Ezüstfonás

Kedvelem Naomi Novik könyveit, így jó volt újra olvasni tőle.

Ez a kötet a Rengeteg mintájára készült, kívül és belül egyaránt. A borítója szép és kifejező, remekül passzol hozzá. 454 lapjával kissé talán meglepő a terjedelme, ám ez is illik a történethez.

Fülszöveg:

"Mirjem ​pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan elterjed a hír, hogy arannyá tudja változtatni az ezüstöt.

Amikor az erdőben meggondolatlanul henceg képességével, felkelti a fák között kísértő, zord, jégtestű lények, a sztarikok királyának figyelmét. A névtelen király lehetetlen feladatot tűz Mirjem elé, aki akaratlanul szövött cselszövésébe bevonja Vandát is, a parasztlányt, meg egy boldogtalan hercegnőt, akit a cár feleségének szánnak.

Csakhogy a cár, az ifjú Mirnácjusz sem az, akinek látszik. Gondosan őrzött titka az emberek és a sztarikok országát is fenyegeti. A rossz döntések között őrlődő Mirjem valószínűtlen szövetségeseivel indul felfedezőútjára, amely áldozatkészségét, erejét és szeretetre való képességét is próbára teszi."

Ez a könyv épp olyan, mint egy régi mese, amit a nagymama több éjszakán át mesél a kicsiknek. Nem siet, épp egy picurkát csapong, és belesző mindent, ami egy jó mesébe kell.

A történet, néhány kitérőt nem számolva, három szálon fut. Egyrészt a főhősnek is minősülő Mirjem szemszögéből, másrészt a parasztlány sorsán át, harmadrészt pedig a hercegnő veszélyes frigyén keresztül. A könyvnek így egyszerre van három erőteljes női karaktere, ami önmagában is dicséretes megoldás. Ráadásul ők hárman lefedik a könyv világának társadalmi sarkpontjait, a zsidót, a parasztot és az uralkodót. A három szál lassan fonódik össze, és végig következetes marad. Mindhármuk személyisége, döntései, érzései megalapozottak és könnyedén követhetőek. Az olvasó így elég gyorsan el tudja dönteni, szimpatizál-e velük, avagy sem. Nagyon tetszett, hogy egyikőjük sem volt naív karakter, nem ábrándoztak, hanem a valóságban éltek annak kellemetlen velejáróját elfogadva, mégis addig nyújtózkodva, ameddig csak tudtak.

A történet fantasztikus elemei is épp ilyen alaposan építkeztek, és régi mesékhez, mondákhoz nyúltak vissza. Tetszett, hogy a varázslat nem volt csupa bűbáj, hanem épp olyan veszélyes tényezőnek bizonyult, ami lehet áldás és átok egyaránt. Ráadásul jól meghatározott korlátai voltak, ami egy jó világépítéshez elengedhetetlen. Időnként egy-egy elem nosztalgiát keltett bennem, mert úgy éreztem, ezt már valamikor, egy másik mesében mintha láttam volna. Ez a nosztalgia azonban nem járt az utánzat keserű ízével, mivel az írónő mindent szépen átszabott a saját ízlésére, a saját szereplőihez.

Az is tetszett, hogy bár három női főhőst követhettem nyomon, szerelmi szál nem igazán akadt a történetben. Oké, a végén felbukkant, ám ez inkább egy kellemes mesei lezáráshoz kellett és nem ahhoz, hogy romantikus címkét aggathassunk a könyvre. Ez tehát nem egy romantikus mese, hanem egy klasszikus a kalandos fajtából.

Mint minden jó mesében, itt is akadt bőven mondanivaló a másság elfogadásától, a testvéri szereteten át, az arany nem mindig boldogít már-már unalomig ismételt intelméig. Ráadásul ebben a könyvben mindennek volt ára, mindenért meg kellett dolgozni, vagy épp fizetni, ami remekül passzol ezen gondolatok közé.

A cselekmény viszonylag lassan halad, ám számomra nem volt unalmas. Nem éreztem úgy, hogy egy-egy fejezetnek ne lett volna létjogosultsága, mert mindegyik lendített kicsit az eseményeken. Számomra így kellemes volt a könyv tempója, bár sokáig nem voltam biztos benne, merre is haladunk, mi lesz az elsődleges konfliktushelyzet. A kötet második felére azonban összeértek a szerteágazónak tűnő szálak, míg a legvégére  teljesen egymásba is fonódtak.

A könyv hangulata kellemes, mondhatni télies. Néhol friss és üde, néhol csikorgó, mint a jég. Egyszerre van helye benne a biztató varázslatnak és rideg kegyetlenségnek. Nem épp vérmentes a történet, ám nem is mondanám túlságosan durvának, inkább épp annyira borongós, hogy a problémák és veszélyek tényleg komolynak tűnjenek.

Ez a kötet tehát ismét egy remek felnőtteknek szóló mese. Tetszett, talán még jobban is, mint az írónő bejegyzés elején említett másik regénye.

Azoknak ajánlom, akik kedvelik a klasszikus meséket, illetve szívesen olvasnának megszokottól eltérő főhősökről, mert itt bizony a hercegnő nem világszép. Szláv mondák és mesék kedvelői előnyben. Aki vizonyt gyors szövésű cselekményhez szokott, csak megfelelő türelem mellett vegye kézbe, míg aki románcra vágyik, nos, ő ebben a könyvben garantáltan csalódni fog. Itt ugyanis nincs fényes páncélú herceg, de nem is kellene, mert ezek a hölgyek köszönik szépen, megoldják maguk a problémáikat.

Rengeteg

Naomi Novik sárkányos sorozatát nagyon szeretem, így rettentően sajnáltam, hogy a negyedik kötetnél félbeszakadt a magyar megjelenése. Épp ezért nagyon lelkes voltam, mikor meghallottam, új regénye jelenik meg. Főleg, hogy ebben is akad sárkány...

A borító nagyon szép és kifejezetten jól áll neki a kemény kötés. 488 oldalához el is kél.

Fülszöveg:

"Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül.
Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól.
Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad."

Nem igazán tudnám meghatározni, mire számítottam, de az biztos, hogy egészen mást kaptam.

Nehezen rázódtam bele a könyvbe, ebbe a világba, Agnyeska gondolataiba, a mágia működésébe és persze a Rengetegbe is. Szinte meg kellett küzdenem vele, mint egy burjánzó erdővel. Utat kellett vágnom a történet szálai és szereplői között, hogy megtaláljam a mélyben rejlő harmóniát.

A cselekmény kifejezetten lassan indul be, csak kóstolgatja az olvasót, bírja-e még az apró-cseprő furcsa varázslatokat, a főhősnő ismétlődő botladozását és a Rengeteg lappangó fenyegetőzését. Aztán, ahogy Agnyeska ráérez a varázslásra, úgy kezd a kitartó olvasó is ráérezni a könyvre.

Ettől függetlenül akadnak itt hegyek és völgyek is. Az első harcok izgalmas jelenetei után a könyv felénél ismét fűbe kushad a cselekmény. Hiába értettem, hogy a háttérvilág árnyalásához szükség volt egy kis udvari politikára és csipetnyi intrikára, cseppet sem érdekelt. Alig vártam, hogy a főhősnő végre észbe kapjon és a szoknyáját felcsippentve rohanjon vissza a kalandok dzsungelébe.

Aztán megtörtént és innen ismét érdekessé vált a történet, hogy a kezdeti sok kuszaság összeálljon egy kerek egésszé. Az írónő tehát ismét szépen kibontott egy világot, egy történetet a kissé hullámzó izgalmassági faktor ellenére is. A végére pedig én is rájöttem, mégis mit olvasok.

Igen, sokáig nem volt egészen világos, mi is akar lenni ez a könyv. Fantasy vagy kalandregény? Romantikus történet mágiával fűszerezve? Középkori köntösbe bújtatott eposz? Kicsit mindegyikre hasonlított, de mégsem volt igazán egyik sem. Aztán megvilágosodtam, hogy ez egy mese, méghozzá annak eredeti fajtájából.

Ez a történet pont olyan, mint a Grimm mesék. Tele vannak fantasztikus elemekkel, elrugaszkodnak a valóságtól, szórakoztatni akarnak és felnőtteknek szólnak. Nos, ez a könyv pont ilyen. A központi eleme a mágia, egyszerű lányrablós történet köré építkezik, ott lapul benne az ismeretlen iránti ösztönös félelem, akad benne halál és vér, illetve néhány sikamlósabb romantikus jelenet. Közben pedig felvet jó néhány gondolatot irigységről, hazaszeretetről, hatalomról és gyűlöletről, természet és ember kapcsolatáról, de egyiket sem ragadja meg, csak hagyja, hogy lebegjenek az olvasó fejében, mint néhány kósza falevél. 

Ettől a visszanyúlástól a mese gyökereiig lett igazán különleges a történet. Az olvasó nem féletlenül éli bele magát minden sorba, nem feltétlenül szimpatizál a szereplőkkel, de végighallgatja, mint egy mesét a tűz mellett, mert a kíváncsiság pont olyan, mint néhány mag, ha gyökeret ver az emberben, szinte lehetetlen kiirtani.

Összességében tehát meglepő élmény volt ez a könyv, mert valami egészen másra számítottam, végül mégis elégedett voltam azzal, amit kaptam.

Elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a régi meséket és nem rettennek vissza attól, ha lassan indul be a cselekmény. Kitartástól mentes olvasók azonban jobb ha inkább mellőzik, mert a Rengeteg nem nyel el rögtön, hanem fokozatosan kúszik fel a bokádon és míg valami másra figyelsz, már a válladnál jár...

Elefántcsont birodalom

Mondtam már, hogy imádom a sárkányokat?

Kétségkívül, igen. Akarok egy sárkányt, sőt lesz is egy sárkányom. (Vagy legalábbis egy hüllőm (leguán, agáma, gekkó), akit sárkánynak hívhatok. Amúgy ők is vonzódnak hozzám. Mikor állatkertben, tropicariumban vagy csak egy egyszerű állatkereskedésben járok, és megállok a terrárium előtt, a kis drágák már néznek is felém. Biztosan megérzik, mennyire szeretem őket.

Sárkány mániámat egyelőre azonban csak könyvek által élhetem ki, pontosabban Naomi Novik könyvei nyomán.
Sajnos elég kevés sárkányos könyv van a piacon nagy szívfájdalmamra. Ráadásul ezen csekély számú könyvek sem rendelkeznek olyan nagy rajongótáborral.
Talán mert a fantasy, ha történelemmel vegyítik taszítja az olvasókat. Pedig nincs semmi baj a történelemmel, nem olyan unalmas, mint amilyennek hangzik. Jó, én aki napi szinten foglalkozik vele cseppet elfogult vagyok.

No, de akkor is jobban fogyhatnának Novik könyvei, hiszen mi lehet érdekesebb és izgalmasabb, mint egy sárkányháton megvívott háború Napóleon ellen? Igen, már megint elfogult vagyok. 

Ennyit a kedvcsinálásról, most jöjjenek a tények.

A Temeraire-sorozat negyedik kötete az Elefántcsont birodalom. Az előző három kötetről vannak külön bejegyzésein. A szerző címkéjére kattintva megtekinthetők. (Őfelsége sárkánya az első, azzal javallott kezdeni.)

A borító csodálatos, mint mindig, vastagsága a már megszokott és a tartalma is hozza az elvárásokat.

Fülszöveg, aztán részletezem.

"A Temeraire-sorozat negyedik része Afrikába repíti az olvasót. Laurence kapitány és hűséges sárkánya már éppen a biztonságot jelentő angol partokhoz közelednek, amikor francia sárkányok támadnak rájuk, és hiába oly közel a haza, Temeraire és reptetője felmentő sereg nélkül kénytelen elbánni velük. Mindenezek tetejébe rémes körülmények és mérhetetlen közöny fogadja a küldetésből hazatérőket, így a kapitány igen dühösen indul az Admiralitáshoz jelentést tenni. Ám Edinburgh-ben dermesztő csönd honol, s fény derül a rettenetes magyarázatra is: szinte az összes sárkány halálos beteg. Laurencék tehát ismét útra kelnek, ezúttal Fokváros felé, hogy felleljék a feltételezett gyógyszert, mely egyszer már kigyógyította Temeraire-t ebből a veszedelmes kórból."

Három kötet után már tudtam, mire számíthatok és nem kellett csalódnom. A sárkányok még mindig szimpatikusak, míg az emberek egy része pont ellenkezőleg.

Laurence továbbra is nagyon angol és nagyon úriember. Becsülöm a hűségét, az elveit és a kitartását. A kapcsolata Temeraire-el pedig még mindig csodálatos. Ahogy a több tonnás sárkány dédelgeti kedves kapitányát és óvja néha meggondolatlanul, igazán szívmelengető.

A cselekmény jóval pörgősebb, több benne az izgalom, bár a csatajelenetek valahogy még mindig sántítanak itt-ott, ám ezen már két kötete túlléptem.

Az olvasó így megkapja a már ismert szereplőket, az új küldetést, új veszélyekkel és kalandokkal. Ráadásul egy kicsit szélesedik a sárkány látókör, ahogy Anglia, illetve Kína után, megtudhatjuk, hogyan élnek a sárkányok Afrikában.

Kicsit több benne a humor, legalábbis az előző részekhez képest, amik most inkább szófordulatokból, vagy konfliktusokból adódnak és nem Laurence prűd neveltetéséből. Továbbá egyre jobban kirajzolódnak az emberi jellemek. A sorozat elején Laurence-en kívül szinte semmit sem lehetett tudni a legénysége tagjairól, Jane-ről, vagy a többi reptetőről. Itt viszont már kezdenek kiforrni az emberek. Ezzel pedig a korabeli társadalom is jobban körülhatárolódik egy kis reptető életstílussal vegyítve. Nekem ez nagyon tetszett. Főleg Laurence szemszögéből nézve, hiszen ő félig még mindig a hagyományos angol elvárásoknak akar megfelelni, miközben egyre inkább reptetővé válik beleolvadva ezzel egy egész más társadalmi közegbe.

Ha már szereplők és a magánéletük, meg kell jegyeznem, hogy lett egy kedvenc karakterem: Catherine Harcourt. Eddig is kedveltem, ám ebben a részben valami fenomenális volt. Igazi vagány és laza nő, aki tudja mi a kötelessége, megállja a helyét egy csapat férfi között is női dolgok/gondok ide, vagy oda. Kedvelem az erős nőket és ő ízig-vérig az.

Emily Roland is hasonló jellem, vagy legalábbis hasonló lesz, ha megnő. Mellesleg imádom azt a kis csavart, amit vele hozott össze az írónő. 

Molyon olvastam, hogy többen nem kedvelik Tom Riley-t, ezt pedig nem igazán értem. Ő is egy kedves ember, csak a társadalom nyomása elérte cseppet. Persze mai gondolkodással nehéz megérteni az akkori normákat és elvárásokat, amiknek meg akartak felelni. Tom számomra egy érdekes és izgalmas karakter sok-sok lehetőséggel, amik már fel is ütötték a fejüket ebben a kötetben.

Összességében nagyon jó könyv, talán az eddigi egyik legjobb rész a sorozatból, így bátran ajánlom minden sárkányrajongónak.

Kiegészítés:

A könyv vége egy hatalmas függővég, ami után szinte kapartam a falat a folytatásért. Most rögtön kell a következő rész! Sajnos, ez azonban nem lehetséges. Bár angolul még további három kötet (Victory of Eagles, Tongues of Serpents, Crucible of Gold) készült el, magyar megjelenésükről semmi hír. Ám bizakodó vagyok és az Agave nem nagyon szokta felfüggeszteni a sorozatokat, így remélem, most sem teszi, csak csúsztatja kicsit a megjelenést.

Csontváros filmhírek

Újabb hírrel szolgálhatok a Csontváros megfilmesítéséről és az ezzel kapcsolatos munkálatokról. Lehullt ugyanis a lepel egy újabb szereplő kilétéről. Dobpergést kérek! Megvan Simon Lewis.

Simon az egyik legkedvesebb karakterem, így nagyon vártam, kit választanak a szerepre. A nyertes pedig a képen látható Robert Sheehan. Nem a legismertebb színész, bár volt már jó néhány szerepe, többet között a Cherrybomb (Eszetlenek) című filmben Rupert Grint oldalán. 

Örülök-e a hírnek? Hát, bevallom nem repesek a boldogságtól, de nem is vagyok elkeseredve. Ha épp nem vág furcsa grimaszokat és eltekintek a már-már önálló élőlénynek tekinthető szemöldökétől (Mi lesz itt? Szemöldökverseny? A kék sarokban Lily Collins, a piros sarokban Robert Sheehan. Tegyék meg tétjeiket, hölgyeim is uraim! Kinek van bozontosabb hernyócska a szeme fölött?) nincs különösebb problémám vele. Simon nem az a kimondottan színdöglesztő, cipőbe olvadós kategória. Meg amúgy is hülyén jött volna ki, ha helyesebb, mint Jamie. Szóval bizakodom és várom, mit hoz össze ez a szedett-vetett csapat és Jemima West, aki eddig az abszolút kedvencem. 

Amúgy megvan már Jocelyn is, ám még titkolják kilétét, ahogy Alec-ét is. Élvezik húzni a rajongók idegeit. Továbbá kiválasztották Valentine segítőit is Kevin Durand és Robert Maillet személyében.

A forgatást pedig augusztusban kezdik Torontóban. 

Puskapor és sárkányvér

Jó néhány vonatút és egy kis éjszakai elszántság kellett, hogy kiolvassam.
Mikor elkezdtem, éreztem, hogy mennyire hiányzott már Temeraire és Laurence. Szinte szívtam magamba a sárkányokat, na meg Napóleon korát.
Aztán cseppet ellaposodott, majd újra fellendült és az utolsó negyed kifejezetten izgalmasra sikerült, mérgelődtem is, mikor le kellett szállnom a vonatról és nem olvashattam végig. Azonban tegnap éjjel, ünnepek, süti okozta álmosság ide vagy oda, befejeztem. Mielőtt azonban belemennék a részletekbe, jöjjön a szokásos fülszöveg:

"Alig értek véget Őfelsége Repülő Hadteste kapitányának, Will Laurence-nek és különleges sárkányának, Temeraire-nek kínai kalandjai, egy titokzatos követ tartóztatja fel őket, aki új, sürgős parancsokat hoz egyenesen Nagy-Britanniából. A birodalom három értékes sárkánytojást vásárolt az Ottoman Birodalomtól, ezért Laurence-nek és Temeraire-nek Isztambulba kell menniük, hogy onnan Angliába kísérjék az értékes szállítmányt. Nincs sok idejük, mert a kis sárkányok bármikor kikelhetnek. A küldetést azonban állandó fenyegetések kísérik. Ezek hátterében a kínai sárkány, Lien mesterkedései állnak, aki Temeraire-t vádolja reptetője haláláért, és megesküdött, hogy a bosszú érdekében Napóleon mellé áll. Végül, amikor Laurence, Téméraire és barátaik váratlan helyről is árulással kénytelenek szembenézni, nem marad más választásuk, mint a merész ellentámadás. Csakhogy mennyi esélyük lehet Bonaparte hatalmas, kérlelhetetlen seregével szemben?"

Ez a kötet a sorozat harmadik része, így aki még nem hallott róla, annak ajánlom figyelmébe a korábbi két kötetről szóló bejegyzéseimet (Őfelsége sárkánya, A jádeköves trón).
Novik ebben a részben is hozza a formáját. A leírásai pontosak, mindig elejt egy-egy humoros részletet és sokat ír sárkányokról. Imádom a sárkányokat, bár ezt olvasóim már úgyis tudják.
A kezdés jó, izgalmas, figyelemfelkeltő. Aztán nekem mélyrepülésbe kezdett, mivel úgy éreztem, ennek a kötetnek is olyan vontatott lesz a közepe, mint a másodiknak. Szerencsére tévedtem. A hosszú utazás közben akadt bőven kaland, így nem laposodott el teljesen, ráadásul a tojások és a körülöttük folyó mizéria is fenn tartotta a figyelmemet. Noviknak egyszerűen ilyen lassú víz partot mos a stílusa és kész. Van akinek ez nem tetszik és van, akinek igen, mint én.
Laurence és Temeraire hozta a formáját. Ugyanúgy szeretem őket, mint az előző kötetekben. Ahogy a legénység többi tagja is belopta magát a szívembe, bár örülnék, ha Emily kicsit többet szerepelne.
A bürokratákat még mindig rühellem és néha annyira bosszantó volt a sok szabály és udvariassági formula, amit be kell tartaniuk. Aztán persze eszembe jutott Napóleon meg a harcmodora, így csak helyeslően bólogattam fogcsikorgatva is.
Akadt egy új kedvenc szereplő is Tharkay. A titokzatossága, a stílusa valahogy megfogott. Kedvelem az ilyen cseppet ellentmondásos érzelmeket kiváltó szereplőket. Remélem, a további kötetekben is felbukkan majd.
Lient még mindig nem tudom negatív szereplőnek tekinteni. Annyira sajnálom, hogy így alakult az élete és kitartásával, még így is, hogy a főszereplők ellen játszik, tiszteletet érdemel.
Mégis a legnagyobb pozitívum ebben a kötetben az, hogy végre felbukkant Napóleon. Már nagyon vártam, mikor és hogyan lép színre, erre a legváratlanabb pillanatban betoppant.
Történelmileg azt hiszem, egész hiteles, már ami a helyszíneket és a csaták kimenetelét illeti, bár erről majd később fogok véleményt formálni, ha végre eljutok Napóleon koráig.
Összességében jó kis könyv. Sárkánykedvelőknek ajánlom és azoknak, akik érdeklődnek a Napóleoni háborúk iránt. Persze, szigorúan a sorozat elején kell kezdeni, úgy az igazi.


Jelentem, túléltem a Karácsonyt. Nem kaptam sütimérgezést, nem zabáltam magam a másvilágra és még a karácsonyi égők sem csaptak agyon. Hogy ez jó-e vagy sem, azt majd a vizsgaidőszak végén kell megkérdezi. Na, ja vizsgaidőszak, ami azt jelenti, hogy hiába kaptam egy egész seregnyi könyvet, tartanom kell a távolságot és a mértéket. Helyette bújhatom a jegyzeteket, tankönyveket és magolhatom a fogalmakat, évszámokat a vaktérképről nem is beszélve.
Pedig olyan egyszerű lenne henyélni, olvasni, sorozatot nézni, vagy csak aludni egész nap... De példát veszek Laurence-ről: első a kötelesség.

PS: Nem tudom, mennyire látszik a képen, de az idei karácsonyi körömdizájnom a barna alapon narancsok. ^^
A bal kezem 6 karkötő, míg a jobbon csak 4, méghozzá a KönyvmolyCON-on beszerzett funny brands. A gyűrűt pedig még tavaly karácsonyra kaptam.

A jádeköves trón

Hát ez a könyv sem tartott sokáig... Pedig vizsgaidőszak közepe van és igyekeztem beosztani a vonatozáshoz és a délutáni vagy esti kikapcsolódáshoz. Tegnap viszont nem bírtam tovább, így szinte faltam az utolsó oldalakat. Ám mielőtt részletezem személyes véleményemet, jöjjön az ismertető. Ebben már Will Laurence szerepel nagy megkönnyebbülésemre.

"William Laurence kapitány és sárkánya, Temeraire Kínába utaznak, az Éteri sárkányok őshazájába. A hosszadalmas és izgalmas út során végig attól kell rettegniük, hogy a császár, aki Napóleonnak szánta Temeraire-t, el fogja választani őket egymástól, Temeraire ugyanis Éteri sárkányként roppant értéket képvisel. Intelligenciájáról, ügyességéről és mindenekelőtt az Isteni Szél nevű képességéről - arról a dermesztő ordításról, amellyel hajókat zúz porrá, erdőket tarol le, és más sárkányokat semmisít meg repülés közben - messze földön híres. A briteknek megfontoltan kell lépkedniük a diplomácia útvesztőjében, nehogy országuk háborúba keveredjen Kínával."

Mint említettem, főleg a vonaton olvastam. Ott is kezdtem bele és annyira belemerültem az izgalmakba, hogy a majdnem három órás vonatút végén, legszívesebben még maradtam volna a kocsi kényelmében, hogy tovább bújjam könyvemet.
Előző kötetnél említettem, hogy Novik harcleírásai nem nyerték el túlságosan tetszésemet. Nos, erre az első néhány fejezetben szépen rácáfolt. A kötet "csapjunk bele a lecsóba" módon indít, ami kifejezetten tetszett. Nagyon pörgősre és izgalmasra sikerült és végre tökéletesnek találtam a sárkányok hátán folytatott küzdelmeket.
Amint az ismertetőből is kiderül, ez a kötet egy utazást mesél el. Ez izgalmasan hangzik ugyan, mégis elég lapossá teszi a könyv közepét. A több hónapos hajóút Kínába, bár nem kalandmentes, mégis elég vontatott volt számomra. A diplomatát meg legszívesebben megúsztattam volna a tengerben. Hammond nekem nagyon ellenszenves, még a könyv végére sem nyerte el szimpátiámat. Akadékoskodó és idegesítő figura. Így a hosszú utazás nagy része diplomáciai meccsekkel telt, amik nem hoztak különösebben lázba. Persze Laurence beszólásai a hercegnek igazán üdítőek voltak. Mégis a kezdeti izgalmak elcsitultak és csupán az utazás vége tartogatott még egy kellemesen akció dús eseményt, de ez maradjon titok.
Kína leírása nem volt épp a legtökéletesebb. Cseppet részletesebb lehetett volna, bár a városnézés nagyon tetszett. Itt viszont megint visszaesett az írónő csataíró képessége. A pagodában zajló harcok itt-ott nekem kicsit sántítottak. A könyv végén viszont szépen megalkotott sárkánypárbajt olvashattam, ami kárpótolt. Összességében Novik ráérzett a sárkányok küzdelmének leírására, ez viszont a hétköznapibb ember ember elleni küzdelmekre még nem mondható el. Ettől eltekintve tökéletes munkát végzett.
Temeraire és Laurence kapcsolata még mindig szívet melengető, ám egy kis eltávolodást is érzékeltem, ahogy megpróbálták elválasztani őket. A sárkány gondolkodása pedig egyszerűen zseniálisan van megalkotva. A lázadó hajlamok egyre jobban kiélesednek, ami a későbbiekben még sok bonyodalmat ígér.
Ez a kötet méltó folytatása az előzőnek és szintén tartalmaz egy kisebb részletet a sárkányokról az utolsó lapokon.
Nagyon tetszett és természetesen várom a folytatást, ami már itt pihen a polcomon. Egyelőre azonban nem kezdek bele semmibe, míg túl nem éltem utolsó vizsgámat. Utána pedig rávetem magam az Üvegvárosra, az biztos. Így a harmadik rész, Puskapor és sárkányvér még várhat egy kicsit.

Helyzetjelentés:
Hiába pörget fel általában a sikerélmény, most mégsem érzem túl energikusnak magam, sőt. Tiszta nyomott, depresszív és unott vagyok és ez baj. Már csak egy picike kitartás kellene, hogy sikeresen túl legyek utolsó vizsgámon és lezárhassam az évet. Valahogy mégsem érezek magamban elég erőt hozzá. A legrosszabb pedig az, hogy máshoz sem. Semmiféle alkotómunkához nem érezek ihletet és ez szörnyű. Ha nem aktivizálom magam, belesüppedek a tunyaság mocsarába. Kellene valami, ami felpörget...
Könyvválságom még mindig tart és hogy ne legyen elég zavaró gondolat a fejemben, még hajválságban is szenvedek.
Általában nyáron gondolkozom stílusváltáson, nyáron festettem lilára is anno. Most pedig egy új frizura ötletével kacérkodom. A gond csak az, hogy hiába néz ki olyan jól máson, amit kinéztem, nekem nem állna úgy. A profi fodrászok simán belövik, de én ügyelten vagyok hozzá, ráadásul sem kedvem, sem energiám reggelente hajlakkal meg zselével vesződni. Valami egyszerű, magában is tökéletes csodahaj kellene, amihez nincsenek meg a génjeim...

Őfelsége sárkánya

Az Őfelsége sárkánya egy fantasy sorozat első kötete. Az Agave Kiadó gondozásában jelent meg, mint az Anita Blake. Én egy könyvakció során bukkantam rá, amiben párosával adták a jó könyveket egy kötet áráért. Épp névnapom előtt történt, amikor már fontolgattam, hogy melyik könyv kell nekem erre az alkalomra. A rövid ismertető pedig teljesen meggyőzött. Íme:

"A napóleoni háborúk már önmagukban is izgalmasak, ám ha belegondolunk, hogy a csata nemcsak a földön, hanem a levegőben is dúl, méghozzá sárkányok hathatós segítségével, akkor egészen újfajta izgalmak várnak ránk. Amikor Őfelsége Hajója, a Kevély elfog egy francia fregattot és megszerzi a fedélzeten található legnagyobb kincset, egy kínai sárkánytojást, a tengeri ütközetek veterán angol tisztjének, William Laurence kapitánynak beteljesedik a végzete. Megszokott életét és jelenét feldúlja a bizonytalan jövő - és a váratlan barátság a legfurcsább lénnyel, akit valaha látott. Temeraire, a sárkány hátán Laurence kapitány kitapasztalja a légi hadviselés csínját-bínját. Hogy megtörjék Bonaparte arcátlan támadását a brit föld ellen, és hogy megakadályozzák a franciákat saját sárkányaik bevetésében, Laurcnce-nek és Temeraire-nck eleddig ismeretlen veszélyekkel és kihívásokkal kell szembenézniük, amelyeken a Brit Birodalom jövője áll vagy bukik."

Meg kell jegyeznem, hogy a nyomda, vagy a kiadó nagyon benézett valamit, ugyanis rosszul szerepel a főszereplő neve, Johnt írnak William helyett. (A fenti szövegben átjavítottam.) A vicces az, hogy a könyv hátulján is ugyanilyen hibásan szerepel. Ezért nem értettem először, hogy kiről van szó, mikor Willt emlegettek. Persze, a főszereplő a Laurence nevet használja és maximum néhány oldalon hívják Willnek. Mégis bosszantó cseppet ez a baki...
Na, de lássuk a véleményemet.
Nekem nagyon tetszett ez a könyv, magával ragadott és már a következő kötetet bújom és azon agyalok, mikor szerezzem be a többit. Eddig négy kötet jelent meg magyarul és további kettő angolul.
Szeretem a fantasyt és rajongok a sárkányokért, így szinte biztosra vettem, hogy tetszeni fog. A korszak, a napóleoni háborúk pedig még érdekesebbé és élvezetesebbé teszik. Csak azért felveszek majd valamikor napóleoni háborúkról szóló szemináriumot, hogy megnézhessem, mennyire dolgozta fel az írónő a valóságos elemeket. Csak aztán nehogy összekeveredjen a fejemben a történelem és a regény.
Naomi Novik igazán jót alkotott. Gördülékenyen és élvezetesen ír. A sárkányok pedig szinte életre kelnek, ahogy megpróbálom elképzelni őket. Egyedül a csatajelenetekben éreztem némi hiányosságot. A felhők felett, sárkányok hátán vívott harcok elképzeléséhez nem elég a gazdag fantázia, a jó leírás, a részletek elengedhetetlenek. E téren pedig fejlődnie kell még egy kicsit. Megjegyzem, meg is tette ezt a fejlődést a második kötet eleje alapján.
A karakterek szerethetőek, szépen összerakottak és nagyon megszerettem Laurence-t és Temeraire-t. Tetszik a kapcsolatuk és ragaszkodásuk, bár először mókásnak találtam, hogy Laurence egy hatalmas, több mint tíz tonnás hím sárkányt kicsimnek becéz.
Laurence amúgy egy tipikus katonatiszt az elején némi úri fiú és sznob beütéssel, mivel nagyon pedáns a ruháit illetően és nehezen barátkozott meg a gondolattal, hogy egy nő is lehet kapitány. De aztán leküzdi ezeket a dolgokat, így kedvelem.
Temeraire pedig valóban egy "jakobinus" sárkány, ahogy gyakran ugratják. Rendkívül okos, kötelességtudó és cseppet vakmerő és makacs is. Nekem tetszik a gondolkodása, ahogy átlátja a dolgokat. Külsőre pedig gyönyörű fekete, ami nálam plusz pont. A fekete sárkányok sokkal szebbek, mint a színes egyedek, legalábbis szerintem.
Anyukám megjegyezte: "Úgy beszélsz a sárkányokról, mintha léteznének." Mire én: "Mert léteznek." Elég meglepett képet vágott, én meg csak nevettem. Számomra léteznek, a többi meg nem érdekel.
Ebben a kötetben nagyrészt csak ismerkedik az olvasó a sárkányokkal, a helyzettel és mindennel. Akció nincs sok benne, csupán a végén van egy nagy csata, ami mint már említettem, nem lett a leglátványosabb. Mégis leköti a figyelmet. Mikor elkezdtem olvasni, a vonaton ültem hazafelé egy kimerítően hosszú hét, csupán pár óra alvás és egy étel és ital nélkül szaladgálással töltött délelőtt után, mégis bele tudtam merülni, hiába voltam hulla fáradt. Annyira beszippantott, hogy csak pislogtam, mikor el kellett kezdenem összeszedni a csomagjaimat és leszállnom a vonatról.
A kötet utolsó néhány lapja, a reklámok előtt (sajnos telepakolták reklámmal a végét, ami szerintem bosszantó dolog...) különleges ajándék az olvasóknak. Én nem szoktam a frissen kézbe vett kötetek hátulját lapozgatni, így észre sem vettem, míg el nem olvastam. Szóval hátul egy részlet van Sir Edward Howe sárkányokról szóló könyvéből. Amolyan fajleírás, ami nagyon érdekes és mellékletnek kétoldalnyi tintarajzot is szemléltetésként. Szerintem, ez igazán különlegessé teszi a kötetet.
Nekem különben erről a Harry Potterhez készült kiegészítő füzetecskék ugrottak be, amiket még Ribizly adott kölcsön. Érdekesek és kissé a valóságba ültetik bele ezeket a lényeket.
Összességében, az Őfelsége sárkánya egy nagyon jó könyv és egy ígéretes sorozat kezdete, aminek minden darabját a polcomon szeretném látni. Ajánlom mindenkinek, aki vonzódik a sárkányokhoz.

Helyzetjelentés:
Végre kiderült, mikor lesz a felvételi elbeszélgetésem. Már ideje volt. Be is szereztem a szükséges szakirodalmat és a könyvtáros srác furán közvetlenül beleokoskodott. A következőképpen zajlott a beszélgetésünk.
- Mihez kell ez a könyv? - kérdezte a könyvtáros srác.
- A felvételihez.
- Jól meggondoltad?
- Igen.
- Nem hiszem.
Furán zavarban éreztem magam, így gyorsan elvettem a könyvet és megköszöntem, mire még hozzátette, mielőtt kisurrantam az ajtón:
- Sok sikert a felvételihez! Bár jobban jársz, ha megbuksz rajta.
Csak nevettem, majd kétszer, háromszor átrágtam magam gondolatban újra és újra ezen a beszélgetésen. Aztán arra jutottam, semmi köze hozzá, mire felvételizek és mire nem. Már a történelem miatt furán néztek rám egyes ismerőseim, de nem érdekelt. Szeretem és lehet, hogy a szakirány később csak nyűg lesz, vagy úgy járok vele, mint a biológiával, mégis ezt akarom csinálni. Érdekel és csak ez számít. Úgyhogy legközelebb határozottabb leszek, ha valaki ilyen beszélgetést kezdeményez velem és csak mosolygok makacsul és nem zavartan.
Holnap Applequeen barátnőmmel töltöm a napot. Régen találkoztunk és már nagyon hiányzott. Ráadásul sok mindent kell megbeszélnünk és sok nevetést bepótolnunk.
Csütörtökön pedig könyvhétre megyek. Már egy hónapja be vagyok sózva miatta. Épp most írtam egy költségvetést, hogy milyen könyveket szeretnék beszerezni és a végösszegtől égnek állt a hajam. Hat kötet van a listámon és bár mindegyik kedvezményes, mégis tízezer feletti kiadást jelent, ami rohadt sok. Anyukám meg fog nyuvasztani, bár ez a bevásárlás saját zsebből megy. De egyszerűen nem tudok választani és annyira csábító a sok kedvezmény. De erre még alszok egyet...