A vízisten menyasszonya 12.

Lassan, de biztosan haladok ezzel a sorozattal.

Ez már a 12. kötet, amiben nyomon követem a vízisten szerelmi életének káoszát. A borítóra ezúttal Szoa került, megjegyzem joggal, mert ennyi figyelmet megérdemel, ha már a cselekményben nem rúghat labdába.

Mindössze 172 oldal, így nem a leghosszabb rész. Fülszöveg:

"Habek egy fényűző szertartás keretében végre feleségül veszi Szoát a Holdon! De a nászéjszakán, amikor az elátkozott vízisten és gyönyörű emberi menyasszonyának szerelme beteljesülne, valaki áthatol a palota védőpajzsán, és elrabol valakit, aki nem közömbös Habek számára. Az ezt követő mennyei háború pedig nem kímél se istent, se embert!"

A fülszöveg kicsit lelövi a poént, de ez senkit sem érdekel, mert ez a történet az, ami halad is meg nem is.

Voltak már hullámvölgyeim a sorozattal (mint a hatodik rész), ám az utóbbi három kötetben visszaadta kicsit a hitemet. Nos, ez a hit vagy inkább remény ismét megcsappant.

Komolyan kezdem azt érezni, hogy szép grafika ide vagy oda, egy szappanoperát olvasok. Mikor a két főhős egymásra találhatna, mindig történik valami és bumm, már megint csak távolról nézegetik egymást. Ez pedig nem jó sem nekik, sem az olvasónak. Komolyan kedvem támadt falhoz csapni valamit, mikor a nehezen összeszenvedett esküvőt követő nászéjszaka szabotálva lett. No, nem mintha bármi erotikus tartalmat vártam volna, mert ez nem olyan könyv, hanem csak egy kis hitelt a házasságnak. Mármint Szoa és Habek már cirka 12 kötete jegyesek/házasok, de még mindig úgy viselkednek egymással, mint két szerelmetes idegen. Ez a hosszúra nyúlt násztánc pedig baromi frusztráló.

Főleg azért, mert a történet másik részét a végeláthatatlan ármánykodás foglalja el, ami szórakoztató ugyan, egy ideig... de a túlzásoktól ez is sok lett már. Újabb szereplők, újabb fenyegetőzések és újabb verbális meccsek ismétlődnek kötetről kötetre. Mindenki dobálózik a háborúval, állást foglal egyik vagy másik oldalon, de konkrét konfliktus még mindig nincs. Ez pedig legalább olyan bosszantó tud lenni, mint a szerelmetes szenvelgés.

Igen, kicsit felbosszantottam magam, mert oké, hogy néha kell valami lányosan romantikus (mi más lehetne alkalmasabb erre, mint egy virágokkal és pillangókkal elárasztott képregény), de ez már csöppet túlzás. Hacsak a szerző nem kapja össze magát és hoz egy váratlan fordulatot, ami nem elcsépelt és nem a szerelmi légyott szabotálására szolgál, vagy rendez egy kis vérfürdőt (tudom, halhatatlan istenek, esélyem sincs...), bosszús leszek.

Összességében tehát ez a rész nekem most nem adott sokat. A rajzok még mindig szépek, ám a történet még mindig ugyanott toporog és a kötet végi mézesmadzagot már nem veszem be.

Azért továbbra is olvasni fogom, legalábbis az eddig magyarul megjelent 14. kötetig.

A vízisten menyasszonya 11.

Szeretem ezt a sorozatot és idén még nem olvastam képregényt, így legutóbbi könyvtárazásom során rögtön lecsaptam az új részre.

A borító ezúttal is mutatós, igazán szép az a tigris és a vastagságra sem lehet panasz 172 lapjával. Igaz, ezek a képregények mindig olyan rövidek, hiába próbálom elnyújtani az olvasásukat.

Fülszöveg:

"Balsorsú szerelmesek, vészjósló átkok, hadakozó istenségek és forrongó gyűlölet vezet minket Jun Mi-Kjong lélegzetelállító történetének tizenegyedik kötetéhez. Habeket kegyetlenül elárulták, és súlyos sérüléseket szenvedett. Az elátkozott vízistent nem hagyja nyugodni az a szörnyűség, ami Nakbinnal történt, ezért elhatározza, hogy bármi áron kibékül jelenlegi asszonyával, Szoával. De vajon képesek lesznek-e rendbe hozni szétzilált életüket, s boldog lehet-e végre a meggyötört pár? A kötetből az is kiderül, hogyan ismerkedtek meg a vízisten nagyhatalmú, egymástól olyannyira különböző szülei."

Ez a kötet hozta az előző rész színvonalát. Folytatta a megkezdett szálakat és nem kezdett újabb kérdésekbe. Mui is aktív szereplő maradt, ami a rengeteg háttérben meghúzódás után igazán üdítő. Ráadásul a szerelmi szál is szépen alakul, bár tekintve a sorozat hosszát, még garantáltan tartogat buktatókat.
A legjobban mégis az tetszett, hogy már nem lógnak a levegőben a szereplők. Már lehet követni, ki kivel mikor hol és miért, így sokkal tisztább és következetesebb a kép. Ráadásul a barackokkal Mura egy igazán jó kérdést vetett fel, amiről még senki sem elmélkedett, pedig kellett volna.
Ez a rész tehát hozta a színvonalat a történetben és a grafikában egyaránt, csak nagyon rövid volt. Az utolsó negyed ugyanis egy kiegészítő mese. A cselekmény így egy erőteljes függővéggel a kötet vége előtt jóval befejeződik, hogy Habek szülei kaphassanak egy kis hangsúlyt.
Félreértés ne essék, szívesen olvastam ezt a kiegészítést. Jó volt megtudni az előzményeket és végre kiderült, milyen istenségekről van szó és miért szakadt szét a boldog, halhatatlan családocska. Csakhogy ez egy kiegészítés, vagyis a szerzőnek illett volna megtoldania vele a kötetet és nem kitölteni vele a helyet.
Apropó helykitöltés, bár nem rajongok a szerző panda alteregójának meséiért, ebben a részben nagyon eltalálta őket. Jókat derültem a rajzleckén és a háziállatain is.
Szóval, bár a cselekmény szépen halad előre ez most egy rövidebb rész lett sok kiegészítéssel, amelyek viszont szórakoztatónak bizonyultak. Tehát továbbra is szeretem ezt a sorozatot és még mindig csak ajánlani tudom azoknak, akik az előzményeket már olvasták.
Jó hír, hogy már a 14. kötetig elérhető magyarul.

A vízisten menyasszonya 10.

Már nagyon hiányoztak a képregények (idén eddig még nem olvastam), így legutóbbi könyvtárazásom alkalmával célirányosan csaptam le kedvenc vízistenem kalandjainak következő részére.

A borító kifejezetten mutatósra sikerült, jó együtt látni a két főhőst és oldalszámra is hozta a szokásos formáját 188 lapjával.

Fülszöveg:

"Miközben Szoa férjétől távol, egy pompás kastélyban raboskodik, Habek a császár palotájában újabb gonddal kénytelen szembenézni. Az uralkodó ugyanis saját céljára akarja felhasználni a nappal gyerektestbe zárt, elátkozott istenséget, hogy annak víz fölötti hatalmával háborút szítson az égiek birodalmában. Habek korábbi asszonya, álságos anyja és az áskálódó istenségek cselszövése tovább bonyolítja a helyzetet, így egyre nehezebbé válik, hogy Szoa újra együtt lehessen azzal, akit szeret."

Habár a fülszöveg ismét a szokványos felállást ígéri, vagyis az ármánykodás fokozódását miközben az olvasó nem lesz sokkal okosabb, szerencsére nem így van. Az előző kötettel sem voltak problémáim, mégis azt éreztem ennél a résznél, hogy végre.  Végre haladunk valamerre! Végre kezd tisztulni a kép! Végre Habek csinál valamit!

Gondolom, a sok Végre! felkiáltásból egyértelmű, hogy nagyon tetszett ez a rész.

Persze még mindig megfontolt tempóban halad és még mindig sok a megválaszolatlan kérdés, de már lehet bogozgatni a szálakat anélkül, hogy újabbak keverednének bele. A Habek-Nakbin vonal ugyanis kitisztult, a játékosok elfoglalták helyüket a táblán és az érzelmek is kimondásra, vagy inkább motyogásra kerültek.

Nagyon tetszik, hogy a szereplők összetett jellemek és most elsősorban Nakbinra gondolok, de másokat is kiemelhetnék. Tetszik, hogy az áskálódás lassan nyílt csatára vált, bár ahogy megismertem a szerzőt, nem kell harcjelenetek elszaporodásától tartani. Jun Mi-Kjong továbbra is a szomorú nézéseket, vízcseppeket és virágokat preferálja. (Na, meg a pandákat, de ezt inkább hagyjuk.) Szóval a grafika a szokásos színvonalat hozza és a cselekmény is ehhez idomul.

Talán mert Szoa és Habek is aktivizálta kicsit magát, sokkal jobban pörögtek a lapok, különösen a múlt felidézése közben. Habek végre kezdi kimondani, mit is gondol és ez nagyon kellett a történetbe. Még akkor is, ha néhol inkább vicces lett.

"– Ha meglátom, meg is akarom érinteni. Nem tudom majd megállni, hogy ne találkozzak vele. Uralkodnom kell az érzéseimen. 

– Habek! Tényleg képes voltál ilyen szentimentális maszlagot kiadni magadból?"

Dong-Vang-Gong színre lépése igazi színfolt és még több humorral szolgál panda ide vagy oda. Ráadásul Habek anyja is kezd kilépni a háttérből és úgy összességében minden megvilágítást kapott.

Szóval ez a kötet remek. Remekül visszahozza az olvasók kedvét a történethez és remek izgalmakkal kecsegtet a folytatásra nézve. A kötet vége természetesen (mint mindig) most is függővég, így különösen örülök, hogy a Vad Virágok folytatta a kiadását és már a tizenkettedik rész is elérhető magyarul.

Aki tehát eddig olvasta ezt a sorozatot, ne most hagyja félbe.

Extra:

Utánaolvastam kicsit és meglepetten vettem észre, hogy a sorozat még mindig fut. 23 kötet jelent meg eddig eredeti, koreai kiadásban és a szerző még mindig dolgozik. 24 kötetre tehát biztosan lehet számítani, ha nem többre...

Mielőtt azonban úgy tűnne, a magyar kiadás le van maradva, megjegyzem, hogy angol változatban is csak a 17. kötetig érhető el. Lassan de biztosan halad tehát  a hazai megjelenés, évente egy kötet azért nálunk is piacra kerül. Ez persze olvasói szempontból csigatempó, mégsem bánkódom, legalább tovább tart a kaland.

A vízisten menyasszonya 9.

Ez a rész mutatós kék borítót kapott, ami tökéletesen passzol a víz istenéhez. Vastagságra a szokásos oldalszámot követi, a kivitelezésre tehát ezúttal nem lehet panasz.

Fülszöveg:

"Nem elég, hogy Habeknek, az elátkozott vízistennek alakváltók és istenek áskálódásai okoznak fejtörést, még a császár aljas cselszövéseinek is ő van a célkeresztjében. Hogy végre tovább tudjon lépni, Habek hajlandó feltárni az igazságot egykori asszonyáról, Nakbinról, ám Nakbin szelleme még nem hajlandó békében nyugodni! Ráadásul a víz istenének egy átokkal is meggyűlik a baja, melynek köszönhetően nappal erejétől fosztott gyerektestbe kényszerül, és csak éjszaka öltheti fel igazi, felnőtt alakját. Ebben a kötetben a felnőtt vízistennek számos súlyos kérdéssel kell szembenéznie, és nehéz döntéseket kell hoznia, ami véres összecsapásokhoz vezet a császár palotájában."

Véres összecsapások? Na, ez azért erős túlzás. 

Jun Mi-Kjong kiváló a romantikus képekben, a részletgazdag apróságokban és az ármányszövögetés is jól megy neki, de a fizikai harc nem. Ebben a kötetben néhány szereplő tényleg vérre megy, de nem valami szépen. Olyan gyorsan és olyan kusza képekben történik a dolog, hogy az olvasó nem is látja a lesújtó pengét, csak az eredmény teszi nyilvánvalóvá a dolgot. Szóval a szerző még dolgozhatna ezen a vonalon.

Az intrikákba azonban nagyon belejött, bár lehet túlságosan is. Eltekintve az említett vércsepptől, ebben a részben tovább áskálódnak az istenségek. Még mindig mindenki Habek fejét akarja - ki levágni, ki csókolni - látszólag ő azonban továbbra is közönyös marad.

A cselekmény a jelenben halad tovább, hiszen a császári palota a legjobb helyszín az összeesküvéseknek, ám pár oldalra elkalandozik a múltba.

Ez a visszatekintés szükséges is volt, (A gyermek Habek ellányosítása azonban szerintem teljességgel indokolatlan.) végre fény derült minden ármány kezdetére és a vízisten anyja is kapott megszólalási lehetőséget. 

Azonban még mindig úgy érzem, hogy túl sok a szereplő és túl sok a kérdés.

Habek most sem volt kifejezetten aktív, de legalább mutatott némi hajlandóságot a jövőre vonatkozóan. Szoa viszont háttérbe került, bár még így is elég erőteljes volt a jelenléte. Továbbra is kedvelem és igazán megérdemelné, hogy a vízisten kizárólag utána csobogjon vagy epedjen, kinek hogyan tetszik.

Nakbin minden formájában unszimpatikus, de nem is tudnék mondani kedvelhetőt az istenek között sem. Túl sok az ármány.

A legrosszabb pedig az, hogy hiába derült ki, mi indította el az ármányokat, még mindig rengeteg a kérdés. Kezdve Habek átkával, amire a kötet vége alapján, talán legközelebb már fény derül. Úgy érzem, mintha ennek a sorozatnak sosem lenne vége, mert mindig jön egy új isten, egy régi sérelem, vagy egy csipet romantikus drámázás és már megint nyakig ül mindenki az összeesküvésekben.

Nem lenne panaszom, mert hibái ellenére is szívesen olvasom, olyan szépek benne a rajzok, csak aggódom, hogy nem érek a végére. Magyarul sajnos csak a tizedik, vagyis a következő kötetig elérhető, pedig van még további öt rész. Szóval csak remélni tudom, hogy a Vad Virágok Könyvműhely nem feledkezett meg róla teljesen és csupán időleges a megjelenési szünet.

Összefoglalva ez a kötet is olyan volt, mint az eddigiek. Ármányos, virágos és pillangós egy laza mézes madzagon tovább gördülő cselekménnyel.

Aki tehát eddig olvasta ezt a sorozatot, ne most hagyja abba, van még benne kapacitás, viszont ha valakinek az előző nyolc rész nem nyerte el a tetszését, ez sem fogja.

Lidércfölde 1.

Azonnal kiszúrtam a könyvtárban és gondolkodás nélkül csaptam le rá. Egyszerűen megtetszett a vidám borító és kedvem támadt új mangasorozatba kezdeni.

188 oldal, ahogy az a képregények esetében lenni szokott. A borító megkapóan színes és bár a szerző ausztrál, az eredeti japán mangák olvasási szokásait követi, vagyis jobbról balra kell haladni.

A magyar fordítást a Vad Virágok Könyvműhelynek köszönhetik az olvasók. 

Ennyi elég is bevezetőnek, jöhet a fülszöveg:

"A kis Lucy Snow-nak a városka barátságos általános iskolájában kellett volna eltöltenie egy kellemes első napot; de ehelyett a sors bizarr tréfájának köszönhetően Miss Weaver intézetébe került, a Tudós és Etikátlan Tehetségek Akadémiájára, amit úgy is neveznek: Lidércfölde.
A Senkifalva peremén fekvő zord internátust az alattomos Gépmesterek irányítják, és céljuk, hogy kineveljék az őrült tudósok és elvetemült zsenik új generációját! Itt olyan tárgyak vannak, mint az Élvepreparálás, a Fajok közti szervátültetés vagy a Gyilkológép-építés, és Lucynak hamar bele kell tanulnia, ha kedves az élete. Ugyanis minden iskolai hét végén a leggyengébb tanulót büntetésből a szélmalomba küldik – és onnan eddig még egy gyerek sem tért vissza!"

A fülszöveg talán egy kicsit sokat árul el a cselekményből, hiszen ebben a bevezető részben Lucy épp megismerkedik az iskolával és hopp már vége is. Ez azonban nem hiszem, hogy sokat vonna le a történet bájából.

A grafikába egyből beleszerettem, annyira aranyosak a figurák, még a zord Gépmesterek is, hogy nem lehet nem szimpatizálni velük. Lucy plüssállata pedig, nos, kell nekem egy Dínó! A tónusok mégis sötétek és a hátérben gyakran felbukkannak a bonyolult gépezetek, hiszen a steampunk műfajába tartozik. 

Az alapsztori szintén aranyos, a morbid tantárgyak ellenére i,s és mivel a főhősnő csupán kilenc és fél éves, igazán kedvesen bohókás. Lucy rettentően naiv, kicsit hirtelen és gyakran meggondolatlan, de ez a viselkedés tökéletesen passzol a kalandhoz. Ha nem lenne ilyen szeleburdi, fél napig sem húzná az őrült tudóspalánták akadémiáján.

Egyik szorult helyzetből a másikba veti bele magát, miközben megismerkedik a diákokkal és tanárokkal egyaránt. A tanulók között persze már megvan a hierarchia és az új lányt nem fogadják szívesen, ráadásul az iskola rendelkezik királynővel is, aki pont olyan beképzelt és idegesítő, mint lenni szokott. Fiúk terén Claude erősíti a csendes, komoly és megközelíthetetlen vonalat, bár esetében nem a romantikus szál miatt, hanem mert ő is csupán kilenc éves és épp az "utálom a lányokat" korszakát éli.

A tanárok szintén szórakoztató figurák minden őrült és gonosz természetük ellenére is, ami alól az igazgatónő sem kivétel. Személyes kedvencem a sírrabló tanár, aki első ránézésre levett a lábamról és azok az ásómozdulatok... Az ő tanórája volt a legviccesebb, hoztam is egy idézetet kedvcsinálónak:

"-Olyan hideg van itt kint… Azt hiszem, meg fogok fázni. Nem lehetne ezt…holnap csinálni, amikor szépen süt a nap? Még uzsonnát is pakolhatnánk…Piknikezhetne az osztály… 

-Ide hallgass, te béka…Ez az óra a Sírrablás alapjai. Én a sírrabló tanár vagyok. Azt gyakoroljuk, hogyan kell sírokat kirabolni…Szokás napközben sírt rabolni? Nem! Szoktak a sírrablók uzsonnát csomagolni? Nem, nem, nem! Most pedig irány egy sírkő, mielőtt én ásom meg a te sírodat! Értve vagyok?"

Lucy

Nagyon jól szórakoztam Lucy botlásain, az abszurd helyzeteken és a horrorfilm paródiába illő párbeszédeken. A grafika pedig egyszerű, letisztult és aranyos, tökéletesen passzol a cselekményhez.

A kötet végére Lidércfölde suliaktái címmel került egy kis extra. Ezek az akták az alkotói fázisokat hivatottak bemutatni, vagyis, hogy a szerző miként képzelte el őket és ez hogyan változott menet közben. Például Lucy először egy rövid, tüsi hajú lány volt, míg a fajok közti szervátültetés tanárnője egy idős hölgy. Ezek a suliakták tehát nem csak bepillantást engednek a kulisszák mögé, hanem picit közelebb hozzák a karaktereket is.

Összességében ez egy bájos és humoros történet aranyos grafikával és csipetnyi morbid fűszerezéssel. Bátran ajánlom mindazoknak, akik szórakoztató olvasmányra vágynak aranyos rajzolással. Ha szívesen követnéd nyomon egy kislány bukdácsolásait és nem rettensz vissza az élve preparálástól.

Kedvenc idézetem:

"– Ó, az új lány egy levágott végtagot talált a sírjában! 

– Ha nem ébred fel hamarosan, az a kar az enyém! 

– Szűz kéz… Ez annyira jól jön a Zombiépítő órán…"

Kiegészítés:

Ez a sorozat kivételesen csupán három kötetből áll. Mindhárom rész elérhető magyarul, vagyis aki rákap a történetre, egyben befalhatja az egészet. Nekem nagyon tetszett, így biztosan végig fogom olvasni. 

Még a rajzolási kedvemet is meghozta, így készült a mellékelt skicc Lucyról. Nagyon bírom a hatalmas piros masniját és a csíkos harisnyáját. A színvilágot picit átvariáltam, így lett teljesen pink Dínó, de ő minden színben és formában zabálnivaló, bizonyára tetszeni fog.

A vízisten menyasszonya 8.

Talán ez a sorozat eddigi legszebb borítója, nekem legalábbis ez tetszik a legjobban.

Vastagságra és kivitelezésre a már megszokott formáját hozza.

Fülszöveg, ami végre mond is valamit:

"Árulók, bosszúra szomjas elhagyott szerelmesek és féltékeny istenségek mesterkedései szövik át A vízisten menyasszonya nyolcadik kötetének szomorúsággal és intrikákkal teli történetét. Miután Szoát elrabolják a varázslatos Szugukból, Habeknek, az elátkozott, szerelmi csalódásoktól gyötört vízistennek tisztáznia kell magában halott asszonya, Nakbin iránti érzéseit, és új, emberi asszonya, Szoa iránt érzett erős vágyódását. Az istenek birodalmának császára alakváltók és varázslatok segítségével elhitette Habekkel, hogy Nakbin még él, és csakis ő tarthat igényt a szerelmére. Vajon Habek képes lesz átlátni a császár kegyetlen cselszövésén, mielőtt örökre elveszíti Szoát?"

Nem csak a borító sikerült különösen szépre, hanem néhány belső képkocka is. Több olyan szépséges képet találtam, aminek láttán  viszketni kezdtek ujjaim egy ceruza iránt. A két dupla oldalas, romantikus portré pedig csak a ráadás. A rajzolásra tehát továbbra sem eshet panasz.

Szerencsére a történet menete követi az előző részben lefektetett irányokat és végre a jelenben is halad tovább.

Kicsit kezd sok lenni az intrika és állandó jellegű figyelmeztetésként villog a lapok felett, hogy "Ne higgy a szemednek!". Az istenek világában ugyanis minden csupán a látszat. Ez egyrészt jó, mert így a lagymatag szerelmi huzavona igazi izgalmat kap, másrészt viszont fárasztó, mert túl sok. 

Az előző részben végre fény derült a császár ármánykodó kilétére, erre ebben a részben kiderül, hogy nem csak ő játszik hamis lapokkal és nem csak ő váltogatja tetszőlegesen a kinézetét. Az egész történet kezd egy maffia pókerre hasonlítani, én viszont nem rajongok a kártyajátékokért.

A karakterek azonban - már ha tényleg ők azok és nem valaki más, aki épp a bőrükbe bújt - kezdenek belejönni a játékba és végre fejlődést mutatnak.

Szoa felnőtt. Végre tesz is valamit, még akkor is, ha ez nem túlságosan okos dolog, és végre új érzelmeket mutat. Igazán frissítő volt Habek iránti jogos haragjáról olvasni a sok visszafojtott nyafogás után. Ez az Szoa, csak így tovább!

Habek iránti általános női rajongást még mindig túlzásnak érzem. Csinos fiú, de a személyisége hagy maga után némi kivetnivalót. Igaz, ebben a kötetben kicsit villantott istenséghez méltó magatartásából. Ő a víz istene, még jó hogy benne van az intrikákban. A kötet befejezése pedig miatta igazán kínzó függővég, mert elejti a lehetőség annak, hogy Habek végre a sarkára álljon.

Nakbin még mindig tartogat néhány titkot és Huje pártfoglalása sem teljesen egyértelmű. Ráadásnak pedig megint elhintette a szerző Habek elátkozott mivoltát, ami még mindig nincs megmagyarázni.

Mondjuk, ebben a sorozatban soha semmi sincs igazán megmagyarázva. Mindig csak halmozódnak a kérdőjelek és sűrűsödik a köd az olvasók előtt, amit azért nem kellene a végtelenségig húzni.

A legjobban mégsem a felmerülő és sokasodó kérdések válaszának hiányát sérelmezem, hanem azt, hogy Jun Mi-Kjong sosem árul el semmit a motivációról. Az istenek áskálódnak. Oké, unatkozó halhatatlanok között megesik az ilyesmi. No, de hogy mindenki Habekkel akarjon ipi-apacst játszani, az már cseppet gyanús. Mégis miért pont a vízisten ellen szövögetik a hálót? Mit nyernek vele? Remélem, valamikor azért erről is olvashatok...

Összességében jó rész volt. Nem lettem sokkal okosabb, de a cselekmény tovább gördült, amiért kifejezetten hálás vagyok.

Ajánlom mindazoknak, akik olvassák és szeretik ezt a sorozatot, mert az előző kötet nyomán továbbra is felfelé lendül a történet íve. Amúgy meg a csodálatos képekért is érdemes végiglapozni.

A vízisten menyasszonya 7.

Úgy tűnik, a sorozat és szerzője úrrá lett a hullámokon. Felülemelkedett az előző kötet semmitmondóságán és ismét a tettek mezejére, vagy jelen esetben tengerére lépett.

A borítóra ezúttal Habek került mutatós házi kedvencével és az elmaradhatatlan pillangókkal. Csinos darab, mint az eddigiek és az oldalszám sem változott.

Fülszöveg:

"Történünk hősnőjét, Szoát feláldozták egy különös szertartás során, ám Habek, az ifjú vízisten megmentette az életét. A lány megtanulta tisztelni a víz istenét, és megkedvelte birodalmát, a mennyei Szugukot, miközben beleszeretett egy titokzatos fiatalemberbe, Muiba. Azonban Szoa nem tudja, hogy Mui valójában Habek, akit megátkoztak, így nappal egy kisfiú testében kell élnie, és csak éjszaka öltheti fel igazi, felnőtt alakját. Vajon rájön, hogy valójában ugyanazon isten két alakja között őrlődik, vagy a sötét erők végleg elszakítják őket egymástól? Az igaz szerelemhez vezető úton Szoának és Habeknek emberrablással, emlékezetvesztéssel, ellentmondásos érzelmekkel és ördögi ellenfelekkel is meg kell küzdenie!"

Nem sok újat mond, nem igaz? Ez azonban cseppet sem baj, mert így még váratlanabbak a csavarok.

A hatodik kötet mélyrepülése után ez a rész jóval összeszedettebb és izgalmasabb. Végre történik valami! Igaz, ez a valami - ha pontosan akarok fogalmazni -, inkább történt, mivel a múltban esett meg.

Kellemesen csalódtam. Jun Mi-Kjong igazán meglepett, ahogy az előző kötet szappanoperát idéző befejezéséből krimi szálat kreált. Zseniális húzás! Ugyanakkor, ha a fő szálat nézzük, haladt is a dolog, hiszen Szoa arcába csattant az igazság, és nem is.

Szoa amúgy nem sok vizet zavar ebben a részben, pár oldal után felszívódik és nem is tér vissza, mivel a jelen eseményeit felfüggesztve a múltra helyeződik a hangsúly. Ez a múlt pedig már nagyon kellett az olvasóknak. Úgy kaptam az újabb és újabb információmorzsák után, mint egy éhező.

Végre kezd tisztulni Habek és Nakbin rejtélye és a vérségi viszonyok és ki kicsoda kuszasága is mintha oldódna kicsit. Természetesen most is felbukkant egy új szereplő Mok-Rang személyében, aki viszont nagyon gyorsan töltelékszereplőből kulcsfontosságú tényezővé nőtte ki magát. Szimpatikus figura és kifejezetten érdekes is, szívesen olvastam volna még többet róla.

A lényeg azonban Nakbin személyén van. Végre fény derül rá, hogyan találkozott Habekkel, hogyan kötődik az istenek világához, és hogy Huje pontosan milyen szerepet tölt be mellette. Huje "titka" a kötet végén különösen nagy meglepetés volt.

Apropó meglepetés, a maszkos játékmester is felfedi magát, aminek szintén ideje volt. Ezzel pedig tovább árnyékolja a többi karaktert is, mint Habek anyját. Az intrikák hálója tehát kezd kibomlani és lassan de biztosan a kirakós darabjai a helyükre kerülnek. Remélem, a szerző tartja ezt a tempót és irányt és nem lesz több alámerülés a vízisten világának iszapos aljára.

Ahhoz képest, mi minden derült ki ebben a részben, a szereplőkről alkotott véleményem nem sokat változott. Habek még mindig nem elég határozott, Nakbint továbbra sem kedvelem és még mindig drukkolok Szoának. Talán csak Habek iránti szimpátiámon esett egy kis csorba, amiért minden nő bele van zúgva, holott a kisujját sem mozdítja csak bámészkodik és sodródik az árral. Nem, a csinos arc nem elég nekem.

Ha már szóba került a csinosság, mint mérce, meg kell jegyeznem, hogy a történet rajzolása még mindig gyönyörű. Ebben a részben különösen szép képeket talál az olvasó. Olyan szépeket, hogy kedve támad tőle a rajzoláshoz. Engem legalábbis megihletett, így született a mellékelt rajz. 

Tudom, Huje haja nem fekete, ennyi változtatás azonban a cél érdekében belefért. A sötét haj sokkal jobban mutat a fehér háttéren. A ruháját is szabadosabban alkottam meg, nem akartam túlságosan színesre, így csak egy-egy kiegészítőt hangsúlyoztam ki. 

Ha lenne több szabadidőm, lerajzolnék még néhány mutatós és bonyolultabb képet, de majd talán legközelebb.

Remélem, a következő kötet is ilyen szépre és igényesre sikerült és további rejtélyekre derít majd fényt.

Aki eddig olvasta ezt a sorozatot, az ne itt hagyja abba. A hetedik kötet ugyanis lényegesen jobb, mint a hatodik, ami a folytatásra vonatkozóan is bizalomra ad okot.

Kedvenc idézet a kötetből:

"Az emberek szörnyűségesek… Szánalmas teremtmények, akik sosem ismerik be saját tévedéseiket, és sosem vállalnak felelősséget semmiért. Mindig az isteneket okolják a sorsukért."

A vízisten menyasszonya 6.

Piros és Szoa van a borítón az elmaradhatatlan virágokkal. Vastagságra szokásos, 188 oldal és mást nem is nagyon kell előzetesen tudni róla.

Már a 6. kötet, és bár még mindig igényes és szép a rajzolása, általában nem panaszkodom a lassan folydogáló cselekmények miatt, ez a rész mélyrepülés volt számomra. Mielőtt azonban részletezem ennek okát, íme a fülszöveg:

"A történet kezdetén Szoa kész volt feláldozni életét Habeknek, a félelmetes istenségnek, hogy megmentse aszály sújtotta faluját a pusztulástól. A hatalmas vízisten azonban nem ölte meg, hanem varázslatos királyságába, Szugukba vitte. Itt Szoa megismerkedett az elemek szeszélyes isteneivel, illetve titokzatos férjével, aki ugyan asszonyává tette, de azóta szinte tudomást sem vett róla. Bár Habeknek minden vágya, hogy igazi férjként bánjon Szoával, az őt sújtó átok miatt nappal egy kisfiú testében kell élnie, és csak éjszaka öltheti fel igazi, felnőtt alakját. Habek el akarja rejteni Szoa elől különös titkát, ezért éjszakánként Mui álcája mögé rejtőzik, és a többi különös istenséggel együtt verseng a kegyeiért. Vajon a vízisten végre elárulja titkát Szoának, vagy a cselszövő, féltékeny isteneknek sikerül végleg éket verni Habek és emberi menyasszonya közé? Ráadásul egy rejtélyes alakváltó is szemet vetett Habekre, mesterkedéseinek köszönhetően pedig a vízisten úgy hiszi, hogy előző emberi asszonya még életben van!"

Ez a fülszöveg gyakorlatilag egy rövid összefoglalója az előző részeknek. Nem árul el semmit az aktuális kötet cselekményéből, aminek a meglepetésen kívül sokkal egyszerűbb oka is akad: ebben a részben lényegében semmi sem történik.

Az ötödik kötetben szereplő tényállás cseppet sem változik. Istenek továbbra is szövögetik csúnya terveiket egymás ellen, természetesen a háttérben, hogy az olvasó véletlenül se lássa át ezt a pókhálót. Szoa továbbra is naiv, míg Habek passzív. Nakbin (vagyis inkább utánzata) pedig továbbra is egy idegesítő, bosszantó nőszemély, akit szívesen megcsapkodnék néha.

És ennyi, se több, se kevesebb. Oké, a végén ott a  "csattanó", a mézesmadzag, hogy az olvasó sikoltson a folytatásért, mégsem nyomja el a kötet érdektelenségét.

Szeretem a lassan kibontakozó történeteket, nem zavar, ha akad benne mellékszál, de ez a végtelennek tűnő álldogálás nagyon nem tetszik. A cselekmény és a szereplők is megrekedtek egy ponton, amiből úgy néz ki, nem tudnak kimászni. 

Szoa szerelmi nyafogása és határozatlansága kezd idegesítővé válni. Az pedig, hogy még mindig nem derült ki Mui és Habek kapcsolata, nem izgalmasabbá, hanem unalmasan megszokottá teszi az eseményeket. Egyedül Nakbin rázza fel kicsit az állóvizet az új szereplő mellett. (Mert kellett még egy istenség, nem volt elég az elhanyagolt mellékszereplők száma...) Ez a vonal viszont annyira szappanopera ízű, hogy a kötet végén érdeklődés helyett viszolygás futott végig a gerincemen.

Egyszerűen nem akarok több nyűglődést. Habek álljon végre a sarkára és viselkedjen férfiként, mit férfiként, istenként, hiszen az volna. Szoa pedig végre lássa meg azt, ami majd' kiszúrja a szemét. Szóval haladjon végre a cselekmény, különben morcos leszek!

Ez a kötet nekem tehát csalódást okozott, bár a rajzolása megjegyzem még mindig gyönyörű. Remélem, a folytatásban összeszedi magát a szerző és a szereplői is.

Aki olvassa és kedveli ezt a sorozatot, az ne hagyja ki ezt a részt se, bár a cselekmény szempontjából akár át is lehetne ugrani.

A vízisten menyasszonya 5.

Ma az egyetemen egyik csoporttársam megkérdezte, mit olvasok. Erre megmutattam neki A vízisten menyasszonya borítóját és közöltem, mangát, vagyis inkább manhwát, mert koreai. Aztán azt is hozzátettem, hogy nagyon jó. A beszélgetés pedig ezen a ponton megakadt, mert csoporttársam bevallotta, fogalma sincs erről a műfajról és még egyet sem olvasott. Erős volt a késztetés, hogy a kezébe nyomjam,  hadd próbálja ki, de aztán meggondoltam magam. Nem az ötödik kötettel kell kezdeti egy sorozat olvasását és nem vagyok térítő típus, nem szoktam rábeszélni az embereket erre vagy arra, maximum indirekt módon.

Ezzel a kis életképpel csak azt akartam jelezni, még mindig meglep, mikor valaki teljesen ismeretlennek találja a képregények világát. Magyarországon igaz nincs kifejezett kultúrájuk, mégis elég népszerű műfajról van szó ahhoz, hogy ismert legyen. Ennek ellenére újra és újra meglep, mikor kíváncsian bámuló tekintetek kereszttüzében találom magam olvasás közben. Ilyenkor igazi otakunak érzem magam (főleg ha még az öltözködésem is épp ezt az irányt képviseli: csíkos zokni, rakott szoknya). Na, de ennyi bevezető eszmefuttatás bőven elég lesz, jöhet kedvenc manhwa sorozatom aktuális része.

A borító Habek két arcát mutatja az elmaradhatatlan virág- illetve pillangómotívummal. Érdekes, hogy a gyerek vízisten mindig sokkal komolyabbnak, megfontoltabbnak és érettebbnek tűnik, mint Mui.

Oldalszám a megszokott 186 és a kiadó munkájára ezúttal sem lehet panasz.

Fülszöveg:

"Habek vitatott döntése, hogy visszahozza Szoát varázslatos királyságába, hatalmas felzúdulást kelt az elemek istenei és istennői között. Különösen érzékenyen érinteti féltékeny imádóját és megkeseredett, hatalmas anyját, akik a vízisten háta mögött intrikálnak. Magának a szeszélyes istenségnek, Habeknek, aki megmentette Szoa faluját az éhínségtől és az aszálytól, egy átokkal gyűlik meg a baja, ami miatt nappal gyerektestben kell élnie, és csak éjszaka veheti fel igazi, felnőtt alakját. Míg birodalmának egyes lakói kedvesek – némelyek talán túlságosan is kedvesek – emberi asszonyához, Habek eleddig eltitkolta az átkot Szoa elől, akit teljesen összezavar az a figyelem és elutasítás, amiben részesül. Éjszakánként Habek a szenvtelen, jóképű Mui alakját ölti magára, akinek ellenállhatatlan karizmája és csábítása hatására Szoa úgy hiszi, máris kész megcsalni gyermeki hitvesét. Itt az ideje, hogy Habek/Mui színt valljon! És vajon ki a felelős előző emberi asszonya haláláért?"

Még hogy Mui színt vall?  Haha, jó vicc! Ez a sorozat ármányok és titkok szövevénye, nem lehet csak úgy egyik részről a másikra felgöngyölíteni őket. 

A negyedik kötet áskálódásai  folytatódnak és Szoa továbbra sincs biztonságban az istenek kiszámíthatatlan világában. Senki sem az, akinek mutatja magát, így megértem a főhősnő zavarodottságát, mégis néha olyan kis naiv tud lenni. Itt nem a lágy szívére gondolok, hanem a túlbuzgó segítő szándékára. Egy mérges kígyót simogatni sehogy sem jó ötlet...

"Új" szereplő kavarja össze még jobban a dolgokat, akit első pillanattól sikerült megutálnom és nem sokon múlt hogy véleményemet olvasás közben félhangos morgással fejezzem ki cseppet sem törődve a metrón utazó többi élőlénnyel. Bosszantó egy nőszemély.

Indulataimat pedig csak növelte, hogy bár Habek kezd egyre morcosabb lenni, hiszen ő sem repes az új ármányoktól,  még mindig nem állt a sarkára. Az alattomos szemüveges fickót (The-Ul-Csin-In, a becsületes neve, de én inkább átkereszteltem szemüveges sunyi rókának) illett volna minimum kipenderítenie. No, de majd egyszer... Valaki előbb-utóbb úgyis felpiszkálja a haragját, aztán jöhet a tájfun és szökőár.

Huje ebben a részben kifejezetten tetszett. Sikerült picit meglepnie és egy újabb kirakós darabot a helyére tennie, aminek nagyon örülök. A csajfogó módszere pedig zseniális: Hogyan nyűgözz le egy lányt? Vidd el nyaralni lebegő szigetedre. Garantált siker, de tényleg.

Habek anyja is ígér még egy-két titkot. Igazi nagy játékos és még mindig nem sikerült megértenem motivációit, de ez persze a múltban rejtőzik, amiről csak egy-egy foszlány derült eddig ki. 

A kérdések tehát csak fokozódnak, Szoa még mindig nem tudja, kihez ment férjhez, és az új információmorzsák csak elhúzzák a mézes madzagot az olvasó előtt. A szerző remek a feszültségkeltésben. No, meg persze a látványos és gyönyörű képek megrajzolásában. Nagyon szeretem a stílusát.

Szóval ez a rész a rejtélyes vonalat erősíti, bár fellelhető benne egy csipet dráma, egy picike humor és egy kis elrejtett mondanivaló. A kötet vége pedig igazi csemege. 

A Viszonyok: Első házasság egy rövidke visszaemlékezős történetecske, ami igazi pluszt ad a sztorihoz. Szoának drukkoló olvasókat bizonyára nem hagyja hidegen.

Összességében tehát remek manhwa még mindig, akinek eddig tetszett, az ebben a részben sem fog csalódni. Izgatottan várom a folytatást.

Zárszónak hoztam egy elgondolkodtató idézetet a kötetből:

"Mindenki vágyik valamire. Ha az emberek vágynak valamire, az istenekhez tudnak imádkozni… De kihez imádkozzanak az istenek?"

A vízisten menyasszonya 4.

Ez az a manhwasorozat, aminek a rajzstílusát a legjobban szeretem. Egyszerűen gyönyörű kívül és belül is. Csak rá kell nézni a mellékelt negyedik kötet borítójára. Hát nem meseszép?

Első alkalommal került rá mindkét főszereplő és ezúttal a lila szín dominál az elmaradhatatlan virágok és pillangók mellett. 

A sorozat korábbi részeiről írtam külön-külön bejegyzéseket, azokkal érdemes elkezdeni az olvasást. (Első kötetről ITT lehet olvasni.)

Oldalszámra a szokásos 200 körüli lapszámával. A kötet végére pedig az írónő vicces "pandás" kommentárjai mellé egy interjú is került az AnimeStars magazin jóvoltából. (Aki nem ismerné a magazint, annak megjegyzem, hogy az egyik legnagyobb hazai animékkel és mangákkal foglalkozó lap. Ha úgy tetszik, a Mondo magazin kistestvére.) Én nagyon örültem, hogy belekerült ebbe a kötetbe, kicsit közelebb hozta a szerzőt a magyar olvasókhoz.

Fülszöveg:

"Az istenek és a halandók is Szoát akarják! Miután haza kellett térnie férje, Habek varázslatos birodalmából, földi élete – sok tisztelője ellenére – sem alakul rózsásan. Közben Habek isteni anyja és pár állítólagos barátja az elátkozott vízisten ellen ármánykodik, de ő vajon észhez tér-e végre, és megmenti-e Szoát? Humor, dráma és egy cseppnyi horror színezi az eseményeket, amikor az emberi menyasszony, Szoa megpróbálja felfedni különös férje titkát és hogy mi rejlik az előző feleség korai, erőszakos halála mögött. A dolgokat pedig épp hatalmas és szeszélyes férje bonyolítja, akinek nappal egy kisfiú testében kell élnie, és csak éjszaka veheti fel igazi, felnőtt alakját."

Szegény Szoa sosem tudja, mi folyik körülötte és ez ebben a részben sem változik.

Ahogy már a bejegyzés elején említettem, a rajzolása gyönyörű. Szoa annyira szép minden szögből, minden hangulatban és minden időjárási viszonyok között. Persze a többi szereplő is szépre sikerült, nekem mégis a főhősnő tűnt ki. A folyamatosan elburjánzó virágok, bambuszok és levelek pedig a háttért is kellően meséssé teszik a pillangókról és vízcseppekről nem is beszélve. Szinte minden oldalon kedvem lett volna papírt és ceruzát ragadni, annyira inspiráló. 

Ezek után bátran mondhatom, számomra a sorozat legnagyobb vonzereje a szépségében rejlik, ezért olvasom rendületlenül. No, persze a történet sem elhanyagolható.

Ebben a részben Habek végre némi nyílt érdeklődést mutat Szoa iránt. Szeretem, amikor féltékeny, ebből látom, hogy mi rejlik a szexi és hűvös külső alatt. Az pedig, hogy egyre több információt lehet megtudni előző feleségéről, Nakbinról különösen értékeltem. Azonban még így is akad bőven sötét folt (már-már fekete lyuk méretű) kedvenc istenségem múltjában.

A kérdések pedig csak fokozódnak, mert az istenek lételeme az ármány és a köntörfalazás.

Sajnálom Szoát, amiért csak a sötétben tapogatózik, miközben akaratlanul is politikai és érzelmi játszmákba keveredik.  Ezek a játszmák ráadásul annyira homályosak, összetettek, mégis egymástól függetlenek, hogy alig lehet kiigazodni rajtuk. Nekem legalábbis még nem teljesen sikerült kibogoznom, ki kinek az oldalán foglal állást és miért. Tényleg senkiben sem lehet bízni.

Az első kötethez képest egyre kevesebb a humor a történetben, egyre borongósabb a hangulata, ami persze nem baj. Ahogy a harmadik kötetben a dráma játszotta a főszerepet, úgy itt is előkelő pozíciót szerzett magának. Ez pedig most nem csak Habek múltjában nyilvánult meg, hanem Szoa családi kapcsolataiban is.

Mindeközben pedig a szerelmi szál egyre hangsúlyosabban van jelen. Szoa és Habek kapcsolatát árgus szemekkel figyeli a teljes istenvilág és ők is egyre jobban érzik a köteléket. Igaz, még így sem mondanám szerelmi kapcsolatnak azt, ami köztük van, ahhoz túlságosan sok a titok Habek körül és túlságosan goromba Szoával. Azért drukkolok nekik, akkor is, ha teljes mértékben a lány pártját fogom a konfliktushelyzetekben. 

A kötet vége ezúttal is függővég, egy újabb csavar előjele, ami a későbbi kötetekben felforgat majd mindent. Nem mintha nem lenne elég összetett és cseppet kusza az ármányok szövevénye.

Összefoglalva, ez a rész is elnyerte tetszésemet. Okosabb nem lettem ugyan a rejtélyeket illetően, ám lekötöttek az új problémák és gyönyörködhettem közel 200 oldalnyi művészetben.

Bátran ajánlom azoknak, akik már olvasták az első három kötetet, nem fognak csalódni. 

A vízisten menyasszonya 3.

Legutóbbi könyvtárazásom során boldogan tapasztaltam, végre visszakerült A vízisten menyasszonya manhwa sorozat a polcokra. Valaki ugyanis majdnem egy teljes évre kisajátította ezeket a szép köteteket.

Előző két kötetről írtam korábban (utoljára a második részről még novemberben...) azokkal érdemes kezdeni az olvasást.

A borító ezúttal is impozáns darab Szoa főszereplésével. Vastagságra tartja a megszokott 200 oldalt és igazán semmi panaszom nem lehet rá.

Fülszöveg:

"Humor, dráma és egy cseppnyi horror színezi az eseményeket, amikor az emberi menyasszony, Szoa megpróbálja felfedni az igazságot különös férje állapotáról és arról, hogy mi rejlik az előző feleség korai, erőszakos halála mögött. Míg Huje széptevéssel vonja el Szoa figyelmét, a szörnyűséges istennőt, Murát pedig egyre jobban elönti a féltékenység, az erős akaratú Szoa elhatározza, hogy kideríti, miért kell hatalmas és szeszélyes férjének nappal egy kisfiú testében élnie, és miért csak éjszaka öltheti fel igazi, felnőtt alakját. Szoa lelkiereje és eltökéltsége korábban megmentette a faluját a szárazságtól és az éhezéstől, most pedig egy kiszámíthatatlan elemi istenség ellenében kell összeszednie minden bátorságát és ravaszságát, hogy megtalálja a boldogságot abban az új világban, ahol csapdába esett."

Ez a fülszöveg most nagyon csalóka. Humor alig akad benne és horrort sem találtam a drámai vonal azonban erősödik. Ami pedig Habek kettős életét jelenti, nos Szoa még mindig csak sejti a dolgot, mert a bizonyítékok váratnak magukra.

Nagyon szeretem a rajzstílusát, igényes, részletes és csodálatos. Szoa mindig gyönyörű, akár díszes ruhákban van, akár valami egyszerűben. Habeknek pedig jól áll a morcosság.

Ahogy már említettem, ebben a kötetben a drámán van a hangsúly. Szegény Szoa mindig újabb bajba keveredik pedig gyakorlatilag semmit sem csinál, csak sodródik az istenek ármánykodásával. Vőlegénye pedig nem könnyíti meg a helyzetét, ahogy játszik vele és újra majd újra ellöki magától. Rettentő kíváncsi vagyok, mégis mi jár kedvenc vízistenem fejében, amitől ilyen goromba napi 20 órában.

A múlt persze felsejlik időnként, ami néhol kifejezetten zavaró volt. Nem értettem, hogyan jön ide ez a rész, ki a fene az, akiről olvasok. És itt jön az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni a szerző ellen: túlságosan sok szereplőt használ. Alig lehet követni ki kicsoda, mégis mit akar és az újak mindig háttérbe szorítják a régieket, ahogy Huje esetében is történt. Érvényes a régi mondás: "a kevesebb néha több".

Ettől eltekintve azonban nagyon szeretem a fordulatokat, amik mindig váratlan irányba viszik a cselekményt. A függővégeket pedig gyűlölve imádom. Szoa a kötet végén feladta a leckék Habeknek, kíváncsi leszek milyen is az, ha valaki igazán felpiszkálja egy vízisten haragját. Tájfun és szökőár várható...

Szóval még mindig nagyon szeretem ezt a sorozatot és repesve várom a folytatást. Istenekből és ármányból ugyanis sosem elég, főleg ilyen csodálatos köntösben.

Bátran ajánlom mindenkinek, aki az első két részt olvasta. Garantáltan nem fog csalódni.

Egy kis korrigálás:

Az első kötetről szóló bejegyzésem végén tévesen 9 kötetesnek tituláltam ezt a sorozatot. Akkor ugyanis még csak a 9. kötetig jelent meg magyarul és nem tudtam, hogy lesz még több is. Időközben azonban megjelent egy 10-es számú könyvecske, így most kicsit jobban utánajártam, hány kötetes lehet. 

Angol nyelvű megjelenésben pedig 14 kötetet találtam. Hogy ez a végleges szám vagy sem, abban nem vagyok biztos, de egyelőre talán nem is érdekes. A magyar olvasók jelenleg az első 10 részt élvezhetik és a következő négyet remélhetik a Vad Virágok Könyvműhelytől. Minden más a távoli jövő zenéje.

Annyira király vagy! 5.

Li Jong-Hi sorozatának ötödik kötete, ami az utolsó előtti, tartja a színvonalat. 

Külsőségekben tökéletesen passzol az eddigiekhez vastagságra és kinézetre egyaránt. A borítóra ezúttal Cse-Jong került és szép lila háttért kapott.

Az előző részekre kicsit talán spoileres lehet mondandóm, szóval csak az olvassa el, aki az előző négy kötetet is végiglapozta.

Fülszöveg, ami még mindig jól összefoglal, bár most talán egy picikét sok:

"Miután a dühös Szung-Ha ultimátumot ad anyjának, céltalanul bolyong az esőben, míg nagybetegen Nanu ágyában köt ki. Egész éjszaka lázálmok gyötrik, de reggel úgy tűnik, új elhatározással hagyja el a Csong család házát, a terveiben pedig se a családja, se Nanu nem kap szerepet. Eközben Dzsei még mindig nem tudja, mihez kezdjen Hjon-Hóval, pedig a fiú nem igazán hajlandó beletörődni az elutasításba. Vajon Hjon-Ho példáján felbuzdulva Nanu a szívére hallgat, és Szung-Ha után megy, bárhol is legyen?"

A történet ott folytatódik, ahol a negyedik kötet befejezte, vagyis  Szung-Ha anyjával. Lehull az álca a fiúról, ahogy a családja szinte teljes képe kirajzolódik. (Azt mondom, hogy szinte, mert gyanítom, hogy nem ok nélkül lépett le az anyja.) Épp ezért tetszett a karakterének alakulása, főleg hogy Nanu házánál kötött ki, ahol persze nem hétköznapi kezelést kapott. Aztán, ahogy haladt a történet, felbosszantott. 

Feldühített a gyávasága, amiért a könnyebb utat választotta. Azt már persze fel se vettem, mikor szemétkedett Nanuval visszahozva az első két kötetben mutatott figurát. Szung-Ha jellemével nem is ez a bunkóság a baj, hanem a félelme, mivel nem képes szembenézni sem saját érzéseivel és igazi természetével, sem másokkal. A történet és a karakterfejlődés szempontjából persze mindez nem baj, nálam mégis esett pár pontot a fiú.

Nanu továbbra is szerethetően ostoba, nem lehet rá haragudni. Főleg hogy belé ellenben rengeteg spiritusz szorult, amiért képes volt komoly vitába is bocsátkozni az anyjával, hogy megvédje szerelmét. 

Apropó szerelem, elég érdekes a két főszereplő kapcsolata. Nem mondanám olyan elsöprő a "szerelem mindent legyőz" kapcsolatnak, mégis megragadja az olvasót. Botladozva haladnak egymás felé, de még nagyon hosszú út kell egy igazi kapcsolathoz. Többek között ezért is sajnálom, hogy már csak egy kötet van hátra a sorozatból.

A másik szerelmi szál ebben a részben kicsit stagnált. Dzsei még mindig nem tudja, mit akar, Hjon-Ho meg próbálkozik. Az viszont érdekes fordulat volt, hogy Hjon-Ho levágatta a haját (kicsit fura így, de jól áll neki) mégse tette szóvá senki.

Ennek a résznek amúgy a legjobban a hangulata tetszett. Igazi nyári légkör vett körbe olvasás közben, ami a valós borús időjárást tekintve nagyon jól jött. Éreztem a nyári szünet fuvallatát.

A rajzokra pedig továbbra sem lehet panasz. Nagyon tetszik, ahogy a szerző játszik a karakterek külsejével és itt nem csak a frizurákra gondolok, hanem a ruhákra is. Szung-Ha megjelenése mindig mutatja, épp milyen kedvében van. Mikor nagyon sok extra kiegészítő van rajta, általában bunkó, ám ha lazán, egyszerűen öltözködik van esély néhány kedves szóra. Nanu pedig hol nagyon fiús, hol egész nőies, minden külső hiányossága ellenére. Nagyon imádtam a hosszú szárú, fűzős bakancsát. 

A kötet végére ezúttal egy visszaemlékezős extra fejezet is került, hogy az olvasó jobban megértse a két legproblémásabb szereplő múltját. Illetve Li Jong-Hi megint elengedte magát és fantáziáját (no meg az agyát) az utolsó oldalakon néhány humoros képkockára. 

A történet persze ismét függővéggel zárul, amin már meg sem lepődtem.

Összességéven továbbra is szórakoztató, kedves történet, tökéletes egy kis kikapcsolódásra. 

Akik eddig olvasták, már ne hagyják abba, hiszen már csak egy kötet és kiderül Szung-Ha és Nanu boldogan élnek, vagy sem...

Annyira király vagy! 4.

Egy kis töprengéssel kell indítanom.

Tegnap ráébredtem, mennyi depresszív, melankolikus vagy épp borzalmakkal teli könyvet olvasok és ez nem biztos, hogy jó dolog.

Szeretem az akcióban bővelkedő, izgalmas, veszélyekkel teli, elgondolkodtató és naturalista történeteket, amikben nem finomkodnak. Ezért szoktam azt mondani, ha megkérdezik, ugyan miért olvasok vérengzős szörnyűségekről, hogy egy zöld mezőn ugráló csapat rózsaszínű nyuszi túl unalmas nekem. Tegnap viszont nyuszikat akartam és szivárványt és boldogságot és nevetést és bármit, amiben nincs halál, dráma és fájdalom. Mikor ugyanis az emberlánya Holokauszt Emlékközpontban tölti a napját és a Metropolban is csak rémhírekkel ijesztgetik, nem vágyik több szörnyűségre, sőt.

Szóval, mikor végeztem a múzeumban (az állandó kiállítás üt mint egy légkalapács, érdemes megnézni, csak utána nehéz kicsit feldolgozni) és kikapcsolódásra vágytam, szokásomhoz híven a könyvekhez nyúltam, csakhogy nem igazán találtam megfelelőt.

A táskámban épp A gesztenyefa árnyékában lapult, ami mivel a második világháború idején játszódik, nem igazán dobott volna fel. Épp ezért, mikor visszaértem a koliba, felmértem polcom tartalmát: 

A Tiszták, mivel disztópia és tele van rémséges dolgokkal szintén kiesett. Van még egy vámpíros könyv a koliban, de mivel az első fejezete a "Vér" címet kapta, elvetettem. Aztán ott van a Tűz és jég dala negyedik és ötödik része, amit pont tegnap kaptam kölcsönbe, csakhogy Martin bácsi sem épp a rózsaszín nyuszikról híres. Így kezdtem kétségbe esni, hogy "Jó ég! Csak borzongató dolgokról olvasok?" mikor megakadt szemem a manhwákon. 

Ez a képregény úgy kellett nekem, mint egy falat kenyér, be is faltam azonnal és sikerült kikeverednem a sötét, komor hangulatomból.

Most pedig levonom a konklúziót: Több vidám könyvet kell olvasnom! 

Az elhatározás tehát megvan, már csak vidám könyveket kell összevadásznom, ami nem tűnik könnyű feladatnak.

Ennyit rólam, most jöhet az Annyira király vagy! negyedik kötete.

Külsőségekben hű maradt az eddigiekhez és ezúttal Hjon-Ho pózol a címlapon, aki a szerző személyes kedvence.

Fülszöveg:

"Nanunak és Szung-Hának sikerült egy könnyed, laza kapcsolatot kialakítania, de a fiú még távol áll attól, hogy megnyíljon lökött barátnője előtt. Azonban lehet, hogy nem jó ötlet magába zárni az érzéseit, ha a családja ismét feltépi a régi sebeket… Eközben Hjon-Ho élete hirtelen veszélybe kerül, így Dzsei kénytelen szembenézni érzéseivel. Vajon Szung-Ha és Dzsei képes lesz megküzdeni a démonaival?"

A sorozat fülszövegei mindig nagyon eltaláltak, így most is összefoglalják a lényeget, többet én sem szeretnék elárulni, olvasson mindenki utána. Inkább csak személyes benyomásaimról írok, ahogy szoktam.

Szung-Ha és Nanu kapcsolata szépen alakul, kezdenek összecsiszolódni, bár még mindig sok vicces jelenetük van, amiken jókat derültem. Nanu kifejezetten jó hatással van a fiúra, aki talán kezdi levetkőzni álcáit. Ebben a részben végig szimpatikus volt és egy-egy sötétebb megnyilvánulása cseppet sem rontott az összképen. Plusz még többet tudtam meg a családjáról, ami segít igazán megismerni őt. Kíváncsi leszek, mikor fog komolyan megnyílni Nanunak.

Amúgy a kapcsolatuk aranyos fordulatokat vesz. Szung-Ha kezd felelősséget érezni a lány iránt és bár bedob néha kétértelmű megjegyzéseket, nem nyomul. A kézen fogva sétálás és randizás hétköznapi és bájos, ahogy kell. Azért én már várom, mikor csattan el az első csók, mert Nanu biztosan mond utána valami eszméletlen nagy ostobaságot, ahogy szokta. Kelekótya egy lány, de így szerethető.

A másik szerelmi szál Dzsei és Hjon-Ho kapcsolata is tovább lép egy szintet. Ők is helyesek a maguk botladozó módján, így még mindig nem zavar ez a boys-love elem. Igaz, a kötet végére kissé ráncoltam a szemöldököm Dzsei viselkedése miatt, no meg mert Hjon-Ho hirtelen szembesülve érzelmeivel nem mutatott túl nagy döbbenetet. Azért kíváncsi leszek, mi lesz velük ezután.

Nanu és Szung-Ha

A rajzstílus még mindig színvonalas, kedvet is kaptam egy kis alkotáshoz, főleg hogy a rossz kedvemet mindig olvasásba és rajzolásba fojtom. Le is koppintottam a számomra leginkább tetszetős képkockát. Szung-Ha nem a legtökéletesebb, de Nanut úgy érezem, sikerült eltalálnom.

A kötet vége, ahogy már az eddigi három részben megszokhattam, ezúttal is függővéggel zárult. Új és fontos szereplő tűnt fel a színen, aki sok bonyodalmat ígér.

Összességében tehát még mindig nagyon király ez a sorozat, ahogy a címe is mondja. Sikerült megnevettetnie egy melankolikus nap végén, szóval ideális kedvjavítónak is.

Ajánlom ezt a részt mindenkinek, aki az eddigieket olvasta, garantáltan nem fog csalódni. Az első részt pedig mindenkinek, aki egy bohókás szerelmi történeten szeretne felvidulni és valami könnyed olvasmányra vágyik igényes rajzokkal. Tényleg jó ez a sorozat.

Annyira király vagy! 3.

Li Jong-Hi sorozatának harmadik kötetéről lesz most szó. Az előző két részről írtam már külön bejegyzéseket, azzal ajánlott kezdeni az olvasást.

A borító ismét színes és feltűnő, vonzza is a tekinteteket, mikor előkapom a táskámból. Ezúttal Dzsei került a címlapra. 

Oldalszámra még mindig tartja a 200-as mércét és ezúttal nem sok függelék került bele.

Fülszöveg:

"Mikor Szung-Ha féltékenysége már az egész osztály életét megkeseríti, Nanunak elege lesz a fiú rémes viselkedéséből. A mosolyszünet végül még az iskolai sportnapra is kihat… Ráadásul a lehető legrosszabb módon! Majd amikor Szung-Ha megismerkedik Nanu egy igen kötekedő családtagjával, számos próbát kell kiállnia, hogy bebizonyítsa, méltó rá, hogy Nanu barátja legyen. Lehet, hogy ezúttal a tökéletes sem lesz elég jó?"

A fülszöveg ezúttal is jól összefoglalja a kötet cselekményét.

A sztori még mindig bohókás. Jókat kacarásztam az eseményeken, volt mikor egy túlzsúfolt teremben (épp reggeliztem egyik kedvenc helyemen) nevettem fel, mit sem törődve a körülöttem ülőkkel. A humor tehát még mindig jó és a könnyedség is maradt. Ebben a sorozatban szerintem senki sem veszi igazán komolyan magát, ám ez pont így van jól.

Meglepetések és kérdések azonban vannak bőven.

Ilyen például egy titokzatos nő kiléte Szung-Ha múltjából. (Tippem szerint vagy az anyja vagy az exe, de Nanu családja után már nem nagyon merek messzemenő következtetésekbe bonyolódni...)

Szung-Ha ebben a részben talán egy fokkal kevésbé zsarnok, de csak mert duzzogott, mint egy óvodás. Amúgy kezdem kifejezetten megkedvelni a srácot.

Nanu még mindig aranyos, kissé ügyetlen, de szerethető karakter. Ráadásul ebben a részben végre fény derül a családjára is. Ettől pedig teljesen világossá válik, miért olyan, amilyen.

Apropó család, hát itt engem jól megvezettek, bár szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Spoiler veszély!

A sorozat első részéről szóló bejegyzésemben leírtam, szerintem milyen rokoni szálak kötődnek Nanuhoz. Hát, hatalmasat tévedtem. Az még hagyján, hogy Dzsei nem a bátyja, hanem a nagybátyja (Nanu anyjának öccse), de hogy a ház harmadik lakóját egyértelműen férfinek titulálva az apjának vagy egy másik testvérnek tartottam, óriási baklövés volt. Ő ugyanis nőnemű, méghozzá Nanu anyja. Szóval legalább annyira padlót fogtam a felismeréstől, mint Szung-Ha. 

A kötet végén amúgy az írónő megjegyzi, hogy sokan bírálták ezt a karakterét, amire azt a választ adta, hogy valós személy alapján jött az ötlet. Li Jong-Hi tehát tényleg ismer egy nőt, aki ennyire férfias nemcsak a megjelenésében, hanem a viselkedésében is.

Spoiler vége!

Hjon-Ho és Dzsei kapcsolata még mindig aranyos. Szung-Ha és Nanu pedig kezd összecsiszolódni. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd még a kapcsolatuk.

A kötet végén ezúttal karakterismertető szerepel, amit kifejezetten jó ötletnek tartok. Mindegyik szereplőről meg lehet tudni néhány adatot (például a korukat), illetve pár kérdésre is válaszolnak interjú jelleggel, ami igazi olvasói csemege.

Összességében tehát még mindig szórakoztató ez a sorozat, a rajzstílusa is változatlanul rendjén van és csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy kis vidám kikapcsolódásra vágyik.

Annyira király vagy! 2.

Li Jong-Hi bohókás manhwa sorozatának második kötete. Az első részről már írtam korábban, azzal ajánlott kezdeni az olvasást. 

Ezúttal is színes, kissé csicsás borítóba öltöztették (most is megbámultak vele az utcán, de cseppet sem bántam) és tartja a 200 körüli oldalszámot. Ennyit a külsőségekről.

Fülszöveg:

"Nanu nagy bajban van… Szung-Ha úgy döntött, hogy a saját szórakozására szigorúan a markában fogja tartani újdonsült “barátnőjét”. De ha csak ennyi az egész, miért vicsorog azzal a ragyogóan fehér, tökéletes fogsorával Cshan-Kjura, aki még mindig vonzódik Nanuhoz, és szeretné megszerezni magának?"

Bár a fenti összefoglaló szerelmi háromszöget ígér, csupán néhány oldalon bukkan fel ez az elem és sejtéseim szerint, majd a következő részben fog igazán kibontakozni.

A történet halad tovább, Nanu kénytelen elviselni a szívdöglesztő, ám szívtelen fiúja változó hangulatait és megpróbálja kezelni a helyzetet. Az azonban, hogy minden gonoszsága ellenére nem próbál szabadulni tőle foggal-körömmel, sőt a kötet végén még aggodalmat is mutat irányába, sugall valamit.

Ebben a részben végre be lehet látni Szung-Ha álarca mögé. Az olvasó megismerheti a családját és még néhány gondolatmorzsát is a részéről. Kezd kibontakozni, mégis miért ilyen bunkó, ami határozottan jót tett a karakterének. 

A főszereplő páros így továbbra is szerethető (a könyvtárban játszódó részt különösen szerettem) minden botladozásuk ellenére. Én drukkolok, hogy Nanu tényleg olyan hatással legyen a fiúra, amire szüksége van.

A kötet másik cselekményvonala, Dzsei élete is tetszetősen alakul. Néhány képkockán különösen lányosnak hatott (főleg mikor cicfarokba fogta a haját), azonban ő is egy szerethető szereplő. Na, meg pont olyan ügyetlen, mint Nanu ezzel pedig ad egy bohókásan bájos vonalat bimbózó kapcsolatába egy hosszú hajú úriemberrel. A boys love irány még mindig az élvezhető kategóriába tartozik, ahogy sugallat szintjén marad.

A cselekmény a kötet végére felpörgött kicsit és igazi csattanóval zárult. (Miért kínoz mostanában minden író függővéggel? Mit vétetem?)

Ami a rajzolást illeti, tartja  színvonalat. A fejezeteket elválasztó egész oldalas képek pedig különösen mutatósra sikerültek.    

Bosszúból a függővég miatt, nem bírom megállni, hogy bele ne kössek egy aprócska rajzolási hibába. Késő este volt, mikor a könyvtárban játszódó részhez értem, mikor pedig fáradt vagyok, könnyebben kiszúrok bizonyos dolgokat. Szóval Szung-Ha órát visel a bal csuklóján, amit előző részek némelyikében már lehetett látni. Itt viszont az óra vándorol. Hol átkerül a jobb csuklójára, hol köddé válik, mindezt egymást követő képkockákon. Vagy Houdini órájáról van szó, vagy a szerző nem figyelt eléggé, valószínűleg az utóbbi. Ejnye! (Tudom, tudom, gonosz boszorkány vagyok...)

Ettől a bakitól eltekintve tetszett ez a rész. A karakterek kezdenek kibontakozni, a cselekmény meg bonyolódik és már alig várom, mikor szövődnek össze a szálak. 

Amúgy a kötet végén van egy rövid karácsonyi szösszenet, amolyan kedveskedés a szerzőtől. Aranyosnak aranyos, de engem ott, a függővég bosszantó hatása, miatt nem tudott meghatni. A szokásos szerzői hírek sem maradtak el, ezeket ellenben feleslegesnek érzem. 

Ajánlom mindenkinek, aki az első részt már olvasta. Érdemes folytatni.

Biztosan lecsapok majd a harmadik részre, amint engedélyezem magamnak a könyvtárazást. 

Hogyan dobjuk fel unalmas jegyzeteinket

Egyelőre nem szabad könyvtárt fosztogatnom, mivel van bőven saját olvasásra váró könyvem és eltemetnek a vizsgaanyagok. Életemet sanyarú módon jegyzetek és tankönyvek fogságában tengetem, és hogy miért? Erre majd január végén válaszolok...

No, de mindig vannak apró örömök az életben. Ilyen az, ha átlapozva a jegyzeteimet lapszéli firkáimra bukkanok. Gyakran rajzolgatok az unalmas órákon és ezek mindig jobb kedvre derítenek később is. 

A képen látható firkálmányt akkortájt készítettem, mikor a Moly-szülinapra kihirdették a könyvjelzőtervező pályázatot. Nem, nem állt szándékomban jelentkezni (fényévekre vagyok egy igazi művésztől), mégis megihletett. Most pedig olyan jó volt újra találkozni velük. 

A bagoly nem lett a legjobb, de a kis könyvmoly manó a könyvkupacon szerintem igazán aranyosra sikerült. (Tudom, tudom, borzalmasan rondán írok. A rajzokat tessék figyelni és ne az írásképemet!)

Annyira király vagy! 1.

Ezennel véget ért a szorgalmi időszak és hétfőtől megkezdődik a vizsgák zsarnok uralma. Ezt az utolsó napot pedig manhwa olvasással jó színezni, főleg jegybeírásra sorban állva.

Három hosszú órát vett ugyanis igénybe, míg méltóztattak 20 plusz-mínusz egy főnek beírni egy jegyecskét az indexébe. Engem azonban nem lehet elriasztani holmi várakozással, hiszen mindig van nálam könyv. 

Elő is kaptam a táskámból az éppen aktuális manhwát környezetem meglepetésére. Most azonban kivételesen megértő tekintetre is találtam egy sorstársban, akivel meg is vitattuk, ki milyen mangát olvasott, vagy milyen animét nézett mostanában. Közben pedig felvilágosítottunk néhány másikat, hogy melyik típust, hogyan kell olvasni. Olyan jó néha hasonló "különcökbe" botlani.

No, de ennyi körítés bőven elég, jöjjön a lényeg:

Találomra vettem ki a könyvtárból. Megtetszett a rajzstílusa és könnyed, romantikus sztorinak tűnt, ami jó kikapcsolódást ígért.

Nekem ez a borító mondjuk kicsit sok. Túl rózsaszín, túl virágos, túl lányos. (Ezért is szúrtak ki vele egyből, bármerre mentem.)

Vad Virágok Könyvműhely munkája, akiket bőven megillet a hála, hiszen A vízisten menyasszonyát is ők adták ki, ami nagy kedvencem. 

Vastagsága a szokásos, amit már megszokhattunk a kiadótól. 

Ennyit a külsőségekről, jöjjön a belseje. Fülszöveg:

"Szung-Ha minden lány álma, az iskola fényesen ragyogó csillaga. A tökéletes herceget persze egyáltalán nem könnyű meghódítani, így Nanu számára Szung-Ha csak álom – egy elérhetetlen álom. Az álmok azonban néha valóra válnak! Nanu eleinte nem is sejti, hogy milyen nagy árat kell fizetnie a valóra vált álomért. Hiszen ki hitte volna, hogy a tökéletes herceg valójában egy önző szemétláda?!"

Tényleg romantikus történet, ám nem épp szokványos. Bevallom, sablonra számítottam, a kívülről rideg, ám belül kedves srácra. Nos, pont a fordítottját kaptam.

Szung-Ha a történet elején teljesen megnyerő, kedves, udvarias, aranyos és okos. Csupán egyszer viselkedik keményebben, ám még ez sem tűnt túl éles váltásnak, így meg lehet érteni, mit eszik rajta Nanu (és az egész iskola lányokat és fiúkat is beleszámítva). Aztán olyan radikális változáson megy keresztül mind külsőleg, mind viselkedését tekintve, hogy jogos Nanu feltételezése, talán több személyisége van. 

Nanu amúgy szimpatikus főhős, bár rettentő ügyetlen, folyton elesik, bajba kerül és eljár a szája. Az olvasó persze nevet rajta, ám ha jobban belegondolunk, néha olyan túlzásokba esik, amik már cseppet sem mulatságosak. 

A túlzás a manhwa alap jellemzője. Nekem legalábbis néha túl sok volt. Egyik véglet jött a másik után, így pedig nem lehet komolyan venni. Ám nem is kell, hiszen könnyed kikapcsolódásra készült.

A főszereplőkön kívül több mellékszereplő is felbukkant, mint Nanu "barátnője", aki minden csak nem barát, amiért mindig cserben hagyja. Nanu családja, ami kicsit még sötét folt. Nem egészen tiszta, hogy jók-e a megérzéseim és az apjával, illetve a bátyjával lakik együtt, vagy két bátyjával. Rettentően hasonlítanak a főhősnőre, bár mindegyik kifejezetten lányos. Dzsei különösen, simán lánynak néztem volna, ha az elején nem azzal indít, hogy bőg, amiért kidobta a nője. El is indított egy egyelőre gyenge lábakon álló boys love szálat, ami bár nem szeretem a műfajt, érdekesnek tűnik.

Ez a rész lényegében a szereplők bemutatásáról és a fő konfliktushelyzet vázolásáról szól. Nanu megtudja, milyen is Szung-Ha és csak itt kezdődnek az igazi bonyodalmak, ám ezek a folytatás titkai.

A rajzolással nem volt problémám. Szépen kivitelezett, könnyen felismerhető a stílusa. Néha azonban itt is nehéz belőni a szereplők nemét, ami cseppet bosszantó. Lényegében azonban azt mondhatom, igazán szépen megrajzolt mű. (Bár nem ér A vízisten menyasszonya nyomába, amivel cseppet elfogult is vagyok.)

Összességében tetszett, jól szórakoztam rajta és bőven kíváncsivá tett, ahogy a jó nyitóköteteknél kell. Érdekel, miért olyan Szung-Ha, amilyen, mi rejtőzik két énje hátterében és kíváncsi vagyok Nanu hogyan birkózik meg ezzel. Szóval van még bőven homályos folt.

Romantikakedvelőknek ajánlom, akik szeretnek nevetni és valami újra vágynak. Nem szokványos történet.

Kiegészítés:

Li Jong-Hi összesen hat kötetesre tervezte a sorozatot. Ez a hat kötet pedig el is érhető magyarul. Ha jól láttam, mind benn van a könyvtárban, így biztosan végigolvasom. A második kötet már itt pihen a polcomon (előrelátóan egyszerre két részt vettem ki) és valószínűleg hamarosan neki is állok. Vizsgák mellé kell valami kikapcsolódás és egy humoros képregénynél nincs is jobb erre a célra. 

A vízisten menyasszonya 2.

Jun Mi-Kjong sorozatának második kötetét hoztam. Az első részről már írtam korábban, azzal ajánlott elkezdeni az olvasást.

A borító ismét nagyon szépre sikerült. Tetszik a kék és a sok pillangó, ami a belső lapokon is szálldogál csoportosan.

Manhwa, vagyis gyorsan ki lehet olvasni. Nekem egy unalmas óra alatt sikerült. Pad alatt olvasni azonban nem mindig kifizetődő, főleg a humoros részeknél, mikor kuncogni kezdtem a síri csendben és már majdnem hullaszagban. (Tényleg borzalmas az az óra, kis híjján szeppukura vetemedtem egy tollal...) 

Ráadásnak a mellettem ülők perifériás látását is fejlesztettem, mivel a képes könyvecske őket is jobban lekötötte, mint a tanár.

Ennyit a körítésről, jöjjön a fülszöveg:

"Habek, a titokzatos vízisten arra kárhoztatott, hogy nappal gyerekként kell élnie, és csak éjszaka öltheti fel igazi, felnőtt alakját. Az emberek világából származó új asszonya, Szoa úgy hiszi, hogy egy gyerekhez adták feleségül és fogalma sincs arról, hogy a vonzó Mui valójában a felnőtt Habek. Amikor The-Ul-Csin-In elárulja Habek titkát, Szoa vakmerően arra készül, hogy ő maga deríti ki az igazságot. Azonban óvatosnak kell lennie, hogy meg ne haragítsa a szeszélyes istenségeket, beleértve nagyhatalmú és kiszámíthatatlan férjét!"

Ez a rész lényegében Szoa gyanakvását és titokfelderítő akcióit foglalja össze. Mindezt persze kellően humorosan, kínos helyzetekkel és néhány romantikus jelenettel sűrítve. Nem is lehet többet mondani a cselekményről.

Nekem valahogy jobban tettszett ennek a résznek a rajzolása, mivel több volt benne a művészien szép, aprólékosan kidolgozott oldal. A pillangók pedig időről-időre felbukkantak,  ám a virágok sem maradhattak el. A karakterek is többnyire maradtak a teljesen kidolgozott formában, csupán párszor alkalmazta a chibi-szerű ábrázolást. (Ez utóbbit én csupán kis mennyiségben vagyok hajlandó elviselni, legyen bármennyire aranyos.)

A szereplők még mindig szimpatikusak, bár kicsit túl sok van belőlük és egy rövidke füzeteben nem bontakozhatnak ki egyszerre többen. Szoa még mindig aranyosan szeleburdi, míg Habek kezd egyre kacérabb lenni vele, ami romantikus kapcsolatuk szempontjából kifejezetten pozitív.

Ebben a részben kibontakozik a féltékenység még több bonyodalmat ígérve. Ráadásul a múlt egy-egy szelete is ismét feltűnt, ám csak apró adagokban.

Összességében méltó folytatása az első résznek, sőt még felül is múlja azt, mivel picit pörgősebb és látványosabb. Nagyon jó kikapcsolódást nyújtott, és az elmaradhatatlan függővég miatt, vágyom a folytatásra.

Ajánlom mindenkinek, aki az első részt olvasta, garantáltan nem fogja megbánni.

Tudom, ez most kicsit rövid bejegyzésnek tűnik, ám maga a könyvecske is rövid volt és lehetetlen spoiler nélkül hosszabban beszélni róla. Remélem, a könyvtárban megtalálom majd a folytatást (legutóbb valaki megelőzött) és ki tudok venni egyszerre több részt is. Akkor lehet összevonok két kötetet az értékelésnél.

Egy kis életkép:

A fent említett borzalmasan unalmas óra után, mikor már kiolvastam a könyvet, és éppen Pucca barátomra vártam, letelepedtem a folyosói padra. Pucca késett, így csak ücsörögtem és bámészkodtam, mikor két szaktársam (egy fiú és egy lány) szintén odatelepedett a pad túlsó felére. Aztán elkezdetek beszélgetni, én meg akaratlanul is hallottam. Egyből hegyezni kezdtem a fülemet, mikor a téma a mangák felé terelődött.

Először a srác véleményezte negatívan egy közös ismerősüket, amiért mangákkal foglalkozik. "Japán vacak" néven illette és még azt is hozzátette, nem érti hogyan tudta a szóban forgó illető megfertőzni ezzel az egyik közös barátjukat. 

Itt önkéntelenül simogatni kezdtem a táskámat, amiben A vízisten menyasszonya 2. lapult és igyekeztem nem engedni a késztetésnek, hogy csúnyán nézzek rájuk, amiért ilyen korlátoltak.

A téma azonban nem ült el, hanem tovább haladt az animék felé. Pontosabban a két díszpinty hosszas eszmefuttatás után rájött, hogy a manga képregényt, míg az anime filmet jelent. Ekkor már nagyon vissza kellett fognom a kuncogást.

Aztán szerencsére megérkezett Pucca és leléptünk reggelizni.

Én mégis fennakadtam cseppet, hogy az egyre terjedő manga és anime kultúra ennyire idegennek számít még most is az emberek többségének szemében. Pedig mindegyik önálló és jól működő műfaj, amiben bárki megtalálhatja az érdeklődési körének valót. Feltéve, ha nem szólja le ismeretlenül. 

Tessék kicsit nyitottabbnak lenni és ha leszólunk valamit, legalább legyen fogalmunk róla, hogy miről is beszélünk!

Csipetnyi örömködés:

Nagy boldogan jelentem, decemberben Diótörőre megyek a Szegedi Kortárs Balett előadásában. Ez lesz életem első balettelőadása és már nagyon-nagyon várom. 

Nem volt könnyű jegyet szerezni rá, főleg a második sorba és ilyen jó áron. Szobatársammal (mivel vele megyek) már számoljuk vissza a napokat, hiába lesz pont a vizsgaidőszak kezdete előtt.

Nemzeti Táncszínház, vigyázz, kész, jövök! :)

A vízisten menyasszonya 1.

Mielőtt belekezdenék legutóbbi olvasmányom elemzésébe, úgy érzem, elkél a bevezető.

Ez a bejegyzés Manga címkét kapott, ezért jobb a legelején tisztázni néhány fogalmat. (Igaz, egy korábbi bejegyzésemet is elláttam már ezzel a címkével, ami csakúgy mint az aktuális kötet, nem igazán sorolható a mangák közé.)

Manga: japán képregények általános megnevezése. Csupán a rajzstílusuk alapja egységes, míg a téma széles skálán mozog. Japán írásmódhoz alkalmazkodva jobbról balra olvasandó.

Manhwa: a "koreai manga". Stílusa hasonlít a japán képregényekhez, ám ezt nyugati mintára kell lapozni (balról jobbra haladva).

Nem szeretnék külön címkét készíteni nekik, így az egyszerűség miatt, minden képregényt (amiknek többsége úgyis manga vagy manhwa lesz) Manga címkével fogok jelölni.

A regények mellet szívesen olvasom őket, ám szigorúan csak kölcsönözve. Sajnos hazánkban igazán borsos áruk van. Mivel rövidek, de gyönyörűek, főleg akkor választom őket, ha szabadidőm jelentősen megcsappan. 

Egy manga olvasása nálam a következő módon zajlik: elkezdem lapozni, lassan élvezve a szöveget és a gyönyörű képeket, aztán ahogy beindul a cselekmény, egyre gyorsabban falom és ripsz-ropsz a végére érek. Ilyenkor pedig kezdem előröl, hogy jobban áttanulmányozhassam a képeket immár a cselekmény ismeretében.

Így zajlott ez most is, A vízisten menyasszonya manhwa sorozat első részével.

 Mikor megpillantottam a könyvtár polcán, két dolog jutott az eszembe. Az első, hogy milyen szép a borító, míg a második, hogy hallottam már erről a sorozatról.

A borító valóban gyönyörűre sikeredett és ez nincs másképp a belső tartalommal sem. Szeretem a manhwák stílusát, főleg a shoujo mangákra emlékeztetnek. (shoujo: jelentése, lány. A tipikusan lányos történeteket nevezik így, amikben a szerelmi szál hangsúlyos és sok a különösen szép férfi, illetve a közeli arc és szemábrázolások.)

A kötet vastagsága a szokásos képregény vastagság, így könnyedén belesimul az ember táskájába, ha magával szeretné vinni, ahogy én is tettem.

Fülszöveg:

"Az elszegényedett, kétségbeesett falu, ahol Szoa eddigi életét élte, úgy hiszi, ha feláldoznak egy szép lányt Habeknek, a víz istenének, a kis közösség megmenekül, és végre eljön a rég áhított eső. Ennek érdekében vízbe veszejtik Szoát. A fiatal lány nagy meglepetésére azonban ahelyett, hogy megölné, Habek megmenti, ráadásul varázslatos királyságába invitálja, ahol egy izgalmas, új élet vár rá. A legmeglepőbb azonban maga a víz istene, és hogy mennyire különbözik attól a szörnyetegtől, akinek Szoa képzelte."

A rövid leírás igazán tökéletesre sikerült. Pont annyit árul el a történetből, amennyit szükséges és semmivel sem többet. 

Képregényekről nehéz véleményt írni, hiszen ezeket nem elég olvasni, látni is kell. Ráadásul rövidségük miatt vigyázni kell, nehogy spoiler kerüljön a mondanivalóba. Épp ezért a cselekményről inkább hallgatok és a részletekbe merülök.

Mint említettem, a rajzolása gyönyörű. Van néhány igazán művészire sikerült kép és a szereplők ábrázolása is  könnyedén megkülönböztethető. Meg is ihletett, ahogy a mellékelt rajzom is mutatja.

Karakterek szimpatikusak, bár még nem vonnék le messzemenő következtetést csupán egyetlen kötet alapján. Szoa mindenesetre szerethető főhősnő, akinek lehet drukkolni és akin jókat derül az olvasó.

Habek pedig a tipikus férfi, hiszen vonzó, rideg, mégis törődik másokkal. Mielőtt azonban a sablon beszippantaná, ott a kettős élete, ami feldobja. Kedvelem.

A többiek viszont még elég kiforratlanok, amolyan hangsúlyos és kevésbé hangsúlyos mellékszereplők. Biztosra veszem, hogy a későbbiekben, okoznak még meglepetéseket, illetve konfliktusokat. (Huje amúgy kifejezetten unszimpatikus.)

A történet leghangsúlyosabb szála természetesen a szerelem. De mit is várhatunk egy menyasszony sorsától? Mégis legnagyobb megkönnyebbülésemre a szereplők nem zuhannak egyszerre egymás karjaiba, kapcsolatuk szépen, lassan alakul, ahogy kezdik megismerni egymást. Amennyi titka pedig a vízistennek van, ez eltart majd egy ideig.

A cselekmény többi részét Szoa botladozásai, ahogy folyton bajba kerül, illetve a helyzetkomikumok teszik ki. 

Jun Mi-Kjong igazán jó humorérzékkel van megáldva. Nem pakolta tele a kötetet viccekkel, csupán elejtett néhány csípős mondatot, vagy rávilágított valami nyilvánvalóra az adott helyzetben. Utóbbira jó példa, mikor egy nagyon meleg napon Szoa az egyik istennek panaszkodik, mire ő megjegyzi: "Szerintem, ma tökéletes az idő." A következő képen egy kis nyíl mutat az isten felé "a tűz istene" felirattal.

Kifejezetten jókat derültem itt-ott, míg a Szoa számára kínos jeleneteken én is feszengtem. Szóval ez egy szórakoztató könyvecske.

Ajánlom mindenkinek, aki szép, igényes, humorosan romantikus képregényre vágyik. Manhwa rajongóknak kötelező darab.

A második rész már a polcomon csücsül, amit a függővég miatt legszívesebben már most a kezembe vennék, ám több mint két hétig úgyse juthatok a folytatáshoz, így inkább kiélvezem minden egyes oldalát.

A sorozat amúgy 9 kötetből áll, ami hála a Vad Virágok Könyvműhelynek már elérhető magyarul. Biztosan végig fogom olvasni.

Nem bírom megállni idézet nélkül. Az utószó nagy poénja:

"– Helló, nővérkém… Mit gondolsz erről a történetről? Egy fiúról szól, aki minden éjszaka megnő…

– ….. Perverz."

A Silla királyság ékköve 1.

Időről-időre szükségem van egy kis Ázsiára. Legyen az könyv, film, zene, vagy bármi más. A kelet túlságosan vonz és érdekel, hogy meglegyek nélküle. Így került a kezembe a bejegyzésnek címet adó könyv.

Épp a szokásos könyvtári beszerző túrámon voltam, mikor kiszúrtam az egyik polcon. Ismerős volt a cím, aztán egy kis gondolkozás után beugrott, ebből filmsorozat is készült. Egyből hoztam is haza magammal.

A könyv a középkori Korea egy szeletét dolgozza fel. Sajnos, nem sokat tudok Korea történelméről, ami csak tovább fokozta kíváncsiságomat. Az pedig, hogy a kötet főhőse Korea első királynője, csak egy szem cseresznye a tejszínhabbal megpakolt tortán. Az erős nőkre mindig nagy figyelemmel tekintek.

Érdemes még tudni, hogy a könyvet a sorozat forgatókönyvével párhuzamosan írták. Hiteles források alapján készült mindkettő, így a szereplők és az események valósak. Azonban, ahogy az író előszavában is olvasható, ez egy regény. Az író fantáziája fűzi össze a szálakat és bontja ki a karakterek jellemét, ez pedig nem mindig esik egybe a forgatókönyvvel. Így bár egyszerre készült a sorozattal, vannak eltérések.

Fülszöveg:

"A Silla királyság uralkodójának, Csinhpong királynak ikerlányai születnek, örömét azonban elhomályosítja a félelem, s a rossz ómentől tartva, a fiatalabbik csecsemőt eltávolíttatja a palotából. Évekkel később az elveszettnek hitt leány visszatér és ezernyi viszontagság után Szondok királynő néven trónra lép, majd bölcs és kegyes uralkodó válik belőle, az ötezer éves koreai történelem első királynője. Nagy árat kell azonban ezért fizetnie: le kell mondania a szerelemről, épp úgy, ahogy ikertestvérének a szerelemért a királyi hatalomról. Fájdalmakról, beteljesült és beteljesületlen szerelmekről, megvalósult és feladott álmokról, a történelem viharában vívott küzdelmekről szól ez a regény. Megkapó és felemelő történet egy kivételes királynőről, aki három királyság egyesítésével a lehetetlent vitte véghez. Az Ő hiteles források alapján megírt élettörténetén keresztül nyerhetünk most bepillantást a kora-középkori Korea titokzatos, ismeretlen világába, hiedelmek és rangok szövevényes rendszerébe, a barátságot, a lojalitást mindennél többre tartó hvarangok embert próbáló mindennapjainak kulisszái mögé."

A könyv magyar kiadását a Vad Virágok Könyvműhelynek köszönhetjük. A kiadó fő profilja az ázsiai képregények, azon belül is a manwha-k, vagyis a koreai kiadványok. (Pl: A vízisten menyasszonya) De foglalkoznak amerikai képregényekkel is, mint a Kázmér és Huba sorozat. A Silla királyság ékköve az első regénykiadása, ami előreláthatóan 3 kötetre fog rúgni.

A kiadás igényes, a borító szép (bár csak ilyen kissé homályos képet találtam róla), nem túl vastag, de nem is vékony könyv. Külön pont jár a kiegészítésekért, amik a kötet elejét bővítik, mint az író, a fordító előszava, a névjegyzék és a kapcsolati háló. Utóbbihoz újra és újra visszalapoztam olvasás során.

Mivel nem ez az első ázsiai könyvem, hamar beleszoktam a "furcsa" nevekbe. Viszont, mint minden sok szereplőt felvonultató könyvben, itt is odafigyelést igényelt, hogy ki kicsoda. 

Történelmi regény, így van benne politikai, főleg politikai intrika, családok szerteágazó tagjai és egyéni életutak. Közben pedig egy középkori királyság nem épp egyszerű életébe nyer bepillantást az olvasó egy csipetnyi mitológiával és buddhizmussal megfűszerezve.  

Rju Unjong írói stílusa nem kimagasló, ám itt ez nem is számít. Hiszen ki kellett egészítenie a fennmaradt forrásokból nem ismert részeket, meg kellett alkotni jó néhány mellékszereplőt és össze kellett fűznie a szálakat, miközben a lehető legtöbb hitelességet csempézte bele a műbe. Épp ezért engem cseppet sem zavart a cselekményre épített elbeszélés. 

Apropó cselekmény, ebben a kötetben az előzményekre derül fény. Az olvasó megismeri a királyság történetét és a politikai oldalakat. Közben pedig szemtanúja lesz a fő konfliktus forrásnak, az ikerlányok születésének. Az évek csak úgy suhannak, ahogy a könyv első lapjain még egy kisfiút, a közepén egy ifjú királyt és a végén egy már megtört királyt látunk. Persze van olyan is, aki látszólag semmit sem változik, mint Misil vagy Munno.

Nagy piros pont illeti a fordítót, Kiss Marcellt, amiért a neveket fonetikusan írta bele a magyar szövegbe. Bár nagy a vita a témában, én a kiejtés szerinti átírásra voksolok, mivel egy mezei olvasó számára ez a legkönnyebben érthető és befogadható.

Ha már nevek, akkor illene írnom kicsit a szereplőkről is.  A kedvenc karakterem Misil. Igen, már megint egy negatív hőst kedvelek. Ez a nő egyszerűen lenyűgöző minden ármánykodásával és hidegvérével együtt. Mint mondtam, csípem az erős nőket és ő pont ilyen, még akkor is, ha belül megkeseredett és a lelke haldoklik.

A királyi családot valahogy nem sikerült megkedvelnem. Egyik uralkodót sem találtam méltónak a címre (eddig legalábbis) és ugyanez vonatkozik a jelöltekre is. Épp ezért voltak fenntartásaim Cshonmjonggal szemben is. Tokman viszont annyira magával ragadó egyéniség, hogy sikerült a nővére szimpátiáját is feltornáznia a kötet végére.

A férfi szereplőkről egyelőre nem nyilatkoznék. Pidammal szemben vannak elvárásaim, ő azonban csak az utolsó oldalakon kapott egy hangyányi szerepet. Remélem a későbbiekben kiaknázzák a karaktere nyújtotta lehetőségeket.

Bár az eleje kissé döcögősen indult, jó nagyokat ugrált az időben, a végére kellőképp felpörgött. Az egyszerre több szálon futó cselekmény jót tett neki, így sajnálom, hogy ilyen gyorsan a végére értem. Olvastam volna tovább is. A második kötet azonban csak szeptemberben jelenik meg. (Remélem a könyvtár hamar lecsap rá.)

Történelmi regényeket kedvelőknek és a Korea iránt érdeklődőknek meleg szívvel ajánlom. Na, meg persze a filmsorozat rajongóinak, ha egy kis háttérinfóra is vágynak.

A sorozatról:

Ahogy már az elején említettem, filmsorozat is készült párhuzamosan a könyvvel, amit hazánkban is vetítettek az M1-en. Egy-két képkockát láttam belőle, mikor először adták.

Koreai sorozat lévén tele van gyönyörű, színes ruhákkal, akrobatikus harcjelenetekkel és sok drámai nézéssel. A kor és a helyszín hangulatát csodásan visszaadták és a színészekre sem lehet panasz. Misil (Na-ná, hogy őt választottam a képhez is.) pont olyan manipulatív dög, mint a könyvben. 

A sorozat 62 epizódból áll, amik egy-egy órásak. 

Mint a bejegyzés elején említettem, akadnak eltérések a cselekményben, így külön-külön is élvezhetőek, ám mégis a számomra már bevált felállást követem, vagyis előbb elolvasom a könyvet, aztán megnézem a filmet. Persze egyelőre csak addig fogom megnézni, amíg az első kötet tart.

Eddig az első részt láttam, amiben több eltérést is felfedeztem és ez bevallom cseppet zavart, de szerencsére idővel külön tudom majd választani a két műfajt úgy, ahogy kell.

Nekem tetszenek ezek a koreai sorozatok. Van egy egyedi hangulatuk és a politikai intrikák gyönyörűen kirajzolódnak. Olyan igazi áskálódás van benne, ami a valós királyi udvarokban is megvolt. 

Extra:

Ha esetleg valaki kedvet kapott volna egy koreai sorozathoz, akkor A palota ékkövét ajánlanám. Ebben nagyobb hangsúly van Korea világán, kultúráján, mint a politikai intrikákon. Nekem nagyon tetszett.