A nyáron a portugáliai nyaralás után volt még lehetőségem néhány kisebb csavargásra.
Bory-vár
Nagyon régóta szerettem volna megnézni a Bory-várat.
Székesfehérvár nincs messze a fővárostól és San Diego is vevő volt az ötletre.
Habár várként emlegetik ezt a lenyűgöző épületet, nem a klasszikus értelemben vett vár. Ez valójában egy képzőművészeti alkotás. Bory Jenő építészmérnök és szobrászművész készítette, formálta és csinosította 1923-tól 1964-ig. Az épületet elsősorban a felesége számára építette, aki szintén művész volt, így meglehetősen romantikus hely. Az átépítések során kapott több tornyot, kerengőt, folyosót és rengeteg szobrot. Az udvaron kiállított szobrok ismerősek lehetnek, mivel ezek öntőformák, vagyis van belőlük bronzból készült változat is elszórva az ország különböző pontjain. A "vár" ezért nem csupán építészeti szempontból érdekes, tele van képzőművészeti alkotásokkal. Belül látható egy műterem és egy gazdag festménygyűjtemény, amely többnyire a család alkotásaiból áll. A kisebb-nagyobb szobrok pedig lépten-nyomon felbukkannak. Ráadásul a hangulatot tovább fokozza a szépséges kert, ahol egyszerűen csak kellemes sétálni.
Az épület és kertjének minden szeglete bejárható belépőjegy fejében. Szerintem, érdemes kifizetni a családnak a belépődíjat, mert felmenőjük valóban nagyszerű dolgot alkotott. Meg is teszik elég sokan, ottjártunkkor egy egész busznyi nyugdíjas érkezett a többi egyéni látogatón kívül. Bár az udvar és a képgaléria felvesz elég sok embert, a zegzugos folyosók és lépcsők már nem, így körültekintőnek kell lenni, mielőtt az ember elindul a csigalépcsőn.
Nagyon tetszett, hogy fel lehet menni a tornyok tetejére, ahonnan remek kilátás nyílik az egész várra és a város ezen részére.
Kényelmesen végigjártuk az egészet és rengeteg fényképet készítettem, mert ez a vár tényleg gyönyörű és nagyon romantikus.
Aztán megéheztünk, így betértünk a várral szemben, az utca túloldalán található étterembe, amelyet senkinek sem ajánlok. Úgyhogy most elrettentő panaszkodás következik.
Gondoltuk, gyorsan megebédelünk, aztán már indulunk is haza, de legalább két órát rostokoltunk az étteremben, ahol "csupán" 20 percet kellett várni, míg a pincér felvette a rendelést (annak is csak a felét, mert italt a másik pincérnél kellett kérni...) és ugyanilyen csigatempóban hozta is ki. Pedig az asztalok háromnegyede üresen állt, így maximum öt másik asztalnál voltak vendégek, akik többsége már bent ült (valószínűleg már egy jó ideje...), mikor bejöttünk. Az étel egyébként nem volt botrányosan rossz, de nem is olyan jó, hogy megérje kivárni türelemmel. Igaz, mi jót nevettünk közben a főpincér morgolódásán, aki magában morgott, hogy ez nem gyorsétterem és igen is normális 30 percet várni a rendelésfelvételre. Meg is állapítottuk, hogy nem a vendégek, hanem maga a vár ténye tartja fent ezt az éttermet.
Szóval, ha valaki kirándul a Bory-várban és megéhezik, ne menjen be a szemközti étterembe. Inkább sétáljon el a fagyizóig, egyen egy fagyit vagy szendvicset (mert ott az is van), amivel kibírja hazáig, vagy inkább menjen be a városba és keressen egy színvonalas éttermet vagy épp egy gyorséttermet, ha szűkén van az időnek.
Magát a várat azonban meleg szívvel ajánlom mindenkinek. Hihetetlenül hangulatos és remélhetőleg a képeken is látszik, mennyire gyönyörű alkotás.
Cirkusz
Vannak emberek, akik rajonganak a cirkuszért. Vannak, akik nem kedvelik (többnyire a bohócok miatt) és vannak olyanok mint én, akik nem különösebben foglalkoznak vele. Utoljára általános iskolás koromban voltam cirkuszban, mikor épp a városban jártak, de nem hagyott bennem maradandó nyomot. Azonban az artistákat mindig lenyűgözőnek találtam. (A bohócokat meg utálom, mert nekem fárasztó az a humor, amit képviselnek.) Most mégis cirkuszról írok, mert felnőtt fejjel ismertem meg a Fővárosi Nagycirkuszt.
Az egész úgy kezdődött, hogy keresztanyám elment a cirkuszba, majd annyit áradozott róla anyukámnak, hogy ő is kedvet kapott. Úgyhogy ez amolyan anya-lánya program lett és mindkettőnk első nagycirkuszi élménye.
Az Atlantic Flight című műsort néztük meg, vagyis egy vízi cirkuszt, bár számomra a víz nem sokat tett az előadáshoz.
Remek helyünk volt, kényelmesen láttuk a porondot és nagyon tetszett, ahogy a műsor kezdete előtt fiktív és vicces induló repülőjáratok kiírásával szórakoztatták a közönséget.
Maga a műsor igazán színvonalas volt, bár a körítés (a bohóc turista) kimaradhatott volna. Számomra ugyanis önmagában megállta a helyét a legtöbb szám. Külön ki kell emelnem a bűvészeket, akik látványosan váltottak ruhát hihetetlen sebességben, az artistákat, mert csak tátottam a számat olyan ügyesek voltak, és az állatos számokat. Voltak kutyusok, papagájok és két olyan hatalmas fóka, hogy ha nem a saját szememmel látom őket, el sem hiszem.
A cirkusz tehát remek élmény volt, mindketten élveztük és tudom ajánlani. Aki még nem járt a Fővárosi Nagycirkuszban, pótolja valamikor, mert ez a műsor nem csak gyerekek számára érdekes, egy felnőtt is épp úgy rá tud csodálkozni a szinte repülő artistákra, mint a kicsik.
Balaton
Idén is kaptunk meghívást a Balatonra San Diego egyik barátjától és idén is mi kaptuk a pókos szobát. Oké, a pókok többsége ki lett költöztetve az erkélyre, ám a tavalyi emlékek előjöttek, mint nyolclábú barátaink a sötétben.
Ezúttal kevesebben voltunk, gyakorlatilag házigazdánk családja és mi ketten, ám így is remek élmény volt. Napi két megmártózás a tóban nagyszerű dolog főleg az idei nyári hőségben.
Természetesen ezúttal is van vicces sztorim erről a balatoni hétvégéről, amelynek főszereplője a mellékelt képen látható.
Ő, Józsi, az unikornis, akit házigazdánk (egy felnőtt férfi) kapott születésnapjára poénból. Ott szomorkodott az udvaron, mert keresztanyja (egy nyolcéves kislány) már hazament a Balcsiról és nem volt, aki foglalkozzon vele. Ezért, mikor egyik délelőtt csobbanni indultunk San Diegóval kettesben, házigazdánk megkérdezte:
Bory-vár
 |
| Bory-vár |
Székesfehérvár nincs messze a fővárostól és San Diego is vevő volt az ötletre.
Habár várként emlegetik ezt a lenyűgöző épületet, nem a klasszikus értelemben vett vár. Ez valójában egy képzőművészeti alkotás. Bory Jenő építészmérnök és szobrászművész készítette, formálta és csinosította 1923-tól 1964-ig. Az épületet elsősorban a felesége számára építette, aki szintén művész volt, így meglehetősen romantikus hely. Az átépítések során kapott több tornyot, kerengőt, folyosót és rengeteg szobrot. Az udvaron kiállított szobrok ismerősek lehetnek, mivel ezek öntőformák, vagyis van belőlük bronzból készült változat is elszórva az ország különböző pontjain. A "vár" ezért nem csupán építészeti szempontból érdekes, tele van képzőművészeti alkotásokkal. Belül látható egy műterem és egy gazdag festménygyűjtemény, amely többnyire a család alkotásaiból áll. A kisebb-nagyobb szobrok pedig lépten-nyomon felbukkannak. Ráadásul a hangulatot tovább fokozza a szépséges kert, ahol egyszerűen csak kellemes sétálni.
 |
| Ott egy elefánt! |
Nagyon tetszett, hogy fel lehet menni a tornyok tetejére, ahonnan remek kilátás nyílik az egész várra és a város ezen részére.
Kényelmesen végigjártuk az egészet és rengeteg fényképet készítettem, mert ez a vár tényleg gyönyörű és nagyon romantikus.
Aztán megéheztünk, így betértünk a várral szemben, az utca túloldalán található étterembe, amelyet senkinek sem ajánlok. Úgyhogy most elrettentő panaszkodás következik.
Gondoltuk, gyorsan megebédelünk, aztán már indulunk is haza, de legalább két órát rostokoltunk az étteremben, ahol "csupán" 20 percet kellett várni, míg a pincér felvette a rendelést (annak is csak a felét, mert italt a másik pincérnél kellett kérni...) és ugyanilyen csigatempóban hozta is ki. Pedig az asztalok háromnegyede üresen állt, így maximum öt másik asztalnál voltak vendégek, akik többsége már bent ült (valószínűleg már egy jó ideje...), mikor bejöttünk. Az étel egyébként nem volt botrányosan rossz, de nem is olyan jó, hogy megérje kivárni türelemmel. Igaz, mi jót nevettünk közben a főpincér morgolódásán, aki magában morgott, hogy ez nem gyorsétterem és igen is normális 30 percet várni a rendelésfelvételre. Meg is állapítottuk, hogy nem a vendégek, hanem maga a vár ténye tartja fent ezt az éttermet.
 |
| a vár kertje és a kerengő |
Magát a várat azonban meleg szívvel ajánlom mindenkinek. Hihetetlenül hangulatos és remélhetőleg a képeken is látszik, mennyire gyönyörű alkotás.
 |
| a vár hátsó perspektívából |
 |
| csigalépcső a toronyba |
 |
| a kert felülről nézve |
Cirkusz
Vannak emberek, akik rajonganak a cirkuszért. Vannak, akik nem kedvelik (többnyire a bohócok miatt) és vannak olyanok mint én, akik nem különösebben foglalkoznak vele. Utoljára általános iskolás koromban voltam cirkuszban, mikor épp a városban jártak, de nem hagyott bennem maradandó nyomot. Azonban az artistákat mindig lenyűgözőnek találtam. (A bohócokat meg utálom, mert nekem fárasztó az a humor, amit képviselnek.) Most mégis cirkuszról írok, mert felnőtt fejjel ismertem meg a Fővárosi Nagycirkuszt.
Az egész úgy kezdődött, hogy keresztanyám elment a cirkuszba, majd annyit áradozott róla anyukámnak, hogy ő is kedvet kapott. Úgyhogy ez amolyan anya-lánya program lett és mindkettőnk első nagycirkuszi élménye.
 |
| Óriás fókák! |
Remek helyünk volt, kényelmesen láttuk a porondot és nagyon tetszett, ahogy a műsor kezdete előtt fiktív és vicces induló repülőjáratok kiírásával szórakoztatták a közönséget.
Maga a műsor igazán színvonalas volt, bár a körítés (a bohóc turista) kimaradhatott volna. Számomra ugyanis önmagában megállta a helyét a legtöbb szám. Külön ki kell emelnem a bűvészeket, akik látványosan váltottak ruhát hihetetlen sebességben, az artistákat, mert csak tátottam a számat olyan ügyesek voltak, és az állatos számokat. Voltak kutyusok, papagájok és két olyan hatalmas fóka, hogy ha nem a saját szememmel látom őket, el sem hiszem.
A cirkusz tehát remek élmény volt, mindketten élveztük és tudom ajánlani. Aki még nem járt a Fővárosi Nagycirkuszban, pótolja valamikor, mert ez a műsor nem csak gyerekek számára érdekes, egy felnőtt is épp úgy rá tud csodálkozni a szinte repülő artistákra, mint a kicsik.
Balaton
Idén is kaptunk meghívást a Balatonra San Diego egyik barátjától és idén is mi kaptuk a pókos szobát. Oké, a pókok többsége ki lett költöztetve az erkélyre, ám a tavalyi emlékek előjöttek, mint nyolclábú barátaink a sötétben.
Ezúttal kevesebben voltunk, gyakorlatilag házigazdánk családja és mi ketten, ám így is remek élmény volt. Napi két megmártózás a tóban nagyszerű dolog főleg az idei nyári hőségben.
Természetesen ezúttal is van vicces sztorim erről a balatoni hétvégéről, amelynek főszereplője a mellékelt képen látható.
 |
| Józsi |
"Miért nem viszitek el Józsit is?"
Persze, hogy megragadtam ezt a páratlan lehetőséget, így San Diego lecipelte nekem a partra. A képen talán nem látszik, de ez egy nagy méretű unikornis, amelyet egy felnőtt ember kényelmesen meglovagolhat - már ha hagyja neki...
Míg én szoktam a vizet, San Diego megpróbálta letesztelni a felfújt unikornist és lovas képességeit. Az eredmény tízpercnyi birkózás lett Józsival, aki újra és újra felülkerekedett San Diegón, aki így hatalmasakat csobbant a vízben. Szakadtam a nevetésétől, ám nem csupán én, hanem a mellettünk úszkáló nyugdíjaskorú társaság is vihogva figyelte a küzdelmet. Aztán San Diegó feladta véget vetve az ingyencirkusznak és megfogva Józsit, rásegített a hátára. Innentől Józsi kezesbáránnyá változott és kényelmesen lebegtem rajta, míg San Diego vezette. Vezetni pedig muszáj volt, mert ez az unikornis irányíthatatlan, arra megy, amerre a hullámok. Jól elvoltam Józsi hátán, de úgy gondoltam, San Diego is megérdemli az élményt, így lecsusszantam róla és segítettem neki felmászni az unikornis hátára. Többször nekifutásra sikerült is. Míg én rendeltetésszerűen ültem Józsi hátán a nyakán lévő kapaszkodókat fogva, addig San Diego egyszerűen hanyatt dőlt rajta. Ez a látvány is megért jó néhány percnyi nevetést...
Egyébként a tó tele volt ilyen és ehhez hasonló lényekkel. Unikornisok, flamingók, hattyúk és sárga gumikacsák lebegtek szerte a vízen. Most, hogy kipróbáltam, meg tudom érteni, mert valóban jó móka egy hatalmas felfújt állaton utazni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése