Hazatérők

A Csodaidők sorozat befejézése kicsit váratott magára, valaki ugyanis elhappolta előlem az utolsó kötetet a könyvtárban.

A lezárás zöld köntöst és 400 oldalnyi terjedelmet kapott. Igaz, ebből az utolsó tíz oldal egy kislexikon azok számára, akik nem emlékeznek mindenre az előző három kötetből.

Fülszöveg:

"Yaan bebörtönzése után a Csillagunió hódításai megrekedtek ugyan, a küzdelmeknek azonban még nincs vége. Judy megtudja, hogy fia súlyos beteg, és kétségbeesetten veti magát a gyógymód megtalálását célzó kutatásba, mely végül messzebb sodorja otthonától, mint valaha álmodta volna. Az Oderut hosszas habozás után belép a háborúba, fővezérnek Giint szeretnék megnyerni, ő azonban felesége betegsége miatt nem akar közügyekkel foglalkozni. Amikor végül újra fellángolnak a harcok, Yaannak ismét szembe kell néznie az övéivel – de saját magával is számot kell vetnie."

A cím ezúttal is sugallja, mi várható ebben a részben, és a szokásosnak mondható pár éves ugrással indít. A harmadik kötethez képest tehát ismét előrébb vagyunk néhány évvel az időben. A teljes sorozat egyébként cirka 20 év eseményeit meséli el. Nem mondom, hogy nem voltak magas elvárásaim, mert kifejezetten kellemesen magasra tette azt a bizonyos lécet az első könyv, és ez a sorozat további részeiben sem ingott meg. Úgyhogy reméltem, méltó lezárást kapok.

A háború tovább folytatódik ebben a kötetben, ám ezúttal nem olyan hangsúlyos. Jelen van, alakítja a szereplők életét, és lezárása gyakotlatilag a sorozat konfliktusának lezárása is, mégsem követjük annyira részletesen nyomon, mint az előző könyvben. Ez pedig egyáltalán nem baj, mert azzal, hogy a történet ismét katakterközpontú lett, lényegében visszatért a kezdetekhez. Mert hiába háború és bolygók sorsa, ez azért egy családtörténetként indult, és az is maradt.

Lényegében elégedett voltam az események alakulásával, mert elég szépen helyükre kerültek korábban említett dolgok. Az írónő a végére sem bánt kesztyűs kézzel a szereplőkkel, így a veszteségek tovább nőttek, a nagy találkozások pedig megsokszorozódtak. Itt éreztem egyedül megingást az egyébként nagy lelkesedésemben. Kimaradt néhány beszélgetés, ami pedig fontos lett volna. Ezek vagy megtörténtek, csak az olvasó nem kapott róluk tudósítást, vagy nem. Számomra mégis hiányérzetet okoztak. Ha már családtörténet, tessék mindenkivel, a legfiatalabbakkal is foglalkozni. Emilie ennél többet érdemelt volna...

Az előző kötet értékelésénél már írtam róla, hogy kicsit sok a "véletlen" találkozás, és ez itt is jelen van. Értem persze, hogy írói szempontból egyszerűbb, és olvasói szempontból is könnyebb, ha mindig ugyanazok a szereplők futnak össze újra és újra, de helyenként ront a valóságosság illuzióján. A ki kinek a kicsodája és a szegről-végről felbukkant rokonok pedig tovább rontják az összhatást. Ez azonban valószínűleg ízlés kérdése, nekem sok volt, de biztosan van olyan olvasó, akinek nem szalad fel a szemöldöke egy-egy újabb rokoni szál feltüntetése után.

Az események a történet végére kifejezetten felgyorsulnak, így a lezárás is kissé gyorsnak hat, ám ettől függetlenül összességében elégedett voltam a befejezéssel. Az azonban észre vehető, hogy míg az első két könyvnél lassan mesél a szerző, itt hajlamos nagyobb ugráosokat tenni, amitől a cselekmény feszes, olvasmányos, az elmélyülés azonban nem mindig adatik meg. Na, de ehhez nézzük meg a karaktereket.

Judy

Talán az ő szála a leglassabban haladó ebben a kötetben érthető okokból. Mikor kivonódik a háborúból, általa van lehetőség az elmélkedésre, főleg mivel ő hoz be nagyon sok új dolgot. Mintha megint az a kislány lenne, aki az első részben volt, ahogy beleszokik egy új és érdekes életformába. Ez a párhuzam nekem kifejezetten tetszett. Kellemes volt olvasni, és érthetően volt felépítve minden, amit tett. A magánélete viszont egy káosz. Nem csak a már harmadik férjének képbe kerülésére gondolok, hanem általánosságban a szerelmi életére. Értem én, hogy ő a példa a lassan kialakuló, bizalmas kapcsolatokra, de nem igazán éreztem át a kapcsolatait se fiatal korában, se később, se most. Inkább csak sodródott, számomra kevés volt benne az érzelem. Illetve ő is hibás az Emilie vonal kurtán furcsa megoldásaiért.

Giin

Az ő szála lett a legkerekebb ebben a történetben. Az irónő szánt bőven időt rá és a kapcsolataira, így minden találkozás, elválás a helyén volt, és egyáltalán nem érződött összecsapottnak. Szépen vitte a politikai vonalat is, és varrta el a kilógó szálakat. Még mindig nagy kedvencem, így örültem, hogy a lezárásban is megtalálta a számára megfelelő helyet.

Yaan

Ez a karakter elviszi a hátán az egész sorozatot. Nagyon tetszik a személyisége alakulásának íve. A nézőpontja izgalmas, érdekes, és az ő magánélete kifejezetten átérezhető lett. Szuper karakter, a legjobb a sorozatban. Azért ő sem tökéletes, mert a már említett elhallgatott beszélgetésekből kivette a részét, és nála érződik a legjobban a jókor jó helyen és mindenki mindenkivel kapcsolatban áll kevésbé valósághű mozzanatai, de nem rovom fel neki. Viszont, mivel ő oldotta meg lényegében ennek a történetnek a konfliktusát, kicsit jobban alá is lehetett volna támasztani. A lassú fejlődéséhez nem teljesen passzolt ez az éles váltás. A lezárást viszont kifejezetten megérdemelte.

Összességében tehát ez a kötet is hozta a korábbi színvonalat. Szépen elvarrta a szálakat, minden a helyére került és megoldódott. Négy kötetnyi szenvedés és veszteség után pedig senki sem róhatja fel a szerzőnek a boldog befejezést, mert ez most igen is kijárt a karakterekenek.

Nekem nagyon tetszett ez a sorozat, örülök, hogy rászántam magam, és elolvastam. Bátran ajánlom mindenkinek, mert a Csodaidők remek példa arra, hogy hazánkban is vannak kreatív és szepen kidolgozott történetek. Illetve, ha valaki egy remek fejlődéstörténetet szeretne olvasni, mindenképpen pillantson bele, mert Yaan egyszerűen zseniális.

Kiegészítés:

Az első kötetnél már megjegyeztem, hogy a szerző készített egy másik sorozatot is Időcsodák néven. Ugyanúgy 4 kötet, és ugyanazok a szereplők. Csakhogy ez a sorozat egy alternatív kidolgozása az eredetinek, vagyis azt meséli el, mi lett volna, ha Yaan első nagy döntését máshogy hozza meg. Érdekes ötlet, biztosan jól átgondoltan kidolgozta a szerző, de nem szeretném elolvasni. Nekem ez a történet így volt kerek egész, és ezt a remek élményt nem szeretném elrontani.

Árulás

A Csodaidők sorozat harmadik kötete sárga köntöst kapott. 

406 lapjával ez eddig a sorozat legrövidebb része, ám a cím sugallja, hogy az aktuális témából bőven elég lesz ennyi az olvasónak. 

A kötet végén csupán egy családfa kapott helyet kiegészítésnek, amiről kicsit hiányoltam a legfrissebb leágazásokat.

Fülszöveg:

"Az Alfa elfoglalása utáni pár év tűzszünet lehetőséget adott arra, hogy hőseink – amennyire lehet – rendezzék az életüket. Judy, aki régi nevén rejtőzött el, a CSU-1-en tanul, Giin a szabad államok kormányaiba beépült SE-tagokra vadászik, Yaan pedig két kislányát neveli a feleségével. A háború azonban újra fellángol, és hamarosan mindhárman a csatatéren találják magukat, ráadásul nem is mindig az egymással szembenéző seregek soraiban.

A háború alakulását a háttérben zajló árulások legalább annyira befolyásolják, mint maga a harc, de a politikai színtér mellett a Raas családnak szembe kell néznie saját árulóival is, és van, akit végül azok árulnak el, akikre az életét is rábízta volna."

 A történet ismét pár évvel az előző kötet eseményei után veszi fel a fonalat. A szereplőket ezért újra más helyzetben találjuk, ami friss lendületet ad nem csupán a cselekménynek, hanem a karakterek fejlődésének is.

Ez a kötet erőteljesen a háborúról szól. Nem csupán azért, mert ismét láthatunk néhány pillanatképet a konkrét katonai eseményekből, hanem mert minden szereplő helyzete e köré szerveződik. A háború ugyanis nem csupán a fronton harcoló katonákra hat, hanem mindenre és mindenkire. Ezt pedig nagyon szépen és árnyaltan mutatja be a könyv.

A másik központi elem a címben is felbukkanó árulás, ami értelmezhető konkrét árulásként és átvitt értelemben is belső dolgokra kivetítve. Ez tovább növeli az egyébként is feszült hangulatot, és nagyjából végig bizonytalanságban tartja az olvasót. A kötet végi nagy árulás ugyanis érezhető, kikövetkeztethető, így az olvasó számít rá, ám ettől még átérzi az elárult személy helyzetét.

Az események alakulásával kapcsolatban picit vegyesek az érzéseim. Egyrészt nagyon szeretem, ahogy az írónő realista módon ábrázol egy bolygók közi konfliktust. Nem szépít, nem finomkodik a karakterekkel és nem rejti véka alá a háború szörnyű következményeit. Másrészt viszont néha nagyon érződik a fikció hatása, ahogy több milliárd ember és több bolygó között mindig azok futnak össze, akiket már ismerünk. Tudom, tudom, ez írói szempontból szükséges, csak picikét rondít a valóságosság látszatán. Félreértés ne essék, kifejezetten kedveltem a "nagy találkozásokat", ám mindig kicsit kizökkentettek a valóságosság illúziójából.

Az első kötetben felvázolt rengeteg szál egy része szépen halad, volt amit már el is varrt a szerző, ám akad néhány, ami úgy érzem, parkolópályára került. A könyv végén persze felvillantak (már megint), és csak remélni tudom, hogy az utolsó részben kezd is velük valamit a szerző.

A történet egyébként továbbra is izgalmas, sötéten valósághű, érdekes és gördülékeny. A karaktereket pedig azt hiszem általánosságban mondhatom, hogy kedvelem. Nézzük is meg őket egyesével.

Judy

Judy számomra ismét magára talált ebben a kötetben. A veszteség, ami a második rész végén érte, szerencsére inkább megerősítette a személyiségét és nem tovább gyengítette. Tettei, motivációi megérthetők, még akkor is, ha az olvasó nem mindennel ért egyet. A legjobban azonban az tetszett, hogy minden szörnyűség, nehézség és rengeteg negatív érzés ellenére, még mindig van belőle abból a kedves kislányból, akit az első kötetben megismertem. Az árulás kérdésköre nála egyértelműen egy belső dolog, és bár egyértelműen a túlélés eszköze egy olyan megoldhatatlannak tűnő helyzetbe keveri, amiből nagyon kíváncsi leszek, hogyan fog kimászni.

Giin

Még mindig ő a kedvenc karakterem, és még midig ő felel a politikai vonal továbblendítéséért. Nagyon örültem, hogy a második rész után nem tört össze, hanem talpra állt és folytatta, amit elkezdett. Minden nehézség ellenére talán neki alakultak a legkedvezőbben a dolgai ebben a részben, így remélem, hogy a folytatásban tud majd segítséget nyújtani a többieknek.

Yan

Ez a karakter zseniális. A szerző először felépít az olvasóban egy jó adag ellenszenvet iránta, aztán szépen lebontja, majd eléri, hogy nagyon-nagyon megkedvelje. Olyan íve van a fejlődésének, hogy csuda, amiről öröm volt olvasni. Ráadásul ő van körbebástyázva árulókkal, így minden merénylet ellene (és ebből akad is bőven) szíven üti kicsit az olvasót. Drukkolok, hogy a képességeit végre jó irányban használja fel.

Összességében ez egy nagyon izgalmas folytatás volt, amit élmény volt olvasni. Ezúttal mindegyik szereplő szemszöge ugyanolyan mértékben lekötött, így mindig nehéz volt letenni a könyvet. Rettentően kíváncsi vagyok az utolsó részre.

Bátran ajánlom ezt a részt mindenkinek, aki az első kettőt olvasta, mert garantáltan nem fog benne csalódni. Aki pedig még nem találkozott volna ezzel a sorozattal, sürgősen pótolja, akár jó kapcsolatban van a sci-fi történetekkel, akár nem, mert mindenképpen érdemes megismerkedni vele.

Kiszakadtak

A Csodaidők sorozat második része épp olyan borítóval rendelkezik, mint az első, csak ezúttal kék színben. Nekem egyébként tetszenek az egységes borítók.

416 lapjával kicsivel rövidebb az előző résznél, ám a szószedet így is elfért a végén.

Ugyanabból a könyvtárból kölcsönöztem ki, mint az első kötetet, ezért ismét egy dedikált példányhoz volt szerencsém.

Fülszöveg:

"Judy, a fiatal, különleges tehetségű nő gyerekként került a nagytekintélyű Raas családba, egyesek szerint botrányos körülmények között. A kaveni hagyományoknak megfelelően apjának, Giinnek kell férjhez adnia. Giin, a nagycsalád feje galaxis-szerte ismert üzletember és politikus. Megosztó személyiség, aki egyre szorongatottabb helyzetbe kerül a kiszakadtakkal kapcsolatos álláspontja miatt. Yaan – új nevén Paul – évekkel ezelőtt a Raas családot és ezzel a Kaven világát hagyta el, s lett kiszakadtként egy olyan hatalom magasan képzett katonája, amely régi családját is veszélyezteti.

Az ogfák vöröse című első kötetben megismert szereplők baljós, világégéssel fenyegető események közepette igyekeznek elveik szerint helytállni, s ha lehet, életbén maradni…"

A történet az első kötethez képest jó néhány évvel később veszi fel a fonalat, ám ugyanarra a három főszereplőre fókuszál. Itt már nincs szó alapozásról, a korábban elindult események gördülnek tovább, és lényegében ugyanazok a politikai küzdelmek folytatódnak. Illetve az első kötetben fenyegető jövőként újra és újra szóba kerülő háború is eléri a főhősök otthonának küszöbét.

Ebben a kötetben lényegesen hangsúlyosabb a politika, a már említett háborúval megjelenik az erőszak és a korábbi események kirakósai is kezdenek összeállni. Mindemellett kevesebb a kulturális utalás, egyrészt mert az olvasó már ismeri a szokások nagy részét, másrészt mert nincs idő elmerülni bennük az események gyorsabb tempója miatt. A cselekmény így akciódúsabb lett.

A családtörténeti jellege megmaradt a történetnek, hiszen egy család tagjai a főhősök és családi kapcsolataik hangsúlyos elemei a történetnek, mégsem éreztem olyan erőteljesnek ezt a részt. Talán, mert a politika elvonta róla a reflektorfényt, vagy talán mert a népes Raas család nagyon sok tagja gyakorlatilag statisztává vált, mivel akadtak náluk jóval érdekesebb karakterek. Ez azonban egyáltalán nem volt probléma, hiszen a "ki pontosan kinek a kicsodája" kérdéskör továbbra is mozgatja az olvasó fantáziáját.

Nézzük meg a főhősöset közelebbről külön-külön.

Judy

Judy már nem kislány, hanem kamasz, majd felnőtt nő ebben a kötetben, ez pedig elég erőteljesen megváltoztatta a személyiségét. A változás hiteles, érthető és remekül követhető, miközben megőriz valamennyit a karakter alapvető kedvességéből. Számomra mégis veszített a bájából. Judy a kapocs a családi vonalhoz, és mivel ez a vonal nála egy elrendezett házasságot jelent, nos a problémái nem igazán kötöttek le. Kicsit többet vártam tőle a saját maga sajnáltatásán és duzzogáson kívül. Remélem, a következő részben visszatér ahhoz a céltudatos kislányhoz, akinek megismertem.

Giin

Giin továbbra is az abszolút kedvenc karakterem, bár követett el néhány hibát. Még mindig az ő szála az, ami továbbviszi az eseményeket, tisztázza a politikai játszmákat, és ő az, aki megpróbálja összerakni a kirakós hiányzó darabkáit. Nagyon tetszett, hogy az első rész elején felmerült gyilkossági ügy is haladt valamennyit előre, bár olyan sokáig volt mellékszálon, hogy az olvasó már szinte el is felejtette. Giin kapcsolata Judy-val pedig egyszerűen cuki. Jó őket együtt látni. Remélem, nem hagyja magát megtörni a kötet végi eseményekkel, és okosan cselekszik majd a következő részben.

Yaan

Yaan számomra igazi meglepetés volt. Amilyen unszimpatikusan indult ebben a részben, épp olyan szimpatikussá vált a végére. Nagyon szép a karakterfejlődésének az íve. Remek utat járt be ebben a részben, és megmutatta, hogy van még benne potenciál bőven. Nem gondoltam volna, hogy egy parancsokat követő katona ennyire le fog kötni. Érdekes karakter nagyon izgalmas helyzetekben. Kifejezetten jól áll neki, hogy felnőtt. Sokkal jobban szerettem olvasni az ő részeit, mint Judy fejezeteit, ami azért nagy szó.

Összességében tehát ez egy remek folytatás volt. Izgalmas, feszültséggel teli továbbvitele a cselekménynek és érdekes fejlődése a karaktereknek. A kötet lezárása pedig ismét nagyon sok új kérdést vetett fel a folytatásra nézve. Remek húzás volt a szerzőtől.

Bátran ajánlom mindenkinek, aki az első részt szerette, mert garantáltan nem fog csalódni a folytatásban. Aki pedig még nem kóstolta volna ezt a hazai csemegét, tegye meg, mert tényleg érdemes tenni vele egy próbát a sci-fi iránt érdeklődő és kevésbé érdeklődő olvasóknak is.

Kíváncsian várom, mit hoz a harmadik kötet, merre fognak fejlődni a karakterek.

Az ogfák vöröse

Hosszú évek óta szemeztem ezzel a sorozattal a könyvtárban. Időnként levettem a polcról, aztán meg visszatettem, mert a sci-fi besorolás újra és újra eltántorított. Pedig a borító hívogató, magyar szerző munkája, és kifejezetten jó értékeléseket hallottam róla. Úgyhogy ennyi év után végre beadtam a derekamat, elolvastam az első kötetet, és nem bántam meg.

A 2006-os kiadást olvastam, amelyet egyébként a szerző dedikált is a könyvtár olvasóinak. (Lásd a lenti képen!) 448 lapjával meglehetősen terjedelmes olvasmány, bár az utolsó 6 oldal egy kislexikon a történetben elhangzó, esetleges további magyarázatra szoruló dolgokról. Kifejezetten hasznos volt az elején a világ megismeréséhez, és a szerző kreativitását dicséri. Plusz elfért benne írói elősző (Tolkien után szabadon), köszönetnyilvánítás és még kiejtést segítő útmutató is.

Fülszöveg:

"A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdag fantáziával megalkotott világ. Amikor azonban átlépünk ebbe a világba – ahol már több bolygón él az emberiség – sok mindent találunk ismerősnek. Mi még ugyan nem utazunk naprendszerek között, nem lépdelünk narancsszín gyepen, nem ismerjük a háromdimenziós sakkot vagy a holokapcsolat döbbenetes lehetőségeit, de jól értjük az árvaházban növekvő Judy vágyait, a zsarnoki apa ellen lázadó Yaan indulatát s Giin, a tekintélyes közösségi és szellemi vezető vívódásait. És ismerős a hagyományőrzés fészekmelege, a fiatalok forrófejűsége, a nagypolitika boszorkánykonyhája is."

Ez a könyv egy négy részes sorozat első kötete, ami egy elképzelt jövőben játszódik, így elég erőteljesen alapozó jellege van. Ez azonban nem áll rosszul neki, sőt, az írónő nagy fantáziáját bizonyítja. A történet ugyanis nagyon kreatív és meglepően alapos. A szerző figyelt a részletekre, ám nem ment ezekkel az olvasó agyára. Úgy építette fel a világot minden látható és háttérben meghúzódó elemével, hogy az olvasó egy idő után beleszokott a szavakba, szokásokba, tájakba, és a kezdeti különösség érzését felváltotta az otthonosság érzete. Ez elsősorban egy szereplőnek köszönhető, de erről majd később.

A világfelépítés tehát részletes és érdekes. A szerző, valódi nevén Görgey Etelka, stílusa kellemes, könnyed, gördülékeny. A szöveggel ezért minden idegen kifejezés, ismeretlen szó ellenére gyorsan lehet haladni.

Kicsit tartottam a sci-fi vonaltól, de szerencsére jók voltak a megérzéseim és ez az a fajta sci-fi, ami még nekem is csúszik. A hangsúly ugyanis nem az űrutazáson és egyéb más technikai izéken van (bár kétségtelenül akad belőlük jó sok, de könnyen fogyasztható tálalásban), hanem az embereken. Ez ugyanis egyszerre egy családtörténetbe ágyazott politikai dráma elég erős társadalmi vonatkozásokkal. Ettől érdekes, izgalmas és nagyon sok mindennel párhuzamba állítható. Akad itt minden a hatalomra törő diktátortól, a háborús fenyegetettségen át, a megosztott üzletemberekig. A cselekmény mozgató rugója ugyanis a háttérben zajló politika, amit egyéb társadalmi problémák (pl.: szegénység, rasszizmus, vallási ellentétek) fűszereznek. A történet ettől komplex és érdekes, és mivel mindezt egy család szemszögén át látjuk, elég könnyen belevonódva érzi magát az olvasó.

A könyv három nézőponton, három szereplő történetén át fut. Ezek hol egymástól távol, hol nagyon is szorosan, egymást kiegészítve haladnak. A kapcsolódási pontjaikat megemlíteni spoileres lenne, így ebbe nem szeretnék belemenni, inkább csak megosztom személyes véleményemet a szereplőkről.

Judy

Judy a legkönnyebben megkedvelhető szereplő. Nem csak azért, mert kislányként a problémái univerzálisak és űrutazás ide vagy oda hétköznapiak, hanem mert egy egyértelműen kedves személyiség. Az a néhány rossz döntés, amelyet meghoz, érthető és átérezhető, így végig pozitív volt a megítélésem róla. Ráadásul az ő karaktere az, aki segíti a háttérvilág megismerését, mivel neki is új minden, ő is épp beleszokik ebbe a környezetbe, így nagy segítség az olvasónak. Kiegyensúlyozottan hozza ugyanazt a karaktert végig, de van egy olyan érzésem, hogy ez a folytatásban változni fog. Kedveltem, az ő fejezetei előtt sosem tettem le a könyvet, ahhoz túlságosan könnyed élmény volt róla olvasni.

Giin

Giin az abszolút kedvenc karakterem, akivel lassan találtunk egymásra. Először csupán azért tetszett, mert az ő szála viszi előre a cselekményt, ám mivel benne van az események sűrűjében a kötet elején rengeteg információt zúdít az olvasóra, amit persze nem fejt ki, mert neki természetes ez az összetettség. A karakterét lehetne unalmasnak mondani, mert ő a tipikus "jó fiú", ám a bennem élő jól fejlett igazságérzet keblére ölelte. Nagyon drukkoltam neki, nagyon kedveltem a megingathatatlan erkölcsi fölényét, és nagyon mérges voltam, amikor keresztbe tettek neki. Rajta érezhető volt egy kis személyiségfejlődés, és ez is csak a javára vált. Kellemes volt róla olvasni, de amikor fáradt voltam, volt hogy eltettem az ő részét későbbre.

Yaan

Yaan szimpatikusan indult nálam, mert sajnáltam, és mert ő adta az első bepillantást a család életébe és ezzel a kultúrába is. Aztán rossz döntéseket rossz döntésekre halmozott, ami egy ideig még érthető volt, de aztán elhatárolódtam tőle. Értem a karakterét, értem a fejlődésének irányát, értem, hogy a történet szempontjából szükséges és jó karakter, de egyáltalán nem kedvelem. Olyan irányba halad, amitől csak rosszabb lesz neki is és a többi szereplőnek is, és amúgy sem kedvelem a befolyásolható figurákat. Ő pedig nagyon durván befolyásolható, és nem látom, hogy a közeljövőben önálló tudatra ébredne. Plusz a radikális csoportoktól és a fanatikusoktól mindig kiráz a hideg. Úgyhogy őt nem kedvelem, de a cselekmény szempontjából értem. Általában az ő fejezetei előtt tettem le a könyvet.

A háromból két főszereplő tehát szimpatikus volt nekem, ami általában jó olvasási élményt szokott okozni. Ez meg is történt, így érdekes volt a könyv, vitt magával a cselekmény, igazán kreatívnak érzem az ötletet, és boldog vagyok, amiért találtam még egy sci-fi könyvet, ami tetszik.

Összességében tehát ez egy jó történet, bátran ajánlom azoknak, akik kedvelik a politikával átitatott családi drámákat. Az pedig, hogy egy futurisztikus jövőben játszódik, senkit se rettentsen el, mert a felmerülő kérdések simán aktuálisak. Ha viszont valaki kemény, technikai adalékokkal átitatott sci-fire vágyik, és nem annyira érdeklik a politikai meccsek, csalódhat.

Kiegészítés:

Ahogy a bejegyzés elején már említettem, a Csodaidők sorozat négy kötetre rúg. Már befejezett sorozatról van szó, így mind a három további rész elérhető. Hamarosan sort fogok keríteni rájuk.

Az írónőnek pedig van egy másik, kiegészítő sorozata is, az Időcsodák. Jelenleg három résznél jár, de jön majd a negyedik is valamikor. Mivel erőteljesen spoileres a Csodaidőkre, amíg ezt a sorozatot be nem fejezem, nem foglalkozom vele.