Holdvilág

Szorgalmi időszak vége ide, előrehozott vizsga oda, ezt a könyvet befaltam. Két vonatút és egy kis vasárnapi lustálkodás és már megint várhatok. 3 év várakozás után, ez a néhány óra, amit a könyv társaságában tölthettem semmi. Újra el kell majd olvasnom, úgy hogy előtte az Éjvilágból is repetázom. Majd ha lesz időm... és kevesebb olvasásra váró könyv pihen majd a polcomon...
No, de miről is beszélek?
A Holdvilág Rob Thurman nagyszerű regénysorozatának második kötete, amire már egy egész örökkévalóság óta vártam. Korábbi bejegyzéseimben említettem, mennyire szeretném végre a kezemben tudni. Ez most teljesült.
A sorozat első részéről az Éjvilágról már írtam korábban egy bejegyzést Nightlife címen. Egyik kedvenc könyvem.
A Holdvilág hozza az írónő (Igen, jól olvasod, Rob Thurman nő.) stílusát. Cal még mindig szarkasztikus, Niko még mindig életem szerelme és Robin, nos, ő Robin és kész.
Mielőtt azonban jobban belemerülnék, íme a fülszöveg:

"Miután megmentette a világot családja pokoli ágától, Cal Leandros és rettenthetetlen bátyja Niko New Yorkban telepedtek le és még új munkát is találtak. Nyomoznak, és testőrködnek, ha kell. És a Nagy Almában, ahol hemzsegnek a természetfölötti figurák, jól megy az üzlet.
Legújabb megbízásuk miatt be kell épülniük a Falkába, a vérfarkas maffiába. Egy kispályás Falka főnök attól tart, hogy egyik riválisa el akarja tenni láb alól, és bizonyítékot akar szerezni erről. Az ügy a Holdvilág bár hátsó, nem emberek számára fenntartott pókerbarlangjában veszi kezdetét. Cal szerint ez is csak egy lesz a temérdek sok munkájuk közül, de fogalma sincs, mekkorát téved."

Kezdem a külsőségekkel. Annyira megszoktam már az ötszáz oldal feletti, vaskos köteteket, hogy szinte aprónak tűnt ez a könyv. Azonban, ahogy a mondás is tartja: kicsi a bors, de erős. A borító csodálatos, akár az első köteté. A lapok viszont sötétebbek, olyan szürkések. Bár nekem aztán mindegy amíg könyv formája van.
Egy dolog van, ami folyton bökte a csőrömet. Tudom, hogy sok macera volt a kiadás körül és örüljek csendben vagy sunnyogjak el, de egy lektort igazán kaphatott volna. Olyan gépelési hibákat, megduplázott szavakat, elhagyott betűket, vagy szóközöket találtam, amik mellett nem tudtam olyan könnyen elsiklani. Megbontották a csípős szöveget.
Ezen kívül egy bizonyos szó zavart. Hiába ugyanaz a fordító, aki tökéletes munkát végzett, hiszen meghagyta az írónő savként maró gúnyolódását és hihetetlen szófordulatait, mégis eltér egy szó. Robin állandóan "puck"-ként van emlegetve. Miért nem faun? Vagy kicsi kecske, ahogy Addy hívja? Kellett vagy húsz oldal, mire megszokta a szemem és nem punknak olvastam...
Ezekben ki is merült minden, ami számomra problémát jelentett.
Az első fejezet üt. Jó mélyen, hogy éreztesse az olvasókkal, ez az, ami kell nekik.
És igen, jelentem függő vagyok.
Szeretem Cal stílusát. Az okoskodó, szemét megjegyzéseit. Még az önmarcangoló baromságait és a kamikaze akcióit is.
Niko pedig... KELL NEKEM! MOST! Életem szerelme. Imádom a szőke tincseit, az önkontrollját, a gondolkodását és az összes pengét, amit magánál hord.
Robin külön fogalom. Az egója önmagáért beszél, nincs is mit hozzáfűznöm.
Georgina viszont még mindig semmilyen. Ahogy az első könyvben, úgy ebben sem sok vizet zavart, így nem lopta be magát a szívembe.
Promise viszont heves érzelmeket vált ki belőlem. Féltékeny vagyok. Féltékeny vagyok egy vámpírra, ami elég gáz, de Nikóért még ez is megéri.
Annyira jó volt újra látni őket. Már nagyon hiányoztak, még Abby is.
Nem is tudom, mit kellene írnom a cselekményről. Nem szeretnék semmit sem elszólni, így inkább csak azt mondom: pörgős, fordulatos és garantáltan izgalmas.
Csak ajánlani tudom, mindenkinek, aki szereti az urban fantasyt, nem zavarja a gyilkolászás és néhány cifra káromkodás Robin részéről, amik garantált röhögőgörcsöt okoznak.
Buzdítok mindenkit a vásárlásra, hátha ismételten sikerül csodát tenni és a Tuan Kiadó belátja, ez a sorozat a legjobb a repertoárjából, nem érdemes félbehagyni. Akár éveket is hajlandó vagyok várni rá, csak jöjjön a folytatás.
Megjegyzem, bár semmi kivetnivalót nem találtam ebben a történetben, az első kötet mégis felette áll. Nem tudom, megmondani miért, de az kibélelte a kedvenc könyveimnek kijáró bársonyszéket és makacsul ragaszkodik is hozzá.
Néhány idézet a végére kedvcsinálónak:

"Az azonnali halál és pusztulás nem kifogás arra, hogy elhanyagoljuk az elménket." - Niko egyik bölcsessége ^^

"– Most is biztos a reggeli rutin megy nála, vagyis csak ül az ágy szélén, és a falat bámulja, mintha most operálták volna ki az agyát.
– Meditációnak hívják, Cal – szólalt meg Niko mögöttem."

"Egy esélyed van. Ha elcseszed, vége. Ha nem, akkor is." - Cal bölcsessége

"Ha Robinnak volt hatodik érzéke, az csak és kizárólag a szexre volt beállítva… de az olyan erővel, hogy innen képes volt kiszúrni egy kanos marslakót is."

"Hermész, szopj le!" - Robin tud szitkozódni ^^

"Borzasztóan sajnálom, hogy felzabáltalak, cimbora. Mea culpa."

Nightlife

Ez lesz az év utolsó bejegyzése. Fura, hogy lassan már egy éve írom ezt a blogot. Durván gyorsan telik az idő...
Erre a bejegyzésre igazából már elég régóta készülök. Korábbi bejegyzéseim alapján egyértelmű, hogy imádom a könyveket. Vannak azonban szívemnek különösen kedves darabok. Talán ezen kötetek azok, amik befolyásolják gondolkozásomat, valami pluszt adtak az életben, vagy csak kedves emlékhez kötődnek. Most is egy ilyenről fogok írni. Lelkem, lényem darabkái talán ezen lapokból rakhatók össze a leginkább. Persze nem csupán a könyvek vannak az életemben, mégis egyre közelebb állnak hozzám. Időm nagy részét velük töltöm és szívesebben választom az olvasás örömét más szórakozások helyett. Könyvmoly vagyok és élvezem.



Rá is térek az egyik kedvenc könyvemre. Kezdem az ismertetővel:

"Üdv New Yorkban! Ahol egy troli lakik a Brooklyn híd alatt, egy kobold a Central Parkban és egy gyönyörű vámpír az Upper Esat Side egyik manzárdjában - és ez csupán a kezdet. Persze a legtöbb halandó ember tökéletesen vak marad a természetfelettiek éjszakai életére, de Cal Leandros csak félig ember. Apja sötét vérvonala rémmesékbe illő - és most ő és az egész másvilági fajtája Cal nyomában lohol. Vajon miért? Cal eddig nem igazán akart annyi ideig egy helyben maradni, hogy megtudja a választ. Féltestvérével együtt idáig sikerült egy lépéssel az üldözőik előtt maradniuk, de most Cal apja ismét rájuk bukkant. Cal számára most végre kiderül, hogy mit akarnak, mit akartak tőle mindig is. O a kulcsa ördögi tervüknek, hogy a Földön elszabadítsák a Poklot. Cal életének legkeményebb küzdelmében a tét az egész emberiség sorsa..."

Erre a kötetre is véletlenül bukkantam rá az interneten böngészve. Megtetszett a borító, elolvastam a leírást és arra gondoltam: "Miért ne?" Így karácsonyi ajándéknak ezt a könyvet kértem. Meg is kaptam, és ennek már ha jól emlékszem, három éve. Ott díszelgett a fa alatt és nagyon örültem neki. Miután pedig lementek a kötelező rokonlátogatások és nem volt semmiféle zavaró tényező, bevonultam vele a szobámba. Bekucorodtam a fotelomba és nekiláttam az olvasásának. Néhány oldal után megállapítottam, ez egy izgalmas könyv. Hihetetlenül kíváncsivá tett. Aztán a folytatás egyszerűen beszippantott. Csak olvastam és olvastam, majd azon kaptam magam, hogy már a felénél tartok. Mivel rengeteg szabadidőm volt akkoriban és szerettem volna kiélvezni a kötet minden egyes betűjét, kényszerítettem magam a lassabb tempóra. Mindezek ellenére két nap alatt kiolvastam és miután befejeztem, éreztem azt a bizonyos bizsergést, amit csak a kedvenc könyveim után érzek. Ez a vágy, öröm és szomorúság keveréke. Folytatást akartam. Tudni, mi lesz velük ezután. Egyszerűen beleszerettem a könyvbe, az író stílusába, a szereplőkbe, mindenbe. Így pár napig gyötrődtem a hiányérzetemmel, amin nem segített a tudat, hogy igen is létezik folytatás, csak épp nem piciny országunkban. Aztán fogtam magam és még az ünnepek alatt, másodszorra is nekikezdtem. Ezúttal igyekeztem beosztani és lassabban haladni. Ez hiányérzetemet csökkentette, mégis ismét éreztem azt a bizonyos bizsergést, miután másodszorra is a végére értem. Egyszerűen imádom. Ez alatt a néhány év alatt pedig még egyszer-kétszer kiolvastam és nem tudom megunni.

A rövid személyes történet után, belemerülök a könyv világába.
A főszereplő Cal egy igazán jól megalkotott karakter. Igaz, ez minden egyes szereplőről elmondható. Mégis az önmarcangoló, makacs és pimasz természete kifejezetten vonzóvá teszi. Nagyon bírom a beszólásait és mivel a kötet az ő szemszögéből íródott, szarkasztikus humora lépten-nyomon feltűnik. Mégsem ő a kedvenc karakterem, hanem a bátyja, Niko. Szabályosan belezúgtam. Ilyen pasi kell nekem! Egyszerűen imádom, hogy komoly és megfontolt, mégis vevő a csípős megjegyzésekre. Okos, szeret olvasni és vegetáriánus, sőt még a derekáig érő szőke haját is szeretem, bár a szőke haj nem épp a zsánerem...
Az írónő kiváló munkát végzett nemcsak a karakterekkel, hanem a stílussal és a sztori megalkotásával is. Humoros, izgalmas és fordulatokkal teli. Ráadásul a misztikus lényeket egy egész más megvilágításba helyezi. Ez a kötet vérbeli urban fantasy. Kedvem támadt csak azért elmenni New Yorkba, hogy megnézzem, tényleg lakik e egy kobold a Central Parkban, illetve egy troll a Brooklyn híd alatt.
A szokásos pörgős akciós és szarkasztikus humorral bevont történet alatt pedig van valami, ami ezt a kötetet számomra még kedvesebbé teszi. Ez pedig a testvéri szeretet. Jómagam egyke vagyok, bár biológiailag van két féltestvérem, egy öcsém és egy bátyám. Őket azonban nem ismerem, sőt az idősebbet csupán fényképen láttam egyszer, míg a fiatalabbat párszor még a gimiben. Akkor volt kilencedikes, mikor én végzős. Nem ismert meg, nem köszönt, bár én se törtem magam, hogy haverkodjak vele. Lehet, azt sem tudja, hogy létezem... Ezen okok miatt, nekem idegen a testvéri szeretet. Cal és Niko közt pedig olyan szép és erős kötelék van, ami számomra csak álom lehet. Megható, hogy bár Niko csupán a féltestvére és öt évvel idősebb, tehetséges és száz százalékig emberi lény, mégis a félig auphe öccse önkéntes testőrévé vált és bármire képes azért, hogy megvédje. Nem hagyta sorsára sem őt, sem az anyjukat és szinte feladta a saját életét, hogy biztonságban legyenek. Ez pedig szerintem csodálatra méltó. Igaz, az én szívemnek már az is kedves, amikor a testvéri civódásukat olvashatom.
Azért is szeretek olvasni, mert szinte átélhetek olyan dolgokat, amik nekem nem adatottak meg.

Bátran ajánlom ezt a könyvet minden fantasy rajongónak, főleg azoknak, akik az urban fantasy hívei és nem zavarja őket a vér és egyéb testnedvek realisztikus kiontása, illetve a borongós hangulat. Iszonyatosan jó könyv.

Egy kis aktualitás a végére:
Sajnos, a Tuan kiadó gondozásában jelent meg és ismereteim szerint, ők vették meg a folytatás jogát is. Ez pedig azt jelenti, hogy már lassan három éve a kiadó honlapja szerint fordítás alatt van a második kötet, a Moonshine. Talán állíthatom, hogy ez a kiadó az ország legmegbízhatatlanabbika, ami folyton anyagi gondokkal küszködik és éveket tol a kiadás dátumán, illetve még a honlapját sem frissíti, hogy az olvasók legalább képben lehessenek a várható megjelenéseket illetőleg. Sajnos, ez a műfaj más kiadóknál nem túl népszerű és a kiadói jogokkal sem vagyok teljesen tisztában, mégis egyedüli esélyt akkor látok a további kötetek hazai kiadására, ha egy másik kiadó veszi a szárnyai alá.
Szomorú, hogy a piac tele van számomra érdektelen könyvekkel, míg az igazán jó darabok, főleg a fantasy műfajában, hiánycikkek maradnak, hiába lett bestseller Amerikában és hiába egyre nagyobb a sikere. Ráadásul New York lakossága már a ötödik kötetet is olvashatja ebből a sorozatból, illetve az írónő másik két regényét. Én meg várhatok és reménykedhetek tovább, mivel angolul nem az igazi regényt olvasni. Én ugyanis az összes betűt ki akarom élvezni, amit csak anyanyelvemen tehetek meg. Hozzáteszem, a fordítót Takács Gergelyt elismerés illeti a kitűnő munkáért. Szerintem, tökéletesen fordította, megtartva a könyv eredeti stílusát és hangulatát.

Befejezem bejegyzésemet és a blog 2010-es részét egy szép idézettel:

"Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés. Megyünk az úton, ami adatott, és néha megesik, hogy az ember lánya egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordul be. Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna "ha.."! Meg kell keresni a helyes utat, és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk. És mi a cél? Hogy megvalósítsuk önmagunkat!"

Ezúton kívánok minden olvasómnak, illetve az erre tévedőknek sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt. :)