2018. december 31., hétfő

Papírhattyú

Megtetszett a borító és úgy gondoltam, ha 18-as karikát kapott, akkor valószínűleg komolyabb hangvételű történet lehet. Nos, az elején úgy is tűnt, aztán sajnos mégis egész más lett belőle.
376 oldal, vagyis átlagos vastagságú könyv és tényleg nagyon szép a borítója.
Fülszöveg:
"Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyerseséggel, intrikával és feszültséggel."
A könyv eleje valóban olyan, mint amilyennek a fülszöveg ígéri. Feszült, hiszen mégis csak egy emberrablásról van szó és nyers, mert a főhősnőt eléggé kidobják a komfortzónájából. Aztán sajnos az olvasó elkezdi sejteni, mi lesz ebből és könyörög, hogy tévedjen. Én legalábbis így voltam vele. Mert nagyon szerettem volna, hogy az a bevállalós stílus, ami az első ötven oldalt jellemzi, a háromszázötvenedikig is megmaradjon. Sajnos csalódnom kellett.
Ez a könyv a remek felütés és az ígéretes maffia vonal ellenére puszta nyálas és klisés szerelmi történet. Ezzel persze nem lenne gond, ha nem próbálná meg beállítani magát valami másnak, mint ahogy ezt a kezdeti izgalom és a fülszöveg teszi. Mert nem kell itt aggódni, a csaj úgyis összejön az elrablójával (Szó sincs itt Stockholm-szindrómáról, gyerekkori giccs az egész.) csak kell még bele néhány "fordulat". Na, és ezek a fordulatok voltak azok, amelyek indokolják a klisés és nyálas romantika címkét.
Hogy ezt bővebben ki tudjam fejteni, muszáj elárulnom őket, így innentől spoiler veszély!
Ahogy már korábban írtam, a történet nyitánya erős, mert a főhősnőt testi és lelki kínzásoknak veti alá a kedves rabló. Aztán persze kiderül, hogy korábbról ismerik egymást, sőt, szeretik, így a hölgy teljesen elfelejti, hogy vágyai tárgya egy konyhakéssel lecsapta a kisujját... Oké, csak a fél kisujját, így már romantikusabb is az egész. Mivel számomra a bántalmazás nem fér össze a szeretettel, innentől hitelét is vesztette a kapcsolatuk. Hiába töltöttek giccses mézes hetet egy paradicsomi szigeten és hiába magyarázta meg az írónő, hogy a kedves úr valójában egy jóravaló maffiózó, aki a körülmények áldozata. Bocs, a gyomrom nem veszi be ezt a giccset. Aztán jött a következő fordulat a börtön és a - Dobpergést kérek! - eltitkolt terhesség. Miért, ó, miért kellett ez is? Persze hogy egy célja volt: giccses, nyálas családegyesítés. Még szép hogy a főhősnő kitartott kisujjának gyilkosa mellett és rögtön ágyába fogadta azt, amint megjelent. Majd boldogan éltek együtt cuki családként, amint a gonosz rossz fiúval leszámoltak. Nem, nem a főhősúr volt a rossz fiú, hanem a sofőr... Hát nem bájos? Nem, inkább szappanoperába illően giccses.
Spoiler vége!
A cselekmény tehát tele van hiteltelen kapcsolatokkal, tipikus félreértésekkel és harmadrangú romantikus sorozatokba illő "csavarokkal", ami eléggé meg tudja csapolni az egyébként akcióban bővelkedő történetre vágyó olvasó lelkesedését. Mert akció nem sok van, romantikus enyelgés és indokolatlanul részletes ágyjelenet (mert többször le kell írni, hogy csak a főhős úr képes ekkora bravúrra az ágyban) annál több. A maffia vonalat pedig elintézték egyetlen golyóval. 
A szereplők elég kétdimenziósra sikerültek. Voltak a jók, mert akkor is jók, ha időnként lenyisszantanak az ember lányából ezt-azt és a rosszak. Punktum. Ettől pedig nem sikerült megkedvelnem őket és a motivációjuk sem volt mindig számomra egyértelmű. Nem, a szerelem és a bosszú címszavak nem elegendők, részletes gondolatmenetet tessék írni. Apropó írni, az írónő szóhasználata sem győzött meg. Nem tudom, a fordítás következménye-e vagy tényleg így szerepel az eredeti szövegben, de a magány érzését egy konnektorhoz hasonlította...
Úgyhogy nem igazán nyert meg magának a könyv. Ez bizony nem az én világom.
Kizárólag romantikakedvelőknek tudom ajánlani, ha nem zavarja őket a papírséma és bírják a hosszú enyelgést. Aki viszont vérpermetes maffiasztorit akar, keresse máshol.

2018. december 27., csütörtök

25 dolog, amit meg kell tenned Karácsonyig!

Ez a bejegyzés egy Molyos kihívás összegzése lesz. Még november végén kezdtem el megtenni a kihíváshoz szükésges dolgokat és sikeresen végeztem is vele karácsonyra. Igaz, az ünnep még nem ért véget számomra, de azért ezzel az összefoglalóval lezárom a hangolódást, készülésdést.
Íme a feladatok:

1. Igyál forró csokit/teát/kávét!
finn tea a kedvenc bögrémben
Mindhármat szeretem, naponta iszom egyiket vagy másikat (néha mindegyiket), de úgy gondoltam, karácsonyi előkészületekhez valami különleges kell. Szóval megittam a féltve őrzött utolsó előtti teámat, amelyet egyik barátom hozott nekem Finnországból. Mumin tea gyümölcsös és sütis ízesítésekkel. Már csak egy filter van belőle, de ezt is meg fogom inni még Karácsony előtt, mert pont az ilyen különleges időszakra tartogattam.

2. Hívj fel egy régi barátot vagy írj neki üzenetet (facebook)!
Írtam üzenetet ex-lakótársamnak (Queen B.), akivel egyébként elég ritkán találkozom, hogy játszák a mozikban a Diótörő új filmadaptációja, menjünk el megnézni. Meg is beszéltük, hogy mozizunk. Ez a film ráadásul tökéletesen passzol a karácsonyi alapozáshoz.

3. Játssz a hóban (ha nincs hó, akkor menj el sétálni egy parkba vagy menj el egy játszótérre)!
Hó sajnos már nincs, de ma sétáltunk kicsit a városban és szombaton megyünk túrázni barátom (San diego) munkatársaival. (Ezt a pontot tehát csak december 30-án fogom tökéletesen teljesíteni.)

4. Építs mézeskalács házikót, süss mézeskalácsot vagy bármilyen sütit!
mézeskalácsaim
Házikót idén nem készítettem, de a szokásos karácsonyi mézeskalácsokat azért megsütöttem. Aztán el is osztogattam szinte az összeset.

5. Menj el korcsolyázni!
Már rég megbeszéltem egyik barátommal, hogy elmegyünk korcsolyázni és visszük magunkkal a fiúkat is. Csakhogy sikerült lezúgnom a lépcsőn (fenéken pattogtam le mind a négy lépcsőfokon, mint egy rajzfilm figura) és úgy lesérültem, hogy ha a jégen is dobok egy hátast, biztosan mentő visz el. Szóval csak néztük a korcsolyázókat és ittunk valami finomat, miközben megbeszéltük, ki hogyan áll az ünnepi készülődéssel.

6. Csinálj egy karácsonyi képeslapot!
Ugyan boltban vettem a képeslapokat, de megírtam mindegyiket (összesen 7-et) és kicsinosítottam őket bélyeggel és karácsonyi matricákkal. Egyik-másik borítékba pedig aprócska meglepetést is rejtettem.

7. Egyél csirkepörköltet vagy bármilyen csirkés ételt. Készíts bejglit!
életem első bejglije
 Fogalmam sincs, mi köze van a csirkének a karácsonyhoz, nálunk legalábbis nem kötelező része az ünnepi menünek és amúgy is vegetáriánus vagyok, szóval inkább készítettem egy tipikus karácsonyi finomságot. Megsütöttem életem első bejgliét. Egy rúd mákos, egy rúd diós és bár keskeny lett, azért mutatós. Az ízére viszont még gyúrnom kell, mert meg sem közelíti a nagymamáim szintjét.

8. Csinálj egy házi készítésű ajándékot. Készíts adventi koszorút!
adventi koszorúm
Habár többször készítettem már ajándékot, idén nem érzem magamban az erőt hozzá. Viszont nagyon szívesen készítek adventi koszorút, ami ha úgy vesszük, ajándék a lakásnak, mert otthonosabbá teszi.
Az idei koszorúm moha alapon piros számozott gyertyákból, tobozból, gesztenyéből (egy kirándulás alkalmával gyűjtöttem őket), szárított virágokból (esküvőről elmentett csokorból maradt) és gombákból (tavalyi szerzemény) áll. Raktam még rá egy aranyszínű csengőt és két mézeskalács figurát. (Hobbiboltban nem tudtam ellenállni nekik, olyan cukik!)

9. Énekelj vagy hallgass karácsonyi dalokat! 
Nem igazán szeretem a karácsonyi dalokat, néhány klasszikus kivételével. A boltokban is egy idő után annyira tudnak idegesíteni, hogy inkább kimenekülök. Na, de a kihívás miatt körbenéztem hallgatható számok után és meglepetésemre találtam kedvemre valót. A Spotify Rock Christmas válogatása nem rossz, úgyhogy egész este ezt hallgatom.

10. Igyál forralt bort vagy egyél kürtöskalácsot!
A karácsonyi vásárban ittam almapuncsot és ettem kürtöskalácsot, méghozzá epreset. Ó, és ettem sült gesztenyét is, amit imádok.

11. Díszítsd fel a szobád!
karácsonyi dekoráció
Valójában az egész lakást feldíszítettem az elmúlt napokban. Van koszorú a bejárati ajtón, karácsonyi lufi, karácsonyi terítő, égősor az ablakban, képeslapok a polcon és még az ágyneműt is karácsonyira cseréltem.

12. Építs hóembert. Csomagold be az ajándékokat! 
A hó sajnos olyan gyorsan elolvadt, hogy mire észbe kaptam, alig maradt (a környékbeli kölykök a nagy részét persze felhasználták hóember és egyéb játékok céljára), így felhasználom a következő módosítási lehetőségemet. 
December 23-án egész délután ajándékokat csomagoltam. Mivel a következő napokban egyik rokontól megyünk a másikig, nem kevés csomagot kellett készítenem. Nehezítésképpen egy részük saját készítésű rénszarvasos papírtasakba került. Azt hiszem, megérte a fáradtságot.

13. Csináljatok vacsorát együtt a családoddal, vagy a barátaiddal! 
San Diegóval általában együtt főzünk, csak az változik, ki a szakács és ki a kukta. A karácsonyi menünknél fogások szerint ment a munkamegosztás, bár azért időnként besegítettünk a másiknak. Ő készítette a főfogást, míg én a köretet és a desszertet.

karácsonyi vacsora
14. Tarts egy játékos estét. (Társas, kártya, stb.) 
December elején nagynénéméknél voltunk látogatóban San Diegóval. Van két kisgyerekük (7 és 6 évesek), akik egy idő után különféle társasjátékokkal tűntek fel az asztalnál. Szóval játszottunk csirkés (Chicken drop – ügyességi csirkekopasztás), pingvines (szintén ügyességi, jeget kell törni a pingvin alatt) és kártyás (Halli Galli) játékokkal is. Remekül szórakoztam, főleg, hogy mindig én nyertem.

15. Díszítsd fel a karácsonyfát és figyeld a fa világítását!
fa, fények, ajándékok
December 22-én szereztük be a fát és vettünk hozzá talpat. Másnap pedig szereztünk hozzá égősort és feldíszítettem. Azóta gyönyörködöm benne és a fényekben.

16. Véletlenszerű jó cselekedet. 
Észrevettem, hogy időről-időre feltűnik egy-egy cinke a nappali ablakában. Elő is kerestem a szekrény mélyéről egy zacskó szotyit és szórtam nekik a párkányra.

17. Olvass el egy karácsonyi könyvet!
Richard Paul Evans – Hol lehet Noel?

18. Fészkeld be magad a kanapéra popcorn vagy egyéb nasi társaságában! 
Egyik este bekuckóztunk San Diegóval a kanapén a puha baglyos plédembe és csokit és nachost majszoltunk, miközben megnéztük a Harry Potter és a Titkok Kamráját. Bepótoljuk a filmes lemaradásait, így a Gyűrűk Ura összes után, most a Harry Potter filmek vannak terítéken.

19. Nézz egy karácsonyi filmet!
A 2. pontban említett barátommal megnéztük moziban a Diótörő és a négy birodalom című filmet. Nem mondom, hogy karácsonyi hangulatom lett tőle, mert eléggé átírták a sztorit, de így is egyszerű és kedves kis mese volt.

20. Adj valakinek egy titkos ajándékot!
Mikulás napján, megleptem a munkatársaimat egy kis aprósággal. Akikkel igazán jóban vagyok, azoknak csomagot készítettem saját készítésű sütivel, szaloncukorral, mandarinnal és csokimikulással. Letettem az asztalukra és elsiettem. Illetve azoknak, akik jók voltak az évben, adtam egy-egy picike csokimikulást. Ráadásnak pedig megbíztam San Diegót, hogy ő is osztogasson csokimikulást a munkahelyén a Mikulás nevében.

21. Kezdj el egy új karácsonyi hagyományt. Menj karácsonyi vásárba! 
Voltam Szentendrén és Budapesten is karácsonyi vásárban. A kettő között pedig autókáztunk kicsit a gyönyörű havas tájon.

22. Írj kívánságlistát! Mi legyen idén a fa alatt? :) 
adventi naptár rénszarvas tasakokkal
Mivel jobban szeretek adni, mint kapni, ezt a listát a barátomnak szánt apróságokról írom. Már második alkalommal késztettem neki adventi naptárt, ezúttal számozott tasakok formájában. Elsejétől szentestéig minden napra jut neki egy meglepetés ajándék. Hogy pontosan mi lapul a csomagokban, az titok.

23. Építs bunkert a szobádban! 
Nem tudom, mennyire számít bunkernek, de az 5. pontnál említett sérülésem miatt múlt héten úgy bevackoltam magam a kanapéra, hogy erődnek is elment volna. Két párnával, egy hatlmas plüsscápával, egy kisebb plüskrokodillal és egy puha pléddel bástyáztam körül magam, úgy olvastam.


24. Nyisd ki a karácsonyi ajándékod!
ajándékok a fa alatt
Megtörtént, ahogy a mellékelt képen is látszik. Yarnie-t, a piros fonal lényt San Diego készítette nekem, mert bár távol állnak tőlem a játékok, ez a helyes kis figura levett a lábamról. Ő a legkedvesebb ajándékom.

25. Ünnepeld a Karácsonyt!
Ezt teszem már negyedik napja és még mindig nincs vége. Nagy a rokonság, úgyhogy csak holnap fejezzük be a körtúrát és talán, de csak talán megússzuk a sütitúladagolást.

2018. december 21., péntek

Hol lehet Noel?

Többször szemeztem vele a könyvtárban, mert jókat hallottam róla. Aztán, mikor belekezdtem egy molyos kihívásba és karácsonyi könyv is kellett hozzá, rögtön tudtam, hogy ideje kézbe vennem.
A borító szép és kifejező, ráadásul nagyon csinos a kemény kötése is ezen a kisebb méretű könyvalakon. Olyan kompakt és hangulatos már a megjelenése is.
344 oldal tehát cseppet sem hosszú olvasmány, főleg hogy a fejezet között még plusz elválasztó oldalak is vannak.
Fülszöveg:
"A karácsonyi ünnepek rendszerint örömet hoznak az emberek életébe, Mark Smarttal azonban egészen más volt a helyzet. Az élet egyik csapást mérte rá a másik után: elveszítette az ösztöndíját, és ezért kimaradt a főiskoláról; szeretett édesanyja életét vesztette egy autóbaleset során; a barátnője elhagyta; most pedig, egy havas, késői November éjjelen, lerobban az autója. Egy kávézóba toppanva kér segítséget, hogy vontatót hívhasson. Odabenn egészen váratlan meglepetés várja egy gyönyörű, szokatlan nevű fiatal lány személyében, aki a kedvességével örökre megváltoztatja az életét.
Macy Wood kevés emléket őriz vér szerinti szüleiről, örökbe fogadott életének képeit pedig legszívesebben kitörölné az emlékezetéből. Egy „Noel” feliratú karácsonyfadísz jelenti az egyetlen nyomot kishúgához, akire már alig emlékszik. Ez a nyom indítja el Markkal együtt azon az úton, amelynek végén sikerül visszaszerezniük Macy múltját és a családját, amelytől réges-rég megfosztották."
A történet, ahogy a fülszöveg is sugallja, részben tipikus. Tipikusan kiszámítható, mire fog kifutni a cselekmény és tipikusan karácsonyi a szeretet ünnepe minden tartozékával. Azonban cseppet sem mondanám klisésnek és egyáltalán nem giccses.
A karakterek szerethetőek és még a negatív szereplőkben is van valami, ami megfogja az olvasót: mindegyikőjük emberi. Emberi jellemek, emberi döntésekkel és ettől, bár időként hihetetlennek tűnik a történet alakulása (igaz nincs benne semmi misztikus, legfeljebb Macy álmai), mégis valóságos marad.
A két főhős helyzete cseppet sem könnyű, ám átérezhető. Az olvasó gyorsan elkezd drukkolni nekik és reméli, hogy jobbra fordul a sorsuk, illetve vár valamilyen elégtételt is a múltban történt szörnyűségek miatt. Na, és itt jön a képbe a karácsony üzenete.
Ez a történet két okból karácsonyi. Egyrészt, mert karácsonykor játszódik, másrészt mert áthatja az ünnep pozitív légköre. 
A pozitív üzenetek a könyv lényegi részét adják. Nagyon szép gondolatok bújnak meg a sorok között nagyon szép üzenetekkel. A főhősök végül remekül, mondhatni példaértékűen oldják meg a problémáikat és ezzel teszik fel azt a bizonyos díszt a fa tetejére. Ráadásul a szerző érezhetően tudta, miről akart írni, így egyetlen felesleges lapkitöltő részlet sincs benne. Szépen összerakta, mint egy kirakóst.
Apropó szerző, a sorok gördülékenyek és a már említett kedves gondolatok nem csúsztak volna olyan jól, ha nem egy könnyed hangvételű környezetben, csak úgy mellékesen jelentek volna meg. Cseppet sem szájbarágós és ebben rejlik a bája.
Összességében ez egy kedves karácsonyi történet csupa pozitív mondanivalóval. 
Örülök, hogy elolvastam és tudom ajánlani mindenkinek, aki kellemes olvasmányra vágyik az ünnepet alatt.

Kedvcsinálónak kedvenc idézetem a könyvből:
"A dolgok, amelyek a legnagyobb gyötrelmet okozzák az életünkben, általában azért történnek, mert valami kisebb fájdalom elől menekülünk."

2018. december 13., csütörtök

Mozgóképek LXX.

Októberhez képest kicsit visszaesett a megtekintett filmek száma. Na, de azért így sem panaszkodhatok, mert összesen 7 filmet láttam az elmúlt hónapban és ebből ötöt moziban.

Styx
"Rike, egy középkorú európai doktornő, aki tökéletesen mintázza meg mindazt, amit a nyugati emberről gondolunk: intelligens, magabiztos, eltökélt és határozott. Régóta dédelgetett álma, hogy egyedül keljen útra vitorlásával az Atlanti-óceánon fekvő Ascension-szigetre. Az álomnyaralás gondolata hamar szertefoszlik, amikor egy hatalmas vihar után egy léket kapott halászhajó mellett találja magát. Emberek százai vannak életveszélyben. Rike olyan problémával szembesül, amelynek megoldását nem tanítják egyetemeken."
Nel barátommal mindketten nyertünk két jegyet a film premier előtti vetítésére. Ő Madonnát hívta el rá, én pedig F. barátomat. Mind a négyen nagyokat pislogva jöttünk ki a moziból és azóta többször szóba hoztuk.
A film készítői elegánsan bevállalósak voltak, mert volt bátorságuk egy aktuális és rettentően nehéz témát ennyire objektíven, mégis tanító szándékkal bemutatni. Egy csepp klisé sem volt benne, ám annál több érzelem, ami a nézőt is behúzza. Szorongtam, miközben néztem és kicsit még mindig szorongok, ha visszaemlékszem rá. Ez a szorongás pedig a tehetetlenség műve, amit mindenki átérez a főhős helyzetét látva. Zseniális film, zseniálisan gondolatébresztő és sokkal, de sokkal több embernek meg kellene néznie.
Ajánlom mindenkinek.

Bohém rapszódia

"A Bohém rapszódia a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének meghatározó dalaik és forradalmi hangzásuk révén, Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásainak, és dicső visszatérésüknek a Live Aiden."
Nagyon kíváncsi voltam erre a filmre, ahogy San Diego is. Ráadásul a  Hungarian Rhapsody olyan király filmélményt nyújtott, hogy alig vártuk az ismétlést.
Nem csalódtam, bár azért látom a film hibáit is.
Ez egy remek zenés film hatalmas slágerekkel, koncerthangulattal és egy olyan főszereplő színésszel, aki nagyon remélem szobrocskát fog kapni érte. Megérdemli.
Szóval remekül szórakoztunk, átjött a zenész élet, átjött a buli és imádtam a sok macskát. A zene meg, hát Queen, nincs ezen mit magyarázni. Csakhogy ez egy mozifilm, vagyis senki se vegye készpénznek azt, amit benne lát. A filmet a banda még élő tagjai pénzelték, így gyanúsan visszafogott rocksztár szerepében tetszelegtek. Mintha a siker és csillogás csak Freddie-re hatott volna. Nos, ezt erősen kétlem. Ráadásul az idővel is szabadosan játszottak, mert a Live Aid koncerten Mercury még nem volt beteg. Na, de kellett egy keret, egy lezárás, így én ezt betudtam filmes húzásnak.
Összességében tehát nekem nagyon tetszett, bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a Queen zenéjét. Aki azonban teljesen valós életrajzra vágyik, ne itt keresse, mert a sarkítások rögtön szemet fognak szúrni.

Sötétben
"Katja boldog élete összeomlik, amikor férje és kisfia életüket vesztik egy robbantásban. A nő a kezdetektől meg van győződve arról, hogy a merényletet nácik követték el, de a rendőrség maffiaviszályokra, illetve muszlim vallási nézeteltérésekre gyanakszik. A friss gyász tompultsága és a bírósági tárgyalás traumatikus időszaka után Katja nem nyugszik, és saját kezébe veszi a dolgokat."
Nel barátom ajánlotta ezt a filmet és nagyon örülök, hogy megfogadtam a tanácsát.
Ez a film szintén nagyon bevállalós. Ismét egy aktuális problémát boncolgat, miközben a klasszikus bosszúfilmeket idézi és olyan drámai töltetet ad neki, hogy a néző csak pislog. Remek karakterek, remek történetvezetés és dühítő tárgyalás, vagyis minden, ami kell ehhez a cseppet sem egyszerű témához. Ráadásul, bár egyértelmű a gyilkosság miértje, nem ad választ minden felmerülő kérdésre és ezzel amennyire tud, pártatlan is marad a törökök kontra neonácik kérdésében. A lezárás szimplán tökéletes.
Ez tehát egy hiteles emberi film egy sajnos aktuális problémáról. Tudom ajánlani elsősorban drámakedvelőknek.

Mentőexpedíció
"A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni.
Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg; csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat.
A mérnök-botanikus mindent elkövet a túlélése érdekében: gépeket szerkeszt, élelmiszert termel, vizet gyárt, és amikor a Földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a mentőexpedíció fogadására.
De az expedíció négy év múlva érkezik, méghozzá az ellenséges bolygó egy egészen másik pontjára. Neki 3200 kilométert kell utazni, hogy fogadhassa őket: egyedül, megfelelő felszerelés nélkül, végtelen magányban."
Nagyon kíváncsi voltam, mit hoztak ki ebből a remek könyvből. Nos, egy egész jó mozit.
Aki nem olvasta a könyvet, az biztosan maradéktalanul elégedett ezzel a filmmel. A sztori rendben van, a karakterek szuperek, a látvány kellően vörös és úgy egészében szórakoztató. Aki viszont olvasta a könyvet, az a film második felére készüljön fel a hiányérzetre. Hollywood kicsit leegyszerűsítette és indokolatlanul cukrozta a történet lezárását. Ez pedig egy picikét megfeküdte a gyomromat. Az még rendben van, hogy sűrítsük a történetet, mert ami belefér egy 350 oldalas könyvbe, az nem biztos, hogy belefér 130 percbe. Az azonban cseppet sincs rendben, hogy egy teljes mértékben hiteles alapokon nyugvó (Igen, a történet minden pontja elméletben működhetne a valóságban.) sztorit valóságtól elrugaszkodott giccsel cicomázzanak. Nem, azt a vasemberes jelenetet nem tudom megbocsátani...
Összességében tehát nem rossz film, érdemes megnézni, de erősen ajánlom hozzá elolvasni a könyvet is.

Grindelwald bűntettei
"Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Alison Sudol) és az auror Propentina (Katherine Waterston) valamint a legjobb szívű mugli, Jacob. Meg persze a varázslók és emberek közötti békességet gyűlölő, nagyhatalmú és mindenkin átgázoló Gellert Grindelwald (Johnny Depp)…

A Harry Potter-filmek világa újra megelevenedik, méghozzá úgy, hogy a forgatókönyvet maga a regények szerzője, J. K. Rowling írja – ezúttal már az ifjú Dumbledore is felbukkan a filmben, amely a varázstörténelem két legnagyobb mágusa, Dumbledore és Grindelwald összecsapásáig vezet"
Ez a film az év csalódása!
A Legendás állatok és megfigyelésük tetszett. Tetszett, mert megkaptam azt a kedvesen varázslatos hangulatot, amit vártam és mert nem akart szerencsétlen Harry Potterről még egy bőrt lehúzni. Akkor úgy tűnt, J. K. Rowling új varázsvizekre evezett. Csakhogy azóta vagy elment az esze, vagy valaki megátkozta, mert az a rakás kutyagumi, amit ebbe a második filmbe beleszuszakolt, felháborító.
Olyan dühös vagyok, de olyan dühös, hogy minden ismerősömre rázúdítom és hangsúlyozom nekik: Ne menj el! Ne nézd meg! Ez a film rossz!
A helyzet ugyanis az, hogy Rowling prostituálódott. A pénz és a siker érdekében képes volt magasról tenni a korábbi munkáira és megelégedett azzal, hogy néhány elvetemült rajongó figyelmét elterelje egy sármos Dumbledore karakterrel. Ennek a filmnek nincs története. Nincs főhőse, mert Salmander nagyjából annyit tesz hozzá a cselekményhez (Mondjuk az sem igazán van...) mint egy furkász. Nincs értelme, mert a lefektetett varázsvilág szabályait (amit 7 köteten és 8 filmen át alkotott meg a  szerző) szembeköpi és úgy alakítja a karaktereket, ahogy épp kedve szottyan. Mindezt a katyvaszt pedig igyekszik eltussolni néhány jól csengő varázslónévvel és pár jelenettel a Roxfortban. Szánalmas és dühítő. Nem tudom eldönteni, hogy a szerző pénzéhsége vagy az egója nagyobb. A film egyik nagy hibája ugyanis az, hogy Rowling nem forgatókönyvíró. Nem tud forgatókönyvet írni. Valaki szóljon már neki! A film nem egy regény, nem lehet egyik részről a másikra teljesen átírni. Olyan ez a legendás állatok pénznyelő, mintha az írónő menet közben találná ki, de nem csak a történet vázát, hanem a szereplők cipőjének színét is és amikor meggondolja magát, egy tollvonással átírja az egészet.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miről is szól ez a film? Semmiről! Az ég világon semmiről! Szóval ne nézd meg! Ne adj ki rá pénzt! Ne támogasd ezt a pénzcsináló ördögi kört, mert Rowling sosem fog leállni! Nem kell a csalódás, higgy nekem.

Diótörő és a négy birodalom
"Clarának csupán egy kulcsra van szüksége. Egy kulcsra, aminek nincs párja, mert ez nyitja a dobozt, ami felbecsülhetetlen ajándékot rejt néhai édesanyjától. A keresztapja éves ünnepi bálján a kislány egy aranyfonálhoz jut, ami elvezeti őt az áhított kulcshoz – aminek rögvest nyoma is vész egy különös, rejtelmes párhuzamos világban. Odaát Clara találkozik egy Philip nevű katonával, egy sereg egérrel és három birodalom kormányzóival. Clarának és Philipnek az ominózus negyedik birodalom területére kell merészkedniük, amit egy zsarnok irányít, hogy visszaszerezzék a kulcsot és visszaállítsák a harmóniát e bizonytalan világban."
Queen B. barátommal néztem meg ezt a filmet. Mindketten szeretjük a Diótörőt és karácsonyalapozó mozizásnak pont ideális volt.
Ez egy mese, méghozzá a klasszikus mese elképzelt folytatása. Minden benne van, ami egy meséhez kell, bátor főhős, jó és rossz karakterek, cuki figurák (Imádtam azt az egeret!) és egy csipet karácsony és család. Mondhatnám azt is, hogy klisés, mert teljes mértékben kiszámítható és nem mondott semmi újat, de nem teszem. Nem teszem, mert nem én vagyok a célközönség, hanem a gyerekek. Nekik pedig tetszeni fog a kulcstolvaj egér és drukkolni fognak, hogy a főhős legyőzze a nagyra nőtt ólomkatonákat.
Szóval elsősorban gyerekeknek ajánlom, de mesekedvelő felnőttek is megnézhetik. Könnyed délutáni matiné.

A ház, amit Jack épített

"A hetvenes-nyolcvanas évek Amerikájában követjük Jack (Matt Dillon), a sorozatgyilkos öt gyilkosságának történetét. A kiemelkedő intelligenciájú férfi maga mesél a tizenkét év leforgása alatt megtörtént, tetszőlegesen kiválasztott rémtetteiről, sorozatgyilkossá érésének állomásairól."
Nel barátom nagyon kíváncsi volt erre a filmre és nyert is két jegyet a premier előtti vetítésre. Mivel minden filmre kapható vagyok, elmentem vele. Felkészített, hogy durva lesz, főleg ha még nem láttam olyan filmet, amit Lars von Tier készített. Hát, nem mondom, hogy egyszerű film, de tetszett.
Tetszett, mert bár a történet rettentő morbid, valahol nagyon hiteles és baromira szórakoztató. Persze csak akkor, ha az ember bírja a sötét, szuroksötét humort. Olyan simán és gördülékenyen mutatta be mit játszódhat le egy pszichopata sorozatgyilkos fejében, hogy az félelmetes. Ráadásul mindezt megpróbálta minél valóságosabban ábrázolni és csak a film végén kalandozott el csöppet a fikció felé. Nem véletlen a 18-as karika, durvább horror ez, mint bármelyik tucat vérpermetes alkotás. Ez az erőszak ugyanis inkább lelkileg terheli meg a nézőt és nem fizikailag. Szóval erős idegzetre szükség van hozzá. A történet lezárása cseppet kaotikus, mert tele van utalással, amit vagy ért az ember, vagy nem, de megfelel a történetnek.
Összességében nekem nagyon tetszett. Valószínűleg én is beteg vagyok, mert a film nagy részén jókat nevettem, annyira abszurd volt, így kifejezetten szórakoztatónak találtam.
Azoknak ajánlom, akik egy jó horrora vágynak. Szigorúan 18 év felett és szigorúan akkor, ha kellően sötét a humoruk és van gyomruk az erőszakhoz. Tényleg durva jelenetek vannak benne, ha valaki érzékenyebb lelkű, inkább ne nézze meg.

Értékelés:
Styx                                          ->  10
Bohém rapszódia                     ->   10
A ház,a mit Jack épített           ->   9
Sötétben                                   ->   8
Mentőexpedíció                       ->   7
Diótörő és a négy birodalom   ->   6
Grindelwald bűntettei              ->   3

2018. december 12., szerda

Léggömbök

A borító tetszett meg. Már megjelenésekor, mikor a kiadó oldalán szembejött velem, felfigyeltem rá, így hamar kiszúrtam a könyvtár polcán. 
Mindössze ennyi motivációm volt és a tény, hogy szeretek magyar szerzőktől olvasni.
270 oldal, tehát nem egy hosszú olvasmány.
Fülszöveg:
"A nehezen barátkozó Dorka (becenevén Indián) egy szűkös panellakásban él nagyhangú édesapja és túlérzékeny édesanyja egyetlen gyermekeként, míg osztálytársa, a hideg jómódban felnövő, szelíd Matyi életének legnagyobb eredménye, hogy alacsony termete ellenére a középiskola legjobb kosarasaként tartják számon. Dorka és Matyi szerelme viharos erővel csap le mindkettejükre, és Dorkának nem csak meg kell tartania Matyi súlyos titkát, de hamarosan szembe is kell néznie a felnőtté válás nehézségeivel."
Az a baj ezzel a könyvvel, hogy pont olyan, mint a címe: mellőzött és levegővel van megtöltve. Vártam, hogy lesz jelentősége a léggömböknek, bármi ami hangsúlyos, de sajnos csalódnom kellett és nem csak ebben. Könnyed, romantikus könyvre vágytam fiatal főhősökkel. Helyette azonban kaptam egy drámakatyvaszt és ez elég hamar kidurrantotta minden rózsaszín elképzelésemet.
Az alap problémám nem is a történettel volt (bár itt is akadtak dolgok, amelyek szemet szúrtak), hanem a főhőssel. Doka már megint az a tipikus, hisztis, önző, buta és nyafka liba, akitől a hajamat tépem és aki minden második ifjúsági regényben dráma-királynői szerepet kap. Minden kedves szerzőnek üzenem: 
Nem elvárás, hogy a főhős hülye legyen, ne kínozzatok velük!
A főhős iránti szimpátia hiánya elég rendesen alá tudja aknázni az olvasási élményemet, ám ezzel még nincs elveszve minden. Hacsak az írónő meg nem fejeli mindezt egy ugyanolyan ostoba és idegesítő férfi főhőssel és egy hiteltelen szerelmi kapcsolattal. A kegyelemdöfés azonban az összes létező "drámai fordulat" történetbe szuszakolásával érkezett el és innentől nem tudok tartózkodni a cselekmény részletezésétől, szóval vigyázat spoiler és dühöngés következik.
Azt még lenyeltem, hogy minden második oldalon meg akartam ütni a főszereplőket, még a tipikus szexuálisan felajzott baromságaikat is elviseltem, de azt már nem, hogy ez a nagy-nagy szerelem. Két hormontól túlfűtött kamasz, akikben semmi közös nincs és akik a szexen kívül nem sok dologban találják meg a közös hangot, cseppet sem a romantika ideáljai. Egyszerűen nem jött át, miért vannak egyáltalán együtt. Nem, az "úgy teszek, mintha lerobbantunk volna hátha meg tudom húzni a csajt" cseppet sem romantikus. Nem, az aktfotók sem azok, mert ahol fénykép van, ott előbb-utóbb árulás is lesz. Szóval ez a kapcsolat számomra rejtély volt és nem rózsaszín vattacukor. Aztán jött a csavar, ami várható volt, majd a következő csavar, ami egy "Na, ne már!" felkiáltást csalt ki belőlem a villamosmegállóban és kis híján a sínekre dobtam a könyvet. 
A kevesebb néha több elve itt hatványozottan igaz. A gond ugyanis nem az, hogy ennyi mindent (az összes drámai elemet, ami eszébe jutott) akart a szerző beleszuszakolni egy alig 300 oldalas történetbe, hanem hogy lusta volt kifejteni mindezt. Külön-külön is elég lett volna egy-egy konfliktus, mert bőven el lehet csámcsogni az első szerelmen/szexen, a barátságon (Na, ezeket a kapcsolatokat sem értettem...), a továbbtanuláson, a fiatalkori haláleseten és a kamaszkori terhességen, nem kell őket egymásra pakolni, mint egy gyorséttermi kaja alkotórészeit. Ebben a könyvben ugyanis a problémák csak vannak, senki sem akarja megoldani őket, senki sem képes tanulni belőlük és úgy általánosságban olyan érdektelenül vannak tálalva, hogy senki sem kíváncsi rájuk.
Mondok egy példát, ami jól összefoglalja minden gondomat ezzel a történettel:
A főhősnő elmegy élete szerelméhez bemutatkozni az anyósjelöltnek. Az olvasó szájába van rágva, hogy anyuka nem kedves, sőt, egy hárpia. Intelligenciahuszár főhősünk a nagy találkozáskor négy (Megszámoltam, tényleg négy!) mondatot vált vele, amiben összeveszik vele azon, hogy nem vette le a cipőjét. Mi történik ez után? Hisztikirálynő kiviharzik, leteremti a srácot, hogy az anyja maga az ördög, majd szakít és hazamegy duzzogni, hogy jó pár oldallal később leessen neki, mégis csak ezzel a sráccal akarja elveszíteni a szüzességét gonosz anyuci ide vagy oda.
Ez a jelenet pedig csak egy példa a sokból, mennyire buta a főhős és mindenki körülötte.
Spoiler vége!
A szereplők idegesítőek, a jelenetek hiteltelenek és úgy általánosságban csak lebeg minden, mint azok a szerencsétlen elhanyagolt léggömbök. Ebben pedig közre játszik a szöveg stílusa. Az írónő nagyon nem szereti kifejteni a dolgokat. Nincs leírás vagy ha akad egy-egy leíró mondat, az annyira fennkölt akar lenni, hogy már-már komikusnak hat. A párbeszédek szenvedősek és a cselekmény előszeretettel ugrál időben és térben. Nem, nem műfajváltás történt, csak a hisztis főhősnőnek véletlenszerűen  jut eszébe nosztalgiázni vagy visszamenőleg elmesélni dolgokat, ettől pedig a könyv olvasási élménye cseppet sem lesz gördülékeny. Sőt, kifejezetten döcögős. Nem tudtam belemerülni a szövegbe, mert ezek az ugrálások szabályosan kilöktek belőle.
Összességében tehát csalódás volt ez a könyv. Inkább nem ajánlanám.

Kiegészítés:
Olvasás közben kaptam a felvilágosítást, hogy ennek a könyvnek bizony van folytatása. Utánad címmel elérhető hisztis Dorka tinidrámájának következő epizódja. 
Kizárt dolog, hogy elolvassam, mert aki 270 oldal alatt nem volt képes egy cseppnyi fejlődésre, az valószínűleg a következő 280 lapon sem fog értelmes emberi lénnyé válni.

2018. december 4., kedd

A babaház úrnője

Ezzel a könyvvel már évek óta szemeztem. (Írtam is róla a mára rettentően elhanyagolttá vált Könyves kívánságlista rovatomban.) Megtetszett a borító és a cím kettőssége és a fülszöveget is érdekesnek találtam. Aztán készült belőle egy mini sorozat és volt szerencsém kipróbálni annak szinkronizálását. A szinkronstúdióban pedig elhatároztam, hogy ezt a könyvet muszáj elolvasnom.
504 oldal, így nem egy vékony könyvecske és többnyire csak tömegközlekedési eszközön volt időm olvasni, ezért eltartott egy ideig, míg teljesítettem a feladatot.
Fülszöveg:
"Mindazt, amit látsz, játéknak veszed.
Amszterdam, 1686. A tizennyolc éves Petronella Oortman a városba érkezését követően elfoglalja helyét dúsgazdag kereskedő férje, Johannes Brandt oldalán. Hamarosan rá kell azonban ébrednie, hogy az élete nem pontosan olyan lesz, mint amilyennek elképzelte, és hogy a Brandt-ház szívfacsaró titkokat rejteget.
Miközben kétségbeesetten igyekszik eligazodni a bonyolult viszonyok között, felbukkan egy titokzatos személy, egy miniatűrkészítő, aki rejtélyes küldeményeivel mintha csak az ő sorsát igyekezne egyengetni.
Jessie Burton a női sors és a szabadságvágy örök témáit járja körül, miközben regényének lapjain megelevenednek a tizenhetedik század végi Amszterdam hétköznapjai."
Nem igazán tudom, mit vártam ettől a könyvtől, de nem azt kaptam, az egyszer biztos.
Érdekes nyitány, érdekes helyzet, érdekes karakterek. Csakhogy az oldalszámhoz képest eléggé lassan halad a cselekmény és a rejtélyes utalások (erről a vonalról, majd később) nem fogynak, hanem inkább veszett módon szaporodnak. Ettől az olvasási élménynek van egy kissé zaklatott, mégis lagymatag vetülete és ettől kifejezetten nehéz meghatároznom, hogy tetszett-e vagy sem. Úgyhogy inkább sorra veszem, mit nem adott ez a regény és mit igen. Kezdjük a negatívumokkal, hogy édesebb legyen a befejezés, legalább itt, az értékelésben.
Nem kaptam átfogó képet a városról. A főhősnő kifejezetten sokat elmélkedett szülőfalujáról, az ottani templomról és tehenekről, ám Amszterdamról, ami számára újnak és izgalmasnak hatott, elég keveset mesélt. Ez valószínűleg betudható annak, hogy viszonylag ritkán hagyta el a házat. Félreértés ne essék, nem vártam hosszú utcaleírásokat, csak egy kis hangulatot, pár részletet, hogy érezzem, gondolatban én is a csatornák partján járok.
A korképből sem mutatott sokat. Persze kirajzolódnak a nemi szerepek, a korszak veszélyei és az emberek munkái, ám mivel a történet limitált számú, ám cseppet sem szokványos karakterek köré csoportosul, a nagy összkép, a társadalom egésze nem állt össze. Illetve itt elvártam volna a faggyúgyertyákon és az ételeken kívül más korra jellemző leírást.
Nella idegesített, ám ez az én személyes problémám. Egyszerűen nem bírom elviselni a gyenge és szenvedős karaktereket és ő - korszak nőkkel szembeni elvárásai ide vagy oda - pont ilyen volt. Szerencsére azonban változott, fejlődött, de kár hogy elkésett vele.
Nem érdekelt a babaház. Egyszerűen hidegen hagyott ez a túlmisztifikált vonal. Sőt, megkockáztatom, hogy teljesen felesleges volt. Értem én, mit akart mondani vele a szerző, de ezt mondhatta volna máshogy is és jóval rövidebben.
Voltak tehát problémáim a történet bizonyos részeivel, ám az izgalmas karakterek mentették a helyzetet. Elsősorban Marin és Johannes ellentmondásos személyisége tetszett. Mindketten messze több teret érdemeltek volna, mint mondjuk a miniatűr másolataik.
Nagyon tetszett az egyház és kereskedelem nézőpontjának bemutatása és a cukor kérdésköre is érdekes volt. Ezekből is lehetett volna több, ám egy naiv Nella szemszögéből lehetetlen lett volna.
Valamilyen perverz módon tetszett a könyv lezárása. Marin horrorba illő jelenetei kegyetlen, de finom adalékai voltak a korképnek és bár rengeteg tipikus romantikus "fordulat" volt, cseppet sem lett giccses. Sőt, a könyv befejezése kifejezetten nyers és ez kellett, hogy a főhős valóban fejlődjön és hogy az olvasó elhiggye, a 17. században jár.
Tehát minden hiányossága és számomra nem tetsző mozzanata ellenére, szomorkásan, de pozitív élményként tettem le ezt a könyvet. Nem lett számomra az év könyve, de összességében nem is volt rossz.
Azoknak ajánlom, akik nem borulnak ki egy naiv lányka főhőstől, nem zavarja őket a szinte céltalanul beleszuszakolt "misztikus" vonal és bírják a rideg valóságot. Mert ez a történet tényleg valósághű, tényleg megtörténhetett volna.