Rózsaszín pöttyök XXII.

Idén még nem írtam ebbe a rovatba, úgyhogy itt van már az ideje, hogy megosszam néhány kedvesen rózsaszín pillanatomat.

Eper

Imádom az epret! Az eperszezon számomra maga a Kánaán, azonban nagyvárosban nem könnyű igazán finom, napon érett eprekre bukkanni. Mert lássuk be, szépek-szépek a szupermarketek eprei, csak cseppet sincs eperízük. No, de szemfüles epervadász, nem csak keres, hanem talál is.

Epres gyümölcstorta

Az első remek zsákmányt még az eperszezon elején szereztük. Történt ugyanis, hogy elmentünk San Diegoval egy nagyon meleg hétvégén egy faluba kastélyt nézni és geoládát keresni. 

Sajnos egyikkel sem jártunk sikerrel, mert a kastély nem volt látogatható felújítás miatt és a ládát sem sikerült fellelnünk. Kissé így csalódottak voltunk, hogy hiába autóztunk egy teljes órát a nyári hőségben, mikor észrevettük, hogy az egyik ház kerítésén ki van írva: "Eper eladó". Láttuk is, mikor egy hölgy kisétált egy ládányi eperrel. Több sem kellett, becsöngettünk. Hamar meg is jelent egy nagymamánk korabeli néni, aki közölte, hogy ma rakta ki a táblát és az előbbi hölgy elvitte az összes leszedett epret. Aztán gyorsan hozzátette, hogy ha segítünk neki szedni, szívesen ad. Úgyhogy elég hamar egy takaros kiskertben találtuk magunkat, ahol igazi profizmussal ültetek eprek voltak rendezett sorokban. Hárman elég gyorsan lekapkodtunk két kiló epret, miközben a néni gyakran mondta nekünk, hogy ne csak szedjük, együk is, mert meg kell kóstolni. Sőt, mikor nem volt meg milligrammra pontosan a két kiló, még visszament, hogy szedjen négy szemet és kiegyenlítse a különbséget.

Hihetetlenül kedves volt a néni, egészen a kapuig kikísért minket és úgy búcsúzott tőlünk, hogy látogassuk meg máskor is. A szedett eper pedig ezerszer finomabb volt, mint a bolti. Tanulság: Aranyos nénik kiskertjéből érdemes epret venni.

A két kiló pedig bőven elég volt, hogy pár napig meglegyen a nassolni valóm és jutotta belőle még egy gyümölcstortára is. A torta egyébként sima piskóta, rászeletelt eper és eperízű puding ínycsiklandó kombinációja.

Epres-ribizlis gyümölcstorta

Nem volt azonban lehetőségünk visszamenni a nénihez, így elkezdtük végigpróbálni az utak menti árusok kínálatát. Volt amelyik csalódást okozott, volt amelyik jobb volt, aztán egyszer San Diego egy olyan finom doboz eperrel tért haza, ami komoly függőséget okozott nálam. Talált egy zöldségest, ahol lengyel epret árultak és az az eper isteni. Úgyhogy rákaptam és ebből is sütöttem egy tortát. Mivel itt már kevesebb eper állt rendelkezésemre (a többségét nyomban befaltam, amint San Diego hazaért vele...) a díszítést ribizli szemekkel egészítettem ki. Ráadásul, ahogy a mondás tartja, gyakorlat teszi a mestert, így ennek a tortának a piskótája sokkal jobban sikerült, mint az előzőnek. A ribizli savanyúbb íze pedig tökéletesen passzolt az édes eperpudinghoz.

Foci Világbajnokság

Nem vagyok sportrajongó. Nem szoktam sportközvetítéseket nézni, épp ezért furcsa, hogy a focivébé szinte összes eddigi meccset láttam. Nem, nem lettem hirtelen focirajongó, szökő évente csak egyszer vetemedem önként meccsnézésre (legutóbb az Európa Bajnokság idején történt ilyesmi), azonban focirajongó fiúval élek együtt, így a meccsnézés megkerülhetetlen. Szóval vannak időszakok, amikor estékre elveszítem a figyelmét, mert meccs van. Ez évente előfordul az amerikai foci miatt (erről már írtam korábban) és pár évente az európai foci miatt. Néha elgondolkodom melyik eset a jobb, mert az amerikai focit kevésbé találom unalmasnak, ám azok a meccsek laza 4 órásak, míg a másik csak 90 plusz pár perc... Csakhogy most Világbajnokság van, így volt, hogy zsinórban 3 focimeccset kellett végignéznem és ez számomra rém unalmas.

legutóbbi alkotásom

No, de kreatív vagyok, így elfoglalom magam közben házimunkával vagy épp színezéssel. A mindenben van valami jó elvet követve mondhatom, végre van időm színezni. Hiába szeretem ugyanis ezt a hobbit, hiába kapcsol ki, rettentően időigényes, így csak akkor csapom fel a színezőkönyvemet, ha nagyon sok a szabadidőm. Nos, most a focimaraton alatt van bőven. Szóval esténként, míg San Diego a tévéközvetítéssel vitatkozik egy-egy bírói döntés miatt, én az asztalsarkon színezek. Ilyen egy jó kompromisszum.

Ismét repülök!
Talán a legrózsaszínűbb dolog mostanában, ami velem történik, hogy készülök a nagy nyári nyaralásomra.

Kiírtam magam két hét szabira és vasárnap elrepülök egy naposabb országba és nem is jövők vissza tizenkét napig.
Az úti cél: Portugália.
Már megvan minden ami kell: útikönyv, extra erős naptej és a ruhatáramat is felújítottam kicsit. Gondolatban tehát már csomagolok. A repülőm indulásáig azonban van még rengeteg elintézendő dolgom (munkahelyi szálak elvarrásától a vasalásig...) például be akarom fejezni jelenlegi olvasmányomat (Egy sötétebb mágia) és előre meg akarom írni a Mozgóképek rovat következő bejegyzését. Utóbbit be fogom ütemezni későbbi napra, hogy amíg távol leszek, legyen azért friss olvasnivaló.
Illetve, ha valaki kíváncsi rá, mennyire sülök ropogósra az óceán partján, figyelje a Twitteremet, ott biztosan fogok időnként életjelet adni.

Rózsaszín pöttyök XXI.

Az elmúlt hetekben rengeteg elfoglaltságom akadt és szerencsére a többség pozitív értékelést kapott. Sorra is veszek közülük néhány rózsaszínűbbet. 

Esküvő

A lányok többsége szeret esküvőre menni. Vagy azért, mert már jó előre megtervezte a sajátját és ötletet akar lopni, vagy azért, mert kedveli a lakodalmak hangulatát, vagy azért mert ingyen kaja, vagy egyszerűen csak szeretné már felvenni azt az alkalmi ruhát, amit már egy ideje megvett, hogy jó lesz valamikor, ám az a valamikor még nem érkezett el.

ültető mézeskalács szívecskék

Mivel nem vagyok kifejezetten romantikus alkat és az ingyen kaja sem vonz, rám az utóbbi eshetőség vonatkozott. Szerettem volna San Diegót öltönyben látni és akad a szekrényemben néhány elhanyagolt ruhadarab. Szóval, mikor San Diego barátja meghívott minket az esküvőjére, elkezdtem lelkesedni az ötletért.
Csakhogy egy novemberi esküvőre nem biztos, hogy a nyári koktélruháim megfelelőek, így kissé elbizonytalanodtam a kérdésben. Szerencsére azonban van két jó tündérem, Nel és Madonna, akik mindig készek segíteni, ha ruhákról, sminkről vagy frizuráról van szó. Szóval kaptam egy kölcsönruhát és még ki is csinosítottak az esküvő előtt. Ez mondjuk jól jött, mert rettentően sokat tudok bénázni életem nagy problémájával, a hajammal. Minden készen állt tehát egy jó bulihoz és a nászajándékot is sikerült kreatívan megoldanunk.

nászajándék

Mindenképpen valami személyeset szerettünk volna, nem csak egy borítékot odacsúsztatni az ifjú párnak. Ezért Nel esztétikai szakértelmét segítségül hívva, készítettünk egy túlélőcsomagot.
A doboz szalvétatechnikával készült és megtöltöttük mindenféle praktikus, illetve humoros holmival, amelyre friss házasoknak szükségük lehet. (Pl.: sorsjegy, óvszer, kék tabletta, gumicukor, egy kis tömény ital stb.) Gondosan fel is címkéztem mindent, hogy tudják, mikor vehetik őket igénybe.
Tehát nagyon felkészültek voltunk, San Diego meg nagyon fess az öltönyében, így már csak egy dolgunk volt, élvezni a lagzit. Ezt a pontot pedig szintén teljesítettük, mert a mézeskalács szívecskékkel megjelölt helyünk az asztalnál remek társaságban volt, a vacsoránál külön figyeltek az olyan problémás személyekre, mint én és a tipikus lagzis (vagyis förtelmes) zene ellenére is remekül szórakoztunk. Például versenyeztünk, hogy ki tud több dekorációs kavicsot egymásra pakolni.
San Diegót kihívták a szomszéd asztalnál ülő lányok, hogy úgysem tud három kavicsot egymásra tenni. Ő persze elfogadta a kihívást és gőzerővel dolgozott, hogy megoldja a feladatot, míg én lazán építettem egy négykavicsos tornyot megmentve őt a pálinkaivástól. Aztán tovább fejlesztettem a mutatványt öt kavicsra, amivel rekordot döntöttem gyermeteg versenyünkben.
A lagzi tehát remekül sikerült, az ifjú pár boldog és én is elégedett vagyok a kavicstorony építő képességeimmel.

ötkavicsos tornyocska

Advent
Tavaly készítettem először adventi koszorút és annak sikerén felbuzdulva, idén ismét nekiláttam. Ezúttal is moha alapot vettem, mivel ez passzolt a cuki gombákhoz. Na, és hogy miért pont gombák? Röviden, mert cukik.

adventi koszorú mesebeli gomba módra

Az eset úgy történt, hogy nyílt egy Fyling Tiger bolt a munkahelyem közelében. Egyik nap, munkatársaimmal benéztünk ide és megpillantottam ezeket a cuki gombákat. Nem bírtam otthagyni őket és eszembe jutott, milyen jól mutatnának egy koszorún, szóval megvettem. Nel barátom meg is jegyezte, mikor kijöttünk a boltból: "Szellem, ma is nagyon hasznos dolgot vettél."
Szóval a kiindulási pont a moha koszorún gombák felállás volt, így már csak be kellett szereznem színben harmonizáló gyertyát és szalagot. Ezt egy nagyobb hobbi boltban tettem meg és természetesen, jó szokásomhoz híven, az utolsó pillanatban, szombaton... Úgyhogy volt bőven sor a hozzám hasonlóan megkésett vásárlókból, így a pénztár sorában volt időm nézegetni és elcsábulni egy angyalkára, hogy karácsonyi elem is legyen a koszorún. Az egész összeállítása pedig alig vett igénybe többet 20 percnél, szóval mondhatom, hogy kezdek rutinos koszorúkészítővé válni.

Naptár
A koszorúval azonban nem merült ki az adventi készülődés, mivel készítettem egy adventi naptárt San Diegónak. Az ötlet a csokoládénaptárakon nyugszik, amelyeket gyerekként imádtam. Minden reggel nagy lelkesen nyitogattam a kis ablakokat, hogy megtudjam, ezúttal milyen formájú csokoládét rejtenek. Egy ehhez hasonló naptárt készítettem felnőtt változatban.

adventi naptár felnőtteknek

Rengeteg kreatív módja van az elkészítésének, én a hagyományosat választottam, vagyis becsomagoltam az apróságokat és felcímkéztem őket számokkal egytől huszonnégyig.
No, nem kell nagy dolgokra gondolni, mindegyik csomagban apróság lapul (pl.: gumicukor, csoki, üdítő, zokni), mivel nem a tárgyi érték, hanem a meglepetés a lényeg. A cél az, hogy minden nap legyen valami különleges, valami meglepetés, valami, ami jelzi, hogy gondoltam rá és tudom, mi az, amit szeret. Épp ezért a színes borítékokba kuponokat tettem (az egyik kupon például meccsnézésre váltható be), amelyeken megígérem, hogy egy-egy alkalommal az ő kedvenc időtöltésének hódolunk majd. A 24-es számmal ellátott csomag pedig értelemszerűen a karácsonyi ajándéka, így ez az egyetlen anyagiasabb dolog a kupacban.
A naptárt a csokis változathoz híven Mikulás napján adtam oda. Az első boríték egy üzenet volt, lényegében leírás, amit csokimikulással kísérve dugtam a cipőjébe, míg a kis csomagokat felsorakoztattam az egyik fotelban. Most is ott pihennek a hátralévő darabok, hiszen szorgalmasan, ám a számokat gondosan betartva bontogatja őket.
Ha esetleg valakinek kedve támad hasonlóval meglepni, akit szeret, ne habozzon, a hatás garantált. Hiszen legalább akkora öröm adni, mint kapni, ha nem nagyobb.

Mikulás hozta

Meglepetések
San Diego persze zavarba jött a sok csomagtól és szabadkozott, amiért neki csak egy picike csokimikulásra futotta a kreativitásából, ám erre semmi szükség. Egyrészt mert tipikus férfi, így nem várom el tőle, hogy hetekkel előre tervezzen és megjegyezzen minden apróságot, amit szeretek vagy szeretnék. Másrészt, mert időről-időre mégis sikerül spontán meglepnie.

üvegpingvin

November végén Németországba kellett mennie, ami elég sűrűn előfordul a munkája miatt. Mindig hoz nekem valami apróságot, általában csokit és képeslapot sem felejt el küldeni. (Valójában ez az egyetlen dolog, amit kérek, hogy küldjön nekem képeslapot.) Ezúttal azonban meglepett valami különlegessel.
Németeknél is beindult a karácsonyi láz, volt már vásár is, onnan hozta nekem a képen látható cuki üvegpingvint. No, és hogy miért pont pingvin? Mert tudja, hogy szeretem. A pingvin alatti hópehelymintás illatos gyertya pedig csak a ráadás volt.
Múlt héten pedig nekem kellett elutaznom Hollandiába (írni fogok róla élménybeszámolót) és olyan meglepetésekkel várt haza, hogy még most is vigyorgok.
Habár nem érti, de tudja, hogy imádom a plüssállatokat. Sőt, tolerálja is, hogy egy plüsspandával kénytelen megosztani az ágyát. Ezért, mikor kólát vett és karácsonyi promóció alkalmából felajánlottak neki egy picike plüssrénszarvast, elhozta nekem.

Mikulásnyúl és szarvasa

Úgy tudok lelkesedni ezekért az apróságokért, mint egy kisgyerek. Rögtön össze is barátkoztattam a kis szarvast a holland nyuszimmal (természetesen ő is új szerzemény és majd írok róla, kicsoda) és annyira aranyosak együtt, hogy csak vigyorogni tudok.
Aztán a másik nagy meglepetés az volt, hogy kipróbálta az egyik csomagban rejlő szilikonos lapátot. A dolog előzménye, hogy egy főző tanfolyamon kipróbált egy ilyen lapátot és azóta hangoztatta, kell neki egy. Nos, most kapott, amivel boldog is volt és boldogan le is tesztelte, hogy a kedvemben járjon vele.
Mire hazajöttem, készített nekem szaloncukrot. Bizony, saját maga készítette és ráadásul nutellás recept szerint. Plusz nem merte az otthoni nutella készletemet használni, így inkább vett még egy üveggel. Az pedig, hogy késsel darabolta fel a mogyorószemeket, jól mutatja, mennyire fontosnak tart. Fél napot eltöltött a konyhában, hogy elkészítse nekem, pedig nem is szereti a nutellát, ez rettentően sokat jelent nekem.
Igen, tudom, nekem van a legcukibb pasim, ez kétségtelen. :)

házi nutellás szaloncukrok

Rózsaszín pöttyök XX.

Az elmúlt hónap szülinapi lázban telt. Egymást érték a születésnapok és idén valahogy mindegyik különlegesre sikerült. Korábban már beszámoltam az Unikornispartiról, illetve arról a meglepetés buliról, amit én kaptam, ám itt nem állt meg a sor.
San Diego és Nel barátom is őszi gyerekek, így a múlt hónapban mindkettőjüket meg kellett lepnem. Ez persze elég sok szervezéssel és tervezéssel járt, ami sok szabadidőt és energiát igényelt, a kreativitásról nem is beszélve. A végeredményeket látva azonban határozottan azt kell mondanom, megérte.

Torta

első saját készítésű tortám

Habár a sütemény sütés nem áll távol tőlem, sőt még szeretem is elfoglalni magam ilyesmivel, eddig még nem sütöttem tortát. Egy igazi születésnapi meglepetéshez azonban illik, így merész voltam és megpróbálkoztam életem első tortájával.
Mivel meglepetés torta volt, mindent elő kellett készítenem az ünnepelt, San Diego tudta nélkül. Először megterveztem a torta ízét. Mindenképpen gyümölcsöset szerettem volna és az idő szűkössége miatt olyan típust, amit nem kell hűtőben sokat pihentetni. Rengeteg receptet végignéztem, mire megtaláltam az ideális mascarpone krémet.
Összetétele rendkívül egyszerű:
25 dkg mascarpone, 150 g natúr joghurt, 1 citrom, 10 dkg porcukor
Fel akartam dobni gyümölccsel a krémet, ezért egy konzerv őszibarackot is beszereztem plusz kiegészítőnek. Illetve a díszítésről is gondoskodtam zacskós tortabevonó és gumicukor formájában. Mikor minden készen állt, egyszerűen közöltem az ünnepelttel, hogy jó lenne ha elhúzna és legalább három órán át nem is jönne haza. Szerencsére nem sértődött meg, engedelmesen átment egyik barátjához és türelmesen kivárta, hogy mikor engedem vissza a lakásba.

egy szelet barackos-mascarponés finomság

A torta piskótáját (egyszerű piskótarecept) szív alakú sütőformában késztettem el. Mivel két réteg piskóta közé akartam tenni a krémet, dupla adag piskótát sütöttem. Aztán kikevertem a mascarponés krémet, majd felbontottam az őszibarack konzervet. A barackokból szeleteket vágtam és a vékony krémréteggel megkent piskótára pakoltam őket. Utána lefedtem egy újabb réteg krémmel, majd jöhetett a következő sor barack, majd egy újabb adag krém. Óvatosan ráhelyeztem a felső piskótát és pár percre a hűtőbe tettem. Előkésztettem a lakást lufikkal, gyertyákkal és az ajándékkal, míg a maradék krémből pohárkrémet késztettem. Babapiskóta, mascarponés krém és a tetején barack illetve egy-egy szem gumicukor és már tálalva is volt az édesség. A poharakat is betettem a hűtőbe és nekiláttam a tortabevonó felolvasztásának.
Hatalmas találmány a zacskós tortabevonó, csak forró vízbe kell áztatni és már önthető is. Azért, ahogy a képeken is látszik, nem lett egységes, mivel nem vártam eleget az áztatással, így nem olvadt fel a teljes zacskó és újra kellett melegítenem. A málna alakú gumicukrok azonban sokat dobtak az összképen és az egészet egy gyertyával koronáztam meg.
A végeredmény, első tortához képest, elég mutatósra sikeredett. Az ünnepelt értékelte fáradozásomat és rögtön repetát is kért, így nem csak az íze lett elismerve, hanem én is megkaptam a napi ajándékomat, a jól elvégzett munka örömét.
Szóval, ha valaki gyakorlat nélkül tortasütésre adja fejét, csak támogatni tudom. Nem olyan nagy ördöngösség és tényleg megéri a ráfordított energiát.

születésnapi összhatás

Coca-Cola Party
Októberi második születésnapi projektem már sokkal több tervezést igényelt és sokkal nagyobb küzdelmet a konyhában. Elvállaltam a főszervező szerepét, így nem csak nekem kellett gondoskodnom a szervezésről (mindenkit meghívni és egyeztetni legalább milliószor), megtervezni a dekorációt (szülinapi felirat, lufik és nassolni valók csomagolása), majd azt kivitelezni, kitalálni az ajándékot és be is szerezni, hanem könnyelműen elvállaltam a tortasütés feladatát is. Kicsit nagy volt a szám a fenti első projekt sikere után...

Coca-Cola torta

Mivel az ünnepelt, Nel Coca-Cola mániás, adott volt a kihívás: kóla torta kell neki. Az elmélet eddig hibátlan volt és találtam is egy receptet, ami megfelelőnek tűnt a feladathoz, illetve sok sok szép képet szép tortákról. Madonna utóbbira rá is kattant, így megegyeztünk, hogy én megsütöm, ő pedig díszíti. Csakhogy rettentő elfoglalt és a fontossági listáján a tortaprojekt háttérbe szorult, így miután megsütöttem boszorkánykonyhámban (minden fekete volt és bugyborékolt...) a brownie-ra hasonlító tortát és elkészítettem a krémet, cirka két órát vártam rá, hogy jelentkezzen a díszítői munkára. Ekkor pedig meglehetősen ideges lettem. Kicsit sok volt a stressz a buli előtt egy nappal, mikor még rengeteg dolog volt hátra és a tervem, hogyan csalom az ünnepeltet a helyszínre sem volt teljesen biztos. Aztán Madonna végre jelentkezett, ám segítséget kért, így végül ketten dekoráltuk ki a tortát és csak éjfélig dolgoztunk rajta. Azért az eredmény mindezek fényében még mutatósabbnak hat.
Aztán másnap mindenféle egyéb nehézség - a pub ahová leszerveztük a meglepetés bulit nem nyitott ki, mert a hippi pultos elaludt... - ellenére át is adtuk a tortát. A kóstolás során a fele elfogyott és kaptam rá pár dicsérő szót, illetve én is úgy ítéltem meg, hogy azért ehető lett. Szóval bármennyire is bizarr és nehézkes volt a kivitelezés a kólás-kakaós alapízt a piros fondant jól kiegészítette. Életem második tortája tehát szintén nem lett rossz. Lehet, hogy pályát tévesztettem és cukrásznak kellett volna mennem...

Cápa
Szeretem az IKEA-t és ez szerintem igaz majdnem minden lányra. Olyan szép dolgok vannak ott és annyi ötletet adnak, hogyan lehetne feldobni a lakást és persze sok-sok illatos gyertyát lehet náluk beszerezni. Ráadásul a plüssállat kínálatuk is remek. Csakhogy minden szezonális és ebből fakadt a következő kalandom.

Bruce lazul...

Tavaly ősszel szúrtam ki a cápát. Hatalmas volt és puha és rengeteg volt belőle, meg is ölelgettem egyet. Aztán, mivel más okból jöttem az üzletbe, fájó szívvel, de visszatettem a többi közé.
San Diego csak nevetett, hogy én a pacifista vegetáriánus egy hatalmas plüss ragadozóra vagyok rákattanva a puha nyuszik helyett. Nos, igen, én bizony a cápába szerettem bele. Olyannyira, hogy nem bírtam kiverni a fejemből, így mikor karácsony előtt újra betévedtünk ide, már kerestem a nagyvadat. Sajnos azonban elfogyott... Nem is volt egész télen, sőt tavasszal se, sőt még nyáron se...
Agyamban azonban folyton felbukkant a gondolat: Akarok egy cápát!
Nel fel is ajánlotta, hogy megkérdezi a barátjától, aki sűrűn jár Olaszországban, hogy látott-e az olasz boltban. Közben pedig Pucca barátom közölte, hogy náluk Skóciában van, csak kicsit problematikus onnan hazaszállítani. Szóval mindenki tudta, hogy nekem cápa kell. Aztán jött a hír, újra kapható Budapesten!
Fel is lelkesültem, csakhogy eltartott egy-két hétig, mire eljutottam a boltba, mert oda bizony kellő mennyiségű szabadidő kell.
Lelkesen indultunk el San Diegóval cápabeszerző körútra és még az esős időjárás sem szegte kedvünket. Beérve a boltba célirányosra vettük a figurát és kihagyva a bemutatótereket, rögtön a gyerekrészlegre rohantunk. Aztán álltunk és néztünk.

Bruce szeret a térdemen megpihenni

Volt plüsskutya, plüssmedve, plüssfocilabda, plüssminden csak cápa nem... Azonnal megnéztük az online készletinformációt, ami a következőt közölte velünk: elfogyott. Elfogyott mindhárom magyarországi IKEA-ban...
Itt nagyjából olyan arcot vágtam, mint egy ötéves, akinek elvették a játékát és búcsúzóul még azt is közölték vele, hogy a Télapó nem létezik. Szóval letargiába estem, így battyogtam San Diego után, aki próbálta bennem tartani a lelket kevés sikerrel. Durcásan megjegyeztem, hogy menjünk haza gyorsan, így már nem is kell innen semmi. Arra azonban még rá tudott venni, hogy a leértékelt részleget is megnézzük. És milyen jól tettük!
Mikor bekanyarodtunk a sarkon, a következő jelenet játszódott le. Megpillantottam egy lányt a barátjával, ahogy épp egy plüsscápát forgat a kezében. Lefékeztem megragadva San Diego karját elmondása szerint olyan arckifejezéssel, hogy tudta, ez most vérre megy.
"Tedd le!" - sziszegtem elszántan. Kísérőm fejében pedig a következő gondolatok futottak át: 1. Hogyan fog szétválasztani minket, ha ölre megyek a cápáért? 2. Mennyivel tudja megkenni a másik lány barátját, hogy átengedjék nekünk a cápát? 3. Mi a fenét fog velem kezdeni, ha nem szerezzük meg azt a nyomorult cápát?
Szerencsére a lány letette és én azon nyomban odasprinteltem, felkaptam és olyan szorosan öleltem magamhoz, hogy egyértelmű legyen, senkinek sem adom. Még a pénztárnál is vonakodva engedtem el, míg a pénztáros lehúzta a vonalkódját.
Az utolsó cápa tehát hozzám került, pontosabban San Diego kanapéjára. Bruce ugyanis egy kanapécápa, aki szeret velünk filmet nézni, néha az uszonyával kiborítja a pattogatott kukoricát és olyan laza, hogy csak imádni lehet.
Egyik hétvégén meg is kaptam, mikor reggel félálomban ölelgettem az egyik plüsspandámat:
- Azt hiszem új szerelmed van - jegyezte meg San Diego. - És nem magamra gondoltam...
Mázli, hogy egyikünk sem féltékeny típus.

Rózsaszín pöttyök XIX.

Nem csupán csavarogtam ebben a hónapban, hanem a lányos időtöltéseknek is hódoltam. Mert szükség van azért néhány rózsaszín percre is.

Csajos este

Mikor kollégiumból albérletbe költöztem, volt néhány idealista elképzelésem, milyen lesz majd szabadabban két lakótárssal tölteni a napokat. Gondoltam, három lány nem túl nagy négyzetméteren garantálja a csajos estéket. Nos, ez cseppet sem így alakult. 

Egyrészt gyakorlatban csak két lány van a lakásban, mert Queen B. a fiújánál tölti az idejét. Másrészt mindegyikünk rettentően elfoglalt. Szóval a csajos esték ritkák, mint őzike a belvárosban, így nagy becsben kell őket tartani.

Nemrég sikerült összehoznunk egyet, méghozzá többhetes szervezés nélkül, ami külön öröm volt. (Ja, én is meglehetősen elfoglalt vagyok, úgyhogy az egyeztetési nehézségek az én számlámra is írhatók.) Megbeszéltünk egy kávézást és sütizést munka után, majd mikor a kávézó bezárt, átmentünk az Akvárium Klubba.

Nyáron nem annyira kedvelem a fővárost, mert rettentően meleg van (a beton este szabályosan sugározza magából a napközben felvett hőt), rengeteg az ember (főleg turista), a tömegközlekedés ebből adódóan izzadt emberek nyomorgására redukálódik egy konzervdobozban és kevés a zöld övezet, ami legalább az enyhülés illúzióját kelthetné. Azonban van jó oldala is, az éjszakai élet. Nyári estén kiülni a belváros közepén egy hangulatos, szépen megvilágított helyre és hideg limonádét kortyolgatni igazi lazítás. Mi legalábbis így éreztük, bár Poly és Queen B. újra és újra munkáról kezdtek csevegni (így jár, aki két jogásszal megy limonádézni).

Csajos este tehát kell, hogy az ember lányának lelke kicsit feltöltődjön a lányos csacsogástól. Remélem, nem kell sokáig várnom a következő ilyen alkalomra.

Körömmatrica

Korábban már írtam bőven manikűrökről, így talán egyik olvasómat sem fogja meglepni, hogy ismét erről pötyögök. Egyszerűen muszáj megosztanom a világgal új felfedezettemet, a water transfer körömmatricát. Zseniálisan egyszerű és szuper aranyos.

A képen is látható pandával Nel lepett meg egyik nap, mivel amint meglátta, rám gondolt. Több se kellett, rögtön ki is próbáltam. Csakhogy ilyen technikát még nem alkalmaztam, így kellett egy kis idő, míg ráéreztem.

Eddig használtam hagyományos matricát, amit csak rá kellett nyomni a körömre és kész, és tetoválás jellegűt, amit vizesen kellett rányomni. Tartósság szempontjából utóbbi jobb, ám néha nem lett tökéletes a minta. Ez az újfajta változat azonban tartós és gyönyörűen adja a mintát.

A lényeg, hogy ki kell vágni a figurát, amelyiket a körömre szeretnénk tenni. Aztán el kell távolítani a védőfóliát és beáztatni egy kis vízbe. A figura szépen leázik a papírról, amit már csak fel kell csippenteni és a kívánt helyre helyezni, szépen lesimítva. Azért érdemes még átlátszó fedőlakkal fixálni.

Ahogy a mellékelt képeken is látszik, bármilyen színű lakkon jól mutat. Illetve meglehetősen tartósak, ám körömlakk lemosóval könnyen el is távolíthatók.

Egyelőre csak ez a kétféle (pandás és cicás) matricám van ebből a fajtából, de lesz még több is. San Diego rendelt nekem egy fekete cicásat (egyébként ezt a mostani cicásat is tőle kaptam még karácsonyra) és Nel is teljesen rákapott. Mint a fenti képen látszik, megosztozunk a matricákon, így a repertoárom bővülni fog.

Na és hogy hogyan lehet egy fiút rávenni arra, hogy lelkesedjen a körömmatricák iránt? Köszönd meg sokszor, ha kapsz tőle egy ilyet és lelkesen mutogasd neki a körmödön, mennyire cuki és mennyire tetszik. Az eredmény garantált. Nekem még a gitárját is kölcsönadta egy fényképhez...

Unikornisparti

Korábban már írtam, hogy dívákkal dolgozom. Nos, az egyik dívának születésnapja volt és ezt nem egyszerűen megünnepeltük, hanem durva unikornispartit csaptunk.

Madonna életkorától függetlenül rajong az unikornisokért. Ezt kihasználva mindenből csak unikornisosat kapott. Nel volt az ötletgazda és a fő kivitelező, én csak a szárnysegéd, aki próbálta visszafogni. Ahogy a mellékelt képen is látszik, nem igazán tudtam...

Nagyjából két hét tervezgetés után lufik, papírdíszek és konfetti áradatával borítottuk be az irodáját, hogy amikor születésnapja reggelén belép, egy rózsaszín világban találja magát. Természetesen remekül sikerült, szóhoz sem tudott jutni, pedig akkor még az apróbb ajándékokat fel sem mérte.

Volt itt minden: unikornisszarv, unikornisos doboz, unikornisos szívószál, unikornisos keksz, felfújható unikornis üvegtartó és minden, ami ezt a világot kiegészítheti. Például a képen látható színes macaronok (mert Madonna nagyon szereti őket), marcipán hercegnő és az elmaradhatatlan kóla. No és hogy a parti mindenki számára nyilvánvalóvá váljon (bár szinte az összes kolléga elzarándokolt megcsodálni a rózsaszín irodát) még egyen pólót is készítettünk. Természetesen ezt is az unikornisok szellemében.

Szóval tényleg durva unikornisparti volt, kicsit még én is megrémültem tőle, pedig tudtam hová kell az a rengeteg lufi, amit felfújtam, de megérte. Az ünnepelt rettentően boldog volt, ez pedig legalizálja a cukorszirupos rózsaszín merényletet.

Rózsaszín pöttyök XVIII.

Az elmúlt néhány hétben akadt bőven rózsaszín pillanat. Ezekért a pillanatokért a barátaimnak tartozom hálával, így most úgy érzem, ismét világgá kell kürtölnöm, hogy nekem vannak a legaranyosabb barátaim. Egyszerűen el vagyok kényeztetve.

Skót meglepetés

Korábban már beszámoltam róla, hogy Pucca barátom dezertált Skót földre. Pár hete azonban hazatért és jó barátként felajánlottam neki a vendégágyamat, amit a repülőjáratokhoz igazodva igénybe is vett.

Volt bőven mit elmesélnünk egymásnak és ezt meg is tettük bodzaszörp és pizza mellett. Sőt, még Poly is csatlakozott hozzánk, hogy igazán csajos csacsogós estét csaphassunk. Szóval kifaggattuk, milyen skótok között élni - a hűvös időjárás és érthetetlen skót akcentus nem csupán legenda -, megvitattuk a magánéletünket és minden más fontos dolgot. Közben még néhány aprósággal is meglepett minket. (Lásd a mellékelt képen.)

Kaptam hát angol kekszet és igazi angol teát (Rettentően finom!) és egy Harry Potter pólóval is gazdagabb lettem.

Gideon az önkontroll
rózsaszín egérrel koronázott királya

Utóbbi különlegessége, hogy Pucca nem szereti J. K. Rowling világát, ám nagyon jól tudja, hogy én ellenben igen, ezért pont az első regény 20. születésnapján sikerült meglepnie vele. Na, ilyen egy jó barát! Tiszteletben tartja és támogatja amit szeretsz még akkor is, ha nem feltétlenül ért egyet vele.
Ráadásnak pedig még Gideon is kapott valamit, egy rózsaszín macskamentás játékegeret. Pucca az elkényeztetett úri macskájuknak vette, ám mivel kettő volt a csomagban, az egyiket nekem adta. Kíváncsi is lettem, hogyan reagál majd Gideon a "könnyű drogra", de csalódnom kellett. Szokták mondani, hogy a macska pont olyan, mint a gazdája, nos van benne igazság, mert az én cicámat pont annyira hidegen hagyják a tudatmódosító szerek, mint antialkoholista gazdáját. Bár az is lehet, hogy vérbeli ragadozóként nem látta értelmét szétcincálni valamit, amiben nincsenek belsőségek...

Évforduló

Gloxinia

A dátumok fontosak, néha azonban problémás meghatározni, mi, mikor történt. Egy jó ideig például nem tudtam, mit feleljek a "És mióta vagytok együtt?" kérdésre. Mármint, a kérdező mégis mire kíváncsi, Mióta randizunk? Mikor csókolóztunk először? Mikor bújtunk ágyba? Mikor mutatott be a barátainak és/vagy a szüleinek? Olyan sok a dátum, én meg a naptáram nélkül (ami gyakorlatilag az agyam papíron) hadilábon állok a napokkal.
Szóval úgy döntöttem, kell egy dátum, hogy mindenki boldog legyen és hogy tudjunk ünnepelni (mindig kell egy jó alkalom az ünneplésre) így megbeszéltük San Diegoval, hogy azt számoljuk, mióta ismerjük egymást. Amúgy is kicsit nehéz lenne meghatározni, mikor lett a kapcsolatunkból szerelem. Ezért múlt hónapban volt az évfordulónk. Ennek alkalmából megleptük egymást.
Korábban már írtam, miért kapok ritkán virágot és ez még mindig aktuális. Így történt, hogy miután én megleptem egy felszólítással, hogy csomagoljon, mert megyünk Hollókőre, elszaladt a boltba kenyeret venni. Na, ebből lett a mellékelt képen is látható virág. San Diego a praktikussági elveket követte, vagyis ha elutazunk, akkor nincs értelme a csokornak, mert csak elhervad, mire hazaérünk. Úgyhogy választott egy cserepes virágot, ami kitart és én ezt a gondolkodásmódot nagyon szeretem. 

Hollókőn pedig, mikor egy kézműves boltban olvadoztam a fülbevalók előtt, egyszerűen közölte, válasszak egyet. Így gazdagodott a fülbevaló készletem ezzel a szépséggel:

Meglepetés Krétáról

A barátaim is szoktak csavarogni és időnként gondolnak közben rám is.
Applequeen barátom például Krétán töltött egy hetet. Nyaralás és családlátogatás céljából. A fiúja ugyanis félig görög és úgy döntött, ideje bemutatni szíve hölgyét a tágabb családnak.
Cseppet irigykedtem, mert mióta hőség van a fővárosban és a szobám hőmérséklete egyre csak kúszik fölfelé, tengerpartra vágyom. Szóval külön öröm volt kapni valamit a tenger mellől.
Ahogy a képen is látszik, meg lettem lepve egy hűtőmágnessel, egy olívás szappannal, ami krétai nevezetesség és egy pólóval. Mintha a barátaim összebeszéltek volna, hogy pólókra van szükségem...

Női munkatársak
Nőkkel együtt dolgozni nem könnyű. A lányok ugyanis jóval érzelmesebbek, mint a fiúk, így nehezen tudják külön skatulyákba rakni a dolgokat. Ez persze általánosítás, mégis igaz, hogy azzal a munkatárssal, akit kedvelnek, akivel munkahelyen kívül is szívesen elmennek valahová, sokkal kedvesebbek, mint azzal, akit ki nem állhatnak. Ugyanakkor, ha konfliktus támad, legyen az akár személyes is, kivetítik a teljes munkakapcsolatra.

Ezért van az, hogy lányokkal dolgozom együtt, akiket szeretek, de néha annyira csajosak, hogy csak a szememet forgatom. Hiába vagyok én is nő, vannak nekem is érthetetlen hangulatingadozásaim, sértődékeny időszakaim, a csajos hisztit nehezen viselem. Időnként tehát az agyamra mennek a műbalhékkal, de aztán mindig történik valami, ami miatt mégsem cserélném le őket. Ilyen az élet, ha az ember lánya dívákkal dolgozik...
Azért akad bőven előnye is a dolognak, például a ruhák megosztása. Nagy szerencsémre Nel mérete egyezik az enyémmel, így mikor például rendezvényre ruha kellett és nem volt kedvem elmenni velük vásárolni, Nel próbált ruhát helyettem is. A holmikon pedig testvériesen meg szoktunk osztozni beleértve a csokit, üdítőt, kozmetikumokat és persze a ruhatárat is. Például Tigris bababulijára készülve a következő jelenet zajlott le:
Madonna próbálgatta, mit vegyen fel. Nel hozott neki néhány felsőt a színkódnak megfelelően. Aztán egyszer csak Madonna felé fordult és kijelentette:
- Rajtad mi van? Add csak ide! Az jobban tetszik.
Nel pedig zokszó nélkül bújt ki a felsőjéből.
Néha a dolgaik rám is hatással vannak, például amikor szabad kezet adok Madonnának a frizurámat illetően, mikor elgondolkodom egy-egy kritikus megjegyzésükön a ruhatárat illetően (aztán persze vállrándítással tovább hordom a cuki pingvines pulcsimat is...) vagy mikor találok az asztalukon egy körömlakkot, ami megtetszik. Így történt, hogy találtam egy üveg rózsaszín körömlakkot, ami passzolt az aktuális körömszínemhez, hát gyorsan kipöttyöztem vele, aztán büszkén mutogattam nekik.
Minden hiszti ellenére tényleg szeretek velük dolgozni.

Hátizsák

Még egy vidám és lányos dolog történt velem mostanában, hazajött Ribizly barátom.
Ez azért nagy dolog, mert Kínában él és csak évente egyszer vagy esetleg kétszer szokott hazalátogatni. Illetve azért is, mert vele hazajött az új hátizsákom is.
Mikor legutóbb találkoztunk, aminek már nagyjából fél éve, rögtön kiszúrtam, milyen remek hátizsákja van. Meg is dicsértem, majd tüzetesen szemügyre véve megállapítottam, hogy nem csak csinos, de praktikus is. Ribizly ezért felajánlotta, hogy hoz nekem. Kicsit ugyan vacilláltam, hiszen tudtam, ez minimum fél év múlva lesz, de végül győzött a szerelem (igen, belezúgtam ebbe a táskába) és bevállaltam a várakozást. Múlt héten pedig végre megkaptam.
Azóta tart csak igazán a szerelem és fog még sokáig, mert azon dolgaimat, amelyekbe ennyire belehabarodtam, nem szoktam megunni. Sőt, addig használom, míg szét nem esnek. Mivel valódi bőrből van, nagyon remélem, hogy ez nem mostanában lesz.

Rózsaszín pöttyök XVII.

A napsütés kicsalogatja az embert kedvenc foteljából és ez nem csupán csavargásokkal jár, hanem különféle vidám dolgokkal. Azonban sajnos ez a csalogató erő előhozza a kövek alatt bujkáló entitásokat is...

Szóval most hoztam egy boldog pillanatot az elmúlt időszakból és egy kissé zavarba ejtőt, ami külső szemlélő számára valószínűleg mulatságosnak tűnik.

Kati

Madonna elutazott néhány napra, ám mielőtt útra kelt volna, megkérdezte, szeretek-e biciklizni. Rávágtam, hogy természetesen, hiszen vidéki lány vagyok, akinek a szótárában az elsődleges közlekedési eszköz címszó alatt a kerékpár előkelő helyen szerepel. A fővárosban azonban még nem vetemedtem hasonlóra, mert az itteni közlekedési stílus radikálisan más, mint egy kisvárosban. Például láttam már elütni biciklist, láttam már hogy biciklis majdnem kirángatott egy sofőrt az autójából, mert nem adta meg az elsőbbséget... Így picit haboztam, mikor felajánlotta a kerékpárját megőrzésre. Aztán persze győzött a kíváncsiság és a tény, hogy Kati (így hívják a kerékpárt) igazán mutatós darab.

Kati

Kati tehát nálam töltött közel két hetet, mikor is jó barátságba kerültünk. Néhányszor vele mentem munkába és bár elsőre ijesztőnek tűnt (Egyirányú utcában, mindkét oldalon parkoló autók között manőverezni, miközben pár centire mögötted egy hatalmas Audi araszol, eléggé megugrasztja az ember adrenalin szintjét.), de aztán kicsit belerázódtam.

Nem kaptam ugyan kedvet, hogy kerékpárral közlekedjek a belvárosban, de rájöttem, hogy még mindig imádok biciklizni. Ezért, bár elég stresszes volt a megőrzés - féltem, hogy ellopják, nehéz volt becipelni a lépcsőházba és még nehezebb felmászni vele az emeletre, autók között életveszélyesnek éreztem a közlekedést, gyalogosok között pedig esetlennek, ahogy csigatempóban manővereztem - kifejezetten élveztem. Főleg, hogy egyik hétvégén közel 70 kilométert letekertem vele. San Diego ötlete volt, hogy menjünk el Szentendrére. Egyik vasárnapon el is indultunk egy kisebb kerülővel. Először kiverekedtük magunkat Pest közepéről Buda szélére, majd egy ebédszünet után továbbtekertünk Szentendrére.

A bicikliút sajnos csak félig van kiépítve, ám az nagyon hangulatos, féltávon kavicsos, rossz minőségű úton kell haladnia az embernek. A város azonban mindezért kárpótol. Már áradoztam róla korábban, így most nem teszem, csak megjegyzem, hogy kerékpárosok számára is ideális terep. Ettünk egy nagy adag fagyit, Kati begyűjtött jó néhány bókot (megcsodáltak vele az emberek) és indultunk vissza ugyanezen a távon egy uzsonnaszünetet beiktatva.

Szóval remek élmény volt vigyázni egy ilyen személyiségre, mert Kati igazi híresség. Mikor San Diegónál parkoltattam és átjöttek a barátai, az egyikőjük így lépett a lakásba: 

"Szóval ő Kati!"

Remélhetőleg jól érezte magát nálam, mert én élveztem a társaságát, így szívesen vigyázok rá máskor is. Saját kerékpárt azonban nem szeretnék a belvárosban, mert nem tudnám kihasználni. Hétvégén szórakozásból biciklizni egészen más, mint napi szinten munkába járni a kissé hektikus fővárosi közlekedésben.

Zaklató

Ahogy Holly Smale könyvéből (A lány, akit soha senki sem vett észre) megtudhatjuk, mindenkinek kell egy zaklató, vagy valami ilyesmi. Csakhogy, míg a regényben ez egy vicces dolog, addig a valóságban cseppet sem az. F. barátomnak volt egy elég durva esete egy zaklatóval, aki bebeszélte magának, hogy ők bizony halálosan szerelmesek és járnak, pedig személyesen nem is ismerték egymást. A dologból rendőrségi ügy lett, mivel a srác éjjel-nappal hívogatta a vezetékes telefonon is és még a szüleinek is csak az ostobaságait mondta újra és újra. Szóval lehet, hogy mégsem kell mindenkinek egy zaklató, mégis úgy tűnik, szereztem magamnak egyet.

Ezt az esetet pedig csak azért mesélem el, hogy ha esetleg egyik olvasóm hasonló szituációba kerül, tudja, nincs egyedül és lehet kezelni a helyzetet.

A történet 2014-ben kezdődött, akkor találkoztam először zaklatómmal. Épp a Könyvhéten olvasgattam, míg Ribizly barátom dedikáltatta az egyik könyvét. Megszólított egy pasas és mivel a könyvemről kérdezett, ez pedig egy Könyvhét volt, készségesen válaszoltam. Könyves kérdésekben mindig nyitott vagyok. Aztán a beszélgetés egyre furcsább lett, függetlenül attól, hogy Ribizly barátom megérkezett mellém, mivel a tag mindenáron el akart vinni minket színházba és egyre több személyes adatot szeretett volna tudni, mint például az elérhetőségünk. 

Félreértés ne essék, nem tartom problémásnak a leszólító ismerkedést, mentem már el randira úgy, hogy az illető úriember az utcán sétálva hívott el és kifejezetten pozitív élmény volt, bár kapcsolat nem lett belőle. A gond az volt, hogy a fickó nem értette mit jelent a nem. A dolgot így Ribizly zárta le elegánsan, mivel karon ragadott és elsétáltunk.

Eltelt egy vagy két év, mikor újra belebotlottam a delikvensbe. Rettentően jó az arcmemóriám, így mikor egy fagyizóban sorban állva megszólított, nagyon ismerősnek tűnt, azt hittem, valamelyik előadásról ismerhetem, mivel épp két óra között ugrottam ki fagyiért. Ismét elkezdett faggatni, ki vagyok, hány éves vagyok, mit csinálok, ami egyre gyanúsabb lett, ezért ignoráltam és a fagylaltválasztékra koncentráltam. Csakhogy, mikor sorra következtem, kijelentette, meghív, mire rávágtam, hogy nem. Ezen elvitatkoztunk vagy két percig a mögöttünk sorban állók bosszúságára, majd megunva kértem két gombóc fagyit a pultos lánytól. A következő pillanatban zaklatóm kicsapott a pultra egy papírpénzt és közölte, ő fizet. A pultos lány, aki valószínűleg már nagyon unta, hogy feltartjuk a sort, elvette a pénzt és a kezembe adta a fagyit. Gondoltam, ha ennyire hülye, hát legyen és kimasíroztam a fagyizóból. Természetesen jött utánam és folyamatosan lökte a dumát, hogy meg akar ismerni, adjam meg az elérhetőségemet és hogy nem érdekli, hogy van barátom, mire közöltem vele, hogy engem meg ő nem érdekel és gyors léptekkel otthagytam. Csak pár órával később esett le, hogy honnan is volt ismerős.

Harmadszorra idén januárban talált meg. Épp a moziból tartottam hazafelé a villamoson, mikor először az exem szólított meg, akivel pár megállón át beszélgettem is kicsit. Majd mikor ő leszállt, odalépett hozzám egy pasas azzal a szöveggel, hogy milyen mosolygós vagyok és beszélgessünk. Kicsit furcsán néztem rá, mert ismerősnek tűnt és közöltem vele, nincs kedvem beszélgetni. Hogy nyomatékot is adjak a dolognak, bedugtam a fülhallgatómat és feltekertem a hangerőt. Csakhogy nem tágított, tovább dumált, hiába próbáltam levegőnek nézni. Még néhányszor elmondtam neki, hogy nem akarok ismerkedni, sőt beszélgetni sem, de nem jutott el a tudatáig, mert csak azzal jött, hogy negatív vagyok és mindenki mondja neki nyisson, de mi lányok olyan elutasítóak vagyunk. Már az egész villamos minket figyelt, mint aktuális ingyen cirkuszt és már az is megfordult a fejemben, hogy bár Mr. Megbízhatatlan tovább utazott volna velem, mert legalább elhajtotta volna a tagot, mikor elegem lett. Fennhangon a szemébe mondtam, hogy a nem az egy határozott nem és hagyjon békén, majd elmasíroztam a villamoskocsi túlsó végébe. Szerencsére nem jött utánam, bár ekkor már kezdtem aggódni, mivel leesett, hogy ugyanaz a pasas zaklatott, mint korábban.

Pár hete pedig újra megtalált... Az a legdurvább az egészben, hogy én már megismerem egy pillantásból, ő viszont újra és újra úgy jön oda hozzám, mintha most látna először. A tévképzetei ráadásul egyre őrültebbek.

Történt ugyanis, hogy épp egy rendezvényen dolgoztam Nel, Madonna és utóbbi gyakornoka társaságában. Már a vége felé járt a rendezvény, mikor San Diego megjelent limonádéval és kürtös kaláccsal. Ez egy egész napos hétvégi meló estében életmentő. Nellel le is csaptunk rá hálálkodva. Épp egy darabot törtem le a kalácsból, mikor hirtelen a semmiből megjelent mellettem zaklatóm. Célirányosan hozzám jött, pedig kolléganőim sokkal csinosabbak, és rögtön faggatózni kezdett. Elég volt rápillantanom, hogy tudjam, ki ő és olyan ideges lettem, hogy bunkón szóltam hozzá, pedig addig minden látogatóval kedves voltam, még a kötözködő hülyékkel is. A lányok nem értették mi van, mikor a pasas tovább dumált hozzám, míg San Diego vigyorogva figyelte, hogy oldom meg az esetet. Rettentően jól szórakozott, nekem viszont eldurrant az agyam, karon ragadtam és odavetettem a lányoknak, hogy szünetet tartok, majd elmasíroztam.

Száz méter után kezdtem annyira lehiggadni, hogy elmondhassam San Diegonak, mi a helyzet. Még mindig csak nevetett a dolgon, aztán mikor visszaértünk és a lányok elmesélték, hogy zaklatom hosszú percekig magyarázta nekik, hogy én biztosan odáig vagyok érte, már nem nevetett annyira. Nel hiába mondta az őrült tagnak, hogy a srác kürtös kaláccsal a pasim és esélye sincs, nem fogta fel. Sőt, elkezdte nekik magyarázni, hogy biztosan azért hagytam ott, nehogy a pasim észrevegye, hogy valójában őt szeretem. Még sorolhatnám a tévképzeteit, de inkább nem teszem. Ez az ember elmebeteg, mert nem fogja fel, mit jelent a nem. Feltételezem, hogy nem én vagyok az egyetlen szerencsétlen, akihez random helyeken odalép és akit megrémít a rámenős viselkedésével. Illetve sajnos nem csak egy ilyen őrült rohangálhat a világban.

Az esetek alapján arra jöttem rá, nem érdemes még csak hozzájuk szólni sem, úgysem értik. Az sem jó, ha az emberlánya beárulja a delikvenst a fiújának, mert San Diego, miután leesett neki, hogy ez nem vicc, az arcába akart mászni, de szerencsére már eltűnt a láthatárról. Egy zaklató sem ér meg ilyen konfliktust, bár nem garantálom, hogy ha legközelebb meglátom, nem vágok hozzá valamit. Az egyetlen bevált módszer tehát a következő: Egy szó nélkül hagyd ott a fenébe!

Ez tehát a tanácsom minden olvasómnak, ha hasonló helyzetbe kerülne.

Rózsaszín pöttyök XVI.

Kicsit úgy tűnik, mintha elhanyagoltam volna a blogot. Nos, valóban nem szántam rá annyi időt, mint amennyit szerettem volna és ennek volt negatív és pozitív oka is.
Előbbi, hogy múlt hónapban, pont Húsvétkor, összeszedtem egy makacs és förtelmes torokgyulladást, aminek következtében két hétig nyomtam az ágyat. Ez kicsit megakasztotta minden elfoglaltságomat, még az alvást is. 

Azonban volt vidámabb oka is a virtuális távollétnek. Egyrészt sokfelé csavarogtam, másrészt a szociális életem kitöltötte a szabadidőmet. Nagyon örülök, hogy ennyi barátom van és ennyi programra mehetek, így ez cseppet sem panasz, puszta ténymegállapítás. A prioritási sorrendemben ők tehát előbbre vannak, mint a gép előtt lógás és ez szerintem normális.

No, de nem szeretném elhanyagolni olvasóimat - főleg, hogy AFS döglődése miatt részben rá vagyok kényszerítve - így most megosztok néhány mozzanatot az elmúlt időszak rózsaszín pillanataiból.

Meglepetés reggeli

Nem szoktam reggelizni. Tudom, ez nem egészséges és a többi, és a többi, de egyszerűen nem tudok ébredés után enni, plusz lusta vagyok a kávé vagy tea elkészítésénél nagyobb erőfeszítést tenni nap eleji zombilétemben. Vannak azonban olyan napok, általában azok, amelyekről tudom, hogy hosszúak lesznek, amikor úgy érzem, mégsem ártott volna reggelizni.
Egy ilyen napon lepett meg Nel a képen látható finomsággal. Egyszerűen beállított az irodámba, mikor kezdtem belefásulni a reggeli rutinba és letette elém ezt a kulináris csodát. Azt hiszem, nekem vannak a legcukibb kollégáim. (Na persze nem mind az, de a többiek nem számítanak.)
Ez a finomság egyébként rendkívül egyszerűen elkészíthető, hiszen csak egy croissant, vaníliapuding, eper és egy csipet porcukor kell hozzá. Isteni finom!

Foci
Nem vagyok az a kifejezetten rózsaszín lány, sőt, így nem olyan meglepő, ha fiúsabb programokat is bevállalok. A foci azonban távol áll tőlem.

Oké, az EB érdekelt, néztem is és erről már korábban sztorizgattam, de nagyjából ennyiben ki is merül a dolog, mert egyszerűen unalmasnak találom. San Diego azonban nagy focirajongó, amit pont úgy tolerálok, ahogy ő tolerálja az én hobbijaimat. Szóval, mikor közölte, hogy meccset akar nézni este, nem panaszkodtam, csak bólintottam. Mivel mindig van nálam könyv, nem igazán aggódtam, hogy unatkozni fogok. A meccs azonban annyira uncsi volt, hogy elő sem vettem a könyvemet, olyan gyorsan bealudtam rajta.
No, de nem az európai foci a szíve csücske, hanem az amerikai, ami ránézésre érdekesebbnek tűnt számomra, mint 90 perces futkosás a labda után. Szóval egyik szombaton elmentünk élőben megnézni egy amerikai focimeccset.
Barátok is jöttek velünk, felkészültünk nassolni valóval, párnával és pulcsival, mert bár szépen sütött a nap, azért a nyár még messze van. (Nagyjából a meccs felénél le is nyúltam San Diego pulcsiját.)
Nos, az amerikai foci nem unalmas (egyik játékosnak például kiugrott a válla...), ám csak akkor, ha az ember ért hozzá. Én nem értek, így végig magyarázatra szorultam egy másik lánnyal egyetemben. A fiúk, illetve egy focirajongó lány, lelkesen magyarázták is nekünk, mi történik a pályán, ami egyébként olyan gyors volt, hogy azt sem tudtam, mit nézzek, a labdát vagy a játékosokat. Aztán levontam a végkövetkeztetéseket:
1. Ez tényleg nem olyan unalmas, de rettentően hosszú.
2. Nagyon sok meccset meg kellene néznem, hogy tudjam, mi miért történik.
3. Örülök, hogy San Diego már nem játszik, mert bármennyire jól áll neki a felszerelés, nem szívesen látogatnám a kórházban egy-egy meccs után.
4. Élőben, barátokkal meccset nézni mindig jó.
Szóval, ha valakit elhív a barátja vagy a barátnője (csapatunk egyik párjában a felállás pont fordított volt, a lány imádta a meccset, míg a fiú rettentően unatkozott) ne zárkózzon el tőle. Egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni, legalább a hangulat miatt.

Babaváró buli
Tigris barátomnak kisbabája született. Még a terhessége legelején mondta, hogy szeretne egy babaváró bulit és ezt mi készséggel teljesítettük. Már az utolsó hónapban volt, mikor sikerült megfelelő időpontot találnunk és minden szükséges előkészületet megtettünk hozzá.
Mivel a kisbaba lány, minden rózsaszín lett. Még a helyszín is annak számít, hiszen a főváros leglányosabb helyén, a Vintage Gardenben foglaltunk asztalt, hogy virágok, lufik és mindenféle lányos szépség által körülvéve tudjuk megünnepelni a születendő hölgyet, bár lehet, hogy inkább hercegnőt kellene írnom.

Nel volt az ötletgazda, Madonna a szervező, én pedig ott segítettem, ahol tudtam. A rózsaszín jegyében Tigris kapott tőlünk egy rózsaszín képkeretet, amiben pink háttér előtt a közös pillanatokat megörökítő fényképek szerepeltek. Egy sokrekeszes dobozkát, amelyben a mellékelt képen is látható babaholmik lapultak, egy moziszettet (baba nevével ellátott kóla, rózsaszín pattogatott kukorica és 3 pink borítójú dvd), hogy a picit is filmrajongónak nevelhesse és egy hatalmas, szintén rózsaszín pelenkatortát.
Az egyetlen nehézsége a dolognak az volt, hogy munka utánra tettük a bulit, így a holmikat el kellett szállítani a helyszínre nem kis látványosságot nyújtva ezzel a villamoson, illetve trolin utazó embereknek.
Sőt, előtte még munka miatt be kellett ugranunk egy rendezvényre, konkrétan egy tudományos előadásra, ahol kissé lesokkoltuk a szervezőket. Mikor ugyanis csengettünk és a szervező pasas ajtót nyitott a következő jelenet zajlott le:
- Biztos, hogy erre a rendezvényre? - kérdezte meglepetten megpillantva minket csupa rózsaszín és fodros holmikkal a kezünkben.
- Igen! - vágta rá Madonna határozottan és mivel a keze tele volt a méteres pelenkatortával, vállal lökte arrébb a pasast az ajtóval együtt, mert késésben voltunk.
Szóval szegény szervező csak állt és pislogott, míg három csaj bevonult mellette lepakolta a fogas alá a babaholmikat és mintha mi sem történt volna, beült az előadásra.
A rendezvény után a pasa odajött, hogy elnézést kérjen és közölje, csak azért nem engedett be minket rögtön, mert a "kellékeink" megzavarták.
A buli tehát igazán jó hangulatban indult és persze folytatódott is. A kismama teljesen meg volt hatva és nagyon örült mindennek, mi pedig boldogok voltunk, hogy újra négyesben tölthettünk egy kis időt. Most, hogy a pici már megszületett, egy ideig nem tudunk több órás csevegésre összegyűlni, ám ez így van rendjén.

Tehát ilyen rózsaszín pillanatok történtek velem mostanában és ha esetleg továbbra is ritkán teszek közzé bejegyzést az nem azért van, mert elfelejtettem a blogot, hanem mert nem vagyok gépközelben. Azért igyekszem időt szakítani mindenre és mindenkire.
Most például rohanok koncertre, nehogy megvárassam F. barátomat és összepakolnom sem ártana, mert hétfőn utazom Csehországba.
Remélem, olvasóimnak is hasonlóan mozgalmasan telnek a napok.

Rózsaszín pöttyök XV.

Az elmúlt hetekben volt részem jó néhány megmosolyogtató apróságban. Ezek az apróságok pedig pont olyan rózsaszínen vidámak és lányosan pöttyösek, ahogy a rovat, így írok róluk, hátha olvasóimnak is okoznak néhány vidám másodpercet.

Articsóka

Nem vagyok egy konyhatündér. Ez minden mentségem a következő baklövésemre.

A dolog úgy indult, hogy reggel az irodában még félkómásan épp az életre keltő kávémat készítettem, mikor megszólított egyik kollégám:

- Te vagy az én emberem! Szereted az articsókát?

Vállat vontam, mivel csak ködös emlékeim voltak arról, hogy valaha talán ettem. Ezt beleegyezésnek vette, így nem csupán a bögre kávémmal távoztam a konyhából, hanem egy szatyor articsókával is. 

Útközben belebotlottam Madonnába, akinek elmeséltem a történteket és mivel ő sem készített még articsókát, ám kísérletező kedvében volt, megosztoztam vele a zsákmányon. Napközben ki is találtuk, ki mit készít majd, ha hazaért és elégedetten meghívtam San Diegót egy articsóka vacsorára. 

A tervem rakott articsóka volt burgonyával. Be is vásároltam hozzá és lelkesen nekiláttam a recept szerint. Az első gyanús dolog az articsóka pucolásánál ért. Ki kellett volna vennem az articsóka bajuszos közepét, ám az én articsókámnak még bajuszmentes közepe sem volt. Aztán, mikor felszeleteltem mindent, megérkezett Dan Diego és befutott Queen B. is. Előbbi mániákus kóstoló, így rögtön megkérdezte, megkóstolhatja-e az articsókát. A második gyanús pont ekkor ért, mert szerinte nem ilyen íze van egy articsókának, bár eddig csak pizzán találkozott vele. Szóval hárman bűvöltük a zöldséget és tanakodtunk, miért nincs bajuszos közepe, mikor a Google felvilágosított minket: 

Ez nem articsóka, hanem csicsóka!

A csicsóka pedig mint burgonyapótló növény volt feltüntetve, így kiderült, hogy épp krumplit készítettem krumplival. Természetesen jól kinevettek, de segítettek menteni a menthetőt, így a hűtőben talált maradékokból egészen jó csicsókás rakott krumplit készítettem. A végeredmény legalábbis ehetőnek bizonyult.

Már majdnem kész volt a vacsora, mikor megcsörrent a telefonom és a következő beszélgetést folytattam Madonnával:

- Szellem, ez nem articsóka!
- Tudom, csicsóka.
- Tudod? Mióta tudod?
- Úgy húsz perce.
- És nem szóltál?

Tanulság: Ne fogadj el gyanús növényeket gyanús kollégától! Főleg ne a reggeli kávéd elfogyasztása előtt!

Milkatehén

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem,
ki a legaranyosabb tehén a vidéken!

Nagy gyerek vagyok és ezt nem is titkolom. A barátaim jól tudják, hogy le lehet engem venni a lábamról valami aranyossal, például egy plüssfigurával.

Így történt, hogy mikor Nel csokibeszerzésre ment és belebotlott a Milka standba, elcsábult. A csoki mellé ugyanis picike, lila, plüsstehenet adtak bizonyos összegű vásárlás esetén. Szóval, bár csupán egy doboz bonbonért indult, hozzácsapott egy tábla csokit is, hogy meglegyen a tehén. A tehén, amivel aztán egem lepett meg.

Mivel nem volt túl jó napom, rendkívül feldobott ez a figyelmesség és úgy ölelgettem a picike plüsst, mint egy vigyori hatéves. Nem tehetek róla, gyengéim a puha dolgok... Szóval lett egy lila tehenem, ami egyszerre hirdeti a kedvenc színemet, a kedvenc csokoládémárkámat és a vonzódásomat a puha kisállatokhoz. Néha félelmetes mennyire ismernek a barátaim.

Nőnap

Számomra a nőnap fontos. Fontos, mert sokáig senki sem köszöntött fel ezen a napon, ami igazán elszomorított. Úgyhogy mindig vágytam rá, hogy valaki szóljon hozzám egy kedves szót ezen a napon. Tavaly meg is történt, ezért reménykedtem benne, hogy idén sem felejtenek el. Reményeim pedig meghallgatásra leltek.

bagoly-romantika

Aztán másnap elmentem koktélozni Queen B. és az új lakótársunk (legyen a neve: Poli) társaságában. Már a koktélok felénél tartottunk, mikor megjelent egy virágárus és Queen B. megjegyezte, vennie kellene egy szál virágot a barátjának. Rögtön rákérdeztem, milyen alkalomból, mire elpanaszolta, hogy a kedves úriember mindössze kiírta a közösségi oldalon üzenőfalára, hogy kollektíven minden hölgy ismerősének boldog nőnapot kíván és ezzel le is tudta a dolgot. Szóval jogos a sérelme, hogy nem virtuálisan még egy puszit sem kapott az illetőtől, így a virág célzás lenne.

Poli erre vigasztalóan megjegyezte, hogy ő is csak a munkatársaitól kapott felköszöntést. Aztán egyetértésben némán hallgattak pár percig, majd rám néztek és feltették a nagy kérdést, én kaptam-e virágot a barátomtól.

Halkan és őszintén bevallottam, hogy virágot nem kaptam (praktikussági okokból), csokit sem kaptam (mert csak marcipános csoki jött vele szembe és tudja, hogy nem szeretem), de elvitt vacsorázni és moziba. Aztán megpróbáltam ártatlanul pislogva nem észrevenni, hogy lakótársaim gondolatban a pokolba kívántak.

A mellékelt kép az említett nőnapi vacsorán készült, mert ilyen kreatív helyre mentünk, ahol krétával összefirkálhattuk az asztalt. Lehet tippelni, melyik bagoly az én művem és melyik San Diego alkotása!

Japanika

Habár rendkívül tudok értékelni minden apróságot, még egy picike lila tehenet is, a közös élmény az, amit a legtöbbre becsülök. Ezért is szerveztem egy különleges programot március 15-re, foglaltam asztalt egy japán étterembe.

előétel

Nagyon szeretem a japán dolgokat a képregényektől, a mitológián át a tamagocsiig. (Nem véletlenül írtam korábban a legjobb japán levesesről.) Csakhogy számomra az ázsiai ételek kissé problematikusak, mert eléggé fűszeresek (nem szeretem a csípőset) és sok bennük a hús vagy a hal (vegetáriánus vagyok). Ettől függetlenül nagy vágyam volt elmenni egy igazi japán étterembe szusit enni és ez most végre teljesült.

Egy akció miatt kötöttünk ki ebben a japán étteremben a Szent István Bazilika szomszédságában. Megtetszett a 4 fogásos menüjük és már amikor helyet foglaltunk, tudtam, szeretni fogom. Az asztalon ugyanis picike bonsai fa fogadott minket és míg eldöntöttük, mit szeretnénk enni, igazán finom limonádét kaptunk. Én mangósat kóstoltam, míg San Diego bevállalta az uborkás-bodzás ízvilágot és az sem volt rossz.

Különböző ételeket válogattunk össze, hogy minél többfélét ki tudjunk próbálni. Ráadásul a japán tálalási mód tökéletes arra, ha az ember a másik tányérjába is bele kíván kóstolni. Az evőeszköz természetesen evőpálcika volt és mindent kicsi, csinos tálkákban hoztak ki.

Előételnek kértünk japán savanyúságot, ami nem volt igazán egzotikus, illetve sózott szójababot, ami annál inkább. Meg kellett kicsit locsolni citromlével a babokat, hogy kijöjjön a pikáns íze és eltartott egy ideig, míg kicsipegettük a babszemeket a héjából, de megérte.

tavaszi tekercs

Közben a pincér már hozta is a következő fogást, San Diegónak algasalátát, míg nekem tavaszi tekercset. Tudni kell rólam, hogy imádom a tavaszi tekercset, itt pedig mennyei volt. Az édes szósz, amit adtak hozzá még intenzívebbé tette az ízvilágot. Az algasaláta már nem annyira nyerte el a tetszésünket, hiába volt benne üvegtészta és más zöldség is. Azért leküzdöttük.

Harmadik fogásnak, főfogásnak mindketten szusit rendeltünk. Én természetesen vegetáriánus változatot, ami azt jelenti, hogy nincs benne hal, csak zöldségek. Fejenként 8 szusit kaptunk, ami két fogás után nem tűnt már olyan könnyű ebédnek. A kétféle (teriyaki és majonézes) szósz, illetve a minden asztalon felelhető szójaszósz pedig még laktatóbbá tette az ínyenc falatkákat. Az utolsó szusit csak vasakarattal tudtam megenni, annyira tele voltam már, de olyan finom is volt, hogy nem volt szívem otthagyni.

szusi

Nagyon érdekes, hogy nem tűnik nagy adagnak, sőt az első fogás kifejezetten óvatos menyiségnek látszott, mégis úgy jóllaktam, mint már nagyon régen. Pedig nem siettünk, nyugodt tempóban csipegettünk, ám olyan sokféle finomságot kellett végigkóstolnunk, hogy a végére már egy második limonádé sem fért belém.

A fogások egyébként gyorsabban elkészültek, mint ahogy fogyasztottuk őket, így a pincér szabályos "terülj, terülj, asztalkám"-ot varázsolt nekünk.

A laza másfél óra falatozást a ráadás negyedik fogás, a desszert koronázta meg. Édesszájú vagyok, így nem mondhattam nemet a picike süteményekre. Szerintem a meggyes-csokoládés volt a legjobb, míg San Diegónak a citromos krém ízlett a legjobban. Én mondjuk epreset kaptam, de egyáltalán nem bántam.

Szóval remekül éreztük magunkat és bár meglehetősen borsos volt az ára, megérte. Nagyon örülök, hogy ide foglaltam asztalt és hogy végre kipróbáltam egy japán éttermet. Az pedig külön öröm, hogy ilyen bőséges választék volt vegetáriánus fogásokból is. Élmény volt és az élmény számomra minden másnál többet jelent.

Terülj, terülj, asztalkám!

a desszert