta volna, hogy sántít az összkép. Ráadásul az sem épp előny, ha az olvasó előbb átlátja a dolgokat, mint a szereplők...
A karakterek is fel lettek áldozva a misztikum oltárán. Nagyon kevés információ volt a motivációikról, így pedig nem igazán sikerült megismerni és megérteni őket. Néhány jellemvonás állt csak rendelkezésre, amitől elég sarkított figurák lettek, pedig a történet elég sok időt tölt velük és a kapcsolataikkal. Lényegében van az egyedülálló anyuka egy titokkal, az idegesítő kamasz, aki kamaszosan rossz döntéseket hoz, két kisgyerek, akik nem sok vizet zavarnak, sok őrült, fanatikus helyi lakos, egy gyerekkori traumáktól szenvedő nő és egy hősszerelmes szintén őrült boszorkány. Na, meg az Antikrisztusnak beállított kislány, hogy mindenkit egy-egy jellemvonással le lehessen írni és kész. Számomra ez kevés volt, kifejtetlen és elnagyolt.
Talán, ha kevesebb karaktert mozgatott volna, vagy kevesebb hatásvadász elem lett volna, több idő maradt volna a karakterek építésére. Persze az is lehet, a szerző ezeket a lyukakat misztikusnak és borzongatónak szánta, ám inkább csak esetlen lett, mint az időutazás. (Nem, ebbe nem szeretnék most belemenni, amúgy is több sebből vérzik a történet valóságalapja.)
Ami pedig a lezárást illeti, amilyen ígéretes volt a nyitány, olyan lagymatag lett a történet vége. A cselekmény lényegében így írható le: rossz dolgok, még rosszabb dolgok, minden rossz, ja, szomorú, de ezért minden rendbe jön, nem kell aggódni. Nem éreztem úgy, hogy ez feloldozás lenne, inkább úgy hatott, mint a misztikus vonal, megcáfolta saját magát.
Összességében ez nem az én könyvem volt. Elég sokáig olvastam, kicsit szenvedős volt és több problémát láttam benne, mint szórakozást. Viszont biztos vagyok benne, hogy megvan a történet célközönsége, szóval nem mondom, hogy ez egy nagyon rossz történet, csak egyszerűen nem az én ízlésemnek való.
Azoknak ajánlom, akik kedvelik a kifejezetten misztikusnak beállított történeteket. Akiket nem zavar, ha a karakterek nincsenek kifejtve, illetve elvárják, hogy bármi történjen is menet közben, a végére azért jöjjenek rendbe a dolgok. Aki viszont egy realista boszorkányos történetre vágyik, nos, keresse máshol. (És szóljon nekem, ha megtalálta!)