Visszafojtott lélegzet

Rebecca Donovan lélegzős trilógiájának második kötete. Az első részről, Elakadó lélegzet már írtam korábban és bár voltak vele problémáim, adtam egy esélyt a folytatásnak.

A borító ismét szépre sikerült, passzol az első könyvhöz és a cselekményhez is, hiszen Emma ajtaja pont így néz ki. 

Picivel több mint 500 oldal, így a vastagsága is megszokottnak mondható. A külsőségekre tehát nincs panaszom, minden gond és baj, az ajtó mögött lapul...

Fülszöveg:

"Weslynben most mindenki tudja Emma titkát, de Carol már nem bánthatja. Vannak, akiket még mindig kísértenek annak az éjszakának a borzalmai, és vannak, akik kénytelenek szembenézni döntésük következményeivel. Emma csak most kezd visszatérni az igazi hétköznapokba, és ebben segítségére van életének két legfontosabb személye, szerelme, Evan és legjobb barátnője, Sara. A lány úgy dönt, hogy itt az ideje, hogy anyjával is szorosabbra fűzze a viszonyát, ennek előmozdítása érdekében hozzá költözik. De biztosan ez a legjobb döntés? Képes lesz – e szembenézni mindazzal, amit múltja rejteget?"

Emma az önkéntes mártír szenvedései folytatódnak...

Voltak problémáim az első résszel, de mégis szórakoztatónak éreztem. Ez a kötet viszont cseppet sem az. Kész szenvedés volt, mire a végére értem, mert minden fejezetben kedvem támadt megcsapkodni a főhősnőt, hogy legyen oka is a nyafogásokra, így időről-időre le kellett tennem.

Ha össze akarnám foglalni a könyv lényegét, így nézne ki: Emma hülyeséget csinál, aztán szenved, aztán sír, majd hazudozik össze-vissza, amitől megint szenved és sír, majd az egész kezdődik előröl. Förtelmes főszereplő.

No, de hogy miért utálom szegény kicsi Emmát, aki már annyit szenvedett? Mert egy ostoba, hazudós liba. Rögtön ki is fejtem miért pontokba szedve:

1. Emma a logikátlan

Végre megszabadult Caroltól és normális környezetben folytathatja életét. Erre mit tesz? Az anyjához költözik, akit évek óta nem látott, vagyis gyakorlatilag vadidegen a számára, és aki iránt - megjegyzem joggal - nem túl kedves érzelmeket táplált az előző részben.

2. Emma a nyafka

Az ember azt hinné, aki túlélte a családon belüli erőszakot, megerősödött lelkileg. Emma lelke azonban olyan kis mimóza, hogy a könyv kétharmadát végigbőgi. Sír, ha szomorú, sír ha boldog, sír ha ostoba. Ráadásul folyton azt ismételgeti, hogy mi mindenen kellett végigmennie és hogy őt mennyit bántották. Igen, bogaram, azért mert hagytad, szóval elég a bőgésből!

3. Emma a mártír

Önként és dalolva veti bele magát minden olyan helyzetbe, amiből egyértelműen rosszul fog kijönni. Mintha állandóan egy "rúgj belém" cetli lenne a homlokára tűzve. Állandó jellegű bűntudata van mindenért, kezdve az apja halálával, folytatva az anyja problémáival, a pasija családi konfliktusaival egészen a létezésig. No, de tesz bármit ezek ellen a gondok ellen, amikért szerinte ő a hibás? Nem. Amúgy kedves Emma, a háborúkat, éhínséget, betegségeket és környezeti katasztrófákat nem akarod magadra vállalni? Ezek még igazán hiányoznak a repertoárodból...

4. Emma a hazug

Az előző három pontba foglaltakat már megszoktam és elkönyveltem, mint a gyenge főhősnő jellemzőit, de a hazugságai kiverték nálam azt a bizonyos biztosítékot. Szinte valahányszor kinyitotta a száját, legalább egy hazug mondat elhagyta ajkait. Hazudott az anyjának, a barátainak, a szerelmének és persze saját magának is. Legszívesebben szappannal mostam volna ki a száját, hogy megtanulja végre, hazudozni nem szép dolog.

5. Emma a csapnivaló barátnő

Az előző kötet szinte teljes egészében arról szólt, hogyan jön össze egy igazán rendes sráccal. Evan már akkor is kapott tőle rendesen és ez ebben a részben csak fokozódott. Ha nem lenne elég, hogy Emma állandóan hazudozott neki, még titkolózott is. Bármi gondja volt, Evan jutott eszébe legutoljára, hiába mondta neki a srác már vagy ötvenszer, hogy forduljon hozzá bármivel bátran. A kommunikáció lenne egy párkapcsolat alapja, Emma azonban az időjáráson kívül nem sok dolgot beszélt meg udvarlójával. Mikor pedig kiborult a bili és sikerült összetörnie Evan szívét, mit tett? Persze, hogy lelépett, ez csak természetes.

Egyszerűen förtelmes ez a nőszemély, akinek jellembeli hibáit még sorolhatnám, de nem teszem Nem érdemel több szót.

Inkább írok kicsit a többi szereplőről. Sara továbbra is megértő barát, bár lehetne annyi esze, hogy nem asszisztál Emma ostoba döntéseiben. Evan a rendes srác, akit csak sajnálni tudok. A szerelem nála tényleg vak. Rachel, nos, legalább már tudom, honnan örökölte Emma ezeket a remek tulajdonságokat... Jonathan egy felesleges probléma, aki ékes bizonyítéka Emma határtalan hülyeségének és semmi több.

A főhősnő saját maga által generált problémahegyén kívül nem sok dolog történik a könyvben. Igazából a cselekmény meglehetősen unalmas, hiszen újra és újra ugyanazok a körök játszónak le: nyafogás, sírás, lélegzés. Értem én, hogy a lélegzet fontos, hiszen erre épülnek a könyvcímek, de muszáj volt Emma minden egyes légvételéről tudósítani? Ha százszor nem kellett elolvasnom, hogy levegőt vesz, visszatartja a lélegzetét vagy épp kifújja, akkor egyszer sem...

Az írónő ismét nagyon drámai akart lenni, de megint nem jött neki össze. Emma családi gondjai Disney rajzfilmeket idéznek.

Egy nagy logikai gikszer pedig szinte kiszúrja az olvasók szemét. Az előző kötet végén Emma bokája szilánkosra törött, mégis megtartotta focista és kosaras élsportoló teljesítményét. Másnak egy rándulás vagy ficam is derékba töri a karrierét, de nem Emmának. Neki meg sem kottyan holmi csontszilánk, ő attól még tökéletes marad...

Összességében tehát nagyon nem tetszett ez a könyv. Emma irritáló személyisége elvette minden lelkesedésemet és a cselekmény is nagyon erőltetettnek hatott, mint Emma nagy-nagy problémái.

Kizárólag azoknak ajánlom, akiknek az első rész kifejezetten tetszett és nem másznak falra a mártírkodó szereplőktől. Azok viszont, akik már az előző részben találtak kivetnivalót, inkább bele se kezdjenek.

Kiegészítés:

Mivel trilógia, van még egy kötete Out of Breath címmel. Magyar megjelenéséről nincsenek híreim, de előbb vagy utóbb biztosan elérhető lesz. 

Tekintve, hogy ellenzem az ok nélküli mártírkodást és nem vagyok mazochista, nem fogom elolvasni. Emmából nekem ennyi több volt, mint elég és semmi kedvem még ötszáz oldalon hallgatni a rinyálását, miközben Evan összetört szívén ugrándozik...

Elakadó lélegzet

Ez a könyv meglehetősen népszerű megjelenése óta. Több pozitívat hallottam róla, mint negatívat és akik dicsérték, olyan magasztosan nyilatkoztak róla, hogy nem bírtam elsiklani felette. Úgyhogy nem épp alacsony elvárásokkal kezdtem neki.

A borító tetszetős, igazán hangulatos, különösen a zárt ajtó, ami elfojtott dolgokat sugall. Nekem legalábbis mély családi titkok jutottak eszembe róla.

Picikét vastag könyv 500 körüli oldalszámával, ám gyorsan lehet vele haladni. 

Néhány elgépelésen kívül így a fizikai megjelenésére nem lehet panasz.

Fülszöveg:

"Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat…"

Szerintem, ezt a könyvet túlértékelik. A sok magasztalás, hogy milyen komoly könyv, mennyi érzelem van benne és milyen kemény témát boncolgat erőteljes túlzás. Ez a kötet ugyanis tagadhatatlanul ifjúsági regény annak minden pozitív és negatív tulajdonságával együtt és nem olyan mélyen szántó. Rögtön kifejtem, miért.

Valóban egy elég kényes és nehéz témát feszeget, a családon belüli erőszakot, azon belül is a kiskorúak bántalmazását. Viszont csak olyan elszántsággal feszegeti a kérdést, mint egy álmos óvodás a zsírkrétás doboz tetejét. Megkapargatja, kivesz néhány dolgot tessék lássék módon a felszínre, aztán hagyja az egészet. Az ötszáz oldalból ugyanis cirka kétszáz foglalkozik Emma családi hátterével, a többi a szerelmi élete körül repked.

Csalódtam. Csalódtam, mert ez a téma sajnos nagyon is valóságos, a könyv mégis teljesen elrugaszkodott köntösbe burkolja és megszórja egy kis cukormázzal. Lehet érzéketlen boszorkánynak tekinteni, de cseppet sem rázott meg Emma szenvedése, mert nem tudtam igazán együtt érezni vele.

Emma ugyanis egy majdnem felnőtt, intelligens, tehetséges fiatal lány. Legalábbis annak kell lennie, ha éltanuló, élsportoló (fociban és kosárlabdában egyaránt), az iskolaújság szerkesztője és a művészeti szakkör egyik jeles tagja egy személyben. Van egy remek barátja, Sara és bár zárkózott, azért megnézik a srácok, ha végigmegy a folyosón. Egy ilyen lányt mégis hogyan lehet szánni azért mert együtt él egyértelműen pszichiátriai kezelésre szoruló, szadista nagynénjével? Bocs, de nem megy. Carol minden gonoszsága ellenére nem akartam megmenteni Emmát. A helyzet ugyanis az, hogy nem akarta, hogy megmentsék. Ezer és egy mód lett volna szabadulására, ő mégis maradt és tűrt. Mindezt pedig olyan szentimentális indokkal, ami nem kedves, hanem szánalmas a szememben.

Nem kedvelem a mártírokat. Nem az önfeláldozással vannak gondjaim, mert az szép és bátor dolog, ha az illető küzd, harcol és utolsó lehetőségként megteszi, hanem az indokolatlan gyengeséggel. Emma sajnos az utóbbi. Egyszer sem próbált meg védekezni, visszaszólni, megbeszélni, segítséget kérni, tenni bármit, így önként vállalta a további szenvedést, így pedig képtelen vagyok sajnálni.

Szóval a dráma nem igazán volt számomra drámai. A szerelmi szál már egy fokkal jobban tetszett, legalábbis egy darabig. 

Emma az elején szimpatikus volt önként vállalt gyengesége ellenére is, és mikor besétált a képbe Evan, elkezdtem drukkolni nekik. Evan ugyanis a rendes srácok díszpéldánya. Kedves, udvarias, szórakoztató, visszafogott, de tud vagány is lenni, ha arra van szükség és az a kitartás, amivel Emmát fűzte, igazán csodálatraméltó. Na, így kell fokozatosan meghódítani egy lányt!

Csakhogy Emma egyre ellenszenvesebb lett, fokozta mártír mivoltát és tönkre vágta a bimbózó románcot egy újabb lehetetlen indokkal. Aztán botrányos módon próbált vigasztalódni, én meg nem értettem, mi baja van. Aztán rájöttem, Emma nagy problémája egyetlen egy dolog: hülye. Hülye, mert úgy pöckölte arrébb a fényes páncélban, fehér lovon érte érkező herceget, mint egy bosszantó legyet. Na, ezek után mondja bárki, hogy meg kell menteni a csajt. Ő nyilvánvalóan  nem akarja, hogy megmentsék.

Nem érdemli meg Evant, aki sajnos totálisan szerelmes. Szegény srác, ezt még meg fogja szívni, ebben biztos vagyok.

Még egy szereplőt meg kell említenem, Sarát. Sara igazi barát és egy kifejezetten szimpatikus, életvidám lány. Emma hálát adhat az égnek miatta, mert ezt a sok mártír megnyilvánulást, csak az igazi szeretet tudja elviselni.

A cselekmény gördülékeny, kellemes tempóban halad előre és igazán olvasmányos a stílusa. A középiskola minden főbb mozzanata megtalálható benne, amitől az ifjúsági regények könnyed hangulata is körbelengi. Aztán persze van néhány rész, amiben Carol klinikai tüneteket produkál, Emma meg szenved, de csak megvontam a vállamat és lapoztam tovább. Szóval cseppet sem nyomasztó könyv. (Vagy nekem túl magas az ingerküszöböm.)

A könyv lezárása pedig, nos nagyon-nagyon tipikus. Felveti a lehetőséget, hogy Emma levetkőzi hülyeségét, de aztán puff, agyon is csapja és olyan záró fejezetet biggyeszt a végére, ami drámai kellett volna, hogy legyen, de csak a szememet forgattam. Komolyan? Komolyan kellett egy ilyen klisés befejezés? Komolyan?

Összefoglalva tehát jó könyv, szívesen olvastam, de nagyon túl van értékelve.

Azoknak ajánlom, akik romantikus olvasmányra vágynak értelmes cselekménnyel és csipetnyi drámával. Biztosan nem fognak csalódni.  Azok viszont, akik nem kedvelik a mártír főhősöket, vagy kifejezetten komoly és komor témájú könyvet olvasnának, lehet jobban járnak egy másik kötettel. 

Kiegészítés:

Ez a könyv bizony egy trilógia nyitó kötete volt. Ne kérdezzétek, minek kellett még két kötetig nyújtani, én sem értem.

A második rész, Visszafojtott lélegzet már elérhető magyarul. Ahogy pedig a Maxim Kiadót ismerem, a befejező részre, Out of Breathing sem kell majd sokat várni.

Mindenképpen el szeretném olvasni a következő részt, (Ribizly remélhetőleg kölcsön adja azt is) főleg mert a visszajelzések alapján nagyon megosztotta az olvasóközönséget.