A pokol is elnyeli

Ezt a könyvet Kristentől kaptam kölcsön. Úgy éreztem, illene tovább ismerkednem Vavyan Fable írónővel, így rábíztam magam egy szakértőre. 

Habár ez a kötet egy sorozat előzménykönyve, úgy kaptam meg, hogy kerek egész a történet, nem szükséges a folyatást is ismerni. Ez pedig igaznak is bizonyult.

Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám rá: retró. Nagyon retró a borítója a két 80-as évek divatját képviselő hölggyel és a tartalom is hasonlóan hatott. Olvasás közben komoly nosztalgiát éreztem, de erről majd később.

300 oldal és a fejezetek többsége kifejezetten rövid, így gyorsan végig lehet lapozni.

Fülszöveg:

"Patrick Wyne, az akciócsoport fáradt vezetője éppen aludni készül, amikor váratlan látogatója érkezik: Joy Smith. A lányról csak annyit lehet tudni, hogy nem az, akinek kiadja magát, viszont remekül rajzol, s ha kell, verekedni is tud. Ennek aztán nagy hasznát veszi, mert rövidesen többen is üldözni kezdik. A titokzatos lány a kommandósok segítségét kéri egy már-már hihetetlen ügyben: meggyilkolt barátjáért akar bosszút állni, akit egy embertelen orvosi kísérletnek vetettek alá, és valami emberrablásról is mesél. Joy gyönyörű nő, Wyne viszont esendő férfi. Kötélnek áll tehát, és vele tartanak a társai is. A sötét história hajmeresztő kalandokban folytatódik, s számos meglepetést tartogat. Amikor már-már úgy tűnik, vége a hosszú „szafárinak”, nem késlekedik a fordulat: hosszú üldözés veszi kezdetét."

Minden elvárásomat az egyetlen korábban olvasott Fable könyvre (Kedves, mint egy kéjgyilkos) alapoztam, így talán túlságosan nagy mércét állítottam ennek a könyvnek.

Ez ugyanis egyértelműen egy krimi akcióval fűszerezve és inkább a nyomozáson van a hangsúly, mint a humoron. Épp ezért a legnagyobb gondom az volt, hogy nem találtam elég viccesnek. Azt reméltem, jókat kuncogok majd rajta, mint az írónő másik könyvén, és ez sajnos elmaradt.

A cselekmény egyszerű, vannak a jó fiúk és a rossz fiúk. Előbbiek megpróbálják elkapni az utóbbiakat, miközben egyre több disznóság derül ki róluk, ráadásnak pedig meg kell menteni egy lányt. Szóval nem valami ördöngös sztori, de nem is ez volt a cél. 

Talán inkább akciókönyv, mint krimi, hiszen minden második fejezetben akad egy kis verekedés filmszerűen koreografált leírásokkal és a sok szereplő (két kezemen sem tudom megszámolni, annyian vannak) miatt akad bőven kaland.

Olvasás közben igazán nosztalgikus hangulat telepedett rám és nem csak azért mert itt a bizonyíték egy videokazetta volt (Igen, én ahhoz a generációhoz tartozom, aki videokazettákat gyűjtött és magnón hallgatott zenét.), hanem mert emlékezettet valamire. Egy hangulatra, egy emlékre, hogy milyen volt gyerekként 80-as és 90-es évek akciófilmjeit nézni a tévében. Arra az időszakra, mikor lenyűgözött egy olyan verekedés látványa, ahol szinte egyértelműen kivehető volt, hogy csak imitálják a dolgot és nagy csattanásokat használtak aláfestő zenének.

Egy részem tehát elmerült ebben a hangulatban és az "egy tökös lány megzaboláz egy egész csapat férfit" szituációban, míg a másik, idősebbik felem csalódottan sóhajtozott. Utóbbi ugyanis nem kapott elég humort az ízlésének, nem kötötték le a verekedések és a kivitelezés sem nyerte meg. 

Vártam Fable gunyoros stílusát, de csak néhány jó helyre illesztett mondatot találtam és nagyon sok nagy monológot. Zavart, hogy mindenki olyan könnyedén belelendült a hosszú szónoklatra arról, mit gondolt vagy tett. Kicsit szájbarágósnak éreztem. A szerelmi szál pedig pont hidegen hagyott. Mivel már az első tíz oldalon tudtam, hogy Joy és Wyne így vagy úgy össze fognak jönni, cseppet sem érdekeltek az udvarlási köreik. A kapcsolatuk papírséma szerint alakult és hiányzott belőle a szikra.

A cselekmény pörög egyik akció követi a másikat és mindig újabb és újabb problémákkal kell szembenézniük a szereplőknek, mégsem éreztem a fordulatok súlyát. Nem volt meglepetés, mert tudtam, hogy míg az utolsó oldalra nem érek, nem fognak megoldódni az ügyek.

Összességében azt kell mondanom, nem rossz könyv, de nem az én világom. Nekem ez a csihi-puhi nyomozódsi önmagában kevés.

Azoknak ajánlom, akik kifejezetten akciós könyvre vágynak, illetve mindenkinek, aki egy kis retró hangulatot szeretne.

Kiegészítés:

Ahogy a bejegyzés elején említettem, ez a könyv a Halkirálynő sorozat előzménye. A sorozat jelenleg 10 kötetből áll (nem tudom, az írónő tervez-e még több részt) és ezek a könyvek már kicsit vaskosabbak.

Nem tervezem a sorozat elolvasását, inkább más témájú könyvvel próbálkoznék tovább az írónő tollából.

Kedves, mint egy kéjgyilkos

Igazán restellem magam, amiért csupán elvétve veszek kézbe magyar szerző által írt könyveket. Mostanában azonban vadászni kezdtem a hazai művekre. Sajnos, nincs túl nagy választék és igazán nehéz kimazsolázgatni őket a többi könyv közül. Pedig egyesek megérdemelnék a nagyobb népszerűséget és néhány írópalánta is a felfedezést. A kiadók többsége mégis előnyben részesíti a külföldi szerzőket. Ahogy végignézek polcomon, az amerikai írókat látom túlsúlyban. Az angol nyelvnek ugyanis megvan a nagy előnye, hogy fordítás nélkül több országban is kiadható.
Amúgy én úgy tartom, hogy olvasni az anyanyelveden az igazi. Hiába értem meg az angol könyveket is, inkább kivárom, míg lefordítják, hogy teljes mértékben, minden egyes betűt ki tudjak élvezni.
Ennyit a hazai könyvhelyzetről. Most egy igazán népszerű magyar írónő könyvét hoztam csemegének.

Vavyan Fable meglehetősen termékeny könyvek terén. Gyakran összefutottam egy-egy kötetével a buszon, metrón, egyéb járművön. Fel is figyeltem rá és úgy jártam, mint az emberek többsége, megtévesztett a név. Meg se fordult a fejemben, hogy hazai kötetbe botlottam, míg utána nem néztem alaposabban. Tetszett, amit találtam.
Rengeteg műfajba belekóstolt már, mégis stílusa alapján egyből felismerhető. Citatumon sok idézetet találni tollából, amik csak növelik nálam presztízsét. Kedvelem az idézeteket.
Tehát elhatároztam, hogy olvasok tőle valamit . Egy ideig bogarásztam a könyveit, de nem akartam több kötetes sorozatba belekapni, így elnapoltam. Pucca barátom jóvoltából azonban megkaptam kölcsönbe a bejegyzésnek címet adó könyvet. Most, hogy már átrágtam magamat rajta, értem, miért a következő szavakkal nyomta a kezembe: "Nem olvastál még Fable-t? Akkor ezt el kell olvasnod. Az egyik kedvencem."
Megfogadtam a tanácsát és milyen jól tettem.

Ez nem egy szokványos könyv. Így nem írom le a fülszöveget, inkább magam foglalom össze.
Az alcím tökéletesen jellemzi: Megbotránkoztató mesék.
Lényegében több rövidebb történetből áll, amik tényleg elég ütősek. A könyvön található figyelmeztetés, így teljesen jogos:

"Vigyázat! A fedél puha a tartalom kemény.

Tényleg kemény, mint a koporsószög. Kell hozzá bizonyos mértékű pszichopata hajlam, hogy az ember élvezni tudja. Még szerencse, hogy mindenkiben van egy kicsi.
Én négy részre osztanám fel a meséket.
Az első részben rövidebb történetek sorakoznak. A legelső a Rossz ómen, jó ómen személyes kedvencem is egyben. Sokat nevettem rajta, bár meglepően idegesített a főszereplő dilipata kényszeressége. Viszont már itt feltűnik kedvenc szereplőm Lomeo Gorton, aki más mesékbe is kap kisebb-nagyobb szerepet. Ebben a részben a könnyedebbek vannak, bár fokozatosan erősödik a tartalom.
A második szakaszba a Halálgyári képek és a Valahol Európában - Új fejezet című történeteket sorolnám. Ezek aztán a velős mesék. Tökéletesen szemléltetik a hidegháborút. Bár első néhány mondat alapján mindenki a második világháborúra asszociál, nem akkor játszódnak, hanem utána. Ez az a része a könyvnek, amit szerintem mindenki értékel. Brutálisan őszinte.
A harmadik rész a Padlógáz című történet, ami számomra Lomeo miatt különösen érdekes, míg a negyedik a Kedves, mint egy kéjgyilkos. Nekem az utolsó mese túl kiszámítható volt az előzőkhöz képest.
Ennyit a cselekményről, mivel a történetek rövidsége miatt nem érdemes tovább részletezni őket. Rátérek inkább a kivitelezésre.
Nagyon tetszik a mesék előtti bevezető szöveg:

"Amennyiben Ön ismer analóg karaktereket a környezetében, azonnal értesítse az illetők pszichiáterét és a pletykasajtót! Saját biztonsága érdekében mielőbb hívja a zsarukat, az atomvakondűzőket vagy az autópálya-rendőrséget!"

Már ebből is látszik, nem szokványos karakterekkel van dolgunk. A többség pszichopata és nem csak képletesen szólva. A legelmeroggyantabb gyilkosokkal találkozik az olvasó, miközben kap társadalomkritikát, keserű humort és jó adag zseniálisan megszerkesztett szöveget és dialógust. És itt lapul az a bizonyos adalék, amit az írónő stílusának lehet nevezni. Nagyon kedvelem a fekete humort és a furfangosan kicsavart, mégis találó kifejezéseket. Ezzel azonban nem mindenki van így. Míg olvastam, volt hogy percekig vihogtam egy-egy mondaton, aztán erős késztetéstől hajtva az első közelemben található élőlénynek elmeséltem, mi ilyen mulatságos. Ezt persze anyukám, a gyanútlan áldozat, nem fogadta túl lelkesen. Legalább annyira agyalágyultnak tartott, mint a könyv delikvenseit.
Kedvenc idézetem a könyvből:

"Úszkált volna cápa a magzatvizedben."

Ezt a kötetet véresen meleg szívvel ajánlom mindazoknak, akik valami meglepően őszinte, sötét humorú alkotásra vágynak sok őrülttel. Szigorúan nagykorúaknak erős idegzettel, nehogy megfeküdje valaki gyomrát a kemény tartalom.

Helyzetjelentés:
Dobpergést kérek! Megvolt az első publikálásom. Igaz, csupán a könyvismertetőim vándoroltak át egy másik blogra, de mivel az egy kiadó (Ulpius-ház) blogja és személyesen válogatnak a beküldött munkák közül, talán nevezhetem publikálásnak. Mindenesetre, számomra nagy dolog, bár cseppet furcsa születési nevemet látni firkálmányaim mellett.
Az ajánlott oldalak közé is bekerült ez a kiadói blog, így bárki utánajárhat.