2020. január 1., szerda

2019 könyvösszegzése

Mi mással is kezdhetném 2020 első bejegyzését, mint az elmúlt év összegzésével, természetesen könyves szempontból.
2019 nem volt a kedvenc évem, sőt elég sokszor kifejezetten utáltam. Ez talán meg is látszik a blogbejegyzések időnkénti ritkaságán és persze a kevesebb elolvasott könyvön. No, de a kevesebb olvasásnak nem csupán az év során felmerülő problémák voltak az okai, hanem szerencsére kellemesebb időtöltések is. Például az a két hét, amit Kínában töltöttem és a többi rövidebb időtartamú utazgatásom kevésbé távoli helyeken. Szóval volt részem jóban és rosszban is az óévben és persze jó és kevésbé jó olvasási élményekben. Lássuk is őket a korábbi évek hagyománya szerint statisztikák és különféle szempontok alapján.

2019-ben jóval kevesebb könyvet olvastam, mint 2018-ban. Szám szerint tízzel kevesebbet, vagyis összesen csak 29-et. Utoljára 2011-ben olvastam ennyire keveset. Persze ez nem verseny, hiszen nem a mennyiség számít, hanem a minőség és az elmúlt évben volt bőven részem jó könyvekben, így nincs okom a panaszra.
A 29 elolvasott könyv 11312 oldalt jelent. Közülük kettő idegen nyelvű (angol), kettő útikönyv és egy képregény volt. Két könyvet kaptam kölcsön, 12 került fel a polcomra saját gyűjteményembe, míg a többit könyvtárból szereztem be. 6 könyvet olvastam magyar szerző tollából, így arányaiban elégedett vagyok az "olvassunk többet hazai szerzőtől" elvem érvényesülésével.
Olvasmányaim 16 kiadó munkáiból lettek összeválogatva a következő felosztásban:
Könyvmolyképző - 8 kötet; Jelenkor - 4 kötet; Ventus Libro - 2 kötet, és egy-egy kötet az Agave, Alexandra, Alinea, Athenaeum, Cartaphilus, Fumax, L&L, Geographia, Jel-kép, Maxim, Park, Szamárfül és Ventus Libro kínálatából.

Jöjjön a szempontok szerinti értékelés!

Melyik volt a leghosszabb?
Habár 2019-ben bőven volt több vaskos olvasmányom, ezt a címet a Föld Gyermekei sorozat utolsó kötete főlényesen elnyerte 848 lapjával.

Melyik volt a legrövidebb?
Kezembe került egy mesekönyv, A Nap születésnapja, ami 78 oldalával igazán rövidnek bizonyult. Értékelést nem írtam róla, de kellemes mesének találtam.

2019-es olvasmányaim / 1.
Melyik tetszett a legjobban?
Ezúttal nem egy könyvnek adom ezt a címet, hanem egy trilógiának. 2019 legjobb olvasmánya kétségtelenül a Menny és pokol trilógia három kötete volt. Nagyon szerettem minden gyönyörű sorát és teljesen beszippantott ez a fagyos izlandi világ.

Melyik tetszett a legkevésbé?
Ez már egy nehezebb döntés. Szerencsére 2019-ben egy kötet sem húzott fel annyira, hogy rögtön eszembe jusson a citromdíjra. Viszont volt egy főszereplő, aki kiverte nálam a biztosítékot. A legkevésbé tehát a Te édes tetszett köszönhetően az idegesítő és mérhetetlenül ostoba főhősnőnek.

Melyik olvasása tartott a leghosszabb ideig?
Nem túl meglepő módon a leghosszabb könyvön tartott a legtovább átrágnom magam. Ennek oka pedig nem pusztán a kötet hosszúsága volt, hanem az, hogy angolul olvastam. Idegen nyelven olvasni pedig nem mindig van kedvem, így 2018 augusztusától 2019 januárjáig lapozgattam a The Land of Painted Caves oldalait.

Melyik olvasása tartott a legrövidebb ideig?
Legrövidebb olvasmányomat nem számítva, mivel azon cirka 20 perc alatt értem végig, a Beretva és tőr olvasása tartott a legrövidebb ideig. Ezt a novellát két este olvastam lefekvés előtt.

Melyik volt kölcsönkapott könyv?
A tükrök városát Ribizly barátom adta kölcsön, míg másik angol nyelvű olvasmányomat, Ships' Cats in War and Peace San Diego egyik barátjától kaptam kölcsön.

Melyik könyv volt a legvidámabb?
A legvidámabb olvasmányom a Fellegszálló volt. Kerstin Gier könyvei mindig megnevettetnek és ez ennél a kötetnél sem volt másképp. 

2019-es olvasmányaim / 2.
Melyik könyv volt a legszomorúbb?
Leginkább az Alias Grace olvasása közben szomorodtam el. Nem azért, mert annyira szomorú ez a történet, hanem azért, mert annyira nyomasztó a hangulata. Olvasás közben egy borongós érzés telepedett rám, amitől cseppet sem lett jobb a kedvem.

Melyik könyv volt a legizgalmasabb?
A birodalom bűneit találtam a legizgalmasabbnak. A lőpormágusok világában ugyanis nagy fordulatszámon zajlik az élet és mindig van egy újabb csata, amibe el lehet kísérni a főhősöket.

Melyik könyv volt a legromantikusabb?
Egyértelmű, hogy a Szerelmes pillantok. Ez a könyv úgy romantikus, ahogy van az első betűtől az utolsó rajzig. Igazi romantikus csemege nem csak romantikus alkatoknak.

Melyik könyvet értékelik túl?
Szintén egyértelmű, hogy a Lányok csöndje van rettentően túlértékelve. Ez a könyv cseppet sem tetszett és csak azért, nem adtam neki a citromdíjat az elmúlt év legrosszabb élményéért, hogy megemlíthessem ennél a kategóriánál. Szenvedés volt olvasnom az átgondolatlansága miatt és méltatlannak érzem, hogy egy súlyos témát szenzációvadász módon használt fel az írónő. Komolyan nem értem, miért kapott pozitív kritikákat ez a könyv.

Melyik könyvet értékelik alul?
Szerintem a Szárnyak kicsit alul van értékelve. Nem volt a kedvenc könyvem, találtam benne jó pár hibát, de könnyed délutáni olvasmánynak megfelelt, ráadásul anélkül, hogy agyérgörcsöt kaptam volna a szereplőktől. Ez pedig egy ifjúsági regénynél dicséretes, épp ezért lepett meg, hogy Molyon csak 75%-on van.

Melyik könyvnek volt a legszebb a borítója?
Ismételnem kell magam, mert a legjobb olvasmányon volt egyben a legszebb is. Imádom a Menny és pokol trilógia borítóit. Annyira szépen mutatnak külön-külön és együtt is. Ráadásul a csomagolásukat, amivel össze volt fogva a három kötet és az egész halat mutatja, ki is tettem a munkahelyemen dekorációnak.

2019-es olvasmányaim / 3.
Melyik könyv volt a legnagyobb csalódás?
A világítótorony nagy csalódást okozott. Ahhoz képest, milyen fontosra értékelik a világirodalomban, elég rossznak találtam. Egyszerűen nem kötött le, néhol bosszantott és végig az járt a fejemben, miért is kezdtem én ebbe bele. Nem hozta meg a kedvemet a további klasszikusokhoz.

Melyik könyv volt a legnagyobb meglepetés?
A legkellemesebb meglepetést A medve és a csalogány okozta. Számítottam rá, hogy jó lesz ez a könyv, de nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. Teljesen beszippantott és elvarázsolt.

Hány új sorozatba kezdtem bele?
Viszonylag visszafogtam magam, mert csupán 6 sorozatba kezdtem bele. Nem garantálom, hogy jövőre be is fejezem őket.

Hány sorozatot fejeztem be?
Büszkén jelentem, hogy két sorozatot sikerült befejeznem. A leghosszabb olvasmányommal végére értem a Föld Gyermekei hat kötetének és A Fényigézővel lezártam A mágia árnyalatai trilógiát. 

Így alakult az elmúlt évem olvasás szempontjából. Talán 2020 egy jobb év lesz és nem fog tovább csökkenni az elolvasott könyveim száma. 

Minden rendszeres és rendszertelen olvasómnak Békés, Boldog Új Évet kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése