Attack on Titan-gyűjtemény 3.

Ezzel a kötettel utolértem megkopott emlékeimet az animéről. Szóval innentől már nem tudtam, mi fog következni, és ez így van jól. (Az animét teljes egészében csak akkor fogom megnézni, ha már az összes kötetet olvastam.)

A borító ezúttal is passzol a cselekményhez, hiszen valóban a női titáné itt a főszerep. 600 lapjával pedig szokásosan vaskos darab, amit nem jó sokáig kézben tartani alátámasztás nélkül. (Míg a mellkasomon doromboló macska felett lebegtettem, görcsbe állt a csuklóm...)

Fülszöveg:

"Ősidők óta az emberi faj uralta a világot. Egy évszázaddal ezelőtt azonban a titánok érkezésével minden megváltozott. Ezek a bizarr, óriási lények elsöpörték a civilizációt, és pár ezer embert leszámítva mindenkit felzabáltak. A túlélők kolosszális falakat emeltek, és azóta is ezek árnyékában élnek. Most pedig a titánok áttörték a külső falat…

A Felderítőosztag parancsnoka, Erwin mindent egy lapra tett fel. Az áttört fal befoltozása ugyanis csak egy a számos titokban kovácsolt terve közül, aminek égisze alatt nem kevesebbre készült, mint leleplezni a katonaság soraiban bujkáló árulókat és szörnyetegeket. A falon túli küldetés pengeélen táncol, a veszteségek nagyok, a városban pedig sokan ugrásra készen szemlélik a felderítők tevékenységét, és elég a legkisebb hiba is, hogy lecsapjanak…"

Be kell vallanom, hogy a kötet nyitája kicsit felbosszantott. Mindegyik rész erőteljes függővéggel zárul, így az olvasó keze szinte remeg a folytatásért. Aztán kézbe veszi, mint én jelen esetben ezt a 3. kötetet, és arcul csapja a felismerés, hogy a szerző már megint csak játszott vele. Kicsit olyan érzést keltett bennem a kötet eleje, mintha hátra léptünk volna kettőt a cselekményben. Azonban szerencsére, miután túltettem magam a bosszúságon, mégis csak sikerült megbarátkoznom vele.

Hiába gyűjteményes kötet, egy-egy ilyen 600 oldalas monstrumban a történet egészét nézve alig-alig történik valami. Viszont, míg az első kötet a kevés információval az olvasó figyelmének megragadására törekedett, a második kötet pedig a világot építve próbált kitölteni néhány hézagot, addig itt már új információk vannak. Bizony, lasssan kétezer oldalnál lehet néhány választ is kapni a rengeteg felmerülő kérdésre. Na, meg új kérdéseket bedobni a kalapba, de ezt most ne firtassuk.

A női titán szála izgalmas volt és érdekes. Természtesen nyitva maradt, hiszen hol van még a vége ennek a sorozatnak, de így is sokat lendített a cselekményen. Ráasdásul nagyon tetszett, hogy ezúttal a korábban már megismert mellékszereplők is nagyobb figyelmet kaptak. Jó őket nem csupán sopánkodni vagy épp titánok által elfogyasztva látni.

Eren szinte csak titánbőrben szerepelt ebben a részben és ez olvasás közben fel sem tűnt. Annyira vitt magával az akció és a sok rejtély, hogy a főhős szinte mellékessé vált. Hogy ez jó-e vagy sem, még nem sikerült eldöntenem, de az olvasási élményemet cseppet sem rontotta.

Az akció pörög, az erőszak még mindig nagy dózisban van jelen és a titán kontra titán csetepatékkal ismét az elmosódott, kusza képkockák voltak többségben. Vizuálisan eddig a második rész nyert nálam, itt most jóval kevesebb szépséget találtam.

Nagyon tetszett, hogy a vallás is bekerült a képbe, sokat lendített a világ kidolgozottságán. Na, meg adott még néhány kérdést, de ez így helyes. Illetve a titánok is egyre változatosabbak, ami egy újabb pozitívuma a kötetnek.

Ami a könyv lezárását illeti, persze, hogy hatalmas függővég. Ismét belengetett sok-sok izgalmat és több válasz lehetőségét. Kíváncsi leszek, hogy a negyedik kötet mennyire fogja laposan lecsapni ezeket az egyébként magas labdákat.

Összességében továbbra is nagyon tetszik ez a sorozat. Érdekel a folytatás, tetszenek a karakterek, izgalmas a világ és van valami rendkívül egyedi a rajzok stílusában. Bátran ajánlom mindenkinek, aki az előző részeket olvasta. Itt már konkrét haladás van a cselekményben, ami garantálja a jó olvasási élményt. Aki pedig még nem kezdett bele, de szívesen olvasna emberevő óriásokról, bátran vágjon bele. Kidolgott történet, erőszakos, de ez a helyén van benne kezelve. Viszont minden kisgyerekes szülőnek javasolom, hogy ne hagyja elől, mindig tegye egy magas polcra, mert kicsiknek ebbe még belelapozni sem szerencsés.

A soha fel nem engedő föld

Ez a borító bámulatosan szép. Ha semmit sem tudtam volna a könyvről, már csupán azért megvettem volna, hogy nézegethessem rajta a bálna farokúszóját. Viszont azt is tudtam, hogy finn szerző munkája, északi tájakon játszódik és szó van benne a klímaváltozásról. Tehát pont az ízlésemnek tűnt, és rettentően boldog vagyok, hogy aztán be is bizonyította, hogy az.

320 lapjával nem hosszú olvasmány. Egyszerre akartam rögtön befalni, annyira vittek a sorok, és beosztani, hogy minél tovább tartson.

Fülszöveg önkényesen megkurtítva:

"Unni, a kanadai Baffin-szigeten dolgozó finn kutató a gleccserek szerelmese. Akkor a legboldogabb, ha a jég és a csobogó víz hangjai veszik körül. Éppen az éghajlatváltozás következményeit tanulmányozza a gyorsan olvadó Penny nevű jégsapkán, amikor összetalálkozik a titokzatos férfival, Jonnal.Mint kiderül, mindkettőjükben közös a gyökértelenség és az otthon utáni vágyakozás. Unni gyerekként állandóan két világ közt volt kénytelen utazni: szülei válása után szakadt el Lappföldről, ám szűnni nem akaró vágyat érez az apja északi világa iránt. Jon pedig, bár Kanadában született, Dániában nőtt fel nevelőszülőknél, örökségként magával cipelve idegenségét, magányát és titkokkal teli múltját. A férfi felnőttként kap lehetőséget arra, hogy a Baffin-szigeten találkozzon biológiai apjával, szíve mégis tele van bizonytalansággal…
A soha fel nem engedő föld megható történet az összetartozásról, a honvágyról, a szabadságról és a szerelemről. Inkeri Markkula az írás mellett biológusként is dolgozik, így aligha meglepő, hogy regénye rendkívül gazdag gyönyörű természetleírásokban, amelyek varázslatos, szinte túlvilági hangulatot teremtenek."

Ez szerintem tipikusan olyan történet, amiről minél kevesebbet érdemes előre tudni. Épp ezért nehéz is úgy véleményt írni róla, hogy ne áruljak el semmi fontosat. Főleg, hogy itt minden egyszerre rettentően fontos és mégis elhanyagolható, mert ez a kötet mindenképpen csodálatos. Igen, innentől jön a rajongás.

Mikor elkezdtem olvasni, volt néhány feltételezésem. Úgy véltem, egy karakterre fog majd fókuszálni, de szerencsére ez a kötet ennél jóval izgalmasabb narrációval rendelkezik. Sejtettem, hogy tetszeni fog a stílusa, mégis igazi felüdülés volt ennyire kellemes szöveget olvasni. Reméltem, hogy feltűnik benne legalább egy bálna, és egy teljes élővilágot kaptam. Vártam a klímaváltozás témáját, meg is adta, ám adott mellé még néhány másikat, amelyek ugyanolyan fontosak. Az elvárásaimat tehát nem csupán teljesítette, hanem felül is múlta.

Kezdjük a narrációval. A szöveg szépen megfogalmazott, gördülékeny és gyönyörű leírásokat tartalmaz. Remek hangulatot ad a könyvnek. Mint említettem, egyetlen főhősre számítottam, ám végül több nézőpontba is bepillanthattam. Mindegyik érdekes volt a karakterek mélységei miatt, ám volt valami, ami különösen tetszett. A névleges főhős, Unni szemszöge E/1-ben íródott, míg a többieké E/3-ban., izgalmas narrációs megoldás.

"A csend akkor esik jól, ha az ember maga választja, mondta egyszer apa."

A karakterek szerethetők. Együtt lehet érezni velük, még akkor is, ha nem értünk egyet a tetteikkel. Mindegyik nagyon sebezhető és nagyon emberi figura. Lehet nekik drukkolni, lehet miattuk aggódni, ám egyiket sem lehet elítélni egyetlen pillanatra sem, erről gondoskodott a szerző. Mindegyikről szívesen olvastam volna még többet és többet.

A klímaváltozás témája vonzott ehhez a könyvhöz, ám a gleccserek kutatását önmagában is érdekesnek találtam. Az pedig, hogy emberek évezredek óta élnek ilyen zord tájakon, elképesztő. El sem tudom képzelni milyen lehet állandóan fagypont alatt lenni, örök napsütésben vagy épp örök éjszakában. A helyszín tehát önmagában sok új és érdekes gondolatot adott. Aztán persze bejött a képbe a gleccser eltűnésé, és a tény, hogy semmi sem állandó. Főleg, ha mi emberek teszünk is érte... Nagyon tetszett, hogy cseppet sem volt didaktikus. A klímaváltozás miatti szorongás és gyász nagyon szépen simult bele a törtémetbe. Ráadásul nem ez volt az egyetlen nehéz téma, amire felhívta a figyelmet.

"… minden, amit tanulmányozok és megfigyelek, fájdítja a szívemet, a tél közepén felengedő folyók, az eltűnő permafroszt, a gleccserek éneklő hasadékai és a hamvas szedres lápok összeomló palsadombjai, a túl korán érkező madarak, a tél szürkévé váló kéksége."

A könyv három helyszínnen játszódik: Lappföldön, Kanadában és Dániában. A szerző pedig mindhárom helyszínen megtalálta azt a társadalmilag érzékeny témát, amiről érdemes beszélni. Így jött képbe az őslakosok helyzete. Gyönyörűen van a történetbe szőve a számik és az inuitok nem épp rózsás sorsa. A könyv rámutat a történelem sötét foltjaira, és úgy tájékoztat, hogy nagyon, de nagyon sokáig nem mondja ki, hogy ez bizony népirtásról szól. Tökéletes megoldás. Közben pedig bemutatja az eltűnőben lévő, ám rettentően gazdag és értékes kultúrákat. Nagyon tetszett, hogy a szöveg sok idegen kifejezést használt, amelyek természetesen vagy lábjegyzetelve voltak, vagy a kötet végi szószedetben feloldhatók. Egyébként egy részüket ki is lehetett következtetni. Még egy piros pont ennek a remek szövegnek, mert nagyon eltalálta az arányokat, és sosem tűnt túl soknak vagy épp feleslegesnek. A magyar nyelveben amúgy sincs ennyi szó a hóra és a jégre...

"Néha legszívesebben kiásnám a nagymamámat a sírjából, és a világ összes kérdését feltenném neki, vagy csak hallgatnám ahogy énekel. Rengeteg mindenből borzasztóan kevésre emlékszem."

Az is tetszett, hogy a szerző sosem feleslegesen vetett fel egy-egy témát, hanem mindig volt célja vele, mindig egy plusz réteget adott a cselekményhez vagy a karakterekhez. Ezért van szó a történetben válásról, örökbefogadásról, külső megjelenés alapján történő ítélkezésről (pozitív és negatív értelemben egyaránt), iskolai bántalmazásról és öngyilkossági kísérletről. 

Egyébként a cselekmény fő szála romantikus, hiszen két ember szerelme mozgatja a szálakat, ám olyan sok mellette a többi érdekes téma, hogy ez csupán az érzelmi töltetet adja. Úgyhogy, aki tartana egy románcot fókuszba helyező alkotástól, ne tegye, annyi itt a rózsaszín, mint egy gleccseren. Aki pedig kifejezetten szereti a románcokat, nos, ne habozzon belevágni, mert ez a kötet ékes bizonyítéka, hogyan lehet szerelmet középpontba állítva nem csupán a szerelemről írni.

Olvasás közben akaratlanul is azon törtem a fejemet, milyen lesz a vége ennek a történetnek. Túl sok sérült karakter, túl sok nehéz téma, így mind a pozitív lezárást, mind a tragikusat teljesen reálisnak éreztem. Egyszerre tűnt megnyugtatónak a boldog befejezés és kissé hihetelennek is, mert a történetben a jók nem igazán nyerték el méltó jutalmukat, sőt. Természetesen nem árulom el, hogy melyik irányba billent a szerző tolla, de összességében elégedett voltam vele. (És a másik iránnyal is elégedett lettem volna, így igazából lényegtelen.)

Viszont egyetlen hibát fel tudok róni ennek az egyébként tökéletes könyvnek. Az utolsó cirka 50 oldal nagyon össze lett csapva. A korábbi kellemesen lassú tempójú kifejtésekhez képest nagyon gyors és összeszedetlen volt a kötet vége. Mintha a szerző hirtelen jött volna rá, hogy még ezt is, meg ezt is el akarja mondani, de már nem szerette volna az oldalszámot növelni. Pedig nagyon szívesen olvastam volna még tovább és tovább.

Összességében tehát ez egy csodálatos könyv. Minden megvan benne, ami számomra a tökéletes korstárs alkotás velejárója. Szépen megfogalmazott és kifejtett történet, érdekes és emberi karakterek, nehéz de fontos témák okos boncolgatása és egy nagy adag szeretet a természet iránt. Rettentően tetszett, csak ajánlani tudom.

Attack on Titan-gyűjtemény 2.

Az első kötet befejezése meghozta a kedvemet, hogy azonnal akarjam a folytatást.

A borítóra ezúttal a főbb szereplők kerültek, ami egy visszafogottabb hatást kelt, és jól passzol a cselekményhez.

Ez a kötet is 600 oldal, csodálatosan mutat a polcon.

Fülszöveg:

"Ősidők óta az emberi faj uralta a világot. Egy évszázaddal ezelőtt azonban a titánok érkezésével minden megváltozott. Ezek a bizarr, óriási lények elsöpörték a civilizációt és pár ezer embert leszámítva mindenkit felzabáltak. A túlélők kolosszális falakat emeltek, és azóta is ezek árnyékában élnek. A titánok jelentette fenyegetés azonban nem szűnt meg…
A Felderítő-osztag kétségbeesett tervvel áll elő, a titánná alakuló Erennel akarják befoltoztatni a Rose-falon tátongó rést. Ha sikerülne, az történelmi jelentőséggel bírna: először fordulna elő, hogy az emberiség visszahódít egy elvesztett területet az óriásoktól. Azonban a titán Eren önuralma messze áll a tökéletestől, és amikor féktelen tombolásba kezd, talán még maga Armin sem tudja megfékezni…
Eren a vállára vette az egész emberiség sorsát. De vajon feleszmél az iszonyatos teher súlya alatt, vagy mindörökre elveszíti önmagát?"

A kötet ott veszi fel a cselekmény fonalát, ahol az előző eldobta. Viszont elég gyorsan le is rendezi a nagy kérdést, sikerül-e betömni a luykat a falon, majd behúzza kicsit a kéziféket. Itt jön a képbe a visszafogottság, ami a borítón is tükröződik.

Bár nem mindenre emlékszem az animéből, az előző kötet olvasása közben úgy éreztem, a manga sokkal gyorsabban halad, pedig ez csak a történetvezetés illúziója volt. A készítők ugyanis rengeteg múltban játszódó képkockát tettek a kötetekbe, amelyekkel építették a karaktereket és a világot, és ha ezeket levesszük, akkor a jelen eseménysorozata bizony elég kurta. Szóval a cselekmény fő szála lassan halad, és ez most érezhető is volt. Félreértés ne essék, ez nem probléma, csak az olvasási tempómat befolyásolta kicsit. Könnyebb volt lerakni a kötetet pihentetni.

Ez a kötet kitöltött néhány hézagot, amelyet az első rész meghagyott. Megmutatta, hogyan zajlott a szereplők kiképzése, a bírósági jelenettel felvázolta a társadalmi berendezkedés vázát, kicsit mélyítette a már megismert karaktereket és behozott néhány új figurát. Többnyire tehát építkezett, ami szükséges és teljes mértékben rendben lévő dolog. Ráadásul a könyv közepét töltötte ki, így akció volt előtte és utána is, senki sem panaszkodhat, a befejezésre ismét visszatért a gyorsan pergő események illúziója.

Ami nekem nagyon tetszett ebben a kissé lassabb kötetben, az a katonaság bemutatása. Nincs itt romantika, idealizmus meg hasonló magasztosság. Csak fiatalok vannak, akik ilyen vagy olyan általában gyakorlatias okból a katonai munkát választották. Ők távolról sem hősök vagy önzetlen hazafiak, csak kölykök, akik éhesek, akik bosszúra szomjaznak, akik biztonságra vágynak, vagy akiknek nem volt más lehetőségük. Emberevő óriások ide vagy oda, ez egy rettentően valósághű és nagyon emberi ábrázolása a témának.

Kezdem a grafikát is egyre szebbnak látni. Talán mert kitágult kicsit a világ, és már nem a szűk utcákat lehet csak látni a bugyutának tűnő, ám így is veszélyes titánokkal. A lovas képkockák a kedvenceim voltak.

Ahogy korábban már írtam, ez a kötet inkább alapozott, építkezett, nem annyira a jelenben futó szálakat szőtte tovább. Azonban így is sikerült izgalmas fordulatokkal és új szereplőkkel előállni, ezért ismét úgy tettem le a kötet, hogy ide nekem a folytatást de rögtön.

Összességében tehát hozta a színvonalat, továbbra is tetszik ez a sorozat, és bátran ajánlom mindenkinek, aki az első gyűjteményes kötetet már olvasta. Aki pedig még nem ismeri, de szívesen olvasna reális katonaságról szóló történetet egy izgalmas fantasy világban, és nem zavarják a horror elemek, mint a leszakadó végtagok, vágjon bele minél előbb.

Az őszülő bajusz bölcsessége

A Dalai Láma macskája című sorozat ötödik kötete, ami magyar megjelenést nézve csak a negyedik. A kiamaradt harmadik kötet furcsaságáról már töprengtem A négy lábon járó spiritualizmus értékelésénél, és sajnos azóta sem kaptam választ a kérdésre.

A borítóról továbbra is egy gyönyörű cica néz ránk, így a könyv megjelenésére nem lehet panasz. Garantáltan megragadja a cicakedvelők figyelmét.

Alig 300 oldal, így gyorsan végig lehet lapozni.

Fülszöveg:

"A bájos, kotnyeles és kíváncsi macska, DLM egy állatorvosi rutinvizsgálat során szembesül élete legmegrázóbb felismerésével: öregszik. A kezdeti kétségbeesés után a tőle megszokott kíváncsisággal, meghökkentő bölcsességgel és játékos humorral járja körbe ezt a témát. Gyorsan ráébred arra, hogy az élet múlandóságának felismerése tárja fel előttünk az igazi értékeket. Mert mi is lenne fontosabb az életnél? Annál, hogy elfogadjuk önmagunkat értékeljük azt, ami igazán számít…
A gyermeki énünk még őrzi a felhőtlen örömet, amit a felfedezés és az élet csodái táplálnak. DLM ismét lenyűgöz mindenkit áradó jóindulatú energiájával, felébredő életkedvével, miközben a már ismerős helyszíneken az ismerős szereplők élik tovább izgalmas életüket, és haladnak tovább a buddhista tanítások szerint.
Kaland, humor, bölcsesség, mélységek és magasságok, érzelmek, bölcs tanítások egy különleges himalájai macska szemszögéből."

Ez a sorozat kifejezetten kellemesen indult. Az első kötet rendkívül cuki, mértékletesen okító jellegű, és igazi kedvcsináló a buddhizmushoz. Számomra legalábbis egy jó olvasási élmény volt, meghozta a kedvemet a folytatáshoz. Csakhogy a sorozat nem tudta fenntartani ezt a kedélyes könnyedséget. Már az előző kötetnél is éreztem, hogy nekem ez, vagy épp nagyon kevés, vagy pont, hogy nagyon sok. Ez a kettős érzés itt csak fokozódott, és cseppet sem tett jót az olvasási élménynek.

Ahogy a cím is sugallja, a kötet központi témája az öregedés és az elmúlás. Nem egy könnyed téma, még egy cica szemszögéből sem. Kicsit aggódtam is, hogy esetleg baj érheti a főhőst, de szerencsére DLM továbbra is megfigyelő szerepben maradt. Végigkövette egy idős festőművész utolsó napjait, ezáltal mutatta be a témát, és ez így rendben is volt. Azonban meglehetősen felszínes maradt. Ebben a kötetben ugyanis alig találtam igazán jó gondolatot. Kicsit közhelyes volt minden, mintha a szerző nem is igazán akart volna elmerülni a témában. Más témákban azonban lubickolt (például: karma, asztrológia és mantrák), és az indokoltnál jóval több tered adott régi és új mellékszereplőinek. A kötet ezzel számomra elvesztette a fókuszt, és csapongott, mint az a másik híres cica a kása körül.

"De ahogy Christopheren keresztül én is rájöttem, az élet értéke sokkal kevésbé függ a hosszától, mint attól, hogy mit kezdünk vele. Attól függ, hogy megbecsülünk-e minden értékes napot, kiváltságnak vagy csak természetesnek vesszük, hogy részesei vagyunk. Attól a képességtől függ, hogy a lehető legtöbbet tudjuk-e kihozni minden adott helyzetből, hogy örömet okozzunk másoknak, félelem és szomorúság nélkül. Ez az, ami különbséget tesz az értelmes és a jelentéktelen homályban elmúló élet között."

Olvasás közben végig azon gondolkodtam, ez a sorozat eddig is ennyire spiri volt vagy csak az én ingerküszöböm került az évek alatt alacsonyabbra. Úgy éreztem, nem a buddhizmusról olvasok, hanem belecseppentem egy sajátos spirituális világba, ahol az idő megold mindent, ahol minden pozitív okkal történik, és ahol mindenki lelkileg egyre emelkedettebbé válik. Ez pedig az indokolatlanul sok mellékszereplő miatt alakult ki bennem. A szerző ugyanis mindenki sorsát tovább akarta egyengetni, és mivel ez egy könnyed kis könyvecske, mindenki a boldog befejezés felé haladt. Egy elmúlásról szóló könyvben ez egy elég érdekes megoldás.

Ha csak a festő szálára fókuszált volna a könyv, ami egyébként érdekes volt és tényleg a buddhizmushoz kötődött, és több lett volna a kötet eleji "kaland" az öregedés kérdéskörében, akkor úgy éreztem volna, azt kaptam, amit vártam. Csakhogy túl sok volt a felesleges kitérő. Nem érdekelt, hogy a hatodrangú mellékszereplőre is rátalál-e a szerelem, vagy hogy milyen "kezeléseket" kínál egy spirituális spa.

Összességében kicsit csalódtam ebben a kötetben. Még mindig tüneményes koncepció egy cica szemszögéből buddhista alapgondolatokat olvasni, viszont szerintem elfáradt a szerző, és így elfáradt a történet. Kénytelen volt mellékszereplőkkel és a könyv témájához cseppet sem illeszkedő szálakkal kitölteni a lapokat, hogy meglegyen a nyomtatáshoz szükséges oldalszám. Pedig, ha mélyebbre ásta volna magát az elmúlás kérdéskörében, lehet hogy nem lett volna teljesen rózsaszín ez a kötet, de legalább hitelesebbnek és szerethetőbbnek hatott volna.

A sorozat kedvelőinek akkor ajánlom, ha az előző kötet (A négy lábon járó spiritualizmus) nem okozott csalódást. Ha viszont valaki már ott húzta a száját, ez a rész sem fog tetszeni neki.

Attack on Titan-gyűjtemény 1.

Nagyon hálás vagyok a Fumax kiadónak, amiért gyűjteményes formában jelenteti meg ezt a mangát. A magyar olvasóknak ilyen monstrumok kellenek, ráadásul óriások vannak benne, csodálatos az összecsengés.

Az animét megjelenésekor kezdtem nézni (Igen, mondhatnám, hogy még mielőtt felkapott lett, de ez nem releváns és senkit sem érdekel.), azonban amikor hosszabb ideig várnom kellett volna a folytatásra, félbehagytam. Sajnos elég sok jó történet merül nálam feledésbe, ha nincs szem előtt a folytatás lehetősége. Aztán jött ez a manga, és beugrott, hogy én ezt bizony kedveltem, még mindig érdekel, ide nekem a köteteket.

A borító nagyon látványos, 600 oldalával tényleg igazi monstrum, mégis jó kézbe venni, lapozni. A kötésre tehát nem lehet panasz, az átvezető képeket is megtartották. Viszont találtam benne két elgépelést, ami pici csalódást okozott.

A kötet követi az eredeti manga stílust, így magyar szempontból visszafelé kell olvasni, vagyis jobbról balra és fentről lefelé. Számomra ez természtes, de tudom, van akit ez elriaszt. Pedig cirka három lapozás után garantáltan rááll az ember szeme.

Fülszöveg:

"Ősidők óta az emberi faj uralta a világot. Egy évszázaddal ezelőtt azonban a titánok érkezésével minden megváltozott. Ezek a bizarr, óriási lények elsöpörték a civilizációt és pár ezer embert leszámítva mindenkit felzabáltak. A túlélők kolosszális falakat emeltek, és azóta is ezek árnyékában élnek. A titánok jelentette fenyegetés azonban nem szűnt meg…A tüzes lelkű Eren Jäger és barátai, a jóeszű Armin és az őket bármitől megvédelmező Mikasa elvégzik a katonai alapkiképzést, és bekerülnek a legveszedelmesebb, falakon kívüli műveleteket is végző Felderítő Osztaghoz. Erennek ugyanis feltett szándéka, hogy megfordítja a küzdelem menetét, és visszahódítja a titánoktól a világot."

Ez egy kifejezetten erőszakos történet. Nem sok emlékem maradt az animéről, ám arra tisztán emlékszem, mennyire sokkolt az azonnali és kendőzetlen erőszak. Mondjuk, mi mást is várhattam volna, mikor a történet embereket felzabáló óriásokról szól... Ez a nyitány pedig manga formájában is rettentően hatásos volt.

A cselekmény viszonylag egyszerű, lényegében a túlélésről szól. Ebben a kötetben három fiatal főhős kerül a középpontba, az ő küzdelmeiket követhetjük nyomon a gyerekkori traumáktól a katonai kiképzés végéig. A traumák persze fokozatosan vannak adagolva, így a szereplők múltja mindig hagy még további kérdéseket, míg a katonai kiképzés, nos, röviden le lett tudva. Ez pedig számomra üdítő volt. Nem igazán hiányzott a hosszas felvezetés, tetszett, hogy azonnal élés bevetéssel indult a történet. A karakterek egyébként érdekesek és nagyon emberiek, könnyű velük szimpatizálni. 

A világ felépítése szintén lassú és megfontolt. Minden fejezet elején akad egy kis extra információ vagy magához a helyszínhez, vagy épp a katonai eszközök működéséhez. Ami pedig a titánokat illeti, nos, ők adják a történet rejtélyét, így nem meglepő módon még nagyon kevés információ kerül elő róluk. Az olvasó figyelme így garantáltan végig fenn van tartva a pörgős akciók, a sokkoló erőszak és a rengeteg kérdés háromszögében.

Nagyon gyorsan lehet haladni a könyvvel, olvastatja magát. Ráadásul az ember hajlamos a képregényekkel rettentő gyorsan haladni, ha a történet izgalmas és minél több információra szomjazik. Ezért próbálok több figyelmet szentelni az apró részleteknek. Nem mondanám, hogy kifejezetten szép képkockák vannak ebben a kötetben, hiszen meglehetősen sok végtag szakad és fröccsennek a különböző testnedvek, ám a kivitelezés ehhez mérten remek. Nekem például nagyon tetszettek az apró, ám nagy helyszínt bemutató képkockák, mint például a katonai kantin, mert itt látszik igazán, hogy figyeltek a részletekre. Ami a titánok ábrázolását illeti, bár többnyire elnagyoltnak tűnnek, kellőképp borzongatóak. Egyszerre suták, mégis mikor épp megesznek valakit, már cseppet sem tűnnek gagyinak. Van valami ebben a kettősségben, ami kifejezetten egyedivé és izgalmassá teszi őket.

Már láttam az anime elejét, ismertem a történet nyitányát, mégis meglepett, hogy ilyen gyorsan eljutottunk az első nagyobb csavarig. Ezek szerint a manga tempója feszes, nem lesz itt belassulás. 

Összességében tetszett ez a kötet. Izgalmas, pörgős és épp annyira véres, hogy az olvasó komolyan vegye. A kötet lezárása pedig olyan dühítően felcsigázó függővég, hogy ide nekem a folytatást, de rögtön!

Aki látta az animét, ne hagyja ki. Aki viszont nem látta, de szívesen olvasna egy emberevő óriásokkal teli disztópikus világról, kezdjen bele bátran. Viszont, ez tényleg egy erőszakos kötet. 16 éves kortól ajánlják, de szerintem a 18-as karikát is elbírta volna. Itt ugyanis nem "csak" a titánok ölnek, sőt, sokkal rosszabb az, amit a megmaradt emberek egymás ellen elkövetnek. Úgyhogy érzékeny lelkűek óvatosan vegyék kézbe.

Kiegészítés:

A kiadó 12 ilyen vaskos kötetben fogja megjelentetni a teljes történetet. Jelenleg az első 4 kötet már olvasható, és idén jön az ötödik. Már a polcomon pihen a folytatás.

Apapara

Ezt a könyvet ajándékba vettem férjemnek, mikor megszületett a kislányunk. Gondoltam, nem árt egy apás nézőpont, és csupa jót hallottam a kötetről. A bővített kiadást sikerült beszereznem.

A borító aranyos. 318 lapjával nem egy terjedelmes olvasmány, mégis eltartott több mint egy évig, míg átrágtuk magunkat rajta.

Fülszöveg:

"Szél Dávid család- és párkapcsolati problémákkal foglalkozó szakpszichológus. És iskolapszichológus. De mindenekelőtt apa. Két éve írja Apapara című blogját, amelyben egyszerre van jelen szülőként, férfiként és szakemberként. No meg gondolkodó emberként, aki nem hagyja szó nélkül a társadalom álszentségeit vagy épp a szülőséggel kapcsolatos elvárások némelyikének veszélyes idiotizmusát sem.

Írásai szellemesek, elgondolkodtatóak és, ami nem kevésbé fontos, frenetikusan férfiasak. Szél Dávid ugyanis olyan nézőpontból – az apa (vagy az apaság felelősségével küzdő csetlő-botló férfi nézőpontjából) – járja körbe a gyereknevelés számos örömét, nyűgét-nyavalyáját, amellyel viszonylag ritkán találkozunk. Legalábbis gyereknevelési könyvben."

Felmerülhet a kérdés, hogy ha ajándékba vettem, akkor mégis miért én olvastam, és én írok most róla véleményt. Nos, erre egyszerű a magyarázat: ez egy közös olvasmány lett. Nem klasszikus módon olvastuk, ezért is tartott ilyen sokáig. Kezdetben friss szülőként az éppen csak pislogva nézegető csecsemőnk felett olvastunk egymásnak egy-egy fejezetet. Egyrészt, mert a babáknak jót tesz, ha beszédet hallanak, másrészt a friss szülő tudásra és megnyugtatásra szomjazik, harmadrészt pedig ez volt a közös családi időnk, amit együtt töltöttünk és mindhárman élveztük. (Vagyis ketten biztosan, a harmadik fél pedig nem panaszkodott, boldogan csócsálta a rágókáját.)

Aztán cseperedett a pici és nem kötötte le az olvasás. (Pontosabban a pszichológus sztrorizgatása nem kötötte le.) És már nem is maradt egy helyben, így a közös családi időnk más formát öltött, és a könyv megpihent a polcon. Csakhogy nem szívesen hagyok félbe könyvet, plusz érdekelt is, így új olvasási lehetőséget találtam, ez lett az utazós olvasmányunk. A kocsiban, mikor a pici elszenderedett (egy szülő sem lehet elég hálás az autó feltalálójának), ezt olvastuk, majd esténként főzés és mosogatás közben folytattuk. Biztosan egyszerűbb lett volna a hangoskönyv (jelzem, hogy az is van belőle), de így volt romantikus. Van valami meghitt abban, amikor valakinek olvasol, vagy épp neked olvas valaki.

Kicsit hosszú lett a bevezető, de a lényeg, hogy nem szokványos módon olvastam ezt a könyvet, és ez így volt jól, mert ez nem egy szokványos kötet.

A bővített kiadás is viszonylag régi már, 2021-es. Meg is jegyzi benne a szerző, hogy családként már teljesen más szituációban vannak, és az újranyomás előtt a fia engedélyét is kérte. Viszont ez szerintem semmit sem vesz el a kötet élményéből. A tapasztalás ugyanúgy tapasztalás marad, a témák időtlenek, és bár biztosan akad más apuka is, aki megosztja gondolatait, még mindig ez talán a legismertebb a piacon. Szóval, ha bárkit elrettentene a könyv kora, ne aggódjon miatta, mert a benne foglalt tartalom viszonylag kortalan.

A könyv rövid fejeztekből áll, így lehet csupán mazsolázgatni is belőle. Többnyire időrendben halad, az elején vannak a csecsemőkhöz köthető gondolatok, míg a végén már egy óvodás korú gyermek kihívásai szerepelnek. Konkrét vezérfonal azonban nincs, lehet ugrálni a témák között.

Ez nem szakkönyv. Nem ad nevelési tippeket, és hiába pszichológus a szerző, aki szeret tudományos publikációkra hivatkozni és lábjegyzetelni, illetve a kötet végén felsorolja a forrásokat, nem is gyerekpszichológiai tanulmány. Ez csupán egy apuka megélése, egy apuka gondolatai.

Stílusát tekintve olvasmányos és tele van humoros részekkel. Olvasás közben az ember magára ismerhet, vagy épp valakire a környezetében, mert ahogy az emberek többnyire hasonlóképp viselkednek, úgy a szülők is. Minden félelem, aggódás, kicsi és nagy probléma közös élményt ad, és ez a közös élmény az igazán kellemes ebben a könyvben. Néha egyszerűen csak jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy más is indokolatlanul sokat aggódik a gyermekével kapcsolatban, más is küzd a picik nem épp pici akaratával, más is próbálja minél jobban csinálni, miközben nem lehet mindent jól csinálni. Megnyugtató olvasmány, és ahogy az ember kuncog a viccesen leírt szituációkon, kuncog kicsit saját magán is, ha felismeri benne a hasonlóságot.

Szóval ez nem az a fajta szülőségről szóló könyv, amitől okosabb, tájékozottabb és felkészültebb lesz az ember. Hanem egy baráti vállveregetés, egy jelzés, hogy nem vagy egyedül. 

A fent említett nem szokváynos olvasási forma következtében, nagyon lassan haladtunk a könyvvel, ám így legalább maximálisan kiértékeltük. Egy-egy fejezet elolvasása után ugyanis hosszú beszélgetés következett az adott témáról. Vagy csak felidéztük a velünk megesett hasonló pillanatokat, vagy eltöprengtünk, milyen lesz majd a jövőben, ilyenek leszünk-e. Lényegében beszélgetésindítónak használtuk. Remekül működött, tudom ajánlani.

Összegezve ez a könyv személyes történetek és gondolatok összessége a szülői lét megéléséről egy apuka szemszögéből. Sok témát felvet, kellemesen olvasmányos, és nem akar többet, mint megnyugtatni a szülőket, hogy nincsenek egyedül. Örülök, hogy elolvastam, és örülök, hogy közös olvasmány lett. 

Azoknak ajánlom, akik friss szülőként némi bátorításra, támogatásra vágynak könyv formájában. Nekik biztosan kellemes lesz olvasni az ismerős gondolatokat. Aki viszont tippeket és tanácsokat, vagy bármi gyakorlatba ültethető dolgot szeretne, és nem elégszik meg a baráti összemosolygással, az keressen egy szakkönyvet, mert ez bizony szórakoztató irodalom.

Kiegészítés:

A könyvnek van "folytatása" Túl a parán címmel. Ebben már nem egy három, hanem egy négytagú kisgyeremekes család élményeit osztja meg. Lehet valamikor erre is sort kerítek majd, ám szigorúan csak akkor, ha ismét közösen tudom olvasni a férjemmel.