Utrecht

Folytatom hollandiai úti beszámolómat. A három és fél napban ugyanis olyan sok szépet, izgalmasat és érdekeset láttam és tapasztaltam, hogy nem fért bele egyetlen bejegyzésbe.

Utrecht

a Torony

Harmadik napunkat számomra rettenetesen korán kezdtük. Fél nyolckor indultunk Amszterdamból Utrechtbe, ami azt jelenti, hogy rohamtempóban, nekem még hajnali hétkor kellett reggeliznem. Nem vagyok korán kelő típus...

Vonattal nagyjából egy óra alatt ott voltunk és miután kikeveredtünk a vasútállomáshoz épített bevásárlóközpontból, megcsodálhattam a város reggeli szépségét. Egy ilyen korai órán ugyanis alig volt ember. Az utcák csendessége pedig rögtön megfogott.

Érezhetően kisebb város, mint Amszterdam, ám pont olyan gyönyörűek az épületek és a csatornák itt is. Ráadásul van egy tornyuk, ami nem csupán a város jelképe, hanem egy kifejezetten érdekes építmény.

A torony valójában egy templomhoz tartozik, amit a 14. században építettek gótikus stílusban. A 17. században azonban egy vihar következtében a katedrális megsérült. A torony mögötti szakasz lényegében használhatatlanná vált beomlott tetejével. A városban kisebbségbe került római katolikus egyháznak (reformáció erőteljesen hatott a hollandokra) nem volt pénze a felújítására, így hagyták magában állva tovább pusztulni az épületrészt. A 19. században végül eltüntették a kérdéses templomszakaszt, így a torony különvált a katedrális többi részétől. Volt persze terv az eredeti kinézet helyreállítására, ám nem lett belőle semmi. Ez szerintem nem is baj, mert így sokkal érdekesebb jelenség.

kilátás a toronyból

A torony, ami egyébként furcsa kis múzeum és közösségi színtér is egyben, rendelkezik orgonával, amelyen jelenleg egy híres lengyel orgonista muzsikál. A muzsika pedig az aktualitásokat követi, hogy a torony körüli téren sétálgató emberekhez még közelebb hozza ezt a szép szál épületet.
Volt szerencsém felmászni sok sok lépcsőjén a kilátóra, így egészben is megcsodálhattam a várost.
Íme néhány látkép:

utcakép a magasból

kilátás az elszakadt katedrálisra

Miffy
Utrecht nem csupán építészetileg érdekes hely, hanem kisgyerekek szempontjából is. Itt található egy holland művész, Dick Bruna mesevilága. Ennek a világnak a központi szereplője Miffy nyuszi.

Miffy

Ezt a helyes kis nyuszit az '50-es években rajzolta meg először a gyerekének. Aztán kiadták mesekönyvben és innen már egyenes út vezetett a hírnév felé. Világszerte mindenki ismeri ezt a figurát, akár mint rajzocskát, akár az egyik könyvet, akár a tévésorozatot.
Számomra is ismerős volt a figura, ám nem tudtam, hogy holland és álmomban sem gondoltam volna, hogy van egy saját múzeuma, ahol a legkisebbek - félévestől általános iskola alsósig - életnagyságban találkozhatnak vele.
Egyébként ez a nyuszi Japánban a legnépszerűbb ezért a múzeum három nyelvű (holland-angol-japán). Nos, meg tudom érteni a rajongást, mert én is oda vagyok ezért a helyes kis nyusziért. Olyannyira is, hogy a múzeumban muszáj volt megölelgetnem a hatalmas plüssfigurát belőle és úgy viselkedtem, mint egy ötéves és csak azért nem vetettem bele magam a játékokba, mert a csapatom hülyének nézett volna.
Azért a reptéren nem tudtam ellenállni neki. Beszereztem egy picike kulcstartót belőle.
Ezt a várost tehát kisgyerekes családoknak is érdemes meglátogatniuk. Mondjuk azt nem tudom, hogyan marad a szülőknek ideje városnézésre, mert egy ilyen mesevilágból még záráskor is nehéz lehet kirángatni a gyereket...

Gasztronómia
Ígértem, hogy írok pár sort a holland vendéglátásról is.
Első esténken Amszterdamban, közös vacsora volt a programban. Egyrészt, hogy jobban megismerjük egymást, másrészt hogy holland csoportvezetőnk megmutathassa, mit érdemes enni a városban. Szóval indonéz étterembe mentünk. Nem, nem írtam félre, a hollandok oda és vissza vannak az indonéz konyháért, gyakorlatilag lenyúlták azt és úgy hirdetik, mintha a saját nemzeti fogásaik lennének.

étterem az állatkert mellett

Habár nincs problémám az ázsiai ételekkel, (A japán konyhát kifejezetten szeretem.) mindig óvatosan közelítek hozzájuk, mert nem bővelkednek vegetáriánus ételekben. Itt is emiatt aggódtam kicsit, ám az egyik cseh lány szintén vegetáriánus volt, így nem én voltam az egyetlen csodabogár.
Aztán kihozták a terülj-terülj asztalkámat, ami remekül nézett ki. A tálalásra tehát nem volt panasz és gyorsan meg is állapítottuk, hogy melyik micsoda. Maradtam a tofu és zöldségek párosításánál, ám néhány falat után szembesültem az indonéz konyha számomra legnagyobb problémájával: minden baromira csípős. Szóval ettem a kis rizsemet a végére már inkább üresen és a hatodik pohár narancslevemmel öblítettem le, miközben kis csapatom azon nevetett, hogy a magyar lány nem eszik húst és még a csípős kajákat sem bírja, lehet hogy nem is igazi magyar...

isteni finom lila (áfonyás) süti

Hát, vállaltan különc vagyok, ez tény. Az indonéz kaja tehát nem jött be, de a többi étteremben mindig megtaláltam a kedvemre valót. Egyik ebédünket például egy nagyon szép helyen közvetlenül az állatkert mellett fogyasztottuk el. Illetve a programok során mindig kaptunk valami vendégvárót, legalább kávét vagy teát, ám az esetek nagyobb részében sütit is. Szóval remek sütiélményeim voltak az út során.

Zsiráf!

Például épp letelepedtünk a következő megbeszélésre egy szépen megterített asztal mellé és miután túl voltunk a bemutatkozásos körön, vendéglátónk megjegyezte, hogy fogyasszunk bátran. Mindenki csak udvariasan mosolygott, míg én rávágtam, hogy oké, nekem az a lila süti kell. Ezzel persze általános derültséget okoztam és meg is törtem a mozdulatlanságot, ahogy követve példámat a többiek is lecsaptak egy-egy szeletre.
A lila sütis incidens egyébként Utrechtben történt és ezen a napon az ebédünk sem volt átlagos.
Betévedtünk egy elég bizarr helyre. Szedett-vetett asztalok és a bárpulton egy üvegbúra alatt egy kitömött nyúl fogadott minket. Aztán megpillantottuk a zsiráfot és csak meresztettük rá a szemünket az étlap fölött. Csapatom nem igazán értette, milyen helyre kerültünk, mire én megjegyeztem, a tervező biztosan budapesti, mert ez pont olyan, mint nálunk egy romkocsma. Oké, életnagyságú kitömött zsiráfot máshol még nem láttam...
Utolsó Hollandiában töltött estémen azért sikerült találnom egy igazi holland éttermet is. Ekkorra a többiek már hazafelé tartottak, így miután elváltam a csapatomtól, egyedül vetettem bele magam az estébe. Ráadásul hóesésben.

tradicionális holland étterem
és a teám

Az időjárás azonban nem szegte kedvemet, sőt, így is sokat sétálgattam, mire megtaláltam a megfelelő éttermet, ami a bejárat alapján pont ideálisnak tűnt. Tradicionális holland volt, amit a belső kép csak fokozott.
Mindenhol a holland kék dominált a dekorációtól a szalvétáig. Kicsi étterem volt, ha jól sejtem családi vállalkozás a pincérek hasonlósága alapján. Volt külön vegetáriánus szekció az étlapon és elég gazdag teaválaszték, ami igazán jólesett, mikor hóval borítva megérkeztem.
Furcsa volt egyedül vacsorázni. Kifejezetten magányosnak éreztem magam a többiek nélkül és ezen az érzésen az sem segített sokat, hogy mikor beléptem, a pincér hitetlenkedve kérdezte: Egyedül?
A zöldségkrokettem viszont nagyon finom volt és jó volt egy ilyen helyen átgondolni evés közben, mi minden történt velem az elmúlt napokban.
Szóval igen is akad holland étterem, nem kell feltétlenül indonézbe menni, főleg ha az ember nem bírja a csípőset.

Szállás és utazás

reggeli a hotelben

A hotelben a reggelire sem eshetett panasz, illetve úgy általánosságban mondhatom, hogy remek szállást sikerült választanom. A reggeli benne volt az árban, így az utolsó reggelemet leszámítva ez volt a találkozási pont a másik magyar utazóval. Egy narancslé fölött mindig megbeszéltük az előző nap eseményeit és dicsértük a széles ételválasztékot. Volt itt minden a rántottától a joghurtig, úgyhogy sosem maradtunk éhesek. A kávékínálat is széles volt és itt végre kedvemre tehettem bele annyi tejet, amennyi jólesett. A programok során, mikor megkínáltak minket kávéval, csak egyszer fogadtam el. Előtte nap ugyanis a csehek és a lengyelek megvitatták, mennyire gyenge a holland kávé, ami annak fényében, hogy napi ötöt is elfogyasztottak, elég hihetőnek tűnt. Nos, nem tudom, hogy otthon ők mit isznak, de számomra méreg lenne, az biztos, mert nekem a holland kávé is elég erősnek tűnt...

pihe-puha ágyikó 

A szálláson egyébként a legjobb az ágy volt. Annyira puha volt és kényelmes, hogy minden reggel a szokásosnál is nagyobb erőt kellett vennem magamon, hogy ki tudjak mászni belőle.
A poszter pedig a cuki sorházakról annyira tetszett, hogy este szívesen nézegettem kicsit lefekvés előtt.
Ráadásul nagyon jó helyen helyezkedett el a városban, így hamar eljutottam oda, ahová kellett és a környéken bóklászni sem volt épp rossz.
Utolsó reggelemen tehát nyújtottam kicsit a perceket, de aztán el kellett indulnom a reptérre, úgyhogy kénytelen voltam kijelentkezni.
Apropó reptér, a Schiphool hatalmas. Hazafelé sikerült végigbolyonganom az egész repteret, mert persze hogy a legtávolabbi bejáraton mentem be és az csak természetes, hogy a gépem az egész komplexum túlsó végén indult. A havazás miatt pedig késett majdnem egy órát, így végre megértettem, miért van olyan sok bolt a reptéren.
Mire megtaláltam a gépemet, többet sétáltam, mint városnézés közben, így rettentően megszomjaztam. Aztán unalmamban elkezdtem vásárolni... Pont ezért a sok várakozásért nem szeretek repülővel utazni.
Hazafelé azonban ablak mellé szólt a jegyem és ez egy picikét kompenzálta az élményt, mivel páholyból nézhettem végig a naplementét.
Így ért véget hollandiai utazásom. Nagyon jól éreztem magam, sok élménnyel és ismerettel gazdagodtam és megtanultam egyedül utazni, de azért jó volt hazatérni. Ha tehát valaki fontolgatja, hogy egyedül útnak indul, csak támogatni tudom. Nem olyan ijesztő, mint amilyennek tűnik.

valahol Hollandia fölött

uzsonna a repülőn

naplemente

Amszterdam

Muszáj megosztanom a világgal, vagyis kedves olvasóimmal, merre jártam december elején.

Hirtelen jött a lehetőség, hogy elutazhatok Hollandiába pár napra munka címszó alatt. Meglepődtem, meglepődtek a munkatársaim és még a főnököm is csak pislogott, mikor közöltem, hogy lelépek pár napra, mert a hollandok meghívtak. Szóval minden nagyon gyorsan történt, fél napom volt rábólintani az útra és pár napom szállást és repülőjegyet intézni. Mázli, hogy gyors a reakcióidőm, ezért ebbe a gyorsított előkészületbe, még az útikönyvvásárlás is belefért.

Úti beszámoló következik.

Most utaztam először egyedül külföldre, így cseppet izgultam. Ideges voltam, hogy minden rendben menjen a reptéren, könnyen eljussak a reptérről Amszterdam belvárosába és odaérjek a találkozópontra. Nos, feleslegesen tettem.

reggeli a repülőn

Hősöm, San Diego felkelt velem hajnalok hajnalán és kivitt a reptérre. A gépem fél 7-kor indult, így még javában zombi üzemmódban szálltam fel rá. Azonban végre nem fapados légitársasággal utaztam, hanem a holland királyival (KLM), így kaptam reggelit (sajtos szendvicset és narancslét), ami a kétórás repülőúton kifejezetten jólesett. Álmosan is elfoglaltam magam útikönyvemmel és felkészülten landoltam a Schiphool repülőtéren.

Innen bejutni Amszterdamba gyerekjáték. Negyedóránként megy ugyanis vonat és a jegyvásárlás is egyszerű, hogy a legeltévedtebb turista is megértse. Lényegében két gomb van a sárga jegyautomatákon: 1. utazni szeretnék 2. Amszterdamba akarok menni! Nem lehet eltéveszteni. Laza 25 perc vonatozás után pedig már ott is voltam a fű és a piros lámpák fővárosában.

cuki sorházak a csatorna partján

Az első dolgom persze az volt, hogy előkaptam a fényképezőgépemet, így ezt a bejegyzést eláraszthatom szép utcaképekkel.

Amszterdam rettentően hangulatos. Nem mondanám nagy városnak, bár azért ha az ember a külső részeire igyekszik, jobban jár ha felszáll a villamosra. Mindenfelé csatornák szelik ketté az utcákat és a csatornák partján elképesztően aranyos magas, keskeny sorházak állnak szorosan egymáshoz simulva. Van valami ezekben a házikókban, ami rabul ejtett. Egyszerűen imádom őket!

Szerencse, hogy a hollandok megbecsülik azt, amijük van, mert ezeket a házikókat bizony törvény védi. Az utcakép tehát azért ennyire barátságos, mert a nagy átépítések előtt védetté nyilvánították a régi épületeket, így megmaradhattak az utókornak, vagyis nekünk. Ennek fényében pedig még furcsább látképet nyújt egy-egy elszórt modern, nagy üvegépület.

A csatornákon sétahajók úszkálnak, mindenki ajánlotta, hogy próbáljam ki, de sajnos nem volt időm rá. Első napomon konkrétan három óra szabadidőm volt, amit városnézéssel és képeslapozással töltöttem.

forró csoki és a képeslapok

Mivel nagyon szeretem a képeslapokat, minden utazásomról küldök haza családnak és barátoknak. Ezúttal sem tettem másképp, így bevetődtem az első útba eső szuvenírboltba és kicsaptam a pultra rögtön tízet azzal a felkiáltással, hogy bélyeget is kérek. Az eladó pislogott is nagyokat, de készségesen útbaigazított, merre találok postaládát és miután kifizettem a képen is látható csinos kupacot, kaptam tőle ajándékba még egy képeslapot. Valószínűleg én voltam hónapok óta a legjobb képeslapvevője, engem mindenesetre nagyon boldoggá tett. Ez a kedvesség egyébként jól mutatja, hogy a hollandok kifejezetten barátságosak.

kávézós kutyus

Képeslapokkal felvértezve beültem egy hangulatos kávézóba elszürcsölni egy forró csokit. A hely elbűvölő volt, főleg a személyzet kutyusa miatt, aki egy igazi tündér volt, meg is ölelgettem rendesen.

Ilyen remek kezdet után csak jó lehet ez az út - gondoltam én nagyon bölcsen.

Délben volt a találka nemzetközi kis csoportom többi tagjával, akik közül csupán a másik magyart ismertem futólag. Az összeállítás egyébként a következőképpen nézett ki: 2 cseh, 2 lengyel, 2 szlovák, 2 magyar és a holland kísérőnk. Így töltöttünk el három napot Amszterdam és Utrecht (fogok írni róla külön bejegyzést) városaiban és laza fél nap alatt összekovácsolódtunk. Az utazás végére már nevetgéltünk és ismertük egymás szokásait.

utcakép

Ahogy a bejegyzés elején írtam, munka miatt utaztam, ezért a napom reggeltől estig be volt táblázva, egyik találkozóról mentünk a másikra, szabadidőm tehát nem sok volt. Közben azonban sikerült néhány szép képet készítenem.

Az időjárás viszonylag kegyes volt hozzánk. Nem volt hidegebb ott, mint Budapesten, csak a szél fújt erősebben időnként. Illetve újra és újra elkezdett esni valami se nem eső, se nem hó. Második napunkon viszont pár óráig szakadt az eső, míg a harmadikon este kisebb hóvihar kerekedett. Szerencsére felkészültem meleg ruhával és kapucnival.

A hollandok nem sietnek annyira a karácsonyozással, így bár ahogy a fenti képen látszik, néhol már felvillantak a karácsonyi fények, még nem volt minden az ünnepre hangolva. Pont akkor állították fel a karácsonyi vásárt, amikor eljöttem.

egy templom a sokból éjszaka

Ami még szembetűnő a városképeken, az a rengeteg kerékpár. Amszterdamban, mikor elkezdtek elterjedni az autók, problémát okoztak. Túl sok volt belőlük túl kevés helyen, ezért a hollandok úgy döntöttek, ez így nem jó, átváltanak inkább biciklire. Hollandiában tehát mindenki kerékpárral közlekedik időjárástól függetlenül. Ez egyrészt remek, hiszen környezetbarát, mutatós és egészséges, másrészt viszont cseppet őrült.

Csak ámultam és bámultam a rengeteg kerékpáron és nevetve néztem, hogyan suhannak el mellettem, előttem, mögöttem a biciklisek, egészen addig, míg el nem ütöttek. Oké, lehet, hogy én ütöttem el őt, mert még mindig nem értem, hogyan történt. Csak arra tudok gondolni, hogy ha nem szemerkélt volna valami esőféle, aminek hatására fülig be voltam gombolkozva és a lánynak lett volna lámpája, hogy a sötétben is észrevegyem a macskakövön mögöttem közeledő biciklit, ez nem történt volna meg. No, de megtörtént, meg is ijedtem rendesen és utána már sehol sem éreztem magam biztonságban. Komolyan, az őrült olasz robogósok között Rómában nem volt olyan veszélyérzetem, mint itt a csatornák partján.

Azonban még ez sem szegte kedvemet, hogy éjszaka, mikor véget értek a programjaink, csatangoljak kicsit a városban.

Ó, igen, az éjszakai csatangolást a piros lámpás negyedben is kipipálhatom. Második esténken csapatunk kisebb felével, két szlovák fiúval és egy cseh lánnyal, elmentünk megnézni. Fényképet itt nem készítettem, mivel az ott dolgozó hölgyek nem örülnek neki, én pedig olyan bizarrnak találtam az egészet, hogy tudtam, egy kép nem adja ezt vissza.

hó és a biciklik

A negyed rendkívül zsúfolt. Egyrészt mert itt sem szélesebbek az utcák, mint máshol, másrészt mert rengeteg az ember (valójában turista), akik ámuldoznak a kirakatokban, üvegajtókban és ablakokban integető lengén öltözött hölgyek láttán. Apropó hölgyek, számomra olyan érzés volt végigsétálni itt, mintha a próbababák életre keltek volna. Megszoktam, hogy nem mozdul meg a kirakat, itt viszont integetett nekem, ami cseppet váratlanul ért. Oké, nő vagyok, így nem igazán hoztak lázba a bikinis/fehérneműs hölgyek, valószínűleg egy férfi jobban értékelte volna... Ettől függetlenül örülök, hogy megnéztem, mert ez hozzá tartozik a város szelleméhez. Na, meg a legális könnyű-drogfogyasztás.

Nem jártam CoffeShop-ban, ahol ilyen szereket árulnak és nem is próbáltam ki semmit, pedig vállalkozókedvű társaim a negyedben elszívtak egy szálat. Tőlem azonban távol áll az ilyesmi, így maradtam csupán szemlélője. Meg persze passzív használója, mert Amszterdam utcáin úgy terjeng a fűszag mindenfelé, mint rózsakertben a rózsaillat.

Azért szuvenírnek muszáj volt hoznom marihuánás nyalókát és teát. Csupán aroma van benne, maximum csak nyomokat tartalmaz, hiszen átengedik a vámon, de rendkívül vicces.

A legfinomabb dolog Hollandiában azonban a stroopwafel. Ez a helyi édesség isteni finom.

Habár nem volt túl sok időm turistáskodni, szinte mindig amőbaként együtt mozgott kis csoportunk, amit az útikönyvem szerint érdemesnek tűnt megnézni, azt meg is néztem.

Például a Mázsálóházat, vagy holland nevén a De Waagot. Ez a város egyik legrégebbi épülete, jelenleg kávézóként funkcionál. Tornyocskáival elég mutatós darab, így megérte a sétát, míg megtaláltam.

Amszterdam tehát nagyon szép hely, több mint 1200 hídjával és a helyes sorházaival remek hangulatot áraszt. Ráadásul több mint 50 múzeum, állatkert és rengeteg más érdekes helyszín várja az ide érkezőket. Az ember tehát nem unatkozhat, én legalábbis nem tettem, igaz időm sem lett volna rá.

A három és félnapos hollandiai utamból egyet Utrechtben tölthetem, így írni fogok még arról a városról is egy bejegyzést és megtoldom minden egyéb információval, ami ebből a bejegyzésből kimaradt (például hotel és gasztronómia). 

Zárszónak hoztam még néhány képet, mert ezt a várost nem lehet megunni.

Dam tér és az épülő karácsonyi vásár

egy hidacska a sokból

Imádom ezeket a házakat!