Az Iskolák versenye sorozat második trilógiájának befejező kötete is megkapta a szokásosan szép borítót. 560 oldalával pedig kiérdemelte a leghosszabb címet is.
Fülszöveg:
"A végéhez közeledik az Iskolák Országos Versenye, a négy kitaszított szirteses diák pedig rendületlenül menetel a döntő felé. Sára, Vivi, Rajmund és Dominik határozott céllal érkeztek a versenyre: meg akarják nyerni a kupát, ezzel bizonyítva, hogy ők többek, mint néhány múltbéli hiba. Napról napra szorosabb barátság fűzi össze a piros csapat tagjait a Hortobágyon, ahol az elszántság, a taktikázás, néha pedig a megérzésük az, ami továbbsegíti őket a következő körbe. Kérdés, hogy ez elegendő-e a végső győzelemre."
Az átvezető második kötet után volt némi elvárásom a lezárást illetően, de ebbe a könyvbe is úgy vágtam bele, mint a szerző korábbi munkáiba, Ki akarok kapcsolni! - felkiáltással. Ezt pedig teljesítette.
A történet a már megszokott mederben folytatódik tovább, vagyis néhány feladat között a szereplők apró-cseprő dolgait követhetjük nyomon. Természetesen a románccal a középpontban.
Terjedelméhez képest kevés volt benne az ismétlés (az ismétlődő mozdulatokat azonban nem sikerült kigyomlálni), és a konfliktusok lezárása is kapott bőven teret. Tetszett, hogy a könyv a továbblépést preferálta, így a szereplői nem ragadtak le a múltban. Üzenet szempontjából ez egy kifejezetten pozitív könyv.
Sára főhős pozíciója olyan megingathatatlan tény, mint a kommentszekció átlag alatti intelligenciája. Valahogy mindig mindent ő old meg, ami egyrészt érthető, hiszen főhős, másrészt kicsit idegesítő, mert még kiszámíthatóbbá teszi az amúgy is kiszámítható történetet. Ráadásul az ő múltbéli sérelmei valamennyire megoldásra kerültek, ami sajnos nem igazán mondható el a többiektől. Pedig Vivi és Dominik is megérdemeltek volna némi lezárást a múlttal, míg Rajmund megérdemelt volna egy háttértörténetet.
Három köteten át vártam, hogy Rajmund körül tisztázódjanak a dolgok, ám csalódnom kellett. Semmivel sem tudok többet róla, mint két kötettel korábban, és ez nem sejtelmesen szexi, hanem hervasztóan hiányos. Még mindig fenntartom az első könyvnél írt véleményemet róla. Ő egy kölyökkutya, aki megrágja az ember cipőjét. Hú, micsoda gazfickó! Ráadásul azon kívül, hogy a "rémtettei", mint az órán melegszendvics sütés, egy része el lett mesélve, semmi háttere. Se család, se barátok, se hobbi, se semmi egyéb a már-már rajzfilmfigurákat idéző kifogyhatatlan édesség készletén kívül. Kár érte.
A románc egyébként kicsit túl lett nyújtva, de szerencsére kedvesen, és bár nem sokat tesz a cselekményhez, a két megmérettetés közötti baráti civakodások még mindig szórakoztatók. Az internetes tartalmak szintén elég viccesek voltak. A szerző pedig nem félt se cigit se néhány csúnyább kifejezést a karakterek szájába adni, ami jót tett a történetnek.
Tetszett, hogy "retró" játékok kerültek ebben a kötetben hangsúlyos szerepbe, és bár a vége borítékolható volt, cseppet sem bántam. Viszont örültem volna egy epilógusnak.
Összességében tehát megkaptam ettől a könyvtől azt, amit az előző két résztől is, kellemes kikapcsolódást. Nem voltak magas elvárásaim, és nem is mindegyiket teljesítette, de ettől függetlenül tetszett ez a könyv. Tetszett a hangulat, a könnyedség és a kellemes humor, mert épp ez volt az, amire olvasás szempontjából vágytam.
Bátran ajánlom azoknak, akik az előző két részt már olvasták és szerették. Viszont, ha valakinek problémája volt az előzményekkel, óvatosan kezdjen bele, mert nem ígérhetem, hogy ezek a problémák a végére megoldódnak.
Illetve lezárásnak még egy megjegyzés, kifejezetten örülök, hogy a szerző kijelentette, nem lesz több iskolák versenyéről szóló története, mert ennél a két trilógiánál többet ez az ötlet nem bírt volna már el, az biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése