2023. április 19., szerda

A papírsereglet és más történetek

Egy papírtigris van a borítóján. Kell ennél jobb indok kézbe venni? Nem, nekem nem kellett.
Oké, azért hallottam már jót a szerzőről is, és úgy éreztem, egy meglehetősen elfoglalt időszakban, jól jönnek majd a novellák. Csak elolvasok egyet-egyet a metrón, és nem lesz könyvelvonási tünetem. Csakhogy azt nem kalkuláltam be, hogy ezek nem olyan történetek, amelyeket csak úgy átlapozol a metrón...
400 lapjával és 15 történetével nem mondanám terjedelmes olvasmánynak, mégsem lehet vele gyorsan haladni.
Fülszöveg, vagy inkább a szerző ismertetője:
"A ​kínai származású Ken Liu a generációjának az egyik legeredetibb, legkülönlegesebb és legelgondolkodtatóbb novellistája. Az írásai rendre rámutatnak a varázslatosra a hétköznapi dolgokban. A papírsereglet és más történetek e kivételes tehetségű szerző legjobb műveit gyűjti össze az évtizedből."
 Ebben a kötetben tehát 15 történet szerepel, amelyek közül több különféle díjat (vagy épp díjakat, mert a címadó novella hármat is bezsebelt) nyert. Válogatott alkotásokról van tehát szó, mégis nehezen barátkoztam meg vele. Az első történet egyáltalán nem tetszett, és az utána következők sem igazán fogtak meg vagy kötöttek le. Azonban nem adtam fel, és ezt utólag nagyon is jól tettem.
Egy novelláskötetnél nem az a cél, hogy minden történet ugyanolyan jó legyen, ugyanúgy megfogja az olvasót, hanem bőven elég, ha akad pár, ami érdekli, elgondolkodtatja, a többi meg mehet a levesbe. Épp ezért nem akadtam fenn a kezdeti (és későbbi) nehézségeken, csak haladtam, és ha valami nem tetszett (mint az első novella visszatérő eleme) egyszerűen átlapoztam. Bele kell tehát jönni a novellaolvasásba, mert egy kicsit más olvasói megközelítést igényel. Azonban, ha ez megtörténik, akkor kifejezetten jó élményt tud nyújtani.
Nem szeretnék minden történetről külön írni, csupán párat emelnék ki. Mielőtt azonban megteszem, érdemes néhány szót szólni a teljes kötetről.
Ken Liu stílusa egységes. Hiába ír meglehetősen változatos témában és zsánerben, minden egyes történetben fel lehet fedezni az egyedi stílusát és a visszatérő elemeit. Bizony, van a szerzőnek néhány kedvence - legyen az gondolat vagy csak egy motívum -, amelyet újra és újra felhasznál. A történeteket így, bár nagyon változatosak és teljesen különállóak, könnyedén lehet csoportosítani a szerző kedvenc elemei szerint. 
Vannak a klasszikus sci-fi jellegű történetek, amelyek a világűrhöz és annak tágasságához kapcsolódnak. Vannak az ázsiai kultúrán alapuló történetek, amelyek hol a hagyományos mesékből merítenek, hol csak középpontba helyezik a keleti kultúrát képviselő főhősöket. Illetve vannak a valóságtól nem annyira elrugaszkodott, meglehetősen negatív jövőképet festő történetek. (Ezek a Black Mirror sorozat részeként is megállnák helyüket.)
Érdemes még megjegyezni, hogy a szerző származásából adódóan szinte mindig felbukkan egy ázsiai szereplő. Illetve a történetek egy része meglehetősen erőszakos. Aki tehát nem bírja a különféle fizikai kínzások nyílt leírását, nos, néhány történetbe inkább ne kezdjen bele. (Egyébként a két utolsó novella a legvéresebb.)
A novellák többségének végén szerepel egy rövid megjegyzés a szerzőtől. Ez általában a történetben elhangzottak valóságalapjára reflektál. Van, hogy megemlíti a forrást, amiből dolgozott, és a különféle szavak átiratát is megmagyarázza. Illetve helyenként egy-egy személyes gondolat is előfordulhat.
Kiemelnék három novellát, amelyek valamilyen okból különösen megfogtak:

Szimulákrum
Nekem sokkal jobban tetszettek a szerző azon tudományos fantasztikus elméletei, amelyek nem űrutazáshoz kapcsolódtak, hanem egy-egy technikai kütyühöz. Ezek számomra sokkal hitelesebbnek tűntek, olyannak, ami akár meg is valósulhat. 
Az egyik ilyen történet ez a novella volt, ahol az emlékek újra átélhetővé váltak. Ráadásul ezt egy apa-lánya konfliktuson keresztül mutatta be a szerző, miközben elgondolkodott, valóban jó-e átélni újra valamit, változtatunk-e ezzel az érzelmeinken, az emlékeinken. Ezeket a felvetett kérdéseket különösen izgalmasnak találtam, jó volt eltöprengeni rajtuk.

A papírsereglet
A címadó novella volt az abszolút kedvencem. Úgy éreztem, ez adta a kötet tetőpontját, és utána meglehetősen laposnak találtam a folytatást egészen az utolsó történetig, ami egy jó lezárási csúcspontot adott. De arról majd később, előbb áradozom kicsit egy papírtigrisről.
Ez a történet fantasy besorolást kaphatna, hiszen az említett tigris él és mozog, na meg dorombol, amitől rettentően cuki. A szerző kedvenc elemei közül szerepel benne a keleti és a nyugati kultúra összeütköztetése. Itt is egy családi, ezúttal anya-fia kapcsolat áll a történet középpontjában. Helyes papírállatok ide vagy oda, ez azért egy szomorú hangvételű novella, ám az érzelmi töltet csak még fontosabbá teszi. Tetszett a problémafelvetés, a kérdések, melyeken lehetett töprengeni és az érzékeny megközelítés. Ha valaki csak egy novellát szeretne olvasni a szerzőtől, ezt válassza, mert nem véletlen a sok díj, amit elnyert.

Aki lezárta a történelmet: Dokumentumfilm
Ez a kötet utolsó novellája és az említett tigris után ez tetszett a legjobban. Egyrészt rettentően izgalmas a dokumentumfilm formátum. A szerző utószavában meg is jegyzi, hogy már régóta szeretett volna történet írni ebben a formában, csak a témát kereste hozzá. Nos, szerintem, tökéletes lett a választása.
Időutazás mindig izgalmas téma, ám ebben a tudományos fantasztikus formában kapott egy friss és izgalmas csavart. Mivel dokumentumfilmként van megírva a történet, nem csak részletes leírást kapunk magáról az eszközről és eljárásról, ami az időutazást lehetővé teszi, hanem egy kis hátteret a szereplőkről, a hivatalos viták dokumentumainak részleteit illetve interjúkat. Interjút pedig nem csupán a résztvevőkkel készítettek, hanem az utca emberével is. Na, ezek az igazán ütősek. A szerző ugyanis megjegyzi, hogy ezeket a részeket valós internetes fórumokból mazsolázta össze. Gondolom, az internetes hozzászólások kénköves bugyrát senkinek sem kell bemutatni. Félelmetesen jól passzolnak azonban bármilyen megosztó témához, akár egy fiktív időutazáshoz. A történelmi esemény, ami köré épül a történet, szintén jó választás. Nem annyira ismert és épp elég borzalmas, hogy az olvasó megundorodjon az emberi fajtól. Az érzelmi hatások tehát itt sem maradnak el. Tökéletes lezárása a kötetnek.

Összességében Ken Liu változatosan ír, de felismerhető stílusban és témákban. A novellái nem könnyed esti mesék, sőt, helyenként kifejezetten erőszakosak, ám a felvetett témák érdekesek, és megérik a rájuk fordított időt. Nem mindegyik történet tetszett, sőt, volt, amit untam, azonban akadt néhány olyan történet is, ami maradandó élménynek bizonyult, így nem bántam meg, hogy végigolvastam ezt a kötetet.
Elsősorban azoknak ajánlom, akik szívesen olvasnak novellákat és se a fantasy, se a sci-fi nem áll tőlük távol, keleti kultúrák kedvelői előnyben. Illetve azoknak is tudom ajánlani, akik még csak ismerkednek a novellák műfajával, és kicsit kilépnének a komfortzónájukból. Aki viszont könnyed kikapcsolódásra vágyik, inkább keresse máshol, mert témák tekintetében ez bizony nem egy könnyű olvasmány.