A Jóbarátok-generáció

A Jóbarátok az egyik kedvenc sorozatom tizenpár éves korom óta. Rengetegszer láttam, és bármikor képes vagyok újra megnézni. Ráadásul vagyok akkora rajongó, hogy Sanghajban, mikor Ribizly barátom felvetette opcionális programnak az ottani Jóbarátok Kávézót, lelkes támogatója voltam az ötletnek, és minden percet élveztem, amit ott tölthettem "Ross kávéjával" a kezemben. A sorozat 25. évfordulója apropóján pedig sok-sok cikket olvastam különféle kulisszatitkokról, és szemezni kezdtem ezzel a kötettel is. Így, mikor egyik kollégám felajánlotta, hogy kölcsönadja, ragadozómadár módjára csaptam le rá.

A borító nagyon tetszik, és meglepően vastagnak tűnik 430 lapjával.

Fülszöveg:

"Jó ​reggelt! Tényleg 1994-et írtunk, amikor a televízió műsorra tűzte az első epizódot?
Abban az évben, szeptemberben hat barát ücsörgött a kedvenc kávézójukban, hogy szexről, párkapcsolatokról, munkáról meg az élet egyéb dolgairól trécseljenek – és a mai napig újabb és újabb rajongók fedezik fel Rachel, Ross, Joey, Chandler, Monica és Phoebe életét. A sorozat – tehetséges megalkotóinak köszönhetően – szőröstül-bőröstül bekebelezte a fiatal közönséget. A Jóbarátok volt e korszak legkedveltebb és a legnagyobb hatású televíziós programja. Soha nem tartottak szünetet.
De pillantsunk csak bele, mi zajlott a színfalak mögött!
Saul Austerlitz, a popkultúra ismert krónikása, exkluzív interjúkat készített az írókkal, a rendezővel, a producerekkel és a stáb tagjaival a sorozat történetéről, amely a Netflixen jelenleg is meghökkentő népszerűséggel éli utóéletét. Izgalmas részleteket közöl a forgatás körülményeiről, a Super Bowlról, londoni utakról, leszbikus esküvőkről, frizuradivatokról, szupersztárok cameoiról vagy a millió dolláros szerződésekről."

A könyv felütése nagyon tetszetős, és egy rajongót azonnal megfog a sorozat elkészülésének minden előzménye, illetve kezdeti mozzanata. Csakhogy, mi magyar olvasók popkultúrális hátránnyal indulunk, mert nem ismerjük a '90-es évek Amerikájának minden népszerű sorozatát. A magyar fordító, Magyari Andrea ezt persze próbálta ellensúlyozni, és remek lábjegyzeteket tűzött a könyvhöz, a háttértudás hiánya azonban így is szembeötlő. Az olyan apróságokon azonban túllép a lelkes olvasó, hogy nem tud hova tenni egy-egy hivatkozást sorozatra és karakterre, mert a könyv eleje tele van érdekes adalékokkal a sorozat hátterére vonatkozóan, mint például a kávézók elterjedésének története.

A kötetben nyomon lehet követni a szereplőválogatást, az írók megfeszített munkáját, az egyes évadok kihívásait és minden apró érdekességet, amelyet a nézők nem tudtak, vagy nem is gondoltak volna, mikor hatodszorra megnézték kedvenc epizódjukat. Apropó epizódok, a szerző több epizódot is kiemelt, konkrétan leírt néhány jelenetet idézve a sorozatban elhangzottakat. (Ebben is elismerés illeti a magyar fordítást, amiért a szinkronból adódó esetleges eltéréseket jelzi nekünk lábjegyzetben.) Olvasói szempontból ez egyezerre nosztalgikus - helyenként jókat kuncogtam, ahogy felidéztem ezeket a mozzanatokat a sorozatból -, néha azonban soknak tűnik. Nem mindig adott ugyanis hozzá megfelelő mennyiségű háttér érdekességet, így néhol olyan volt, mintha belelapoztunk volna kedvenc sorozatunk forgatókönyvébe. A kötet terjedelme valószínűleg ezeknek a jelenet leírásoknak a számlájára írható.

Számomra a legérdekesebbek az egy-egy poén megszületéséhez kötődő anekdoták voltak, illetve a színészek és írók összehangolt munkája. Az ember tényleg nem gondol bele, hogy egy alig fél órás epizód mennyi munkával járt. Tetszett, hogy a könyv szerzője bemutatta a sorozat körüli nem olyan rózsaszín dolgokat is, mint a reklámok - amelyek hiába hoztak bevételt, a sorozat népszerűségét egyáltalán nem segítették -, a színészek szerződései körül kialakult viták - ami egyébként kifejezetten pozitív volt a szememben -, illetve egyéb jogi problémákat (például a kirúgott alkalmazott perét). Ezektől tényleg úgy éreztem, hogy új információkat kaptam.

Rajongói szemmel nézve a könyv tehát egyrészt hasznos, másrészt nosztalgikus, hiszen feleleveníti a sorozat kulcsjeleneteit, harmadrészt pedig új szemszöget ad. Ez az új szemszög viszont nem mindig volt kifejezetten kellemes. 

Magyar tiniként engem anno cseppet sem érdekelt, hogy New York hitelesen van-e ábrázolva vagy sem. Az sem foglalkoztatott, hogy a szereplők etnikailag egysíkúak, és pont nem érdekelt, melyik felekezethez tartoznak. Sem akkor, sem most nem érzem úgy, hogy sértő lenne a melegekre, sőt, Ross leszbikus felesége miatt én kifejezetten modernnek találtam, vagy hogy túl sok lenne benne a szexizmus. Oké, időnként sztereotip, ám egyáltalán nem sértő, és számomra azért ez a kedvenc vígjátéksorozat még most is, mert nincs tele trágár szavakkal. Persze, lehet mondani, hogy túl idilli, nem valóságos, de ki a fenét érdekel? Számomra pont ez a kedves báj teszi olyan szórakoztatóvá, hogy közel 15 éve bármikor újra meg tudom nézni, újra ugyanúgy elmosolyodom a poénokon, és ugyanúgy kedvelem a szereplőket.   

kávék a kínai Central Perkben

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, mert valóban kaptam jó néhány érdekes kulisszatitkot az egyik kedvenc sorozatomról. Azonban néhol kissé túlírtnak éreztem, és nem mindig értettem egyet a szerző véleményével. A kötet befejezése pedig egyáltalán nem tetszett, kissé kurtán-furcsán zárta le.

Kizárólag a sorozat nagy rajongóinak ajánlom, közülük is inkább azoknak, akik sokat és szívesen olvasnak, mert egy kezdő könyvmoly nem biztos, hogy könnyedén megbirkózik ezzel a terjedelemmel.