A borító ismét mutatós, a cím pedig újfent találó. 432 oldalával megszokott terjedelmű fantasy.
Fülszöveg:
"A Fekete Szikla papjai nemzedékeken át a hegy gyomrából irányították a jégtörzsek sorsát. Rejtőzködő istenüknek, mágiájuknak és felhalmozott vaskészleteiknek köszönhetően a papok uralmát soha senki sem kérdőjelezte meg. Yaz lesz az első.
Elveszítette barátait, és cserébe csak ellenségekre lelt. Fel kell kapaszkodnia a hegyre, és dacolnia a rejtett isten hatalmával. Ha ezt sikerül túlélnie, akkor kísérelheti meg a lehetetlent, hogy elérje a legendák zöld vidékét. De végeláthatatlan jégmezőket kellene átszelnie, hogy eljuthasson oda. Mindenekelőtt azonban ki kell derítenie, mi történt a szeretteivel, és meg kell mentenie azokat, akik még menthetők."
A kötet elején a szerző összefoglalja kicsit, mi is történt az első részben. Ez pedig, bár kifejezetten jó az olvasási memóriám, néhány év távlatából jól jött nekem. A cselekmény ugyanis épp ott veszi fel a fonalat, ahol az első könyv letette.
A könyv első fele ugyanazt nyújtja, amit az első kötet. Viszonylag kis térben mozognak a szereplők, egyik megoldandó probléma jön a másik után, és fokozatosan vannak adagolva az információk. Azonban, mivel az első részben kialakult kis csapat szétvált, ezúttal több, konkrétan három nézőpontot követhet az olvasó. Természetesen a főhős továbbra is Yaz, és amint újra találkozik a barátaival, már el is maradoznak a nézőpontváltások, mégis egy kis színfoltot nyújt ez a narráció.
A cselekmény végig akcióban dús, mindig van egy új probléma, amit meg kell oldani, vagy egy új veszély, amit túl kell élni. Egyedül a kötet második harmada vesz kicsit vissza a fordulatszámon, ám ennek érthető oka van, a végére pedig ismét felpörögnek az események.
Rájöttem, hogy két dolog "zavar" kicsit ebben a trilógiában. Egyrészt, hogy itt a tini szereplők bizony tiniként viselkednek, és nem igazán tudom hová tenni a romantikus szálat. Másrészt, hogy bár Mark Lawrence könyvről van szó, elég sután halnak meg a szereplők. Korábbi olvasmányaimban megszoktam tőle az erőszakot, a drámát, a nem épp szép véget érő szereplőket, ám itt valahogy sántít kicsit minden. Persze itt is akadnak veszteségek, csak vagy nem végleg, vagy olyan gyorsan történnek, hogy se a szereplők, se az olvasók nem tudnak érdemben mit kezdeni vele. Korábban már írtam, hogy nagyon tisztelem a szerzőben a megújulásra való hajlamot, és ebben is ezt a megújulást érzem, de annyira mégsem élvezem.
Illetve volt még egy új dolog, amiről nehezen tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem. Aki olvasott már a szerzőtől az tudja, hogy egy fantasy és sci-fi hibridet ír, ahol bár a fantasztikus képességek adják a történet velejét, a háttérben rengeteg sci-fi elem van, amire építkezik. Ezeket az elemeket pedig homályosan kezeli, általában alig ad róluk bármilyen információt, sőt, általában ez még a szereplőket sem különösebben érdekli. Ettől pedig van egy különleges hangulata a könyvnek, és körbe lengi némi tudományos misztikum. Ezúttal azonban a szerző rengeteg, de tényleg magához képest rengeteg információt közölt ebben a kötetben. Ez egyrészt jóllakatta kíváncsiságomat, másrészt viszont rombolta cseppet a misztikus aurát, és nem tudom, hogyan értékeljem.
A kötet lezárása azonban behozott egy olyan szálat, ami minden kétkedő hangot elnyomott bennem. A szokásos függővéggel egyértelművé tette, milyen szoros a kapcsolat Az Ős könyve trilógiával. Gyakorlatilag kis időbeli eltéréssel összefűzte őket, és ezzel rettentően felpiszkálta a fantáziámat.
Összességében nagyon örülök, hogy folytattam ezt a sorozatot, és bár nem a kedvencem a szerzőtől, még mindig nagyon kedvelem azt, ahogy ír. A cselekmény ezúttal is végig lekötött, és bár voltak benne számomra kissé zavaró tényezők, a végére igazán meghozta a kedvemet a folytatáshoz.
Azoknak ajánlom, akik az első részt olvasták, mert ha az tetszett, ez is biztosan fog. Illetve azoknak, akik Az Ős könyve trilógiát olvasták, mert bizony ugyan az a világ, csak épp egy másik csücske. Hideg időben igazán kellemes élményt nyújt. Ha viszont valakinek mélyebb aggályai voltak a tinédzser főhősökkel, és a szerzőhöz képest visszafogott erőszakkal, nem ettől a kötettől fog megváltozni a véleménye.
Kiegészítés:
A trilógia befejező része (The Girl and the Moon) még nem jelent meg magyarul, úgyhogy nem is baj, hogy ilyen sokat vártam a folytatással. A kiadó ígérete szerint még ebben az évben jönni fog, és terveim szerint azonnal le is fogok csapni rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése