2019. augusztus 8., csütörtök

Mozgóképek LXXVIII.

Tartom a szintet, mivel júniushoz hasonlóan júliusban is öt filmet néztem meg. A dolog érdekessége viszont az, hogy mindegyiket moziban. Azt hiszem a július lett a mozis hónapom.

Pókember: Idegenben
" Pókember nem pihenhet. Az már kiderült, hogy az ifjú pók (Tom Holland) egyedül is képes megmenteni a világot, és csoportban is megállja a helyét, de közben ő úgy érzi, hogy neki is jár mindaz, ami bármelyik középiskolásnak: és a haverjaival európai utazásra indul.
De éppen, amikor végre élvezhetné mindazt, amit a baráti lazulás kínálhat, újabb kihívás elé kell néznie. A rejtélyes Mysterio (Jake Gyllenhaal) miatt új kalandba indul, és könnyen lehet, hogy Pókember, aki nagy nehezen próbálja a hátizsákos utazást a hősi küzdelemmel összehangolni, kénytelen régi Bosszúálló társaitól segítséget kérni."
Óvodás korom óta rajongója vagyok Pókembernek. Az újragondolt  film, pedig elképesztően jól sikerült, így nagyon vártam a folytatást. Szerencsére nem kellett csalódnom.
Ez a film épp annyira friss, szórakoztató és pörgős, mint az előző. A karakterek még mindig kivétel nélkül szerethetőek, a tinédzser vonal még mindig kedvesen mosolyogtató és a kaland még mindig kaland és nem bugyuta akciójelenetek egymásra hányva. Nagyon tetszett a sztori, hiába tudta minden rutinos néző, ki lesz a hunyó ebben a balhéban. Egyszerűen jól volt összerakatva, a film tempója végig feszes maradt és nagyon szépen felvette a Végjáték után a fonalat. Pókember világát nem dúlhatja fel holmi csettintgetés, mert a rajongók ostrom alá vennék a Marvel stúdiót.
Nekem tehát nagyon tetszett és ajánlom mindenkinek, aki szereti a szuperhősfilmeket.

Ha a Beale utca mesélni tudna
"A hetvenes években Tish (KiKi Layne) 19 éves, és szerelmes a nála három évvel idősebb Fonnyba (Stephen James). A férfi azonban börtönbe kerül nemi erőszak koholt vádjával."
Nel barátommal nyertünk jegyet a film premier előtti vetítésére. Gondoltuk, ez egy romantikus dráma, csajos estének ideális lesz. Tévedtünk.
Ez a film rémségesen vontatott, rémségesen unalmas és rémségesen érdektelen. Olyan, mintha egy kisdiák felmondaná a leckét, arról, hogy a '70-es évek Amerikájában volt rasszizmus, de nem venné a fáradtságot, hogy ezt rendesen kifejtse. Értem én, hogy a karaktereken és nem a negatív megkülönböztetésen volt a hangsúly, de a karakterek is épp olyan súlytalanok voltak, mint a történet. Attól, hogy a kamera felmászik a színészek orrába, a néző nem fogja jobban átérezni a helyzetüket. Pedig épp az átérzés hiányzott itt. Egyszerűen nem tudtam beleélni magam ebbe a klisés, szándékosan semmitmondó, de a drámai hatást erőltetetten sulykoló történetbe. Cselekmény gyakorlatilag nem volt (Nem, az nem cselekmény, hogy egy nő épp terhes.), konfliktus nem volt (Tudom, épp a hamis konfliktus a lényeg, de akkor legalább ez lett volna rendesen kifejtve...) és megoldás sem volt a végén, mert az utolsó képkocka után a szereplők ugyanúgy szenvedtek és szenvedtek, mert feketék.
Annyira érdektelen volt ez a film, hogy sajnálom a rá elvesztegetett perceket. Ha valaki rasszizmusról akar filmet nézni, keressen egy másikat, mert ennél ebben a témában bizony sokkal jobb alkotások születtek.

Anna a bérgyilkosnő
"Egy nő, akiben számtalan nő lakozik, de sosem lehet tudni, pontosan hány darabból áll… pont, mint egy orosz matrjoska baba.
A könyörtelen bombázó, Anna Poliatova nem csak hihetetlenül szexi, szuperintelligens, de kíméletlen harcos is. A legprofibb kormányzati bérgyilkosnő tökéletes álcáival az ujja köré csavarja az elit bűnözőket, gengsztereket, politikusokat, hogy aztán szemrebbenés nélkül végezzen velük. A kérdés csak az, mi motiválhat egy ilyen titokzatos nőt, aki halálosan veszélyes játszmát űz mindenkivel…"
Nyertem jegyet a film premier előtti vetítésére és szokás szerint Nel kísért el rá. Nem voltak nagy elvárásaim, de ez a film alulmúlta minden gondolatomat.
Ilyen gagyin összerakott, ennyire unalmas és ennyire ostoba filmet régen láttam. Hiába volt szépen megkoreografálva, ahogy a lengén öltözött modellnő halomra gyilkolja a fegyveres férfiakat, fájt nézni ezt a filmet. A története elcsépelt és cseppet sem csavaros, hiába ugrál az időben úgy mint egy betépett szöcske. A filmkészítők meg sem próbáltak minimális hitelességet vinni a dologba, mert hasraütésszerűen a '80-as évek végére és a '90-es évek elejére datálták a történetet, csakhogy 2000-es évek technikáját párosították hozzá. Ráadásul klasszikusnak számító orosz kémfőhős áll a dolog középpontjában a KGB-vel a nyakán, mégis mindenkinek a hölgy szerelmi élete a legnagyobb problémája és nem a Szovjetunió szétesése... Vicc ez a film. Oké, hogy agyatlan akció, de miért kellett aláaknázni ilyen egyértelmű szarvashibákkal?
Szánalmasnak találtam az egészet, fárasztott és idegesített az ostobasága. Senkinek sem ajánlom, még azon férfiaknak sem, akik tűsarkúban lövöldöző modelleket akarnak nézegetni minden más elvárás nélkül, mert ebből a műfajból is találni ennél jobbat.

Az oroszlánkirály
"Az afrikai szavannára repít el, ahol jövendőbeli király születik. Simba mindennél többre tartja apját, Mufasa királyt, és komolyan veszi, hogy egyszer majd az uralkodás feladata reá száll. Ám nem mindenki örvend az új oroszlánkölyöknek. Zordon, Mufasa fivére elveszítette helyét a trón várományosaként, így tervet sző. A Büszke Birtokért folytatott harcot árulás és tragédia szegélyezi, Simba pedig kénytelen száműzetésbe vonulni. Két újonnan lelt barát segítségével kell majd eligazodnia a felnőtté válás útján, s végül visszafoglalnia, ami törvényesen megilleti."
Az oroszlánkirály volt gyerekkorom kedvenc meséje. Milliószor láttam és még mindig bármikor szívesen megnézem. Épp ezért kicsit aggódtam az új feldolgozás miatt és a sok-sok negatív kritika, ami érte a filmet, majdnem el is vette a kedvemet. Aztán mégis addig nyafogtam San Diegonak, míg eljött velem a moziba. Nagyon nem bántam meg.
Komolyan nem értem a kritikusokat. Hatalmas rajongó vagyok és mégis tetszett az új változat. Ráadásul épp azok a dolgok tetszettek benne, amelyeket olyan sokan kifogásoltak. Örültem, hogy nem változtattak a történeten, sőt, úgy gondolom, ha megtették volna (amit sok-sok elégedetlen néző elvárt volna), lázadás tört volna ki. Igen, ez a film szinte snittről snittre ugyanaz, mint a rajzfilm és ez szerintem egyáltalán nem hiba. A minimális változtatások érthetőek voltak, nekem Zordon szála jobban is tetszett, mert itt nyíltam megmagyarázta, miért gonosz és nem éreztem hosszúnak az ezzel kicsit elnyújtott játékidőt. Sőt, néhol inkább kurtának tűnt, mert az extra jelenetek ideje elvett néhány eredeti jelenetből pár percet. Itt a felnőtt Simba éjszakai beszélgetésére gondolok az apjával. Erre a rajzfilmben sokkal több időt hagytak, ami itt hiányzott. A másik kritika, ami gyakran érte a filmet, az az animáció volt. Na, ez az, amit végképp nem értek. Ennyire gyönyörűen és élethűn megalkotott állatokat nem látni más filmekben. Engem rabul ejtett a látvány és cseppet sem zavart, hogy a valódinak tűnő oroszlánok időnként beszéltek vagy épp dalra fakadtak, mert ez egy mese. Ami pedig a lelketlenséget illeti (ezt a kritikát minden magyar kritikus átvette), nekem nem tűnt fel. Nem éreztem lelketlennek, mert az én lelkem tele volt gyerekkori érzelmekkel, csodálattal az animáció iránt és már az eredeti zenétől megvolt a megfelelő hangulatom. Persze lehet mondani, hogy elfogult vagyok, ami igaz is, de San Diegónak, aki kb. gyerekkorában látta csak a rajzfilmet és maximum csak kétszer, ugyanúgy tetszett ez a film, mint nekem. Mindketten jól szórakoztunk rajta.
Szóval cseppet sem értek egyet a kritikusokkal, mert ez az adaptáció igen is jól sikerült, az animáció pedig bámulatos, díjat érdemelnének. Javaslom, hogy mindenki tegyen vele egy próbát.

Fehér éjszakák
"Dani és Christian évek óta együtt vannak, ám a fiú úgy érzi, ideje lenne lezárni a kapcsolatukat. Egy váratlan tragédia következtében végül úgy dönt, nem ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy szakítson barátnőjével, inkább meghívja őt is arra a nyári fesztiválra, ahova barátaival készülnek. A nyári napforduló alkalmából rendezett mulatság különös közössége tárt karokkal fogadja a fiatalokat, akik számára hamar világossá válik, hogy a bizarr rituálékból ők sem maradhatnak ki"
Nel barátommal nagyon kíváncsiak voltunk erre a filmre, mert a rendező előző alkotása (Örökség) gyakorlatilag beleégett az agyunkba. Ennél a filmnél is hasonló élményre számítottunk és meg is kaptuk.
A film nyitánya rendkívül erős, szinte rögtön gyomron vágja a nézőt és beszippantja ebbe a különös világba. Erős a hangulata a képsoroknak a zenének és a látványnak is, nagyon könnyedén magával sodorja a nézőt. Pedig az alaptörténet, mi szerint buta fiatalok szektások áldozataivá válnak, nem épp egy meglepő vagy újdonságnak számító felállás. A film mégis annyira más, mint bármelyik horrorfilm, amit eddig láttam, hogy teljesen ledöbbentett. Olyan természetességgel mutatta be az erőszakos jeleneteket, annyira nyíltan szenvedtek a szereplők és olyan furcsán zavarba ejtő képsorok váltották egymást, hogy nem volt olyan néző, aki ne került volna a film hatása alá. Aztán, hogy ez a hatás döbbent pislogásban vagy hangos nevetésben valósult meg, az már egyén kérdése. Egyébként nem volt jó nézni ezt a filmet, kellemetlen és kényelmetlen érzéseket keltett, de pont ettől volt feszült, horror atmoszférája. A látvány pedig lehengerlő a háttérben zajló apróbb dolgokkal, a motívumokkal és a napfénnyel, a film végi lélegző virágok pedig feltették rá azt a bizonyos koronát.
Ahogy visszagondolok rá, azt kell mondanom, tetszett. Tetszett, mert nagyon új és egyedi volt és mert még most is tisztán emlékszem jelenetekre és azok hangulatára. Igazi horrorfilmélményt nyújtott. Nem merem ajánlani bárkinek, csak azoknak, akik a borzongás és szorongás egy teljesen új megközelítésére vágynak és bírják a 18-as karika minden velejáróját. Fiatalabb korosztály egyébként jobb ha elkerüli.

Értékelés:
Pókember: Idegenben                        ->   10
Az oroszlánkirály                              ->    9
Fehér éjszakák                                   ->   8
Ha a Beale utca mesélni tudna          ->   3
Anna a bérgyilkosnő                         ->   2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése