Az ötödik kötet borítója is kifejezetten mutatós lett. Nagyon tetszik a színvilág, és remekül passzol a cselekményhez. 550 oldalával ez eddig a sorozat legvaskosabb darabja.
Fülszöveg önkényesen kicsit megrövidítve:
"Míg a nagyvilág a karácsony ünnepére készül, Borbíró Borbálát nap mint nap a halál fenyegető közelsége kísérti. A megfáradt vámpírológus még ki sem pihenhette a Nofertiti kínkamrájában átélt megpróbáltatásokat, máris újabb pokoljárásra kényszerül. Attilát közel három hónapja a táltosereje tartja életben, és a felbomlott mágikus egyensúly miatt esély sincs a varázslatos segítségre – mindeközben Bori mindennapjait nemcsak a boszorkányszövetség rejtélyes akciója, hanem egy új főnök is lépten-nyomon megkeseríti.Borinak ezúttal tőle telhető legnagyobb áldozatot kell meghoznia, hogy teljesíthesse választott küldetését: a legendás hun uralkodó, Attila titkos nyughelyét kell megtalálnia ahhoz, hogy az ő Attilája ne kerüljön koporsóba. A elszánt bölcsész újabb versenyfutásba kezd az idővel, a vállalkozás sikeréhez pedig olyan szövetségre van szükség, amilyet rég nem látott a világ."
Azt kell mondanom, nagyon jó időpontban kezdtem bele ebbe a kötetbe. Egyrészt ködös őszi időben igazán jólesik egy télen játszódó történetet olvasni. Másrészt két év távlatából épp elég homályosak olvasási emlékeim, hogy a korábbi esetleges problémáim fel se merüljenek. Szóval jólesett visszatérni ebbe az ízesen magyar és szórakoztatóan fantasztikus világba.
A kötet elején kapunk egy kis összefoglalót az eddigi legfontosabb eseményekről, és bár nem igazán kedvelem az ismétlést, ez most kifejezetten jól jött nekem. Aztán bele is vág a szerző az új konfliktus felvázolásába. A könyv felütése így ismét izgalmas, főleg hogy a főhősnő egyszerre több dolgot is igyekszik felderíteni, és elég változatos társakat kap hozzá.
A cím sokat sejtet arról, miről fog szólni a történet. Csakhogy a lényegi cselekmény viszonylag későn indul be. A felvezetés és a mellékszálak töltik ki a kötet 80 százalékát, és csak az utolsó fejezetek szólnak arról a bizonyos koporsóról. Mondhatnám, hogy ez zavart (és a korábbi részekben zavart is az ilyesmi), de nem lennék teljesen őszinte. Engem most ugyanis kifejezetten kikapcsolt a lassan bontakozó cselekmény, a sok verbális adok-kapok és a szereplők apró-cseprő dolgai. Ez pedig két dologra vezethető vissza. Egyrészt limitált időm volt olvasni, így többnyire nem tudtam hosszasan belemerülni a könyvbe. Az ilyen olvasási metódushoz pedig pont jó, ha nem pörög a cselekmény, hanem kényelmesen csordogál, mert így mindig lehet kicsit bekapcsolódni és könnyebb letenni is. Másrészt sokkal élvezetesebbnek találtam a kötet szórakoztató kiegészítő elemeit, mint a központi akciót.
"Először is, mindenki abból indul ki, hogy ez Magyarország, tehát senki nem tartja be a szabályokat."
A sorozat legvonzóbb tulajdonsága a magyar vonatkozásokban rejlik. A szerző remekül megragadja a magyar valóságot, ami egyszerre otthonos és humorosan abszurd. Az olvasó könnyedén tud asszociálni a valóságra, amelyben élünk, miközben jókat nevethet rajta. Itt most nem csupán a politikát és annak vonatkozásit értem, hanem az élet minden területét. Például a hivatalos szervek hálózati jelszava a valóságban is ennyire "kreatív", és ez bizony egy olyan tapasztalat, amelyen az olvasó osztozhat a szerzővel és a szereplőkkel egyaránt.
A humor egy állandó eleme a történetnek, ami számomra kellemes volt. Persze nem mindenki értékeli a szóvicceket és a filmes utalásokat, de én remekül szórakoztam rajta. Kár, hogy Attila ebben a részben alig szólalt meg, pedig ő igazán fel tudja dobni a párbeszédeket.
"– Muszáj lefoglalnom magam, hogy ne őrüljek meg.– Süssél pogácsát – javasolta még a középkorból örökölt patriarchizmusa minden gőgjével Fehérholló, és ellépett mellőlem.
– Süssek pogácsát?! Mégis melyik században volt ez megoldás arra, hogy egy nő levezesse a fölös szellemi energiáit?! – emeltem fel a hangom.
– Nem tudom. Ma beregisztráltam a Facebookra, és úgy tűnt még tartja magát ez az ősi elképzelés – nyomta még feljebb bennem az adrenalint."
A történelmi és kulturális utalások is jól voltak elhelyezve a történetben, és mennyiségüket is épp megfelelőnek találtam. A karakterek is hozták a megszokott formát, és ez szintén kellemessé tette az olvasási élményt. Ami viszont egy kis negtívum, hogy Bori helyenként fafejű és nagyon sok. Egyetértek a vámpírurakkal, tényleg fura, hogy még életben van egy ilyen világban. Illetve a szerelmi szál alakulása is elég gyengére sikerült. Oké, az egyik fél szinte végig kómában volt, de minimális haladás azért így is lehetett volna.
Na, és hogy milyen volt a könyv központi cselekménye? Nos, elég lassan indult, lassan haladt és gyorsan le lett zárva. Szóval ez sem épp egy akcióban dúskáló rész lett, bár mindig akadt benne ez-az, ami épp történt.
Összességében tehát ez egy kellemes része volt számomra a sorozatnak. Nem tökéletes, de kikapcsolt, élveztem az olvasást. Bátran ajánlom mindenkinek, aki a korábbi köteteket már olvasta és kedvelte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése