Menny és pokol

Mikor megláttam a Menny és pokol-trilógiának a megjelenési dátumát, biztos voltam benne, hogy kell nekem. Szerelem volt első látásra, mert bár semmit sem tudtam a szerzőről (azon kívül, hogy izlandi), semmit sem tudtam a történetről (hiszen magyar olvasó még nem találkozott vele), sőt, még a terjedelem sem volt teljesen világos (mivel a kiadó egyben árulta a három kötetet), egyszerűen muszáj volt előrendelnem.
Hogyan is állhattam volna ellen ennek a csodálatos borítókompozíciónak és persze egy jeges sarkvidéki történetnek?

Aztán megérkezett a trilógia egy meseszép védőborítóban és mikor kicsomagoltam, ez a kép fogadott:

trilógia

Van itt minden, ami kell a haltól a hegyig, csak az okozhat némi furcsaságot, hogy az olvasó a fejével kezdi és a farokúszójával végzi ezt a trilógiát, így a helyes sorrendbe rakva a könyveket, megbomlik kicsit az összkép:

trilógia olvasási sorrendben

No, de ez az összhatás akkor is zseniális. Csak gratulálni tudok a Jelenkor Kiadónak! Na, meg a fordítónak, de ehhez lássuk is bővebben az első kötetet.

Az olvasást tehát a hal fejénél kell kezdeni, rögtön a mennyel és a pokollal. Ez a legvékonyabb rész, mindössze 252 oldal.

A külcsínhez hozzátartozik a borító textúrája, amit igazán jó fogni, mert nem fényes, mint a legtöbb könyv esetében, hanem igazi papír, amitől még különlegesebb érzés kézben tartani.

Fülszöveg helyett:

"Jón Kalman Stefánsson elementáris erejű, költői szépségű elbeszélése három köteten át meséli el a hóviharokkal birkózó, élők és holtak világa között imbolygó fiú történetét. Olvasás közben feltárulnak előttünk az 1900-as évek elejének mindennapjai a gleccserek árnyékában, ahol a mindenható kereskedők, sorsüldözte hajóskapitányok és zaklatott lelkű tiszteletesek mellett a szegények és a nők csak mellékszereplői lehettek a sziget nagy történetének; Stefánsson azonban épp az ő hangjukon, az ő szemszögükből mutatja be ezt a távoli, kíméletlen és mégis lélegzetelállító szépségű vidéket."

Ennek a trilógiának igazából nem is kell fülszöveg, mert jobb, ha az olvasó maga fedezi fel. Épp ezért, bár a harmadik kötetre nyomtattak cselekményleírást, nem érzem szükségesnek. Átfutottam ugyan, mikor megrendeltem, de hetekkel később, kézbe véve az első részt, meg sem fordult a fejemben, ez pedig így volt jól. Ez könyv olyan, mint egy távoli sziget, fel kell fedezni.

A felfedezés pedig azzal indul, hogy az olvasó megismerkedik az izlandi író stílusával. Engem rögtön megfogott, rögtön körbevett a hangulata és rögtön megállapítottam, hogy ez a fickó bizony gyönyörűen ír. Olyan szépen, választékosan, mégis természetesen fogalmaz, hogy bár nagyon hosszúak a gondolatok, cseppet sem éreztem őket túlzásnak. Sőt, minden második oldalon találtam valamit, amit muszáj volt kiírnom, pedig nem vagyok nagy idézetgyűjtögető.

Engem tehát megfogott a narráció, pedig nincs benne klasszikus értelemben vett párbeszéd. Valahogy nem is hiányzik. Az elején azért nem, mert ezek az emberek, a napról-napra elemekkel küzdő, kérges kezű halászok nem cseverésző típusok. Később pedig azért, mert megszoktam nélkülük és olyan szép a narráció, hogy nem akarnám holmi fecsegéssel megtörni.

A cselekmény is minimalista. Ennek a kötetnek az eseményeit például össze lehet foglalni a kihagyott fülszövegben. (Ezért sem másoltam a bejegyzésbe, nem szeretek spiolerezni.) Valahogy mégis rendjén van. Nincs szükség nagy eposzra, mert az izlandi emberek hétköznapjai épp elég küzdelemmel vannak tele, hogy érdekesek legyenek. A kötet pedig az ő életüket kívánja bemutatni néhány szereplő által.

Tehát nem szokványos könyv és ezt a szereplők nevei tovább fokozzák. Bevallom, időnként át kellett gondolnom, hogy a számomra különleges hangzású név kit is takar, mert nem mindig volt egyértelmű, fiú-e vagy lány. Aztán persze belejöttem és még különlegesebbnek éreztem tőle a történetet.
Van még egy dolog, ami nem teljesen egyértelmű, kissé sejtelmessé is teszi a könyvet, az időbeli elhelyezkedése. Sokáig csak tippeltem, mégis melyik században és melyik évtizedben játszódik a cselekmény. A halászlét egyszerűsége ezen nem segített sokat. Számomra jó volt ezen gondolkodni, de biztosan akad olvasó, akit zavarhat.
Ami a karaktereket illeti, egyszerűségükben ők is kifejezetten szerethetőek. Hétköznapi emberek, esendőek, mégis kedves figurák. Még az iszákos kapitányoknak is van valami bája, hiszen Izland jeges partjain nincs bennük semmi szokatlan.
Összességében az első rész alapján mondhatom, hogy cseppet sem bántam meg, hogy megvettem ezt a trilógiát. Beszippantott a hangulata és elbűvölt a stílusa. Remélem, a további két rész is legalább ennyire fog tetszeni.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki szép gondolatokra vágyik, kíváncsi az izlandi irodalomra és fontosabb számára a gyönyörű megfogalmazás, mint a karakterek nagy világmegmentő tettei.

Ízelítőnek:

"A pokol az, ha halott vagy, és ráébredsz, hogy nem is éltél, amíg még lehetőséged lett volna rá."

"Sigurdur egy fedél alatt árul gyógyszert és könyvet, a könyvek úgy illatoznak az orvosságtól, hogy már csak a szagtól rögtön kigyógyul az ember minden nyavalyából; nem mondhatja senki, hogy az olvasás nem egészséges."

"A könnyek olyankor jönnek, mikor a szavak csak haszontalan kövek."