Kakukkszó

Egy vallomással kell kezdenem, nem szeretem a krimit. Szeretem a rejtélyeket, titkokat és a nyomozással sincs semmi bajom, mégis a krimi mint műfaj nem áll közel hozzám. Nehezen merülök bele, néha vontatottnak és unalmasnak találom és a végén nem érzem a katarzist. Szóval a krimi nem az én műfajom. Akkor mégis miért olvastam el ezt a könyvet? Az írója miatt. 

Robert Galbraith álnév alatt ezt a kötetet bizony J.K. Rowling írta. Gondolom, nem kell bemutatnom a hölgyet és akár szereti valaki a Roxfort világát, akár nem, az írói képességeit mindenki elismeri. (Nem sokan tudtak egy egész generációt olvasásra szoktatni.)

Mikor meghallottam, hogy nemcsak új könyvbe, hanem új műfajba is kezdett, kíváncsi lettem. Érdekelt, mennyire tudja megoldani ezt az éles váltást az ifjúsági fantasyról a felnőtt krimire. Most, hogy befejeztem a könyvet, kijelenthetem, lazán és könnyedén. Minden elismerésem.

A borító mutatós, nekem nagyon tetszik ez a színvilág és a kemény kötés csak növeli a szépségét. 546 oldal, vagyis van bőven hely az ügy felgöngyölítésére.

Fülszöveg:

"Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.
Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…"

Tipikus krimi. Van benne gyilkosság, egy szimpatikus magánnyomozó, egy ügyes titkárnő, sok hazug, néhány rendőr, homályos események, sok utalás és persze a végére egy gyilkos is.

Annak ellenére, hogy nem nagyon szoktak lekötni a krimik, főleg a nyomozók hosszú gondolati monológjai, a rengeteg látszólag sehová sem vezető párbeszéd és a mögöttük meghúzódó magánéleti vegyes felvágott miatt, egész jól fenntartotta az érdeklődésemet.

Rowling stílusa itt is könnyed, olvastatja magát és szerencsére mindig tett a fejezetekbe valami kis pluszt egy csipet humort vagy egy kis káromkodást, amivel megtörte a kihallgatások monotonságát. Nekem picit ugyan sok volt a csúnya beszéd és az akcentusok is inkább zavartak, mint szórakoztattak, ennek ellenére a szövegre nem lehet panaszom.

A cselekmény szépen halad előre és közben az olvasó megismerheti a főhősöket, no, meg a bűntény részleteit. Cormoran és Robin is szimpatikus volt, a többiek meg nem. Bár tekintve, hogy cseppet sem vonz a milliomosok csillogó világa, ez nem meglepő. 

Akkor jó egy krimi, ha az olvasót egész a végéig az orránál fogva vezeti, ha hiába gyanakszik valakire, a gyilkos kiléte meglepi. Rowling elég sok elterelő hadművelettel élt, ezért illett volna meglepődnöm. Csakhogy már a könyv elején megjegyeztem magamnak: "Ha Ő lenne a gyilkos, az menő lenne." Aztán be is fejeztem a spekulációt és inkább csak élveztem a nyomozást. A végén pedig: "Na, mondtam én, hogy Ő a megfelelő  ember a gyilkos szerepére." Szóval kicsit átláttam a szálakon.

Összességében tehát elmondhatom, hogy J.K. Rowling tud krimit írni, még mindig nem szeretem a műfajt, de ez a könyv azért tetszett. Szórakoztató volt.

Szóval bátran ajánlom minden krimikedvelőnek, nem fognak csalódni és persze mindenkinek, aki kíváncsi rá, mire képes az írónő a varázslat segítsége nélkül.

Kiegészítés:

Rowling folytatja krimiíró pályafutását ez a könyv ugyanis egy sorozat nyitó kötete. Cormoran Strike további bűnügyekre fog fényt deríteni a későbbi könyvekben. A következő eset A selyemhernyó címet viseli és a Gabo Kiadó ígérete szerint év végén fog megjelenni magyarul. 

Ha további kísérletet akarok majd tenni a krimi megkedvelésére, lehet elolvasom, de nem ígérem biztosra.