Portugália

Mikor elmentem közel két hétre nyaralni, úgy gondoltam ennyi idő bőven elég lesz. Most viszont, hogy hazaértem, hiába van több száz fénykép a gépemen, hiába lettem pár árnyalattal barnább, hiába vagyok tele élményekkel és hiába iszom a kávémat az új bögrémből, olyan gyorsan elrepültek a napok. Pedig volt néhány kifejezetten hosszú óra Portugáliában (például a reptéren vagy amikor a többiekre vártunk...) visszatekintve mégsem tűnik olyan soknak.

Ettől függetlenül sok lesz az élménybeszámolós bejegyzés, hátha más is kedvet kap egy ilyen utazáshoz.

valahol Magyarország fölött

Az egész utazás úgy indult, hogy San Diego egyik este azzal jött haza a barátaitól, hogy mi lenne, ha elmennénk Portugáliába. A barátai ugyanis épp ezt tervezik és megkérdezték, csatlakozunk-e. Kértem egy kis gondolkodási időt, mert nem tűnt olcsónak (nem is volt az), a csapat nagy részével csak egyszer találkoztam és kicsit váratlanul jött. Aztán elkezdtem utánanézni, milyen Portugália, milyen az óceán és nem is gondolkodtam tovább, hanem nekiláttunk a szálláskeresésnek.
Apartmant találni nyolc főre azonban nem volt könnyű, főleg a turistaszezon közepén. Ezért történt az, hogy a lisszaboni szállásunk hagyott maga után jó néhány kivetnivalót, míg a portói maga volt a tökély. (Utóbbi egyébként az én választásom volt és igazán megérdemeltük a lisszaboni kollégiumszerű miniatűr szoba után a portói nászutas lakosztályt.)
Az útitervet főszervezőnk, aki egyébként a feleségével már járt itt, napra pontosan lebontotta. Így mentünk repülővel Budapestről Lisszabonba, ahol eltöltöttünk hat napot, majd autót béreltünk és átkocsikáztunk Portóba, ahol szintén eltöltöttünk hat napot. Közben pedig hol tömegközlekedéssel, hol autóval felfedeztük a környéket is.

Adria fölött

Portugáliának így elég sok részét láttam (városokra lebontva írok is majd mindenről), de persze nem az egézet. Az ország déli része kimaradt és az időjárás és a sok látnivaló miatt az óceánnal csak korlátozottan ismerkedtem.
A repülőút egyébként majdnem 4 órás volt. Ezzel gyakorlatilag a repülőn szembesültem, mert nem gondoltam bele, milyen messze is megyünk, így mikor leültünk kis csapatunkkal a szűkös fapados gépen és a főszervezőnk megjegyezte, hosszú lesz ez a 4 óra, többen felkiáltottunk: Négy órás az út? Ezzel megalapoztuk a jó hangulatot, a repülés azonban így is hosszú volt. No, de elfoglaltam magam az útikönyvemmel és a bámészkodással. Dokumentáltam a teljes utat, ahogy a mellékelt képeken is látszik.
Szóval meglehetősen sok időt töltöttünk úton és ebbe benne van a repülő, a metró (Portugáliában ez az első számú közlekedési eszköz), a villamos (retro villamosok, amelyek városnézéshez is jól jönnek), az autó, a busz (Sintra busszal a legkényelmesebben körbejárható) a vonat és a hajó is. Mozgalmas volt tehát ez a két hét, nem is nagyon voltak alvásproblémáim.

elhagyva Olaszországot

Mint minden külföldi útnál, most is vittem magammal útikönyvet (a címe: Lisszabon és Portugália) és elég hasznosnak is bizonyult. A repülőút egy részét kitöltötte és néhány helyen felcsaptam, hogy plusz információkat szerezzek a helyszínről. Azonban a főszervezőnk olyan király és részletes útitervet készített, hogy mikor megkérdezte, mit hiányolok belőle, csupán egyetlen dolgot tudtam mondani. Amit egyébként végül nem néztünk meg, mert már késésben voltunk a következő programtervről.
Valószínűleg nem mindenki szereti a megtervezett utakat, én azonban boldog voltam, hogy minden napra volt terv. Volt egy célpont, amit meg akartunk nézni, így nem magamnak kellett rájönnöm, mégis merre induljak a városban. Igaz, volt olyan is, amikor csak lézengtünk Portóban és az is élmény volt, ám a tervek is kellenek. Főleg akkor, ha az ember 7 másik emberrel utazik, akiknek ráadásul más az érdeklődési körük, a napi életciklusuk és úgy általában lehet, hogy mást szeretnének. Utunk legfőbb kihívása ezért az volt, hogy összeszdjük a csapatot.

az a fóka ott lent Szardínia szigete

Össze kellett szedni őket reggel az induláshoz, ami átlagban minimum egy óra késéssel sikerült is. (Igen, mindig mi voltunk azok, akik vártak a többiekre...) Össze kellett szedni őket napközben, mert lemaradtak (San Diegóval nem andalgós a sétatempónk, de az a tempót, amit néhányan produkáltak, még andalgáshoz is lassú), mert beültek valahová kávézni (mint Sintrában, mikor végre megérkeztünk a palotához és első dolguk volt beülni a kávézóba) vagy épp sörözni (mint mikor elindultunk túrázni, de a túraútvonal elején a pihenőben üldögéltünk előbb egy órát). Utazásunk jelmondata ezért a következő: Várunk! Mindig csak várunk!

Spanyolország fölött

Mikor hazaértünk, fel is lélegeztünk, hogy végre nem kell többet várni a többiekre. Mert  persze, hogy landolás után is várnunk kellett rájuk a ferihegyi reptéren...
No, de ezen már csak nevetünk, ahogy a többi súrlódáson is, mert sok ember sok igényekkel jár, de ez benne volt a pakliban. Tudtuk, vállaltuk, amikor elindultunk és csak megerősített bennünket abban, hogy milyen jó kétszemélyes csapatot is alkotunk, mert ha ketten utazunk, sosem kell várni.
Ennyit az útitársakról, többet nem írok róluk személyiségi okok miatt, na meg mert San Diego megfenyegetett, hogy belinkeli nekik... Inkább írok pár sort a portugálokról.
Általános benyomásom az, hogy kedvesek. A portugál nyelv számomra (mivel nem tanultam spanyolul, nem is volt viszonyítási alapom) elsősorban hangzásra nagyon furcsa volt. A metrón sosem értettem, mit mondanak, azon kívül, hogy "a következő állomás", mert az olyan sokszor elhangzott, hogy megjegyeztem. A mangó pedig náluk manga, amin mindig jót mosolyogtam. Barátságosak tehát és segítőkészek. Nem mindenki (itt elsősorban a pincérekre gondolok) beszél angolul, de próbálkoznak. Megértetik magukat, mert az a céljuk, hogy értsd és számomra ez a kisugárzás felülírta a nyelvtani problémákat.

Lisszabon fölött

Persze ott is vannak mindenféle emberek. Láttunk túlságosan rámenős árusokat, hajléktalanokat, közlekedési analfabétákat, ismeretlen kisgyereket szórakoztató férfit a vonaton és kedves nénit a boltban. Sokat nem beszélgettünk velük, főleg mert Lisszabon olyan, mint Budapest, rengeteg a külföldi, így sosem tudhatod, hogy akivel szóba elegyedsz, az épp portugál-e vagy sem.
Például San Diego a fociláztól besózva, mikor bementünk egy kocsmába, ahol tévé nem volt, ám egy asztalnál laptopon épp meccset néztek, beállt mögéjük. Együtt nézte a meccset 4 idegennel és csak az egyik gólnál derült, ki, hogy az egyikőjük olasz - cifrát káromkodott olaszul - aki szintén csak úgy odavetődött meccset nézni.
Egyébként a portugál mentalitás tipikus mediterrán. 7-8 óra felé nyitnak csak ki az éttermek, előbb ne is számítsunk vacsorára. Néhány helyen a sziesztát is megtartják, legalábbis láttunk egy zöldséges nénit, aki a standja alatt durmolt kora délután. Illetve a közlekedési stílusuk is kaotikus. Szűk utcák tele emelkedővel és ott parkoló autókkal, ahol nem kellene. Néhol az sem zavarja őket, ha feltartják a forgalmat. Az ember ezért jobban teszi, ha nem bambul el sétálgatás közben.

Ízelítőnek ennyit akartam írni Portugáliáról. Készítek hozzá egy címkét, hogy könnyen kereshető legyen. Az úti beszámolót pedig folytatni fogom, ahogy említettem városonként.
9 helyen fordultam meg, így legalább ennyi bejegyzés is lesz, vagy akár több, mert Lisszabon és Porto nem biztos, hogy belefér egy bejegyzésbe...

Záróképnek az új bögrém (Muszáj volt vennem egyet, mert a lisszaboni szállásunkon még bögre sem volt...) és a szép képeslapok, amelyek valószínűleg már mind megérkeztek. Kivéve azt, amit Ribizly barátomnak küldtem, mert Kínába hosszú az út, de az a lap úgysincs rajta a képen.
Amilyen biztos, hogy útikönyvvel utazom, olyan biztos az is, hogy fogok küldeni a családomnak és a barátaimnak képeslapot.