2013. április 15., hétfő

Annyira király vagy! 3.

Li Jong-Hi sorozatának harmadik kötetéről lesz most szó. Az előző két részről írtam már külön bejegyzéseket, azzal ajánlott kezdeni az olvasást.
A borító ismét színes és feltűnő, vonzza is a tekinteteket, mikor előkapom a táskámból. Ezúttal Dzsei került a címlapra. 
Oldalszámra még mindig tartja a 200-as mércét és ezúttal nem sok függelék került bele.
Fülszöveg:
"Mikor Szung-Ha féltékenysége már az egész osztály életét megkeseríti, Nanunak elege lesz a fiú rémes viselkedéséből. A mosolyszünet végül még az iskolai sportnapra is kihat… Ráadásul a lehető legrosszabb módon! Majd amikor Szung-Ha megismerkedik Nanu egy igen kötekedő családtagjával, számos próbát kell kiállnia, hogy bebizonyítsa, méltó rá, hogy Nanu barátja legyen. Lehet, hogy ezúttal a tökéletes sem lesz elég jó?"
A fülszöveg ezúttal is jól összefoglalja a kötet cselekményét.
A sztori még mindig bohókás. Jókat kacarásztam az eseményeken, volt mikor egy túlzsúfolt teremben (épp reggeliztem egyik kedvenc helyemen) nevettem fel, mit sem törődve a körülöttem ülőkkel. A humor tehát még mindig jó és a könnyedség is maradt. Ebben a sorozatban szerintem senki sem veszi igazán komolyan magát, ám ez pont így van jól.
Meglepetések és kérdések azonban vannak bőven.
Ilyen például egy titokzatos nő kiléte Szung-Ha múltjából. (Tippem szerint vagy az anyja vagy az exe, de Nanu családja után már nem nagyon merek messzemenő következtetésekbe bonyolódni...)
Szung-Ha ebben a részben talán egy fokkal kevésbé zsarnok, de csak mert duzzogott, mint egy óvodás. Amúgy kezdem kifejezetten megkedvelni a srácot.
Nanu még mindig aranyos, kissé ügyetlen, de szerethető karakter. Ráadásul ebben a részben végre fény derül a családjára is. Ettől pedig teljesen világossá válik, miért olyan, amilyen.
Apropó család, hát itt engem jól megvezettek, bár szerintem ezzel nem vagyok egyedül.
Spoiler veszély!
A sorozat első részéről szóló bejegyzésemben leírtam, szerintem milyen rokoni szálak kötődnek Nanuhoz. Hát, hatalmasat tévedtem. Az még hagyján, hogy Dzsei nem a bátyja, hanem a nagybátyja (Nanu anyjának öccse), de hogy a ház harmadik lakóját egyértelműen férfinek titulálva az apjának vagy egy másik testvérnek tartottam, óriási baklövés volt. Ő ugyanis nőnemű, méghozzá Nanu anyja. Szóval legalább annyira padlót fogtam a felismeréstől, mint Szung-Ha. 
A kötet végén amúgy az írónő megjegyzi, hogy sokan bírálták ezt a karakterét, amire azt a választ adta, hogy valós személy alapján jött az ötlet. Li Jong-Hi tehát tényleg ismer egy nőt, aki ennyire férfias nemcsak a megjelenésében, hanem a viselkedésében is.
Spoiler vége!
Hjon-Ho és Dzsei kapcsolata még mindig aranyos. Szung-Ha és Nanu pedig kezd összecsiszolódni. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd még a kapcsolatuk.
A kötet végén ezúttal karakterismertető szerepel, amit kifejezetten jó ötletnek tartok. Mindegyik szereplőről meg lehet tudni néhány adatot (például a korukat), illetve pár kérdésre is válaszolnak interjú jelleggel, ami igazi olvasói csemege.
Összességében tehát még mindig szórakoztató ez a sorozat, a rajzstílusa is változatlanul rendjén van és csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy kis vidám kikapcsolódásra vágyik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése