Szégyentelen

A Napernyő Protektorátus is egy azon sorozatok közül, amelyeket már régen elkezdtem, aztán egyszerűen megfeledkeztem róluk. Mostanában azonban kezdem újra előásni őket, és fokozott lelkesedéssel folytatni, ahogy azt egy hasonlóan szórakoztató druidával is tettem.

Ez a sorozat rendkívül vicces, és bár a második rész hagyott némi keserű ízt a számban, kellemes emlékeim maradtak róla. Ezeket pedig igazán jólesett felfrissíteni ezzel a harmadik kötettel.

A borító hozta a megszokott formát, és ha jól látom, Párizs adta a hátteret. Nos, Firenze talán jobb választás lett volna, ám ott nincsenek ilyen csinos vízköpők. A hölgy ruhája sem piskóta, de a színvilág kifejezetten mutatós. Nem vagyok a sorozat borítóinak rajongója, de azt elismerem, hogy elég jól illenek a történethez.

Ez a rész 360 oldal, vagyis nem a leghosszabb, gyorsan végig is lehet lapozni. Fülszöveg:

"A ​szezon botránya – Lady Maccon elhagyta a férjét, és visszaköltözött rémes családjához!

Viktória királynő elbocsátja Alexiát az árnyékkormányból, és az egyetlen személy, aki bármiféle magyarázattal szolgálhatna – Lord Akeldama – váratlanul elhagyja a várost. Mindennek tetejébe Alexiára gyilkos gépkaticák támadnak, jelezve (ahogy azt csak a katicák képesek), hogy immár London minden vámpírja igencsak érdekelt Lady Maccon meglehetősen alapos halálában.
Mindeközben Lord Maccon szeszben pácolja magát, Lyall professzor pedig kétségbeesetten igyekszik összefogni a Woolsey-falkát.
Alexia végül elmenekül Angliából, és meg sem áll Itáliáig, hogy megkeresse a titokzatos templomosokat. Csak ők tudnak eleget a természeten túliakról ahhoz, hogy feltárják előtte növekvő mértékben terhes állapotának titkait.
Csakhogy ők még a vámpíroknál is rosszabbak lehetnek – és pestót hordanak maguknál."

A sorozat értékét jól mutatja néhány nem épp csekély dolog. Egy: nyolc éve kezdtem el ezt a sorozatot, és még mindig tökéletesen emlékszem rá. Kettő: a stílusa olyan különleges, hogy vagy rögtön elkapja az olvasót egy szédült táncra, vagy nem. Három: nagyon-nagyon szükségem volt most erre a kifinomultan öltözködő, angolosan abszurd humorra. Négy: szeretem a pestót. Oké, az utolsó dolog lényegtelen és szubjektív, ám talán a többi is épp elég bizonyítékot ad a történet remekségéről. 

Az események ebben a részben épp ott folytatódnak, ahol az előző kötet véget ért. Nem mondanám, hogy a cselekmény sokat halad előre, ám kétségtelenül kalandos és üdítően szórakoztató. A kötet a főhősnő áldott (vagy áldatlan - kinek, hogy tetszik) állapota körüli kérdést óhajtja tisztázni, és ezt szépen teljesíti is. Közben pedig olyan remek dolgokkal szórakoztatja az olvasót, mint hogy, mi az az alkohol százalék, amitől egy jól megtermett vérfarkas is kitartóan részeg marad; egy csipetnyi vámpír politika; egy csokorra való viktoriánus pletyka; némi történelmi és némi technikai ismeret; továbbá az olasz konyha rejtett titkai. Mindezt pedig egy elég hosszú és kalandos utazásba csomagolja néhány új és néhány régi szereplő társaságában.

Nem írrnék a csekeményről többet, inkább elmondom, nekem mi tetszett olyan nagyon. Egyrészt a stílus, ami már az előző két kötetnél is megnyert magának. Másrészt a szerelmesek különválása, mert így ugyan kevesebb volt a sziporkázó szócsata, ám kevesebb az ágycsata is, ami a második kötetben cseppet túlzásokba esett. Harmadrészt leszámítva az aktuális rosszfiúkat, ez a rész kifejezetten kedvelhető szereplőkre építkezett, és ezt nagyon tudtam értékelni. Negyedrészt végig izgalmas maradt, és fenntartotta a figyelmemet.

Természetesen nem válaszolt meg sok kérdést a jövőre nézve, ám ez nem is baj, mert ez bizony egy remek átvezető rész volt. Szépen megalapozta a kérdéseket és konfliktusokat a folytatásra nézve, és ez dicséretes. A világfelépítés is építkezett kicsit, ahogy átlépett a kontinensre.

Összességében tehát fogalmam sincs, miért halogattam évekig ennek a könyvnek az elolvasását. Talán, hogy a megfelelő pillanatban találjon meg újra, és ez most jött el. Nagyon élveztem olvasni, jókat kuncogtam rajta, és igazán feldobta a napjaimat.

Szívesen ajánlom mindenkinek, aki az előző két részt már olvasta, és kedvelte az írónő stílusát. Ha pedig valaki lelkesedését a második rész csorbította volna, azért adjon egy esélyt a harmadiknak, mert megéri. Illetve, aki még hallott erről a steampunk, viktoriánus fantasztikus történetről és a sziporkázó humoráról, sürgősen pótolja. Pestó kedvelők előnyben!

Kedvenc idézet a könyvből:

"– Ez itt a tiéd, legdrágább Alexiám!
Lady Maccon kíváncsian forgatta egy darabig, mielőtt kibontotta volna. A csomag elegáns kis fadobozt rejtett, benne egy egész fontnyi teával.
– Csak eszembe jutott az a rémség, amit a taljánokról hallottam – nyomkodta Ivy zsebkendőjével a szeme sarkát kitörő érzelemrohamában. – Azt hallottam… ó,
még kimondani is rémes… azt hallottam, hogy Itáliában… – elhallgatott – …kávét isznak! – Kecsesen megborzongott."

Kiegészítés:

A sorozatnak még további két kötete van: Szívtelen és Időtlen. 

Ha volt potitív kimenetele a halogatásomnak, akkor az az, hogy már mind az öt kötet elérhető magyarul. Tekintve, hogy az utolsó rész tavaly jelent meg, talán nem is baj, hogy ilyen sokat vártam vele. No, de a további várakoztatás igazán udvariatlan volna, így hamarosan elolvasom a maradék két részt is.