A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Elisabetta Gnone. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Elisabetta Gnone. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 22., szombat

Grisam kapitány és a szerelem

Elisabetta Gnone remek háromkötetes meséjéhez (első rész: Az ikrek titka) készült még négykötetnyi kiegészítés. Az első a sorban ez az igazán romantikus könyvecske.
Már a címe és a borító is hangsúlyozza, hogy extrán aranyos lesz, ami, ha levesszük a védőborítót és megpillantjuk alatta a szerelmes muslincát, csak fokozódik.
Vastagságra szokványos 240 lapjával és a gyönyörű illusztrációkra ezúttal sem eshet panasz.
Fülszöveg:
"Egy ​​titkos barlang mélyén, a téli fagyos zuhatagok rejtekében öt ifjú barát kinyitja a régi ládát, amelyből kiszabadul egy évtizedek óta rejtve maradt és elfeledett, akarattal elfeledett történet! Rejtély árnyékolja be annak az embernek a múltját, aki azt állította magáról, hogy hős és bátor kapitány. Vaníliára, Pervinkára, az ifjú Grisam mágusra, a mókás Floxra és a Kapitány egész Bandájára vár a feladat, hogy összerakják az eltemetett múlt apró darabjait, amely nem csak sötét, de nagyon félelmetes is.
Mégis a kép, amely lassan kibontakozni látszik az ikrek és kis barátaik szeme láttára, lassan összeáll. Ami azonban a ködből előbukkan, úgy tűnik, a szerelem jegyeit hordozza magában.
Ki is volt valójában a Kapitány? Kihez utazott vissza, amikor hajója zátonyra futott az elvarázsolt kis falu partjainál? És vajon miért van mindenkinek valami szerelemről szóló története, amióta kinyitották a ládát? A befejezés vidám, de nem mentes a meglepetésektől, és főleg Vanília szívét dobogtatja majd meg."
A romantikus jelzőt jelen esetben a szó klasszikus, illetve műfaji értelmében kell tekinteni. Ez a kötet ugyanis - csakúgy mint az előzmény trilógia - egy mese. Gyerekeknek íródott, gyerekek a főszereplői (na meg persze tündérek), így a szerelem csupa báj.
Azonban, mielőtt valaki azt feltételezné, hogy semmi másról nem szól ez a kötet, mint az ikerlányok sóhajtozásáról két helyes fiúk után és Pervinka haragjában szőrős pókká változtatná, fel kell világosítanom, hogy nem, többről van itt szó. 
Jim
A cselekmény egy régi titok felgöngyölítését helyezi a középpontba. Ez a titok a Kapitány személyazonossága és titokzatos holmik útján bontakozik ki. Az írónő egészen jó rejtélyt hozott össze és közben annyi cukiságot csempészett a sorokba, amennyit csak tudott. Ezért ez a kötet több egy egyszerű romantikus kalandnál.
A szereplők továbbra is szerethetőek és a kis szerelmi történetek szórakoztatóak és rettentően aranyosak. Nagyon tetszett például, hogyan találtak egymásra a lányok szülei. No, de ez ennyi tündérporral cseppet sem meglepő.
"Sok-sok évszázaddal azelőtt, hogy a világra csillantam volna, a hosszú nevek mentették meg a tündéreket az emberek kegyetlenségétől."
Ráadásul a tündéri sorok mögött néhány kifejezetten okos gondolat is megbújik és ez az, amitől igazi mese ez a könyv. Az egyértelmű esztétikai élményen túl, élvezetes történetet kínál és még a mondandó sem marad ki belőle. Egyszerűen zseniális.
"Nem szabad hazudni és kész. Még akkor sem, ha az ember úgy gondolja, jó oka lenne rá. De soha nem lehet elég jó ok. Ezenkívül pedig, ha az ember hazudik, azt kockáztatja, hogy akkor sem hisznek majd neki, amikor igazat mond."
Nem érdemes többet elárulni róla, inkább olvasni kell.
Nekem nagyon tetszett, sőt megkockáztatom, hogy ez a kiegészítő kötet volt eddig a legédesebb, amit az írónőtől olvastam. Csak ajánlani tudom különösen esti, lefekvés előtti olvasmánynak, mert az ember szíve egy tündérsóhajnyit könnyebb lesz tőle.
Természetesen érdemes előbb elolvasni a trilógiát, hiszen háttértudás nélkül nem olyan izgalmas sem a nyomozás, sem a romantikus kapcsolatok.
"A muslinca A rovaroknál a hím az, aki általában a meghódítandó leány bogárkának egy selyemgubót ad, amelybe apró kis zsákmányt tekert. És ha a kislány vegetáriánus? Akkor a selyemgubó… üresen marad. És ő, aki ezt megérti, értékelni fogja, mert ahogyan mondani szokták: A gondolat is elegendő!"

Kiegészítés:
Még további három kötet van ebben a mágikus világban. A következő Shirley varázslatos napjai. Egészen biztos, hogy sort fogok rájuk keríteni.
A fenti rajz pedig ismét mutatja, hogy az ilyen csodálatos könyvek mennyire inspirálóak tudnak lenni. Jimet még a trilógia olvasása alatt rajzoltam le.

2015. december 26., szombat

A fény hatalma

Nem tudom megmagyarázni, miért vártam ilyen sokáig a Fairy Oak trilógia befejezésével, de talán nem is kell. A második részt (A sötétség bűvölete) épp egy éve olvastam és címéhez passzolva el is bűvölt. Valahogyan azonban mégis el kellett telnie tizenkét hónapnak, hogy a következő részhez megfelelő hangulatba kerüljek.
Ez a mese még mindig zseniális és tökéletes volt az ünnephez. A borító szép, a lapokon fel-felbukkanó rajzok még szebbek, a történet pedig varázslatos. Nem lehet panaszom a kivitelezésre, csodálatos mesekönyv.
Fülszöveg:
"Háború emészti Zöldlapályvölgyet. Fairy Oak lakói megszervezik a védelmet, de lelküket megmérgezi a kétség: vajon az Ellenségnek sikerül az ikrek közé állnia? A Fény és a Sötétség közötti Ősi Szövetség talán megszakadt? Vanília szeretete ellenére Pervinka menekülésre kényszerül és az Ellenség ekkor indítja végső támadását. Úgy tűnik Fairy Oak falai ellenállnak, de a Sötétség Ura még tartogat egy meglepetést, amely összezavarja az ostromlottakat

De talán nem minden olyan, mint amilyennek tűnik.
Ezzel a harmadik izgalmas résszel fejeződik be Feli, az apró fénytündér hosszú története, aki Fairy Oak boszorkány ikrei felett őrködik."
A történet ott veszi fel a fonalat, ahol a második kötet elhagyta. A cselekményben szépen kicsúcsosodik a küzdelem az Ellenséggel és közben a kirakós darabkái is összeállnak.
Elisabetta Gnone remek mesét írt remekül. Pont annyira kalandos, amennyire kell, pont annyira rejtélyes, hogy izgalomba hozza az olvasókat és pont annyira szórakoztató, hogy kicsik és nagyok egyaránt élvezhessék. A sorok kellemes hangulatot teremtenek, könnyedén követik egymást és néhol sziporkáznak, mint egy tündértüsszentés.
Vanília és Pervinka
A karakterek továbbra is szeretni valók, még az undok Scarlet is a maga módján. A történet fő bája azonban a varázslatban rejlik. A boszorkák és mágusok apró-cseprő bűbájában és a tündérek pihekönnyű léptében. Oda és vissza voltam Feliért és a többi rettentően hosszú nevű tündérkéért. Közben pedig lányosan vigyorogtam Grisam akcióin és élveztem az otthonos közeget ebben a különleges faluban.
Szóval már megint elbűvölt ez a történet, bár a végső csata felnőtt fejjel nem volt olyan borzongatóan izgalmas, mint a kicsiknek és Vanília szerelmi szálát korainak éreztem. Mégis azt kell mondanom, csudaelbűvölőenremeknek találom ezt a mesét. Csak ajánlani tudom minden kislánynak, akár tündérrajongó, akár nem (ez esetben ettől a mesétől biztosan az lesz), minden anyukának, aki új esti mesét keres gyermekének és mindenkinek, aki egy kis tündérporos varázslatra vágyik.
"Egy tündér nem hal meg. Szíve egy másik tündérbe száll és én felismerem majd benne ugyanazt a tekintetet, ugyanazt a bátorságot és bölcsességet, amely fényünket táplálja.
Egy tündér nem hal meg…"

Kiegészítés:
Habár ezzel a könyvvel befejeződött a fény és a sötétség küzdelme, nagyon sok potenciál van még ebben a mesében. Az írónő pedig jól tudta ezt, így egyrészt a harmadik kötet végén elejtett néhány kedvcsináló szót további mesékről, másrészt írt még négy kiegészítő kötetet más-más kalandokkal, más-más szereplőre koncentrálva. 
Biztosan végigolvasom mindet, mert néha kifejezetten szükségem van egy kis tündérvarázslatra. No, meg ihletforrásra, mert ezek a könyvek mindig rajzolásra késztetnek, ahogy a mellékelt kép és az íróasztalomon heverő két vázlat és sok színes ceruza mutatja.

2014. december 20., szombat

A sötétség bűvölete

Fairy Oak sorozat második kötete. Mivel az első rész (Az ikrek titka) teljesen levett a lábamról, nem volt kérdés, hogy a többi könyvet is elolvasom.
A megjelenésére most sem lehet panasz. Szép védőborító, alatta gyönyörű kemény kötés és azok a rajzok, egyszerűen nem lehet nem simogatni ezt a könyvet.
340 oldalával picit vastagabb, mint az első rész. 
Fülszöveg:
"Fairy Oak Zöldlapályvölgy ősi, elvarázsolt falva, amely Tölgyről kapta a nevét, az óriás bűvös fáról, mely köré épült. Fairy Oakban a Fény és a Sötétség Mágusai szoros szövetségre léptek és harmonikusan élnek együtt a Nembűvölőkkel, olyannyira, hogy szinte lehetetlen őket megkülönböztetni egymástól. De úgy tűnik, most a békeidőnek vége szakad, mert az ősi ellenség visszatért, hogy bosszút álljon. A Sötétség Ura a homályban akarja uralni a világot, és hogy ez sikerüljön, meg kell semmisítenie a mágikus hatalom másik felét, a fényt. A védelem a Mágusok feladata, akik már a régmúltban is sikeresen elűzték őt, de az Ellenség beférkőzik közéjük és az ősi szövetség meginogni látszik. A remény Vanília és Pervinka, a fiatal ikerlányok kezében van, akik a szövetség élő szimbólumai. Így folytatódik ezernyi kaland közepette Feli, a fénytündér története, akire az a rettenetesen nehéz feladat hárul, hogy megvédelmezze Fairy Oak ikerboszorkáit."
Az ikrek kalandjai folytatódnak nagyjából ott, ahol az első könyv véget ért.
A címből valószínűleg mindenki levonja a következtetést, a Rettenetes 21 nem adja fel és újabb támadásba lendül. A cselekményről épp ezért inkább nem írnék, helyette benyomásaimat és észrevételeimet osztom meg.
Először is, azt hiszem, tündérrajongó lettem. Annyira aranyosak, kedvesek és jó lelkűek, hogy nem lehet mosoly nélkül olvasni róluk. Feli mesélő stílusa még mindig remek, egyre jobban kedvelem és szívesen olvastam volna még a többi dajkatündérről is.
Tetszett a történet a történetben felállás. Ebben a részben ugyanis az ikrek egy "történelemkönyvet" olvasnak fel hangosan, így egy-egy fejezet idejére a múlt eseményeit ismerheti meg az olvasó. Ez pedig kifejezetten színessé és mozgalmassá tette a történetet, kicsit megtörve Zöldapályvölgy hétköznapjait. Ráadásul a két idősíkot sok apróság köti össze, így még jobban körvonalazódik ez a boszorkányos tündérvilág.
Nagyon tetszett Talbooth kapitány története és remélem, hogy nem lesz a későbbiekben sem elhanyagolva.
Ismét elkapott a mesés hangulat, így szívesen olvastam minden sorát. Ahogy pedig a veszély fokozódott, úgy pörögtek az ujjaim alatt a lapok.
"– Oh, izgibizgi izgalom!"
 A szereplők még mindig nagyon szerethetőek. Külön piros pont jár Cicerónak. Ez a könyv ugyanis szülői szempontból is tökéletes mese. A legtöbb gyerekközpontú történet elhanyagolja a szülőket, vagy érdektelenek és ostobák benne, vagy kifejezetten gyenge karakterek, így mindent a gyerekek oldanak meg a könyv végére. Itt viszont normális szülő-gyerek kapcsolatokról lehet olvasni. Apuka nem csupán a kispadról drukkol a kölyköknek, hanem együtt küzd velük. Csudaremek!
Feli
Jó volt olvasni az ikrek különleges kapcsolatáról, a sok apróságról, ami szorossá teszi köztük a köteléket.
Jók voltak az elhallgatások, apró titkok - mint Viní álma -, amik fokozták az izgalmakat és egy kis találgatásra adtak okot.
Grisam még mindig imádni való és bár nagyon szívesen olvasok a fiúról, örülök, hogy a "romantikus" vonal nincs erőltetve. Valahogy nem is illene egy igazi szerelmi szál ebbe a töndérporosanmágikus mesébe.
A humor ellenben tökéletesen passzol bele, tündérek apró botlásaival és kacagtató megjegyzésekkel együtt. 
Ebben a kötetben kicsit kevesebb a rajz, legalábbis az egyszerű tusrajz. Megvan viszont benne a szokásos színes illusztrációk két nagy adagja, és ezek igazán széppé teszik ezt a könyvet.
Összességében tehát ugyanolyan remek mese, mint az első rész. Cseppet sem csalódtam, így boldogan fogom belevetni magam a többi részbe is.
Csak ajánlani tudom. Tündérrajongóknak pedig kötelező!

Kedvenc idézet:
"Ha nem tudsz nemet mondani, akkor mondj igent, de tégy úgy, mintha a te ötleted lenne, és diktáld a szabályokat."
Apró megjegyzés:
Hiába van kevesebb rajz benne, ez a kötet is megihletett. Ismét ceruzát és papírt ragadtam, hogy megörökítsem őket magamnak. Azonban, mivel ezúttal festéket is szeretnék használni, még nem készültem el velük, hogy a bejegyzést színesíthessék. No, de majd a következő kötetről szóló beszámolómnál jól fognak jönni.

2014. október 23., csütörtök

Az ikrek titka

Ez egy igazán különleges mesekönyv. Nagyon sok szépet hallottam róla, így kíváncsi lettem, mégis miért dicsérik olyan sokan a Fairy Oak sorozatot. 
Szeretem a meséket és sokasodó szülinapi gyertyák ide vagy oda, részben örök gyerek maradok. Mégis cseppet félve kezdtem bele, mert van a meséknek egy olyan rétege, amiből sajnos már kinőttem. Szerencsére ez a könyv nem ilyen.
A kivitelezés csodálatos, minden gyerekkönyvnek ilyen szépnek kellene lennie. Kemény kötést kapott, természetesen védőborítóval (bal oldali mellékelt kép). Szerintem azonban minden szépsége ez alatt bújik meg. A kemény fedél ugyanis régi könyv hatását kelti és a lapok sem vakítóan fehérek.
Alig 300 oldal rövid fejezetekre tagolva és sok-sok gyönyörű képpel illusztrálva. Akad köztük színes kép is, ám a legtöbb egyszerű tusrajz. Csodálatos. (Nem is bírtam megállni, így ceruzát ragadtam és lerajzoltam magamnak néhányat közülük.)
Olvasás közben eldöntöttem, ha valaha kislányom lesz és eléri a 7-8 éves kort, ezt a mesét biztosan fel fogom olvasni neki esténként elalvás előtt. A történet kifejezetten ilyen alkalmakra készült.
Fülszöveg:
"Már vagy ezer éve mindig, amikor éjfélt üt az óra, varázslatos dolog történik Fairy Oak házaiban: parányi, fényes tündérek gyermekekről mesélnek a jóságos tekintetű boszorkáknak, akik izgatottan csüggnek minden szavukon. Különös ugye? Köztudott, hogy a tündérek és a boszorkányok nem szívlelik egymást, s hogy a boszorkányok ki nem állhatják a gyerekeket. Csakhogy mi Zöldlapályvölgyben járunk, Fairy Oak falujában, ahol a dolgok mindig is egy kissé másképp zajlottak…"
Ízig-vérig tündérmese. Van benne minden, ami ehhez kell: kedves tündérek, érdekes boszorkák, beszélő fa és jó néhány eleven kisgyerek. A cselekmény egyszerű, de nagyszerű. Egy kis titok, egy kis varázslat, egy kis testvéri szeretet, néhány csínytett és egy csipet jó kontra rossz harc.
Elisabetta Gnone nagyon szépen ír és érezhetően nincs híján a fantáziának. Nagyon tetszettek a virágnevek, a tündérek teljes neveiről nem is beszélve, tetszett a leírás és párbeszéd aránya és tetszett a humora. A karakterei mind a szívemhez nőttek.
A történetet Feli, az ikrek dajkatündére meséli el, így az ő kedves és aranyos szemszögén át ismerheti meg az olvasó Fairy Oakot illetve lakóit. Szereplőkből pedig nincs hiány.
Vanília (Babú)
A főhősök egyértelműen az ikrek, Pervinka és Vanília, ám a többi karakter sincs elhanyagolva. Részletesen meg lehet ismerni nem csupán a családjukat, barátaikat, hanem akár az "ellenséges" egyéneket is, mint Scarlet. Mindegyikük igazi személyiség és nagyon megkapóak.
A kedvenceim persze egyértelműen a tündérek voltak, de Grisam is elbájolt picit. Utóbbi azért mert annyira tipikus komisz kisfiú, hogy nem lehet nem kedvelni.
"– Majdnem olyan vagy, mint egy fiú! – mondta. Ez a legszebb bók, amit egy lány egy fiútól kaphat!"
Ez tehát egy csupaszívkedvesmese, amiben a varázslat igazán varázslatos, a szereplők bájosak, a humor kedves és mindenki figyel, hová lép a katicák és gyalogosan járó tündérek érdekében.
Nagyon tetszett, igazi öröm volt lapozni ezt a könyvet.
Bátran ajánlom mindenkinek, boszorkányságra vágyó felnőtteknek és tündérlelkű gyermekeknek egyaránt. A legjobb azonban mégis az lenne, ha együtt olvasnák, mert az igazán jó mesék akkor tudnak a legjobban kibontakozni és megteremteni a fénylő fantázia varázslatát.

Pervinka (Vini) és a könyv védőborító nélkül

Kiegészítés:
Ahogy a bejegyzés elején már említettem, ez egy sorozat első kötete. Trilógiának indult, vagyis van még két része (A sötétség bűvölete és A fény hatalma), az ikrek kalandjai tehát tovább folytatódnak. A falu története pedig még tovább, mivel az írónő még négy könyvet írt hozzájuk, amikben más szereplőkre is nagyobb hangsúlyt fektet: Grisam kapitány és a szerelem, Shirley varázslatos napjai, Flox őszi bolondságai és Ég veled, Fairy Oak!. Összesen tehát hét kötetre rúg ez a mese. Mindegyik elérhető magyarul és nagyon remélem, előbb vagy utóbb mindet végiglapozhatom.
Érdekesség továbbá, hogy az olasz írónőnek nem ez az egyetlen tündéres munkája. Ő írta ugyanis a W.I.T.C.H. című képregényt, amiből rajzfilmsorozat is készült. Néhány részt láttam belőle anno a tévében, így talán joggal mondhatom, hogy a Fairy Oak sokkal aranyosabb és varázslatosabb.