A lelkitárs-egyenlet

A január egy lehangoló hónap, így könnyed olvasmányra vágytam, hátha felvidít kicsit. Úgyhogy legutóbbi könyvtárazásom során kivettem néhány romantikus címkével ellátott kötetet. (Ami még érdekelt volna, és nem romantikus, azt sajnos mind elhappolták előlem. A könyvtár már csak egy ilyen izgalmas hely...) A kikölcsönzött kötetek közül pedig ez volt a legcsábítóbb, így elkezdtem, és azt vettem észre, hogy befaltam két nap alatt.

A borító durván sárga, az élfestés pedig durván ciklámen, így szinte világít az olvasó kezében. Ez a színválasztás nekem cseppet erős, de a szív-DNS minta remekül illik hozzá. 366 oldalával átlagos terjedelmű kötet.

Fülszöveg picikét megkurtítva:

"Jess ​Davis gyermekét egyedül nevelő anya, aki boszorkányos ügyességgel mozog az adatok és statisztikák világában. De hiába a sok számítás és kalkuláció, egyvalamire nem tudja rávenni magát: hogy újra randizni kezdjen. Rengeteget dolgozik, hogy mindenük meglegyen, és az élete nem könnyű… ha őszinte akar lenni, igencsak magányos.
Jess értesül a Kromantika nevű, frissen felkapott társkereső cég ajánlatáról: adatbázist hoznak létre, hogy DNS-vizsgálat alapján találják meg mindenkinek a lelki társát. Ha ez igaz, akkor a Kromantika alapjaiban változtatja meg a társkeresést, hiszen valami egzaktra épít. Ezzel Jess is tud azonosulni.
Legalábbis azt hitte, hogy tud. A teszt ugyanis kimutatja, hogy Jess 98%-ban összeillik a Kromantika alapítójával, bizonyos dr. River Peñával. Jess ismeri dr. Peñát, ezt a merev, konok figurát, és kétségtelennek tartja, hogy nem ő a lelki társa. De a Kromantika pénzt kínál Jessnek arra az esetre, ha hajlandó jobban megismerkedni a cég alapítójával. Jess szkeptikus, de nincs abban az anyagi helyzetben, hogy visszautasítsa a nagyvonalú ajánlatot."

Azt hiszem, romantikus könyveknél nem igazán szükséges fülszöveget olvasni, bőven elég, ha néhány paraméterrel tisztában van az ember, a történet fősodra úgyis nyilvánvaló. Én legalábbis így, néhány információval és nem épp magas elvárásokkal kezdtem bele ebbe a kötetbe, és végül kellemesen csalódtam.

Olvastam már a szerzőpárostól (Nem mézes hetek), így tudtam, hogy gördülékeny és könnyed szövegre számíthatok. Sőt, számítottam továbbá néhány klisére és cukormázra is. Nos, a klisét részben megkaptam a történet elején, mert a főhősnő azért táplált negatív érzelmeket az úr iránt, mert csak. Bizony, ez egyértelműen üres ellenszenv volt, ami csupán a cselekmény szemponjából került ide minden alap nélkül. Azonban ennyiben ki is merült az elcsépelt dolgok listája. Oké, van még egy kotnyeles barátnő, de lássuk be, ez a valóságban is előfordulhat.

A köszönetnyilvánításból kiderül, hogy ez a kötet a Covid karantén idején íródott. Nos, ez meg is látszik rajta, mert egyáltalán nincs összecsapva. A cselekmény szépen építkezik, van íve, és a karakterek is ki lettek dolgozva. Egyszerűen érződik, hogy sok időt szántak erre a történetre, talán épp ezért éreztem azt kifejezetten meglepődve, hogy jé, ez jó.

Nézzük meg konkrétan mi az ebben a történetben, ami tényleg jó.

Egyrészt a koncepció, ami köré épül, rendkívül ötletes. Tetszett ez a "adj egy kis DNS-t, és megmondom, ki hány százalékban illik hozzád" felállás. Raádsául nem puszta körítés volt, hanem komolyan elgondolkodtak a szereplők ennek pozitív és negatív oldalán, így nem éreztem úgy, hogy csak egy ürügy a két főszereplő összepárosításához. Természetesen a tudományos oldala több, mint megkérdőjelezhető, de ez romantikus kötet és nem sci-fi, így nincs oka igazán tudományosnak lenni.

Tetszett a két főszereplő felépítettsége. Végre nem tinikről, vagy tiniként viselkedő felnőttekről olvashattam, hanem két teljesen hihető figuráról teljesen valós problémákkal és kétségekkel. Ráadásul a kis szerződésük sem volt áthallásos, ami külön piros pontot érdemel.

Tetszett, hogy bár egyértelműen volt fizikai vonzódás a főhősök között, a kapcsolatuk nem erre épült. Végre egy olyan történet, ahol érdemi beszélgetést folytatnak a karakterek, és azért szeretnek egymásba, mert megismerik egymást. Oké, a kötet terjedelméhez képest viszonylag rövid ideig tartott a megismerkedés, ám még így is messze valósághűbb volt, mint a legtöbb románc.

Tetszett, hogy a szex nem a cselekmény megkoronázásaként, hanem annak csupán egy részeként szerepelt. Lényegében egyetlen részletes ágyjelenet volt a könyvben, ami nem volt annyira részletes, hogy úgy érezze az olvasó, egy pornóoldalról másolták ide. Nem is követte szakítás, mint minden második klisés romantikus történetben, hanem olyan dolog jött utána, ami dicsérendő: beszélgettek. Bizony, megbeszélték, milyen volt, és ez csodálatos. Végre felnőtt módon kezelték a dolgokat, mert egy egészséges felnőtt kapcsolat ilyen, szoktak benne beszélgetni.

Természetesen kellett egy csavar a végére, ám ez is teljesen rendben volt. Jól felépített, értelmes konfliktus volt, amit ismét értelmes módon kezeltek a szereplők. Bizony, megbeszélték.

Összességében tehát ez egy szuper romantikus történet. Nincs összecsapva, nem csupán klisékből építkezik, vannak benne értelmes karakterek, és egy olyan romantikus kapcsolatot mutat be, ami remek példáját adja egy egészséges, felnőtt párkapcsolatnak. Helyenként humoros könnyed hangvételű sorokkal. Nekem ez bizony tetszett.

Bátran ajánlom azoknak, akik unják a kliséket, nem kedvelik, ha egy romantikus történet csak a testiségre építkezik, és szeretnének végre egy egészséges, mindenféle lelki nyomortól és bántalmazástól mentes kapcsolatról olvasni. Akinek viszont részletes ágyjelenetek sokasága, túlnyújtott konfliktus vagy épp cukormáz kell a kikapcsolódáshoz, keresse máshol.

Kiegészítés:

Mivel a kötet sikeres volt, nem meglepő, hogy írtak hozzá folytatást. Oké, Az igazszerelem-kísérlet nem kimondott folytatás, csak kapcsolódik a történethez, mert a kotnyeles barátnő szerelmi életét tárja fel. Tartok tőle, hogy ez már más romantikus vizekre evez, így nem biztos, hogy el kellene olvasnom. Túl jó élmény volt ez a könyv, hogy elrontsam egy kevésbé jól sikerült folytatással.

Nem mézes hetek

Könnyed, aranyos olvasmányra vágytam, és ez épp ilyennek tűnt.

A színes borító illik a történethez, a tukán és a kék gerinc miatt nekem kifejezetten tetszik. 352 lapjával átlagos terjedelmű olvasmány.

A szerzői név, Christina Lauren két írónőt takar, ám ez egyáltalán nem érződik a szövegen.

Fülszöveg:

"Olive és Ami ikrek. Ami mindent bezsákol, Olive-nak viszont folyton pechje van, és ezt már meg is szokta. Kettejük közt vitathatatlanul Ami a bajnok… még a lakodalma is szinte ingyen van a különböző akcióknak és nyereményeknek köszönhetően. Olive-ot csak egy dolog zavarja a pechszériájánál is jobban: Ami esküvőjén az egész napot a vőféllyel kell együtt töltenie, aki nem más, mint Olive ősellensége, Ethan Thomas.
Olive megacélozza magát a pokoli nap előtt, elhatározza, bátor képet vág hozzá, és az egészet átvészeli. De a komplett násznép ételmérgezést kap, Olive és Ethan kivételével, így aztán átmenetileg muszáj nekik fegyverszünetet kötniük, hogy Hawaiira utazhassanak. Végül is tíz felhőtlen nap megéri, hogy az ember belebújjon a friss házasok bőrébe, nem igaz?
De furcsa módon Olive mintha nem is bánná, hogy bele kell helyezkednie a szerepbe. Mintha minél inkább tettetné, hogy ő a legszerencsésebb nő a világon, annál inkább úgy érezné, hogy tényleg ez az igazság."

Ahogy a fülszöveg is mutatja, ez egy tipikusnak mondható romantikus könyv. Két ember, akik nem kedvelik egymást együtt töltenek néhány napot, és senkit sem fog meglepni a végkifejlet. Úgyhogy nem is maga a cselekmény itt az, ami számít, hanem a kivitelezés.

A történet kellemesen indul egy tipikusan "szerencsétlen" főszereplő bemutatásával és egy rosszul végződött esküvővel. Illetve azonnal képbe kerül a férfi főhős is, mint maga az ellenség. A felvezetés tehát épp olyan volt, mint számítottam rá, könnyed, komolytalan helyenként vicces. A nászúton pedig ezek az előre kiszámítható humorforrásnak számító jelenetek - mint a páros masszázs és az ismerősök felbukkanása - hasonlóan könnyed mederben görgette tovább a cselekményt.

Tetszett, hogy bár elég sokat bámulták egymás fizikai adottságait, szűken volt mérve az erotika, és inkább az érzelmekre próbáltak nagyobb hangsúlyt fektetni. Nagy kár, hogy nem teljesen sükerült nekik. Ettől függetlenül az utazás, ami a történet gerincét adta, kellemes olvasási élményt nyújtott. A vége azonban már nem annyira, úgyhogy itt kell megemlítenem, miért nem éreztem teljesen szórakoztatónak ezt a kötetet.

A két főhős kapcsolata rettentően erőltetettnek hatott. Semmi természtesség nem volt a viselkedésükben, mindent egy cél miatt tettek, hogy összejöjjenek, majd szétmenjenek feszültségkeltés okán, és végül mégis egymás karjaiban kössenek ki. Ez nem lett volna feltétlenül probléma, hiszen az olvasó már az első oldalon tudja, hogy ez lesz a történet menete, mégis zavart a hiteltelenségük.

Egyrészt az utáljuk egymást kiindulás rémesen vérszegény volt. Oké, félreértésen alapult (ami persze senkit sem lepett meg), ám annyira átlátszó és esetlen maradt, mintha két óvodás csipkelődését néznénk egy homokozóban. Másrészt ez váltott át nagy szerelemre, és mivel a testiséget szerencsére szűk marokkal mérték, elvileg érzelmeken, egymás megismerésén kellett volna alapulnia. Csakhogy a két szereplő alig beszélgetett egymással, mert vagy az óvodai stílusú flörtölést ismételték újra és újra, vagy a testvéreik szerelmi életéről csevegtek. Nem éreztem, hogy kicsit is megismerték volna egymást. Harmadrészt ez az egész szerelmi kapcsolat lényegében nem az ő érzelmeiken alapult, hanem a testvéreik iránti hűségesség kérdésén. Bár a történet teljes mértékben kiszámítható, azért jelzem, innentől egy kis spoiler!

Amint a szereplők hazatértek, és kiderült, amit az olvasó eddig is sejtett, hogy a friss férj egy görény, a kötet utolsó negyede átment fárasztóba. A nagy egymásra találás azon múlt, hogy megegyeztek, nem beszélnek a testvéreik szerelmi életéről, majd mikor mégis megtették, rögtön össze is vesztek. Konkrétan több érzelmet mutattak a tesók felé, mint egymás iránt. Ettől pedig a kapcsolatuk nem hogy ingatag lábakon állt, hanem épp olyan hiteltelen lett, mint a kezdeti ellenséges viselkedésük. Ráadásul ez az egész tépelődés, hogy jaj, nem akarok negatív lenni, de mégis el kellene mondani a nővéremnek, hogy átverték, borzasztóan fárasztott. Ez az egész "szerencsés vagyok, avagy szerencsétlen" dolog teljesen túl volt gondolva. Értem én, hogy szerettek volna egy kis fejlődést a főhősnő karakterében, de ehhez talán értelmes mondatokat kellett volna a szájába adni, vagy tennie kellett volna valamit ezen a tépelődésen kívül. De nem, végül csak összeszedte a bátorságot, hogy közölje a nővérével, megcsalja a férje, és emiatt dobta a szerelmét is, ez a nagy fejlődés, és innentől ő már nem szerencsétlen, hanem szerencsés. Csak én érzem úgy, hogy a szerzőpáros minden fantáziáját elhasználta az utazásos romantikus fordulatokra, és a kötet végére már nem jutott semmi?

Spoiler vége!

Összességében tehát ez a történet egy kellemesen tipikus romantikus mesének indul, egy továbbra is tipikusnak mondható, de még mindig kellemes utazással folytatódik egy nem épp mély szerelmi kapcsolatot bemutatva, hogy a végére egy fárasztó konfliktussal megkoronázza az egészet. Ja, és van még egy epilógus, ami rettentően cukormázas és érthetetlen okból a férfi főhős szemszögéből íródott. (Szóval indokolatlan nézőpontváltás is pipa a tipikusan romantikus könyvek eszközkészletéből.)

Nem mondom, hogy rossz ez a könyv, mert csak egy romantikus történet, azonban én nem éreztem annyira szórakoztatónak, mint vártam. Hiába indult jól, a végére teljesen eluntam. Azoknak ajánlom, akik kifejezetten kedvelik a romantikus történeteket, és nem zavarja őket, ha a szerelmi szál megmarad felszínesnek. Aki viszont puszta szórakozásra vágyik, és nem szeretne beleszuszakolt, erőltetett konfliktusokat, amelyek inkább fárasztóak, mint kacagtatóak, óvatosan kezdjen bele.