Vallásos Róma / 1

Még egy szempont szerint szeretnék írni olaszországi utamról, ami nem más, mint a vallás, amire három bejegyzést szánok.

Általánosan elfogadott az a jelző az olaszokra, hogy vallásosak. Nos, valóban, ám ezen nem is kell csodálkozni. Hogyan ne lehetne egy többnyire római katolikus ország vallásos, mikor a fővárosukban a pápa lakik? Nincs ebben semmi meglepő.

Nem végeztem közvélemény kutatást Róma utcáin, nem néztem népszámlálási adatokat, hányan mondták magukat vallásosnak, csupán nyitva tartottam a szememet. Épp ezért a beszámoló saját szubjektív megítélésemre alapszik, semmi többre.

Ebben a részben a Vatikánról szeretnék írni, így most kizárólag római katolikus szempontból veszem szemügyre a várost.

Az olaszok valóban vallásosak, mindenhol felbukkan egy-egy rózsafüzér vagy kereszt a taxik visszapillantó tükrétől a porták kis irodáján át az ajándékboltokig. Még külön kegytárgyakat és vallási kellékeket (pl: miseruhákat) áruló utca is van. 

Minden utcában van legalább egy templom (Ez nem vicc!), ha nem több és a sarkokon is feltűnik itt-ott egy-egy szentkép. Az ember sétál a macskaköves utcán, felnéz és Mária Magdolna pislog le rá a kereszteződésben.

Olyan sok a templom, hogy vasárnap Pékkel viccesen megjegyeztük, senki sem hivatkozhat arra, hogy túl messze van a templom, hiszen száz méterenként találni egyet. Az viszont, hogy mikor tartanak misét, már nem ennyire egyértelmű. Nekem legalábbis nem sikerült rendszert találnom a harangozásban - mindig máskor szólaltak meg - pedig otthon gyakran mérem az időt a helyi templom harangjaihoz. 

Visszatekintve kár, hogy nem ültem be egy misére valamelyik aprócska templomba, kíváncsi lennék, milyen olaszul, olaszok között. Ez akkor azonban eszembe sem jutott, mert így is bőven el voltunk látva programokkal és Pék egyáltalán nem vallásos, én meg csak a nagyobb egyházi ünnepeken érzem magam annak. Talán majd ha legközelebb Rómában járok, kipróbálom.

Vatikán

A Vatikán nem csupán vallásos szempontból érdekes, hiszen a Vatikáni Múzeumok tökéletesen illettek volna a művészeti bejegyzésekbe, mégis inkább itt írok róluk, hogy kerek legyen élménybeszámolóm.

Egy teljes szombatot szántunk rá, hogy végigjárjuk a múzeumokat, megcsodáljuk a Szent Péter teret és a bazilikát. Tudtuk, hogy sok turista gondolkodik még így (Ám álmunkban sem gondoltuk, hogy ennyire sok!) és hogy időben el kell indulni, mégis kicsit megcsúsztunk.

Reggel 9-ig lustálkodtunk, hogy kipihenjük az előző napok munkával és városnézéssel töltött hosszú óráit, amibe az alvás nem nagyon passzolt bele. Aztán útközben még megálltunk képeslapot és bélyeget venni és kerültünk egyet az Angyalvár felé (erről majd a következő bejegyzésben), így 11 körül értünk a Szent Péter térre, ahol olyan tömeg fogadott minket, mint egy fesztivál első napján. A téren körben hosszú sor kígyózott, nem volt jobb öltetünk, beálltunk a végére.

a sor vége...

Ez a sor a bazilika megtekintésére állt (Csak a bazilikára!) és viszonylag gyorsan haladt. Gondoltuk, ha már itt vagyunk és ennyit vártunk, ezt nézzük meg először, aztán jöhetnek a múzeumok. Át is haladtunk a biztonsági kapun, ahol átvilágítottak minket és a táskáinkat is és haladtunk tovább boldogan. Csakhogy a bazilika lábánál szintén volt egy kapu két őrrel, akik nem engedtek tovább.

Technikai információ minden Vatikán területére tévedőnek: Mindegy milyen az idő, legyél teljesen felöltözve!

A helyzet ugyanis az, hogy ujjatlanban, illetve térd főlé érő szoknyában/nadrágban senkit sem engednek be. Ezt az információt pedig a három méter magas, mit nem szabad bevinni tábla legalján közlik két picike piktogrammal. 

Mindketten ujjatlan ruhában voltunk, pont térdig érő hosszal és tekintve a júliusi forróságot, nem rejtegettünk pulóvert a kézitáskánk alján. Szóval csalódottan visszafordultunk és átálltunk a múzeum ajtajában kígyózó sorba. Ez a sor fele akkora volt, mint a bazilika előtti, ám tized olyan gyors. Két és fél órát várakoztunk, mire elértük a kaput. Közben pedig teljes pánikba estünk.

A múzeum közepén áll ugyanis a Sixtus-kápolna és a sorban körülöttünk mindenki elkezdett begombolkozni, pulcsik, kendők kerültek elő, mi meg pislogtunk bőszen. Mivel ekkor már elment a fél napunk csupán sorban állásra és nem volt még egy teljes szabadnap, amikor visszajöhettünk volna, azonnal meg kellett oldanunk a problémát.

Én tartottam a pozíciónkat a sorban lépésről lépésre haladva, míg Pék körbejárta a fél Vatikánt, hogy vegyen két kendőt. Végül sikerrel járt. Mivel az árusnál nem volt két egyforma, hozott egy feketét és egy sötétkéket. Enyém lett az előbbi és nem győztem dicsérni, hogy még az árukat is lejjebb tudta alkudni. 

Immár teljes harci díszben (kendővel a vállunkon), kissé éhesen, kissé fáradtan az unalmas sorban állástól, léptük át a Vatikáni Múzeumok küszöbét.

Vatikáni Múzeumok

A II. Gyula pápa által megalapozott gyűjtemény nagyon gazdag és nagyon népszerű.

Csodálatos gazdagsága az egyiptomi múmiáktól az ókori szobrokon át a reneszánsz festményekig valóban nagyon szép, ám én mégis kiábrándítónak találtam. Csalódtam, mert az a tömeg, ami folyamatosan áramlott, élvezhetetlenné tette.

Több híres kép mellett egyszerűen elsétáltam, mert lökött tovább a tömeg. Képtelenség volt megállni egy teremben és csak csodálni a szépséget, mert mindig legalább három fej belelógott a képbe, vagy valaki a sarkamra lépett, vagy egy komplett turistacsoport húzott magával az ajtó felé. Egyszer úgy belekeveredtem egy csapat ázsiai turistába, hogy szabályosan ki kellett verekednem magam közülük. Így pedig egyik teremről a másikra nem éreztem mást, csak tömegiszonyt és friss levegőre, térre és a személyi terem visszaszolgáltatására vágytam. Olyan sokan léptek bele az aurámba, hogy mire végigjártuk a termeket, elment a kedvem mindentől. 

A Sixtus-kápolna ráadásul mélypontnak számított. Ott ugyanis feltorlódott a tömeg, mint egy fesztiválon a nagy színpad előtti két méteren. Az emberek egymásnak préselődtek, már szinte lökdösődtek, így fel sem fogtam, mit kellene nézni a nyomakodó könyökökön kívül. Mire eljutottunk a kápolna közepére, mondtam Péknek, sürgősen menjünk ki, mielőtt sikítok, mert ezt én már nem bírom elviselni. Ő is hasonló véleményen volt, így hamar elhagytuk a híres kápolnát, ahol egyébként eldobható kendőket osztogattak azoknak, akik nem voltak megfelelően felöltözve. (Ennyit a harci díszünkről...)

Számomra tehát nagy csalódás volt, ilyen tömegben még a leggyönyörűbb művészet is élvezhetetlen. Pedig voltak itt kincsek bőven, ahogy a képeken is látszik:

mozaikpadló, amit naponta ezrek taposnak

fölfelé mindig érdemes nézni

ókori részleg

hosszú folyosók mennyezete

a tömeg

belső udvar, csak ennyit lehet látni a pápa otthonából

hihetetlenül díszes minden terem

Szent Péter-bazilika

Miután végigjártuk a múzeumok termeit, úgy döntöttünk, ha már van kendőnk, visszamegyünk a bazilikához. Szóval megint végigálltuk a sort és bár a második kapunál lévő túlbuzgó őr (kendő volt a vállamon, így a lábamat kezdte stírölni) akadékoskodott egy kicsit, sikerült végre bejutnunk. Ekkor már elég nyűgös voltam, így nem volt kedvem megverekedni a tömeggel - mert még egy ilyen hatalmas bazilikában is őrülten nagy volt a tömeg - hogy egy pillantást vethessek Michelangelo híres szobrára (Pietá), tehát erről lemondtam és csak körbesétáltam a teret.

Amit érdemes róla tudni:

- a hagyomány szerint Kr. u. 67-ben ezen a helyen feszítették keresztre és temették el Szent Pétert (innen a névadás)

- II. Gyula pápa kezdte építeni 1506-ban, de csak 1612-ben lett kész

- 222 méter hosszú és 138 méter széles

- tervezői: Donato Bramante, Raffaello, Michelangelo

- Michelangelo tervezte a kupolát (a bazilika látogatása ingyenes, a kupolára viszont jegyet kell váltani), de csak a művész halála után készült el

- Bernini is közreműködött például a kupola alatti oltársátort, a baldacchinot ő tervezte

- a bazilika leghíresebb szobrát a Pietát (Krisztust sirató Máriát ábrázolja) Michelangelo 23 évesen készítette

Szent Péter-bazilika

svájci őrök

kilátás a térre a bazilika bejáratától 

ismét a tömeg

baldacchino

pápák névsora