Egy könyvmoly naplójából V.

könyvmoly

Régen írtam már ebbe a rovatba, úgyhogy ideje megosztanom könyvimádatom néhány újabb bizonyítékát. Egy könyvmoly ugyanis mindenhol, mindenkor könyvmoly marad. 

Már gondolom minden olvasóm tudja, hogy szinte mindig van nálam könyv, amivel már a teljes családom is kezd tisztába jönni. 

Példádul múlt héten nagymamámnál töltöttem pár napot és egyik este lefekvés előtt megjegyezte, szolgáljam csak ki magam a nappali könyvespolcáról, ha szeretnék még olvasni elalvás előtt, mire rávágtam: "Köszi mama, de van könyvem." 

Szóval mindig viszek magammal olvasnivalót bármerre megyek, akár lesz időm olvasni, akár nem. Így vittem magammal a Felszabadulást olaszországi utamra, bár amint átléptem Róma határát csak búslakodott az éjjeliszekrényemen. Ennek ellenére Olaszországban sem feledkeztem meg a könyvekről, így esett meg, hogy a tengerparton is észleltem.

Épp a homokos parton lazultam a sárga napernyő alatt, mikor a perifériás látásommal kiszúrtam egy lányt, pontosabban egy könyvet a kezében. Egy ugyanolyan sárga napernyő alatt napszemüvegben épp A könyvtolvaj filmes borítós, olasz kiadását bújta. Azonnal meg is bökdöstem magam mellett Péket, hogy nézze csak, mi van ott. Érdeklődve mérte fel ő is a könyvet és tulajdonosát, majd megjegyezte, hogy már igazán ideje volna elolvasnia. A helyzet ugyanis az, hogy még én áradoztam Péknek az egyetemen róla, mikor segített filmes plakátot csenni (akit érdekel ez a sztori, ITT még pár sort talál róla) utána pedig rokonoktól pont ezt a könyvet kapta ajándékba, mégsem szakított még időt az olvasásra. Ennyi égi jel után azonban már kénytelen lesz...

Szóval Olaszországban is nyitva tartottam a szememet és bár könyvesboltba nem mentem be (mert fájdalom, de nem tudok olaszul) a reptéren nem bírtam távol maradni a könyves standoktól. Itt is sikerült azonnal kiszúrnom egy ismerős könyvet, Jojo Moyes egyik kötetét (Akit elhagytál), amit pont utazás előtt vettem meg és azóta is várja, hogy sorra kerüljön. Az olasz borító egyébként nem a legszebb.

"Könyvmolyok világuralomra törnek
amint befejezünk még egy fejezetet..."

A könyvmoly tehát minden körülmények között könyvmoly marad és persze két lábon járó könyvkatalógusként is funkcionál. Erre is van két új bizonyítékom:

1. Egyik barátommal kávéztam és a beszélgetés könyvekre terelődött. Épp közöltem vele, hogy olvastam a Tűz és jég dala eddig megjelent köteteit és kezdtem belelendülni a kampányba néhány könyv mellett, ami szerintem tetszene neki, mikor megjegyezte, hogy jegyzetelnie kellene. A múltkor is felírt pár kötetet (ez a kampányom is szerepelt a rovat előző bejegyzésében), amire azt mondtam jó, de még nem járt utána. Hát, most megint kapott egy csokorra való olvasandó könyvet. Mentségemre szóljon, hogy ő kérdezte. 

Nem tanácsos olvasási tippet kérni könyvfüggőtől, ha az ember nem gondolja komolyan...

2. Épp teát akartam főzni, mikor észrevettem, hogy anyukám a küszöbön megtorpanva nézi a tévét, ugyanis ő is a konyha felé indult, csak közben elkezdődött egy film. Meg is kérdeztem, mi ennyire izgalmas, mire közölte velem, Lenyűgöző teremtmények. Vállat vontam és megjegyeztem: "Olvastam, láttam, nem nagy szám." aztán mentem tovább a dolgomra. Anyum viszont kapott a lehetőségen és jött utánam faggatózva, hogy milyen a történet, mi lesz benne és kissé lelombozódott, mikor felvilágosítottam, ez egy sorozat első része, de megbukott a film, vagyis nem lesz vásznon több belőle. Azért nézte tovább, ám elálmosodott, így ismét igénybe vette "regénytudástáramat" és megtudakolta, mi lesz a vége és ment is aludni nyugtázva, hogy igazam volt, tényleg nem nagy szám.

A könyvismeret tehát hasznos dolog, ám a könyv nem csupán erre jó, hanem fegyverként is használható a nem kívánatos elemek távol tartására. Erről hoztam egy rövid történetet még a vizsgaidőszakból:

"A gyilkos indulat, amikor az emberek megzavarnak
miközben olvasol"

Vizsgaidőszak, napsütéses délután, szinte kihalt egyetem.
Épp a folyosón ücsörögtem egyik ismerősömre várva és mivel már bármelyik percben megérkezhetett, el akartam tenni a könyvet, amit olvastam. Aztán megpillantottam az őrült külföldi srácot, aki kényszeresen beszélget és ölelget mindenkit. Pont felém tartott. Észre is vett, mint az egyetlen potenciális „áldozatot”.
Több se kellett, könyv újra kicsap és olyan gőzerővel merültem bele a sorokba, ahogy csak tudtam. Meg is úsztam egy köszönéssel, bár próbálkozott erősen. Dumált és keringett körülöttem, én viszont kitartóan meredtem a lapokra. Pár perc után megunta és arrébb állt.
A könyv egy igazi fegyver! Távol tartja a nemkívánatos elemeket. :)

Engem mondjuk nehéz kizökkenteni. Tőlem aztán fejre is állhatnak mellettem, az sem hat meg, ha igazán belemerülök egy jó regénybe. Mivel pedig gyakran olvasok tömegközlekedésen és más forgalmas helyeken, a háttérzajt is megtanultam kiszűrni. Néha azonban előfordul, hogy csak azért bújok bele igazán látványosan egy könyvbe, hogy az ilyen bosszantó alakokat távol tartsam. Amint látszik, működik.

Viszont nem vagyok az a kifejezetten agresszív olvasó sem. Szóval ha megszólít valaki, értelmes indokkal (nem térít, nem kunyerál, nem akar az aurámba gázolni) miközben olvasok, szívesen beszélgetek vele. Talán ezért is találnak meg gyakran eltévedt turisták. (Még Rómában is tőlem kértek útbaigazítást...)

No, de a könyvmoly is csak ember, neki is vannak jobb és rosszabb napjai. 

Időnként én is olvasási válságba kerülök. Múlt héten is megesett velem és egészen a mai napig elhúzódott. A dolog úgy történt, hogy miután befejeztem az egyik könyvemet (Kalitkába zárt álmok), egyik olvasásra váró kötet (erről a felhozatalról van szó) sem tűnt szimpatikusnak. Megcsömörlöttem kicsit a nyomozós könyvektől és valami vidámabbat akartam, hogy túljussak a Sarah kulcsa által hátrahagyott szomorúságon. El is robogtam a könyvtárba, hogy körbenézzek, hátha ott találok valami olyat, ami megszólít, de csalódnom kellett. 

"Boldogság =
jó könyvek az éjjeliszekrényemen,
amiket még el kell olvasnom"

Igaz, összeszedtem 3 könyvet (Téli mese, Csillagpor, Árnyak a Níluson), ám egyik sem súgta azt, hogy ő most az igazi. A könyvtár ugyanis szinte teljesen ki volt fosztva, legalábbis amit kerestem, az nem volt bent, leszámítva a Téli mesét. Válságom így tovább nyúlt, hiába kezdtem bele a Segítség, kísértet!-be, majd az említett mesébe. Egyszerűen nem tudtam belemerülni és egy-egy fejezet után le is tettem őket. Ezt hívják komoly olvasási válságnak, no meg női szeszélynek. A hangulatválságokra pedig csak egyetlen megoldás létezik, meg kell várni, míg elmúlik.

Én is így tettem, vártam, elfoglaltam magam valami mással és mikor a betűk már erősen hiányoztak, akkor vettem újra kézbe a könyveket. Ma pedig végre sikerült belemerülnöm a kísértetsztoriba és ezt megkoronázva, ismét könyvtárban jártam. Valójában fénymásolni mentem, de elhatároztam, egy kötetet kiveszek, így vittem magammal az olvasójegyemet is. És milyen jól tettem!

Miután begyűjtöttem Az emlékek őrét, amiért céltudatosan mentem, találtam még további 4 könyvet, ami szabályosan sikoltozott nekem, hogy vigyem magammal. Nem utasíthattam vissza őket, bár alig tudtam őket beletuszkolni a táskámba. (Nem a szokásos könyvtárazós batyumat vittem, hiszen csak egyetlen könyvért mentem...)

A könyvek tehát újra visszatértek hozzám, ismét szóba állnak velem, így minden a helyére került. 

Zárszónak hoztam még egy apró anekdotát, ami szintén a vizsgaidőszakban esett meg velem és ami hihetetlenül feldobta a napomat:

A pillanat, mikor a gyanútlan könyvmoly kinéz az ablakon- felmérve az esőfelhőket – és azt látja, hogy egy tünde lány sétál a trolimegálló felé nyomában Szauronnal, akit egy műanyagpohárral andalgó Star Wars rohamosztagos követ, felhők ide vagy oda bearanyozza a napot. (: