1984

Nem egy könnyed olvasmány, így nem is lehet könnyelműen írni róla. 

Már nagyon régóta el szerettem volna olvasni, mivel ez egy olyan kultuszkönyv, amit illik ismerni. Nos, valóban. Most, hogy az utolsó lapokon is átrágtam magam, kijelenthetem, ezt tényleg mindenkinek el kellene olvasnia. Elgondolkodtatóan lehangoló.

Mielőtt azonban jobban belemerülnék a dologba, hoztam egy használható fülszöveget. 1949-es megjelenése óta ugyanis jó néhányszor kiadták más-más borítóval, illetve fülszöveggel. Én a Diákkönyvtáros változatban olvastam, ám a képen látható borító szerintem sokkal inkább illik hozzá.

„Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából” – írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2x2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt. Talán valóban -csak- keserű üdvözlet lesz ez a regény a jövőben, örök emlékeztető a totalitárius XX. századra, és persze szellemes szatíra, mint a nagy példakép, Swift Gulliver-e. Talán. De most még a zsigereinkben érezzük, mit jelent a Nagy Testvér, a gondolatbűn, a gondolatrendőrség, az újbeszél, a duplagondol; s az óceániai Párt három jelmondata is hátborzongatóan ismerős:
A háború: Béke
A szabadság: Szolgaság
A tudatlanság: Erő
S bár sok mindent be tudunk helyettesíteni a történelem valós alakjaival, eszméivel, intézményeivel, ebben a regényben mégis az írói fantázia a leglenyűgözőbb; 1948-ban, betegen, kiábrándultan Orwell olyan regényvilágot alkotott, amely borzongató realitásával rabul ejti az olvasót akkor is, ha közben könnyedén – talán túlságosan is könnyedén – azt mondja: Orwell jóslata, hála istennek, nem teljesedett be.

Ez egy dísztópia, vagyis negatív jövőkép egy olyan világról, ahol nincs szabad akarat, ahol az emberek valóban birkaként élnek nem remélve, nem várva és nem gondolva semmit.

A könyv három részből áll. Az első rész tekinthető bemelegítésnek, amiben az olvasó megismeri Óceánia egy szeletét. Közben pedig eltűnődik az egyértelmű párhuzamokon, amik a kommunizmus és a fasizmus képét idézik fel. No, meg a hidegháborút nem épp véletlenül. Ez a rész ugyanis a hatalomról és az elnyomásról szól. A duplagondol mindent áthat és a könyv világa nyomorúságosnak tűnik tőle. Mégis találtam ebben a lehangoló rendszerben pozitívumot. Nem, nem ment el az eszem és nem is vagyok fanatikus őrült, csak eltöprengtem a fordított pszichológia szemszögéből. 

A Párt két legerősebb fegyvere a történelem és a nyelv manipulálása, ami negatív köntösben ugyan, de  mutatja ezek értékét. Hányszor hallottam már, hogy "a történelem csak múlt, nem jó semmire" vagy "miért nincs csak egy nyelv, úgy minden egyszerűbb lenne". A válasz 1984-ben rejlik. A történelem nem csupán a múlt, hanem a jelen viszonyítási pontja és a jövő alapja, ha pedig ezt eltöröljük, jelen sem lesz igazán. A nyelv pedig legyen az magyar, angol vagy héber, csodálatos, a kultúra magja, a gondolatok alapja, amit nem kell egyszerűsíteni, csak megismerni, elfogadni és megszeretni olyannak amilyen. 

A könyv második fele inkább a társadalom és az emberi kapcsolatok leírásának tekinthető, megfűszerezve a kétkedés és a lázadás gondolatával.

Sajnos, a világban egyre kevesebb a tolerancia, a megértés és a bizalom. Ám szerencsére nem tartunk ott, ahol a könyv jóslata alapján kellene. A család, bármennyire is vesztett tekintélyéből, még mindig a szociális élet magja, barátok is akadnak bőven és ha nyitott szívvel járjuk a világot, kedves idegenekbe is botolhatunk. 

A harmadik rész tekinthető finálénak. Amolyan jeges zuhany a kihűlt vizű kádban fürdőző nyakába.

Olvasás közben éreztem a lehangoltságot, ami a sorokból áradt. Nyomasztott és ütött szívben, agyban egyaránt. Minden mondata elgondolkodtató. Gondolatrendőrség ide, vagy oda, ez a könyv azért van, hogy megdolgoztassa az elmét.

Ajánlom mindenkinek, ezt egyszerűen olvasni kell és tanulni belőle. 

Megjegyzés:

Mostanában divatos lett a dísztópia, ami főleg Az éhezők viadalának köszönhető. Ezt pedig érdemes kihasználni. Talán sokan keresnek rá a műfajban felelhető olvasmányokra és bukkannak rá valóban reálisnak tűnő negatív jövőképekre, mint Orwell munkája. Ezek ugyanis ellenben a tömeghisztériát okozó trilógiával, nagyon is megeshetnek a világgal. Ha csak arra gondolunk, mekkora hatalom van nagyon kevés ember markában, milyen egyszerű lenne megfigyelni és lehallgatni bárkit is, és milyen manipulatív hatása van a teleképnek, ó bocsánat, televíziót akartam mondani... Talán most majd jobban figyelnek az emberek.

Ami pedig engem illet, Orwell egy zseni. Bár elég depresszíven, de sikerült maradandót alkotnia, olyat, ami több, mint hatvan év után is aktuálisnak tekinthető. Csak remélni tudom, hogy nem a jóstehetsége miatt.