2020. január 30., csütörtök

Mozgóképek LXXXIII.

Az új évben sem sikerült utolérnem maga, főleg ami a blogbejegyzéseket illeti. Na, de remélem, lesz ez még jobb is. Addig is gyorsan írok decemberi filmélményeimről.
A múlt hónapban 6 filmet láttam és közülük csupán egyet moziban. Ez nem meglepő, mivel karácsony környékét többnyire otthon vagy rokonoknál szoktam tölteni.

Az ír
"Egy bérgyilkos megpróbálja visszaidézni Jimmy Hoffa meggyilkolását, és azt, hogy neki milyen szerepe volt benne."
Híres rendező, híres színészek, Netflix és Oscar gyanús kivitelezés, kell ennél több ajánlólevél? Nos, igen, kellene, mert ez a film pont olyan mint az ismertetője. Egysoros, nem túl érdekes és csak a plakátjára írt sok-sok név miatt került be a köztudatba.
Igen, kedves olvasóm, jól érzed, ezt a filmet cseppet sem szerettem. Sőt, kifejezetten fájdalmas volt, mikor egy órás szenvedés után (majdnem elaludtam rajta, olyan unalmasnak találtam) szünetet tartva megállapítottam, hogy még 3! óra hátra van belőle... Fájt. Nagyon, nagyon, fájt. Ez a film ugyanis rém vonatott, rém unalmas és rémségesen hosszú. A dialógusok, a szereplők lassúak (utóbbi mondjuk nem csoda, mert mindenki túl van már a hetvenen), a cselekmény - már ha valaki annak nevezi a fenti egyetlen mondatot - úgy cammog, mint egy matuzsálem medve és a végkifejlet annyira érdektelen, mint heti ebédmenü egy idősek otthonában. Egyszerűen nem találtam benne semmi érdekeset vagy szeretni valót. A színészek pedig hiába jók, ha a mesterséges fiatalítás ellenére is vénnek tűnnek, mint az országút.
Szóval cseppet sem tetszett ez a film és inkább óva intek tőle mindenkit. Ezt a négy órát (A film 209 perces!) mindenki el tudja tölteni hasznosabban, mint öreg gengszterek összefüggéstelen visszaemlékezéseit hallgatva. Nem ajánlom senkinek.

Portré a lángoló fiatal lányról
" Héloïse-ról (Adèle Haenel) portrét rendel grófi családja, hogy a festmény segítségével házasítsák ki. A fiatal lány viszont nem akarja elveszíteni a szabadságát, mindent megtesz a kényszerházasság ellen, így a Bretagne-i szigetre érkező festőnő, Marianne (Noémie Merlant) társalkodónőnek adja ki magát, hogy megfigyelhesse a vonásait. A közös séták során Marianne-nak nemcsak arra kell vigyáznia, hogy Héloïse előtt ne derüljön ki az igazi feladata, de egyre nehezebben tud ellenállni a lány vonzerejének is."
Az egyetlen film, amit múlt hónapban moziban láttam Nel barátomnak köszönhetően, aki nyert rá két jegyet.
Ez egy francia művészfilm, annak minden szépségével és hibájával. Tudtam, mire vállalkozom, így nem ért meglepetésként a lassú tempó, a kitartott jelenetek és a leszbikus vonal. Viszont volt két összefüggő dolog, amit problémának éreztem. Az egyik az idő használata volt. Sosem tudtam, hogy most csak pár napja vagy már több hete vagyunk a festőnővel ezen a szép kis francia szigeten. A idő kaotikussága pedig nem segített a szereplők kapcsolatán, akik kissé hirtelen omlottak egymás karjaiba. Ezen zavaró tényezők miatt, nem nyűgözött le ez a film, vagy csak nem vagyok elég szenvelgő típus, hogy teljes mértékben élvezni tudjam. Pedig gyönyörű volt a látványvilág, nagyon finom az elejtett humor és tökéletes a korkép. A zárás pedig zseniálisra sikeredett, ez tény.
Szóval tetszett is, meg nem is. Kizárólag a francia művészfilmek kedvelőinek ajánlom.

 Behavazva
"Egy hideg karácsonyi este hóvihar dúl a kisvárosban, ami felbolygatja a barátságokat és szerelmeket a középiskolai végzősök között."
Karácsonykor néha elkap a vágy a téli giccsek iránt. Ezért egyik este plédbe burkozólva a karácsonyfa mellett valami tömény romantikus giccsre vágytam és ettől a filmtől meg is kaptam.
Tényleg nem voltak nagy elvárásaim, csak akartam valami romantikus bonyodalmat a hóban. Nos, a havat tökéletesen teljesítette, a romantikus hangulatot közepesen a bonyodalmat pedig, hát, félig-meddig. Kicsit lehetett volna szórakoztatóbb is, mert nevetni nem igazán tudtam rajta, de szerencsére nem tolta túl a giccset, így könnyed kikapcsolódásnak megfelelt. A sztori mondjuk rém egyszerű és teljesen kiszámítható, ahogy ebben a műfajban lenni szokott. Na, meg felejtős, mert elég nehezen idéztem fel, mégis miről szólt ez a film.
Azoknak ajánlom, akik romantikus téli giccsre vágynak és nincsenek túl nagy elvárásaik.

Klaus - A karácsony titkos története
"Egy önző postás és egy zárkózott játékkészítő meghökkentő barátsága örömet hoz a hideg, sötét városba, amelynek szörnyen nagy szüksége van rá."
A másik dolog, amire karácsonykor vágyni szoktam, egy jó mese. Ha pedig ez a mese ünnepi témát dolgoz fel, az az igazán tökéletes.
Ez a mese pedig pont ilyen, tökéletes. Szép kivitelezés, nagyon szerethető karakterek, remek történetvezetés és egy kedves üzenet. Ráadásul egy postás a főhőse, amit én, levél- és képeslaprajongó különösen tudtam értékelni.
Imádtam minden percét, így nagyon ajánlom mindenkinek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, mert egy jó mese mindenkihez szól. Nagyon drukkolok neki, hogy megkapja az Oscar szobrot, mert megérdemli.

Házassági történet
"Noah Baumbach kíméletlen, de egyben szívmelengető képet fest a nézőknek egy házasság széthullásáról és egy család összetartásáról."
Egy másik sokat magasztalt film, ami számomra Az írhez hasonlóan csalódást okozott.
Nagyon sokan dicsérték ezt a filmet és nagyon sok díjra jelölték,  de én egyszerűen nem értem az okát. Számomra lassú, vontatott és érdektelen volt. Mármint láttam már több válást, nem mondott semmi újat, sőt bosszantott a semmitmondóságával, mert nem, egy kapcsolat nem megy csak úgy magától tönkre. Kell, hogy legyen oka, itt pedig az oknak csak a felszínét kapargatták és nem mondták ki kerek perec, hogy ez történt és pont. Ráadásul magyar nézőként csak az fogott meg benne, hogy az amerikai jog mennyire tekervényes és mennyire dühítő tud lenni egy amerikai válóper. Az ügyvédektől szabályosan viszolyogtam.
Engem tehát nem fogott meg ez a film és tényleg nem értem, miért magasztalják az egekbe. Azoknak tudom ajánlani, akik kíváncsiak egy dühítően amerikai válóperre.

Zöld könyv - Útmutató az élethez
"Tony Lip egyszerű, ugyanakkor jó lelkű fickó, az a típus, akinek a problémamegoldó készsége kimerül az „előbb ütök és csak aztán kérdezek” módszerben. Egy kis mellékes reményében elvállalja, hogy egy afroamerikai zongorista, Don Shirley sofőrje lesz, aki Amerika déli államaiba indul turnézni, oda, ahol a helyiek nem látják szívesen azokat, akiknek más a bőrszíne. Don kifinomult stílusa szöges ellentéte az egykori kidobó ember nyers modorának, ám az út során rájönnek, hogy nem is annyira különbözőek."
Sokáig halogattam ezt a filmet, mert bár többen dicsérték, Nel barátom kifejezetten ellenszenvesnek találta. Azért szeretek mindennek magam utánanézni,  amit ezúttal kifejezetten jól tettem.
Ez egy szépen felépített film, megfelelő tempójú cselekménnyel, jó karakterekkel és jó témákkal, amelyeket feszegethet. Habár a filmnek helyet adó korszaknak megfelelően a rasszizmus van központi helyre emelve (ezt mutatja a cím is), számomra mégsem volt egy fekete-fehér film. Sokkal érdekesebbnek találtam a két főhős közötti társadalmi különbséget és az ebből adódó véleményütköztetéseket. Mindig izgalmas, ha összezárunk két teljesen ellentétes karaktert és ezt a film maximálisan ki is használja. Oké, nem túl bonyolult a nyelvezete, mert itt aztán minden képkockát tökéletesen lehet érteni, nekem mégis tetszett ez az egyszerűség, mert könnyen befogadható és szórakoztató volt.
Nem azt mondom, hogy ez volt a tavalyi év legjobb filmje, de tetszett. Rendben lévő alkotás, nyugodt szívvel tudom ajánlani bárkinek.

Értékelés:
Klaus - A karácsony titkos története         ->  10
Zöld könyv - Útmutató az élethez              ->   9
Portré a lángoló fiatal lányról                    ->   7
Házassági történet                                      ->    5
Behavazva                                                  ->    4
Az ír                                                            ->    2

2020. január 9., csütörtök

A lány a toronyban

Az északi erdő legendájának első része, A medve és a csalogány nagyon tetszett, így nem haboztam lecsapni a folytatására.
A borító ezúttal is gyönyörű és 416 lapjával picit vaskosabb kötet, mint az előző. A megnövekedett oldalszám azonban nem indokolta azt a rengeteg elgépelést, ami fellelhető a szövegben. Kifejezetten bosszantó tud lenni, hogy egy remek történetből a nyelvtani hibák rúgnak ki páros lábbal. Ejnye-bejnye a kiadónak, a szöveget még valakinek lektorálnia kellett volna!
Fülszöveg:
"Vászja számára nincs túl sok lehetőség, miután árvaságra jutott, és faluja boszorkánynak kiáltotta ki: vagy zárdába vonul, vagy hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel. Bármelyiket is választja, egy toronyba zárva éli majd le az életét, elzárva a tágas világtól, melyet annyira szeretne felfedezni. Így hát a kalandot választja: fiúnak álcázva magát lóháton nekivág az erdőnek. Miután a falvakat rettegésben tartó útonállókkal folytatott küzdelemben kivívja magának a moszkvai nagyherceg elismerését, gondosan meg kell őriznie a titkát, hogy valójában lány, nehogy elveszítse az uralkodó jóindulatát – még akkor is, amikor rájön, hogy a nagyhercegséget olyan titokzatos erők fenyegetik, melyeket csak ő, Vászja tud megállítani."
A történet ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért, így az olvasó könnyedén felveszi a fonalat a hólepte tájon. A hangulata is épp olyan, mint megszokhattunk, kellemesen mesés és finoman varázslatos. Az írónő tehát hozta a jól bevált dolgokat és csak a cselekmény alakulása hozott némi változást.
Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a fiúnak öltözött lány szituációja hiába elcsépelt (rengeteg, de tényleg rengeteg ilyen történet van), még mindig nagyon izgalmas. Főleg, ha középkori orosz tájon játszódik, ahol a férfiak uralják a vidéket, a nők meg jobban teszik, ha csendben varrogatnak a sarokban. A könyv tehát már megint kapott egy erőteljes feminista hangvételt a klasszikus és kellemes fajtából és a fent említett szituáció, illetve a bukás nagy valószínűsége csak fokozta az izgalmakat.
Nagyon tetszett, hogy Vászja nem egy teljesen idegen környezetben bontogatta szárnyait, hanem a rokonai és ismerősei közelében, így mindig volt lehetőség a segítségre és a már ismert szereplők otthonosabbá tették a történetet. Azért be kell ismernem, a pópa cseppet sem hiányzott...
Az is tetszett, ahogy az író a fagydémont kezelte. Ezúttal sem hagyta, hogy jeges sármjával elvonja a figyelmet, pedig nagy volt rá a kísértés. A többi mágikus lénnyel is óvatosan bánt, pedig ők a kedvenceim, így olvastam volna még többet és többet róluk. Már nem is zavar, hogy rébuszokban beszélnek, csak fejezzék be a mondataikat.
A történet megtartott valamennyit családregény mivoltából, hiszen itt is nagy hangsúlyt kapott Vászja rokonsága és felmenői, de már egyértelműen a lány körül forgott minden. No és itt kell szót ejteni a főszereplőről, aki cserfes kislányból vakmerő hajadonná serdült.
Számomra még mindig szimpatikus Vászja karaktere, bár kétségtelenül változott az előző részhez képest. Megmaradt a tökéletessége a képességeit illetően, viszont kifejezetten esendővé is vált és ez a kettősség jót tett neki. Tetszett, hogy hibázott, tetszett, hogy gondolkodás nélkül belevetette magát a dolgok sűrűjébe és tetszett, hogy a meggondolatlanságáért meg is fizetett. Minden botlása szükségszerű volt, még akkor is, ha az olvasó előre csóválta a fejét "Ennek rossz vége lesz!" felkiáltásokat mormogva. Ezek a hibák tették őt emberivé, így cseppet sem bántam őket. Vászja tehát nem tökéletes és ez így van rendjén.
Egyetlen dolog zavart csupán ebben a kötetben, a vége. Nem az ostromjelenetre gondolok, hanem az utána következő lezárásra. Picike spoiler veszély! Vászja végre elmondta a családjának mi is történt otthon (vagyis az első kötet végén) és mindezt szépen tudomásul vették. Ez pedig azért sántít, mert a történet egyik fő konfliktusforrása, hogy titkolózik, mert úgysem hisznek neki, a végére mégis teljesen eloszlanak a kétségek. Félreértés ne essék, nem azt szerettem volna, hogy a családja ellene forduljon, hanem hogy legyen konfliktus, legyen picit nehezebb meggyőzni őket, ha eddig ez volt az egyik legnagyobb problémának beállítva. Az én ízlésemnek túl simán ment a dolog. Spoiler vége.
A könyv végén van néhány kiegészítés, amit ki kell még emelnem. Olvasható egy szószedet, ami segíti a szövegben előforduló idegen kifejezések megértését és elég hasznos, illetve az írónő érdekesek megjegyzéseket is hozzátoldott. Tetszett, hogy megadta milyen forrásokból dolgozott és még további olvasnivalót is ajánlott a korszak iránt érdeklődőknek.
Összességében nekem nagyon tetszett ez a rész is, megkaptam tőle azt a hangulatot, amit vártam és épp olyan izgalmasnak találtam, mint az előzőt. Még mindig nagyon szeretem ezt a szláv mitológiába csomagolt mesét.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki az első részt olvasta és kedvelte. Már a visszatérő csjertik miatt is érdemes kézbe venni.

Kiegészítés:
A trilógia befejező részének (The Winter of the Witch) magyar megjelenését az év első felére ígérte a kiadó. Bármennyire is szeretném elolvasni, remélem, nem kapkodják el és megfelelő módon gondozzák majd a szöveget, hogy ne legyen annyi hiba benne, mint a második részben. A jó munkához idő kell és ezt értelmes olvasó megérti, így kedves Alexandra Kiadó, tessék alapos munkát végezni!

2020. január 1., szerda

2019 könyvösszegzése

Mi mással is kezdhetném 2020 első bejegyzését, mint az elmúlt év összegzésével, természetesen könyves szempontból.
2019 nem volt a kedvenc évem, sőt elég sokszor kifejezetten utáltam. Ez talán meg is látszik a blogbejegyzések időnkénti ritkaságán és persze a kevesebb elolvasott könyvön. No, de a kevesebb olvasásnak nem csupán az év során felmerülő problémák voltak az okai, hanem szerencsére kellemesebb időtöltések is. Például az a két hét, amit Kínában töltöttem és a többi rövidebb időtartamú utazgatásom kevésbé távoli helyeken. Szóval volt részem jóban és rosszban is az óévben és persze jó és kevésbé jó olvasási élményekben. Lássuk is őket a korábbi évek hagyománya szerint statisztikák és különféle szempontok alapján.

2019-ben jóval kevesebb könyvet olvastam, mint 2018-ban. Szám szerint tízzel kevesebbet, vagyis összesen csak 29-et. Utoljára 2011-ben olvastam ennyire keveset. Persze ez nem verseny, hiszen nem a mennyiség számít, hanem a minőség és az elmúlt évben volt bőven részem jó könyvekben, így nincs okom a panaszra.
A 29 elolvasott könyv 11312 oldalt jelent. Közülük kettő idegen nyelvű (angol), kettő útikönyv és egy képregény volt. Két könyvet kaptam kölcsön, 12 került fel a polcomra saját gyűjteményembe, míg a többit könyvtárból szereztem be. 6 könyvet olvastam magyar szerző tollából, így arányaiban elégedett vagyok az "olvassunk többet hazai szerzőtől" elvem érvényesülésével.
Olvasmányaim 16 kiadó munkáiból lettek összeválogatva a következő felosztásban:
Könyvmolyképző - 8 kötet; Jelenkor - 4 kötet; Ventus Libro - 2 kötet, és egy-egy kötet az Agave, Alexandra, Alinea, Athenaeum, Cartaphilus, Fumax, L&L, Geographia, Jel-kép, Maxim, Park, Szamárfül és Ventus Libro kínálatából.

Jöjjön a szempontok szerinti értékelés!

Melyik volt a leghosszabb?
Habár 2019-ben bőven volt több vaskos olvasmányom, ezt a címet a Föld Gyermekei sorozat utolsó kötete főlényesen elnyerte 848 lapjával.

Melyik volt a legrövidebb?
Kezembe került egy mesekönyv, A Nap születésnapja, ami 78 oldalával igazán rövidnek bizonyult. Értékelést nem írtam róla, de kellemes mesének találtam.

2019-es olvasmányaim / 1.
Melyik tetszett a legjobban?
Ezúttal nem egy könyvnek adom ezt a címet, hanem egy trilógiának. 2019 legjobb olvasmánya kétségtelenül a Menny és pokol trilógia három kötete volt. Nagyon szerettem minden gyönyörű sorát és teljesen beszippantott ez a fagyos izlandi világ.

Melyik tetszett a legkevésbé?
Ez már egy nehezebb döntés. Szerencsére 2019-ben egy kötet sem húzott fel annyira, hogy rögtön eszembe jusson a citromdíjra. Viszont volt egy főszereplő, aki kiverte nálam a biztosítékot. A legkevésbé tehát a Te édes tetszett köszönhetően az idegesítő és mérhetetlenül ostoba főhősnőnek.

Melyik olvasása tartott a leghosszabb ideig?
Nem túl meglepő módon a leghosszabb könyvön tartott a legtovább átrágnom magam. Ennek oka pedig nem pusztán a kötet hosszúsága volt, hanem az, hogy angolul olvastam. Idegen nyelven olvasni pedig nem mindig van kedvem, így 2018 augusztusától 2019 januárjáig lapozgattam a The Land of Painted Caves oldalait.

Melyik olvasása tartott a legrövidebb ideig?
Legrövidebb olvasmányomat nem számítva, mivel azon cirka 20 perc alatt értem végig, a Beretva és tőr olvasása tartott a legrövidebb ideig. Ezt a novellát két este olvastam lefekvés előtt.

Melyik volt kölcsönkapott könyv?
A tükrök városát Ribizly barátom adta kölcsön, míg másik angol nyelvű olvasmányomat, Ships' Cats in War and Peace San Diego egyik barátjától kaptam kölcsön.

Melyik könyv volt a legvidámabb?
A legvidámabb olvasmányom a Fellegszálló volt. Kerstin Gier könyvei mindig megnevettetnek és ez ennél a kötetnél sem volt másképp. 

2019-es olvasmányaim / 2.
Melyik könyv volt a legszomorúbb?
Leginkább az Alias Grace olvasása közben szomorodtam el. Nem azért, mert annyira szomorú ez a történet, hanem azért, mert annyira nyomasztó a hangulata. Olvasás közben egy borongós érzés telepedett rám, amitől cseppet sem lett jobb a kedvem.

Melyik könyv volt a legizgalmasabb?
A birodalom bűneit találtam a legizgalmasabbnak. A lőpormágusok világában ugyanis nagy fordulatszámon zajlik az élet és mindig van egy újabb csata, amibe el lehet kísérni a főhősöket.

Melyik könyv volt a legromantikusabb?
Egyértelmű, hogy a Szerelmes pillantok. Ez a könyv úgy romantikus, ahogy van az első betűtől az utolsó rajzig. Igazi romantikus csemege nem csak romantikus alkatoknak.

Melyik könyvet értékelik túl?
Szintén egyértelmű, hogy a Lányok csöndje van rettentően túlértékelve. Ez a könyv cseppet sem tetszett és csak azért, nem adtam neki a citromdíjat az elmúlt év legrosszabb élményéért, hogy megemlíthessem ennél a kategóriánál. Szenvedés volt olvasnom az átgondolatlansága miatt és méltatlannak érzem, hogy egy súlyos témát szenzációvadász módon használt fel az írónő. Komolyan nem értem, miért kapott pozitív kritikákat ez a könyv.

Melyik könyvet értékelik alul?
Szerintem a Szárnyak kicsit alul van értékelve. Nem volt a kedvenc könyvem, találtam benne jó pár hibát, de könnyed délutáni olvasmánynak megfelelt, ráadásul anélkül, hogy agyérgörcsöt kaptam volna a szereplőktől. Ez pedig egy ifjúsági regénynél dicséretes, épp ezért lepett meg, hogy Molyon csak 75%-on van.

Melyik könyvnek volt a legszebb a borítója?
Ismételnem kell magam, mert a legjobb olvasmányon volt egyben a legszebb is. Imádom a Menny és pokol trilógia borítóit. Annyira szépen mutatnak külön-külön és együtt is. Ráadásul a csomagolásukat, amivel össze volt fogva a három kötet és az egész halat mutatja, ki is tettem a munkahelyemen dekorációnak.

2019-es olvasmányaim / 3.
Melyik könyv volt a legnagyobb csalódás?
A világítótorony nagy csalódást okozott. Ahhoz képest, milyen fontosra értékelik a világirodalomban, elég rossznak találtam. Egyszerűen nem kötött le, néhol bosszantott és végig az járt a fejemben, miért is kezdtem én ebbe bele. Nem hozta meg a kedvemet a további klasszikusokhoz.

Melyik könyv volt a legnagyobb meglepetés?
A legkellemesebb meglepetést A medve és a csalogány okozta. Számítottam rá, hogy jó lesz ez a könyv, de nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. Teljesen beszippantott és elvarázsolt.

Hány új sorozatba kezdtem bele?
Viszonylag visszafogtam magam, mert csupán 6 sorozatba kezdtem bele. Nem garantálom, hogy jövőre be is fejezem őket.

Hány sorozatot fejeztem be?
Büszkén jelentem, hogy két sorozatot sikerült befejeznem. A leghosszabb olvasmányommal végére értem a Föld Gyermekei hat kötetének és A Fényigézővel lezártam A mágia árnyalatai trilógiát. 

Így alakult az elmúlt évem olvasás szempontjából. Talán 2020 egy jobb év lesz és nem fog tovább csökkenni az elolvasott könyveim száma. 

Minden rendszeres és rendszertelen olvasómnak Békés, Boldog Új Évet kívánok!