2017. május 6., szombat

Rózsaszín pöttyök XVI.

Kicsit úgy tűnik, mintha elhanyagoltam volna a blogot. Nos, valóban nem szántam rá annyi időt, mint amennyit szerettem volna és ennek volt negatív és pozitív oka is.
Előbbi, hogy múlt hónapban, pont Húsvétkor, összeszedtem egy makacs és förtelmes torokgyulladást, aminek következtében két hétig nyomtam az ágyat. Ez kicsit megakasztotta minden elfoglaltságomat, még az alvást is. 
Azonban volt vidámabb oka is a virtuális távollétnek. Egyrészt sokfelé csavarogtam, másrészt a szociális életem kitöltötte a szabadidőmet. Nagyon örülök, hogy ennyi barátom van és ennyi programra mehetek, így ez cseppet sem panasz, puszta ténymegállapítás. A prioritási sorrendemben ők tehát előbbre vannak, mint a gép előtt lógás és ez szerintem normális.
No, de nem szeretném elhanyagolni olvasóimat - főleg, hogy AFS döglődése miatt részben rá vagyok kényszerítve - így most megosztok néhány mozzanatot az elmúlt időszak rózsaszín pillanataiból.

Meglepetés reggeli
Nem szoktam reggelizni. Tudom, ez nem egészséges és a többi, és a többi, de egyszerűen nem tudok ébredés után enni, plusz lusta vagyok a kávé vagy tea elkészítésénél nagyobb erőfeszítést tenni nap eleji zombilétemben. Vannak azonban olyan napok, általában azok, amelyekről tudom, hogy hosszúak lesznek, amikor úgy érzem, mégsem ártott volna reggelizni.
Egy ilyen napon lepett meg Nel a képen látható finomsággal. Egyszerűen beállított az irodámba, mikor kezdtem belefásulni a reggeli rutinba és letette elém ezt a kulináris csodát. Azt hiszem, nekem vannak a legcukibb kollégáim. (Na persze nem mind az, de a többiek nem számítanak.)
Ez a finomság egyébként rendkívül egyszerűen elkészíthető, hiszen csak egy croissant, vaníliapuding, eper és egy csipet porcukor kell hozzá. Isteni finom!

Foci
Nem vagyok az a kifejezetten rózsaszín lány, sőt, így nem olyan meglepő, ha fiúsabb programokat is bevállalok. A foci azonban távol áll tőlem.
Oké, az EB érdekelt, néztem is és erről már korábban sztorizgattam, de nagyjából ennyiben ki is merül a dolog, mert egyszerűen unalmasnak találom. San Diego azonban nagy focirajongó, amit pont úgy tolerálok, ahogy ő tolerálja az én hobbijaimat. Szóval, mikor közölte, hogy meccset akar nézni este, nem panaszkodtam, csak bólintottam. Mivel mindig van nálam könyv, nem igazán aggódtam, hogy unatkozni fogok. A meccs azonban annyira uncsi volt, hogy elő sem vettem a könyvemet, olyan gyorsan bealudtam rajta.
No, de nem az európai foci a szíve csücske, hanem az amerikai, ami ránézésre érdekesebbnek tűnt számomra, mint 90 perces futkosás a labda után. Szóval egyik szombaton elmentünk élőben megnézni egy amerikai focimeccset.
Barátok is jöttek velünk, felkészültünk nassolni valóval, párnával és pulcsival, mert bár szépen sütött a nap, azért a nyár még messze van. (Nagyjából a meccs felénél le is nyúltam San Diego pulcsiját.)
Nos, az amerikai foci nem unalmas (egyik játékosnak például kiugrott a válla...), ám csak akkor, ha az ember ért hozzá. Én nem értek, így végig magyarázatra szorultam egy másik lánnyal egyetemben. A fiúk, illetve egy focirajongó lány, lelkesen magyarázták is nekünk, mi történik a pályán, ami egyébként olyan gyors volt, hogy azt sem tudtam, mit nézzek, a labdát vagy a játékosokat. Aztán levontam a végkövetkeztetéseket:
1. Ez tényleg nem olyan unalmas, de rettentően hosszú.
2. Nagyon sok meccset meg kellene néznem, hogy tudjam, mi miért történik.
3. Örülök, hogy San Diego már nem játszik, mert bármennyire jól áll neki a felszerelés, nem szívesen látogatnám a kórházban egy-egy meccs után.
4. Élőben, barátokkal meccset nézni mindig jó.
Szóval, ha valakit elhív a barátja vagy a barátnője (csapatunk egyik párjában a felállás pont fordított volt, a lány imádta a meccset, míg a fiú rettentően unatkozott) ne zárkózzon el tőle. Egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni, legalább a hangulat miatt.

Babaváró buli
Tigris barátomnak kisbabája született. Még a terhessége legelején mondta, hogy szeretne egy babaváró bulit és ezt mi készséggel teljesítettük. Már az utolsó hónapban volt, mikor sikerült megfelelő időpontot találnunk és minden szükséges előkészületet megtettünk hozzá.
Mivel a kisbaba lány, minden rózsaszín lett. Még a helyszín is annak számít, hiszen a főváros leglányosabb helyén, a Vintage Gardenben foglaltunk asztalt, hogy virágok, lufik és mindenféle lányos szépség által körülvéve tudjuk megünnepelni a születendő hölgyet, bár lehet, hogy inkább hercegnőt kellene írnom.
Nel volt az ötletgazda, Madonna a szervező, én pedig ott segítettem, ahol tudtam. A rózsaszín jegyében Tigris kapott tőlünk egy rózsaszín képkeretet, amiben pink háttér előtt a közös pillanatokat megörökítő fényképek szerepeltek. Egy sokrekeszes dobozkát, amelyben a mellékelt képen is látható babaholmik lapultak, egy moziszettet (baba nevével ellátott kóla, rózsaszín pattogatott kukorica és 3 pink borítójú dvd), hogy a picit is filmrajongónak nevelhesse és egy hatalmas, szintén rózsaszín pelenkatortát.
Az egyetlen nehézsége a dolognak az volt, hogy munka utánra tettük a bulit, így a holmikat el kellett szállítani a helyszínre nem kis látványosságot nyújtva ezzel a villamoson, illetve trolin utazó embereknek.
Sőt, előtte még munka miatt be kellett ugranunk egy rendezvényre, konkrétan egy tudományos előadásra, ahol kissé lesokkoltuk a szervezőket. Mikor ugyanis csengettünk és a szervező pasas ajtót nyitott a következő jelenet zajlott le:
- Biztos, hogy erre a rendezvényre? - kérdezte meglepetten megpillantva minket csupa rózsaszín és fodros holmikkal a kezünkben.
- Igen! - vágta rá Madonna határozottan és mivel a keze tele volt a méteres pelenkatortával, vállal lökte arrébb a pasast az ajtóval együtt, mert késésben voltunk.
Szóval szegény szervező csak állt és pislogott, míg három csaj bevonult mellette lepakolta a fogas alá a babaholmikat és mintha mi sem történt volna, beült az előadásra.
A rendezvény után a pasa odajött, hogy elnézést kérjen és közölje, csak azért nem engedett be minket rögtön, mert a "kellékeink" megzavarták.
A buli tehát igazán jó hangulatban indult és persze folytatódott is. A kismama teljesen meg volt hatva és nagyon örült mindennek, mi pedig boldogok voltunk, hogy újra négyesben tölthettünk egy kis időt. Most, hogy a pici már megszületett, egy ideig nem tudunk több órás csevegésre összegyűlni, ám ez így van rendjén.

Tehát ilyen rózsaszín pillanatok történtek velem mostanában és ha esetleg továbbra is ritkán teszek közzé bejegyzést az nem azért van, mert elfelejtettem a blogot, hanem mert nem vagyok gépközelben. Azért igyekszem időt szakítani mindenre és mindenkire.
Most például rohanok koncertre, nehogy megvárassam F. barátomat és összepakolnom sem ártana, mert hétfőn utazom Csehországba.
Remélem, olvasóimnak is hasonlóan mozgalmasan telnek a napok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése