Viharmadarak

Szeretem az izlandi irodalmat. Az izlandi könyveknek mindig olyan különleges a hangulata, szép a nyelvezete és kifejezetten valós a története. Nem meglepő tehát, hogy erre a könyvre már a megjelenésekor felfigyeltem.

Nagyon tetszik a borítója, és a Magvető Kiadó kifejezetten igényes munkát végzett ezzel az aranyosan kicsi könyvvel. Kivül és belül is mutatós darab, jó kézbe venni. Mindössze 120 oldal az egész.

Fülszöveg:

"Egy izlandi halászhajó Új-Fundland partjainál hatalmas, jeges viharba keveredik 1959 telén. A Máfurön egyre több a jég, hiába törik és zúzzák rendületlenül, a víz megfagy, és gyorsan körbevesz mindent: kötelet, sodronyt, korlátokat, ablakokat és hajóhidat. A fedélzeten tartózkodó harminckét férfi számára hamar világos lesz, hogy már nemcsak a hajó megmentése, hanem az életük a tét.
A Viharmadarak csodálatos gazdagsággal mutatja be ember és természet soha véget nem érő harcát, a világ egyik legveszélyesebb munkáját végző halászok életét és a tenger mindent elsöprő erejét."

Ezt a könyvet egy valós esemény ihlette. 1959 februárjában tényleg szörnyű viharba keveredett néhány izlandi halászhajó Új-Fundland partjainál. A történet többi része azonban fikció, már ami a szereplőket és a vihar pontos eseményeit illeti.

Ez a könyv ismételten hozta számomra az elvárt hangulatot és a szép megfogalmazást. Pont azt adja, amit a fülszöveg ígér, egy halászhajó megpróbáltatásait. Kicsit azonban mégis meglepődtem, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyen belemegy a szakma rejtelmeibe, és vártam benne egy személyes drámát is, ami javarészt elmaradt. A kötet ugyanis egy eseményleírás, még csak tagolva sincs. Egy mély lélegzetvétellel meséli el a történetet, és csak helyenként, néhány érdekes írói eszközzel távolodik el ettől az eseménytől.

Einar Kárason narrációja kifejezetten érdekes. A gördülékeny sorok hol egy külső elbeszélő nézőpontjából íródtak, hol olyan, mintha egy ott lévő bennfentes szereplő kalauzolna minket. Ez talán cseppet furcsának tűnhet, ám a kötet végére értelmet nyer. Az események leírása is egy kissé csapongó, mivel a történet a viharban nyit, majd vissza-visszatér a viharba vezető út pillanataihoz, mint az elindulás, illetve a halászat. A szöveg tagolatlansága miatt ezek az ugrások bekezdések között történnek, ami talán nem minden olvasónak lesz ínyére, ám a szép megfogalmazás kárpótolni fogja őket.

A könyvnek van is főhőse meg nem is. Ez részben a narráció miatt érződik így, részben azért, mert amennyi hangsúlyt Lárus kapott, nagyjából annyit kapott a fedélzetmester is. Ráadásul itt nem egy-egy ember küzdelmét lehet olvasni, hanem egy hajóét, így az ő tetteik, bár helyenként kifejezetten fontosak, eltörpülnek az ember és természet összecsapásában.

A történet hansúlya a halászok életén van, amiről meglehetősen átfogó képet ad. Nem csupán azt mutatja meg, mennyi veszéllyel kell szembenézniük egy viharban, hanem az olyan apróságnak tűnő, de nem elhanyagolható dolgokra is kitér, mint életkörülményeik a hajón, motivációjuk, munkarendjük, ruhájuk és szerszámaik. Ráadásként pedig egy-egy pillanatképet is ad magánéletükből. Ehhez hozzájön a tenger ellen folytatott küzdelem heroikus munkájának részletes bemutatása, amitől meglepően izgalmas olvasmánnyá válik ez a könyv. Komolyan meglepett, hogy a sok technikai részlet mellett is volt annyira izgalmas, hogy feszülten várjam a következő hullám megérkezését.

Összességében tehát tetszett ez a könyv. Kicsit más volt, mint amit vártam, de jó olvasási élményt adott.

Azoknak ajánlom, akik kedvelik az izlandi irodalmat, illetve mindenkinek, aki bepillantana a halászok életébe, és nem riad vissza, ha ez a bepillantás kifejezetten mély lesz. Aki viszont egy klasszikus cselekményű regényre vágyik a tergerről, keresse máshol, mert ez izlandi, itt a nyers valóság szép szavakba öntése a lényeg és nem a cselekmény.

Kedvenc idézet a könyvből:

"Izlandról a tengerre indulni egyet jelentett a katonáskodással háború idején."