Már nagyon hiányoztak a képregények (idén eddig még nem olvastam), így legutóbbi könyvtárazásom alkalmával célirányosan csaptam le kedvenc vízistenem kalandjainak következő részére.
A borító kifejezetten mutatósra sikerült, jó együtt látni a két főhőst és oldalszámra is hozta a szokásos formáját 188 lapjával.
Fülszöveg:
"Miközben Szoa férjétől távol, egy pompás kastélyban raboskodik, Habek a császár palotájában újabb gonddal kénytelen szembenézni. Az uralkodó ugyanis saját céljára akarja felhasználni a nappal gyerektestbe zárt, elátkozott istenséget, hogy annak víz fölötti hatalmával háborút szítson az égiek birodalmában. Habek korábbi asszonya, álságos anyja és az áskálódó istenségek cselszövése tovább bonyolítja a helyzetet, így egyre nehezebbé válik, hogy Szoa újra együtt lehessen azzal, akit szeret."
Habár a fülszöveg ismét a szokványos felállást ígéri, vagyis az ármánykodás fokozódását miközben az olvasó nem lesz sokkal okosabb, szerencsére nem így van. Az előző kötettel sem voltak problémáim, mégis azt éreztem ennél a résznél, hogy végre. Végre haladunk valamerre! Végre kezd tisztulni a kép! Végre Habek csinál valamit!
Gondolom, a sok Végre! felkiáltásból egyértelmű, hogy nagyon tetszett ez a rész.
Persze még mindig megfontolt tempóban halad és még mindig sok a megválaszolatlan kérdés, de már lehet bogozgatni a szálakat anélkül, hogy újabbak keverednének bele. A Habek-Nakbin vonal ugyanis kitisztult, a játékosok elfoglalták helyüket a táblán és az érzelmek is kimondásra, vagy inkább motyogásra kerültek.
Nagyon tetszik, hogy a szereplők összetett jellemek és most elsősorban Nakbinra gondolok, de másokat is kiemelhetnék. Tetszik, hogy az áskálódás lassan nyílt csatára vált, bár ahogy megismertem a szerzőt, nem kell harcjelenetek elszaporodásától tartani. Jun Mi-Kjong továbbra is a szomorú nézéseket, vízcseppeket és virágokat preferálja. (Na, meg a pandákat, de ezt inkább hagyjuk.) Szóval a grafika a szokásos színvonalat hozza és a cselekmény is ehhez idomul.
Talán mert Szoa és Habek is aktivizálta kicsit magát, sokkal jobban pörögtek a lapok, különösen a múlt felidézése közben. Habek végre kezdi kimondani, mit is gondol és ez nagyon kellett a történetbe. Még akkor is, ha néhol inkább vicces lett.
"– Ha meglátom, meg is akarom érinteni. Nem tudom majd megállni, hogy ne találkozzak vele. Uralkodnom kell az érzéseimen.
– Habek! Tényleg képes voltál ilyen szentimentális maszlagot kiadni magadból?"
Dong-Vang-Gong színre lépése igazi színfolt és még több humorral szolgál panda ide vagy oda. Ráadásul Habek anyja is kezd kilépni a háttérből és úgy összességében minden megvilágítást kapott.
Szóval ez a kötet remek. Remekül visszahozza az olvasók kedvét a történethez és remek izgalmakkal kecsegtet a folytatásra nézve. A kötet vége természetesen (mint mindig) most is függővég, így különösen örülök, hogy a Vad Virágok folytatta a kiadását és már a tizenkettedik rész is elérhető magyarul.
Aki tehát eddig olvasta ezt a sorozatot, ne most hagyja félbe.
Extra:
Utánaolvastam kicsit és meglepetten vettem észre, hogy a sorozat még mindig fut. 23 kötet jelent meg eddig eredeti, koreai kiadásban és a szerző még mindig dolgozik. 24 kötetre tehát biztosan lehet számítani, ha nem többre...
Mielőtt azonban úgy tűnne, a magyar kiadás le van maradva, megjegyzem, hogy angol változatban is csak a 17. kötetig érhető el. Lassan de biztosan halad tehát a hazai megjelenés, évente egy kötet azért nálunk is piacra kerül. Ez persze olvasói szempontból csigatempó, mégsem bánkódom, legalább tovább tart a kaland.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése