Ez a könyv számomra a legkedvesebb. Az a bizonyos Number 1., aminek a címét habozás nélkül rávágom a következő kérdésekre: "Melyik a kedvenc könyved?", "Milyen könyvet vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?"
Ezt a titulust már hosszú évek óta őrzi, pedig olvastam jó néhány nagyon jó kötetet, mégsem találtam olyat, ami megdönthetné uralmát szívem csücskében.
Miért szeretem ennyire? Mert a legnagyobb hatást gyakorolta rám olvasás közben.
De előbb a fülszöveg:
"Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes."
Egy magazin hasábjain bukkantam rá, még 2007-ben. Kíváncsivá tett, mivel megoszlatta a közvéleményt elég rendesen. Tény, hogy az ember vagy imádja, mint jómagam, vagy utálja és legszívesebben tűzre vetné. Nincs középút és ez az egyik bája. Szerintem, a legjobb könyvek azok, amik ilyen heves reakciót váltanak ki az emberekből.
Tehát megvettem és cseppet félve, mind a véres tartalomra szóló figyelmeztetésektől, mind előzetesen magas elvárásaimtól, egyből belekezdtem.
A könyv felépítése tetszetős. A térkép, a névsor és az egyes oldalak tetején a szám, ami mutatja hány fő van még életben, egy kis pluszt ad a cselekményhez.
Az első részt az olvasónak túl kell élnie. Még nem történik benne lényegében semmi, csak ismertetik a szereplőket, mégis vízválasztó lehet.
Japán író munkája, Ázsiában játszódik, tehát japán nevek vannak benne. Ez az elangolosodott magyar olvasóknak esetleg problémát jelenthet. Megjegyzem, a nevek fordítása tökéletes, a fonetikus leírás sokat segít a szívósabbaknak, akik nem adják fel az idegen hangzás ellenére. Azok viszont, akik animéket néznek, mangákat olvasnak, észre sem veszik ezt a picurka nehézséget.
Amint ezen túljutott az olvasó, kezdődik a cselekmény. A cselekmény, amiről nem lehet írni, ezt egyszerűen olvasni kell.
Véres? Brutális? Az nem kifejezés, így a korhatárt jobb ha mindenki betartja és a gyengébb lelkületűek inkább kerüljék el. Mégsem ezen van a hangsúly. Ez csupán ahhoz kell, hogy hiteles és csontig hatóan borzongató legyen.
Az olvasó bekerül a könyvbe és a szereplőkkel együtt érzi át a helyzeteket. Először maga is megdöbben, hitetlenkedik, hogy ez nem lehetséges, ennek semmi értelme. Hiszen épeszű ember nem kényszerítene gyerekeket tömeggyilkosságra. Aztán elkezd elkeseredni, ahogy olvasás közben rádöbben, mégis megeshet. A hangulat egyre nyomasztóbb, a kiút lehetősége ködbe vész és az olvasó azt veszi észre, hogy ha le bírja tenni a könyvet, azon agyal, ő mit tenne hasonló helyzetben.
Ahogy haladnak az események, fogynak a szereplők, felcsillan a remény is.
A karakterek mind kidolgozottak és ők adják a könyv lényegét, a pszichológiai mondanivalót. Ebben a kötetben ugyanis nem a gyilkosságokon van a hangsúly, hanem a gyilkos és az áldozat gondolkodásán. Ki, mit, miért hajlandó megtenni. Ahogy pedig az olvasó belelát a diákok fejébe, megkedveli vagy épp meggyűlöli őket. Azonosul velük, vagy undorodik tőlük. Elkezd drukkolni a kedvenceknek és megsiratja őket, ha elbuknak.
A részletes és borzongató gyilkosságleírásokon és a szereplők gondolatain kívül, a történet előrehaladtával lassan kezd kibontakozni a mögöttes tartalom. A puzzle darabkák a helyükre kerülnek, az olvasó megérti, miért van szükség a kormány szerint erre a borzalmas öldöklésre és értelmet nyer minden.
A könyvnek tehát van bőven mondanivalója, nem is kicsi. Megdolgoztatja az olvasó agyát és idegrendszerét a szívéről nem is beszélve és olyan csavarok és fordulatok vannak benne, amitől csak pislogni lehet. Senki se higgye, hogy tudja, mi a vége, míg el nem olvasta az egészet.
Túlszárnyalta várakozásaimat, mindent megtaláltam benne, amitől számomra tökéletes egy könyv. Ráadásul már többször kiolvastam és hiába tudom, mi a vége, mi történik a szereplőkkel, izgalomban tart és újra és újra elgondolkodtat.
Szóval ezért a kedvenc könyvem, ezért ajánlom mindenki figyelmébe, aki valami egyedülállót, elgondolkodtatót szeretne olvasni és bírja a brutális dolgokat. Aztán persze mindenki döntse el maga, melyik táborba áll, középút nincs.
UI: Készült belőle film is, de óva intek mindenkit tőle. Kritikán aluli és borzalmasan gagyi, semmi köze a könyv mondanivalójához.