A nevető holttest

Most fejeztem be a 11. Anita Blake kötetet. Tartom magam a tervhez és nekilátok az egyes könyvek ismertetéséhez, illetve rövid véleménynyilvánításhoz. Lassan kezdek elveszni, hogy melyikben, mi is történt. Már több mint egy éve olvastam az első kötetet a Bűnös Vágyakat (korábban már írtam róla), így kissé nehézkes a részletek felidézése, de megoldom.
Ám mielőtt belevágnék a 2. kötet A nevető holttest ismertetésébe, egy gyors helyzetjelentés:
Szerda van, még cirka 10 percig, vagyis megint éjjeli üzemmódban működöm. Kezd teljesen a feje tetejére állni a napi ritmusom. Hajnalig olvasok és délig alszom utána. No nem mintha ez baj lenne, csak azért mégse ez a normális. De én mindenben távol állok a normálistól... Most legalább kissé lehűlt a levegő és nem olvadozok a nyári melegben. Odakint olyan kellemes, főleg az eső utáni friss levegő miatt. Fél perce voltam kin az udvaron és egy béka kissé rám hozta a frászt. Muszáj volt megnéznem, melyik macska randalírozik már megint az ablak alatt. Adonisz volt. Egy nagy fekete kandúr, aki az én kicsi hercegemet akarta már megint elverni. Egyszerűen nem értem, mi a fenéért van folyton nálunk, mikor több házzal arrébb lakik és most egyik lány cicám sem tüzel. Csak azért jön, hogy az Edgárt piszkálja (ő az én hercegem, a kis vörös-fehér kandúrom ^^) Értem én, hogy mivel már egy éves és kamaszodik kezd konkurenciát jelenteni a fekete kandúrnak, de leszarom az önérzetét. Nekem ne vagánykodjon egy kölyökkel szemben ráadásul nem is a saját területén. Viszont nem játszhatok folyton testőrt. Edgárnak kell kimásznia dologból és visszavágni vagy épp meghunyászkodni. Részemről a visszavágást pártolom, bár aggódom érte kicsit. Ezért is engedtem most le a pincébe miután elzavartam Adoniszt. A béka pedig a pinceajtóban gubbasztott, csak hogy visszatérjek eredeti gondolatmenetemhez. Majdnem odacsuktam szegényt és kicsit megijesztett ahogy előtűnt a sötétből. Persze ő sokkal jobban beparázott és már el is ugrált, én meg megnyugodtam, hogy nem lettem békagyilkos. Azt a "buddhista" lelkem rosszul viselte volna.

Most, hogy az óra éjfélt ütött visszatérek a zombik és vámpírok világába. Szóval A nevető holttest. Kezdem talán egy rövid ismertetővel:

"Anita Blake visszatér! A város legdögösebb vámpírvadászának és halottkeltőjének még mindig nincs pasija, de problémája annál több. Először visszautasítja egy gazdag és befolyásos üzletember felkérését, hogy támasszon fel egy háromszáz éves holttestet. Nagy hiba. Aztán magára haragítja a valaha élt egyik leghatalmasabb vudu papnőt. Ez még nagyobb hibának bizonyul. Ha mindez nem lenne elég, Anita belekeveredik egy véres gyilkosságsorozatba is, melynek titokzatos elkövetője a békés kertvárosokban lakó családokat veszi célba. Lehet, hogy minden mindennel összefügg? Anitának minél előbb meg kell oldania a rejtélyt, ha nem akar újabb ártatlan áldozatokat. És kénytelen ellenállni a város új vámpírura, Jean-Claude csábításának is, különben mindörökre búcsút mondhat a lelkének."

Ez egy nagyon jó kötet. Anita ügyeit három kategóriába lehet sorolni: zombis melók, likantróp gondok és vámpír macera. Így ebben a sorrendben szeretem őket, vagyis valójában csak az első kettőt. A vámpír problémák nem kötnek le. Jobban szeretem amikor halottakat kelt vagy vérfarkas ügyekkel foglalkozik.
Ebben a kötetben pedig a zombikon, vudun és a nyomozáson van a hangsúly semmi vámpírdiplomácia, ami a későbbiekben elszaporodik majd. Még az alakváltók is csak elvétve ütik fel a fejüket. (Vagy még annyira se...) Izgalmas, humoros, fordulatos, pont olyan amilyennek lennie kell. Ezért szeretem annyira ezt a sorozatot. Még Jean-Claude is elviselhető pedig őt nem kedvelem.
Két idézet ebből a kötetből ízelítőnek Hamilton humorából:

"Elmegyünk Tenderloinba. Reszkessetek stricik. A Város Urát viszem kíséretül. Olyan volt, mintha termonukleáris fegyvert vetnék be a hangyák ellen. Mindig is tömeggyilkos alkat voltam."

"Járulékos költségek. Két doboz nyomtatópapír, öt közepes hegyű töltőtoll, négy színes kartondosszié, egy darab kurva."

Imádom a humorát. ^^
Érdemes megemlíteni, hogy a kötetek címe egy bárt, éttermet, vagy klubot jelöl. Ez alól a 11. kötet kivétel, amit nem tudok mihez kapcsolni. A nevető holttest amúgy egy sztriptízbár.
Jó kis könyv, így csak ajánlani tudom mindenkinek, aki izgalomra vágyik és nem riad vissza pár hordónyi vérttől, elvégre nem véletlen a 18-as karika. Anita pedig ebben a kötetben még kemény csaj, aki igyekszik távol tartani magát a vámpírtól (Jean-Claude) és csak a munkájára koncentrál, amit hibátlanul elvégez zombiidézősen, nyomozósan és persze lövöldözősen.
Még két érdekesség a végére:
A könyvek borítói az USA-ban szerintem rondák. Unalmasak és egyszerűek, míg a magyar borítók művészien szépek és még az írónő is azt nyilatkozta egyszer, mennyire tetszenek neki a magyarországi borítók. Tudunk mi, ha akarunk. =)
A kép pedig, amin Anita látható néhány zombi kíséretével és a korai kötetekre jellemző legjobb barátjával, vagyis a Browing pisztollyal, egy képregényből van. Marvel képregény is készült ugyanis a könyvsorozatból és Anitát szerintem nagyon jól eltalálták. A fiúk viszont kicsit tipikus amerikai képregényfigurák lettek. De ez ízlés dolga.

Bűnös Vágyak

Vámpírok...
Mostanában nagyon kelendő téma. Előző bejegyzésemben említést tettem Anita Blake-ről és egy bizonyos mostanában talán túlságosan legnépszerű könyvről. Bár én nem értem e mű felhajtását. Anita sokkal jobb! Ó, igen, jól gondolod. Arról a bizonyos Twilight-ról beszélek. Nos, had meséljem el megismerkedésemet vele.
Még nem jelent meg magyarul, mikor belebotlottam az interneten. Épp egy könyvet kerestem, amit elolvashatok és böngészésem során szembe találkoztam a Twilight-al. Elolvastam a rövid leírását és azt mondtam érdekes, ha nem találok jobbat. Angolul el is kezdtem gépen, de nem kötött le. Aztán találtam jobbat...
Már megfogadtam, hogy nem ugrok be a reklámnak, ezért nem is foglalkoztam tovább vele, hanem beszereztem egy másik könyvet, az Éjvilágot, amiről majd írok legközelebb. Na, szóval gyémántvámpír felejtős volt számomra, egészen addig, míg a suliban ki nem tört a hisztéria. Egy emberke beszerezte, aztán nagy sóhajok közt mesélte mindenkinek, milyen jó. Akár a bubópestis, komolyan mondom. Durva gyorsan terjedt és már mindenki ezt olvasta. Én meg csak kapkodtam a fejem, hogy még a csapból is ez folyik. Mire felocsúdtam, már le voltam maradva és csúnya szemeket meresztettek felém, ha leszóltam. Mert ezt tettem. Kíváncsiságomtól hajtva újra nekiláttam és elolvastam, de nem váltotta ki belőlem a várt reakciót. Szóval nem lettem Edward fan és nem álmodozok egy ragyogó vámpírról. És, hogy miért ez az ellenszenv? Főleg a nagy reklámnak kevés az igazságalapja szitu miatt. Másrészt nekem túl csöpögős. Amíg össze nem jönnek benne, addig egész jó. De amint elkezdenek nyáladzani... brrrr... Ez van. Nem mézeskalácsból van a szívem és nem vágyom rózsaszín vattacukorra sem. Jeges tea folyik az ereimben.
A lényeg, hogy szerintem ez a mániát kiváltó könyv csupán egy nyálas lányregény semmi több, szappanoperába illő finomságokkal megspékelve. Mégis, nem lenne vele gondom, ha nem volna a vámpírok szőke herceggé varázsolója. Könyörgöm, egy vámpír vért iszik, gyilkol és több száz évig elél, így nem fog úgy viselkedni mint egy éretlen kamasz. Feltéve, ha nem épp zöldfülű a csóka. Persze mindenki újítani akar, de vannak bizonyos határok, szerintem. Egy vámpír legyen vámpír és nem szobor, vagy gyémánt. Elvégre egy cinke sem úszik, még a könyvekben sem.
Most szeretnék kitérni az igazi vámpírokra, vagyis Anitára és az ő világára.
Szintén netes böngészésem során bukkantam rá és sóhajtottam, jajj vámpíros. Aztán mégis belekezdtem, mivel nem volt jobb és betűk nélkül meghalok előbb utóbb. Szóval elkezdtem és egyszerűen beszippantott. Imádom, de komolyan. Bár ebben is van néhány dolog, ami szúrja a szememet, főleg a színvonal rohamos esése, de most maradok az első kötetnél.
Ha jól tudom, 1994 környékén jelent meg a Bűnös Vágyak, vagyis az első kötet. Az írónő, Laurell K. Hamilton hihetetlenül nagyot alkotott. Ő hozta újra divatba a vámpírokat, méghozzá úgy, hogy a mai modern környezetbe építette bele őket.

"Gyilkosan szórakoztató." - Publishers Weekly "

Csak ilyen ajánlásokat találni róla, vagyis meglehetősen elismert. Na, de lássuk a tartalmat:

Olyan világban élünk, ahol a legfelsőbb bíróság döntése alapján a vámpírizmus megengedett. Ahol halottkeltőnek lenni hétköznapi foglalkozás. Ahol a természetfeletti ügyeket a rendőrség különleges osztaga kezeli. Ahol mindennapos dolog, ha az ember zombikba vagy patkányemberekbe botlik. St. Louis-ban valaki vagy valami gyilkolni kezdi a város legerősebb, leghatalmasabb vámpírjait. A rejtély felderítéséhez a vérszívók kénytelenek külső segítséghez fordulni. Ő Anita Blake. A legdögösebb halottkeltő és vámpírvadász a városban. Azt hitte, már mindent látott, de ez az ügy még neki is okoz meglepetéseket.

Anita Balke egy hihetetlen karakter. Legalábbis az elején, mivel kezdi elveszíteni a varázsát, de csak a 9. kötet környékén. ;) Ő tehát a főszereplő, aki ember, egy halottkeltő, vagyis zombikat idéz. Ez a munkája és meglehetősen jól csinálja, mivel nekromanta képességei is vannak. (Irányítja a holtakat és halkan megjegyzem a vámpírok hullák, így őket is nagyjából.) Mellékállásban pedig a rendőrségnek segít a természetfeletti gyilkosságok felgöngyölítésében. Ezen kívül vámpírvadász. A vámpírok csak úgy ismerik: "Hóhér", mivel jól végzi a munkáját. A könyv tele van természetfelettivel, vámpírokkal, zombikkal, likantrópokkal, vuduval és wiccával, egyszóval mindennel, ami csak fellelhető a misztikum fogalma alatt. A legjobb mégis az, hogy egyszerre több probléma jelentkezik, amik a végén a nagy fináléban (Sosem lehet tudni ki az aktuális főellenség.) összefonódnak. Akció dús, humoros és rejtélyes. Pont, ahogyan szeretem.
Az első kötet így garantált siker annak, aki nem riad vissza két hordó vértől és egyéb belsőségektől és aki érti a keserű humort. Anita világa hihetetlenül magával ragadó és könnyen bekebelezi a gyanútlan olvasót.
Azonban mint mindennek, ennek is vannak hátulütői. Az első kötet befejezése például határozottan nem tetszett, de ez csupán szuverén vélemény. A karakterek közül pedig Edward, aki első ránézésre kedvenc lett, (Semmi párhuzam nincs a névrokonságon kívül a fentebb említett személlyel.)mégis az ő karaktere a legzavaróbb számomra, mivel egy ember, aki hidegvérű bérgyilkos, mindig állig felfegyverezve és ő a vámpírok csak "Halál" néven ismert gyilkosa, néha alul teljesít. Pedig nagyon csípem. És ha már a vámpíroknál tartunk akkor ejtek pár szót Jean-Cloude -ról is. Ő igazi vámpír annak minden adottságaival és amúgy egy számomra irritáló, manipuláló szemét, aki csak bajt hoz Anitára. Ez szintén csak az én véleményem. Mások kedvelik... De én mindig másképpen vélekedek a dolgokról, mint a többség.
A Bűnös Vágyak mégis egy hihetetlen kötet és csak ajánlani tudom.
Ez azonban csak egy kis ízelítő, mivel a következő kötetek egyre több szereplőt és rejtélyt tartogatnak. A korhatár viszont nem véletlen. szigorúan 18-as karikás, mivel elég brutális (Néha még Anita is rosszul van a gyilkosságok megszemlélésénél.) és a korhatár másik oldalától, vagyis erotikától sem mentes, sőt. Bár akit ez zavarna, az is belekezdhet emlékezetem szerint a 7. kötetig, mivel akkor van az első úgymond "akció". Igaz, ha valaki átolvas hat kötetet, garantáltan olvassa tovább is.
Még nem tudom, hogy írok e a további kötetekről. Nehéz úgy beszélni róla, hogy ne szóljam el magam.
Itt pedig befejezem és egy képpel búcsúzom. Nemrég találtam meg, pedig már van egy éve is, hogy elkészítettem a társaival együtt. Egy kis humor a sok vér után. =)