2017. augusztus 16., szerda

Csavargások XV.

Habár még hátra van a nyári nyaralásom (augusztus utolsó hetén utazom majd el), nem tétlenkedtem eddig sem. Kisebb kirándulásokra és néhány érdekes helyszínre már ellátogattam. Össze is foglalom, mi mindent láttam, hátha más is kedvet kap, ha nem is most, talán jövő nyáron.

Balaton
Magyar embernek a Balaton megszokott, mégsem mondhatom, hogy sűrűn látogattam volna. Gyerekkoromban néhányszor családi nyaralásként, gimiben barátokkal pár görbe estéért és egyszer az exemmel spontán kikötöttünk Füreden. Épp ezért, bár hagyományos nyári úti cél, számomra mégis különlegesebb.
Szóval mikor San Diego egyik barátja meghívott minket egy hétvégére a déli partra, lelkesen fogadtam. Még az sem okozott fenntartást, hogy grillpartit terveztek és én voltam az egyetlen vegetáriánus a csapatban. Ezt pedig nagyon jól tettem! Hétvégi kiruccanásunk remekül sikerült, éjszakai fürdőzéssel (én voltam az egyetlen lány, aki bevállalta a fiúkkal), napközbeni fürdőzéssel és labdázással, fagyizással, sütögetéssel és úgy általánosságban mindennel, amit az ember csapatosan (összesen 12-en voltunk) tóparton tehet. Egy vicces történetet azért ki kell emelnem.
A nyaralót viszonylag ritkán használják, ám csak az emberek, mert az ízeltlábúak szezontól függetlenül beköltöztek. Ráadásul San Diego pont kiválasztotta a "pókos szobát". Belépve tehát konstatáltam, hogy egy picike pók az ajtó mellett, egy nagyobb pók a függöny mellett, jó pár pók az erkélyen és egy óriási pók a plafon közepén néztek vissza ránk. Nem félek a pókoktól, de mivel mindegyikőjük keresztes pók volt, ami köztudottan csíp, közöltem, hogy nem fogok úgy aludni, hogy a fejünk fölött szendereg egy tenyérméretű példány. San Diego ellenkezve próbált meggyőzni, nem értve, hogy én, az állatbarát, aki a szerinte legrusnyább lényeket is cukinak találom, miért problémázok egy pókon. A pók úgyis a plafonon marad, nem megy az onnan sehová. Aztán, amint ez a mondat elhagyta a száját, az ajtó melletti bébipók szépen leereszkedett a plafonról az orra előtt. San Diego felnézett az óriáspókunkra és konstatálta, hogy ha ő is eljátssza ezt a manővert, akkor pont az ágyunk közepén fog landolni, így kijelentette, hogy a pók mégsem maradhat. A sarokban lévőkkel viszont megegyeztünk szóban, hogy a következő két éjszakát helyváltoztatás nélkül töltik és akkor nem lesznek kilakoltatva...

FEZEN
A nyár fesztiválszezon és szeretem a fesztiválokat. Sajnos a nagyobb fesztiválok meglehetősen elszálltak a belépőárakat tekintve, így le kellett mondanom a VOLT-ról és a Linkin Park koncertről, amit rettentően sajnálok.  Illetve Nova Rockra sem sikerült kijutnom, pedig az egyik kedvenc zenekarom is fellépett, ami ritkaságszámba megy. No, de kiszúrtam, hogy Székesfehérváron is lesz egy igazán jó móka, így addig piszkáltam vele San Diegot, míg be nem szerezett két jegyet. Szóval FEZEN-en voltam életemben először, de biztos, hogy nem utoljára.
Szombati napot néztük ki és a kényelmes megoldást választottuk, vagyis autóval mentünk és jöttünk. Budapestről könnyedén megközelíthető még autópálya nélkül is.
Késő délután értünk a fesztivál helyszínére, már javában tartott a Paddy and the Rats koncert és még mindig őrülten tűzött a nap, így az első hideg italunkat a koncert végére le is hajtottuk. Utána körbejártunk kicsit és meglepve nyugtáztam, hogy bár ez egy kisebb fesztivál, mégsem olyan kicsi. Két szabadtéri színpad, egy sátras színpad és egy beltéri színpad mellett promóciós standok, ételt és italt kínáló bódék hada és még ringlispíl is elfért. A lényeg azonban persze a koncert volt, így meghallgattuk az Alvin és a mókusokat és az Ignite-ot, ami számomra kellemes meglepetés volt. Nem igazán hallottam még erről a bandáról, de remekül szórakoztunk a kissé őrült, hippi énekes megjegyzésein. Aztán jött a fő attrakció, The Offspring. Gimiben, ha valaki megkérdezte, melyik a kedvenc bandám, őket vágtam rá. Egyszer már volt szerencsém hozzájuk egy VOLT fesztiválon, ami hatalmas élmény volt, így már a nosztalgia miatt is megérte újra látni őket élőben. Megöregedtek, ez kétségtelen. A hangosítással voltak gondok és az egész nézőtér egy nagy dühöngő volt, így lökdöstek rendesen és leöntöttek sörrel és egy fél üveg bort is kaptam a szemembe, amitől pár percre megvakultam. Ráadásul sóderral volt felszórva a nézőtér, így az ugráló talpak által felvert porban ugráltuk végig mi is a koncertet. Összességében azonban azt mondom, megérte. Egy fesztivál ilyen és ha az emberlánya punk koncertre megy, azon se csodálkozzon, ha hátba rúgják (ez történt velem az első Offspring koncertemen...), a zene úgyis kárpótol mindenért.

Titanic kiállítás
Nem annyira új kiállításról van szó (már egy ideje utazgat szerte a világban) és kicsit talán az a kritika is érheti, hogy elcsépelt (legalábbis a James Cameron-féle filmet mindenki látta már vagy ötször), mégis érdekelt. Kíváncsivá tettek az eredeti, tenger fenekéről felhozott tárgyak.
Kísérőm is akadt, mivel egyik rokonom épp a fővárosban volt és San Diegót is sikerült rábeszélnem. (Nagyon szeretem benne, hogy a tipikus fiús érdeklődési köre - műszaki dolgok, sport, playstation - ellenére örömmel elkísér bármilyen bölcsész irányultságú helyre a templomoktól a kiállításokig.) Szóval hárman vágtunk neki az "útnak". Aztán persze elszakadoztunk egymástól.
A kiállítás audio guide jellegű, így a látogató minden teremben meghallgathatja az információk nagy részét, miközben megtekinti a tárgyakat és képeket és úgy általánosságban a szépen berendezett termekben andalog. Közben persze el is olvashat pluszba még rengeteg mindent. Egyszerre azonban ennyi mindenre nem lehet figyelni, így az a laza 3 óra, amit eltöltöttünk a kiállításon, is kevésnek bizonyult. Rokonom gyorsabban haladt, mi pedig San Diegoval a harmadik teremtől a jól bevált módszerrel haladtunk, együtt hallgattuk az infókat.
A kiállítás rendkívül igényes, szépen belehelyezi a látogatót az adott korba. Részletes leírást ad a hajóról a készítésétől a legutolsó darabkájáig. Nem hatásvadász, a süllyedés tárgyilagos és csupán az egyéni sorsok azok, amelyek megviselhetik a látogatót. A tárgyak pedig lenyűgözőek, ezért a berendezett első osztályú folyosón kívül az utolsó előtti terem volt az, ami a legjobban tetszett. Ez foglalkozik ugyanis a kutatással és mutatja be, mi maradt a roncsból. (Sajnos, már nem sokáig lesz belőle még ennyi sem...)
Van még egy nagyon ötletes elem, a belépő jegy mellé járó beszállókártya. Ezen egy utas neve és adatai szerepelnek, akivel a látogató gyakorlatilag együtt utazik és a végén megkeresheti a nevét a túlélők vagy az áldozatok között. Minket nagyon szórakoztatott, hogy míg San Diego egy olyan férfi jegyét kapta meg, aki a luxuslakosztályon utazott az anyjával, két szolgával és rengeteg csomaggal, volt saját sétálófedélzete és a hajó minden szolgáltatását igénybe vehette, addig én csak a harmadosztályra kaptam jegyet. Ráadásul a férjét két gyerekkel elhagyó asszony jegyét kaptam. Végig egymást cukkoltuk a különbségekkel, összehasonlítottuk, ki milyen menüt kapott, kinek milyen volt a szobája és így tovább. Ezen pedig remekül szórakoztunk és csupán az lombozott le egy kicsit, hogy míg San Diego embere túlélte a szolgáival együtt, addig az én emberemnek mindkét fia odaveszett. Ráadásul utánajártam kicsit a személyes történetüknek és csupa szomorú hírre bukkantam.
Ez tehát egy jó kiállítás, érdekes és kicsit talán morbid ezt mondani egy katasztrófáról, de szórakoztató is. A belépőjegy nem olcsó, de nyugodt szívvel tudom ajánlani.

Geoládák
Először egy regényben olvastam a geocaching-ről (Talán az Iránytű önmagamhoz című könyvben.) és már akkor nagyon tetszett az ötlet. El is határoztam, hogy valamikor kipróbálom, ám ehhez nem volt elég okos a telefonom. Aztán egy beszélgetés során szóba került és San Diego felvetette, próbáljuk ki. Ez télen volt, így ismét jegeltük a dolgot, ám hétvégén eszünkbe jutott, így belevágtunk.
A koncepció rendkívül egyszerű, mivel ez a játék ötvözi az ember rejtvénymegoldó késztetését a kincskeresés vágyával. Geoládát keresni ezért remek móka. Nem is igényel túl sok eszközt, csupán egy jobb minőségű okostelefont és internetelérést, no meg egy kis kreativitást.
Első körben regisztrálni kell a magyar geocaching szervezet honlapján. Aztán le kell tölteni a telefonos alkalmazást, ami jelöli a geoládák tartózkodási helyét és már mehet is a móka.
A játék a következőképpen zajlik: kiválasztasz egy geoládát, ami a közeledben van, elolvasod hozzá az információkat, megkeresed (ez a legjobb része a dolognak, mivel egy iránytű segítségével és figyelmes szemmel kell meglelni), kiemeled a rejtekhelyéről úgy, hogy ezt közben mások ne vegyék észre (forgalmas tereken igazi kihívás tud lenni), megnézed, mi van benne (Mindig van benne egy füzetke vagy egy darab papír, amire a megtalálók felírhatják nevüket a dátummal és esetleg egy rövid üzenettel, de a nagyobb ládákban akadnak tárgyak is. Ezek közül a megtaláló egyet elvihet, ha cserébe tesz bele valami.) A megtalálást online is jelezni kell a honlap segítségével és a ládát ugyan úgy vissza kell rejteni a búvóhelyére.
Szóval egyáltalán nem bonyolult, ám remek móka. Ládák nem csupán a fővárosban vannak elrejtve, hanem szerte az országban, sőt a világban, így kirándulás vagy nyaralás közben is fel lehet kutatni egyet-egyet. Mi eddig kettőt kerestünk és találtunk meg, de nagyon rákattantam, így biztosan rendszeres programunk lesz.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretné megtapasztalni, milyen kincset keresni.

2 megjegyzés:

  1. Szia! Jó olvasni, rengeteg ötletet adsz amiket sorra meg is fogok látogatni :) jaj de jó lenne ha egyszer sopronba lennél és öszefutnánk :D vagy a két pesti látogatásom eggyikén...
    (Álmodni jó dolog,ne vedd el)
    Kérdezhetem merre utazol aggusztus végén? Remélem arról is lessz poszt ,vigyázz magadra hogy őnzö módon továbbolvashassalak. Gréti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy kedvet kaptál néhány helyhez, így van értelme írnom ezt a rovatot. :)
      Sopronba nagyon ritkán megyek, de Pesten kapható vagyok egy kávéra, csak szólj előre, hogy mikor. :)
      Szlovéniában és Horvátországban jártam. Fogok róla írni, valószínűleg több bejegyzést is, mert meseszép helyeket láttam, csak össze kell még hozzá szednem a gondolataimat.

      Törlés