Novemberben viszonylag kevés, csupán 4 filmet néztem meg, ám ez az év összességét tekintve nem is rossz arány, hiszen volt ennél kevesebb is egy-egy bejegyzésben. Viszont a négy filmből hármat moziban láttam, így a november mégis csak egy jó hónap volt filmes szempontból.
Post Mortem
"Az első világháború és a spanyolnáthajárvány pusztítása következtében számtalan kísértet reked a világunkban. 1918 fagyos telén Tomás, a fiatal post mortem vándorfotós a tízéves kislány, Anna hívására eljut egy kis faluba, amelyet megszálltak a kísértetek. A különös, természetfeletti jelenségek arra sarkallják a fotóst, hogy a rendelkezésére álló felszerelés segítségével kiderítse, hogy mit akarnak a kísértetek. Anna a veszélyeken át is végigkíséri Tomás izgalmas nyomozását, miközben a kísértetek egyre dühödtebben rombolnak maguk körül."
Mikor megtudtam, hogy lesz egy magyar horrorfilm, megegyeztem Nel barátommal, hogy ezt bizony látnunk kell moziban. Úgyhogy el is mentünk rá nagy várakozással, és bár csalódtunk, mégsem csalódtunk igazán, mert ez mégis csak egy magyar horrorfilm.
Az alapötlet nagyon tetszetős, a díszlet pedig pazar. Nagyon tetszettek a helyszínek, a képi világ minden normális és paranormális elemével együtt. Kár, hogy más részét nem tudom dicsérni a filmnek. A legnagyobb hibája az, hogy nincs rendesen megírva. Nem egy történetet mesél el, hanem horrorfilm elemeket pakol egymásra, mint egy hároméves kisgyerek, és cseppet sem törődik vele, hogy passzolnak-e vagy esetenként egymásra borulnak. Ez pedig nézői szempontból meglehetősen bosszantó, mert bizony ennek a filmnek se füle se farka. Azonban még ennél is bosszantóbbak a színészek. A karaktereket ugyanis szintén elfelejtették megírni a készítők, így szerencsétlen színészek színpadias túlzásokkal próbálták eljátszani a semmit, amitől az egész mesterkélt és hol ripacskodásba, hol sótlan unalomba hajlik. Mindezt pedig megfejelték a két említett probléma szerelemgyerekével, a nem létező szövegkönyvvel. A szereplők egy-két szavas "mondatokban" kommunikálnak, már ha egyáltalán megszólalnak, és nem csak merednek a semmibe, és még ezzel a kevéssel is elbeszélnek egymás mellett vagy beszélnek a nagy semmiről, például egymás nevét ismételgetik. Ez pedig megint egy hároméves kisgyerek repertoárja.
Szóval kár ezért a filmért, mert nagyon szükség volt már egy magyar horrorfilmre, csak lehetett volna ennél sokkal-sokkal jobb is, mondjuk ha meg is írják, és nem lesz egy szép ám üres díszlet az egész. Kizárólag horrorfilm rajongóknak tudom javasolni megtekintésre, de csak akkor, ha nem találnak jobbat.
A fiúknak - Utóirat: Még mindig szeretlek
"Lara Jean és Peter szerelme most már hivatalos, ám ekkor feltűnik a színen valaki, aki szintén kapott a lány szerelmes leveleiből."
Mivel az első film (A fiúknak, akiket valaha szerettem) meglepően kellemes élményt nyújtott, úgy gondoltam, adok egy esélyt a folytatásnak. Hát, ezúttal nem lettem meggyőzve.
A történet lényegében épp ott folytatódik, ahol az első film véget ért. Ez nem is baj, mert adja magát a bimbózó kapcsolat problematikája, de ennyi sajnos nem volt elég. A film számomra elvesztette azt a könnyed báját, amivel az első részben rendelkezett, mert egy tipikus, butus szerelmi háromszög került a középpontba. Nem csípem a szerelmi háromszögeket, így elég hamar kedvemet szegte. Pedig próbált továbbra is kedves maradni, de a szereplők elkezdtek bosszantani a konfliktushelyzetet pedig inkább nem minősíteném. A vége meg hát romantikus persze, csakhogy van még egy rész, amitől kissé hiteltelen.
Nem mondom, hogy szörnyű volt, mert láttam ennél jóval rosszabbat is, de meg sem közelítette az első rész kellemességét. Kizárólag azoknak ajánlom, akik szerették az első filmet, és nem futnak ki ösztönösen a világból, ha szerelmi háromszöget látnak. Aki viszont ilyen helyzetben menekülne, inkább nézze újra az elsőt, és felejtse el, hogy létezik folytatás.
Dűne
"Paul Atreidesre olyan sors vár, amelyet senki fel nem foghat: sem más, sem ő.A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában járunk. A királyságok az Arrakis bolygó feletti uralomért harcolnak, de a naprendszereken átívelő cselszövések, háborúk és politikai manőverek közepette van egy ember, aki talán békét hozhat az univerzumnak.De ehhez harcolnia kell.Ellenséges bolygók, fantasztikus tájak, különös lények és emberfölötti teljesítmények története ez. És két évszázados királyi ház, az Atreidesek és a Harkonnenek viszályáé. És egy szerelemé, amelyet egész hadseregek sem tehetnek semmissé."
Elég hamar elkezdték beharangozni ezt a filmet, így év elején úgy döntöttem, ideje végere elolvasni az alapművet. Meg is tettem, és bár nem lett a kedvencem, tökéletesen értem a lelkesedést, ami övezi, így még kíváncsibban vártam a filmadaptációt.
Ez egy szuper adaptáció, bár ebbe a 155 percbe csupán a kötet első fele fért bele. A látványvilág csodálatos, a zene szuper (mondjuk Hans Zimmer esetében ez nem is volt kérdés) és nagyon jól sűrítették az eseményeket. Minden módosítás logikus volt és érthető, így visszaadott valamennyit a könyv hangulatából, miközben megalapozta az új filmélményt. (Természetesen moziban láttam barátokkal.) A karakterek is hűek maradtak a könyvhöz (pár kivételt leszámítva) és hitelesen adták vissza a történetet. A központi elem a politikai intrika, ezért a humor minimális, de kellemes, míg a drámai elemek átérezhetőek. Kis társaságunkban akadt rajtam kívül olyan, aki olvasta és persze olyan is, aki nem, ám mindegyikünknek ugyanolyan remek moziélményt nyújtott, és szerintem ez az, amitől jó egy adaptáció.
Összességében tehát nekem nagyon tetszett, bátran ajánlom mindenkinek, akár olvasta Frank Herbert könyvét, akár nem. Nagyon várom a folytatást.
A Gucci-ház
"Maurizio Gucci exfelesége Patrizia Reggiani, akit a híres divattervező 12 év házasság után hagyott el egy fiatalabb nőért 1985-ben. Később az asszonyt gyanúsították a gyilkosság megtervezésével, büntetőpere során kezdték el őt Fekete Özvegynek nevezni. Reggianit 1995-ben végül elítélte a bíróság, majd 18 év börtönbüntetés után 2016-ban szabadult."
Ezt a filmet is vártam, mivel érthető okokból és mert elég nehezen tudjuk összeegyeztetni a szabadidőnket, régen voltam Nel és Madonna barátommal hármasban moziban. Ez pedig végre egy olyan film volt, ami mindhármunkat érdekelte.
Engem a szereposztás fogott meg, nem is annyira a történet, bár érdekesnek tűnt. A divatvilág hidegen hagy, így inkább a gyilkossági ügy vonzott benne. Hát, nem mondom, hogy maradéktalanul elégedett voltam.
A készítők nem igazán tudták eldönteni, mire akarják felépíteni ezt a filmet, így beletettek minden szóba jöhető konfliktust, aztán egyikkel sem kezdtek igazán semmit. Ez a csapongás pedig nem tett jót a filmélménynek, habár mind a 157 perce hamar elrepült. Unatkozni tehát nem lehet rajta, legfejlebb merengeni, hogy is van benne ez vagy az. A film ugyanis tartalmaz, egy szerelmi történetet, egy válást, egy családi konfliktust, egy üzleti problémakört, a hírnév kérdéskörét, az ambició lehetőségeit több szálon is, csalást, átverést, ármánykodást és persze gyilkosságot. Nem kevés, nem igaz? Hát, inkább túl sok. Túl sok, hogy bármelyiket is éredemben kifejtse, így csak bele-belekap egy-egy problémába, majd elfejeti és jöhet a következő. Sokkal jobb lett volna, ha egy, kettő vagy maximum három konfliktushelyzetet érint csak, de azt rendesen ki is dolgozza. A film vége így összecsapott, hiányérzetet keltő, amin nem segít a karakterek jellemének hektikus változása. Kétségkívül nagyon jó színészek nagyon jó munkát végeztek benne, ám a személyiségük fejlődésére már nem maradt idő a sok-sok téma mellett. Kár érte.
Szóval nem egy tökéletes film, távolról sem, viszont leköti az embert, és ezeket a színészeket még így is jó nézni, így aki kedvet kapott hozzá, nézze meg, csak ne legyenek magas elvárásai. (Ó, és lehetőleg eredeti nyelven, hogy az akcentusokat ki lehessen élvezni.)
Értékelés:
Dűne -> 10
A Gucci-ház -> 8
A fiúknak - Utóirat: Még mindig szeretlek -> 5
Post Mortem -> 4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése