2022. szeptember 30., péntek

Mozgóképek CXIV.

 Augusztusban kicsit visszaesett a filmek száma, csupán 5 filmet láttam, ám ebből kettőt moziban.

Thor - Szerelem és mennydörgés
"A mennydörgés istene az eddigiekhez nem fogható utazásra indul: a belső békét kutatja. A szuperhősködéstől való visszavonulása azonban rövidre sikerül, mivel a galaktikus gyilkos, Gorr, az Istenölő az istenek kiirtását tűzi ki céljául. A reá váró küzdelemhez Thor segítségül hívja Valkűr királyt, Korgot és volt barátnőjét, Jane Fostert, aki – Thor legnagyobb meglepetésére – képes használni a mágikus pörölyt, Mjölnirt. Ők együtt embert- és istent próbáló kozmikus kalandra indulnak, hogy kiderítsék az Istenölő bosszújának rejtélyes okát, s megállítsák, amíg még nem késő."
Kezdek meglehetősen kiábrándult lenni, ha Marvel filmekről van szó. Az elmúlt időszakban ugyanis több számomra élvezhetetlen filmet láttam tőlük (ITT van példának kettő is), és bár mindig akadnak kivételek (Pókember még mindig zseniális) hezitálva kezdek bele újabbakba. Viszont a Thor előző része nagyon tetszett és ezt az újat is Taika Waititi követte el, így adtam neki egy esélyt.
Ennél a filmnél két lehetőség van: vagy utálod, vagy imádod, nincs középút. A humora vagy elkap, vagy nem. Nos, engem elkapott és rettentően jól szórakoztam rajta. Igen, a sikoltó kecskéken is! Számomra ugyanis egy szuperhősös film a szórakoztatásról szól. Legyen humoros, kalandos, de ne próbálja meg magát komolyan venni, mert én bizony nem tudom komolyan venni a kezeslábasba bújtatott sérthetetlen fickók csetepatéját. Ez a film pedig egy picurkát sem vette magát komolyan, sőt, helyenként saját magán kacarászott, és ez nagyon jól állt neki. Azt elismerem, hogy ez a humor nem mindenkinél működik, többeknek sok lehet, ám én élveztem minden bugyuta viccét.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik nem veszik komolyan ezeket a filmeket, és kedvelik a rendező kissé fura humorát. Ha viszont valakinek az előző rész nem jött be, nos, ez sem fog, mert itt még több viccet nyomnak a néző arcába és vannak sikoltó kecskék.

Az elveszett lány
"Egy nő tengerparti nyaralása sötét fordulatot vesz, amikor szembesülni kezd múltja gondjaival."
Ez a film egy Elena Ferrante regény alapján készült. Még nem olvastam az írónőtől, bár meglehetősen népszerű, csak szemeztem a könyveivel, így gondoltam megnézem ezt a filmet, hogy lássam, érdemes-e a könyveket is megkóstolni. 
Hát, nem hozta meg a kedvemet az olvasáshoz. Ez a történet ugyanis rettentően vontatott, rémesen unalmas, meglehetősen kusza és a szereplői is unszimpatikusak. Hiába jó színészek, engem itt mindenki irritált. Ráadásul az a lélektani vonal, amelyet valószínűleg a könyv is boncolgat, egyáltalán nem jött át. Nem tudtam együtt érezni a főhőssel sajnálom. A huzavonát a babával nevetségesen abszurdnak éreztem. A vége pedig nem hozott megnyugvást.
Egyáltalán nem tetszett ez a film. Ez a műfaj nem az én világom, így kizárólag azoknak tudom javasolni, akik kedvelik a szenvelgő történeteket, és nem zavarja őket, ha nincs mellette cselekmény.

Elvis
"A legendás Elvis Presley élete, ahogy még sosem láttuk: titokzatos menedzsere, a magát csak „ezredesnek” szólíttató Tom Parker szemén keresztül. A két férfi közti különös, sokat változó kapcsolat (néha barátság, néha gyűlölet) több mint 20 évig tartott. Akkor kezdődött, amikor Elvis még a pályája elején állt, nem múlt el akkor sem, amikor az énekes addig példátlan hírnevű sztárrá emelkedett, és akkor is megmaradt, amikor megismerte élete legfontosabb nőjét, Priscillát.
Közben Amerika háborúba ment, elveszítette az ártatlanságát, és megváltozott az egész világ. De a két férfi között mindig megmaradt valami furcsa kapcsolat..."
Nem vagyok Elvis rajongója, nem igazán tudtam róla semmit, és kicsit tartottam a sok dicsérettől, amit ez a film kapott, mert a Rocketman számomra nagy csalódás volt, és féltem, ezzel is így járok majd. Nos, aggályaim alaptalannak bizonyultak.
Ez egy nagyon rendben lévő életrajzi film jó tempóval és megfelelő zenés jelleggel. Számomra, aki minimális háttértudással ült be rá, nagyon sok dologra rávilágított, amiről hallottam, csak nem értettem. Például, hogy Vegas miért van tele Elvisnek öltözött fickókkal... A film tempója feszes, kellemesen halad előre a cselekmény. A negatív szereplő narrációja jó ötlet volt, és nagyon szépen felépíti, miért is volt ennyire különleges Elvis zenéje, holott nem is írt saját dalokat. Austin Butler pedig zseniális, tökéletes választás volt erre a szerepre.
Nekem tehát ez a film nagyon tetszett, így bátran tudom ajánlani mindenkinek, akár rajongó, akár nem. Zenés életrajzi filmek kedvelői előnyben.

Esküvők ideje
"A szülői nyomás arra készteti Ashát és Ravit, hogy eljátsszák egymás párját a nyári esküvőkön, azonban egyszer csak elkezdenek érzelmeket táplálni egymás iránt."
Időről-időre szükségem van egy könnyed, romantikus vígjátékra. Ezt a célt szolgálta múlt hónapban ez a film több-kevesebb sikerrel.
A történet tipikus, az indiai vonal kissé sztereotip, és a film humora sem kiemelkedő. Amolyan, ha nincs jobb dolgod, egynek elmegy film. A készítők szerintem kissé lustára vették a dolgokat, mert ahelyett, hogy kitaláltak volna bármi újat, vagy megpróbálták volna nem ilyen felszínes módon bemutatni az indiai kultúrát, megelégedtek a megszokott sablonokkal. Szóval kicsit csalódás volt ez a film, ám a hónapra kielégítette a műfaj iránti vágyamat.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik szívesen néznek meg egy olyan romantikus történetet, amilyet már korábban jó néhány filmben láttak. Ha pedig valaki az indiai vonal miatt érdeklődne, nos, nem ebben fogja megtalálni a kultúra esszenciáját, az tuti.

Rémálmok sikátora
"Az utazócirkusznál dolgozó Stanton Carlisle becsvágyó férfi, aki néhány jól megválasztott szóval tehetségesen manipulálja az embereket. Találkozik egy pszichiáternővel, akiről rövidesen kiderül, hogy talán még nála is veszedelmesebb."
Jó rendező, jó színészek, borongós hangulat, minden csábítónak tűnt, de be kell látnom, hogy el kellene már engednem a cirkuszos történeteket, mert hidegen hagynak.
Ez a film számomra hatalmas csalódás volt. Nem fogott meg sem a történet, ami egyébként tele volt homályos foltokkal és nem a jó értelemben, sem a szereplők, sem a hangulat. Egy ideig még csak-csak fenntartotta a figyelmemet, aztán úgy elkezdtem unni, hogy alig vártam, hogy a főhős lebukjon, és vége legyen végre. A "nagy csavar" sem hatott meg igazán, és még a maffiózó szál is meglehetősen vérszegényre sikerült.
Untam, nem tetszett, inkább nem ajánlom senkinek. Legközelebb pedig hatszor meg fogom gondolni, mielőtt belevágok bármilyen cirkuszban játszódó történetbe.

Értékelés:
Thor - Szerelem és mennydörgés     -  10
Elvis                                                  -   9
Esküvők ideje                                   -   6
Rémálmok sikátora                          -   5
Az elveszett lány                              -   4

2022. szeptember 29., csütörtök

Higgy nekem

Ez a kötet a Bízz bennem folytatása, és még mindig nagyon tetszik ennek a sorozatnak a borítója.
496 lapjával megszokott vastagságú olvasmány.
Fülszöveg:
"Már ötödik napja tart az IOV, és a címvédő piros csapat még mindig versenyben van, méghozzá nem is akárhogy, a résztvevők és szervezők is őket tartják az egyik legesélyesebbnek a győzelemre.

Az otthoniak azonban továbbra is kétkednek, számukra az idei Szirtes-csapat mindörökre megbélyegzett társaság marad, akiknek az IOV részvétele és eredménye sem változtatja meg a negatív megítélésüket.
Kocsis igazgató próbál tenni ez ellen, és mindent bevetve igyekszik megkedveltetni a négy versenyzőt a szirtesesekkel, miközben a Hortobágyon egyre kiélezettebb a verseny, Sára, Rajmund, Vivi és Dominik pedig az események sodrásában szép lassan rádöbbennek, hogy nemcsak sorstársakra, de barátokra is találtak. Sőt, talán még annál is többre…"
Általában olvasás után pár napon belül értékelni szoktam a könyveket, most viszont közbe jött egy utazás, így három hét késésben vagyok. Ezért az élmény nem olyan friss, és rá kellett jönnöm, hogy utólag kicsit összefolynak a kötetek. Ha ugyanis erre a könyvre gondolok, a hangulat az, ami megvan, ám az, hogy pontosan milyen feladat volt és mikor, azon el kell töprengenem. Ez pedig azt mutatja, hogy átvezető könyvnek teljesen rendben volt, de nem adott kiemelkedő élményt.
A cselekmény és a verseny ott folytatódik, ahol az előző könyv végén megszakadt, és igazából nem hozott semmi váratlant. Sikerült még azt is tisztázni, miért megy folyton feladatra a főhős, ami egyébként írói szempontból jó húzás volt, lendítette előre a cselekményt.
A karaktereket picikét jobban meg lehetett ismerni, ami szintén dicséretes. Dominik is kapott egy kis teret (no nem sokat, de már ez is valami), aminek nagyon örültem. A csapatok kiesésével pedig végre néhányan nevet és arcot kaptak ebből a színkavalkádból. Eddig csupán a főhősökkel jóban lévő pár ember vált személlyé, míg a többi színkód alapján létezett. Most viszont egyre többen kaptak nevet, egy-egy mondatnyi megszólalást vagy bármilyen új tulajdonságot a melegítőjük színe mellé. Erre pedig szükség volt, mert itt elvileg sok a diák, az olvasó mégis csak egy tucatot lát közülük, a többi egyszerűen beolvadt a környezetbe.
Megengedek magamnak egy gonosz megjegyzést: alig várom, hogy Panna kiessen. Nem szoktam átugrani oldalakat, bekezdéseket, de esetében szemrebbenés és bűntudat nélkül megtettem. Értem én, hogy a szómenése az egyik visszatérő poén, de nekem durván sok, így amint Panna feltűnt, lapoztam kettőt a könyvben.
No, de kanyarodjunk vissza  főhősökre. Ez a rész a kapcsolatuk alakulásáról, a kezdeti szimpátia elmélyüléséről és a románcról szólt. Kellemes tempóban, aranyosan alakulnak a dolgok. Rajmund és a balhés jelzője még mindig nincsenek összhangban, de ebben a részben ez annyira nem is volt érdekes. A bimbózó románc sikeresen elterelte a figyelmet. Azért az utolsó kötetre remélek némi konklúziót az ügyben.
Sára közel járt, hogy Panna sorsára jusson, mert már nagyon, de tényleg nagyon unom a belső monológjait a tánccsoportjáról. Mintha a szerző ötven oldalanként kényszert érezne, hogy megint az olvasó szájába rágja a nagy tanulságot. Pedig egyébként egy szerethető karakter, de ezek a megnyilvánulásai, és hogy túl jó mindenben, amit kipróbál, rontják az olvasói szimpátiát.
Az internetes kommentháború még mindig szórakoztató. Ráadásul akadt némi fejlődés a trollokat illetően, és bár rezeg a léc, az igazgató is inkább szórakoztató volt, mint idegesítő.
Összességében tehát, ha visszagondolok erre a kötetre, a kellemes olvasási élmény jut eszembe. Valamiért nagyon kikapcsolnak Leiner Laura könyvei, főleg ha néhány nehéz témájú könyv után veszem kézbe, vagy épp meg vagyok fázva, mint ahogy ennél a kötetnél történt.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki az előző részt olvasta. Illetve, aki még nem vágott bele a sorozatba, de szeretne egy könnyed, ifjúsági regényt hazai helyszínen egy csipet internetes gonoszkodással fűszerezve, kezdjen bele nyugodtan.

2022. szeptember 8., csütörtök

Szent Szó

Kedvelem az izlandi irodalmat, ez a borító pedig nagyon szép, és ennyivel meg is nyert magának ez a könyv.
Nem hosszú olvasmány, 284 oldal, gyorsan lehet haladni vele.
Fülszöveg:
"Egy fiatal nő, Edda eltűnik az otthonából, újszülött gyermeke mellől. A rendőrség tanácstalan, és a család a nő öccsét kéri meg, hogy keresse meg Eddát. A rejtély megoldásához egy idegen világban kell követnie a nő nyomait, és meg kell küzdenie a család nem mindennapi múltjával. A Szent szó szenvedélyekről és olvasásról, menekülésről és utazásokról és az emberi elme bámulatos labirintusáról szól."
 A cím alapján számítottam rá, hogy az irodalom nagy hangsúlyt kap ebben a történetben, és ebben nem is csalódtam, bár máshogy alakult, mint gondoltam.
Nehéz lenne beskatulyázni ezt a történetet, mert egyszerre szól anyaságról, kapcsolatokról, írott szóról, miközben elmesél egy nyomozást, és ad egy kis társadalomkritikát. A cselekmény ezért összetett, több nézőpontot és idősíkot követ, ami árnyalja a képet, ám ha az olvasó nem rajong az ugrálásért, kieshet a ritmusból. Én nagyon kedvelem az ilyen szerteágazó történeteket, így jó élmény volt olvasni.
A cselekmény veleje Edda eltűnése és a nyomozás utána, és bár ez viszi el az olvasót a már említett irodalmi gondolatokig, számomra nem ez volt a könyv legérdekesebb része. A családtörténeti szálat sokkal jobban kedveltem. Az írónő kifejezetten érdekes karaktereket alkotott, akik nem épp hétköznapi módon alakították az életüket. Tetszett, hogy minden karakternek volt egy kis mélysége, hogy mindegyiknek adott egy kis teret a kibontakozáshoz, és nagyon tetszett az a családi dinamika, amiben működtek. Egyszerűen lekötöttek az apró-cseprő dolgaik, még jobban is, mint a nyomozás New Yorkban.
Ez a könyv egyébként is karakterközpontú, bár nehéz lenne megmondani, ki is a főhős, hiszen Edda körül forog a cselekmény, ám ő viszonylag keveset szerepel a történetben, ellentétben mondjuk a testvérével. Ráadásul a kifejezetten mellékszerepben lévő karakterek egy része is meglehetősen érdekes, bár akadt egy hiányosság is közöttük. Számomra Ragnar egy nagy kérdőjel volt. Edda férje, mégis alig tudunk meg róla valamit, nem ismerjük a kapcsolatukat, pedig ez a könyv épp a kapcsolatokról szól.
A címben is sugallt irodalmi vonatkozásról vegyes érzéseim voltak. Egyrészt az alapfelvetés és a kezdeti filozófiai elmélkedések érdekesnek tűntek, aztán viszont olyan irányt vettek, amivel nem igazán tudtam mit kezdeni. Kicsit talán túlságosan nagyot ugrott bennük a szerző, így helyenként hiányosnak éreztem a téma kifejtését. Az pedig, hogy egyáltalán nem értettem egyet a kötet végi nagy elméleti következtetéssel, nem tette számomra szimpatikusabbá ezt a részt.
A társadalomkritikát is egy cseppet hiányosnak éreztem, mert sablonos állításoknál nem ment mélyebbre. Sőt, egyáltalán nem mutatta be, mégis hogyan lett a különc Eddából tucatmintára készült influenszer. Ezzel pedig szerintem a szerző egy nagy lehetőséget hagyott ki.
Egyébként a szöveg stílusa nagyon kellemes, olvasmányos és helyenként kifejezetten szépnek találtam. (Nagyon tetszett a pikkelyes hasonlat.) Ebben persze a fordító keze is benne van, aki már megint kiváló munkát végzett. A következtetést tehát levontam, fogok még olvasni az írónő tollából.
Összességében tehát, bár voltak benne olyan részek, amelyek nem nyűgöztek le annyira, és a végét összecsapottnak éreztem, jó olvasási élményt adott ez a kötet. Nagyon tetszett a családtörténeti szál, a karakterek és a tempó, így tudom ajánlani azoknak, akik egy különleges családtörténetre vágynak. Elmélkedni szerető olvasók előnyben. Aki viszont a fülszöveg alapján egy izgalmas nyomozást vár, csalódni fog, mert itt nem a cselekményen, hanem a szereplők múltján és belső világán van a hangsúly.

Kedvenc idézet a könyvből:
"Az írásban varázserő rejlik, megváltoztatja a gondolkodásunkat, a viselkedésünket, a világot. Az írás a tűz megszelídítése óta az emberiség legnagyobb hatású eszköze."

2022. szeptember 3., szombat

Nala, a mentett cica

 Rajongóként vettem meg ezt a könyvet, mert mikor az eredeti angol kiadás megjelent, már jó ideje követtem ezt a párost az interneten. A YouTube dobta fel nekem az egyik videót, amiben Nala a bicikli elején egyensúlyozik (kicsit merészebben, mint a könyvborítón), és azonnal megnyert. A történetüket tehát már ismertem, ám ez nem gátolt meg abban, hogy el is olvassam, sőt, hiszen lelkes könyvmoly vagyok.
Nagyon örülök, hogy a magyar kiadás megtartotta az eredeti borítót. 316 lapjával nem vastag kötet, és a végén helyet kapott egy fotómelléklet, ami kifejezetten praktikus.
Fülszöveg:
"Dean Nicholson elmeséli Nalával, a mentett cicával közös világkörüli biciklis utazásuk inspiráló kalandjait.
Amikor a harmincéves Dean elindult Skóciából, hogy körbe kerekezze a világot, az a cél vezérelte, hogy minél többet megtudjon nyugtalan bolygónkról, de arra nem számított, hogy váratlan társa révén milyen tapasztalatokat szerez majd.
Három hónappal az elutazása után Montenegró és Bosznia között a hegyekben, egy félreeső úton magára hagyott, sáros kiscicát talált. Az átható tekintetben és a kétségbeesett nyivákolásban volt valami ellenállhatatlan. Nem hagyhatta a sorsára, ezért feltette a biciklijére, majd a helyi állatorvosok segítségével kiápolta a betegségeiből.
További útja során elszakíthatatlan kötelék és barátság szövődött Dean és a macska között, akinek a Nala nevet adta. Nala kíváncsi, önálló, tele van lendülettel és kalandvággyal. A megismerkedésükről készült videót húsz millióan nézték meg, és az Instagram oldaluknak eddig 750.000 követője volt, de a szám tovább nő.
Olvashatunk arról, hogy Dean és Nala mennyi kedvességet kapnak idegenektől. Menekülttáborokat keresnek fel együtt, Európa- és Ázsia-szerte állatokat mentenek, és megtanulják, hogy a váratlan bámulatos lehet. Két íróval, Garry Jenkins-szel és a Bob, a kóbor macska alkotójával, James Bowennel együtt Dean megosztja velünk a Nalával közös utazásuk lelkesítő és szívmelengető kalandjainak kivételes történetét."
 Ez a könyv lényegében egy összefoglaló közös utazásuk első részéről. Tetszett, hogy az előzmények is helyet kaptak benne, vagyis az, hogyan indult el Dean erre az ambiciózus biciklis utazásra. A fejezetek rövidek, könnyen lehet haladni az olvasással, és mindegyik kapott egy picike illusztrációt. Ráadásul a három nagyobb egység elején van egy-egy rajzolt térkép, hogy el tudjuk helyezni az eseményeket, és lássuk az útvonalat.
Ahogy a bejegyzés elején írtam, nem volt ismeretlen számomra ez a történet, ám így is sok újdonságot tudtam meg, főleg az utazás kezdetéről. Kicsit úgy éreztem, mintha bepillantottam volna a kulisszák mögé, hiszen a nézők és követők, csak azt látják, Nala milyen ügyesen egyensúlyozik a bringán, milyen magabiztosan sétál egy ismeretlen nagyvárosban, mintha erre született volna. A könyv azonban leírja, hogy neki is meg kellett szoknia mindezt. Volt, ami először nem volt kedvére (mint a póráz) és volt, amire magától jött rá (hol a legkényelmesebb tekerés közben utazni). A könyv ettől lett hiteles számomra, hogy nem csupán a pozitív, hanem a negatívabb dolgokat is megosztotta az olvasóval. Ez ugyanis egy utazás története és nem látványos Instagram képek leírása.
Na, de milyen ez a leírás? Kellemes, gördülékeny, nem egy szépirodalmi mű, de nagyon olvasmányos. Dean megfelelő segítőket talált ehhez a könyvhöz, akik kellemessé tették a szöveget. Helyenként kicsit érzelmes, ám mindig nemes ügy érdekében, így jó élmény volt olvasni.
Kicsit úgy éreztem, mintha ez a könyv, nem csupán egy úti beszámoló volna, hanem Dean állásfoglalása néhány kérdésben. Jól szemlélteti ezt egy idézet a könyvből:
"Egy bolygónk van, és mi egy faj vagyunk rajta. Ha nem törődünk egymással, és nem működünk együtt, valószínűleg kudarcra ítéljük magunkat."
Mivel tudok azonosulni a nézeteivel, számomra ezek a gondolatok is kellemesnek hatottak. Adtak egy pozitív szemléletet a könyvnek, amit minden nehézség és helyenkénti dráma ellenére, végig megtartott.
"...a lelkem mélyén mindig is abban akartam hinni, hogy mind egyformák vagyunk. Hogy az emberi természet mégis inkább a jóra hajlik, nem a rosszra. Törökországi látogatásom csak tovább erősítette bennem ezt a nézetet – mégpedig bőven és alaposan ellátott bizonyítékokkal."
A könyv ad egy kis korképet is, mivel említésre kerül benne néhány esemény, mint például a menekültválság és a koronavírus. Így nem csupán azt mutatja meg, milyen az adott országokban élők helyzete, hanem az aktuális és globális problémákra is kitér pár mondat erejéig. Ez pedig valószínűleg néhány év távlatából is érdekessé teszi majd a könyvet.
Összességében ez egy kellemes útinapló egy szimpatikus párosról. Nekem tetszett, örülök, hogy megvettem (és ezzel kicsit támogattam Dean jótékonysági projektjeit).
Bátran ajánlom azoknak, akik szeretnek utazni, szívesen olvasnak más országokról, és szeretik az állatokat. Természetesen macskakedvelők előnyben. Azoknak pedig, akik még nem hallottak Nala és Dean párosáról, itt az ideje megismerkedni velük, akár a könyv által, akár az internetes felületeken.