Júniusban tartottam az előző hónap színvonalát, mert ismételten 6 filmet néztem meg.
Július 22.
"A vérfagyasztó norvég tömegmészárlást követően egy fiatal túlélő, a gyászoló családok és az egész ország az igazságért küzd és próbál talpra állni. Igaz történet alapján"
A 2011 július 22-i tömeggyilkosságot 2018-ban két film is feldolgozta. Az egyiket (Utoya) egy norvég rendező készítette az áldozatok szemszögéből, amelyet láttam moziban, és még most is kiráz a hideg, ha eszembe jut. Zseniális film, ha valaki csak egy filmet szeretne megnézni erről a szörnyűségről, azt válassza. A második filmet, amiről most szó lesz, a Netflix készítette és bár rendben lévő alkotás, nem olyan nyers, nem olyan felkavaró, mint vártam.
Előre is elnézést kérek, de teljes mértékben elfogult vagyok az Utoya irányába. Azért igyekszem nem összehasonlítgatni a két filmet, hanem külön véleményt formálni róluk.
Ez a film teljesen korrekt. Korrekt módon bemutatja az eseményeket mind az áldozatok, mind az elkövető, mind a hozzátartozók részéről. Itt tehát mindenki kap egy kis szerepet. Ez a kissé túlságosan széles körű látószög azonban nem engedi, hogy a film igazán mélyre menjen. Mindent elmesél, szinte leckeszerűen felmondja, a néző pedig dühös lesz, ahogy ennél a történetnél kell, de ennyi és semmi több. Nekem nem sikerült közel kerülnöm a szereplőkhöz. Értettem őket, de valahogy nem voltam a bőrükben. Hiányzott az a közvetlenség, amit a másik filmnél kaptam, és az az érzékenység, amivel ott dolgoztak.
Összességében tehát rendben van ez a film. Ha valaki kíváncsi rá, mi történt 2011 július 22-én Norvégiában, nézze meg bátran. Ha viszont valaki arra kíváncsi, milyen az, amit nem lehet elmesélni, nézze meg az Utoyát. Utóbbit azonban csak erős idegzetűeknek ajánlom, míg ezt a filmet bárki megtekintheti, teljes mértékben könnyen fogyasztható alkotás, már amennyire egy tömegmészárlást könnyen lehet fogyasztani...
Bleach
"Kurosaki Ichigo egy felső-gimnazista diák, aki látja a szellemeket. Így látja a Shinigamikat is, többek között Kuchiki Rukiát, aki a gonosz lelkeket üldözi. Ichigo eleinte nem hisz Rukiának, ám amikor egy nap megtámadja egy Hollow – olyan gonosz lélek, amely emberi lelkekre vadászik –, megváltozik a véleménye. Ichigo megpróbálja megvédeni a családját a Hollow-tól, ám túl gyengének bizonyul. Rukia segíteni akar a fiúnak, ám megsérül, így végső lépésként ereje felét Ichigonak adja. Ichigo ugyan legyőzi a lényt, de több erőt kap, mint kéne, így Rukia emberi testben ragad. Rukia megkéri Ichigot, hogy vegye át a Shinigami szerepét, míg az ereje visszatér, Ichigo pedig beleegyezik."
Valószínűleg a Bleach az egyik legnépszerűbb anime, így talán nem kell bemutatnom. Mindig kissé kétkedve és félve tekintek az animék élő szereplős adaptációjára, mégis adtam egy esélyt, ennek a szintén Netflix alkotásnak.
Aggodalmam két okra vezethető vissza. Egyrészt, ami jól mutat rajzolt figurákkal (Például, hogy egy böhöm nagy karddal szaladgálnak és hadonásznak.), nem feltétlenül mutat jól valódi emberekkel, sőt, néha inkább komikusnak tűnik. Másrészt a Bleach egy nagyon-nagyon hosszú sorozat, nehéz beleszuszakolni 1,5-2 órába. Az előzetes alapján azonban meglehetősen igényesnek tűnt.
Második aggodalmamra nem volt ok, mert nem a teljes sorozatot passzírozták bele egyetlen filmbe, hanem csupán az elejét. A történet így kerek (bár persze nincs igazán lezárva), követhető és kellemes tempóban halad. A karaktereket megpróbálták az eredetihez leghasonlóbbá tenni, ami az esetek 90%-ában sikerült is. Ichigo például nekem kifejezetten tetszett. A fantasztikus elemek megvalósítása is rendben volt, látványra sem lehet különösebb panasz. A böhöm nagy karddal hadakozás viszont, na ott kicsit kilóg a szellemláb. A film nagy részének harcjelenetei megfelelőek voltak, pallos méretű kard ide vagy oda, de a vége, az rettentően gagyi lett. Itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy Ichigo és Rendzsi indokolatlan elnyújtottsággal csépelte egymást és a környezetét, hanem, hogy gyakorlatilag ezt a 20 percet kardokkal kaszabolva tették, de senkinek nem folyt egyetlen csepp vére sem... Tudom, korhatár meg egyebek, de ez szánalmasan hiteltelen megoldás. A szokásos "kiütik a főhőst, elgondolkozik, felpattan, megint kiütik, megint felkel, hosszan monologizál, újra kiütik, de megint felkel, és most ő üti ki az ellent" felállást meg inkább nem kommentálom, az rajzolt figuráknál is nevetséges.
Összességében mégis azt mondhatom, hogy egy korrekt film. A sorozat velejét visszaadja, és tényleg nem rossz a látványvilága. Viszont vannak hibái, így többnyire Belach rajongóknak tudom ajánlani. Ha valaki kedveli az alapanyagot, el lesz vele, viszont ha valaki nem ismeri, nem biztos, hogy meghozza hozzá a kedvét.
Ready Player One
Ez a film rém bugyuta. A történet olyan, mint egy harmadrangú számítógépes játék, ahol nem is a sztori a lényeg, hanem hogy lehet benne verekedni és autóversenyt játszani. A grafika csapnivaló, bár lehet hogy bennem van a hiba, amiért az ilyen elévült ('80-as években még talán megállta volna a helyét) figurákat és a különböző helyekről összelopkodott dolgokat nem tudom értékelni. A karakterek meg papírmaséból vannak, olyan unalmasan egyszerűek. A szerelmi szál förtelmesen erőltetett, a taperolós kezeslábasnál pedig hangosan felröhögtem. A készítők a logikát időnként olyan kényelmesen félretették, hogy a cselekmény még bugyutább lett.
Összességében nekem ez a film egyáltalán nem tetszett, és ezzel San Diego is így volt, pedig ő valamennyire kocka és tényleg imádja a '80-as éveket.
Kizárólag gyerekeknek ajánlom, ők ha nem is értik az összes retró utalást, el lesznek ezzel a faék egyszerűségű történettel.
Sodródás
A történet nem túl bonyolult és a cselekmény is majdhogynem unalmas (már emennyire unalmasnak mondható egy hajótörés), amit visszaemlékezésekkel dobtak fel picit. Ezek a visszaemlékezések adták a film romantikus vonalát, de nem mondhatom, hogy érzékletesre sikerültek, inkább kötelező jellegűnek éreztem őket. A hánykódás a tengeren sokkal érdekesebbnek tűnt, bár ez sem adott semmi újat. Két dolog azonban van a filmben, ami élvezetessé teszi ezt az egyébként felejthető alkotást. Az egyik a kellemes csavar, amitől felkavarodik kicsit a langyos víz, a másik pedig a tény, hogy igaz történeten alapul.
Összességében tényleg könnyed, esti kikapcsolódás volt. Azoknak ajánlom, akik romantikus, de nem vattacukros történetre vágynak és szívesen nézik egy óceánon sodródó hajó történetét.
Stockholm
Meglehetősen szórakoztató alkotás, bár nem kell tőle sokra számítani. A pszichológiai jelenség mélységeibe nem megy bele, sőt inkább érintőlegesen tárgyalja. Ettől függetlenül azonban érdekes film egy kifejezetten élvezetes bankrablásról. A karakterek rendben vannak, és a svéd rendőrség illetve börtön mindig megdöbbent. Ez tipikusan az az eset, amikor a néző a "rosszfiúknak" drukkol.
Összességében tehát nem rossz film, tudom ajánlani azoknak, akik kedvelik a bankrablásos történeteket, és nem puskaporos akcióra, hanem könnyed szórakozásra vágynak. Ha viszont valakit a pszichológiai háttér érdekli, keresse máshol, mert ez nem az a film.
A négyzet
Ez egy svéd művészfilm, így nem egyszerű eset, ám a fogyaszthatóbb fajtából. A történet sok jó ötletet villant fel, több érdekes gondolatba belekap, és időnként elég erőteljes társadalomkritikát ad a jómódú skandináv helyzetről. Csakhogy a cseppet bizarr esetek kissé kuszán váltják egymást, így nincs központi cselekményszál. Ehhez mérten a lezárás nem kifutása a dolgoknak, csak egy nyugvópont ebben a kaotikus eseménysorozatban.
Összességében nem mondom, hogy egyáltalán nem tetszett, mert időnként kifejezetten szórakoztatónak találtam, de nem fogott meg igazán. Bevallom jobbra, többre számítottam.
Azoknak ajánlom, akik kedvelik a művészfilmeket és egy kis társadalomkritikára vágynak. Kockázatokat nem szívesen vállaló nézők, viszont óvatosan bánjanak vele, mert nem egy szokványos alkotás.
Értékelés:
Második aggodalmamra nem volt ok, mert nem a teljes sorozatot passzírozták bele egyetlen filmbe, hanem csupán az elejét. A történet így kerek (bár persze nincs igazán lezárva), követhető és kellemes tempóban halad. A karaktereket megpróbálták az eredetihez leghasonlóbbá tenni, ami az esetek 90%-ában sikerült is. Ichigo például nekem kifejezetten tetszett. A fantasztikus elemek megvalósítása is rendben volt, látványra sem lehet különösebb panasz. A böhöm nagy karddal hadakozás viszont, na ott kicsit kilóg a szellemláb. A film nagy részének harcjelenetei megfelelőek voltak, pallos méretű kard ide vagy oda, de a vége, az rettentően gagyi lett. Itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy Ichigo és Rendzsi indokolatlan elnyújtottsággal csépelte egymást és a környezetét, hanem, hogy gyakorlatilag ezt a 20 percet kardokkal kaszabolva tették, de senkinek nem folyt egyetlen csepp vére sem... Tudom, korhatár meg egyebek, de ez szánalmasan hiteltelen megoldás. A szokásos "kiütik a főhőst, elgondolkozik, felpattan, megint kiütik, megint felkel, hosszan monologizál, újra kiütik, de megint felkel, és most ő üti ki az ellent" felállást meg inkább nem kommentálom, az rajzolt figuráknál is nevetséges.
Összességében mégis azt mondhatom, hogy egy korrekt film. A sorozat velejét visszaadja, és tényleg nem rossz a látványvilága. Viszont vannak hibái, így többnyire Belach rajongóknak tudom ajánlani. Ha valaki kedveli az alapanyagot, el lesz vele, viszont ha valaki nem ismeri, nem biztos, hogy meghozza hozzá a kedvét.
Ready Player One
"A valóságban nincs semmi jó. Szerencsére nem is kell törődnünk vele. 2044-ben már mindenkit beszippant a világot átfogó virtuális játék, az OASIS, amelyben mindenki a maga választotta avatárjával vehet részt: és nem szembesül semmi rosszal, ami a játékon kívül várná. Amikor az OASIS-t feltaláló és a céget alapító James Halliday meghal, a végrendeletéből kiderül, hogy elrejtett néhány titkot a rendszerben. Aki ezekre rátalál, mesés gazdagságot nyerhet.Könyvadaptációról van szó, és mind a könyv, mind a filmfeldolgozás hatalmas rajongást kapott, ami elkezdte piszkálni kicsit a kíváncsiságomat. Nem érdekelnek a játékok, nem érdekel ez a szubkultúra, és kifejezetten a '80-as évek nosztalgiája sem hoz lázba. A film előzetese pedig konkrétan taszított a grafikájával. No, de tényleg nagy volt körülötte az őrület, San Diego meg imádja a '80-as éveket, így végül adtam neki egy esélyt. Nem kellett volna...
Wade 18 éves, és az egész életét a játékban töltötte. Nekivág a kalandnak, és nem törődik vele, hogy az élete a tét. De nemcsak az, amelyiket a játék számára használ... hanem a valódi is."
Ez a film rém bugyuta. A történet olyan, mint egy harmadrangú számítógépes játék, ahol nem is a sztori a lényeg, hanem hogy lehet benne verekedni és autóversenyt játszani. A grafika csapnivaló, bár lehet hogy bennem van a hiba, amiért az ilyen elévült ('80-as években még talán megállta volna a helyét) figurákat és a különböző helyekről összelopkodott dolgokat nem tudom értékelni. A karakterek meg papírmaséból vannak, olyan unalmasan egyszerűek. A szerelmi szál förtelmesen erőltetett, a taperolós kezeslábasnál pedig hangosan felröhögtem. A készítők a logikát időnként olyan kényelmesen félretették, hogy a cselekmény még bugyutább lett.
Összességében nekem ez a film egyáltalán nem tetszett, és ezzel San Diego is így volt, pedig ő valamennyire kocka és tényleg imádja a '80-as éveket.
Kizárólag gyerekeknek ajánlom, ők ha nem is értik az összes retró utalást, el lesznek ezzel a faék egyszerűségű történettel.
Sodródás
"A vagány és talpraesett Tamit (Shailene Woodley) kalandvágya a festői Tahitire csábítja, ahol megismerkedik a szenvedélyes vitorlázóval, Richarddal (Sam Claflin). A két szabad szellem egymásba szeret, és együtt vágnak neki a végtelen Csendes-óceánnak, hogy eljuttassanak egy hajót Kaliforniába. Nem is sejtik, hogy minden idők egyik legpusztítóbb hurrikánja felé tartanak, amely hamarosan irtózatos erővel csap le rájuk."Erről a filmről nem hallottam kifejezetten jókat, de úgy voltam vele, könnyed, nyári esti kikapcsolódásnak megfelel.
A történet nem túl bonyolult és a cselekmény is majdhogynem unalmas (már emennyire unalmasnak mondható egy hajótörés), amit visszaemlékezésekkel dobtak fel picit. Ezek a visszaemlékezések adták a film romantikus vonalát, de nem mondhatom, hogy érzékletesre sikerültek, inkább kötelező jellegűnek éreztem őket. A hánykódás a tengeren sokkal érdekesebbnek tűnt, bár ez sem adott semmi újat. Két dolog azonban van a filmben, ami élvezetessé teszi ezt az egyébként felejthető alkotást. Az egyik a kellemes csavar, amitől felkavarodik kicsit a langyos víz, a másik pedig a tény, hogy igaz történeten alapul.
Összességében tényleg könnyed, esti kikapcsolódás volt. Azoknak ajánlom, akik romantikus, de nem vattacukros történetre vágynak és szívesen nézik egy óceánon sodródó hajó történetét.
Stockholm
"1973-ban Lars Nystrom megpróbálja kirabolni az egyik stockholmi bankot. Ám az akció balul üt ki, ezért túszokat ejt – köztük Biancát, a kétgyermekes feleséget –, majd azt követeli, engedjék ki a barátját a börtönből. A túsztárgyalás azonban megakad. Ahogy telik-múlik az idő, Lars hol fenyegeti a túszokat, hol pedig próbál a kedvükben járni. Ezáltal bonyolult kapcsolat alakul ki a túszok és a túszejtő között, különösen Biancával. A pszichológiai jelenség a Stockholm-szindróma elnevezést kapta."Hirtelen felindulásból néztem meg ezt a filmet. Egyszerűen megtetszett az alaptörténet.
Meglehetősen szórakoztató alkotás, bár nem kell tőle sokra számítani. A pszichológiai jelenség mélységeibe nem megy bele, sőt inkább érintőlegesen tárgyalja. Ettől függetlenül azonban érdekes film egy kifejezetten élvezetes bankrablásról. A karakterek rendben vannak, és a svéd rendőrség illetve börtön mindig megdöbbent. Ez tipikusan az az eset, amikor a néző a "rosszfiúknak" drukkol.
Összességében tehát nem rossz film, tudom ajánlani azoknak, akik kedvelik a bankrablásos történeteket, és nem puskaporos akcióra, hanem könnyed szórakozásra vágynak. Ha viszont valakit a pszichológiai háttér érdekli, keresse máshol, mert ez nem az a film.
A négyzet
"A sikeres múzeumigazgató, Christian tökéletes életének gépezetébe egyszer csak porszem kerül: egy ügyesen kitervelt átverés révén fényes nappal zsebelik ki a múzeum előtti forgalmas téren. Christian nem hagyja annyiban a dolgot, és bosszúhadjáratra indul a feltételezett tolvajok ellen. Közben egy erőszakos amerikai újságírónővel is bonyolult viszonyba kezd. Komikus, majd egyre abszurdabb és kínosabb helyzetek során kezd szétfoszlani látszólagos magabiztossága és irigylésre méltó élete."Régi adósságom volt ez a film, mert Nel barátom ajánlotta, de halogattam a megnézését.
Ez egy svéd művészfilm, így nem egyszerű eset, ám a fogyaszthatóbb fajtából. A történet sok jó ötletet villant fel, több érdekes gondolatba belekap, és időnként elég erőteljes társadalomkritikát ad a jómódú skandináv helyzetről. Csakhogy a cseppet bizarr esetek kissé kuszán váltják egymást, így nincs központi cselekményszál. Ehhez mérten a lezárás nem kifutása a dolgoknak, csak egy nyugvópont ebben a kaotikus eseménysorozatban.
Összességében nem mondom, hogy egyáltalán nem tetszett, mert időnként kifejezetten szórakoztatónak találtam, de nem fogott meg igazán. Bevallom jobbra, többre számítottam.
Azoknak ajánlom, akik kedvelik a művészfilmeket és egy kis társadalomkritikára vágynak. Kockázatokat nem szívesen vállaló nézők, viszont óvatosan bánjanak vele, mert nem egy szokványos alkotás.
Értékelés:
Július 22. -> 9
Stockholm -> 8
Bleach -> 7
Sodródás -> 6
A négyzet -> 4
Ready Player One -> 2
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése