Mozgóképek CII.

Júliusban pont normális ütemben néztem filmeket, vagyis se nem sokat, se nem keveset. A középutat megtartva összesen 7 filmre szántam időt.

A félelem utcája - 1994

"A brutális gyilkosságsorozat után egy tini és barátai harcba szállnak a gonosz erővel, amely évszázadok óta sanyargatja hírhedt városukat. Üdv Shadyside-ban!"

A retró hangulat miatt választottam ezt a filmet, és ezt meg is adta.

Ez egy Netflix horrorfilm trilógia első része. Már a cím is mutatja, hogy a '90-es évek elején játszódik, amit a díszlet, a ruhák és a zenék is alátámasztanak. Illetve rengeteg az utalás a korszak horror kínálatára. Szóval a hangulatot adta. Azonban a történet olyan lapos volt, hogy nem igazán tudtam eldönteni, ezt komolyan gondolták a készítők, vagy egy vicc az egész. Klisés megoldások, nem épp szimpatikus szereplők és egy se füle, se farka történet. Úgyhogy a hangulatán kívül nem találtam benne szórakoztató elemet. A szerelmi szál pedig nagyon fárasztó volt. Viszont pozitívum, hogy ennél a trilógiánál javuló tendencia van, ám erről majd később.

Összességében ez egy közepes film. Horror műfaját kedvelők el lesznek vele, főleg ha szeretik a retró hangulatot, de senki se várjon tőle nagy dolgokat, mert a történet meglehetősen vérszegény lett. A képi világ viszont véres, így a korhatárra érdemes figyelni.

Margaret Atwood: A szavak ereje

"Margaret Atwood neve közismert: millióan olvassák világszerte a könyveit, de kevesen ismerik a történetek mögött álló embert, aki sosem gondolta, hogy népszerű író lesz belőle – egyszerűen csak jó író akart lenni. Nancy Lang és Peter Raymont rendezők és forgatócsoportjuk egy éven át filmezték Atwood és néhai párja, Graeme Gibson életét, köztük az előadói körutakat és családi összejöveteleket, vagy A szolgálólány meséjének forgatását, amely Atwood 1985-ös regénye alapján készült. A film a barátok, a család és maga Atwood által megosztott személyes történetekből építkezik, és bepillantást enged a kanadai vadonban töltött gyermekkorába és korai éveibe, amikor a költészettel kísérletezett, továbbá legutolsó regényének, a Testamentumoknak a befejezése kapcsán írói gyakorlatába is."

Erre a dokumentumfilmre az HBO kínálatában bukkantam rá. Olvastam már az írónőtől (Alias Grace) és gondolkodtam rajta, hogy kellene még, ám meglehetősen sok könyvet írt, nehéz választani. Reméltem, hogy ez a film segítséget ad a döntésben.

Nos, az olvasási kedvemet nagyon is meghozta. Dönteni azonban nem segített, mert túl sok munkája tűnik érdekesnek. A film egyébként nagyon informatív nem csupán a szerző életéről, hanem a kanadai irodalom alakulásáról is. Atwood egy kifejezetten szimpatikus nő, nagyon tetszettek a beszólásai és a motivációi. Egyetlen negatívumot tudok felhozni a filmmel kapcsolatban, túlságosan A szolgálólány meséje körül forog. Oké, hogy az HBO-nak kell a reklám és a filmsorozat miatt ez Atwood leghíresebb műve, én mégis picit soknak éreztem. Örültem volna, ha a többi könyve is részletes bemutatást kap, ám összességében így is érdekes volt.

Azoknak ajánlom, akik kedvelik az életrajzi filmeket, akár olvastak már Atwood tollából, akár nem, mert garantáltan megjön hozzá a kedvük. Könyvmolyok előnyben.

Rurouni Kenshin - The Final

"Kenshin próbál végre nyugodt életet élni Kaoruval. Azonban ismét közbejönnek dolgok, Kenshin nem tud szabadulni a múltjától… Egy napon kedvenc éttermét, az Akabeko-t ismeretlenek lerombolják, Kenshin pedig papírdarabot talál a helyszínen, rajta „Junchu” felirattal."

Ha valaki nem ismerné a világ legvagányabb szamuráját, Kenshint, akkor sürgősen kezdje el olvasni Vacuki Nobuhiro mangáját. Vagy nézze meg az anime változatot. A lényeg, hogy őt ismerni kell, mert jó és mert ez a film már a negyedik része. Szóval az első filmmel tessék kezdeni!

Mikor észrevettem, hogy a Kenshin filmek felkerültek Netflixre, nagyon boldog voltam, és el is kezdtem megnézetni őket San Diegóval. Nem csalódtam, neki is tetszett. Aztán feltűnt, hogy én eddig három filmet láttam, de lett egy negyedik is, ráadásul pont ebben az évben. Boldogan csaptam le rá.

A készítőknek hatalmas szerencséje volt a japán színészekkel, mert alig látszott rajtuk a röpke 6 év kihagyás. Sikerült a megszokott formát is hozniuk, vagyis a film végig pörög, látványos, helyenként vicces és szépen követi az eredeti történetet. Szuper adaptáció, megérte rá éveket várni.

Ha valaki egy jó élőszereplős mangaadaptációra vágyik, kezdjen bele ebbe a filmsorozatba. Ha pedig valaki már látta az előző három filmet, és szerette, bátran nézze meg ezt is. Illetve mindenkinek kell egy kis Kenshin valamilyen formában.

The Father

"Egy férfi megtagad a lányától minden segítséget, amikor megöregedik. Miközben próbálja megérteni saját, változó körülményeit, komolyan kételkedni kezd a szeretteiben, sőt, saját elméjében és a valóság szövetében is."

Ez a film idén két Oscar-díjat is bezsebelt (legjobb férfi főszereplő és legjobb adaptált forgatókönyv), így nagyon kíváncsi voltam rá.

Ez egy kemény dráma, mert egy olyan problémát mutat be, ami bárkivel megtörténhet, és amelyet elképzelni is nehéz. Az időskori demencia feltűnt már más filmekben, ám eddig csak külső nézőpontból lett bemutatva. Itt nem ez a helyzet, ami egyrészt okos húzás, másrészt szörnyen frusztráló. A néző tökéletesen át tudja érezni a főhős helyzetét, miközben érti a lánya reakcióit is. Nyugtalanító film. Nem kellemes nézni, nem lesz tőle jobb az ember kedve, sőt, elkeseredik utána, de fontos téma, fontos bemutatni, így megéri szánni rá másfél órát.

Nem mondom, hogy tetszett, mert nem volt jó érzés nézni, de nagyon tudtam értékelni. Elsősorban azoknak ajánlom, akiknek van demenciával küzdő ismerősük, mert segít megérteni, min mennek keresztül. Illetve mindenkinek, aki fogékony az emberi problémák bemutatására.

A félelem utcája - 1978

"Shadyside elátkozott városában egy gyilkos ámokfutó tartja rettegésben a Nightwing Tábor lakóit, akiknek nyári szórakozás helyett a túlélésre kell koncentrálniuk."

Adtam egy esélyt a folytatásnak, és ez nem is bizonyult olyan rossz ötletnek.

Ez a rész is hozta a retró hangulatot, a gyerektábor pedig kifejezetten jó díszlet lett. A történet is fejlődött, sokkal összeszedettebbek voltak a szálak, és sok apró utalás volt elrejtve benne. Persze itt is akadtak idegesítő karakterek, és a lezárás meglehetősen hiteltelen volt. Összességében mégis jobb élményt nyújtott, mint az első rész.

Szóval tudom ajánlani azoknak, akiknek tetszett az első film, és azoknak is, akiknek nem igazán, mert ezt én jobbnak éreztem. Horrorfilmek kedvelői még mindig előnyben.

A nomádok földje

"Az egyetlen cég által ellátott nevadai kisváros gazdasági összeomlását követően Fern mindent bepakol furgonjába és elindul, hogy modern nomádként a hagyományos társadalmon kívüli életet folytasson. Chloé Zhao rendező harmadik játékfilmje, A Nomádok Földje valódi nomádokat vonultat fel Fern társaiként, amint Amerika nyugati felének végtelen vidékeit rója."

Ez a film három Oscar-díjat is nyert, nem is akármilyet, mert a legjobb film kategóriában is győzött. Szóval kíváncsi voltam rá.

Sejtettem, hogy lassú lesz és amerikai, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Ez nagyon-nagyon-nagyon amerikai. Európai nézőként nem találtam kapcsolódási pontot ezzel a történettel. Egyrészt, mert nem sokat tudok a hátteréről, másrészt mert teljesen más közegben élek. Magyarországon ugyanis nem szokás nomáddá válni, és lássuk be, ha világgá megyünk, akkor sem jutunk túl messzire országhatáron belül. A film tempója meglehetősen lassú, így helyenként unalmasnak hat. Pedig nem az untatás volt a készítők terve, hanem a dokumentumfilm jellegű hatás. Csakhogy a dokumentumfilmek nem unalmasak. Értem, hogy szerették volna kendőzetlenül megmutatni, milyen a nomád élet, de azon kívül, hogy több hétköznapi cselekedetet megmutattak, nem igazán magyaráztak semmit. Például láttuk, hogy milyen, ha az emberre egy lakókocsiban jön rá a szapora, de azt már nem mondták el, mit evett, ami ezt eredményezte, sem azt, mennyi idő alatt jött rendbe. Ráadásul hiába "csak" 108 perc, rettentően hosszúnak tűnik, és ezen a gyönyörű tájképek és a valódi emberek nem segítenek sokat.

Egyáltalán nem tetszett. Untam, nem tudtam kapcsolódni a történettel, és úgy általánosságban teljesen hidegen hagyott. Nagyon amerikai, így csak amerikaiaknak ajánlom.

A félelem utcája - 1666

 

"Az 1666-ba visszataszított Deena megtudja az igazságot Sarah Fierről. 1994-ben a barátok az életükért és Shadyside jövőjéért harcolnak. 

A második rész javuló tendenciája, na meg a kíváncsiság miatt, befejeztem ezt a horrorfilm trilógiát.

El kell ismernem, hogy a készítők szépen építették fel ezt az egyébként klisés történetet. Látszott, hogy figyeltek a részletekre, így több apróságot felfedezhet a szemfüles néző, ami megmagyarázza és összeköti a filmeket. Ez a rész egy tipikus amerikai telepes világban játszódik (mármint többnyire, mert a lezárás visszaugrik 1994-re), ami önmagában is jó helyszín egy horrornak. A boszorkányüldözés hiteles, a démonidézés gagyi, ám a konklúzió, hogy mit nem kellene csinálni, amivel több száz éves bajt hozunk a fejünkre, kifejezetten szórakoztató főleg a mai Magyarországon. Persze voltak benne túl könnyű megoldások, klisés elemek, és némi hiányosság is akadt benne. A végjátékot pedig cseppet elnyújtottnak éreztem. Ám összességében kerek egész lezárást adott a trilógiának.

Szóval, ha valaki már két filmet megnézett, ne hagyja ki a harmadikat sem, mert ettől kerek ez a klasszikus, boszorkányos, kaszabolós horrormese.

Értékelés:

Rurouni Kenshin - The Final                  ->  10

The Father                                               ->   9

Margaret Atwood: A szavak ereje          ->   8

A félelem utcája - 1978                          ->   7

A félelem utcája - 1666                          ->   6

A félelem utcája - 1994                          ->   5

A nomádok földje                                  ->   4

Nélküled

Meglepően hosszú ez a Bexi sorozat, és meglepően jól haladok vele, mert már a negyedik kötetet is elolvastam.

A borító tökéletesen passzol a sormintába, és 448 lapjával épp csak picivel hosszabb, mint az előző rész.

Fülszöveg:

"Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?"

Mikor belekezdtem ebbe a könyvbe, felmerült bennem, miért is olvasok tinikönyvet? Aztán, ahogy haladtam, újra megállapítottam, amit egyébként eddig is tudtam, hogy szórakoztat. Könnyed, gyors, helyenként vicces olvasmány, amitől könnyed és vidám hangulatba kerülök. Ez pedig időnként nagyon rám fér. Szóval számomra az ilyen könyvek relaxációs gyakorlatok két komolyabb hangvételű olvasmány között, vagy épp ha túl sok negatív dolgot látok magam körül. Úgyhogy bármi is történik a cselekményben, bármit is tesznek a szereplők, ha megkapom tőle ezt a nyugodt, kedves hangulatot, már boldog vagyok.

Igen, ez azt jelenti, hogy ez a rész cselekmény szempontjából eléggé alul maradt. Szóval élveztem, kikapcsolt, de nem volt túl jó, amit most körbe fogok járni. Ha tehát valaki még nem olvasta, vigyázzon, mert innentől SPOILEREK!

Ez a kötet nem szól másról, mint Beki és Márk nyűglődéséről. Mivel tinisorozat és messze még a vége, értem az "elnyújtjuk míg összejönnek, mert az úgy izgalmasabb" írói motivációt, csak teljesen feleslegesnek érzem. Ez a könyv maga a felesleges kör. Az előző részben végre jutottak valamire egymással, de bumm, szakítanak, mert miért ne. A szakításukhoz két kommentem van: Beki, hülye, mert ez egy rettentően mondvacsinált indok volt, Márk meg töketlen, mert mindig mindent kidumál, de ezt meg sem próbálta. Szóval egészségükre. Meglepődtem? Nem. Biztosra vettem, hogy megint összejönnek? Na-ná, erről szól ez a sorozat. Szóval ez a rész teljesen felesleges volt. Feleslegesen hozott be egy új srácot a képbe és már megint ugyanazokat a köröket futották le a főhősök újra és újra, ami lássuk be, unalmas és fárasztó.

Az unalomfaktort pedig az is fokozta, hogy míg az előző kötetekben az írónőnek volt egy kreatív programötlete (hogy mennyire használta ki, az most mellékes), addig itt nem volt semmi. Oké, az esküvő, de lássuk be, egy szám eléneklése egy lagzin nem nagy kaland. Úgyhogy a szereplők véletlenszerű helyeken civódtak újra és újra, mert ez a rész ebből állt, a szerelmi civódásból. A párbeszédek ettől meglehetősen bugyuták lettek. Csak Körte mentette meg helyenként, hogy a poénok is unalomba fulladjanak.

Apropó mellékszereplők, ezúttal tényleg erőteljesen statiszták voltak a két főhős nyűglődésében. Pedig olyan nagy reményeket fűztem Daniellához. Olyan ígéretes volt az előző részben, itt meg ő is egysíkú kitöltőelem lett. Lényegyében velük sem történt semmi ebben a kötetben. Oké, Körtével igen, de ő volt az egyetlen színfolt.

A két főhőst inkább nem kommentálom, mindkettő viselkedése szörnyű volt, jobb, ha nem megyek bele a részletekbe. Viszont muszáj megjegyeznem Beki munkamorálját vagy inkább annak hiányát. A legelső rész óta fejezetenként megjegyzi magáról, hogy ő profi előadó, fontos neki a munka stb. Csakhogy az első kötet óta nem dolgozott a karrierjén, és ez látszólag mindenkinek rendben van. Nem ír dalokat (magának legalábbis), nem jár fellépni, nem csinál úgy nagyjából semmit a pityergésen kívül, amiért szakított élete szerelmével. Csak én érzem úgy, hogy ez fura? Az első két részben még tényleg dolgozott, de azóta a munkája kimerül mások kísérgetésében és néhány közös fotóban a rajongóival.

Spoilerek vége.

Ez a kötet tehát cselekmény szempontjából tett egy felesleges kitérőt, majd visszaállt arra a pontra, ahol az előző kötet után tartott. Úgyhogy nem haladt, és a karakterek sem fejlődtek. Viszont minden hiányossága ellenére megkaptam tőle a könnyed olvasási élményt, amit vártam. Kicsit ugyan aggódom, hogy a további két kötetben mit lehet még ezen húzni, de kitartok.

Azoknak ajánlom, akik az előző részeket szerették, mert ebben is biztosan találnak valami szerethetőt. Akik viszont a korábbi részek alatt soknak érezték a szerelmi nyűglődést, óvatosan vegyék kézbe, mert ez a kötet sajnos csak erről szól.

A két út könyve

Szerettem volna még olvasni Jodi Picoult tollából, és ez a legfrissebb könyve tűnt a legszimpatikusabbnak.

A címe több szempontból is passzol a történethez és a borító is nagyon szép. 480 oldalával viszonylag terjedelmes olvasmány.

Fülszöveg:

"Dawn mindent tud a halálról – legalábbis ebben a hitben él. Hospice-dúlaként segíti a betegeit, hogy helyrehozzák a múlt hibáit és befejezzék félbemaradt dolgaikat, hogy
megbékélve léphessenek át a túlvilágba.

 Amikor azonban Dawn repülőgépe zuhanni kezd, és úgy hiszi, már csak pillanatok vannak hátra az életéből, maga is megdöbben, hogy nem a férje jut eszébe, hanem másvalaki. Egykori egyiptológus kollégája, Wyatt Armstrong régész.

 A szerencsés kimenetelű repülőgép-katasztrófa után Dawn úgy dönt, visszamegy Egyiptomba, a régészeti ásatáshoz, és megkeresi hajdani szerelmét, Wyattet, sőt, folytatja a túlvilágra vezető út első ismert térképének, a Két út könyvének kutatását.

A könyv fejezeteiben Dawn két lehetséges jövője bontakozik ki egymás mellett, és
mindkét jövőképben feltárulnak a rég eltemetett titkok és kételyek."

Szeretem, ha egy könyv a felépítésével, tagolásával is szövi a történetet, és ez egy ilyen könyv. Az írónő remek módon építette fel a fejezeteket, azok beosztását, és kimérten adagolta hozzájuk az információkat. Kicsit nagyobb csavarra számítottam ebből adódóan, de így is tökéletes volt. Már a szerkezete miatt megérte elolvasni ezt a könyvet.

A kötet alapfelvetése is tetszetős, hiszen ki nem kacérkodott még el azzal a gondolattal, hogy ha egy fontos döntést máshogyan hoz meg, miben lenne más az egész élete. Ez lehet kellemes fantáziálás vagy önmarcangoló gyötrődés, a lényeg, hogy mindenki ismeri az érzést, így vagy úgy. A történet egy ilyen rég meghozott, ám meg is bánt döntést jár körül. A cselekmény a főhősnő életközepi válsága köré épül, a vívódásait követhetjük nyomon. Közben megismerjük a múltját, a befolyásoló körülményeket és a lehetséges jövőképet.

A könyv elején tetszetős volt ez a felállás, főleg mert a szerkezeti játék miatt feltételeztem valamit, így lekötött. Csakhogy minél több körülményt ismertem meg, minél mélyebbre ástam magam a főhős fejében, annál jobban húztam a számat. Dawn nem volt számomra szimpatikus karakter. Minden kétsége a saját maga által kreált katyvaszból fakadt, így nem tudtam sajnálni. A két férfivel az életében viszont nagyon is együtt tudtam érezni. A történet lezárása pedig, jaj, de nem tetszett. A főhősnő gyakorlatilag még díjat is kapott a vállalhatatlan viselkedéséért. Ráadásul úgy éreztem, az írónő nem jó módszerrel fokozta a cselekmény végén a feszültséget. Kissé klisés volt, pedig lehetett volna sokkal-sokkal jobb.

Nem szeretnék többet írni az eseményekről, mert azzal elrontanám a meglepetést, és a szuper szerkezeti felépítést is aláásnám vele, így inkább a könyv két hangsúlyos elemére térek ki.

A kötetben nagy szerepet kap Egyiptom és a régészeti feltárások. Konkrétan egy történelmi gyorstalpalóval indít a történet és utána is állandóak a történelmi utalások és a hieroglifák. A szerző alaposan utánajárt a dolgoknak, és az utószó alapján akadt családon belül is segítsége hozzá. Tetszett, hogy az ókori sírokban talált leletek szimbolikusan is kapcsolódtak a könyv üzenetéhez. Szerettem ezeket a részeket, kifejezetten jó volt olvasni. Történelmet kedvelők tehát előnyben vannak ennél a történetnél.

A másik hangsúlyos elem a könyvben a halál. Ahogy a fülszöveg is elárulja, a főhős munkája az, hogy haldoklók mellett legyen. Az írónő ezt a szálat is szépen összekötötte a cselekménnyel, és meglehetősen tárgyilagosan tálalta. Azonban ennél a témánál elkerülhetetlen a hangulati hatás. Nem egy vidám dolog haldokló emberek utolsó napjairól olvasni, így a könyv egyes részei kifejezetten melankolikusak. Ráadásul az éppen aktuális "ügyfele" és élettörténete is fontos szerepet kap. Bevallom, ő sem volt nekem szimpatikus figura. Úgyhogy ellentétben az egyiptomi vonallal, ezeket a részeket nem élveztem különösebben.

Összességében vegyes érzéseim vannak ezzel a könyvvel. Egyrészt nagyon tetszett a koncepció, a felépítése, és a témaválasztás is érdekes. Másrészt nehezen tudtam azonosulni vele, nem volt szimpatikus a főhős, és nem is kötődtem semmilyen módon a történethez. Szóval tetszett, de voltak részei, amelyek inkább nem tetszettek.

Elsősorban azoknak ajánlom, akik szívesen elmélkednek, a "mi lett volna ha" felvetésen. Egyiptom rajongói előnyben. Viszont, ha valaki egy klasszikus romantikus történetre vágyik, keresse máshol, mert ez inkább lélektani és helyenként nyomasztó. Azok pedig, akik nem szívesen olvasnak a halálról, inkább kerüljék.

Sorozatajánló VI.

Már eltelt fél év a rovat legutóbbi bejegyzése óta, így itt az ideje, hogy ismét ajánljak négy jó sorozatot. Van közte kifejezetten népszerű és kevésbé ismert is. Ráadásul ezúttal nem csak a Netflix kínálatából válogattam. Egy dolog azonban közös bennük, mindegyik a bűnügyi vonalon mozog, úgyhogy ez a bejegyzés tematikus ajánlásnak is elmenne.

Jacob védelmében

"Andy Barber több mint húsz éve megyei helyettes kerületi ügyész. Köztiszteletben álló férfi, szorgalmas munkaerő és boldog családapa. De amikor sokkoló bűncselekmény történik a New England-i kisvárosban, és Andy tizennégy éves fiát vádolják az osztálytársa meggyilkolásával, a férfit teljesen elvakítják az események."

Ez a 8 részes minisorozat az Apple TV kínálatában szerepel. Nagyon hamar felfigyeltem rá a témája és a szuper szereplőválasztás miatt. Chris Evans gondolom mindenkinek ismerős (súgok: Amerika kapitány) és kifejezetten jó nézni drámai szerepben. A feleségét játszó Michelle Dockery szintén ismerős lehet egy kosztümös sorozatból (Downton Abbey) vagy épp Guy Ritchie legutóbbi kiváló alkotásából (Úriemberek).

Ez nem egy szokványos krimisorozat, mert bár egy gyilkossági ügy áll a középpontjában, a hangsúly inkább a családi drámán van. A nyomozás persze zajlik, és derülnek ki újabb és újabb dolgok, ám közben végig egy család dinamikáját követhetjük nyomon. A gyilkos kiléténél pedig fontosabbá válik az erkölcsi kérdés: mit tesz meg egy szülő, hogy megvédje gyermekét. Mind a nyolc rész feszült, izgalmas, és a néző újra és újra át kell hogy gondolja álláspontját a címszereplő Jacob ellen illetve mellett. A karakterek emberiek, a problémák ábrázolása pedig kifejezetten valósághű. A lezárás pedig, hát, nem biztos, hogy mindenki szeretni fogja, de zseniális. Nekem nagyon tetszett.

Bátran ajánlom azoknak, akik szeretnek erkölcsi kérdéseken rágódni, kedvelik a pszichológiai jellegű sorozatokat és a családi drámákat. Aki viszont egy klasszikus nyomozást szeretne klasszikus befejezéssel, keresse máshol, mert ez nem egy klasszikus krimi, ám épp ettől olyan különleges.

Criminal

"A sorozat (4 nyelven és 4 különböző országban forgatták: Franciaország, Spanyolország, Németország, Egyesült Királyság) 12 különböző történetből áll, amelynek mindegyike kihallgató szobákban játszódik. A széria a gyanúsítottak és a nyomozók közötti intenzív mentális konfliktusra fókuszál."

Ez is egy különleges krimisorozat, ami a Netflixen érhető el. A koncepció nagyon egyszerű: egy kihallgatószoba, néhány nyomozó és egy bűnügy, ami megoldásra vár. Azonban a készítők mindezt megbolondították azzal, hogy négy országban és négy nyelven forgatták le. Szóval a koncepció állandó, ám a nyelv és a viszonyok változnak. 7 rész van angolul és 3-3 epizód van franciául, spanyolul és németül.

Mindegyik ügy különálló és más. Nem csupán gyilkossági ügyek vannak, hanem erőszakos bűntettek, és eltűnések is. Van ami a sorozat jelenében történt és van régebbi eset is. A kihallgatások hangneme is változatos, mivel nem feltétlenül a gyanúsított ül a nyomozókkal szemben, hanem lehet épp tanú is vagy áldozat. Természetesen mindig van benne egy kellemes csavar, ami megkavarja kicsit a történetet és az aktuális szereplőről gondoltakat. Mivel az egész egy kihallgatószobában, illetve annak környékén (az üveg mögött, valamint a folyosón) játszódik, egyáltalán nem látványos. Bár, ha az ember megcsodálja az operatőri munkát, talál benne látnivalót bőven. Ettől függetlenül minden epizód feszültséggel teli és izgalmas a megfejtendő titkoktól. A krimi hangulatot így maradéktalanul adja, és mivel minden rész végén van konklúzió, a néző elégedett lehet vele.

Elsősorban azoknak ajánlom, akik a krimifilmekben azokat a részeket kedvelik a legjobban, amikor a kihallgatás zajlik. Azoknak pedig, akik mindent szeretnek eredeti nyelven nézni, igazi csemege lehet ez a sorozat.

Easttowni rejtélyek

"A történet egy Mare Sheehan nevű pennsylvaniai zsaruról szól, aki egy helyi gyilkosságot próbál megoldani, miközben az élete darabjaira hullik szét."

Még egy krimisorozat és még egy minisorozat. Mindössze 7 epizódból áll és az HBO követte el.

Ez már egy kicsit klasszikusabbnak mondható, egy tipikus kisvárosi nyomozásról szól a nyomozóval a főszerepben. Viszont a történet kifejezetten csavaros, és mivel egy tényleg kicsi városban játszódik, mindenki ismer mindenkit, így a főhős és a mellékszereplők kapcsolatán is nagy hangsúly van.

A sorozatnak két nagy erőssége van. Egyrészt a főszereplőt játszó Kate Winslet, aki zseniális ebben a szerepben. Másrészt a szuper történetvezetés, ami fokozatosan adagolja az információkat, és minden epizód végén csavar egyet a történeten. Úgyhogy meglehetősen izgalmas sorozat, de akad benne dráma bőven (egyes szereplők személyes drámái miatt) és helyenként kifejezetten humoros. A szereplők könnyen megkedvelhetők, könnyű velük azonosulni és minden olyan természetes ebben a sorozatban, amitől kifejezetten hitelessé válik. A főhősnő nem egy szuperzsaru, csak egy nő, aki próbálja kihozni a munkájából a maximumot. Tetszetős felállás.

Én nagyon szerettem ezt a sorozatot, így bátran ajánlom mindenkinek, akár krimirajongó, akár nem. Kisvárosi bűntények kedvelőinek pedig kötelező darab.

Narcos

"A Narcos a 80-as évek Kolumbiájában játszódik, a drogvilágról szól, Pablo Escobar életéről és a Medellin kartelről."

Ez a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata, így talán mindenki hallott már róla. Én legalábbis nagyon sok jót hallottam kritikusoktól, ismerősöktől, mégis nehezen szántam rá magam, hogy belekezdjek. Egyrészt nem szeretem a drog témájú filmeket, másrészt nem voltam biztos benne, hogy ennek a sorozatnak én vagyok a célközönsége. Nos, még mindig nem szeretem a drog témájú filmeket, de ez a sorozat kiváló, kár lett volna kihagynom.

Három évad, összesen 30 epizód, vagyis nem rövid alkotás, ráadásul nem jó belőle egyszerre sok részt megnézni. Nekem időről-időre túl soknak bizonyult a benne nyíltan megmutatott erőszak és korrupció miatt, így szépen beosztva néztem végig.

A készítők nagyon jól nyúltak az alapanyaghoz, és hagyták, hogy a valós események elvigyék a hátán a történetet. Természetesen nem minden történt így, és vannak benne fiktív karakterek, de az események valósak, a drogkartelek működése, a rendőrség, a kormányok viselkedése nagyon is valóságos. Időnként bevágtak archív felvételeket, újságcikkeket, így a néző pontosan tudja, mi nem fikció, és sajnos a legmeredekebb dolgok ebbe a kategóriába estek.

A szereplőválasztás csillagos ötös. Nem egyszerűen megtalálták a legjobban hasonlító színészeket, hanem olyan jól működő karaktert írtak nekik, hogy kifejezetten ikonikusak lettek. Félreértés azonban ne essék, itt bizony mindenki rossz fiú, még a nyomozó, rendőr, katonatiszt is. A sorozat nagyon szépen bemutatja, hogyan lesz egy piti bűnözőből drogbáró, és hogy mit jelent az, ha egy ország szinte az utolsó emberig korrupt. Na, meg van egy elég erős kritika a CIA felé is, ami szintén dicséretes.

A történet izgalmas, érdekes, helyenként sokkoló és valamilyen morbid módon rendkívül szórakoztató. Hiába az erőszak (van itt minden a lövöldözéstől, a nemi erőszakon át a kínzásig), hiába a lesújtó politikai háttér, hiába az ország szomorú szegénysége, néha konkrétan vicces ez a sorozat. A poénok az abszurditásból erednek és van egy olyan szint, amikor a néző már nem tud mit kezdeni azzal a lehetetlennek tűnő, ám mégis valós történettel, amit lát, így már kuncog rajta. Ettől pedig durván szórakoztató lett ez a sorozat.

Nem bántam meg, hogy adtam neki egy esélyt, mert joggal dicsérik. Szóval, ha valaki kacérkodott a gondolattal, hogy belenézzen, hajrá, csak bátran, megéri. Arra azonban mindenkit figyelmeztetek, hogy erőszakos sorozatról van szó, helyenként kifejezetten naturalista, és a kisállatok sincsenek benne biztonságban. (Utóbbi volt az egyik oka annak, hogy helyenként hosszabb szüneteket tartottam az epizódok között.)