Ezeregy tündöklő nap

Khaled Hosseini egy olyan szerző, akitől szívesen olvasok. Ez a kötete pedig már régóta foglalkoztatott, csak mindig volt valami más, ami hátrébb sorolta az elolvasandó könyvek listámon. Most viszont kifejezetten női tematikájú olvasmányra vágytam, így rögtön eszembe is jutott.

Két kiadást, két borítót is megélt, nekem ez, a mellékelt változat tetszik jobban. Tökéletesen passzol a főhősnőkhöz.

480 oldalával nem rövid kötet, nem is érződik annak olvasás közben. A függelék pedig igazi kulturális csemege.

Fülszöveg:

"Afganisztán, 80-as évek. A perzsa kultúra egykori bölcsőjének életét ellehetetleníti a terror és a háború. Két nő: Marjam és Leila. Marjam a társadalomból kivetett törvényen kívüliként születik, s kamaszkorában még azt a kevés szeretetet is megvonja tőle a sors, amit gyerekként még megkapott. Leilára akár boldogság is várna, ha életét nem forgatná fel mindenestől a véres háború. A két nőt közel hozza egymáshoz a szenvedés és a szeretett emberek elvesztése, sorsuk összefonódik a kegyetlen férfivilágban. A Papírsárkányok című világhírű regény szerzője az afgán történelem harminc évnyi krónikájába ágyazza a szívszorító történetet szeretetről, szerelemről és egy hihetetlen tettekre sarkalló önfeláldozó barátságról. Khaled Hosseini új regényében megdöbbentő képet fest a tálib uralom alatt sínylődő Afganisztánról, miközben páratlan érzékenységgel ábrázolja a női sorsokat."

Mikor elkezdtem olvasni, úgy éreztem, mintha már olvastam volna. El is gondolkodtam, hogy talán egyszer már belekezdtem, csak félbe hagytam. De nem, ezt a könyvet eddig még nem vettem kézbe. Viszont olvastam a szerzőtől két másikat, és olyan mértékű hasonlóság van a nyelvezet, a helyszín és a felvázolt események között, hogy az olvasó úgy érezheti, hé, ezt ismerem, ezt már tapasztaltam. Ez persze nem baj, sőt lassan 5 év távlatából akár bók is lehet. Ilyen rég olvastam ugyanis a Papírsárkányokat, most mégis felidéződött bennem. 

A szerző stílusa és a könyveiben feldolgozott tematika tehát állandó. Nem rónám fel hibának mindezt, inkább csak a szerző védjegyének tekintem. Szóval, aki Hosseini tollából olvas, az készüljön az afgán kultúra és történelem leckéire. A szöveg ugyanis tele van perzsa kifejezésekkel, igyekszik bemutatni az afgán emberek hétköznapjait, és mivel szinte egy életen át követhetjük nyomon a szereplőket, a 20. századi afgán történelem is lepereg a lapok között. Ez pedig olvasói szempontból kellemesen érdekes és tanulságos.

A történet két nőt követ nyomon, akiknek sorsa egy ponton összefonódik. Előbb Marjam, majd Leila életét, gyakorlatilag felnőtté válását olvashatjuk. Látszólag pedig nincs bennük semmi közös. A falun nevelkedett, iskolázatlan és szelíd lelkű nő, és a városi, értelmiségi családban felnőtt, tanult és céltudatos nő szinte egymás ellentétei. A könyv azonban megmutatja, hogy mindegy a háttér, a női sors ebben a világban egy és ugyanaz.

Apropó női sors, épp ilyen témájú olvasmányra vágytam, de nem feltétlenül ebben a nyers és valósághű formában. Itt nincs cukormáz, csak a rideg valóság. Kényszerházasság valódi kényszerből, családon belüli erőszak, nőket elnyomó társadalom és a lehetőségek szinte teljes hiánya ordít az olvasóra a lapokról. Ehhez jön a nők egymás elleni fellépése és az olyan finomságok, mint a vetélés, illetve szülés megfelelő orvosi ellátás nélkül. Tehát kifejezetten kemény életutat járnak be a szereplők pusztán azért, mert nők. Ezt pedig a háború csak megkoronázza.

A szerző nem finomkodik. Úgy mutatja be a háborút, ahogy az azt elszenvedő lakosság megéli. Értelmetlen halálok, ostoba pusztítás, remény és reményvesztettség. Na meg egy picike bepillantás a menekültek sorsába.

Ezt a könyvet olvasni tehát lelkileg megterhelő. Főleg, hogy az olvasó várja, csak várja a szebb napokat, amelyek messzire elkerülik a szereplőket. Még az elégtétel és a lezárás is keserű. Főleg 2025-ben olvasva... A könyv eredeti megjelenése ugyanis 2007, és hát, sajnos, azóta sem szép az élet Afganisztánban, főleg nem a nőknek.

A cselekmény szinte végig Kabulban játszódik, így viszonylag szűk térben mozog. Ez azonban nem baj, ahogy az sem probléma, hogy az eseményeket egy nézőponton keresztül látjuk. Nagy fordulatokra egyébként nem kell számítani, ahhoz a történet túlságosan földhözragadt. Kellemes kis csavarok viszik előre a cselekményt, de semmi eget rengető, csak a hétköznapok suhanása éveken át.

Összességében tehát ez is egy kellemes Hosseini-kötet. Örülök, hogy elolvastam. Érdekes volt és helyenként elgondolkodtató. 

Szívesen ajánlom mindenkinek, aki kilépne kicsit a megszokott európai buborékból. Aki már olvasott a szerzőtől, tudja mire számíthat, aki pedig még nem tette, de kíváncsi egy afgán számazású szerzőre, ne habozzon. Női sorsok iránt érdeklődők előnyben, ám vigyázat, ez cseppet sem egy rózsaszín történet.

Macska a fagyöngy alatt

A cicás könyvek mindig csábítóak. Ennek a kötetnek pedig gyönyörű a borítója. Plusz karácsonyi történet, így ezt kértem 2024-ben ajándékba. Ünnepek után sikerült is időt szakítanom rá, és mivel nem annyira tipikusan karácsonyi, egyáltalán nem zavart, hogy "megkésve" olvastam.

256 lapjával kellemes terjedelmű kötet.

Fülszöveg:

"Közeleg a karácsony, és a tősgyökeres londoni Mina sorsfordító pillanat előtt áll: már csak alá kell írnia egy szerződést, hogy elérje a hőn áhított állást. Ám ekkor titokzatos levelet kap, benne egy ódon kulccsal, amelyet a rég nem látott keresztapja küldött…
Mina évtizedek óta nem hallott a habókos művész felől, ám a férfi most arra kéri, vigyázzon egy ideig a kis cornwalli szigeten álló házikójára – és a macskájára. A lány elhatározza, hogy rendbe szedi a lakot, no meg a macskát, majd azonnal visszarohan Londonba. Ám amikor rájön, hogy egy könyörtelen ingatlanfejlesztő cég rá akarja tenni a kezét a szigetre, szembe kell néznie azzal, hogy talán ő az egyetlen, aki az útjukba állhat, és megmentheti a szívének egyre fontosabb helyet, még mielőtt minden elveszne."

Teljesen tipikus karácsonyi történetre számítottam, de nem egészen azt kaptam, és ennek kifejezetten örültem. Megvan ugyan benne minden, ami ünnepi történet szokványos kelléke, hangulat, megoldandó probléma (garantáltan pozitív megoldással), picike varázslatosság és egy bimbózó románc. Valahogy mégsem éreztem elcsépeltnek, ennek pedig két oka volt, a helyszín és a macskához fűződő legendák sora.

Brit szerző munkája, így a történet az Egyesült Királyságban játszódik, azon belül is egy kis szigeten. Ebből két dolog következett azonnal. Egyrészt az angol időjárás nem épp hóban bővelkedő, így a karácsonyi hangulatot nem a fehér takaró adta. Sőt, az elején szokatlannak találtam, hogy a főszereplő télen mezítláb közlekedik. Aki tehát nagy fehérségre, síelésre és egyéb hóban történő mókákra számít, csalódhat. Ez ugyanis egy esős, borús sziget, ahol télen is élénk a növényzet és homokos a part. A karácsonyi hangulat így nem az időjárásból fakad, hanem az ünnepi kellékekből. Van itt minden a forró italoktól és ételektől, az ünnepi vásáron át, a karácsonyi rendezvényekig. Nekem nagyon tetszett, hogy így is remekül adta a karácsonyi hangulatot. Különleges volt.

A másik különlegesség pedig a cica, Murr. Ő lényegében egy tipikus macska, tipikus macskás viselkedéssel. Csakhogy a szigeten mindenki ismeri a szürke macskához fűződő legendákat, aki nem is macska, hanem annál jóval több. A kötet messze van a mágikus realizmustól, a cica jelenléte mégis hasonlóan kellemes kis misztikus fűszert ad a cselekménynek. A szöveget időről-időre megtöri egy-egy rövid kis legenda Murr tetteiről, ami egyrészt kedves kis kitekintést ad, másrészt rábízza az olvasóra, hogy maga döntse el, mit gondol: ezek csak mesék, vagy tényleg több ez a cica, mint egy egyszerű házi kedvenc. Nagyon kedvelem az ilyen hétköznapi varázslatokat.

A cselekmény egyébként szokványos. Nem túl szövevényes, kicsit lassú, kiszámítható, de a mesékkel tűzdelve kellemes olvasási élményt nyújt. A karakterek szintén tipikusnak módhatók. Kedves, összetartó emberek a szigeten és csúnya, gonosz, pénzéhes alakok a szigeten kívül. Picikét mesefigura jellegűek, ám egy ilyen kis könnyed cselekményben nem várható el, hogy összetett karakterek szaladgáljanak. A szerző azért próbálta feldobni a sablonokat, így akad itt mindenféle származású szereplő (még magyar vonatkozás is van) és néhány meleg karakter is.

Számomra csupán egy dolog volt zavaró, a főhős családi viszonyainak rendezetlensége. Az egész cselekmény Mina családi veszteségei köré van felépítve, mégsem kapott minden részlete magyarázatot. Ráadásul a "nagy csavart" rettentően hatásvadásznak éreztem. Nem volt jól felépítve, nem oldotta fel szépen a konfliktusokat, hanem karácsonyi giccs módjára december végére bumm, mindenki szeret mindenkit. Mert cirka húsz évnyi sérelmet ilyen könnyű elengedni... Na, de ez egy ünnepi kötet, senki se várjon tőle nyers valóságot.

Összességében ez egy nem szokványos elemekből építkező, de valahol mégis szokványosan könnyed kis karácsonyi történet. Kellemes volt olvasni, nem bántam meg.

Azoknak ajánlom, akik az ünnepi érzéseket hangulatokban és nem a hóban keresik, akik kedvelik a legendákat, és könnyed kikapcsolódásra vágynak. Cicák kedvelői előnyben. Aki viszont összetett karakterekről akar olvasni, vagy épp egyértelmű varázslatra vágyik, csalódhat. 

2024 könyvösszegzése

2024 nem az olvasás éve volt. Ez meg is látszik az átlapozott könyveim számán, illetve a ritka blogbejegyzéseken. Ennek okát a félévzáráskor már megjegyeztem, de így év végén úgy érzem, részletesebben is be kell számolnom róla.

Nos, a kimaradás oka a mellékelt képen látható talpacskák tulajdonosa. Az év nagy részében ugyanis ezeket a lábacskákat és a hozzájuk tartozó többi testrészt növesztettem. Van, akinek a terhesség még több elolvasott könyvvel jár, és vannak az olyan "szerencsések" mint én, akik a 9-ből 8 hónapot végighánynak. Ez persze normális, de ha az ember lánya átlalában tömegközlekedésen olvas, vagy este, lefekvés előtt, akkor búcsút is vehet egy időre legkedvesebb hobbijától. Minden tömegközlekedési eszközön rosszul voltam, estére pedig vagy elaludtam (volt, hogy már munkából hazaérve azonnal ki is dőltem) vagy szenvedtem a kényelmes pozíció (lehetetlen küldetés hat párnával is...) megtalálásával. Aztán ősszel megszületett a kis manó, ám ez nem jelenti azt, hogy több időm vagy energiám lenne olvasni, vagy úgy bármire rajta kívül. Egy csecsemő 24 órás elfoglaltságot ad, így csak akkor tudok lopni pár percet olvasásra, ha ő alszik. Viszont akkor általában előbbre való, hogy egyek valamit vagy én is szundítsak kicsit. Úgyhogy egy reményeim szerint jövőbeli kis könyvmoly most nem kicsit befolyásolja az olvasási szokásaimat.

Na, de ennyit a magánéletemről, lássuk inkább a könyveket.

2024-ben összesen 26 könyvet olvastam el. A blog indulásakor volt ilyen kevés olvasmányom, 2010-ben 25 kötettel. Illetve 2019-ben volt még egy hasonló visszaesés 29 elolvasott könyvvel. 

Oldalszámot illetően 8914 lappal szinte feleannyit olvastam, mint tavaly.

A 26 kötetből 10-et könyvtárból kölcsönöztem ki, és ötöt e-könyvben olvastam el.

Olvasmányaim között szerepelt 2 útikönyv, egy ismeretterjesztő kötet, egy illusztrált könyv és egy kisbabáknak szóló kötet is. Az illusztrált volt egyébként az egyetlen, amit idegen nyelven, angolul olvastam. A japán mangát ugyanis még mindig nem sikerült befejeznem...

Nemzetiségi bontásban ezúttal is a legtöbbet, szám szerint 7 könyvet olvastam amerikai szerző tollából. A hazai arányt azonban sikerült tartanom, újra 4 magyar szerzős kötet került a kezembe. (Plusz a babakönyv is magyar, de azt inkább nem számolom.) Brit szerzőtől szintén 4 kötetre szántam időt, illetve volt 2-2 olvasmányom izlandi és japán szerzőtől is. Ezen kívül akadt egy-egy ausztrál, észak-ír és spanyol szerző is a repertoárban.

Összesen 14 kiadó kínálatába kóstoltam bele. A legtöbbet, 4 kötetet az Athenaeum gondozásából olvastam, ezt követi 3 kötettel a 21. Század, majd 2-2 kötettel a Fumax, a Maxim és a Könyvmolyképző. Továbbá egy-egy könyvet olvastam az Alexandra, Delta Vision, Jelenkor, Park, Penguin, Magvető, Metropolis Media, Typotex és Skarlát kiadóktól.

Melyik volt a leghosszabb?

864 oldalával A Narancsfa-kolostor messziről veri a mezőnyt. Kár, hogy olvasási élményben már nem sikerült leköröznie a rövidebb fantasy köteteket.

Melyik volt a legrövidebb?

Az évben több rövid, 200 oldal körüli kötetet is olvastam, ám a legrövidebb az utolsó olvasmányom, a Big Panda & Tiny Dragon volt. Ez a gyönyörűen illusztrált kötet csak 162 oldal.

Melyik tetszett a legjobban?

Ennél a kérdésnél úgy jártam, mint tavaly. A félévzárásnál gyakorlatilag meg is jósoltam, hogy így fog történni. Vártam, vártam az év kiemelkedő olvasmányát, aztán vége lett az évnek, és még mindig várom. Olvastam ugyanis jó könyveket, de nehezen adom a legjobbnak járó kitüntetést. Üresen azonban nem szeretném hagyni ezt a kérdést, így legyen a Bódító méz, amit még az év első felében olvastam. Ez áll ugyanis a legközelebb ahhoz, amit egy igazán kiemelkedően jó olvasási élménytől várok. Kellemesen meglepett, végig fenntartotta a figyelmemet, tetszett a fordított idővezetés, és egy fontos témát járt körül finoman érzékenyen. 

Melyik tetszett a legkevésbé?

Ezúttal itt is bajban vagyok. Nem mindegyik olvasmányom tetszett, de nincs kiemelkedően rossz élményem. Volt, ahol a karakterekkel akadt problémám, volt ahol a cselekmény nem kötött le, és volt, ami túl sok időt rabolt el az életemből, amit jobb könyvek lapozgatására is fordíthattam volna. Viszont ezeknél valószínűleg nem én voltam a célközönség. Úgyhogy ez most egy teljesen szubjektív citromdíj lesz, amit A világítótorony boszorkányai kap tőlem. Mert jó is lehetett volna, de megmaradt középszerűnek, nem tetszettek a karakterek, nem tetszett a történetvezetés, és semmit sem veszítettem volna, ha kimarad az életemből.

Melyik olvasása tartott a leghosszabb ideig?

A legtovább az ismeretterjesztő kötetet olvastam. A Montessori baba nem egy olyan könyv, amit gyorsan befal az ember, jobb beosztani. Nekem ez a beosztás áprilistól szeptemberig tartott. 

Melyik olvasása tartott a legrövidebb ideig?

Itt most csalni fogok, mert a legrövidebb ideig, mindössze egy nap alatt elolvasott könyvet egy másik ponthoz tartogatom. Szóval álljon itt egy másik cím, a Rémület, ami az első olvasmányom volt az évben és két nap alatt a végére is értem.

Melyik könyv volt a legvidámabb?

Attila koporsója, mert ez a könyv tele van bölcsész humorral. Nagyon jól szórakoztam rajta, kellemesen kikapcsolt, és még mindig mosolyra görbül a szám, ha a hivatalos szervek jelszavaira gondolok.

Melyik könyv volt a legszomorúbb?

Életszikra, mert ez a könyv egy kifejezetten nehéz téma köré építi a cselekményt. Ráadásul, bár a történet fikció, a jogi szabályozás mögötte sajnos egyáltalán nem a szerző fantáziájának szüleménye. Rettentően szomorú, hogy még mindig ott tart a világ, hogy nőket korlátoznak a saját testük feletti rendelkezésben...

Melyik könyv volt a legromantikusabb?

Itt is könnyű volt választani, A lelkitárs-egyenlet volt a legromantikusabb. Ez egy kedves, aranyos történet egy kellemesen lassan kibontakozó románcról két átlagos felnőtt ember között. Semmi túlbonyolítás, se klisék áradata, csak két ember, akik fokozatosan megszeretik egymást. Számomra ezek a legjobb romantikus történetek.

Melyik könyv volt a legizgalmasabb?

Egyértelműen A lány és a hegy volt a legizgalmasabb. Mark Lawrence könyveiben nem szoktam csalódni, nem is értem, miért nem csaptam még le az új könyvére.

Melyik könyvet értékelik túl?

Én tényleg nem értem, hogy Az utolsó vándorlás miért szerepel 89%-on a Molyon. Megtévesztően másról szól, mint az ember gondolná, és a szenvedésen kívül nem sokat ad. Egyáltalán nem tetszett nekem.

Melyik könyvet értékelik alul?

Az Árkok az esőben picikét alul van értékelve. Ez Jón Kalman Stefánsson korai munkája, és valóban érződik rajta, hogy itt még nincs teljesen kiforrva a szerző stílusa, ám ez szerintem nem ok a negatív véleményekre. Egyszerűen helyén kell kezelni, hogy a kiemelkedően remek frissebb alkotásai után olvasva más élményt fog nyújtani. Rajongóknak azonban így is megadja azt, amiért nagyon lehet szeretni ezt az izlandi szerzőt.

Melyik könyv volt a legnagyobb csalódás?

A Narancsfa-kolostor. Egy izgalmas fantasy történetre számítottam sárkányokról. Helyette viszont egy unalmas és túlnyújtott történetet kaptam, amely csak nyomokban tartalmazott sárkányokat. Ráadásul, mivel ez volt az évben a leghosszabb olvasmányom is, úgy érzem, túlságosan sok időt pazaroltam rá.

Melyik könyv volt a legnagyobb meglepetés?

Nem gondoltam volna, hogy a The One - A tökéletes pár ennyire jól van összerakva. Érdekesen és okosan van felépítve, és egyáltalán nem szokványos történet, hiába sugallja ezt a csúnya borítója. Igazán kellemesen meglepett.

Melyik könyvnek volt a legszebb a borítója?

Több olyan könyv is került a kezembe, aminek nagyon szép a borítója, így nem egyszerű egyet választani. Van azonban egy kis elfogultságom a keleti dolgok irányába, ezért a Tükör a felhőkön túlra az, ami igazán gyönyörködtetett.

Hány új sorozatba kezdtem bele?

Négy, ám ezek közül csupán egyet szándékozom folytatni is. Azért a teljesség igénye miatt sorra veszem őket.

Olvastam egy recenziós könyvet (Szenvedélyes hadviselés), aminek vannak jó és kevésbé jó tulajdonságai. Viszont a mérleg nem billent eléggé a pozitív oldalra, hogy a szereplők sorsa tovább érdekeljen, így nem fogom folytatni.

A legromantikusabb olvasmányomnak (A lelkitárs-egyenlet) van folytatása. Ez azonban egy olyan mellékszereplőről szól, akit idegesítőnek találtam, ezért köszönöm szépen, nem érdekel a románca.

A legnagyobb csalódásomnak (A Narancsfa-kolostor) szintén van folytatása, de nem, nem vagyok mazochista, nem fogom elolvasni.

Az egyetlen sorozat pedig, aminek a folytatására látok esélyt, a Véresküdtek sagája. Bár nem volt kiemelkedően jó az első rész (Az istenek árnyéka), időről-időre eszembe jut. Úgyhogy lehet, hogy ezt a sorozatot valamikor folytatni fogom.

Hány sorozatot fejeztem be?

2024-ben egyetlen sorozatot sem sikerült befejeznem. Ilyen kevés elolvasott könyv mellett ez egyáltalán nem meglepő. 

Ami a következő évet illeti, most sem szeretnék előre tervezni. Az viszont biztos, hogy nem 2025-ben fogok rekordot dönteni az elolvasott könyveim számával. Illetve egy változás biztosan lesz a jövőben, több gyerekkönyvet fogok olvasni. 

The One - A tökéletes pár

Ezt a könyvet valaki ajánlotta nekem. Már nem emlékszem pontosan, mikor és miért, csak annyi maradt meg, hogy ha A lelkitárs-egyenlet tetszett, akkor ezt is érdemes elolvasnom. Az ajánlás pedig jól jött, mivel borító alapján bizony nem választottam volna ezt a kötetet.

416 lapjával nem egy rövid olvasmány, de kifejezetten gyorsan lehet haladi vele. Még akkor is, ha az olvasónak korlátozott szabadidő áll rendelkezésére.

Fülszöveg:

"Meddig ​mennél el, hogy megtaláld az igazit?Nem kell hozzá más, csak egy egyszerű DNS-teszt. Gyorsan mintát vesz az ember, és már össze is párosítják a DNS-párjával – azzal, aki genetikailag neki rendeltetett.
Ezt ígéri egy DNSPárod nevű alkalmazás. Egy évtizeddel ezelőtt egy nagyvállalat bejelentette, hogy megtalálták azt a gént, ami párosítja az embereket a lelki társukkal. Azóta világszerte emberek milliói találták meg a DNS-párjukat. Azonban ennek a felfedezésnek megvannak az árnyoldalai: a teszteredmények miatt számtalan párkapcsolat bomlott fel, és a feje tetejére állították a klasszikus értelemben vett románcot, randevúzást és szerelemet. Öt nagyon különböző ember kap értesítés arról, hogy megtalálták a DNS-párjukat. Mindegyikük hamarosan találkozni fog az igaz szerelmével. De nem mindenki fog „boldogan élni, amíg meg nem hal.” Mert még a lelki társaknak is vannak titkaik. És némelyik bizony sokkolóbb, mint azt bárki sejtené…"

Nem ez az első könyv, amely a nagybetűs igazi megtalálásáról szól. Azonban a szerző egy kifejezetten érdekes megközelítést alkalmazott. Egyrészt tudományos alapra helyezte a kérdést, így tekinthetjük ezt a könyvet sci-finek. Másrészt meglehetősen realista szemszögből írta meg. Harmadrészt pedig egyszerre öt kifejezetten érdekes és a többitől teljesen különböző szálat használt. Igen, ez a könyv jól van összerakva, kellemesen meglepett.

Nem szeretnék minden egyes karakter sorsára kitérni, mert azzal sokat elárulnék a cselekményből, inkább csak összegzem a benyomásaimat.

A nézőpont karakterek mind különbözőek. Vannak köztük nők és férfiak vegyesen, hol jobb, hol rosszabb élethelyzetben. A közös bennük a teszt elvézése, ami eredményt is hoz, és az eredmény forgatja aztán fel az életüket. Mint a jó tudományos fantasztikus könyvekben, itt is akad pozitív és negatív oldala is ennek a felfedezésnek. Közben pedig a szerző elkezdi meggyőzni az olvasót, hogy ebben a világban ez a teszt bizony működik, kőbe van vésve. Aztán persze csavar a szálakon, és a kötet végére visszatérnek a kérdőjelek. Finom kis feszültségek, fordulatok bontakoznak ki a szálakon, így végig fenntartja a figyelmet.

Tetszett, hogy a kérdést nem csupán férfi és nő vonzalmában kezelte, hanem kitért arra is, mi történik, ha azonos nemű partnert ad az eredmény. Talán ez a szál volt a kedvencem, mert okosan és érzékenyen lett felépítve.

Mindegyik karakter érdekes utat járt be, mindegyik adott valamit a kép egészéhez viszonyítva, ami a kötet második felére bontakozott ki igazán. Egy ideig ugyanis úgy tűnt, különálló kis történeteket olvashatunk, ám a végére mégis akadt egy kis kapcsolat közöttük. Ettől pedig a kezdeti darabosság érzése teljesen elpárolgott.

Tetszett a történet által bemutatott társadalomkritika. Volt, ami adta magát, kikövetkeztethető volt, ám olyan is akadt, ami kifejezetten kreatívra sikerült. Sokáig azonban nem tudtam elképzelni, hogyan lehet lezárni egy ilyen jellegű könyvet. Lehet-e igazán lezárni, vagy megmarad nyitottnak az olvasóra bízva a továbbiakat. John Marrs azonban megoldotta. Elvarrta a szálakat, mindegyik szereplő kapott tetőpontot, és a végére a már említett laza kapcsolat is összeállt. Az olvasónak tehát csak azt kell tovább gondolnia, amit a szereplőkről érez, na meg a kérdést, jó lenne-e egy ilyen teszt vagy sem.

Összességében tehát ez egy társadalmi sci-fi a szerelemről. Érdekes és helyenként kellemesen elgondolkodtató. Engem pozitívan meglepett. 

Tetszett, jó élményt adott, így bátran ajánlom azoknak, akik szeretnek emberi kapcsolatokról olvasni. Aki viszont csupa kedves és egyértelműen pozitív románcra vágyik, nos, keresse máshol, mert ez nem egy szokványos romantikus kötet, hiába sugallja ezt a borító.

A Telihold kávézó

Ajándékba kaptam ezt a könyvet. Aki meglepett vele, biztos volt benne, hogy tetszeni fog nekem, mert japán szerző munkája és cicák vannak benne.

A borító szép és igényes kemény kötésével. Az illusztrációk, amelyek időnként megtörik a szöveget, azonban nem nyerték el a tetszésemet. Nem éreztem ugyanis, hogy bármit hozzá tudtak volna tenni a történethez, pedig a szerző gyakorlatilag ezekhez igazította a cselekményt.

180 oldalával nem hosszú olvasmány, gyorsan lehet haladni vele. 

Fülszöveg:

"A japánok úgy tartják, hogy ha gondoskodsz egy macskáról, az egy napon meghálálja. Ha pedig a megfelelő macskának viseled gondját, akkor még az is megtörténhet, hogy meghívást kapsz egy titokzatos kávézóba.Ez a bizonyos kávézó semmihez nem fogható: nincs állandó helye, sem nyitvatartási ideje – ráadásul beszélő macskák vezetik. Miközben a macskák süteményt, kávét és teát szolgálnak fel a vendégeknek, asztrológiai tanácsadást nyújtanak számukra, és elmondják, hol zökkent ki az életük a megfelelő kerékvágásból.
A kávézóba betérő szerencsétlen forgatókönyvíró, a válságba került filmrendező, a reménykedő fodrász és a technológiai kihívásokkal küszködő weboldaltervező mind kicsit elveszettnek érzi magát. Nem véletlenül kerültek a Telihold kávézóba…"

Ez egy amolyan tipikus japán kötet. Tipikusan japános a stílusa, tipikusan emberi kapcsolatokról szól és tipikusan szeretne adni egy pozitív tanulságot. Több ilyen jellegű kötetet olvastam már, így ezek a dolgok egyáltalán nem értek váratlanul. Az viszont, hogy mennyire szeretem ezt a fajta japán irodalmat, még számomra sem teljesen világos.

A történet alapja teljesen rendben van. Adva van egy munkában és magánéletben is kissé félre siklott forgatókönyvíró, akinek szüksége van némi iránymutatásra. Ezt meg is kapja kissé szokatlan módon, majd még néhány hasonlóan eltévedt személy is részesül a furcsa helyről érkező tanácsadásban. Ezek az esetek látszólag csak lazán kapcsolódnak össze, mivel a szereplők közvetetten ismerik egymást. A végére azonban kiderül, hogy mégis akad valami, ami összeköti őket.

Nos, ez a felépítés nekem tetszett. Viszonylag rövid volt egy-egy szereplő része, és ahogy a történet végére összefonódtak a szálak, épp olyan kerek lett ez a könyv, mint a címadó telihold. A problémák, amelyekkel megküzdöttek, és a tanácsok, amelyeket a megoldásukra kaptak, nem voltak sem eget rengetőek, sem túlságosan bonyolultak. Amolyan hétköznapi, emberi kihívások vannak itt, amelyekről kellemes olvasni. Ráadásul semmi sem volt túlírva, így nem éreztem, hogy szájba rágós útmutatást olvasnék. A helyszín, Kiotó is kellemesnek hatott, és úgy általánosságban tetszett a japán hangulat és környezet.

Bizony, itt jön az a bizonyos de. De nagyon távol áll tőlem az asztrológia. Nem hiszek a horoszkópokban, és sosem éreztem késztetést, hogy elmerüljek a témában. Ettől pedig számomra minden csillagokon alapuló okfejtés, ami ebben a könyvben előfordult, érdektelen és unalmas volt. Sőt, helyenként úgy éreztem, túlságosan is belement a szerző a csillagok állásába, ennél jóval rövidebben is elmondhatta volna azt, amit szeretett volna. Csakhogy az utószóból kiderül, épp ez a részletesség sarkallta a történet megírására, mert őt nagyon is foglalkoztatja ez a téma.

A macskák beépítése a cselekménybe már egy fokkal jobban tetszett, bár itt is voltak fenntartásaim. Egyrészt a gondolat, hogy ha segítesz egy cicán, azt valamikor majd vissza fogod kapni, szép és kedves. A különféle macskák és bolygók párhuzama pedig szintén ötletes volt. Másrészt viszont az ember nagyságú, két lábon járó, kötényes macska már sok volt nekem. Amúgy sem igazán kedvelem az antropomorf ábrázolást, de jelen esetben inkább csak feleslegesnek éreztem. Ha a cicák maradtak volna egyszerűen cicák, szerintem úgy is működött volna a történet.

Van még egy eleme a könyvnek, amiről érdemes szót ejteni, a kávézóban felszolgált dolgok. Ezek egyrészt kapcsolódnak az asztrológiához (nevükben legalábbis mindenképp), másrészt az útmutatás részét képezik. Vártam volna ezért, hogy valamilyen plusz töltettel bírjanak azon kívül, hogy nagyon finomak. Ez azonban elmaradt, amiért kissé csalódott voltam.

Összességében tehát ez egy tipikus japán könyv az élet dolgairól. Nem akarja megváltani a világot, csak elmesél néhány történetet, és reméli, hogy az olvasó tanul belőle valamit. Viszont tele van asztrológiával, ami kicsit el is nyomja a macskák jelenlétét. Nem bánom, hogy elolvastam, de akkor sem veszítettem volna sokat, ha kihagyom.

Elsősorban azoknak ajánlom, akik komolyan foglalkoznak a horoszkópokkal, nem áll távol tőlük ez a téma és kedvelik a cicákat. Ha valaki tipikus kapcsolatokról szóló japán könyvre vágyik, nyugodtan kézbe veheti. Azonban, ha még nem olvasott hasonlót, óvatosan kezdjen bele, mert ez bizony nem mindenkinek csúszik könnyedén.

Attila koporsója

Elég lassan haladok a Borbíró Borbála sorozattal. Konkrétan kétévente olvasok el egy-egy részt. Ez nem a könyveket minősíti, hanem az olvasási kedvemet.

Az ötödik kötet borítója is kifejezetten mutatós lett. Nagyon tetszik a színvilág, és remekül passzol a cselekményhez. 550 oldalával ez eddig a sorozat legvaskosabb darabja.

Fülszöveg önkényesen kicsit megrövidítve:

"Míg ​a nagyvilág a karácsony ünnepére készül, Borbíró Borbálát nap mint nap a halál fenyegető közelsége kísérti. A megfáradt vámpírológus még ki sem pihenhette a Nofertiti kínkamrájában átélt megpróbáltatásokat, máris újabb pokoljárásra kényszerül. Attilát közel három hónapja a táltosereje tartja életben, és a felbomlott mágikus egyensúly miatt esély sincs a varázslatos segítségre – mindeközben Bori mindennapjait nemcsak a boszorkányszövetség rejtélyes akciója, hanem egy új főnök is lépten-nyomon megkeseríti.Borinak ezúttal tőle telhető legnagyobb áldozatot kell meghoznia, hogy teljesíthesse választott küldetését: a legendás hun uralkodó, Attila titkos nyughelyét kell megtalálnia ahhoz, hogy az ő Attilája ne kerüljön koporsóba. A elszánt bölcsész újabb versenyfutásba kezd az idővel, a vállalkozás sikeréhez pedig olyan szövetségre van szükség, amilyet rég nem látott a világ."

Azt kell mondanom, nagyon jó időpontban kezdtem bele ebbe a kötetbe. Egyrészt ködös őszi időben igazán jólesik egy télen játszódó történetet olvasni. Másrészt két év távlatából épp elég homályosak olvasási emlékeim, hogy a korábbi esetleges problémáim fel se merüljenek. Szóval jólesett visszatérni ebbe az ízesen magyar és szórakoztatóan fantasztikus világba.

A kötet elején kapunk egy kis összefoglalót az eddigi legfontosabb eseményekről, és bár nem igazán kedvelem az ismétlést, ez most kifejezetten jól jött nekem. Aztán bele is vág a szerző az új konfliktus felvázolásába. A könyv felütése így ismét izgalmas, főleg hogy a főhősnő egyszerre több dolgot is igyekszik felderíteni, és elég változatos társakat kap hozzá.

A cím sokat sejtet arról, miről fog szólni a történet. Csakhogy a lényegi cselekmény viszonylag későn indul be. A felvezetés és a mellékszálak töltik ki a kötet 80 százalékát, és csak az utolsó fejezetek szólnak arról a bizonyos koporsóról. Mondhatnám, hogy ez zavart (és a korábbi részekben zavart is az ilyesmi), de nem lennék teljesen őszinte. Engem most ugyanis kifejezetten kikapcsolt a lassan bontakozó cselekmény, a sok verbális adok-kapok és a szereplők apró-cseprő dolgai. Ez pedig két dologra vezethető vissza. Egyrészt limitált időm volt olvasni, így többnyire nem tudtam hosszasan belemerülni a könyvbe. Az ilyen olvasási metódushoz pedig pont jó, ha nem pörög a cselekmény, hanem kényelmesen csordogál, mert így mindig lehet kicsit bekapcsolódni és könnyebb letenni is. Másrészt sokkal élvezetesebbnek találtam a kötet szórakoztató kiegészítő elemeit, mint a központi akciót. 

"Először is, mindenki abból indul ki, hogy ez Magyarország, tehát senki nem tartja be a szabályokat."

A sorozat legvonzóbb tulajdonsága a magyar vonatkozásokban rejlik. A szerző remekül megragadja a magyar valóságot, ami egyszerre otthonos és humorosan abszurd. Az olvasó könnyedén tud asszociálni a valóságra, amelyben élünk, miközben jókat nevethet rajta. Itt most nem csupán a politikát és annak vonatkozásit értem, hanem az élet minden területét. Például a hivatalos szervek hálózati jelszava a valóságban is ennyire "kreatív", és ez bizony egy olyan tapasztalat, amelyen az olvasó osztozhat a szerzővel és a szereplőkkel egyaránt.

A humor egy állandó eleme a történetnek, ami számomra kellemes volt. Persze nem mindenki értékeli a szóvicceket és a filmes utalásokat, de én remekül szórakoztam rajta. Kár, hogy Attila ebben a részben alig szólalt meg, pedig ő igazán fel tudja dobni a párbeszédeket.

"– Muszáj lefoglalnom magam, hogy ne őrüljek meg.

– Süssél pogácsát – javasolta még a középkorból örökölt patriarchizmusa minden gőgjével Fehérholló, és ellépett mellőlem.
– Süssek pogácsát?! Mégis melyik században volt ez megoldás arra, hogy egy nő levezesse a fölös szellemi energiáit?! – emeltem fel a hangom.
– Nem tudom. Ma beregisztráltam a Facebookra, és úgy tűnt még tartja magát ez az ősi elképzelés – nyomta még feljebb bennem az adrenalint."

A történelmi és kulturális utalások is jól voltak elhelyezve a történetben, és mennyiségüket is épp megfelelőnek találtam. A karakterek is hozták a megszokott formát, és ez szintén kellemessé tette az olvasási élményt. Ami viszont egy kis negtívum, hogy Bori helyenként fafejű és nagyon sok. Egyetértek a vámpírurakkal, tényleg fura, hogy még életben van egy ilyen világban. Illetve a szerelmi szál alakulása is elég gyengére sikerült. Oké, az egyik fél szinte végig kómában volt, de minimális haladás azért így is lehetett volna.

Na, és hogy milyen volt a könyv központi cselekménye? Nos, elég lassan indult, lassan haladt és gyorsan le lett zárva. Szóval ez sem épp egy akcióban dúskáló rész lett, bár mindig akadt benne ez-az, ami épp történt. 

Összességében tehát ez egy kellemes része volt számomra a sorozatnak. Nem tökéletes, de kikapcsolt, élveztem az olvasást. Bátran ajánlom mindenkinek, aki a korábbi köteteket már olvasta és kedvelte.