Mozgóképek CXXXIII

Áprilisban eggyel több filmet sikerült megnéznem, mint márciusban, azaz összesen hetet. Viszont csak egyszer jártam moziban.

Ráadásszerelem

"Okozhat nagy bajt egy eltévedt SMS? Hozhat valami jót? Vagy elvezethet egy embert élete szerelméhez? Egy romantikus vígjátékban bármi megtörténhet… főleg, ha a tévelygő szerelmeseket Céline Dion vezeti helyes útra.
Mira vőlegénye már két éve meghalt, ám a lány nem tudja elengedni: barátja régi telefonjára küldözget SMS-eket – de az a szám már valaki másé: és Rob nem érti, kitől származnak és kinek szólnak ezek a szerelemmel teli, bánatos üzik.
Még szerencse, hogy Rob újságíró, és épp Céline Dionnal készít interjút. Amikor az énekesnő meghallja az érthetetlen SMS-ek történetét, elhatározza, hogy kinyomozza, mi lehet a titok. És ezzel persze mindent összezavar… aztán rendbe hoz."

Két okból néztem meg ezt a filmet. Egyrészt Sam Heughan miatt, akit az Outlander könyvekből készült sorozatban kedveltem meg. Másrészt tetszett az eltévesztett sms-ből  kialakuló románc koncepciója.

Nem mondanám, hogy magas elvárásaim voltak, de valahogy mégsem sikerült a filmnek megütnie egy egészséges mércét. Az alap felvetés ötletes volt, ám a kivitelezés klisés és túlbonyolított. Az pedig, hogy Celine Dion ilyen nagy hangsúlyt kapott benne, nos, számomra teljesen érthetetlen volt. Mondhatnám, hogy a rajongókat akarták meggyőzni vele, de ez a film nem feltétlenül csak az idősebb női korosztálynak készült, sőt...

Összességében ez egy nagyon felejthető alkotás. Olyan kis semmilyen. Nem bánt, de pár percnél tovább nem is tud lekötni. Azoknak ajánlom, akik már kifogytak a jó romantikus filmekből, mégis nagyon vágynak egyre. 

A csendes lány

"Cáit mindössze tízéves, csendes kislány, aki hányattatott körülmények között nő fel. Örökké kimerült és ismét terhes édesanyjának a sok gyerek mellett nem jut ideje rá, alkoholista, hirtelen haragú apja pedig inkább jobb, ha nem foglalkozik vele. A család úgy dönt, a legjobb lesz mindenkinek, ha Cáit-et a nyárra rokonokhoz adja. Seán-nál és Eibhlín-nél, a gyerektelen, érzékeny és boldogtalan párnál egészen új világ nyílik ki a kislány előtt. A farm és idilli, zöld környezetében egy idő után Cáit is kitárulkozik, és fény derül arra a titokra is, amit újdonsült gondozói elrejtenének előle."

Régóta meg szerettem volna nézni ezt a filmet, csak vártam hozzá a megfelelő hangulatot. Ezt pedig jól tettem, mert épp a jó pillanatban szántam rá az időt.

Ez egy dráma tipikusnak is mondható témáról, egy elhanyagolt gyerekről, aki megtapasztalja a figyelmet és szeretetet. A hangsúly itt nem a konkrét cselekményen van, hanem a szereplőkön és azok kapcsolatain. Akadnak benne erős jelenetek, megható részek, mégis szépen megtartották az egyensúlyt a dráma és a kedvesség között. A lezárás pedig egyáltalán nem cukormázas és ez így van rendjén.

Ez tehát egy szépen felépített dráma, ami nem akar sokat, csak elmesélni egy sajnos nagyon is hiteles történetet. Bátran ajánlom azoknak, akik kedvelik ezt a műfajt. Aki viszont nagy csavarra, kirobbanó érzelmekre és túlzásokra vágyik, csalódni fog, mert a film épp olyan csendes, mint a főhőse.

A hercegnő és a sárkány

"Egy kötelességtudó hajadon beleegyezik, hogy feleségül megy a jóképű herceghez, azonban rá kell ébrednie, hogy a királyi család egy régi adósság visszafizetésére akarja felhasználni őt. Amikor bezárják egy barlangba egy tüzet okádó sárkánnyal, csak leleményességére és akaraterejére támaszkodhat a túléléshez."

Nagyon tetszett az ötlet, hogy egy klasszikus meséből kissé feminista túlélőfilmet készítenek. Meg persze van benne egy sárkány, ami nálam mindig plusz pontot érdemel.

Az újítások, amelyekkel feldobták a történetet, valóban ötletesek voltak, végig fenntartotta a figyelmemet. Közben viszont a készítők megtartották a mese hangulatát és hát igen, elég kiszámítható volt, merre halad a cselekmény. A látványvilág nem nyűgözött le, de rendben volt, illett a történethez.

Összességében én szórakoztatónak találtam ezt a filmet. Mesék és persze sárkányok kedvelőinek nyugodtan tudom ajánlani délutáni kikapcsolódásként.

Verseny a győzelemért

"Akciódús sportdráma, amelyet igaz események ihlettek. Egy igazi Dávid és Góliát-történetben, amely az Audi és a Lancia, vagyis a Németország és Olaszország közötti intenzív rivalizálást mutatja be az 1983-as rali-világbajnokságon. A Lancia minden esély ellenére a merész innováció és a rendkívüli bátorság verhetetlen kombinációjával küzd, hogy visszaszerezze korábbi dicsőségét."

Mozizni támadt kedvem, és tudtam, hogy San Diego egy sportfilmre biztosan vevő lesz. Úgyhogy ez volt az egyetlen alkotás, amit széles vásznon láttam.

Hiába kapom itthon nagy dózisban az autókkal kapcsolatos információkat, a rali nagyon távol áll tőlem. Ettől függetlenül lekötött a film, ami részben a jó színészeknek volt köszönhető. Helyenként ugyan nehezen lehetett követni (mindkét csapatnak piros volt az autója, ami egy nem autó-rajongó női nézőt bizony könnyedén megzavar) és voltak benne ugrások az események szempontjából. Viszont akadt benne jó néhány szórakoztató jelenet is. Nem ez a legjobb autós film, és ezt nem csak én állítom, hanem San Diego is, de egynek elmegy.

Azoknak tudom ajánlani, akik kedvelik az autóversenyeket, szívesen néznek sportról szóló filmeket, és egy autónak nem csupán a színe ragadja meg a figyelmüket.

Papírvékony falak

"Valentina egy mindent újrakezdő zongorista. A szomszédja, David egy zajokat gyűlölő feltaláló. Ebben a kapcsolatban a papírvékony fal segít a társkeresésben."

Ennél a romantikus filmnél is az ötletes felütés fogott meg. Ráadásul spanyol alkotás, így reméltem, hogy kevesebb klisét fog tartalmazni.

Az ötlet, hogy megismersz valakit és megszereted anélkül, hogy látnád, egy nagyon kedves kis koncepció. A filmben így van egy adag cukiság, egy adag humor az ellenségesen induló szomszédi viszony miatt, és persze néhány klisé, hogy kitöltse a cselekményt. Illetve van benne egy szép cica is. Könnyed és kedves alkotás, ami nem akar több lenni, mint aminek látszik.

Számomra tökéletesen megfelelt, mikor épp romantikus filmre vágytam. Azoknak ajánlom, akik jobban kedvelik az egyszerű és kedves románcokat a nagy drámai viszonyoknál.

A könnymester legendája

"Nehéz árvaházi gyermekévek után Nicát és Rigelt közösen fogadják örökbe, amikor ráébrednek, váratlan, mégis ellenállhatatlan érzések vonzzák őket egymás felé."

Vannak azok a filmek, amelyekről az ember tudja, hogy nem jó, nem valószínű, hogy tetszeni fog, mégis újra és újra feljön (Köszi, Netflix algoritmus!) és mindezek ellenére kíváncsi lesz rá. Nos, előző hónapban ez a dinoszauruszos sci-fi volt, áprilisban pedig ez a romantikus giccs.

Ellentétben az előző filmmel, ezen cseppet sem segített, hogy európai, konkrétan olasz alkotás. A történet egyszerű és elcsépelt, és az a félelmetes, hogy nem ezen bukott meg a film. Ez ugyanis egy szinte nézhetetlen alkotás, mert a színészek borzalmasak, a párbeszédnek gúnyolt valami, amit írtak nekik, szánalmas és minden, de tényleg minden hiteltelen ebben a filmben. Emberek így nem beszélnek, nem cselekszenek, még csak nem is vesznek levegőt. Olyan volt nézni, mint egy katasztrófát, mert látszik, hogy rossz és csak rosszabb lesz, de olyan szürreális, hogy nem tudod nem nézni.

Szóval megnéztem, hogy neked, kedves olvasóm, már ne kelljen. Senkinek sem ajánlom.

Mit követett el Jennifer Pan?

"Amikor Jennifer Pan segélyhívást intéz, hogy jelentse a szülei lelövését, egy rendkívüli bűnügy középpontjába kerül."

A hónap végére megjött a hangulatom egy bűnügyi dokumentumfilm iránt.

Sokkal jobban kedvelem az ilyen típusú bűnügyeket, mint a véres részletekbe merülő alkotásokat. Érdekes ugyanis nézni az elkövető lelkivilágát, és megismerni a motivációit. Ez a film pedig épp ilyen, egy fiatal lány szörrnyű tettére és annak hátterére világít rá. Mint film, nem a legerősebb alkotás, ám az eset épp elég érdekes, hogy lekösse a néző figyelmét. Szóval nem mondanám a kínálatban fellelhető legjobb alkotásnak, ám a bűnügyi kíváncsiságomat kielégítette.

Azoknak ajánlom, akik szívesebben néznek egy inkább lélektani dolgokat, mint véres részleteket boncolgató valós történetet.

Értékelés:

A csendes lány                         ->  9

A hercegnő és a sárkány          ->  8

Papírvékony falak                    ->  7

Verseny a győzelemért             ->  6

Mit követett el Jennifer Pan?   ->  6

Ráadásszerelem                        ->  5

A könnymester legendája         ->  3

Mozgóképek CXXXII.

Továbbra is megkésve, de írok a régóta halogatott márciusi filmélményeimről. Nem mondom, hogy friss az élmény, de a hat film közül hármat moziban láttam, így akadnak azért élesebb emlékeim.

Dűne: Második rész

"A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást.A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Csanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre."

Az első rész nagyon tetszett. Látványosan és okosan adaptálta a könyvet, így nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. Az pedig, hogy moziban nézzem-e meg, egyáltalán nem volt kérdés.

A folytatás is igazán látványosra sikerült, ennek a filmnek tényleg jól áll a széles vászon. Viszont itt a készítők jobban eltértek az alapműtől, ami szerintem egyáltalán nem baj. Az viszont, hogy a világépítést már hanyagolták, okozhat némi problémát. Az első részben igyekeztek mindent megmagyarázni, megismertetni, hogy a néző otthon érezhesse magát ebben a távoli világban. A második részre viszont úgy gondolták, ez már nem szükséges, inkább a cselekményre fókuszáltak. Érthető döntés, ám helyenként elfért volna némi magyarázat erről vagy arról. Sőt, esetenként egy kis ismétlés is akár, hiszen több év telt el a két film bemutatása között. Ettől eltekintve azonban ez megint egy izgalmas és látványos film volt, élveztem nézni.

Ha esetleg még van olyan, aki nem látta, bátran tudom ajánlani. A könyv ismerete előnyt jelent, de enélkül is jó élményt nyújt.

65

"Egy asztronauta gépe meghibásodik és lezuhan egy titokzatos bolygóra. Hamarosan rájön, hogy a látszólag lakatlan planétán nem ő az egyetlen élőlény."

Nyugalom, tökéletesen tisztában voltam a ténnyel, hogy ez bizony nem egy jó film. Mégis megnéztem, mert gyerekkori nosztalgiára (nagy Jurassic Park rajongó voltam) és könnyen fogyasztható bűnös élvezetre vágytam. Mindezt pedig meg is kaptam.

Ez egy olcsó, de meglehetősen könnyed sci-fi. Akad benne néhány klasszikus "mindjárt megesznek az őshüllők" jelenet, ami szórakoztató és rettentően kiszámítható. Maga a cselekmény lényegében egy túlélés történetét meséli el, és ez egy ilyen filmben rendben is van. A karakterek pedig cseppet sem érdekesek. Sablonosak és érdektelenek, gyakorlatilag senkit sem érdekelnek, de szükségesek, hogy lássunk néhány dinoszauruszt.

Igen, ez a film pont olyan, amilyennek tűnik, ám ha valaki épp egy ilyen gondolkodást mellőző alkotásra vágyik, hajrá, nem éri csalódás.

A titokzatos nő

"Egy nyomozó beleszeret egy titokzatos özvegyasszonyba, miután a nő lesz az első számú gyanúsítottja a legutóbbi gyilkossági nyomozásában."

Park Chan Wook azon rendezők közé tartozik, akinek a nevére mindig felfigyelek. Igazán különleges alkotásai vannak, így rettentően kíváncsi voltam, mi újat alkotott. Főleg, hogy sok jót hallottam erről a filmről.

Sajnos számomra ez a film nem ütötte meg a lécet. Valószínűleg A szobalány miatt túlságosan magasak voltak az elvárásaim. Egyszerűen unatkoztam rajta. Se a történet, se a karakterek nem fogtak meg. Érdektelen és nagyon lassú volt ez a film. Ráadásul hiányzott belőle az a fajta meglepő fordulat, ami a rendezőre jellemző. Úgyhogy egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam, csalódtam.

Kizárólag a rendező rajongóinak tudom ajánlani, mert ők úgyis megnézik puszta kíváncsiságból. Viszont, ha valaki még nem látott tőle semmit, ne ezzel kezdje.

A róka

"A második világháború elején a zárkózott fiatal katona egy sebesült rókakölyökre bukkan, amit meggyógyít és magával visz a megszállt Franciaországba."

Vannak fenntartásaim az állatos filmekkel, mert többnyire egy célt szolgálnak, hogy a néző bőgjön rajtuk egy nagyot. Viszont közben hatalmas rajongója vagyok minden kisállatnak, így időről-időre akad olyan film, aminél nem érdekel, ha bőgni fogok rajta, akkor is megnézem. Ilyen volt ez az alkotás, amit volt szerencsém moziban megnézni, méghozzá egy kutya társaságában.

Ez egy rendkívül kedves és őszinte alkotás, ráadásul igaz történet által ihletve. Mivel világháború idején egy katonát követhetünk nyomon, a film tele van feszültséggel, ám szerencsére a készítők mindenben mértéket tartottak. Itt ugyanis nem a háború a lényeg, hanem a főhős és a kapcsolata a rókával. A róka pedig olyan cuki, hogy megéri a könnyeket, ha a néző olyan hangulatban van. Plusz pont a filmnek, hogy végig igazi rókát láthatunk, nincsenek benne látványos technikai megoldások, csak a valóság puritán, ám mégis hatásos módon.

Nekem nagyon tetszett ez a film. Bátran ajánlom mindenkinek, aki kedveli a karakter-központú történeteket, és egy nem szokványos háborús filmre vágyik. Rókákat szeretők előnyben.

Érdekvédelmi terület

"A film Auschwitz parancsnokának, Rudolf Hössnek és feleségének, Hedwignek történetét meséli el, akik közvetlenül a koncentrációs tábor mellett alakították ki álomotthonukat. A foglyok állandó sikolyai, a puskalövések és a gázkamrák füstje kísérti paradicsomukat, de közönyük e borzalmakkal szemben félelmetes és baljós ellentétet teremt."

Nagyon érdekesnek találtam a koncepciót, és hivatalból is meg kellett néznem ezt a filmet, így elmentem rá egy művész moziba. San Diego pedig volt olyan hős lovag, hogy el is kísért.

Ez egy művészfilm, ami az első pár percben egyértelmű mindenki számára. A koncepció valóban zseniális. Nincs erőszak a filmben, mégis tudja a néző, hogy minden egyes kockán ott van a háttérben a halál. Nem könnyű nézni, mert így is vannak bőven lelkileg megterhelő részek, és a tény, hogy a néző ugyanúgy hozzászokik a háttérzajhoz, mint a szereplők, nem egy kellemes dolog. Nekem nagyon tetszettek az utalások, a finom kis apróságok, amelyekkel tele volt a film. Ezekhez azonban éles szem és kellő háttértudás szükséges. A lezárás pedig okosan volt megoldva. Egyetlen dolog volt csupán, ami teljesen felelesleges volt ebben a filmben, a segítő lány története. Nélküle sokkal feszesebb lett volna a film, ami művészfilmnek mindig előnyére válik, és őszintén nem hiányzott a "jó" oldal.

Összességében ez egy rendkívül érdekes alkotás, örülök, hogy megnéztem. Viszont nem ajánlanám bárkinek, mert tényleg művészfilm, és tényleg jól jön, ha a néző tisztában van a történelmi háttérrel. 

Ott vagy, Istenem? Én vagyok az, Margaret

"A serdülőkor sosem könnyű, de ha zsidó vagy a hatvanas évek Amerikájában és még el is költöztök, neked annyi!"

A hónap végére egy könnyed filmre vágytam, és ettől az alkotástól épp ezt is kaptam.

Ez egy kedves kis családi film a felnövésről. Számomra kifejezetten nosztalgikus volt, mert azokra a filmekre emlékeztetett, amelyeket tinédzser koromban nézhettem. Kedves, könnyed és helyenként humoros. Nem mond igazából újat, de nem is kell neki, mert univerzális tinilány problémákat mutat be. A karakterek kedvelhetőek, kiszámíthatóak, de jól áll nekik. Az pedig, hogy behozta a vallást a képbe, egy kis színfoltot adott neki.

Összességében számomra kellemes kikapcsolódást nyújtott egy csipet nosztalgiával fűszerezve. (Nem, semmi pénzért nem lennék újra 13 éves...) Bátran tudom ajánlani fiatalabb és idősebb hölgyeknek egyaránt, mert biztosan magukra ismernek benne itt-ott.

Értékelés:

A róka                                                                          ->   10

Dűne: Második rész                                                     ->    9

Érdekvédelmi terület                                                   ->    8

Ott vagy, Istenem? Én vagyok az, Margaret               ->    7

A titokzatos nő                                                            ->    5

65                                                                                ->    4

Mozgóképek CXXXI

Tartva korábbi lemaradásomat a rovat (és úgy általánosságban a blog) frissítésében, három hónap késéssel írok februári filmélményeimről.

Februárban összesen 5 filmre szántam időt, és nem jártam moziban.

Énekelj!

"Az Énekelj! egy állatok által benépesített emberi világban játszódik. Buster Moon, az elegáns koala egy valaha szebb napokat látott színház igazgatója. Buster örök optimista – na jó, azért kissé zsivány is –, de mindennél jobban szereti a színházát, és bármit megtenne azért, hogy az fennmaradjon. Látva, hogy élete álma az összeomlás szélén áll, egy utolsó esélye van, hogy visszaadja ékkövének a régi fényét: megrendezi a világ legnagyobb énekversenyét."

Ez egy már réginek számító (2016-os) animációs film. Nekem viszont eddig kimaradt. Sem a tehetségkutató műsorok, sem az éneklős filmek nem vonzanak, így bár jókat hallottam róla, nem különösebben érdekelt. Aztán felkerült Netflixre, és épp egy könnyed és cuki filmre vágytam, így adtam neki egy esélyt.

Az animáció ötletes, nagyon tetszett, ahogy a karaktereket az állatokhoz igazították. A történet persze kiszámítható, de amolyan kedves módon. Akad benne néhány vicces jelenet, csipetnyi pozitív üzenet és szerencsére a dalok csak kiegészítik a cselekményt. Cseppet sem bánom, hogy megnéztem, kellemesen kikapcsolt.

Ha valaki esetleg még nem látta, de fontolgatja, nyugodtan adjon neki egy esélyt.

Nyad

"Ebben az Annette Bening és Jodie Foster főszereplésével készült drámában az úszónő Diana Nyad 60 évesen eltökéli, hogy legjobb barátja segítségével nekivág egy 177 km-es távnak."

Az Oscar-díj jelölések miatt figyeltem fel erre a filmre. Igyekszem, minél több jelölttel megismerkedni, mert helyenként igazi kincsekre lehet bukkanni, amelyek felett esetleg elsiklanék a széles kínálatban.

Kedvelem a sportfilmeket, az életrajzi filmeket pedig főleg kedvelem, illetve valamiért kifejezetten sok filmet láttam már úszásról. Ez az alkotás pedig egy újabb ok, miért szeretek ilyen típusú alkotásokat nézni. Mivel valós történetről van szó, nem érdemes a cselekményről írnom. Legyen elég annyi, hogy ismét egy eltökélt, már-már őrült sportolót követhetünk egy nem épp veszélytelen kísérletben. Lehet neki drukkolni, lehet megdöbbenni a kitartásán, szóval izgalmas filmélményt nyújt. Nekem viszont ami igazán tetszett benne, az a főhős kora volt. A készítők nagyon jól megragadták azt a válságot, ami egy idősödő ember életében lezajlik. Nagyon emberi és érthető volt.

Nekem tehát tetszett ez a film, és bátran tudom ajánlani mindenkinek. Sportfilmek kedvelői és idősebb nézők előnyben.

A tökéletes párosítás

"A történet szerint Lola az igencsak ambiciózus vezetője egy borászatnak, aki annak érdekében, hogy behálózzon egy új és befolyásos ügyfelet, egy ausztrál juhfarmra utazik. Természetesen, ahogy egy vígjátéktól várható, nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy azt ő előre eltervezte, és végül kisegítőként kezd dolgozni a farmon, miközben egy románc is alakulgat közte, és egy jóképű helyi srác között."

Ez egyértelműen egy helyszínen alapuló választás volt. Könnyed, romantikus filmre vágytam, ez pedig bár klisésnek és rettentően kiszámíthatónak tűnt, Ausztráliában játszódik. Ausztrália pedig rajta van a bakancslistámon, nekem ennyi elég is volt.

A történet valóban klisés és rettentően kiszámítható. Tipikus városi karrierista nő és vidéki, visszahúzódó férfi kapcsolatára épül. A cselekmény teljes mértékben kiszámítható, de a tempója feszes, így unalmasnak nem mondanám. Ausztráliából viszont nagyon keveset mutat, a hozzáfűzött reményeimet tehát nem igazán teljesítette. (Nem volt benne koala...)

Kizárólag azoknak ajánlom, akik a fent említett romantikus klisén alapuló alkotásra vágynak. Aki viszont hozzám hasonlóan a helyszín miatt érdeklődik iránta, nos, inkább keressen egy másik filmet, mert ez lényegében bármelyik birkafarmon játszódhatna.

A popzene legjobb éjszakája

"1985. január 25-én a korszak legnépszerűbb zenészei közül több tucatnyian gyűltek össze Los Angelesben, hogy felvegyenek egy jótékonysági kislemezt az afrikai éhínség enyhítésére. Félretéve az egókat, egy olyan dalon dolgoztak együtt, amely történelmet írt."

A sportfilmek mellett a zenéről szóló dokumentumfilmek iránt van megmagyarázhatatlan kíváncsiságom. Egyszerűen jólesik néha ilyen filmet nézni, még akkor is, ha nem épp kedvenc előadókról vagy műfajról szól, mint jelen esetben ez a film.

Ez egy korrekt dokumentumfilm. Szépen körbejárja egy kifejezetten híres dal (biztos vagyok benne, hogy mindenki hallotta már) keletkezésének történetét. Lassan 40 év távlatából megszólalnak a résztvevők és láthatunk korabeli felvételeket is, úgyhogy, mint film rendben van. Az, hogy ki mennyire tartja érdekesnek már egyén függő. Számomra egynek elment, nem bánom, hogy megnéztem, de nem is érzem úgy, ha nem nézem meg, lemaradtam volna valamiről.

Azoknak ajánlom, akik kedvelik a zenéről szóló dokumentumfilmeket. Popzene rajongók előnyben.

Az univerzumon túl

"A veseátültetésre váró fiatal zongoraművésznő váratlan kapcsolatba kerül az orvosával – és bátorságot nyer ahhoz, hogy megvalósítsa zenei álmait."

Valószínűleg a rajzfilm és a dokumentumfilm hatása, hogy adtam egy esélyt ennek a zenés romantikus filmnek.

Brazil alkotásról van szó és nagyjából épp olyan, mint amilyennek tűnik, bár van egy pont ahol nehéz eldönteni, édes vagy inkább keserű lesz a vége, aztán ez is egyértelművé válik. A történet rengeteg klisét felhasznált, ám talán mivel dél-amerikai alkotásról van szó, picikét mégis eltér a megszokottól. Ettől függetlenül kiszámítható és nagyon-nagyon romantikus. Ami pedig a zenés elemeket illeti, volt belőlük bőven, ám a készítők szerencsére nem vitték túlzásba.

Az én ízlésemnek sok volt a szirup, ezért csak azoknak ajánlom, akik kedvelik a már-már giccsbe hajló romantikát.

Értékelés:

Nyad                                              ->   9

Énekelj!                                         ->   8

A popzene legjobb éjszakája         ->  7

Az univerzumon túl                       ->  6

A tökéletes párosítás                      ->  5

Mozgóképek CXXIX

Kicsit továbbra is megkésve hozom a rovat következő bejegyzését, ami egyúttal a tavalyi filmélményeim lezárása. A decemberben megtekintett filmekről lesz szó egy kis évösszegzővel. 

Kezdjük utóbbival, szóval jöjjön egy kis statisztika 2022-es minta alapján, arról, hogyan alakult 2023-as évem filmes szempontból:

2023-ban a legtöbb filmet, 13 darabot januárban néztem meg, míg a legkevesebbet mindössze kettőt novemberben láttam. Az év során tizenháromszor jártam moziban, a legtöbbet egyébként októberben, amikor minden filmet széles vásznon sikerült megnéznem.

Mindent összevetve 82 filmet néztem meg összesen 2023-ban, ami azért növekedést mutat. 

Ami a minőséget illeti, összesen 6 filmnek adtam maximális pontszámot. Ez épp annyi, mint tavaly.

Műfajt tekintve összesen 6 dokumentumfilm, és 11 animációs film került a listámra, ez épp fordított arány, mint 2022-ben.

Ennyit az éves statisztikáról, lássuk kissé megkésve, melyik az a 7 film, amit még decemberben néztem meg.

Vajon létezik szerelem első látásra?

"Hadley és Oliver között egyre erősebb vonzalom ébred a New Yorkból Londonba tartó járaton, ám a vámon szétválnak – megtalálják-e egymást újra, számos nehézség ellenére?"

Ez a film egyértelműen a repülős vonatkozása miatt érdekelt. Kicsit talán furcsának hat, de hiába szeretek nagyon utazni, a repülés nem tatozik a kedvenceim közé. Nem a levegőben töltött idő miatt, hanem a végtelenbe nyúló reptéri várakozásnak köszönhetően. A legkellemesebb utam ezért tavaly a Koppenhágába tartó járat volt, ahol nem volt időnk várni, mert rohannunk kellett a kapuhoz. Másnak talán ez lenne a stressz, ám én jobban élveztem, mint a négy óra üldögélést Szöulban a csatlakozásra várva.

A reptéri hangulatot jól visszaadta a film, bár a játékidő viszonylag kis része játszódik itt. Ez egy romantikus alkotás, két ember egyébként kedves egymásra találásáról szól csipet családi bonyodalommal a háttérben. Van azonban egy idegesítő eleme, egy mellékszereplő, aki narrátorként mindenhol feltűnik újra és újra, csak hogy a nézőhöz kiszóljon. Bosszantó volt, rettentően szájbarágósnak éreztem. Ettől függetlenül egy könnyed, aranyos alkotás, ha valaki repréti románcra vágyik, nézze meg nyugodtan.

Szerelem első csókra

"A Szerelem első csókra című film Javier (Álvaro Cervantes) történetét meséli el, aki 16 évesen csókolt meg először egy lányt, és felfedezte, hogy látnoki képességgel rendelkezik, legalábbis szerelmi látnoki képességgel. Egyetlen csókkal képes meglátni annak a kapcsolatnak a jövőjét, mielőtt megélné azt, aminek köszönhetően felnőttként soha nem volt tartós párkapcsolata, mivel mindig szakít velük, mielőtt a dolgok rosszra fordulnának. De minden megváltozik azon az éjszakán, amikor megcsókolja Luciát (Silvia Alonso), és boldog házasságban találja magát, gyermekekkel. A probléma? Lucía a legjobb barátja barátnője."

Egy ideig kerülgettem ezt a filmet. Az alapötlet tetszett, ám tartottam tőle, hogy a kivitelezés hagy majd maga után némi kivetnivalót.

Mivel európai filmről van szó, elég sok klisét mellőzött. Persze, így is meglehetősen kiszámítható volt, de összességében megmaradt a szórakoztató vonalon. Tetszett, ahogy a jövőbe látást kezelte. A félelmeim nagy része tehát alaptalan maradt. Nem mondom, hogy ez egy remek film, mert távol áll tőle, ám ha valaki egy nem szokványos romantikus alkotásra vágyik, nyugodtan adhat neki egy esélyt.

Napóleon

"A film személyes hangvitellel mutatja be Bonaparte Napóleon fiatalságának és gyors karrierjének, császárrá válásának történetét, valamint a feleségével és egyetlen igaz szerelmével, Josephine-nel való függőséget okozó, gyakran ingatag kapcsolatát."

Nagyon vártam ezt a filmet, így lelkesen mentem el rá moziba. Csakhogy olyan csalódottan és dühösen jöttem ki róla, hogy még most, hónapok távlatából is ideges leszek tőle.

Egyetlen pozitívuma van ennek a filmnek, van benne egy hosszú és rendkívül látványos csatajelenet. Ettől eltekintve azonban ez a laza 150 perc nem szól semmiről. Se Napóleonról, se a korszakról, se semmi másról. Mert az, amit itt látunk, nem hogy köszönő viszonyban sincs semmiféle történelmi ténnyel, de még csak meg sem próbál úgy tenni, mintha. Adva van itt egy mentális problémákkal küzdő férfi, aki sodródik az árral, aki helyett mások döntenek és akinek van egy bizarr házassága. Na, ez a figura, az még hagyján, hogy nem hasonlít a valódi Napóleonra, de teljes mértékben hiteltelen önmagában is, mert egy ilyen fickó nem lesz se hadvezér se császár. Az ember csak nézi, és nem érti, hogyan bízna rá bárki nemhogy egy sereget, de még egy hörcsögöt se. A csatákban is úgy veszi ki a részét, mint egy sorkatona, és nem úgy mint egy hadvezér. Sőt, beszélni is alig halljuk, vagy amikor igen, legszívesebben pszichiáterért kiáltanánk. Pedig Joaquin Phoenix egy remek színész, ennél a kétdimenziós szerencsétlenségnél jóval többet lett volna képes eljátszani. Csakúgy, mint a feleségét játszó Vanessa Kirby, aki épp ugyanilyen kihasználatlan maradt. A film fókusza egyébként épp az ő kapcsolatukon van, kár hogy pont annyira van szétesve, mint maguk a szereplők. Értelmetlen és érthetetlen minden, ami közöttük zajlik, és se érzelmi, se fizikai szikra sincs a két karakter között, így nehéz elhinni, hogy viharos házasságban élnek.

Tudom, tudom, a rendező is azzal takarózik, hogy ez egy film és nem történelemóra. Csakhogy, ha valaki egy filmet a világ egyik legismertebb történelmi figurája köré építi, akkor igen is illik utána olvasni, illik ismerni az eredeti alakot és nem, nem illik csak a nevét átvenni. Mert ennek a filmnek konkrétan Pityke őrmester is lehetne a címe, ennyire szól csak Napóleonról.

Nagyon szenvedtem rajta, és dühösen és csalódottan jöttem ki a moziból. Ez egy pocsék film, ami nem szól semmiről, amiben alig vannak értelmes dialógusok és amiben két szellemileg és érzelmileg sérült ember rettentően furcsa kapcsolatát követhetjük nyomon, bár egyáltalán nem érdekel minket. Nem tetszett, nem ajánlom.

Csak egy átlagos karácsony

"Thea hazaviszi Jashant, hogy bejelentsék az eljegyzésüket – de a férfi indiai gyökerei és a nő norvég családi hagyományai káoszba döntik a karácsonyt."

Decemberben mindig akad olyan pillanat, amikor épp karácsonyi filmre vágyom. Nos, 2023-ban ebben a pillanatban ezt a norvég filmet találtam.

Messziről ordít erről a filmről, hogy sztereotípiákból építkezik. Néha azonban ezek a sztereotípiák rendkívül szórakoztatóak. Nos, ez a film is többnyire szórakoztató. Helyenként kicsit sok, kicsit sarkít, de cseppet sem bántó. Nekem tetszett, hogy tele volt norvég karácsonyi hagyományokkal (volt amiről már hallottam és volt amiről még nem) és a hangsúly nem is a tradíción volt, hanem a családi kőbe vésett megszokáson. A film vége persze kiszámítható, de ez egy romantikus karácsonyi vígjáték, nem akar ennél többnek tűnni.

Azoknak ajánlom, akik kedvelik a kulturális különbségekre épülő vígjátékokat, illetve mindenkinek, aki ragaszkodik a megszokott ünnepi forgatókönyvhöz.

A Pókverzumon át

"Miles Morales átrepül a Multiverzumon, ahol találkozik a Pókemberek csapatával, akik épp a puszta létezésükéret küzdenek. Amikor a hősök összecsapnak, Milesnak újra kell definiálnia, mit jelent hősnek lenni."

Az Irány a Pókverzum! egy kifejezetten kellemes filmélményt nyújtott. A folytatásról pedig szinte ódákat zengtek, így rettentően kíváncsi voltam rá. Moziban azonban már nem sikerült elcsípnem, így meg kellett várnom, hogy felkerüljön az HBO-ra.

A látványvilág épp olyan kreatív, mint az előző rész esetében. A cselekmény is halad egy viszonylag lassú tempóban. A hangsúly azonban a multiverzumon van, és rá kellett jönnöm, hogy nekem ez a téma sehogy sem csúszik. Egyszerűen untam, hogy mindig jött egy újabb alternatív Pókember és egy újabb és még egy újabb. számomra ez rettentően monoton volt, és úgy éreztem, megrekedtünk. Hiába kedveltem az indiai Pókembert, hiába volt néhány szórakoztató jelenet, egyszerűen hosszúnak és elnyújtottnak találtam ezt a filmet.

Nekem ez most nem tetszett annyira, mint az első rész, kicsit csalódtam. Ettől függetlenül, aki kedvet érez hozzá, nyugodtan adjon neki egy esélyt, ha még nem unta meg ezt a multiverzum dolgot.

Közelebb

"Aki szerelmes, jól is hazudik. Mindenki másképp, de becsapja szerelmét, élet- vagy házastársát. Az őszinteség csak idegenek között lehetséges. Két férfi és két nő keresi az élet legfontosabb dolgait: szeretetet, bizalmat, őszinteséget. Amit találnak helyette: szerelem, vágy, hazugság és kaland. Mindannyian hazudnak egymásnak, mind olyasmiket ígérnek, amelyről tudják, úgysem fogják betartani. Két házaspár története négy és fél éven át: szent elhatározások, nagy fogadkozások, hazugságok, bevallott és ki nem mondott vágyak története."

Ez egy régi film, 2004-es, ami nekem eddig teljesen kimaradt. A szereposztás miatt adtam neki egy esélyt, de milyen feleslegesen tettem.

Ez a film tipikus példája azoknak a "szerelmi" történeteknek, amelyektől falra mászom. Négy karaktert, elvileg két párt követhetünk nyomon, és mindegyik annyira, de annyira idegesítő. Borzalmasan viselkednek egymással, logikátlanok és önzők. Ez a film ugyanis nem a szerelemről, se nem a vágyról szól, hanem arról, milyen változatai vannak egy bántalmazó kapcsolatnak. Fájt nézni, alig vártam, hogy a végére érjek és a vége, nos, nem adott feloldozást, ám ezen már meg sem lepődtem.

Csak azok nézzenek bele, akik kifejezetten toxikus kapcsolatokról szeretnének filmet nézni. Aki viszont értelmes karakterekre és érzelmekre vágyik, keressen egy másik filmet.

Távol a világtól

"Egy család vakációja káoszba fullad, amikor éjszaka megérkezik két idegen menedéket keresve a kibertámadás elől, amely percről percre egyre ijesztőbbé válik, és mindenkit arra kényszerít, hogy elfogadja a helyét egy széteső világban."

Ez a film rettentően érdekesnek és izgalmasnak tűnt. Amolyan nem megszokott filmélményt vártam tőle, és nagyjából meg is kaptam, ám mégsem teljesen.

Az alap felvetés remek. Izgalmas és érdekes. Ehhez a készítők jó érzékkel adagolták az információkat, és pakoltak bele sok-sok önmagában is elgondolkodtató dolgot. Ezzel pedig meglehetősen sok témát érint a film, bár pár nap alatt és egy kifejezetten szűk térben játszódik. Igen, itt jön az a bizonyos, de. A dialógusok nem voltak elég kidolgozottak, helyenként öncélú rémisztgetésbe kezdett a film, hogy aztán ne igazán foglalkozzon ezekkel a helyzetekkel. A főszereplő család pedig összességében nagyon irritáló volt, ám valószínűleg ez szándékos húzás volt. A lezárás kurtán furcsának hatott, ám így utólag visszagondolva pont tökéletes helyen és időben lett vége.

Összességében nem volt rossz, de nem volt kiemelkedően jó élmény sem. Viszont bátran ajánlom mindenkinek, aki egy furcsa, nem megszokott alkotásra vágyik világvége kérdéskörben.

Értékelés:

Távol a világtól                                         ->   8

Vajon létezik szerelem első látásra?         ->   7

Szerelem első csókra                                ->   7

A Pókverzumon át                                    ->   6

Csak egy átlagos karácsony                     ->    5

Napóleon                                                 ->    3

Közelebb                                                 ->   2

Mozgóképek CXXVIII.

A rovat tavalyi lemaradását szeretném behozni így év elején, ezért lássuk azt a kevés filmet, amelyet novemberben néztem meg.

A november látványosan szegény hónap volt mind filmeket, mind könyveket illetően. Azonban tele volt utazással, így azt az összesen két filmet, amit megnéztem, repülőn láttam. Az egyiket a Tokió-Szöul járaton kezdtem el, a másikat pedig a maratoni Szöul-Varsó járaton.

A kis hableány

"A kis hableány Ariel szeretett története, egy gyönyörű lelkes fiatal sellő, tele kalandvággyal. Triton király legfiatalabb és egyben legdacosabb lánya, Ariel arra vágyik, hogy többet megtudjon a tengeren túli világról, és miközben felkeresi a felszínt, beleszeret Eric hercegbe. Ugyan a sellőknek tilos kapcsolatba lépniük az emberekkel, Arielnek a szívét kell követnie. Alkut köt a gonosz tengeri boszorkánnyal, Ursulával, ami lehetőséget ad neki, hogy megtapasztalja a szárazföldi életet, de végül veszélybe sodorja életét – és apja koronáját is."

Nem igazán érdekelt ez a film. Nem, nem a főhősnő bőr- vagy hajszíne miatt, hanem mert nagyon furának éreztem az animációt. Konkrétan csúnyának és bizarrnak tűntek az éneklő halak. Viszont, ha valaki még nem próbált repülőgépen tengeren játszódó filmet nézni, akkor mindenképpen tegye meg. A gép mozgása igazi extra hatást ad a filmélményhez.

A film eleje nem is volt rossz. Egyrészt a már említett hullámzás miatt, amit hála a repülőnek, én is éreztem, másrészt az ismerős dallamok miatt. A csúnya animációt pedig egész könnyedén megszoktam, sőt, kijelenthetem, hogy ez a film legkisebb hibája. Konkrétan a beszélő állatok vitték el a hátukon ezt az egészet...

A film kapott némi kiegészítést a korábbi meséhez képest, ami érthető, csak teljesen felesleges. Tele volt lyukakkal az a néhány elem, amivel megtoldották. Oké, gyerekek a célközönség, ők meg valószínűleg nem fogják megkérdezni, pontosan milyen hatalom is rejlik abban a szigonyban és hogyan működik, de ettől még illeni kifejteni. A film legnagyobb hibáját azonban kétségtelenül a kicsik is érezni fogják. Ez pedig a tény, hogy semmi, de semmi nincs a két főszereplő között. Nem, itt nem feltétlenül a kémiára gondolok (mondjuk abból sincs egy szikrányi sem), hanem bármiféle érdemleges kapcsolatra, egy szimpla kedvelésre, baráti érzések morzsáira, akármire. A főhősnő végig bugyután mosolyog, egyik furcsaságot követi el a másik után, a főhősúr pedig ezt teljesen normálisnak, sőt kívánatosnak találja. Pedig utóbbi elvileg egy világlátott és intelligens ember. Teljes mértékben hiteltelen az egész, amit a cukorszirupos lezárás csak még rosszabbá tesz. Ebben a filmben ugyanis egyedül a beszélő ráknak és sirálynak írtak karaktert, a többiek üres babák, akik szépen mosolyognak.

Nem tetszett, de a levegőben mégis elvoltam vele. Kizárólag gyerekeknek tudom ajánlani, főleg ha a rajzfilmet még nem látták. Talán nekik a két beszélő állat is elég a boldogsághoz.

Elemi

"A film egy valószínűtlen páros, Ember és Wade találkozását mutatja be egy olyan városban, ahol tűz-, víz-, föld és levegő elemű lakosok élnek együtt. A tüzes fiatal nő és a laza 'sodródj az árral' mentalitású srác valami elemi dolgot fedez fel: valójában sok a közös bennük."

Minden, amit a Pixar csinál, érdekel. Ez a film azonban viszonylag kevés visszhangot kapott, így meg is feledkeztem róla, míg a légitársaság listáján ki nem szúrtam.

Az alap koncepció a Zootropolisra emlékeztetett, ami az elmúlt évek egyik legjobb animációs filmje. Itt is egy város van, csak most nem állatok, hanem természeti elemek lakják. Ez van megfűszerezve a kissé elcsépelt "nem lehetünk együtt, mert ellentétek vagyunk" szerelmi szállal és egy kis nyomozással. Az animáció aranyos és ötletes. A karakterek szerethetőek, és nagyon tetszett, hogy lényegében ez egy rajzfilm a rasszizmusról. Persze kiszámítható, és nincs benne semmi eget rengetően új, ám amit el akart mesélni, azt bizony elmesélte, és úgy, hogy azt kicsik és nagyok egyaránt érteni fogják. 

Tetszett. Nyugodtan ajánlom bárkinek, legyen felnőtt vagy gyerek, ha kicsit is felkeltette az érdeklődését.

Értékelés:

Elemi                     ->  8

A kis hableány      ->   6

Mozgóképek CXXVII.

Idén már nem tudom behozni a rovat lemaradását, de azért még szeretnék szépíteni kicsit, így lássuk az októberi filmélményeimet. 

Októberben összesen négy filmet láttam, ráadásul mindegyiket moziban.

Átjáró az álmokba

"Kaoru visszafogott középiskolás diák, akinek széthullófélben van a családja. A kishúga halálát és a szülei válását követően az otthon biztonsága megszűnik számára, és miután egy este összeveszik az apjával, elmenekül otthonról. Menekülés közben a fiú felfedez egy titokzatos alagutat, amely a helyi legendák szerint teljesítheti leghőbb kívánságait, bár ezért nagy árat kell fizetni – azt mondják, aki kíván az Urashima alagúttól, száz évet veszít. Az alagút titkát egyedül az új osztálytársával, a belevaló, de kissé mogorva Anzuval osztja meg, a lány pedig egyezséget ajánl neki – fejtsék meg közösen az alagút titkát, hogy valóra válthassák az álmaikat…"

Idén kifejezetten jó a mozis anime felhozatal, mert nem csak tavasszal (Suzume), de ősszel is volt mit nézni.

Ez egy hangulatos film és nagyon japán. A grafika szép, és kifejezetten látványos az időutazás. A karakterek érdekesek, és rajtuk keresztül kifejezetten jó témákat hoz fel a film. A romantikus szál aranyos, és a misztikum izgalmassá teszi az egyébként lassan haladó cselekményt. Az egyetlen dolog, ami sántított kicsit az épp az időben való ugrás volt, de mivel ez a hatás kedvéért történt, el lehet nézni neki.

Nekem tehát tetszett. Tudom ajánlani azoknak, akik kedvelik a japán animációs filmeket, vagy érdekli őket az időutazás egy új megközelítése.

Magyarázat mindenre

"A Magyarázat mindenre egy 18 éves fiú botrányba torkolló érettségi vizsgájának történetén keresztül mutat be egy kettészakadt országot."

Ha valaki hazánkban még nem hallott erről a filmről, akkor biztosan egy jól szigetelt burokban él. Ez ugyanis az év legfelkapottabb magyar filmje és mindenki, de tényleg mindenki kíváncsi rá. Én legalábbis ezt tapasztaltam szűkebb és tágabb környezetemben egyaránt. Nem is volt kérdés, hogy megnézem moziban.

Érdekes a kapcsolatom a magyar filmekkel, mert sokáig kifejezetten kerültem őket, aztán láttam néhány nagyon jót, és azóta nyitottabb vagyok irányukba. Csakhogy a nyitottság okán belefutottam jó néhány borzasztóba, de erről majd a következő filmnél mesélek. A lényeg, hogy örömmel adok esélyt hazai alkotásoknak, így csupa kíváncsisággal kezdtem bele ebbe a filmbe, na meg a nagy hírverés és a nemzetközi díjak miatt nem kis elvárásokkal.

Ez is egy hangulatfilmnek mondható, mert egy kortárs magyar hangulatot próbál megragadni az egyébként egyszerű cselekmény mögött. Rettentően hosszú film, szerintem túlságosan is, volt néhány túlnyújtott jelenet, ami rövidebben is megállta volna a helyét. A karakterek érdekesek, a készítők "mindkét oldalt" jó érzékkel ábrázolták, így itt mindenki hétköznapi, emberi, jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt. Ez szerintem a legnagyobb érdeme a filmnek. Az aktuálpolitika bemutatása pedig egyszerű és közismert tényeken alapszik. Ez lecsapódhat a nézőben úgy, hogy jé, de jól elkapta a hétköznapokat, ám ha valaki nem kevés időt tölt a hírekkel, akkor érezheti úgy is, hogy csak egy zanzásított összefoglalót kap. Nálam működött a dolog, nem vágytam se többre, se konkrétra, mert így maradt a film hétköznapi és élvezhető. A humort a valóság abszurditása adja, így helyenként lehet rajta kuncogni, és szerencsére nem merül mély depresszióba a helyzeten siránkozva. A filmes extra eszközök, például ki hogyan emlékszik ugynarra a beszélgetésre, vagy a haj útja, feldobták kicsit a történetet.

Azonban van valami, ráadásul nem is kicsi dolog, ami levont az élményből. Rettentően idegesített a főszereplő. Valószínűleg épp ezzel akarták megmutatni a készítők a kamaszok világát, de annyira idegesített, hogy a korábban említett kitartott jeleneteket már szinte fájt nézni. A barátnője nem kevesébé volt zavaró jelenség, ám legalább neki volt valódi szerepe, ami hozzátett a cselekményhez.

Összességében egyáltalán nem rossz film ez, örülök, hogy megnéztem. Voltak maradandó jelenetei, és a korkép-hangulatot nagyon eltalálta, ám a főhős bosszantó mivolta miatt nem teljesítette a nem épp kicsi elvárásaimat. Illetve a hossza miatt helyenként vontatottnak hatott.

Azoknak ajánlom, akiket a korkép vonz, akiknek nincs még elege az aktuális magyar politikából (vagyis nem foglalkoznak vele napi szinten), és nem zavarja őket, ha a főhős rettentően idegesítő. Ha viszont valaki nem kedveli a lassú filmeket, és egy bosszantó főszereplő elrontja neki az élményt, óvatosan kezdjen bele.

Mellékszereplők

"A film három család párhuzamos történetét meséli el napjaink vidéki Magyarországán. Egy gazdag üzletember és felesége, kislányuk, egy kiállítás-rendező fotográfus és keramikus felesége, és egy börtönpap története bontakozik ki a vásznon. Sorsuk összefonódik: többen ugyanabban a városban élnek, vagy éltek, s életüket alapvetően borítják fel a film folyamán feltáruló titkok és bűnök."

Míg az előző film remek példa arra, hogy igen is vannak jó magyar filmek, addig ez egy remek példa arra, hogy akad bőven rettentően rossz is.

A film sajtóvetítésére kaptam két jegyet és Queen B. volt az a mit sem sejtő áldozat, akit elvittem magammal. Semmit sem tudtam a filmről a fenti leíráson kívül, ám nyitottan álltam hozzá.

Kezdjük ott, hogy ez akár még jó is lehetett volna. Bemutathatta volna a kisvárosi életet, amit ígért. Lehetett volna érdemi kapcsolat a szereplők között. Sőt, lehettek volna benne érdekes karakterek. Azonban ebből semmi sem sikerült, mert ez a film úgy borzalmas, ahogy van. Fájt nézni, és nem csupán a rettentően erőltett dialógusok, a borzalmasan eltúlzott színészi játék, a művészieskedő stílus és a förtelmes cselekmény miatt, hanem mert ez a film legalább 20 de inkább 30 évvel le van maradva. A lemaradás pedig nem csupán filmművészeti szempontból érhető tetten (nem, ez nem pénz kérdése lásd előző film), hanem a történetvezetés, illetve a mondanivaló szempontjából is. Na, és hogy mi itt a mondanivaló: minden nő áldozat, de nem kell aggódni, mert ezt élvezik. Bizony, ez egy förtelmesen szexista alkotás. Minden női karakter benne olyan, mimtha egy retró pórnófilmes rendező írt volna nekik szerepet. Mindegyiket bámtalmazzák fizikailag és érezlmileg egyaránt, de a film úgy mutatja be, mintha ez az ő hibájuk lenne, mintha épp ezt akarnák. Ezzel szemben a férfiak csupán áldozatok, amiért elcsábulnak a nők (vagyis inkább lányok, mert a korkülönbség órdítóan nagy) bájaitól. Ettől pedig úgy felhúztam magam, hogy a film után legalább egy órát dühöngtem, és még mindig ideges leszek, ha eszembe jut. Ez a film ugyanis nem csak rossz, mert élvezhetetlen mindenféle szempontból (valódi emberek nem viselkednek, nem beszélnek így, mint ebben a filmben, és egy 30 éves szappanoperába ágyazott pornófilm cselkményével rendelkezik), hanem kifejezetten káros. Megerősíti azt a jelenséget, amit úgy hívnak áldozathibáztatás. Ezt pedig sehol sem kellene reklámozni, sőt, épp azon dolgozik rengeteg film, hogy ezt a furcsa maradi társadalmi berögződést, ami megendi, hogy egy férfi azzal védekezzen az erőszak miatt, hogy hát a nő generálta, ő kezdte, végre eltűntesse. 

Összességében ez a film egy szutyok. Filmértéke nincs, ellenben kifejezetten káros üzenetet hordoz. Ne nézd meg! Ajánlok helyette néhány másik filmet, ami hirtelen eszembe jut, és az erőszakkal értelmesen és hasznosan foglalkozik: Women Talking, A történet, Szerencse lánya, illetve egy sorozatot is: Hihetetlen. Bármelyik ezerszer jobb választás ennél a förtelemnél.

Megfojtott virágok

"Az 1920-as években rejtélyes körülmények között meggyilkolták az Osage törzs tagjait az Egyesült Államokban. Az F.B.I. nyomozást végez, élén J. Edgar Hooverrel."

Van néhány film, ami azonnali késztetést kelt bennem, hogy megnézzem. Ez is egy ilyen alkotás volt, mert rettentően érdekelt a téma, és a színészek, illetve rendező neve is csábító volt.

Ez egy hosszú film, ám engem mégis végig lekötött. Tudtam, mire válalkozom, mikor beültem rá moziba és úgy jöttem ki, hogy épp azt is kaptam tőle, amit vártam. A témát, vagyis az indiánok dühítően rossz helyzetét nagyon szépen és érzékletesen ábrázolja, ráadásul egy kevésbé ismert megtörtént eset által. Ez már önmagában remek, ám ehhez hozzájöttek a karakterek és a nyomozás a végére. A film így egyszerre mutatja be a korszakot, annak társadalmát, az egyéni drámákat és egy nyomozás eseményeit. Nincsenek benne nagy dolgok, ám az a sok kicsi esemény, ami mint egy láncreakcióként elvezet minket Amerika jelenlegi helyzetéhez, nagyon jól követhető. Furcsának tűnhet, hogy a film a néhéz téma és emberi drámák ellenére tud szórakoztató maradni. A párbeszédek jók, a karakterek rétegeltek és szépen kidolgozottak, és a látvány illetve zene is a helyén van.

Összességében tehát ez egy remek film, nekem nagyon tetszett. Hosszú, mégis végig lekötött, fontos témát mutat be és filmművészeti szempontból is jól van összerakva. Nagyon tudom ajánlani, mert ez a téma olyan, amivel érdemes lenne többet foglalkozni.

Illetve, ha valaki további filmeket keresne az indiánok helyzetéről, ajánlom a következő két ugyanilyen szuper filmet: Wind river és Az átkelés madarai.

Értékelés:

Megfojtott virágok                     ->   10

Átjáró az álmokba                      ->    9

Magyarázat mindenre                ->    8

Mellékszereplők                        ->    1

Mozgóképek CXXVI.

Már megint elég nagy lemaradásba kerültem ezzel a rovattal. Úgy tűnik, ez már csak egy ilyen év...

 

Szeptemberben csupán három filmet néztem meg, vagyis ez volt eddig a filmekben legszegényebb hónapom. Nincs konkrét emlékem, hogy miért, talán csak kevés film keltette fel az érdeklődésemet, talán csak besűrűsödött az élet, vagy egyszerűen több sorozatot néztem, mint filmet. Bárhogy is történt, azért ez a három film is megérdemli az értékelést.

Zom 100: Bakancslista zombiapokalipszis idejére

"A főnöke folyton ugráltatja és éjjel-nappal dolgozik. Gyakorlatilag nem más, mint egy vállalati robot. De amikor kitör a zombilázadás, végre úgy érzi, neki is van élete!"

Ez egy japán képregény adaptációja. Az a kevés pedig, amit tudtam róla, bőven elég volt nekem, hogy érdekeljen.

A zombiapokalipszis kezd már egy kicsit lerágott lábszárcsont lenni, ám ebben a filmben kapott egy kedves csavart: Mi van, ha ez nem katasztrófa? Mi van, ha ez nem is annyira rossz dolog? A főszereplő legalábbis így kezd érezni, mikor a zombivá válás árnyékában eldönti, megteszi azokat a dolgokat, amelyekre nem volt ideje, lehetősége vagy bátorsága, mert épp egy elnyomó főnöknek ugrált reggeltől estig. Bizony, ez egy vígjáték, és bár nem mindegyik poén olyan ütős, az egész film nagyon szórakoztató. Én legalábbis jól elvoltam vele, és kifejezetten tetszett az üzenet, mi szerint legyél a saját magad ura.

Összességében tehát ez egy picike társadalomkritikával átitatott humoros és kedves történet zombikkal. Oké, a zombi cápa durva túlzás volt, de nem kell ezt a filmet komolyan venni. Kikapcsolódásra vágyóknak tudom ajánlani, főleg ha kedvelik a kissé abszurd vicceket.

Tetris

"A történet arról, hogyan jutott el a világ egyik legnépszerűbb videojátéka a játékosokhoz világszerte. Henk Rogers üzletember és Alekszej Pajitnov, a Tetris feltalálója a Szovjetunióban egyesítik erőiket, és mindent kockára tesznek azért, hogy a Tetrist eljuttassák a tömegekhez."

Játszottam valaha Tetris játékkal? Persze. Ismertem a történetét? Azt sem tudtam, hogy van neki. Ez a film így kellemesen meglepett.

Ez egy könnyed hangvételű életrajzi elemeken alapuló film. Ráadásul Taron Egerton játssza a főszerepet. Van benne minden, ami kell: nagy adag nosztalgia, kellemesen izgalmas üzleti és politikai szálak, egy csipet feszültség és kedvelhető szereplők, akiknek lehet drukkolni.

Jól szórakoztam rajta, kikapcsolt, és kedvem támadt a retró játékokhoz. Azoknak ajánlom, akik szívesen néznek filmeket a dolgok eredetéről, és nem riadnak vissza az életrajzi alkotásoktól. Játékkedvelők előnyben.

Fullmetal Alchemist

"„Az ember nem juthat semmihez anélkül, hogy ne kelljen adnia valamit cserébe. Amit megszerzünk, azzal valami egyenértékűt elveszítünk. Ez az egyenértékűség elve, az alkímia legfőbb alapszabálya”. Edward és Alphonse Elric megtapasztalhatták, hogy az egyenértékűség elve milyen kegyetlen is tud lenni, amikor elhatározták, hogy az alkímia segítségével visszahozzák elhunyt édesanyjukat. Sajnos a transzmutáció sikertelenül zárult, így Ed a jobb karját és lábát, Al pedig az egész testét elveszítette. Azonban a fiúk a legnagyobb megpróbáltatások ellenére sem adják fel, és elindulnak a világban, hogy a legendás bölcsek kövét megtalálva helyrehozzák szörnyű tévedésüket és visszakapják eredeti testüket. Ám az út nehéz megpróbáltatásokkal és ördögi mesterkedésekkel tarkított, hiszen nem ők az egyedüliek, akik meg akarják szerezni a legendás követ…

A Fullmetal Alchemist egy kifejezetten népszerű manga és anime sorozat. Anno elkezdtem nézni, de nem igazán szippantott be, így  nagyjából csak a történet feléig jutottam. Az élőszereplős változatnak mégis adtam egy esélyt, mivel a Bleach többnyire tetszett, hátha ez is megüti a lécet.

Hát, nem igazán ütötte meg. A látványvilágra nincs panaszom, nagyon szépen megcsináltak mindent a hatalmas páncéltól az alkímia alkalmazásáig. A gond inkább a történettel volt. Mivel egy hosszú sorozat elejét kellett beleszuszakolni egyetlen filmbe, több szál csak lógott a levegőben. Én láttam az eredeti művet (vagy legalábbis egy részét) így képben voltam, ki kicsoda, mi, miért érdekes, ám azok, akiknek nincs ilyen háttértudása, eléggé elveszve érezhetik magukat. Oké, felmerül a kérdés, van-e olyan, aki nem az anime megtekintése után kezd bele ebbe a filmbe, de ez nem igazán számít. Az alkotásnak akkor is kerek egésznek és teljesen érthetőnek kell lennie, ha csak olyan emberek nézik meg, akik kívülről tudják az egészet. Sőt, főleg akkor, mert a rajongónál nincs nagyobb kritikus.

Összességében, tehát bár vizuálisan egy jó alkotás, bennem nagyon sok hiányérzetet hagyott. Kizárólag nem annyira kritikus rajongóknak ajánlom.

Értékelés:

Tetris                                                                        ->   9

Zom 100: Bakancslista zombiapokalipszis idejére   ->   8

Fullmetal Alchemist                                                  ->   6

Mozgóképek CXXV.

Majdnem sikerült behoznom a rovat lemaradását, aztán már megint közbeszólt az élet, így maradt a késés. Nézzük hát az augusztusi filmélményeimet!

Összesen 12 filmet láttam, ez jelentősen több, mint az előző hónapokban. Sőt, majdnem olyan sok, mint januárban. Ennek pedig két oka volt. Egyrészt nem mentem idén nyaralni (mert novemberben nagy kalandra utazom, amihez tartalékolni kellett),  másrészt volt egy kisebb műtétem, így majdnem egy hetet a kanapén töltöttem. Azért így is sikerült kétszer eljutnom moziba.

Eltűnt személy: a Lucie Blackman-ügy

"2000. július 1. A brit nemzetiségű Lucie Blackman eltűnik Tokióban, és nemzetközi nyomozás, kérlelhetetlen hajsza veszi kezdetét az igazságért."

Időről-időre sort kerítek egy-egy dokumentumfilmre, és néha épp bűnügyihez van kedvem. Ráadásul ez a bűntény Japánban történt, így kifejezetten érdekesnek találtam.

Az helyszínből adódó érdekességeket megkaptam, hiszen máshogy működik kicsit egy japán nyomozás, mint egy európai vagy épp amerikai, amire ki is tért ez a film. Viszont, mint dokumentumfilm nem egy erős alkotás. Az eleje el van nyújtva, míg a vége rettentően összecsapott. Lényegében, amint megvan a gyilkos, vége is van a filmnek, és ez elég erőteljes hiányérzetet kelt a nézőben. A bírósági tárgyalás ugyanúgy része egy ilyen történetnek, mint a nyomozás, ez pedig itt sajnos hiánycikk. Ráadásul a film végi lezárásban csak úgy mellékesen megjegyzik, hogy első körben nem is sikerült rábizonyítani a tettesre, míg a néző csak pislog, hogy miért, hogyan, választ azonban nem kap.

Összességében tehát távolról sem ez az év legjobb bűnügyi dokumentumfilmje. Aki kedveli a műfajt adhat neki egy esélyt, főleg, ha a kulturális különbségek érdeklik, ám aki komplett és teljes történetet szeretne, csalódhat.

Caravaggio árnyéka

"Caravaggio (1571-1610) korának lázadó művésze volt, akinek az élete és a hatalommal való küzdelme mozivászonra termett. A barokk festő hadban állt a konvenciókkal, műveivel és szexuális szabadosságával megbotránkoztatta az akkori közvéleményt és a nagy hatalmú katolikus egyházat egyaránt. Caravaggio vallási tematikájú képein pátosz helyett a realizmus köszönt vissza, ráadásul modellnek előszeretettel hívta az utcák lenézett embereit, például csavargókat, tolvajokat és prostituáltakat, akiknek a jogaiért a hatalmasságokkal szemben is kiállt.
Michele Placido nagyszabású történelmi filmje Caravaggio életének azt a szakaszát dolgozza fel, amikor a festőnek el kell hagynia Rómát, mert halálra ítélték egy konkurense meggyilkolásának vádjával. Caravaggio a pápához fordul kegyelemért, aki elrendeli, hogy a vatikáni titkosszolgálat nyomozója, akit csak Árnyékként emlegetnek, derítse fel, hogy a botrányos életű művész megérdemli-e az amnesztiát."

Olaszország és főleg Róma iránti szeretetem egyik pillérét alkotják kedvenc olasz művészeim - természetesen Caravaggio az egyik - gyönyörű alkotásai, így azonnal tudtam, hogy ezt a filmet látnom kell. San Diego pedig örömmel kísért el egy kis olaszországi nosztalgiára a moziba.

Ez egy európai film európai színészekkel és európai történetvezetéssel. Életrajzi dráma besorolást kapott, de azért senki se kezelje tényként, amit ebben lát. Ez ugyanis egy elképzelt "így is történhetett" jellegű történet, aminek a szórakoztatás mellett egyetlen célja a festő művészetének méltatása. Utóbbi pedig kétségtelenül jogos, aki látott már Caravaggio festményt, nem vonhatja kétségbe a zsenialitását. A készítők azért megpróbálták minél érdekesebbé és izgalmasabbá tenni. Egyrészt a leghíresebb munkáit fűzték bele, másrészt a korhatárból adódóan egy meglehetősen féktelen, életet minden formában habzsoló művészt helyeztek a középpontba. Csakhogy a film narrációját nem az ő szemén át látjuk, hanem az utána nyomozó inkvizítoron keresztül. Lehet, hogy ez valakinek zavaró lehet, hiszen nagyon sokat látunk a mellékszereplőkből, akik aztán vagy igazat állítanak, vagy nem, ám a történet felépítése szempontjából okos húzás volt. A helyszínek pedig, nos, a nagy részét Rómában forgatták, és nekem ennyi bőven elég volt.

Számomra tehát épp azt az élményt adta, amit vártam. Kaptam egy adagot Rómából, egy adagot gyönyörű festményekből és volt hozzá egy felépített narráció, ami a film élvezhetőségét adta. Ha valaki hasonlóra vágyik, nézze meg bátran. Azonban, aki a művész életét szeretné teljes mértékben megismerni, nos, olvasson utána sokat, aztán szűrje le, mit hisz el belőle és mit nem, mert ez elsősorban egy film, és csak másodsorban életrajz.

Finch

"A posztapokaliptikus Földön egy robot, akit azért épített haldokló teremtője, hogy gondoskodjon szeretett kutyájáról, megismerkedik az élet, a szeretet és a barátság jelentésével, illetve azzal, hogy mit is jelent embernek lenni."

Kipróbáltuk az Apple TV-t (egyáltalán nem jött be, maradunk a már megszokott streaming szolgáltatóknál) és ott bukkantunk erre a filmre. A robot miatt tetszett San Diegonak, nekem meg tetszett, hogy van benne kutya, így adtunk neki egy esélyt.

Ez lényegében egy tipikusnak mondható poszt-apokaliptikus történet. Van itt minden, ami ennek szokványos kelléke, lakhatatlan bolygó, elszigetelt és egymás ellen forduló emberek, romokon tengődés és a szebb jövő ígérete. A látvány nem tesz hozzá sokat, a kutya ellenben igen. A robot pedig, nos, cseppet idegesítő, és itt nem csak az ügyetlenkedésére gondolok, hanem a túl könnyen jött mesterséges intelligenciára. Tudományos oldalról tehát gyenge alkotás, a cselekmény szempontjából pedig teljesen átlagos, kiszámítható.

Ha valaki úgy érzi nem látott még elég poszt-apokaliptikus filmet, vagy nem unja őket, adhat neki egy esélyt. Kutyákat kedvelők előnyben. Ha viszont valaki valami újra, érdekesre, cseppet sem klisésre vágyik a műfajban, nos, keresse máshol.

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

"Valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében. Márta, a 40 éves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt."

Mikor kijött ez a film a mozikban, kíváncsi lettem rá. Aztán valahogy elfeledkeztem róla, míg szembe nem jött az HBO kínálatában.

Az lapötlet remek, nagyon tetszett ez a képzelet vagy valóság kettőse, amire építkezett. A karakterek azonban nincsenek kifejtve, a főhőssel lehetetlen azonosulni, olyan sokszor viselkedik irracionálisan vagy dönt szándékosan úgy, hogy rosszabb legyen neki. A történet lezárása pedig megölte az egészet. Vártam valami csattanót, valamit katarzist, ám épp olyan semmilyen, mint a képsorok színvilága, így az elvárásaimból nem lett semmi.

Lassú film, csak azoknak ajánlom, akiknek van türelme egy kis szenvedéshez a főhőssel, és nem zavarja őket, ha a végén a megoldás rém egyszerű. Annak viszont, aki nagy csavarra, katarzisra vagy csak kedvelhető szereplőkre vágyik, hát, nem ez a megfelelő film.

Barbie

"Van ám olyan világ, ahol minden csodálatos! Mindig süt a nap, lenn a parton mindig lágyan hullámzik a tenger, és szörfdeszkákon, a nyugágyakban meg a bulizósabb helyeken sokféle, de mindig gyönyörű strandoló gyűlik össze: Barbie és Ken meg a többi Barbie és Ken.
De még a legtökéletesebb, legrózsaszínebb, legszerelmesebb helyen is történhetnek bajok. Szerencsére Barbie nemcsak szép, hanem talpraesett is. Ha kell, még a valóságos világba is elmegy, hogy megvédje a maga különleges országát. És persze sosincs egyedül. Lehet, hogy Ken nem olyan éles eszű, vagy nem akkora vagány, mint ő, de van egy nagyon fontos tulajdonsága: mindig kiáll az ő Barbie-jáért, és sosem hagyja cserben."

Mikor először hallottam erről a filmről, nem igazán tudtam, mit gondoljak róla, ám mindenképpen érdekelt. Aztán Queen B.-vel elmentünk rá moziba, és nagyon jól szórakoztunk.

Ez a film vizuálisan nagyon sok. A készítők megpróbálták emberi méretűre megalkotni a babák műanyag világát, ami tömény, durván rózsaszín és egy lánynak, akinek gyerekként volt ilyen babája, rettentően nosztalgikus. Ráadásul ez a díszlet megalapozza a film hangulatát, ami vidám és önironikus egyszerre. Szerencsére a készítők nem álltak meg ennyinél, és egy tanulságos kis történetet is építettek köré. Természetesen ez a történet Barbie-központú, vagyis nő-központú, vagyis kellemesen feminista. A filmnek tehát üzenete is akad amellett, hogy meglepően szórakoztató.

Mi remekül szórakoztunk rajta, és utána hosszú és vidám eszmecserét folytattunk arról, kinek milyen babája volt gyerekként vagy épp milyenre vágyott mindig, amit persze nem kapott meg, mert túl drága volt. Lányoknak tehát mindenképpen tudom ajánlani, ám azt érdemes megfontolni, bírja-e az ember ezt a látványvilágot. Fiúknak is tudom javasolni, bár még nem sikerült leteszteltetnem San Diegoval, de valamikor biztosan sor fog rá kerülni.

A gördeszkás lány

"Az indiai faluban élő tinilány rátalál élete sorsdöntő szenvedélyére, a gördeszkázásra, ám rögös út vár rá, ha álmait követve versenyzővé szeretne válni."

Ez a film egyszerre szól a sportról és arról, mennyire szegény és elmaradott India. Mindkét téma érdekelt főleg női szemszögből.

A történetnek van valóságalapja, és szépen bemutatja, milyen, ha valaki beleszeret egy sportba. Az alap felütés tehát teljesen rendben van, erre rakódik rá egy kicsit az indiai falukban élők sorsa. A készítők szűk környezetben, kevés szereplővel mutatták be mindezt, ám ez egyáltalán nem probléma. Az üzenet így is átjön, a néző könnyen érez szimpátiát, és az egész deszkás sztori egy kerek egész. Bizony, itt jön a de. De nekem ez kevés volt. Kevés, hogy nem tudtam meg a film végi lázadás csak egy alkalom, vagy annál több. Kevés, mert a falu viszonyaiban bőven volt több, mint a gördeszka iránti ellenszenvük. Szóval lehetett volna ez egy kifejezetten hatásos és messzebb mutató alkotás, ám így egy könnyed családi filmnek is rendben volt.

Nem rossz film, akit érdekel, hogyan lehet egy sport igazán fontos, illetve hogy milyen a vidéki Indiában az élet, bátran vágjon bele. Fiatal főszereplők miatt fiatalabb korosztálynak is tökéletesen passzol. Aki viszont többet szeretne tudni a helyi viszonyokról, mélyebben beleásná magát a társadalmi kérdésekbe, ne ettől a filmtől várja.

Ne legyen büntetés

"A Netflix Oscar-díjas rövid dokumentumfilmje, a Period. End of Sentence a menstruációról szól. De ennél is fontosabb, hogy tisztelgés a nők előtt."

Az előző filmen felbuzdulva úgy gondoltam, ideje kicsit többet tudni Indiáról, és mi lehetne erre jobb választás, mint egy 2019-ben Oscar-díjat nyert rövid dokumentumfilm.

Ez a film a menstruációs szegénységet mutatja be, és azt, hogy néhány elkötelezett személy hogyan próbál ezen változtatni. Habár a menstruáció valamilyen szinten és bizonyos helyeken még mindig tabunak számít Európában, azért lássuk be, elég jól állunk a kérdésben. Tudunk róla beszélni, nem olyan nehéz róla tudást szerezni, és ha valakinek az alapvető higiéniai és anyagi lehetőségek adottak, bőven válogathat, milyen menstruációs eszközt szeretne használni. Ez azonban nincs így más országokban, főleg Indiában, ahol még mindig tabu és ahol olyan nagy a szegénység, hogy a nők semmilyen eszközt nem engedhetnek meg maguknak. A film ezt mutatja be röviden, mindössze 26 percben. Ez a rövidség pedig épp csak annyira elég, hogy felhívja az ember figyelmét a kérdésre, többre azonban már nem jut idő.

Ez tehát egy fontos rövidfilm egy fontos témáról, de műfaja miatt nem ad többet, mint a probléma felvázolása. Ha tehát valaki bővebb kifejtésre, konkrét személyek sorsára vágyik, csalódhat. Ajánlom minden nőnek.

Johnny Football, az amerikai foci fenegyereke

 

"Ez a dokumentumfilm a futballsztár Johnny Manziel robbanásszerű felemelkedését és meredek bukását követi nyomon a barátokkal, edzőkkel és magával Manziellel készített interjúk segítségével."

A rovat egyik bejegyzésében már írtam róla, hogy míg én ázsiai filmekket gyűjtök a Netflix listánkon, addig San Diego sporttal kapcsolatos filmeket. A sportok közül pedig elsősorban az amerikai fociról szóló alkotások vannak többségben.

Ez a dokumentumfilm párhuzamba vonható egy korábbival (A barátnő, aki nem létezett) mivel ugyanazok a készítői és ugyanúgy egy focista életéről szól. Csakhogy itt nem mint áldozat, hanem mint bűnös kerül a középpontba.

Ez a film nekem nem adott sokat. Nem mondom, hogy egyáltalán nem volt érdekes, de két hónap távlatából csak egy-egy részletére emlékszem. Viszont San Diego, aki tudta, kiket említenek benne, jobban értékelte. Szóval kizárólag sportrajongóknak ajánlom. Aki pedig érdeklődik az amerikai foci iránt, de nem sokat tud róla, keressen egy másik dokumentumfilmet, mert ez csak egyetlen emberre fókuszál.

Nimona

"Egy tragikus bűnténnyel vádolt lovag összefog egy bohém, alakváltó tinivel, hogy bizonyítsa ártatlanságát. És ha a lány maga a szörny, akinek a megölésére felesküdött?"

Gyengéim az animációs filmek, így nem volt kérdés, hogy megnézem ezt a filmet.

A történet aranyos, kellemesen szórakoztató és teljes mértékben kiszámítható, ám ez jól áll neki. A grafika teljesen rendben van, a szöveg pedig nagyon laza. Igazából az egész film nagyon laza. Lazán kezeli a humort, lazán áthágja a megszokott formációkat, mégis lazán megmarad a megszokott jó konktra rossz mesének. A különféle popkulturális utalások pedig szuperül illenek hozzá.

Ez tehát egy nagyon szórkaoztató, kedves mese. Nekem tetszett. Kicsiknek és nagyoknak is tudom ajánlani.

Cherry: Az elveszett ártatlanság

"Cherry kimarad a főiskoláról, majd az élet a hadseregbe sodorja, ahol szanitéc lesz Irakban – ezalatt egyetlen támasza igaz szerelme, Emily. A háborúból visszatérve a poszttraumás stressz nyomása alatt élete a drogok és a bűnözés spiráljába kerül, miközben azért küzd, hogy megtalálja helyét a világban."

Ezt a filmet is az Apple TV kínálatában találtam és egy okom volt megnézni: Tom Holland.

Ez a film egyáltalán nem nekem szól. Rettentően hosszúnak éreztem, és nagyon szenvedtem rajta. Egyrészt nem hogy azonosulni nem tudtam a szereplőkkel, még egy picikét megkedvelni sem sikerült őket. Másrészt, ha van két olyan terület, ami a legtávolabb áll tőlem a világban, akkor az a katonaság és a drogfüggőség. Egyik témát sem kedvelem a filmekben, sőt a kifejezetten drogproblémákról szóló alkotásokat egyszerűen nem bírom megnézni. Még akkor sem, ha csak érintőleges a dolog, mint például A Wall Street farkasa.

Számomra szenvedés volt ez a film, és emiatt nem tudom, kinek ajánlhatnám. Talán azoknak, akik a felvázolt és általam inkább került témák iránt érdeklődnek. Viszont az biztos, hogy jobb kedvük nem lesz tőle.

Vörös, fehér és királykék

"A New York Times bestsellere alapján készült film történetének középpontjában az amerikai elnök fia, Alex és Henry brit herceg áll, akiknek régi viszálya az amerikai-brit politikai kapcsolatokat is veszélyezteti. Mikor a két rivális tűzszünetre kényszerül, a köztük felolvadó jég alatt végül olyan szikra gyúl, amire soha nem számítottak."

A könyv, ami alapján ez a film készült, rettentően népszerő. Konkrétan egyik ismerősöm kedvenc könyve, így felmerült bennem a gondolat, talán nekem is el kellene olvasnom. Aztán kijött a film, és úgy döntöttem, inkább megnézem, és ha tényleg olyan jó, akkor lehet el is olvasom.

Hát, őszintén nem értem a rajongást. Ez egy nagyon tipikus romantikus történet a szokványos romantikus klisékkel és egy nagy adag idalizálással. Az egyetlen ok, amiért nem fullad bele a romantikus alkotások végtelen tengerébe, az a tény, hogy itt két férfi szerelméről van szó. Ennyi, ennyi a kuriózum, ami ne legyen már kuriózum. Egy ideális világban ez épp annyira szokványos lenne, mint a férfi-nő vagy épp nő-nő kapcsolat, és nem kellene felmagasztalni miatta egyébként rettentően átlagos és klisés alkotásokat. 

Megnéztem, nem bántott, de nem is éreztem úgy, hogy ha kimarad az életemből, akkor veszítek valamit. Egynek elment kategória, így azoknak örömmel ajánlom, akik kedvelik a szokványos romantikus történeteket és nem zavarja őket, ha két férfire osztották a főszerepeket. Viszont, ha valaki a nagy rajongás miatt nézi meg, és többet vár tőle, mint egy klisés románc, csalódni fog, mert én bizony csalódtam.

A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló

"Ebben a gyönyörű animációs filmben Charlie Mackesy legsikeresebb könyve kel életre a NoneMore és a Bad Robot Productions jóvoltából. Kövesd végig a négy barát meglepő útját, amely során együtt fedezik fel a kedvességet, a bátorságot és a reményt!"

Ez az a film, amiért megérte kipróbálni az Apple TV-t.

Régen láttam ennyire szép rajzfilmet. Szép a grafika, szépek a szereplők és szép az üzenet. Konkrétan olvadoztam ezen a mindössze 34 percen. Minden képkockája, minden mondata gyönyörű.

Könyv alapján készült, és ezt bizony szívesen el is olvasnám, ám így animációban is tökéletes volt.

Ajánlom mindnekinek, legyen gyerek vagy felnőtt, mert ez egy gyönyörű és kedves történet. Imádtam.

Értékelés:

A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló                           ->  10

Caravaggio árnyéka                                                    ->   9

Barbie                                                                          ->   9

Nimona                                                                        ->   8

Ne legyen büntetés                                                      ->   7

A gördeszkás lány                                                        ->   7

Vörös, fehér és királykék                                             ->   6

Eltűnt személy: a Lucie Blackman-ügy                       ->   5

Finch                                                                            ->   5

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre    ->  4

Johnny Football, az amerikai foci fenegyereke           ->  3

Cherry: Az elveszett ártatlanság                                  ->  2