2022. május 19., csütörtök

Az elveszett gyermek

Ez az olvasás könyvtári elcsábulás eredménye volt. Megláttam, megtetszett a borító, érdekesnek tűnt, így jött velem. Néha azonban jobb lenne átgondolni ezeket a fellángolásokat, főleg, ha a műfaj nem épp a zsánerem.
334 oldal, vagyis nem egy vaskos kötet viszonylag nagy betűmérettel és rövidebb fejezetekkel, ezért elméletben gyorsan lehet haladni vele. A reggeli metrón lapoztam is bőszen, hogy minél előbb a végére érjek. Nem, nem azért, mert olyan izgalmas lett volna...
Fülszöveg:
"1960. A 13 éves Rebecca indulatos apjától rettegve tölti életét. Egy viharos éjszakán egy idegen kopogtat ajtajukon. A lány az emeletről hallgatja a heves vitát, amely végén édesanyja és édesapja holtan hever a földön, a harmadik félnek pedig semmi nyoma. Senki sem hisz neki, amikor azt állítja, hogy egy idegen jelent meg az éjszakában.
2014. Az újságíró Iris egy kismamáról szóló történeten dolgozik, aki súlyos beteg csecsemőjével együtt szökött meg a kórházból. A sztori egy tengerparti házhoz vezet; oda, ahol édesanyja, Rebecca egykor szülei brutális halálának lett a tanúja. Ahhoz, hogy megoldja a kétségbeesett kismama ügyét, Irisnek először saját családja múltjával kell szembenéznie – azzal, hogy mi történt 1960 egy viharos éjjelén."
 Ez a történet több szereplőt és idősíkot követ, ami rendben is van egy izgalmas családi múlt felfejtésénél. Lassan indul, lassan kapcsolódnak a szereplők szálai és lassan alakul ki az események idővonala, így az elméleti rész teljesen korrekt. Igen, itt jön a képbe egy hatalmas DE. Mert hiába családregény, hiába a "nyomozás" (emberek beszélgetnek, néhol megvilágosodnak, ez elég megkérdőjelezhetően kap nyomozás címkét), ez egy elemeiben szépen összerakott förtelmes történet.
A legnagyobb problémám a szereplőkkel volt, mind a hattal, de a mellékszereplők között sem találtam szimpatikusat. (Oké, Mark cuki, de ő csak a lezárás cukormáza miatt került bele a könyvbe.) Mind a hat főhős, akinek a nézőpontját követhetjük rettentően irritáló figura. Mindegyik szenved, mindegyikőjük élete szar, de ahelyett, hogy a boldogságot keresnék, inkább hempergőznek kicsit a nyomorukban és esetleg ásnak még egy mélyebb gödröt maguknak a további hempergőzéshez. Tudom, tudom, mentális betegségek, meg pszichózis, meg bla-bla-bla, de ők akkor sem képesek normálisan és saját magukra nézve jól cselekedni, amikor épp nincsenek mentális betegségek hatása alatt. Egyszerűen utáltam mindegyiket, sajnálom. Ettől pedig nem tudtam elvonatkoztatni, így az olvasási élményem durván alulmúlta az elvárásaimat.
Azért nézzük meg egyesével, mi is a problémám a karakterekkel, csak röviden. Vigyázat, dühöngés következik!
A legidegesítőbb Jessie egy önző, buta liba, aki tudja, hogy mentálisan instabil, mégis inkább homokba dugja a fejét, és hárítja a felelősséget, mert az könnyebb neki. Mindez pedig nem a szülés okozta mentális gondok után történt, hanem jóval előtte.
Harvey az apa egy szemellenzős, gyenge jellem, aki akkor sem szólalna meg, ha az élete múlna rajta. Inkább csak várja, hogy döntsenek helyette, oldják meg a problémákat helyette, hogy aztán sopánkodhasson magában.
Iris a tipikus kisebbségi komplexusos karakter, aki tudja, hogy rosszul közelíti meg a problémákat, de azért marad az egyértelműen problémás módszernél. 
Rebecca úgy rá van fixálódva az elsőszülött gyermekére, hogy az már-már félelmetes. Mindent elnéz neki, csak az ő kedvében akar járni, pedig az a hajó egyértelműen elment és talán, ha nem foggal és körömmel kapaszkodna a horgonyába, akkor lehet mégis visszafordulna. Így viszont marad a vergődés az önsajnálatban és az elkényeztetés, amitől Jessie csak még önzőbb lesz.
Harriet a tipikus áldozat. A jólelkű szamaritánus, aki mindenkinek a kedvében akar járni, még úgy is, hogy tudja, azért bizony szenvedni fog, nem is kicsit.
És végül Cecilia, aki talán a legkevésbé tehet róla, hogy tönkre ment az élete. Nála csak az volt bosszantó, hogy fiatal, szabad, lehetőségekkel teli nőként két fűszálat nem tett keresztbe magáért, míg cirka 60 év fogság és förtelmes pszichiátriai kezelések után olyan tiszta, világos és összeszedett volt, mintha mi sem történt volna.
Fájdalmas volt róluk olvasni, mert csak elvették az ember kedvét mindentől. Csupa rossz példát hoztak házasságra, szerelemre, gyerekvállalásra, munka és család kapcsolatára és úgy általánosságban mindenre. Ezt pedig az írónő úgy próbálta meg kompenzálni, hogy olyan cukorszirupos befejezést írt nekik, hogy az már merényletnek minősül. Mintha megjutalmazta volna a szereplőket ezekért a borzalmas viselkedésformákért. 
Nekem egyáltalán nem tetszett ez a könyv. Nem találtam benne semmi jót, se a történetben, se a felvetett témákban, se a szereplőkben. 
Ha valaki generációkon átívelő traumákról akar olvasni, inkább fogjon kézbe egy ismeretterjesztő kötetet (pl.: Örökölt sors), ha pedig romantikus könyvet vagy egy jó nyomozást szeretne, keresse máshol, mert ez a könyv nem felel meg az elvárásoknak.
Azt hiszem, jobban át kell gondolnom, akarok-e női lélektani regényt olvasni, mert a szenvelgő karaktereket egyszerűen nem bírom elviselni.

2022. május 10., kedd

Sosem voltunk boldogabbak

Hirtelen felindulásból vettem ki ezt a könyvet a könyvtárból. Megtetszett a cím és a borító, és úgy éreztem, régen olvastam családtörténetet, így itt lenne az ideje egy újabbnak. Egyedül a terjedelem volt picikét riasztó, mert 744 oldalával igazi monstrum ez a könyv.
Fülszöveg:
"Miért engedhetjük meg magunknak, hogy megbántsuk azokat, akiket a legjobban szeretünk?

Amikor Marilyn Connolly és David Sorenson egymásba szeretnek a hetvenes években, még mit sem sejtenek arról, mi minden vár rájuk az életben. Négy lányuk születik, akik semmiben sem hasonlítanak, csak abban, hogy 2016-ban mindannyian nehéz élethelyzetbe kerülnek.

Amikor felbukkan Jonah Bendt – a fiú, akit az egyik lány tizenöt évvel korábban örökbe adott –, a Sorenson család tagjai kénytelenek számot vetni sűrű, eseménydús múltjukkal: a kamaszkori szorongásról, hűtlenségről, sérelmekről szóló évekkel és a boldogság tiszta pillanataival, amik értelmet adnak az életnek."
Lényegében azt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam, ám az olvasási élményem meglehetősen hullámzó volt. Egyrészt nem szívesen cipeltem magammal ezt a vaskos kötetet, így csak esténként, illetve hétvégén vettem kézbe, ami néha kevés volt, hogy elmerüljek benne. Másrészt nagyon sok a szereplő, és lényegében két idősíkon, ám szakaszosan zajlik a cselekmény, ami némi odafigyelést igényel az olvasótól. (Ezzel nem volt gondom, kifejezetten kedvelem a két idősíkon játszódó történeteket.) Illetve elkerülhetetlen, hogy egy-egy szereplő vagy időpont kedvesebbé váljon, mint a többi, ettől a könyv hangulata is hullámzónak mondható.
Ez egy családtörténet, így a szereplőkön, azok kapcsolatán van a hangsúly és nem a konkrét eseményeken. A cselekmény lassú, inkább töprengős, mint eseménydús. Bár elvileg a család van a főszerepben, elég erőteljes elbillenés figyelhető meg az erőviszonyokban néhány családtag felé. A történet nagy része ugyanis négy emberről szól, a többiek, hiába egyenrangú családtagok, bizony mellékszereplő státuszba kerültek. Hogy ez probléma-e azt döntse el az olvasó maga, számomra érthető volt, mert még néhány részlet a többiekről és hipp-hopp ezer oldal lesz ez a könyv. Szóval, lehet akár tudatos is a dolog, és bár volt egy karakter, akiről olvastam volna még többet is, nekem nem volt zavaró.
A cselekményről a fent vázoltak miatt nem szeretnék írni, inkább nézzük meg a könyvet a karakterek szempontjából. Mivel sokan vannak, párosával vegyük őket sorra.
Az első egyértelmű főhőspáros az anyuka és apuka karaktere, vagyis Marilyn és David. Róluk szól a könyv legnagyobb része, hiszen a történet jelenében és múltjában is ugyanolyan arányban vannak jelen. Ráadásul ők alapítják azt a családot, amiről ez az egész könyv mesél, így jogos a hangsúlyos szerepük. Nem csupán a jelenlétük érdekes és meghatározó, hanem kettejük kapcsolata is. Ők adják a boldog házasság mintáját (és a címet adó mondat is tőlük származik), és egy egészséges párkapcsolat történetét. Szívesen olvastam róluk, mert tetszett, hogy jól működött közöttük a kommunikáció, mindketten pozitív jellemek voltak, és könnyű volt megérteni a motivációikat. Egy jó házasság példáját mutatták be, de nem problémamentesen. Így az egyetlen dolog, ami velük kapcsolatban nem tetszett, az a gyerekeik viselkedése volt. Konkrétan mind a négy lányuk a szemükre vetette, hogy azért rossz neki, mert túl jó, már-már elérhetetlen példát támasztottak eléjük. Az ilyen típusú nyafogást pedig nehezen viselem, így minden szülők ellen irányult gonosz megjegyzést rosszul tűrtem. Hisztis, elkényeztetett libák.
Mielőtt rátérnék a lányokra, szeretném megjegyezni, hogy egyke vagyok, így a testvéri dinamikát nem tudom saját tapasztalattal összevetni. Viszont az én nézőpontomból az jött le, hogy négy gyerek egy családban túl sok.
Wendy és Violet a két legidősebb nővér és a szülők mellett a másik két főszereplő. A könyv nagy része a kapcsolatukat és a személyes problémáikat taglalja egész eddigi életük során. Több szempontból különbözőek, ám van néhány dolog, amiben olyan egyformák, hogy akár ikrek is lehetnének. Egyrészt mindkettő önző, aki szereti a kontrollt és csak egy másik emberrel összehasonlítva tud létezni. Egymást kívánták felülmúlni az életük során, és nálam ez nagyjából működött is. Míg a gyerekkorba visszapillantva Wendy volt a legtaszítóbb a családban, úgy körözte le őt Violet felnőve. Egyikőjük sem volt nekem szimpatikus, egyáltalán nem tudtam megérteni a motivációikat, és csak azért nem okoztak teljesen rossz élményt, mert kettejük szála volt az, ami előre vitte a cselekményt. Wendy egyébként az anyjával viselkedett kifejezetten undorító módon, míg Violet minden szemétségét legidősebb fiának tartogatta. Ha az ő kapcsolatuk egy átlagos testvéri kötelék, akkor igazán örülök, hogy ebből én kimaradtam.
Liza és Grace a két kis testvér, akik között épp olyan párhuzam vonható, mint idősebb nővéreik között. Mindketten komplexusokkal küzdenek, amelyet igyekeznek kompenzálni, ezért hazugságokba bonyolódnak. Liza magának hazudik, míg Grace mindenki másnak. Ők amolyan önsorsrontó személyiségek, ráadásul a felelősséget nem restek másra, általában hozzájuk közel álló személyekre hárítani. Természetesen ők is a szüleiket okolják a saját nyomoruk miatt, amit egyébként maguknak okoztak, ám azért mégis csak elfogadják a segítségüket. Számomra ők sem voltak szimpatikusak, bár lényegesen kevesebb szerepet kaptak, mint nővéreik. Mondjuk ez nem is baj, nem hiányzott a hosszúra nyújtott szenvedésük.
Jonah az a mellékszerepbe kényszerített főhős, akiről viszont nagyon szívesen olvastam volna többet. Szimpatikus és érthető karakter, és nagyon sajnáltam, hogy míg a többiek múltja részletesen ki volt fejtve, addig az ő előtörténete, bár érthető okokból, meglehetősen kurta lett. Kedveltem a srácot, sokkal több figyelmet érdemelt volna.
A kötet további szereplői, mint a lányok párjai, legyen férj vagy csak bimbózó románc, egyértelműen mellékszereplők voltak, ám ezzel nem is volt baj. A szükséges szerepüket tökéletesen betöltötték.
Összességében tehát ez egy bő lére eresztett családtörténet nagyon sok szereplővel. Bár nem kedveltem benne minden karaktert, és voltak problémáim néhány eseménnyel, kellemes olvasási élményt nyújtott. Hétköznapi volt, egyszerű, mégis érdekes, így tudom ajánlani azoknak, akik kedvelik a családtörténeteket. Ha valaki egy egészséges és jó házasságról szeretne olvasni, mindenképpen vágjon bele. Viszont, ha valakinek fenntartásai vannak az önző, önmagukra és másokra is bajt hozó karakterekkel szemben, óvatosan kezdjen bele.

2022. április 30., szombat

Mozgóképek CX.

Mostanában elég sűrű napjaim vannak, így ismét az utolsó utáni pillanatra hagytam a márciusban megnézett filmek értrékelését. Csúnya dolog a halogatás, de úgy tűnik, rákaptam az ízére.
Márciusban tíz filmet láttam, közülük egyet moziban. Szántam időt animációs filmre és dokumentumfilmre is, ami nem rossz arány.
 
Luca
"A gyönyörű olaszországi tengerparti településen játszódó Luca hőse egy kisfiú, aki feledhetetlen, fagylalttal, tésztával és végeláthatatlan robogózásokkal teli nyarat él át. Lucával együtt részese a kalandoknak újdonsült barátja is, ám a sok mókázást beárnyékolja egy súlyos titok: mindketten tengeri szörnyek a víz alatti világból."
Nagyon kíváncsi voltam erre a mesére. Egyrészt, mert szeretem a Pixar filmeket, másrészt mert Olaszországban játszódik a történet.
Nos, nem csalódtam. Ez egy nagyon kedves mese a barátságról, miközben a másság elfogadására biztat. A cselekmény egyszerű, a karakterek szerethetőek, a látványvilág pedig szép. Szóval minden benne van, ami egy jó meséhez kell. Nem mondom, hogy ez a stúdió legjobb alkotása, de nekem tetszett. 
Kellemesen kikapcsolt, így bátran ajánlom kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Mennyit ér egy élet?
"Egy ügyvéd kemény leckét kap az élettől, amikor lehetetlennek tűnő feladattal bízzák meg: határozza meg, hogyan lehetne kompenzálni a 2001. szeptember 11-i terrortámadás eredményeként nem számszerűsíthető veszteséget szenvedett családokat."
Szeretem az elgondolkodtató filmeket és ez az. Ráadásul valós eseményeket dolgoz fel.
Mivel egy amerikai tragédiát helyez a középpontba, nem hiszem, hogy bárkit meglepetésként érne, hogy ez a film bizony nagyon amerikai. Európában szerintem máshogy kezelték volna ezt a kérdést. Ettől függetlenül érdekes alkotás, elgondolkodtató etikai kérdésekkel. A színészek jók, a kiragadott történetek jó okkal voltak kiválogatva, és a tragédia emléke előtt is tiszteleg kicsit.
Nekem tetszett, de csak azoknak ajánlom, akik kedvelik a valós eseményeket bemutató drámákat. Nagy cselekményt senki se várjon tőle, mert itt nem a tetteken, hanem a gondolatokon van a hangsúly.

Az Adam-projekt
"Egy férfi visszautazik a múltba, ahol találkozik gyerekkori önmagával. A párosnak meg kell találnia édesapjukat, aki történetesen az időutazás lehetőségein kísérletezik. De mi történik akkor, ha az apának végül nem sikerül feltaláni az időutazást? A következmények beláthatatlanok lehetnek."
Úgy gondoltam, ez a film vicces lesz és szórakoztató, mint a főszereplő Ryan Reynolds. Nos, valamennyire az, de akadnak benne hibák is bőven.
A korhangulat és a főhős két énjének párbeszédei teljesen rendben voltak. Ettől a film kifejezetten szórakoztatóan indul. Csakhogy az időutazás kérdésköre egy olyan kényes téma, amibe már nem egy alkotásnak tört bele a csavarkulcsa. Sajnos ennél a filmnél is ez a helyzet. A csihi-puhi még szórakoztató volt, bármennyire is elrugaszkodtak mindenféle valóságosságtól, ám a végső küzdelem rettentően bugyuta lett. Ez pedig nem tett jót az összhatásnak.
Azoknak tudom ajánlani, akik egy retró sci-fi-re vágynak, mert ők értékelhetnek benne dolgokat. Aki azonban komolyabb elvárásokkal ülne le, fenntartásokkal kezelje ezt a filmet.

Utolsó éjszaka a Sohóban
"Egy fiatal lánynak divattervezés a szenvedélye. Rejtélyes módon képes belépni a ’60-as évekbe, ahol találkozik bálványával, egy káprázatos, feltörekvő énekessel. Ám az 1960-as évek Londonja nem teljesen az, aminek tűnik: olyan, mintha az idő szétesne, és ennek megvannak a maga baljós következményei…"
Ez a film már a mozikba kerülése idején érdekelt. Ígéretesnek tűnt a szereposztás és a hangulat is. Aztán hallottam róla néhány nem épp pozitív kritikát, többet között Nel barátomtól is, így a moziba végül mégsem jutottam el rá.
Azt kell mondanom, nem olyan nagy veszteség, hogy nem széles vásznon néztem meg, bár kicsit erősnek érzem a negatív kritikákat. Ez a film szerintem egy teljesen oké thriller. Vannak benne homályos foltok, különösen a misztikus szál körül, de a cselekmény leköti a nézőt, a hangulat remek, a zene és a látványvilág pedig a helyén van. Még a lezárás csavarja is tetszetős, bár a "konfliktus" megoldása kissé olcsó lett. A színészek egyébként jók, így én többnyire azt kaptam tőle, amit vártam.
Senki ne kezdjen bele magas elvárásokkal, de egyébként a műfajt kedvelőknek tudom ajánlani egy hétköznap esti programnak.

Anya kontra androidok
"Georgia és barátja, Sam veszélyes útra indulnak, hogy elmeneküljenek hazájukból, amely váratlan háborúba keveredik a mesterséges intelligenciával. Napokkal első gyermekük érkezése előtt a párnak szembe kell néznie a Senki földjével – az androidlázadás fellegvárával – abban a reményben, hogy még a szülés előtt biztonságba kerülhetnek."
Hát, ez a film épp annyira gagyi, mint amilyennek tűnik. Pedig az alapötlet nem rossz, csakhogy a háttér kidolgozatlan, a cselekmény bár feszült, nem olyan izgalmas, a horror elemet meg inkább hagyjuk. Több sebből vérzik tehát ez a film, pedig lehetett volna sokkal-sokkal jobb. A készítők kicsit talán sokat akartak belesűríteni, pedig a kevesebb néha több elv itt kifejezetten jól jött volna. Szóval hiába az ötletes felvetés, ez egy gyenge film. Kizárólag azoknak ajánlom, akik a meg nem valósított lehetőségeket is tudják értékelni.

Októberi égbolt
"Az önéletrajzi ihletésű filmben Homer Hickam az 1950-es években, egy kis nyugat-virginiai bányászvárosban tölti gyermekéveit. Kilátásai nem túl fényesek, valószínűleg ő is bányász lesz, akárcsak édesapja. 1957 októberében azonban megváltozik Homer számára a világ: fellövik az első szovjet Szputnyikot. Attól kezdve a rakéták érdeklik leginkább a fiút. Barátaival minden idejét a kísérleteknek szenteli, a szülői rosszallások ellenére. Egyedül Riley tanárnő bátorítja a komolyabb kísérleteket. Vezetésével beneveznek a Nemzeti Tudományos Díjért folyó versengésbe."
Ez egy régi film, 1999-es alkotás, ám csak most  volt szerencsém hozzá.
Életrajzi alkotás, így valós eseményeket mesél el. A főhősei középiskolások, ami ad neki egy könnyedebb, helyenként szórakoztató hangvételt. Akár tipikusnak is mondható film, hiszen  a már jól ismert történetet meséli el feltörekvő srácokról, akik nem elégedtek meg azzal, amit szűk környezetük nyújtott. Kedvelem az ilyen történeteket, inspirálóak. Azért a film tartalmaz nem egy drámai elemet, hogy a dolgoknak súlya is legyen, de végeredményben egy pozitív alkotás. Különösen tetszett, hogy a végén eredeti fényképekkel megjegyezték, mire vitték a srácok felnőve.
Bátran ajánlom azoknak, akik kedvelik az ilyen típusú történeteket. Az, hogy régi, senkit se rettentsen el, mert a felette elszállt évek nem rontottak rajta.

München
"1938: Németország bekebelezte Ausztriát. Most a Szudéta-vidék következik. Hitler háborúra készül, míg az angolok, Chamberlain miniszterelnök vezetésével a békéért dolgoznak. A helyzet pattanásig feszült, és úgy tűnik, semmi sem tudja visszatartani Európát egy újabb háborútól. Hugh Legat a brit külügy ifjú reménysége, aki akaratán kívül titkosszolgálati játszmákba keveredik. Régi barátja, a náci bürokráciában dolgozó Paul von Hartmann és társai elhatározták, hogy megbuktatják Hitlert, ehhez viszont arra van szükségük, hogy a feszült helyzetet rendező Müncheni Konferencia kudarccal végződjön – ez pedig háborút jelentene Anglia és Németország között."
Ez egy kémfilm nem kémekkel a főszerepben. Könyvadaptáció (nem olvastam), és bár a történelmi események valósak, maga a cselekmény a fantázia műve. Ez azonban egyáltalán nem baj.
A szereposztás remek, az alap felütés klasszikusnak mondható, hiszen rengeteg történetben kerül két ellentétes oldalra két jóbarát, de egyáltalán nem unalmas. A hangulata feszült, de nincs benne akció. Nekem nagyon tetszett, hogy bár egy szokványos kémtörténetet mesél el, a kémkedéssel megbízott személyek távolról sem kémek, hanem egyszerű emberek, akik pusztán belekeveredtek a nagy politikai eseményekbe. Szóval senki se számítson James Bondra.
Nekem tetszett. Izgalmas volt, érdekes és mondtam már, hogy nagyon szeretem a színészeket? Bátran ajánlom azoknak, akik egy visszafogott, valósághű kémfilmre vágynak vagy csak kedvelik a barátságot középpontba állító történeteket. Aki viszont háborús filmet akar, nos, keresse máshol.

Three Songs for Benazir
"A Three Songs for Benazir egy Oscar-díjra jelölt 2021-es afgán-amerikai dokumentumfilm."
Az Oscar-díj jelölés miatt néztem meg ezt a dokumentumfilmet.
Rövid film, mindössze 22 perces, ennek megfelelően csupán egy-egy pillanatképet mutat meg az afgán menekültek életéből. Azért ez a néhány kép is igen erős, hogy a néző átérezze, milyen nehéz helyzetben vannak. Ettől függetlenül hiányérzetem volt a filmmel kapcsolatban. Szerettem volna jobban megismerni a szereplőket, az életüket. Illetve a film összeállítását is cseppet kapkodónak, míg a kamera szögét kifejezetten szűknek éreztem.
Szóval érdekes volt, de nem igazán adott többet annál, amit már eddig is tudtam. Ahhoz jó, hogy meghozza az ember érdeklődését az afgánok helyzete iránt, de aki többet, mélyebben szeretne tudni róluk, az inkább olvasson utána. Ha pedig valaki ezt irodalmi alkotással tenné, tudom ajánlani Khaled Hosseini könyveit.

Audible
"Az Audible egy 2021-es amerikai rövid dokumentumfilm, amelyet a Netflix számára készítettek, és Matthew Ogens rendezte. A 94. Oscar-díjátadón jelölték a legjobb rövid dokumentumfilm kategóriába."
Szintén egy díjra jelölt rövid dokumentumfilm. Siket amerikai focistákról szól, ami kifejezetten érdekesnek tűnt nem csak nekem, hanem San Diego szerint is.
39 perces vagyis picivel hosszabb, mint az előző film, ám ez is hagyott némi hiányérzetet. Itt kicsit jobban ki volt fejtve a főhős háttere és tényleg érdekes dolgokba engedett bepillantást. Viszont, kicsit furcsa ezt így leírni, de kevés volt a foci. Sportfilmet vártam tőle, ám nem ezt kaptam. Lehet, hogy csak a rövidsége miatt, lehet hogy egyszerűen a készítők nem akartak jobban belefolyni a sportba, de nekem ez a vonal nagyon kevés volt benne.
Tehet ez sem egy kiemelkedő dokumentumfilm. Ha valaki szeretne némi információhoz jutni az amerikai siket tinédzserekről, arra megfelel, de ha valaki sport szempontjából közelítené meg a témát, csalódni fog.

A rosszfiúk
"Miután egy életen át legendás rablásokat hajtottak végre, 5 hírhedt rosszfiú – Mr. Farkas, Mr. Kígyó, Mr. Piranha, Mr. Cápa és Ms. Tarantula – nekiveselkednek az eddigi legnehezebb kihívásnak… Megpróbálnak jó útra térni."
Volt egy március végéig érvényes mozijegykuponunk. Mivel nem szerettem volna elesni az ingyen mozi lehetőségétől, a hónap egyik utolsó napját kitűztem mozinapnak. Csakhogy filmet választani nem volt egyszerű, annyira gyér volt a felhozatal, így végül emellett az animációs film mellett döntöttünk. Nos, jól tettük.
Ez a film egy tipikus rablóbandás történet gyerekeknek szánt változata, ami felnőtteknél is működik. Ha ugyanis az ember eltekint tőle, hogy van néhány beszélő, emberként viselkedő állat az egyébként emberek lakta társadalomban, akkor nagyon jól tud szórakozni. A cselekmény pörög tele akciójelenetekkel. Van itt minden az autós üldözéstől a betörés megtervezésén át a verekedésig. A karakterek szórakoztatóak és fejlődésre képesek. A humor is a helyén van, a látványvilág szintén, a fő gonosz meg, nos, amint megláttam, tudtam, hogy ő a hunyó, de ez nem rontotta el a filmélményt.
Ez tehát egy nagyon szórakoztató mese. Semmi extra, de így is megállja a helyét kicsiknél és nagyoknál egyaránt. Bátran tudom ajánlani, nekem nagyon tetszett.

Értékelés:
Luca                                      ->   10
A rosszfiúk                           ->   10
Mennyit ér egy élet?            ->    9
Októberi égbolt                    ->    8
München                              ->    8
Utolsó éjszaka a Sohóban    ->    7
Audible                                ->    6
Three songs for Benazir      ->    6
Az Adam-projekt                ->    5
Anya kontra androidok        ->   3

2022. április 25., hétfő

A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

A Björnstad sorozat első kötetének elolvasása után elhatároztam, hogy fogok még mást is olvasni a szerzőtől. Fredrik Backman ugyanis meglehetősen termékeny író és kifejezetten népszerű. Erről a könyvéről is sok jót hallottam.
Nagyon rövid könyvecske, mindössze 88 oldal, ráadásul nagyobb méretűek benne a betűk és a sortávolságok, illetve egy-egy oldal picike illusztrációt is tartalmaz.
A borító kifejező, passzol a történethez és kemény kötést is kapott.
Fülszöveg:
"Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel. Nagyapó már rettentően öreg. Olyan öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt.

Ez a kötet az emlékekről és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre."
A kötet előszavában a szerző megjegyzi, hogy ezt a történetet saját magának írta. A gondolatait szerette volna összegezni erről a nehéz témáról, és olyan formába önteni, hogy a gyerekei is megértésék. Aztán egy történet lett belőle, amit végül a nagyközönség számára is elérhetővé tett.
Az ötlet és a mögötte lévő gondolat szép és dicséretes. Az idős kori demencia illetve az Alzheimer-kór kifejezetten nehéz helyzetbe hoz egy családot, amit még felnőttként sem könnyű megérteni, elfogadni. Ráadásul viszonylag kevés szó esik erről a témáról, pedig sajnos nagyon sok embert érint. A könyv tehát egy kifejezetten hasznos alkotás.
Szóval teljesen megértem, miért fontos ez a kötet, és azt is, miért szeretik olyan sokan, de nekem sajnos kevés volt. Talán a magas elvárásaim miatt - amelyeket a nagyon sok pozitív értékelés táplált-, talán mert inkább a fiatalabb korosztálynak íródott, vagy talán mert a könyv fókuszát én a családi kapcsolatok alapján éreztem, és nem ez volt az, amit vártam ettől a kötettől. A lényeg, hogy egyáltalán nem ájultam el tőle. 
Kedves, aranyos, Backman stílusa kellemes, a karakterek szerethetőek és az illusztrációk is cukik, bár ezek is a kisebbeknek készültek. Számomra azonban kevés volt. Egy pillanatnyi állapotot mutatott meg ebből a szomorú folyamatból, majd hozzácsapta a végét egy kifejezetten kurta lezárással. Nem akarom bántani a történetet, mert ahogy korábban is írtam, dicsérestes, hogy valaki foglalkozik vele, de ennél mélyebb és részletesebb foglalkozás kellene. Legalábbis a felnőtt olvasók számára.
Nem bántam meg, hogy elolvastam és továbbra is szeretnék még olvasni a szerzőtől, de ez most nálam nem talált be igazán. 
Ettől függetlenül bátran ajánlom azoknak, akik picikét belepillantanának ebbe a témába, ám nem szeretnének a dolgok mélyére érni, mert erre bizony ideális alkotás. Fiatalabb korosztály előnyben. Aki viszont a téma mélységei iránt érdeklődik, annak inkább ajánlanék egy filmet (The Father), mert az remekül érzékelteti a helyzet reményvesztettségét. 

Egy kedves idézet a könyvből:
"Azért valami jó is van abban, hogy beteg az agyad, nagyapó, mert megtartasz majd minden titkot. Ez pedig jó tulajdonság egy nagyapánál."

2022. április 20., szerda

Kiszakadtak

A Csodaidők sorozat második része épp olyan borítóval rendelkezik, mint az első, csak ezúttal kék színben. Nekem egyébként tetszenek az egységes borítók.
416 lapjával kicsivel rövidebb az előző résznél, ám a szószedet így is elfért a végén.
Ugyanabból a könyvtárból kölcsönöztem ki, mint az első kötetet, ezért ismét egy dedikált példányhoz volt szerencsém.
Fülszöveg:
"Judy, a fiatal, különleges tehetségű nő gyerekként került a nagytekintélyű Raas családba, egyesek szerint botrányos körülmények között. A kaveni hagyományoknak megfelelően apjának, Giinnek kell férjhez adnia. Giin, a nagycsalád feje galaxis-szerte ismert üzletember és politikus. Megosztó személyiség, aki egyre szorongatottabb helyzetbe kerül a kiszakadtakkal kapcsolatos álláspontja miatt. Yaan – új nevén Paul – évekkel ezelőtt a Raas családot és ezzel a Kaven világát hagyta el, s lett kiszakadtként egy olyan hatalom magasan képzett katonája, amely régi családját is veszélyezteti.

Az ogfák vöröse című első kötetben megismert szereplők baljós, világégéssel fenyegető események közepette igyekeznek elveik szerint helytállni, s ha lehet, életbén maradni…"
A történet az első kötethez képest jó néhány évvel később veszi fel a fonalat, ám ugyanarra a három főszereplőre fókuszál. Itt már nincs szó alapozásról, a korábban elindult események gördülnek tovább, és lényegében ugyanazok a politikai küzdelmek folytatódnak. Illetve az első kötetben fenyegető jövőként újra és újra szóba kerülő háború is eléri a főhősök otthonának küszöbét.
Ebben a kötetben lényegesen hangsúlyosabb a politika, a már említett háborúval megjelenik az erőszak és a korábbi események kirakósai is kezdenek összeállni. Mindemellett kevesebb a kulturális utalás, egyrészt mert az olvasó már ismeri a szokások nagy részét, másrészt mert nincs idő elmerülni bennük az események gyorsabb tempója miatt. A cselekmény így akciódúsabb lett.
A családtörténeti jellege megmaradt a történetnek, hiszen egy család tagjai a főhősök és családi kapcsolataik hangsúlyos elemei a történetnek, mégsem éreztem olyan erőteljesnek ezt a részt. Talán, mert a politika elvonta róla a reflektorfényt, vagy talán mert a népes Raas család nagyon sok tagja gyakorlatilag statisztává vált, mivel akadtak náluk jóval érdekesebb karakterek. Ez azonban egyáltalán nem volt probléma, hiszen a "ki pontosan kinek a kicsodája" kérdéskör továbbra is mozgatja az olvasó fantáziáját.
Nézzük meg a főhősöset közelebbről külön-külön.
Judy
Judy már nem kislány, hanem kamasz, majd felnőtt nő ebben a kötetben, ez pedig elég erőteljesen megváltoztatta a személyiségét. A változás hiteles, érthető és remekül követhető, miközben megőriz valamennyit a karakter alapvető kedvességéből. Számomra mégis veszített a bájából. Judy a kapocs a családi vonalhoz, és mivel ez a vonal nála egy elrendezett házasságot jelent, nos a problémái nem igazán kötöttek le. Kicsit többet vártam tőle a saját maga sajnáltatásán és duzzogáson kívül. Remélem, a következő részben visszatér ahhoz a céltudatos kislányhoz, akinek megismertem.
Giin
Giin továbbra is az abszolút kedvenc karakterem, bár követett el néhány hibát. Még mindig az ő szála az, ami továbbviszi az eseményeket, tisztázza a politikai játszmákat, és ő az, aki megpróbálja összerakni a kirakós hiányzó darabkáit. Nagyon tetszett, hogy az első rész elején felmerült gyilkossági ügy is haladt valamennyit előre, bár olyan sokáig volt mellékszálon, hogy az olvasó már szinte el is felejtette. Giin kapcsolata Judy-val pedig egyszerűen cuki. Jó őket együtt látni. Remélem, nem hagyja magát megtörni a kötet végi eseményekkel, és okosan cselekszik majd a következő részben.
Yaan
Yaan számomra igazi meglepetés volt. Amilyen unszimpatikusan indult ebben a részben, épp olyan szimpatikussá vált a végére. Nagyon szép a karakterfejlődésének az íve. Remek utat járt be ebben a részben, és megmutatta, hogy van még benne potenciál bőven. Nem gondoltam volna, hogy egy parancsokat követő katona ennyire le fog kötni. Érdekes karakter nagyon izgalmas helyzetekben. Kifejezetten jól áll neki, hogy felnőtt. Sokkal jobban szerettem olvasni az ő részeit, mint Judy fejezeteit, ami azért nagy szó.
Összességében tehát ez egy remek folytatás volt. Izgalmas, feszültséggel teli továbbvitele a cselekménynek és érdekes fejlődése a karaktereknek. A kötet lezárása pedig ismét nagyon sok új kérdést vetett fel a folytatásra nézve. Remek húzás volt a szerzőtől.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki az első részt szerette, mert garantáltan nem fog csalódni a folytatásban. Aki pedig még nem kóstolta volna ezt a hazai csemegét, tegye meg, mert tényleg érdemes tenni vele egy próbát a sci-fi iránt érdeklődő és kevésbé érdeklődő olvasóknak is.
Kíváncsian várom, mit hoz a harmadik kötet, merre fognak fejlődni a karakterek.

2022. április 14., csütörtök

A négy lábon járó spiritualizmus

 A dorombolás művészete elolvasása után nagyon boldog voltam, hogy a sorozat harmadik kötete is elérhető magyarul. Csakhogy aztán rájöttem, ez bizony a negyedik rész, a harmadik kötet pedig egyszerűen kimaradt a magyar könyvpiacról.
A dolog kulcsa a kiadóváltásban keresendő. Míg a sorozat első két részét a Synergie adta ki, addig az újat már a Totel Szervíz. (Utóbbi kiadó egyébként újra megjelentette az első két kötetet 2021-ben, így még furcsább a harmadik kimaradása.)
Mivel mindegyik könyv önállóan is megállja a helyét, történet szempontjából lényegtelen hányadik kötetről van szó, mégis fontosnak tartottam előre tisztázni mindezt.
A borító nagyon szép és a cím is kifejezetten ötletes. 280 lapjával megszokott terjedelmű olvasmány.
Fülszöveg:
"Őszentsége a Dalai Láma rendkívül sok látogatót fogad – köztük hercegeket, elnököket és popsztárokat –, akik szeretnének emléket vinni magukkal a találkozásról. Milyen jó lenne egy olyan könyvet ajándékozni nekik, amely emlékezteti őket a felemelő érzésre, amelyet a láma különleges személyisége és kisugárzása kelt bennük, emellett mélyebb bepillantást enged a manapság nyugaton is egyre népszerűbb buddhizmus fő tanaiba. A közvetlen munkatársak megijednek a feladattól. Mi sem természetesebb, hogy erre legalkalmasabbnak Őszentsége féltett kincse, Minden Idők Legszebb Teremtménye, a Dalai Láma igéző zafírkék szemű macskája tűnik, aki oly sok tudásra tett szert az évek során bölcs tanítója oldalán. Így hát macskabajszos forrásból közelíthetjük meg a buddhizmus négy nemes igazságát, s annak a való életre vetített gyakorlati alkalmazását. A négy lábon járó spiritualizmusban kalandokból, szívet melengető mély érzelmekből és bajuszrezgető, szőrbodorító izgalmakból ezúttal sincs hiány."
A kötetben a korábban már megismert szereplők a korábban már érintett buddhista tanokat boncolgatják tovább.
A könyv a címben is helyet kapó négy buddhista alappillér köré épül. Mindegyiket egy-egy mellékszereplő hétköznapi példája által mutatja be, így könnyen követhető és érhető.
"Mióta Őszentsége először említette, azóta tanulmányozom Buddha szobrait és képmásait, de istenbizony, semmiből nem látok négyet rajtuk. Sem a kezükben nincs négy jellegzetes akármi, sem a díszítésükben. Bármi legyen is ez a négy izé, számomra egyelőre megfejthetetlen a titkuk – de nagyon remélem, hogy idővel megértem őket."
Valamiért nekem ennek a kötetnek az olvasási élménye elég hullámzó volt. Akadtak benne olyan részek, amelyek érdekesnek, kedvesnek és elgondolkodtatónak hatottak. Például az idősek otthonában játszódó részeket kifejezetten szerettem. Akadtak azonban olyan szakaszok a könyvben, ami inkább száraznak, helyenként nyilvánvalónak és helyenként már túlságosan transzcendensnek tűnt. Gondolok itt elsősorban a jógikra és a második kötetben már felvetett előző életekre. Ezek a részek kevésbé kötöttek le, el-elkalandoztak közben a gondolataim. Pedig a könyv kifejezetten rövid részekre épül, nem mesél sokat, hogy könnyen be lehessen fogadni az információkat és úgy általánosságban kellemes a tempója.
"Univerzális igazság, hogy ha a magad boldogítására törekszel, ahhoz másokat kell boldoggá tenned. Azáltal, hogy adsz, magad válsz többé."
Természetesen most is voltak remek gondolatok a könyvben, mint a fenti idézet, és úgy általánosságban pozitív benyomást adott a buddhizmusról. Mélyebben azonban most sem merült el bennük és ez így a negyedik kötetnél már cseppet furcsa.
A főhős cica persze még mindig aranyos, a körülötte élő emberek pedig szimpatikusak, így nem volt benne semmi más vagy rosszabb, mint az előző két köteteben. Bennem mégis hiányérzetet keltett, pedig a Dalai Láma ezúttal picurkát többet szerepelt.
Összességében tehát kellemes, könnyed könyvecske. Kikapcsolódásnak, pozitív gondolatok összegzésének ideális, de nem ad többet, mint előzményei. Szóval, aki azt várja tőle, amit az előző két rész nyújtott, bátran vágjon bele, nem fog csalódni. Aki viszont már kicsit szintet lépne, magasabb elvárásai támadtak, óvatosan bánjon vele.