A boszorkány éjszakája

Nagyon vártam Az északi erdő legendája trilógia befejező részét. Mikor végre megjelent, és megkaparintottam, azonnal befaltam mind a 480 lapját. Ez bizony a legvastagabb kötete a trilógiának, a borító pedig épp olyan szép, mint ahogy a korábbi részek esetében megszokhattuk.

Sajnos az elgépelési hibák is maradtak, bár szerencsére nem olyan nagy mennyiségben, mint a második résznél. Azért így is ejnye!

Fülszöveg:

"A katasztrófa sújtotta Moszkva lakói válaszokat és felelőst keresnek. Vászja magára marad, minden oldalról ellenségek veszik körül. A tomboló nagyherceg szövetségesei háborúba és pusztulásba vezetik az országot, miközben egy gonosz démon káoszt és halált hint szerteszét. Vászja az események sűrűjében találja magát, és rá kell döbbennie, hogy mindkét világ sorsa az ő kezében van. A fiatal boszorkány kétségbeesetten próbálja megmenteni Oroszországot, Morozkót és a mágikus világot, de könnyen lehet, hogy választania kell."

 A történet ott folytatódik, ahol A lány a toronyban cselekménye véget ért. A kaland tehát Moszkvában indul, ám szerencsére nem korlátozódik a városra.

Talán ez a legeseménydúsabb kötet, mert itt a kaland folyamatosan halad, a nehézségek fokozódnak, és amikor úgy tűnik, megoldódott a probléma, kiderül, hogy van ennél nagyobb gond is. A könyv tehát végig izgalmas, és ahogy a főhősnő nem nyugszik egy percre sem, úgy a cselekmény sem ül le megpihenni. Ettől a trilógia lezárása kifejezetten epikusnak hat, főleg a csatával, amelyet a borító is ígér.

Szóval ez egy igazán izgalmas kötet, ám nem szeretnék belemenni a történések elemzésébe, inkább a könyv egyéb részleteiről szeretnék mesélni, amelyek hozzájárultak az összhatáshoz.

Az írónő stlíusa továbbra is remek. Ez a kötet is megteremti azt a szláv mitológiai hangulatot, amelyet korábban már megszokhattunk. Cselekmény szempontjából nem kis fába vágta a fejszéjét, ám ezt nagyon okosan a már megismert karakterekkel tette. A könyvben felbukkanó szereplők néhány kivételtől eltekintve tehát ismertek, és ezzel a viszonylag szűk karaktertárral nagyon szépen el tudta varrni a szálakat. Mivel már mind ismerősek voltak, nem volt szükség a bemutatásukra (leszámítva az újakat, mint Gyed Grib, aki igazi színfolt volt), ám az írónő nem volt rest mélyebb megismerésükre. Nagyon tetszett, hogy nem csupán a főhős karakterének fejlődésére szánt időt, hanem a többiek csiszolódására is. Itt elsősorban természetesen Morozkó és Medved párosára gondolok, ám nagy örömömre Szása is megkapta az extra figyelmet.

Apropó karakterek, szerettem, hogy legyen az illető halhatatlan istenség, mezei mitológiai lény, vagy egyszerű ember, egyikőjük sem kifejezetten jó vagy rossz. Oké, talán a törökök kissé rossz színben voltak feltüntetve, de belőlük amúgy sem láttunk sokat és a történelmi események fényében, amelyekre a történet építkezik, ez teljesen érthető is volt. Pedig lett volna lehetőség bőven a gonosz kikiáltására, és most inkább a papra gondolok és nem a medvére. Az első részben úgy megutáltam azt a papot, hogy én voltam a leginkább megdöbbenve, mennyit változott róla a véleményem ebben a kötetben. Ez pedig igazán dicséretes.

"A világon nincsenek se szörnyetegek, se szentek. Csak végtelen árnyalatok vannak, melyeket ugyanabba a kárpitba szőttek bele: az egyik világos, a másik sötét. Akit az egyik ember szörnyetegnek tart, a másik őszintén szeret."

Külön ki kell emelnem Morozkó karakterét, aki végig izgalmas figura volt, és rettentően kíváncsi voltam, hogyan is végződik kissé kaotikus románca a főhőssel. Nem csalódtam. Az ő fejlődése vagy inkább változása szépen volt felépítve, és valahogy végig sikerült megtartania azt a kettősséget, amely az összes mitológiai lényt övezte. Itt ugyanis ezek a lények egyszerre hatnak emberinek, miközben egyértelműen látszik rajtuk, hogy nagyon nem azok. Az írónő ráadásul nagyon szép és egyértelmű határokat szabott a mágiának, ami külön dicséretet érdemel.

Vászja karaktere is szépen alakult. Nagyon tetszett, hogy a fejlődése nem abból állt, hogy egyre ügyesebb és ügyesebb lett, hanem hogy hibázott, tanult belőle, majd újra hibázott, és újra tanult. Ettől pedig végig megmaradt kedvelhető főhősnek, még akkor is, ha nem mindig értettem egyet vele.

Érdekes, hogy bár ez a rész főleg nyáron játszódik, valahogy mégis sikerült megőriznie a téli erdő hangulatát. Mondjuk ez a télkirály mellett nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak. Az is tetszett, hogy ismét nagy hangsúlyt fektetett a vallási ellentétekre, valahogy mégis sikerült ebben a kérdésben is fejlődésre jutnia. Tényleg nagyon szépen hozta össze a kissé bigott kereszténységet a pogány hiedelmekkel.

Ez a kötet tehát remek befejezése volt a trilógiának. Minden megvolt benne, ami az első részekben is, a gazdag mondavilág, a kellemes téli hangulat, a szép gondolatok és az izgalmas karakterek. A végére pedig az írónőnek sikerült elvarrnia a szálakat, így minden probléma feloldásra került, ami egy kifejezetten megnyugtató befejezést adott.

Ajánlom ezt a trilógiát mindenkinek, aki egy jó téli mesére vágyik emberekről, hitről, szeretetről, árulásról, örömről és bánatról. Szláv mitológia kedvelői előnyben. Aki pedig már olvasta az első két kötetet, ne habozzon kézve venni az utolsót, mert tényleg remek módon zárja le Vászja történetét.

A lány a toronyban

Az északi erdő legendájának első része, A medve és a csalogány nagyon tetszett, így nem haboztam lecsapni a folytatására.

A borító ezúttal is gyönyörű és 416 lapjával picit vaskosabb kötet, mint az előző. A megnövekedett oldalszám azonban nem indokolta azt a rengeteg elgépelést, ami fellelhető a szövegben. Kifejezetten bosszantó tud lenni, hogy egy remek történetből a nyelvtani hibák rúgnak ki páros lábbal. Ejnye-bejnye a kiadónak, a szöveget még valakinek lektorálnia kellett volna!

Fülszöveg:

"Vászja számára nincs túl sok lehetőség, miután árvaságra jutott, és faluja boszorkánynak kiáltotta ki: vagy zárdába vonul, vagy hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel. Bármelyiket is választja, egy toronyba zárva éli majd le az életét, elzárva a tágas világtól, melyet annyira szeretne felfedezni. Így hát a kalandot választja: fiúnak álcázva magát lóháton nekivág az erdőnek. Miután a falvakat rettegésben tartó útonállókkal folytatott küzdelemben kivívja magának a moszkvai nagyherceg elismerését, gondosan meg kell őriznie a titkát, hogy valójában lány, nehogy elveszítse az uralkodó jóindulatát – még akkor is, amikor rájön, hogy a nagyhercegséget olyan titokzatos erők fenyegetik, melyeket csak ő, Vászja tud megállítani."

A történet ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért, így az olvasó könnyedén felveszi a fonalat a hólepte tájon. A hangulata is épp olyan, mint megszokhattunk, kellemesen mesés és finoman varázslatos. Az írónő tehát hozta a jól bevált dolgokat és csak a cselekmény alakulása hozott némi változást.

Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a fiúnak öltözött lány szituációja hiába elcsépelt (rengeteg, de tényleg rengeteg ilyen történet van), még mindig nagyon izgalmas. Főleg, ha középkori orosz tájon játszódik, ahol a férfiak uralják a vidéket, a nők meg jobban teszik, ha csendben varrogatnak a sarokban. A könyv tehát már megint kapott egy erőteljes feminista hangvételt a klasszikus és kellemes fajtából és a fent említett szituáció, illetve a bukás nagy valószínűsége csak fokozta az izgalmakat.

Nagyon tetszett, hogy Vászja nem egy teljesen idegen környezetben bontogatta szárnyait, hanem a rokonai és ismerősei közelében, így mindig volt lehetőség a segítségre és a már ismert szereplők otthonosabbá tették a történetet. Azért be kell ismernem, a pópa cseppet sem hiányzott...

Az is tetszett, ahogy az író a fagydémont kezelte. Ezúttal sem hagyta, hogy jeges sármjával elvonja a figyelmet, pedig nagy volt rá a kísértés. A többi mágikus lénnyel is óvatosan bánt, pedig ők a kedvenceim, így olvastam volna még többet és többet róluk. Már nem is zavar, hogy rébuszokban beszélnek, csak fejezzék be a mondataikat.

A történet megtartott valamennyit családregény mivoltából, hiszen itt is nagy hangsúlyt kapott Vászja rokonsága és felmenői, de már egyértelműen a lány körül forgott minden. No és itt kell szót ejteni a főszereplőről, aki cserfes kislányból vakmerő hajadonná serdült.

Számomra még mindig szimpatikus Vászja karaktere, bár kétségtelenül változott az előző részhez képest. Megmaradt a tökéletessége a képességeit illetően, viszont kifejezetten esendővé is vált és ez a kettősség jót tett neki. Tetszett, hogy hibázott, tetszett, hogy gondolkodás nélkül belevetette magát a dolgok sűrűjébe és tetszett, hogy a meggondolatlanságáért meg is fizetett. Minden botlása szükségszerű volt, még akkor is, ha az olvasó előre csóválta a fejét "Ennek rossz vége lesz!" felkiáltásokat mormogva. Ezek a hibák tették őt emberivé, így cseppet sem bántam őket. Vászja tehát nem tökéletes és ez így van rendjén.

Egyetlen dolog zavart csupán ebben a kötetben, a vége. Nem az ostromjelenetre gondolok, hanem az utána következő lezárásra. Picike spoiler veszély! Vászja végre elmondta a családjának mi is történt otthon (vagyis az első kötet végén) és mindezt szépen tudomásul vették. Ez pedig azért sántít, mert a történet egyik fő konfliktusforrása, hogy titkolózik, mert úgysem hisznek neki, a végére mégis teljesen eloszlanak a kétségek. Félreértés ne essék, nem azt szerettem volna, hogy a családja ellene forduljon, hanem hogy legyen konfliktus, legyen picit nehezebb meggyőzni őket, ha eddig ez volt az egyik legnagyobb problémának beállítva. Az én ízlésemnek túl simán ment a dolog. Spoiler vége.

A könyv végén van néhány kiegészítés, amit ki kell még emelnem. Olvasható egy szószedet, ami segíti a szövegben előforduló idegen kifejezések megértését és elég hasznos, illetve az írónő érdekesek megjegyzéseket is hozzátoldott. Tetszett, hogy megadta milyen forrásokból dolgozott és még további olvasnivalót is ajánlott a korszak iránt érdeklődőknek.

Összességében nekem nagyon tetszett ez a rész is, megkaptam tőle azt a hangulatot, amit vártam és épp olyan izgalmasnak találtam, mint az előzőt. Még mindig nagyon szeretem ezt a szláv mitológiába csomagolt mesét.

Bátran ajánlom mindenkinek, aki az első részt olvasta és kedvelte. Már a visszatérő csjertik miatt is érdemes kézbe venni.

Kiegészítés:

A trilógia befejező részének (The Winter of the Witch) magyar megjelenését az év első felére ígérte a kiadó. Bármennyire is szeretném elolvasni, remélem, nem kapkodják el és megfelelő módon gondozzák majd a szöveget, hogy ne legyen annyi hiba benne, mint a második részben. A jó munkához idő kell és ezt értelmes olvasó megérti, így kedves Alexandra Kiadó, tessék alapos munkát végezni!

A medve és a csalogány

Nagyon megtetszett ez a könyv a gyönyörű borítójával, jól csengő címével és egy téli mese ígéretével. Még az sem tántorított vissza a megvásárlásától, hogy a folytatás bizonytalannak tűnt.

Igen, ez is egy sorozat, Az északi erdő legendája trilógia első kötete, azonban önállóan is megállja a helyét. Bár, ha valaki a végére ér, szívesen olvasná még tovább és tovább.

382 oldalával viszonylag hosszabb könyv, ám gyorsan lehet haladni vele.

Fülszöveg:

"Gyilkos ​szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaja hallatszik. A medve ébredezik, egyre erősebb, és ha eltépi köteleit, talán senki sem állíthatja meg többé.

Vaszilisza zöld szemű, vadóc kislány, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi időkről szóló meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket járja; ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyermekeket szüljön és ellássa urát. A kislány már egészen fiatal kora óta tudja, hogy neki nem ezt írták meg, édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe. Életével együtt különleges tudást adott a kislánynak, olyat, amely megváltoztathatja egész népe sorsát."

Ez valóban egy téli mese. Tökéletesen ideális egy borongós időjárású napon a bekuckózáshoz. A cselekmény ugyanis a havas, erdős és kissé zord orosz vidéken játszódik és maga a fagy is nagy szerepet kap benne.

A történet családregénynek vagy inkább orosz népmesének indul és lassan fókuszál a főszereplőre. Ez azonban egyáltalán nem baj, mert tökéletesen megalapozza a világot a mondákkal és mesékkel és bemutatja a karaktereket minden motivációjukkal és jellemvonásukkal együtt. Engem tehát cseppet sem zavart, hogy az írónő kicsit messziről indította a cselekményt. A könnyed stílusa olvastatta magát és végig lekötött.

A könyv konkrétan egy mesével indul, ám magába a történetbe fokozatosan szövődik bele a varázslat és ezt nagyon szerettem. Szeretem, amikor a mágia, a különleges lények és minden "természetfeletti" finom természetességgel van jelen és itt pont ez történik. Minden mágikus vagy mesebeli elem annyira valósnak és inkább természetközelinek hat, hogy az olvasóban fel sem merül a kétség gondolata, sőt, egyre több és több ilyen varázslatos pillanatot akar.
A távolról indítás ellenére, a főhős egyértelműen Vászja, így a könyv az ő életét követi nyomon és rajta keresztül azt is megmutatja, milyen lehetőségei voltak a korban a fiatal lányoknak. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, nem épp sok, vagy feleség lett belőlük vagy apáca. A történetbe így beleszövődik egy klasszikus értelemben vett feminista szál is, ahogy Vászja nem épp szokványos hölgyhöz méltó módon viselkedik. Ez azonban csak árnyalja a karakterét és nem uralja azt.
Nagyon tetszett, ahogy a szerző a valláshoz állt. Kezdetben a katolikus vallás mint egy hódító új irányzat szerepel ebben a könyvben, valami, ami tönkre teszi a régi értékeket, ám ahogy halad a történet, kiderül, hogy egyáltalán nem erről van szó. Ezen a szálon sem hangzik el értékítélet és ez kifejezetten dicséretes. Ezt a vonalat nagyon szépen megoldotta az írónő.
Szóval nagyon sok dolog volt, ami tetszett ebben a könyvben, mégis a kedvenceim a különleges orosz mondavilágból származó lények voltak. Nagyon kedveltem őket és bár időnként bosszantóan rébuszokban beszéltek, minden mondatuk érdekes és elgondolkodtató volt.
Ez tehát egy remek könyv, kellemesen varázslatos hangulattal, szerethető mondabeli lényekkel, emberi karakterekkel és egy erős és bátor főhősnővel, akinek lehet drukkolni, hogy megtalálja helyét ebben a havas orosz világban.
Nekem nagyon tetszett és bátran ajánlom mindenkinek, aki egy jó téli mesére vágyik.

Kiegészítés:
Habár a kötet önmagában is megállja a helyét, van folytatása. A második rész, A lány a toronyban a héten fog megjelenni magyarul. Már elő is rendeltem, így hamarosan a polcomon tudhatom. A harmadik és egyben utolsó részről egyelőre nincsenek megjelenési információk, de remélem, hogy nem kell sokat várni rá.