Repeta

Képregényhez volt kedvem, és ezt a kötetet találtam a könyvtárban, amiről egyébként kifejezetten jó kritikákat hallottam.

A védőborító érdekes, mivel ez egy nagyobb méretű, kemény kötéses könyv, amit nem teljesen fed a védőborító. (A mellékelt képen a piros rész a védőborító, a kék pedig a kemény kötés, ami felül kilóg.) Érdekes nyomdai megoldás, de egyébként igényes darab 328 színes lapjával.

Fülszöveg:

"Katie ​sínen van: tehetséges fiatal konyhafőnökként már jól menő éttermet visz, és éppen a következő, még jobb hely nyitásán dolgozik. De az új éttermen mintha átok ülne, és Katie élete lassacskán romba dől.
De jó lenne ilyenkor egy második esély! Vagy több?
Katie szerencséjére egyik éjjel megjelenik egy rejtélyes lány, egyszerű utasításokkal, hogy miként is kezdheti újra a dolgokat:
1. Jegyezd fel a hibád
2. Egyél meg egy gombát
3. Feküdj le aludni
4. Kelj fel új emberként
Ennyi az egész! A rossz dolgok meg sem történtek, és Katie megpróbálhat szembemenni a jövővel, és helyrehozni, ami félrecsúszott.
Azonban egy nagy fióknyi varázsgomba birtokában ellenállhatatlan kísértést érez, hogy az életét ne csak jobbá, hanem egyenesen tökéletessé tegye. Csak hát ezt nem lenne szabad. Katie pedig hiába lázadozik a szabályok ellen, azok megsértése beláthatatlan következményekkel jár…"

 Olvastam már a szerzőtől, így stílusban tudtam, mire számíthatok, mégis meglepett kicsit. Na, nem a grafika, mert az meglehetősen jellegzetes, egyszerű, de letisztult és helyenként nagyon hangulatos. Hanem maga a történet lepett meg.

Valószínűleg azért, mert többen dicsérték, kicsit magasak voltak az elvárásaim. Képregényekben általában azt szoktam kapni, amit várok, vagy ha a történet gyengébb is, a grafika kárpótol érte. Csakhogy most a cselekménnyel akadt néhány olyan problémám, amelyen nem tudtam maradéktalanul átlépni.

Az alapötlet kreatív, tetszett a házi szellem és varázsgomba kombinációja, és értem, mit akart velük kifejezni a szerző, de nem tetszett ennek megvalósítása. A történet ugyanis eléggé darabos. Sokat szeretett volna a szerző belezsúfolni, de ez csak egy kötet, vagyis nem elég a terjedelem egy alaposabb kifejtésre. Talán, ha minden egyes "változat" (aki olvasta, tudja itt mire gondolok) kapott volna egy képregény füzetkét, jobban átéreztem volna. Így viszont volt, hogy egy vagy legfeljebb két oldalra lett beleszuszakolva a módosítás, ami nekem kevés volt. Kevés, hogy átérezzem az új szituációt, kevés, hogy értsem, miért akar a főhős már megint azonnal változtatni valami látszólag apróságon.

Sajnos a karaktereket is ugyanilyen kifejtetlennek éreztem. A főhősön kívül egyedül Hazel volt több egyszerű díszletnél, a többiek olyanok voltak, mint a statiszták egy filmben, szükség van rájuk, de nem sok vizet zavarnak. A szerelmi szál pedig maga volt a káosz. Max karaktere volt a legkevésbé kidolgozva, pedig elvileg ő volt a nagy szerelem. Csakhogy sokkal jobban értettem Katie és Andrew kapcsolatát, mint azt, ami Max felé húzta. Ráadásul az egyre furcsább módosításokkal egyre távolabb és távolabb kerültek egymástól, így reméltem, hogy egy szép elengedés lesz a végkifejlet. Nos, tévedtem.

A történet lezárása számomra felemás. A mágikus szál szépen el lett varrva, kedves volt és kellemes. Viszont, ami Katie életvezetését illeti, sután gyorsan lett furcsán boldogan befejezve. A narráció és főhős párbeszédeit pedig nem tudom eldönteni, hogy szórakoztatónak vagy idegesítőnek találtam. Talán egyszerre mindkettő.

Összességében tehát nem igazán értem, miért lett ez a képregény ennyire népszerű. Nem volt rossz, de kiemelkedően jónak sem mondanám. Számomra közepes élményt nyújtott. Tetszett a grafika, de a történetvezetés már nem annyira.

Azoknak ajánlom, akik egy igényes, színes képregényt szeretnének forgatni és nem zavarja őket, ha kissé elnagyolt a történet. Aki viszont részletesebb kifejtésekre vágyik, keressen egy többkötetes képregényt.

Scott Pilgrim

Két napja folyamatosan vigyorgok. Szinte ok nélkül, bár én a hónak tulajdonítom jó kedvemet. Imádom a havat! Annyira gyönyörű és cseppet sem bánom, hogy több réteg ruhát kell magamra vennem, ha ki akarok lépni a házból. Már a fejemhez vágták többen, hogy nem vagyok normális, én akkor is szeretem a telet. A hosszú sétákat a hóesésben, mikor minden csendes és csak a talpad alatt ropogó hó hangját hallod, miközben cikáznak körülötted a fehér pihék. Fura, de ha szép nagy pelyhekben esik, akkor akár a főváros nyüzsgő belvárosában is lehetsz, mégis minden csendes és megnyugtató. Mázli, hogy épp olyan helyen lakom, ahol meg is maradt.
A hó pedig ünnepi hangulattal párosul, bár lehet, hogy a karácsonyi vásár hozta ki belőlem a dolgot. Kedden este szétfagytam kicsit a vásárban, de megérte. Jó társaság és sok szép holmi szigorúan csak a szemeknek és már nem is számítanak a mínuszok.
Ráadásul ma délelőtt is esett a hó és bár várakozásom ellenére nem hóesésben vonatoztam haza, mégis amint leszálltam a vonatról nagy hópihék fogadtak és csendes hóesésben sétáltam a házig. Otthoni levegő, csend és hó. Tökéletes. (Csak a gurulós bőröndöm nem gondolta így...)

Ennyit az időjárásról.
Most egy manga foglalkoztatja gondolataimat többek között.
Még egy piros pont kicsiny városkámnak a könyvtár miatt. Nem tudom, máshol mennyire elterjedt, de nálunk a polcokon mangák is vannak. Meglepő? Cseppet sem. A dolog nyitja csupán annyi, hogy a városi könyvtár góréjának a fia anime és manga kedvelő, conokra járó és természetesen könyvbarát. Első kézből tudom, (vagyis pont ettől a sráctól, mivel az osztálytársam volt) hogy mikor az apukája vásárol a könyvtárnak gyakran megkérdezi a családot, hogy mit szerezzen be. Ő meg szépen felír a listára néhány mangát a városunkban élő hasonszőrűek nagy gyönyörűségére.
Szóval bementem a könyvtárba visszavinni a Tolkien könyveket és kivettem ezt a hihetetlen képregényt. Azért olvasok most mangát, mert könnyed és tökéletes az unalmas percekre a vonaton, vagy épp az órák között. Amúgy nem vettem még életemben egyet sem, mivel enyhén szólva, rohadt drága. Árban kb. annyi, mint egy pár száz oldalas regény, szóval nem éri meg az én szemszögemből. Megjegyzem, egyszer láttam az aluljáróban egyet fizet kettőt kap felirat alatt két mangát. Mivel siettem, meg sem álltam szemügyre venni őket. Azóta bánom...
Akkor rá is térek erre a műre.
Néhány perce rákerestem, hogy egy épkézláb ismertetővel is szolgálhassak és bár azt nem találtam, felcsillant a szemem. Készítettek belőle filmet. Épp most töltöm le és alig várom, hogy megnézhessem. ^^
De maradjunk a mangánál. Kénytelen vagyok magam ismertetőt írni, ami egyáltalán nem az erősségem.

Scott Pilgrim egy 22 éves kanadai srác átlagos élettel. Már amennyire átlagos az, ha a lakótársa, akivel közös ágyban alszanak, meleg, gimnazista lánnyal jár és egy átlagon aluli rockbanda basszusgitárosa. Ehhez hozzájön még egy álom nő (szó szerint) és néhány nagyon zabos expasi.

Na, valami ilyesmi. ^^
Cselekményről inkább nem írok semmit, mert azzal elrontanám a meglepetéseket. Inkább a véleményemet fejtem ki. Eszméletlen jó! A sztori és a szöveg nagyon el lett találva. Kedvenc karakterem pedig nem más, mint Wallace Wells, aki Scott iszonyat jó humorral megalkotott meleg lakótársa. Nagyon nagy arc.
Valószínűleg őrültnek néztek miközben olvastam, mivel alig bírtam visszatartani a röhögőgörcsömet. Hajlamos vagyok olvasás közben érzelemnyilvánításokra és felkiáltásokra cseppet sem törődve azzal, hogy épp otthon egyedül, vagy nyilvános helyen, több tucat emberrel körülvéve teszem. De ezt a mangát nem lehet nevetés nélkül végigolvasni, azt garantálom. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Tökéletes kikapcsolódást nyújt és bár a rajzolása nem az én szívemnek kedves gyönyörűen kidolgozott kategóriába tartozik, ez cseppet sem ront értékéből.

Egy gyors megjegyzés a végére, amit muszáj leírnom:
Kedden este a karácsonyi vásárról hazafelé tartva ülök a metrón. Szemben velem ül egy srác. Nézem, nézem és nagyon ismerősnek tűnik valahonnan. Tovább bámulom, ő meg visszabámul. Így ülünk egy ideig, majd magamban röhögni kezdek, amint leesik, kire hasonlít. Gossip Girl rajongók figyelem, megtaláltam a magyar Chuck Basst! Szemszín stimmel, áll és arccsont szintén, félig felsőbbrendű és szarok a világra tekintet egyezik, ahogy a stílus (feltűnő és színes ruhák) és még a fül is. (Észrevettem, hogy Ed Westwick elég érdekes füllel rendelkezik, mivel nincs fülcimpája. Aki nem hiszi, járjon utána! :D)