Kicsit továbbra is megkésve hozom a rovat következő bejegyzését, ami egyúttal a tavalyi filmélményeim lezárása. A decemberben megtekintett filmekről lesz szó egy kis évösszegzővel.
Kezdjük utóbbival, szóval jöjjön egy kis statisztika 2022-es minta alapján, arról, hogyan alakult 2023-as évem filmes szempontból:
2023-ban a legtöbb filmet, 13 darabot januárban néztem meg, míg a legkevesebbet mindössze kettőt novemberben láttam. Az év során tizenháromszor jártam moziban, a legtöbbet egyébként októberben, amikor minden filmet széles vásznon sikerült megnéznem.
Mindent összevetve 82 filmet néztem meg összesen 2023-ban, ami azért növekedést mutat.
Ami a minőséget illeti, összesen 6 filmnek adtam maximális pontszámot. Ez épp annyi, mint tavaly.
Műfajt tekintve összesen 6 dokumentumfilm, és 11 animációs film került a listámra, ez épp fordított arány, mint 2022-ben.
Ennyit az éves statisztikáról, lássuk kissé megkésve, melyik az a 7 film, amit még decemberben néztem meg.
Vajon létezik szerelem első látásra?
"Hadley és Oliver között egyre erősebb vonzalom ébred a New Yorkból Londonba tartó járaton, ám a vámon szétválnak – megtalálják-e egymást újra, számos nehézség ellenére?"
Ez a film egyértelműen a repülős vonatkozása miatt érdekelt. Kicsit talán furcsának hat, de hiába szeretek nagyon utazni, a repülés nem tatozik a kedvenceim közé. Nem a levegőben töltött idő miatt, hanem a végtelenbe nyúló reptéri várakozásnak köszönhetően. A legkellemesebb utam ezért tavaly a Koppenhágába tartó járat volt, ahol nem volt időnk várni, mert rohannunk kellett a kapuhoz. Másnak talán ez lenne a stressz, ám én jobban élveztem, mint a négy óra üldögélést Szöulban a csatlakozásra várva.
A reptéri hangulatot jól visszaadta a film, bár a játékidő viszonylag kis része játszódik itt. Ez egy romantikus alkotás, két ember egyébként kedves egymásra találásáról szól csipet családi bonyodalommal a háttérben. Van azonban egy idegesítő eleme, egy mellékszereplő, aki narrátorként mindenhol feltűnik újra és újra, csak hogy a nézőhöz kiszóljon. Bosszantó volt, rettentően szájbarágósnak éreztem. Ettől függetlenül egy könnyed, aranyos alkotás, ha valaki repréti románcra vágyik, nézze meg nyugodtan.
Szerelem első csókra
"A Szerelem első csókra című film Javier (Álvaro Cervantes) történetét meséli el, aki 16 évesen csókolt meg először egy lányt, és felfedezte, hogy látnoki képességgel rendelkezik, legalábbis szerelmi látnoki képességgel. Egyetlen csókkal képes meglátni annak a kapcsolatnak a jövőjét, mielőtt megélné azt, aminek köszönhetően felnőttként soha nem volt tartós párkapcsolata, mivel mindig szakít velük, mielőtt a dolgok rosszra fordulnának. De minden megváltozik azon az éjszakán, amikor megcsókolja Luciát (Silvia Alonso), és boldog házasságban találja magát, gyermekekkel. A probléma? Lucía a legjobb barátja barátnője."
Egy ideig kerülgettem ezt a filmet. Az alapötlet tetszett, ám tartottam tőle, hogy a kivitelezés hagy majd maga után némi kivetnivalót.
Mivel európai filmről van szó, elég sok klisét mellőzött. Persze, így is meglehetősen kiszámítható volt, de összességében megmaradt a szórakoztató vonalon. Tetszett, ahogy a jövőbe látást kezelte. A félelmeim nagy része tehát alaptalan maradt. Nem mondom, hogy ez egy remek film, mert távol áll tőle, ám ha valaki egy nem szokványos romantikus alkotásra vágyik, nyugodtan adhat neki egy esélyt.
Napóleon
"A film személyes hangvitellel mutatja be Bonaparte Napóleon fiatalságának és gyors karrierjének, császárrá válásának történetét, valamint a feleségével és egyetlen igaz szerelmével, Josephine-nel való függőséget okozó, gyakran ingatag kapcsolatát."
Nagyon vártam ezt a filmet, így lelkesen mentem el rá moziba. Csakhogy olyan csalódottan és dühösen jöttem ki róla, hogy még most, hónapok távlatából is ideges leszek tőle.
Egyetlen pozitívuma van ennek a filmnek, van benne egy hosszú és rendkívül látványos csatajelenet. Ettől eltekintve azonban ez a laza 150 perc nem szól semmiről. Se Napóleonról, se a korszakról, se semmi másról. Mert az, amit itt látunk, nem hogy köszönő viszonyban sincs semmiféle történelmi ténnyel, de még csak meg sem próbál úgy tenni, mintha. Adva van itt egy mentális problémákkal küzdő férfi, aki sodródik az árral, aki helyett mások döntenek és akinek van egy bizarr házassága. Na, ez a figura, az még hagyján, hogy nem hasonlít a valódi Napóleonra, de teljes mértékben hiteltelen önmagában is, mert egy ilyen fickó nem lesz se hadvezér se császár. Az ember csak nézi, és nem érti, hogyan bízna rá bárki nemhogy egy sereget, de még egy hörcsögöt se. A csatákban is úgy veszi ki a részét, mint egy sorkatona, és nem úgy mint egy hadvezér. Sőt, beszélni is alig halljuk, vagy amikor igen, legszívesebben pszichiáterért kiáltanánk. Pedig Joaquin Phoenix egy remek színész, ennél a kétdimenziós szerencsétlenségnél jóval többet lett volna képes eljátszani. Csakúgy, mint a feleségét játszó Vanessa Kirby, aki épp ugyanilyen kihasználatlan maradt. A film fókusza egyébként épp az ő kapcsolatukon van, kár hogy pont annyira van szétesve, mint maguk a szereplők. Értelmetlen és érthetetlen minden, ami közöttük zajlik, és se érzelmi, se fizikai szikra sincs a két karakter között, így nehéz elhinni, hogy viharos házasságban élnek.
Tudom, tudom, a rendező is azzal takarózik, hogy ez egy film és nem történelemóra. Csakhogy, ha valaki egy filmet a világ egyik legismertebb történelmi figurája köré építi, akkor igen is illik utána olvasni, illik ismerni az eredeti alakot és nem, nem illik csak a nevét átvenni. Mert ennek a filmnek konkrétan Pityke őrmester is lehetne a címe, ennyire szól csak Napóleonról.
Nagyon szenvedtem rajta, és dühösen és csalódottan jöttem ki a moziból. Ez egy pocsék film, ami nem szól semmiről, amiben alig vannak értelmes dialógusok és amiben két szellemileg és érzelmileg sérült ember rettentően furcsa kapcsolatát követhetjük nyomon, bár egyáltalán nem érdekel minket. Nem tetszett, nem ajánlom.
Csak egy átlagos karácsony
"Thea hazaviszi Jashant, hogy bejelentsék az eljegyzésüket – de a férfi indiai gyökerei és a nő norvég családi hagyományai káoszba döntik a karácsonyt."
Decemberben mindig akad olyan pillanat, amikor épp karácsonyi filmre vágyom. Nos, 2023-ban ebben a pillanatban ezt a norvég filmet találtam.
Messziről ordít erről a filmről, hogy sztereotípiákból építkezik. Néha azonban ezek a sztereotípiák rendkívül szórakoztatóak. Nos, ez a film is többnyire szórakoztató. Helyenként kicsit sok, kicsit sarkít, de cseppet sem bántó. Nekem tetszett, hogy tele volt norvég karácsonyi hagyományokkal (volt amiről már hallottam és volt amiről még nem) és a hangsúly nem is a tradíción volt, hanem a családi kőbe vésett megszokáson. A film vége persze kiszámítható, de ez egy romantikus karácsonyi vígjáték, nem akar ennél többnek tűnni.
Azoknak ajánlom, akik kedvelik a kulturális különbségekre épülő vígjátékokat, illetve mindenkinek, aki ragaszkodik a megszokott ünnepi forgatókönyvhöz.
A Pókverzumon át
"Miles Morales átrepül a Multiverzumon, ahol találkozik a Pókemberek csapatával, akik épp a puszta létezésükéret küzdenek. Amikor a hősök összecsapnak, Milesnak újra kell definiálnia, mit jelent hősnek lenni."
Az Irány a Pókverzum! egy kifejezetten kellemes filmélményt nyújtott. A folytatásról pedig szinte ódákat zengtek, így rettentően kíváncsi voltam rá. Moziban azonban már nem sikerült elcsípnem, így meg kellett várnom, hogy felkerüljön az HBO-ra.
A látványvilág épp olyan kreatív, mint az előző rész esetében. A cselekmény is halad egy viszonylag lassú tempóban. A hangsúly azonban a multiverzumon van, és rá kellett jönnöm, hogy nekem ez a téma sehogy sem csúszik. Egyszerűen untam, hogy mindig jött egy újabb alternatív Pókember és egy újabb és még egy újabb. számomra ez rettentően monoton volt, és úgy éreztem, megrekedtünk. Hiába kedveltem az indiai Pókembert, hiába volt néhány szórakoztató jelenet, egyszerűen hosszúnak és elnyújtottnak találtam ezt a filmet.
Nekem ez most nem tetszett annyira, mint az első rész, kicsit csalódtam. Ettől függetlenül, aki kedvet érez hozzá, nyugodtan adjon neki egy esélyt, ha még nem unta meg ezt a multiverzum dolgot.
Közelebb
"Aki szerelmes, jól is hazudik. Mindenki másképp, de becsapja szerelmét, élet- vagy házastársát. Az őszinteség csak idegenek között lehetséges. Két férfi és két nő keresi az élet legfontosabb dolgait: szeretetet, bizalmat, őszinteséget. Amit találnak helyette: szerelem, vágy, hazugság és kaland. Mindannyian hazudnak egymásnak, mind olyasmiket ígérnek, amelyről tudják, úgysem fogják betartani. Két házaspár története négy és fél éven át: szent elhatározások, nagy fogadkozások, hazugságok, bevallott és ki nem mondott vágyak története."
Ez egy régi film, 2004-es, ami nekem eddig teljesen kimaradt. A szereposztás miatt adtam neki egy esélyt, de milyen feleslegesen tettem.
Ez a film tipikus példája azoknak a "szerelmi" történeteknek, amelyektől falra mászom. Négy karaktert, elvileg két párt követhetünk nyomon, és mindegyik annyira, de annyira idegesítő. Borzalmasan viselkednek egymással, logikátlanok és önzők. Ez a film ugyanis nem a szerelemről, se nem a vágyról szól, hanem arról, milyen változatai vannak egy bántalmazó kapcsolatnak. Fájt nézni, alig vártam, hogy a végére érjek és a vége, nos, nem adott feloldozást, ám ezen már meg sem lepődtem.
Csak azok nézzenek bele, akik kifejezetten toxikus kapcsolatokról szeretnének filmet nézni. Aki viszont értelmes karakterekre és érzelmekre vágyik, keressen egy másik filmet.
Távol a világtól
"Egy család vakációja káoszba fullad, amikor éjszaka megérkezik két idegen menedéket keresve a kibertámadás elől, amely percről percre egyre ijesztőbbé válik, és mindenkit arra kényszerít, hogy elfogadja a helyét egy széteső világban."
Ez a film rettentően érdekesnek és izgalmasnak tűnt. Amolyan nem megszokott filmélményt vártam tőle, és nagyjából meg is kaptam, ám mégsem teljesen.
Az alap felvetés remek. Izgalmas és érdekes. Ehhez a készítők jó érzékkel adagolták az információkat, és pakoltak bele sok-sok önmagában is elgondolkodtató dolgot. Ezzel pedig meglehetősen sok témát érint a film, bár pár nap alatt és egy kifejezetten szűk térben játszódik. Igen, itt jön az a bizonyos, de. A dialógusok nem voltak elég kidolgozottak, helyenként öncélú rémisztgetésbe kezdett a film, hogy aztán ne igazán foglalkozzon ezekkel a helyzetekkel. A főszereplő család pedig összességében nagyon irritáló volt, ám valószínűleg ez szándékos húzás volt. A lezárás kurtán furcsának hatott, ám így utólag visszagondolva pont tökéletes helyen és időben lett vége.
Összességében nem volt rossz, de nem volt kiemelkedően jó élmény sem. Viszont bátran ajánlom mindenkinek, aki egy furcsa, nem megszokott alkotásra vágyik világvége kérdéskörben.
Értékelés:
Távol a világtól -> 8
Vajon létezik szerelem első látásra? -> 7
Szerelem első csókra -> 7
A Pókverzumon át -> 6
Csak egy átlagos karácsony -> 5
Napóleon -> 3
Közelebb -> 2
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése