The Reckoning - A leszámolás

Újabb trilógiának értem a végére. 

Ezúttal Kelley Armstrong Sötét erő trilógiájáról van szó. Természetesen most is olvastam az előzményeket, így aki még ezt nem tette meg, az most váltson egy másik bejegyzésre, mivel az első két kötetre nézve spoileres lehet.

Az első rész (A szellemidéző) nagyon tetszett. Rejtélyes, kísértetes történetnek indult a sorozat, ami közel áll a szívemhez. Ráadásul a főszereplővel könnyen azonosultam. Aztán jött a második rész (Az ébredés) és megcsappant kicsit lelkesedésem. Mégis úgy éreztem, a végére akarok járni ennek a történetnek, ezért beszereztem a befejező kötetet is. Most meg nem tudom eldönteni, mit gondoljak az egészről, de talán a bejegyzés végére összeszedem magam.

Szóval ez a kötet külsőségeiben tökéletesen passzol az előzményekhez. Ismét gyönyörű a borító, szépen mutat a polcon, és a vastagsága is kellemes a 300 feletti oldalszámával. Ráadásul, ami a szerkesztését illeti, már alig akadtak benne elgépelési hibák, vagyis a Könyvmolyképző munkájára nem lehet panasz. 

Fülszöveg:

"A tizenöt éves Chloé Saunders hétköznapi életet szeretne élni. Nem adatik meg neki. Chloé ugyanis genetikai módosítás áldozata, olyan nekromanta, aki akarata ellenére képes felébreszteni a holtakat. Chloé, és hasonszőrű, különleges „tehetséggel” megáldott (vagy inkább elátkozott?) társai az életüket mentik a pokoli szervezettől, amelyik létrehozta őket.
És, ha mindez nem elég, Chloé gyengéd érzései a testvérpár – Simon, a kedves varázsló, és bátyja, Derek, az annyira nem kedves vérfarkas – iránt összezavarják a fejét. Ráadásul az a szörnyű gyanúja, hogy szíve mindinkább a vérfarkas felé hajlik…"

Fülszöveg is tetszetős, nem árul el semmi fontosat.

Voltak elvárásaim a könyvvel szemben, mikor belekezdtem, ám nem hiszem  hogy túlságosan nagyok lettek volna. Szerettem volna, ha fény derül az összes rejtélyre, ha folyamatosan pörög a cselekmény és a végére lezárja a konfliktushelyzetet. Oké, még az is motoszkált a fejemben, hogy Chloé és Derek találjon egymásra. Tényleg nem kértem sokat, ugye?

Ezekből mégsem teljesült minden. Elég lassan indultak be a dolgok és egyedül a szerelmi szál bontakozott következetesen és folyamatosan.

Ez a könyv az első rész lassan mozgó cselekményét sűrítette a második kérdéseivel, ami nekem kevés volt. Kevés, mert felmerült még több kérdés az ellenséggel kapcsolatban, míg válasz nem nagyon akadt. Hiába szerettem, mikor felbukkant egy-egy szellem, vagy Chloé életet lehelt néhány hullába, illetve mikor Derek képessége kibontakozott, a többi rész lapos volt. Lapos, mert lényegében nem sok dolog történt.

A srácok ebben is szaladgálnak jobbra, majd balra, terveket szövögetnek és nem bíznak a felnőttekben, megjegyzem joggal. A felnőttek pedig továbbra is szánalmasan ostobák.

Egy titkos társaság, ami genetikai módosításokra is képes, hogy lehet annyira gyengeelméjű, hogy lebecsüljön egy csapat természetfeletti erővel feltuningolt kamaszt? Szánalmas banda, zombihadsereget vagy játékos kedvű démonokat a nyakukra, attól majd talán észhez térnek....

És itt van a legnagyobb problémám ezzel a sorozattal. A misztikum és a tudomány vegyítése eléggé veszélyes terület, nehéz megtalálni a határt és jól összevegyíteni a szinte szemben álló dolgokat. A képességek, legalábbis a nekromancia, egész jól kibontakozott, bár több varázslást és magyarázatot elvártam volna. Azonban az érem tudományos oldala alul maradt, mert az orvosok és tudósok a már szidott ostoba bandához tartoztak, így pedig nem szolgáltak semmiféle magyarázattal. Magyarázatokból pedig van hiány bőven.

A könyv végére sajnos az olvasó nem lett sokkal okosabb, mert egy titkos társaság gonosz ügyleteire félig ugyan fény derült, ám lett mellé még kettő ilyen szekta. Na, meg ott vannak a vérfarkasok, akikről meg csak annyit lehet tudni, hogy külön csoportot alkotnak valahol.  

Jók a rejtélyek, jó ha szerteágaznak a titkok, de nem egy befejező és lezáró kötetben. (Akkor sem, ha az írónő folytatást akar, de erről később.) Itt lezárni kellene, elvarrni a szálakat, megoldani a problémákat, nem még több kérdőjelet kelteni az olvasó agyában.

A vége pedig bőven hagyott kétségeket maga után. Kissé elnyújtott, főleg Chloé és a démon közös ügylete, bár kifejezetten kedveltem ezt a démont. Ami pedig az utolsó oldalakat illeti, lezár egy kalandot és sejtet vagy egy tucat újabbat, tehát nem fejez be teljesen semmit. 

A szereplők azonban szimpatikusak, Chloé kezdi levetkőzni naivságát, Derek lágyul picit, Simon továbbra is aranyos, míg Tori egy igazi színfolt. A színfolt anyukáját pedig állandó jelleggel kedvem lett volna fejbe vágni egy sírkővel. Tényleg bosszantóan gonosz egy szipirtyó. 

Derek és Chloé kapcsolatának alakulása tetszett, olyan kis megfontoltan aranyosak voltak együtt. Nagy piros pont az írónőnek, amiért nem élezte ki a dolgot sablonos szerelmi háromszögre.

Összességében tehát tetszett is, meg nem is. Szórakoztató, leköti az olvasót, de nem teljesít minden elvárást. Számomra egy befejező kötethez kevés volt. 

Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, akinek az előző két rész tetszett. Nem szabad magas elvárásokkal nekivágni és akkor nem lesz gond.

Határozottan jól mutatnak a polcomon

Kiegészítés:

Már a második részről szóló bejegyzésem végén említettem, hogy az írónő még egy trilógiát szövöget ebben a világban, ami lazán kapcsolódik ehhez a sorozathoz. Ott azt is írtam, hogy csak a harmadik rész függvényében nyilatkozom róla.

Nos, most hogy ezt a trilógiát végigolvastam, kijelenthetem, ennyi nekem elég volt. Kelley Armstong stílusa és történetvezetése nem nyűgözött le, hogy egy újabb sorozatba belevágjak a tollából. Vannak nála sokkal jobb írók, így inkább azoknak szentelem figyelmemet. Ettől függetlenül nem bánom, hogy megvettem és elolvastam a Sötét erő trilógiát és majd ha kísértetekre és zombikra vágyon, örömmel emelem le a polcomról.

The Awakening - Az ébredés

Könyvsorozat második részét hoztam, így aki még nem olvasta az elsőt, A szellemidéző, az jobban teszi, ha ezt a bejegyzést kihagyja. Igaz, most sem áll szándékomban spoiler-re vetemedni, de jobb az óvatosság.

Ez a könyv már egy jó ideje csücsült a polcomon. Még a Könyvmolyképző Márkabolt nyitási akciójában szereztem be, azóta pedig halogattam. 

No, nem mintha nem érdekelt volna, hiszen az első részt imádtam, csak valahogy nem volt hozzá hangulatom. (Ráadásul épp a bőség zavarával küszködtem, azt sem tudtam, melyik könyvhöz kapjak.)

Múlt héten azonban eszembe jutott, mivel felrémlett bennem, hogy szinte pontosan egy éve került először kezembe a sorozat első kötete. A hangulat így megteremtődött hozzá és bele is vágtam.

A borító ismételten gyönyörű lett. Talán egy picikét jobban is tetszik nekem, mint az előző a kék csipkemintás hátsó borító miatt. 

Oldalszám szintén követi elődje példáját, ám a magyar szöveg jóval letisztultabb. Itt is észrevettem elgépelési hibákat, felesleges, vagy kihagyott szavakat, de egyértelműen kevesebbet, ami a javulás tendenciáját mutatja. Ezzel pedig határozottan elégedett vagyok.

Fülszöveg:

"Chloé valaha teljesen hétköznapi tinilány volt – legalábbis ezt gondolta. Aztán rájött a megdöbbentő titokra, hogy nem más, mint egy két lábon járó tudományos kísérlet. Születésekor az Edison Csoport névre hallgató gonosz tudóscsapat genetikai módosítást hajtott végre rajta. Chloé megváltozott, egyedülálló képességekkel rendelkező nekromanta lett, aki szellemeket lát, feltámasztja a halottakat, és ez gyakran szörnyűséges következményekkel jár. S ami még rosszabb, egyre erősödő képessége fenyegetést jelent az Edison Csoport fennmaradó tagjai számára, akik úgy döntenek, véget kell vetni ennek a kísérletnek – örökre…"

Mivel az első rész nagyon tetszett, alig vártam a folytatást a függővég miatt. Jó az olvasási memóriám (Néha már-már félelmetesen jó, de sajnálatos módon csupán regényeknél működik.), így könnyedén fel tudtam venni a fonalat és ott folytattam, ahol egy éve abbahagytam.

Meg kell jegyeznem, hogy akkor kezdtem bele, mikor nagymamámhoz indultam néhány napra. Szóval egy falujáró buszon zötykölődve nyitottam ki és egyből bele is merültem. Mosolyogva olvastam és ahogy felcsaptak elmémben az előzmények történései, rájöttem, hiányzott ez a hangulat. Utána azonban, bár terveztem, hogy este és reggel is olvasok, csupán lefekvés előtt tudtam néhány fejezetet befalni, míg haza nem értem.

Már nagymamámnál is éreztem, hogy valami nem stimmel. Ezt azonban betudtam a fáradtságnak, túlpörgött agyamnak (ami egy másik történet körül kószált...) és egyéb kifogásoknak. Mikor azonban már saját szobám kényelmében is megtört a könyv hangulatának varázsa, kénytelen voltam beismerni a hibát.

Ez a kötete nem adta azt, amit az első. Ott minden lassú mederben folyó titokzatos borzongásnak hatott. Élveztem, hogy nem tudtam, milyen rejtély vár rám a következő fejezetben. Ennél ez hiányzott.

A cselekmény most is lassan indult, ám annál pörgősebben folytatódott. A rejtélyek pedig hibernálódtak. Semmi újat nem tudtam meg, csak egyre több zavaros katyvaszt és feltételezést. Az egész Edison Csoport egy vicc.

Chloé szimpatikusból semlegesre váltott. Nem volt vele különösebb problémám a naivságát leszámítva. Bírtam a filmes beszólásait és az ő képessége még mindig ütött. No, nem ököllel, csak úgy finoman, tinikönyvhöz illő mértékben. (Anita Blake nálam az abszolút nekromanta, így nem igazán lepődöm meg egy-egy csoszogó hullától.)

Mégis azt kell mondanom, hogy amíg nem léptek a képbe a fiúk (úgy a 100. oldal után) kicsit untam a könyvet. A sok dilis a csoportban, meg a hülye libák (itt Rea-re és Torira gondolok) bosszantottak. Minden érvük és mondatuk szánalmas volt, akár egy rozoga kártyavár. Liz ellenben kellemes csalódást okozott.

Aztán szerencsére megkaptam a tesztoszteron adagomat és nevethettem Tori (aki kezdett szimpatikus lenni)  és Simon szócsatáin és olvashattam Derekről. Üdítő volt.

A varázs azonban elszállt, ahogy a cselekmény megint kezdett ellaposodni. Az egész szökés egy mókuskerékre hajazott, egyik véletlen halálos veszélyből a másikba. 

De most komolyan, mennyi az esély arra, hogy egy csapat fiatal szökevény röpke két-három nap alatt talál egy hullát, belebotlik néhány harcos kedvű utcakölyökbe, no meg két kőbunkó vérfarkasba? Tudom, tudom, élveznem kellett volna az izgalmakat és befogni. Valahogy mégsem tudtam, mivel az utóbbin kívül mindegyik helyzetben Chloé ostobasága váltotta ki az éles helyzeteket.

A könyv végére szerencsére az akció is nagyobb fordulatszámot vett, jobbak lettek a leírások és nagyobb lett a tétjük. Így a cselekmény javuló tendenciát mutatott és az utolsó száz oldalra úgy belejöttem, hogy nem tudtam letenni, hajtott a kíváncsiság.

Mégis azt kell mondanom, cseppet csalódtam ebben a könyvben. Sokkal jobbra számítottam. Egyszerűen nem tudom elfogadni a háttér kidolgozatlanságát (értem itt az Edison Csoportot meg a hozzájuk kapcsolódó dolgokat). A történetet nem vihetik el a zombik meg Derek személyiségének lehengerlő ereje, ide több kell, nekem legalábbis.

Összegezve nem olyan jó, mint vártam, viszont a srácok még mindig szimpatikusak, a borongós hangulat még mindig adott és a szerelmi szál sem lett túlerőltetve (Tartsa meg az írónő ezt a jó szokását!). Folytatásnak gyengécske, ám ha a harmadik rész ütős lesz, átkötő könyvnek megteszi.

Azoknak ajánlom, akiknek tetszett az első kötet, ők ugyanis megtalálják a hiányosságok mellett a szépséget is ebben a könyveben. (Ahogy én tettem, hiába lett kicsit erős a kritikám.) Akiknek azonban A szellemidéző nem nyerte el maradéktalanul a tetszését, azt ajánlom, várják meg, míg megjelenik a harmadik kötet, hogy egészében lehessen látni a sorozat ívét.

Kiegészítés:

Ahogy a bejegyzés elején írtam, ez a könyv Kelley Armstrong Sötét erő trilógiájának második része. A sorozat harmadik és befejező darabja, The Reckoning (Leszámolás), az ősszel fog megjelenni magyarul. A Könyvmolyképző Kiadó legalábbis ezt ígérte és szerencsére már leszoktak a halogatásról.

Mivel nagyon szépen mutatnak a könyvespolcomon és szeretem, ha teljes sorozatok vannak birtokomban, amint leárazás lesz, beszerzem a harmadik részt is. 

Meg kell azonban még jegyeznem egy nem elhanyagolható tényt. A trilógiához kapcsolódik egy másik trilógia is. (Kezdek egyre jobban fújni a sorozatírókra... -.-") Ez pedig a The Darkness Rising címet viseli, aminek eddig az első két részével (The Gathering, The Calling) készült el az írónő. 

Hogy ez miért érdekes és miért húzom a számat? Mert a két trilógia testvérnek is tekinthető. Egy világban játszódnak, egy konfliktushelyzet köré építve és ha hihetőek az elterjedt pletykák, a 2013-ban megjelenő utolsó könyv, The Rising, újra előveszi a Sötét erő trilógia szereplőit. Vagyis hat kötetet kellene beszereznem, hogy maradéktalanul teljes legyen a sorozatom.

Ezt viszont, ha reményeim beteljesülnek, nem fogom megtenni. Én ugyanis azt várom, hogy a harmadik rész ütős legyen és lezárja a történetet, legalábbis ami a főszereplőket illeti. Annyira ugyanis nem találom jónak, mint mondjuk Cassandra Clare munkáit, hogy csak a szereplők picike részvétele miatt egy újabb trilógiába is belevágjak. Ám ezen ráérek akkor agyalni, ha már mindhárom könyv a polcomon pihen.

The Summoning - A szellemidéző

Mivel még csak néhány órája tettem le a könyvet, elég friss az élmény.
Egy könyvakció során szereztem be és azóta a polcomon várta, hogy végre kézbe vegyem. Mivel mostanában nem igazán találtam olyan könyvet, ami megfogott, kicsit tartottam tőle. Most már tudom, alaptalan volt félelmem, ez egy igazán jó kötet.
A borítója csodálatos, főleg a vörös pöttyös könyvekre jellemző kidomborodások miatt. Még simogatni is érdemes az ilyen tetszetős darabokat. Vastagságra a középmezőnybe tartozik. Nem túl vékony, de nem is vastag. A vége felé, mégis túlságosan rövidnek tűnt.
Muszáj szólnom egy kis hibáról, ami valószínűleg a szerkesztőt terheli. Előfordulnak elgépelések benne. Néhány betű hiányzik, vagy épp osztódásnak indult. A gondolatjelek is elcsatangoltak, ami szerintem már egy fokkal súlyosabb probléma, mivel így nehéz követni, hogy ki is beszél éppen. Azok az olvasók, akik kényesek az ilyesmire, mint jómagam (még egy több száz oldalas gazdaságtörténeti ömlengésben is kiszúrom a helyesírási hibákat) egyből észreveszik és cseppet bosszankodnak miatta. De ez csak egy kis szépséghiba, ami nem rontja a történet presztízsét.
Jöjjön a szokásos fülszöveg, mielőtt jobban belemerülök:

"Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké. A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba. A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat - a sármos Simont és gyanús, soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet - rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos "problémás a gyerek" viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül..."

A történet engem egyből megfogott. Tetszetős a szellemes téma. Kicsi korom óta bírom a kísértettörténeteket, tudtam is jó néhányat és A médium című sorozatot is szeretem. Az emberek többségével ellentétben azonban, engem nem riasztanak a kísértetek. Nem látok bennük semmi félelmetest, persze elég magas az ingerküszöböm természetfeletti jelenségek esetén. Nem rezzenek össze egy kis furcsa zajtól a sötétben. Régebben, mikor még sok kísértettörténetet tudtam, sötétben meséltem őket unokatestvéreimnek. Élvezték, bár a párnát ölelgették közben és később megkaptam szüleiktől, hogy ijesztgetem a rokongyerekeket. Pedig valahányszor találkoztunk, kérték, hogy meséljek megint.
Maradt még némi vonzódásom a szellemekhez, ezért is akadt meg a szemem ezen a köteten.
Néhány oldal után teljesen azonosultam a főszereplővel. Chloé sok dologban hasonlít rám. A frizurájával vesződik, nem érti barátnői miért csak a fiúkkal foglalkoznak, kétségei vannak magával szemben, kilóg a sorból, igazi különc, akárcsak jómagam. Sokkal fiatalabbnak néz ki a koránál és későn érő típus, ami egy újabb egyezés. Sajnos, akár öt évet is letagadhatnék a koromból, ami tekintettel arra, hogy még nem kell aggódnom a ráncok miatt, elég nyomasztó. Az pedig, hogy Chloé is ezzel küzd, mosolyt csalt az arcomra. Megkedveltem. Igazán jól kijönnénk.
Ahogy haladt a cselekmény, rá kellett jönnöm, hogy a többi szereplő is jól megformált, érdekes figura. Derek is belopta magát a szívembe, szinte teljes összhangban azzal, ahogy Chloé véleménye alakult róla.
Bár a helyszín nem sokat változik, szinte végig a Lyle Ház, ez nem veti vissza az eseményeket és az izgalmakat. Különösen érdekes az idő múlása. Pár nap, heteknek tűnik, annyira sűrűn jönnek a kisebb nagyobb kalandok és a megoldásra váró rejtélyek. Kivételesen nem is láttam át annyira a szálakon, ért néhány meglepetés.
A vége pedig egyszerűen észbontó. A kezdeti nyugalomhoz képest őrült tempót vettek az események és az utolsó oldalak után, szinte könyörög az olvasó a folytatásért.
Szerencsére, trilógiáról van szó, így még két csinos kötet nyugtathatja meg az olvasói szíveket. A második kötet várhatóan novemberben jelenik meg magyarul. Már alig várom.
Nem csalódtam megérzéseimben, mikor beszereztem ezt a könyvet és csak ajánlani tudom mindazoknak, akik természetfeletti kalandokra vágynak egy kis különc szemszögéből.

Helyzetjelentés:
Szobám fala Milkalila színű lett! Nagyon tetszik, hiszen a lila a kedvenc színem és a Milka a kedvenc csokim. Mostantól pedig úgy fogom érezni, mintha egy külön lila világom lenne. Már várom, hogy teljesen megszáradjon a fal és visszacuccolhassak. Nem bánom még a korán kelést és az unalmas pakolást sem.
Már egy jó ideje terveztem, hogy meglátogatom városkám könyvtárát. Könyvkészletem apadóban van és kivételesen akkor mentem be a városba, mikor nyitva volt, így végre felmértem a telepet. Hát bánom, hogy nem előbb tettem. Négy kötettel jöttem haza csak mert visszafogtam magam. Viszont agyamban szépen elraktároztam, mit akarok még kivenni a későbbiekben és hol találom. Eszméletlen, milyen kincsekre lehet bukkanni, ha odafigyel az ember. Bár jobban tenném, ha regények helyett a latin jegyzeteimet bújnám...